Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)

1952-07-03 / 156. szám, csütörtök

1952 július 3 U J SZO 5 A vámosladányi szövetkezet fejlődésének fékezője: a szövetkezetbe beférkőzött kulákok romboló munkája Egy sertésetető levele Csehországból t Hogyan harcoltam a száj- és körömfájás elferfedése ellen ? A dvur krovicei állami gazdaság 233 százalékra teljesítette sertéshúsbeadását Beszámolok a krovicei állami birtokról. Én a sertéstenyésztésben dolgozom. Gyönyörű a sertésállományunk és boldog vagyok, hogy napról napra szebbnél szebb hízókat adunk a közellátásnak. Az állattenyésztő Q^oport valamennyi dolgozója szívós és kitartó munkával dolgozik, hogy az eddigieknél több húst és tejterméket juttassunk dolgozóink asztalára. Szeretem a munkámat és tudásom teljes latbavetésével azon vagyok, hogy a gondjaimra bízott állatokat a kellő bánásmódban részesítsem és mindenekelőtt növeljem hasznosságukat. Hisz nincs a világon nagyobb öröm, mint az, ha a dolgozó látja munkája gyümölcséiEgész nap az állatok között vagyok, de még az esti pihenőnél is szemeim előtt látom a vígan ficánkoló malackákat, a lassú mozgású anyadisznókat és a behúzott nyakú, lomha járású szuszogó hízókat és örülni tudok annak, hogy mindezt két kezem munkája nyomán a nép államának adhatom. Nagyon lesújtott, amikor birtokunkon az állatok között kiütött a száj- és körömfájás. Attól a pillanattól kezdve nem volt egy nyugodt percem sem, nem volt egy nyugodt éjszakám sem, mert mindig azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha a vész megtizedeli állataimat. Nem adtam fel a reményt és azon törtem a fejem, hogyan tudom megakadályozni, hogy az én sertéseim ne kapják meg e veszedelmes, ragályos betegséget. Először a szarvasmarha állománynál ütötte fel a fejét a száj- és körömfájás. Igaz, hogy a tehenészetben dolgozók azonnal köz. beléptek, az eddiginél is nagyobb odaadással kezelték az állatokat és minden erejükkel azon voltak, hogy megakadályozzák a betegség továbbterjedését. Természetesen első dolgunk volt állatorvost hívni, aki megvizsgálta az állatokat és meghagyta a tehenek gondozóinak, hogy a betegséggel fertőzött állatokat azonnal különítsék el az egészséges állatoktól. Azután változtattunk az állatok takarmányozásán is és az eddigi takarmány helyett csak keivés korpát, zöldtakarmányt és ái-paszecskát adtunk a teheneknek. Azalatt, amíg a betegség dühöngött, éjjel-nappal két ember felügyelt az állatokra, akik állandóan kezelték őket, tisztogatták az istállókat, mert hiszen magától értetődő dolog, hogy a beteg állatoknál kétszeres szükség van az istálló tisztaságára. Sajnos, akármennyire is vigyáztam az állatokra, a sertésekhez is eljutott a betegség. Azzal kezdődött, hogy naponta 10 liter tejet hoztam a tehenészektől a választott malacok részére. Gondatlanság volt bizony, nem gondoltam rá, hogy a beteg tehenek tejétől a malacok is megkaphatják a betegséget, ami később be is következett. Végtelenül sajnáltam állataimat, különösen a fejlődő 10—20 kg-os választott malackákat. De beleestek a betegségbe a 3—5 hetes szopósmalacok is; egyszeriben csak azt vettem észre, hogy nem ficánkolnak olyan vidáman és amikor megkapták a körömfájást még járni sem tudtak. Mitévő legyek? Els''-orban is megállapítottam, hogy a beteg tehenek tejét ezentúl nem szabad a malacok moslékába keverni. Ahelyett finom búzakorpát szárított krumplival megáztatva kevertem a moslékba. Akkoriban, úgy április vége felé, már volt zöld here is, néha-néha abból is adtam a beteg malacoknak kis mennyiségben. így sikerült két héten belül a malacokat kikezelni a betegségből. Bizony nagyon sokat tanultam azalatt a két hét alatt, míg a malacokat kigyógyítottam és bebizonyítottam, hogy jd kezeléssel és az állatok helyes takarmányozásával elejét lehet venni az olyan veszélyes fertőző betegségnek is, mint a körömfájás. Azonban sokkal nehezebb volt a munkánk akkor, amikor a körömfájás után megkapták disznóink a szájfájást. Ez már azért is veszedelmesebb a körömfájásnál, mert az állatok nem tudnak rendszeresen táplálkozni, aminek következtében azután leromlanak. A szájfájást először csak a 60—90 kg-os növendVtsüldök kapták meg, később már az aryadisznók is, azoktól meg a szopósmalacok. Rettenetes volt rágondolni, hogy mi lesz ha még a fejlődő szopósmalacok is elpusztulnak. Arról nem is beszélek, hogy mennyiben csökkent a súlygyarapodás éi hogy az állatok egyáltalában nenfr fejlődhettek a betegség ideje alatt. De ettől sem riadtam vissz-.. Még alaposabb munkával fogtam hozzá az állatok kezeléséhez, minden etetésnél gondosan figyel'sm az ál? ".tokát, különösen evés közb n, amikor legjobban lehet észrevenni és megállapítani, hogy melyik állat nem egészséges. A beteg állat szo -"-ú, nem rohan a vályúra, mielőtt enni adnának neki és ha eszik is, alig egy keveset. Ahogy így egyik etetésnél feszült izgalommal figyeltem a disznókat, arr\ a meggyőződésre jutoVtam, hogy a beteg disznók között az apaállatok és jó egynéhány anyadisznó is ügyesebben mozog és jóízűen esznek. Tudtam, hogy ezek már kezdenek kilábolni a betegségből. Ezért igyekeztem azokat a többiektől azonnal elkülöníteni. Külön bódéba zártam az egészségeseket, külön a betegeket és pedig úgy, hogy az utóbbiak csak a lebetonozott részen mehettek a kifutóba. Ezzel megakadályoztam azt is, hogy föld vagy sár ragadjon a lábukra. Az ólakat fertőtlenítettem, a körömfájás következtében kiszáradt körmöket kékkőoldattal kenegettem. Ezt az eljárást két hétig naponta kétszer csináltam, s így sikerült kikezelnem májr a kezdet kezdetén 11 anyadisznót, melyeket — mivel a malacozás előtt voltak — a fiaztatóban helyeztem el. Annak ellenére, hogy az anyák betegek voltak, mégis a jó gondozással valamennyi szerencsésen lemalacozott. Most már teljesen átestek az állatok a betegségen és örömmel állapíthatom meg, hogy a disznók közül csak egyetlen egy anyadisznó pusztult el malacozás közben, de ennek a malacait is megmentettem, újyhogy hozzáraktam egy másik anyadisznóhoz, amely csak hetet malacozott és így tíz malacot könynyen fel tudott nevelni, ma már mind a tíz egészséges és gyönyörűen fejlődik. A betegség ideje alatt fényesen bebizonyult az a nézet, hogy menynyire fontos az állatokat gondosan kezelni és jól bánni velük. Szilárd meggyőződésem, hogy az etetőnek teljesen ismernie kell az állatok szokásait, azok belső szervezetét, minden mozdulatukat. Az állatorvos és az igazgató elvtárs is nagyon meg volt elégedve, hogy gondos kezeléssel megakadályoztam a birtokon a betegség tovább terjedését. A jó kezelésen kívül még egy módosítást is csináltam, mégpedig a kifutóknál. A kifutók úgy voltak elkészítve, hogy azokban a beépített vályúk körül egy-két méternyi beton van s azután pocsolyás, sáros föld, ami az egészséges disznóknak a kedvenc helye, elhempereghetnek a pocsolyában. De nem volt jó a beteg disznóknak, ha sáros, pocsolyás részen tartózkodtak. Ezért úgy módosítottam a kifutókat, hogy egyes helyeken teljesen körülbetonoztam és megakadályoztam azt, hogy a beteg állatok a sáros, földes részre jussanak. Az állatorvos is egészségi szempontból nagyon helyesnek találta újításomat. Hasonló módon védekeztek a száj- és körömfájás elterjedése ellen a tehenészetben dolgozó többi társaim, Csóka Lajos és Kovács József is, akik kétszeres gondossággal kezelték az állatokat és állandóan száraz szalmát tettek a tehenek alá, az istállót pedig a legnagyobb rendben tartották. Most már nagy az öröm az állami birtokon. A betegség elmúlt és én is örülök annak, hogy az állatok szépen fejlődne^. A húsbeadást 233 százalékra teljei'tettük. A szaporulatnál is szépek az eredményeim. Az idé 32 anyadisznó után 282 malacot adtam át a hizlaldának. A választott malacok átlagsúlya 12— 20 kg volt. Még a májusi munkaversenyben kötelezettséget vállaltam, hogy egy anyától egy év alatt átlagosan 12 malacot választok el 15 kg-os átlagsúlyban, amely versenyre a prágai kerületben lévő Cerny-i gazdaság sertéstenyészdéjének dolgozói hívtak ki. -A versenyt elfogadtam és idáig 14—16 malacot is elválasztottam egy-egy anyától. Tehát minden lehetőségünk megvan arra, hogy emeljük az állatok hasznosságát, különösen az utóbbi Hőben, mivel valameiinyi beteg állatot kimustráltunk és teljes egészében egészséges anyaállatokból áll r-rtésállományunk. Én a munkámmal megmutatom a kulák uraknak is, hogy a dolgozó nép az ö „jószívűségük" nélkül is tud létezni és a dolgozók alkotóereje csodákat művel. Június első vasárnapján töblren voltak állami birtokunk dolgozói közül Szlovákiában Tallós községben. Búcsú volt a faluban és vendégségbe mentek a rokonokhoz, vagy barátokhoz. Persze a kulákok is érdeklődtek afelől, hogy mi hogyan élünk itt Csehországban és többek között feleségemtől is megkérdezték, hogy jobb-e most, mint a múltban volt. Még volt olyan szemtelen kulák is, aki egyenest azt mondotta, hogy sokkal jobb dolgotok volt akkor, amikor még nálam arattatok tizenegyedikéért és részben kapáltatok 4—5-ikért. És hogy amit ma a munkásoknak „kiszabnak", annyit ki kell termelni. Ez az állításuk szemen-szedett hazugság, mert nekünk senki sem szabja meg, hogy mennyit termeljünk, mi magunk is tudjuk, hogy ha többet termelünk sokkal jobban élünk és ezzel erősítjük a világbékét. Én azt válaszoltam a kulák uraknak, hogy köszönöm a „jószívűségüket", mert arra már nincs szükségem, mint a múltban, amikor dolgozhattam nekik döglésig bagóért. Állandó robot, szenvedés és nyomor, ez volt akkoriban a dolgozóké. Nem volt sem ünnepünk, sem vasárnapunk, sem pihenőnk, sem szórakozásunk, a dolgozók művelődését még a sző szoros értelmében akadályozták. Míg Tal'lóson dolgoztam az uradalomban, mindig hátam mögött állott Pricel úr a görbsbotjával és állandóan zavarta a munkát. Ma nem áll a hátunk mögött senki, mégis sokkal eredményesebb munkát végzünk. Munkánk után pedig rendes pihenőnk és szórakozási lehetőségünk is van. A múltban még a dunaszerdahelyi moziba se volt alkalom elmenni, hogyan láttam volna akkor a pozsonyi színház belsejét? Itt bármikor lehetőségünk van, hogy autóbusszal elmenjünk Prágába és a leggyönyörűbb színházaltat látogassuk. Tehát munkám után megvan a pihenés és a szórakozás. Naponta 3—4 újsá|;ot elolvasok, rádiót hallgatok, azonkívül szórakozni járok. Gyermekeim iskolába járnak. Onnan többízben elviszik őket üdülni, kivétel nélkül mindenkit, nem nézik azt, hogy melyik gyerek szegényember fia és melyik a módosabbé. Anyagiakban is jól állunk. A birtok a húsbeadásnak eleget tett. A dolgozók jutányos áron vásárolhatnaik 20—30 kg-os malacokat, ehhez takarmányt is biztosítanak és minden dolgozó hizlalhat magának egy-egy disznót. Van is ám a? aszszonynak a konyhán zsír, hús, hisz szárnyas jószágot is tartnuk eleget, jó kenyérnek való is van, a cukorrépa után pedig nagymennyiségű cukrot kapunk, egyszóval mindenünk megvan, amire egy dolgozó családnak a jő élethez szüksége van. Még egyszer és nyomatékosan azt üzenem a kulák uraknak, hogy egyszer és midenkorra mondjanak le arról, hogy ük még egyszer kizsákmányolhassák a dolgozó népet. Az a világ már örökre letűnt. Most új világot építünk, békés, örömteli világot, a dolgozók világát. Csóka Ferenc, Dvur Kŕovice. Nemrégiben levél érkezett szerkesztőségünkbe a vámosladányi szövetkezetből. A levélben többek között a vezetőségre panaszkodtak, hogy ők „uralják" a községet s azzal nem törődnek, lesz-e a szövetkezetnek jő termése, vagy sem. A levélben többek között még az is áll, hogy „azt hangoztatják tisztelt vezetőink, hogy a rosszul müveit földeken nem kel ki a répa és hogy a földet ellepte a gaz, ezért a tagság is felelős". Természetes dolog, hogy a szövetkezet rossz munkájáért elsősorban a vezetőséget terheli a felelősség, de ugyanakkor a tagoknak sem szabad megfeledkezni arról, hogy a közös vagyon mindenkié, tehát magától értetődik, hogy a vezetőséggel együtt mindenegyes tag is felelős munkájáért. „A ledolgozott munkaegységekre járó összeget is csak nagy levonásokkal fizették ki, — hangoztatja a levél ítója — amiért ugyancsak nem lehet a tagságot vonni felelősségre." Ugy látszik, a levél írója is rossz utakon jár, mert minden, ami a szövetkezetben történik a tagok hanyagsága és a lógósok nemtörődömsége, — ezt mind a vezetőség rovására akarja írni. Sok mindenről beszámol a levél írója, de a legfontosabbat mellőzte. Nem jutott eszébe, amikor a levelet írta, hogy a ládányi szövetkezetben a hibák és a hiányosságok legfőképp a szövetkezetben megbújt kulákság aknamunkájából erednek. Arról is megfeledkezett a levélíró, hogy a díszes kulákbanda milyen alattomos és mesterkélt módon akarja tönkretenni a becsületesen dolgozó kis- és középparasztságot. Az elmúlt esztendő őszén lepték el a kulákok a ládányi szövetkezetet. Nagy hibát követett el a szövetkezet vezetősége akkor is, amikor megengedte, hogy a kulákság csoportosan beférkőzzék a szövetkezet tagjai közé. Amint már ismeretes, a kulákok meg akarnak szabadulni a kötelességteljesítés alól. Sok kibúvót keresnek és a szövetkezetben keresik a menedékhelyet. így csinálták ezt a ládányi kulákok is. Persze azt is tudták a községben, hogy a kulákok, mielőtt a szövetkezetbe beléptek volna, eladogatták állatállományukat, beleértve az igásjószágokat is és csak a csupasz földjeiket vitték a, szövetkezetbe. Ennek a spekulációnak a következménye az is, hogy tavaszon 500 hektárnyi föld maradt szántatlanul, amit még az őszön meg kellett volna szántani. Tavasszal aztán nem győzték a sok munkát és így a földeket nem szántották meg kellően. E rossz munkának az eredménye megmutatkozott a kapásnövényeken, mert az 500 hektárnyi területen alig terem más, mint gaz. Már kezdetben elérték céljukat a ravasz kulákok. Meg volt és meg van már az ürügy, amivel a tagok között érvelhetnek és lázíthatnak a közös gazdálkodás ellen, a vezetőség ellen, hisz főcéljuk úgyis az, hogy a szövetkezet vezetőségét kezükbe kaparinthassák. Súlyos hiba már az is, hogy az egyik csoport vezetője, Lojda János, közülük való, de szerintük ez még kevés arra, hogy megdönthessék a szövetkezetet, mert hisz „csak annyiban ártanak" a szövetkezet becsületes tagjainak, hogy a rossz munkaszervezéssel a növényápolási munkáknál 2300 munkaegységgel túllépték a tervezett munkaegységek számát, amivel megrövidítették a szövetkezet azon tagjait, akik állandóan és becsületesen dolgoztak. így azután e hamis politikájuk folytán a kisparasztok közül is akadnak olyanok, akik felülnek szekerükre és mindezekért nem a kulákokat, hanem a vezetőséget hibáztatják. Nem gondolnak arra, hogy a kulákok ellenezték a legjobban a munkának egyénekre való felosztását a kapálás idejében pedig ez .lett volna a helyes, eljárás, mert így mindenki felelősséggel tartozott volna a számára kijelölt föld megműveléséért és a termésért. Arról sem emlékezett meg a levél írója, hogy a kulákok, ahol csak érték, meglopták a közös vagyont. A tavaszi vetőnél például vetögépszámra hordták haza a gabonát, és pedig úgy, hogy a munka végeztével színültig töltötték a vetőgép garatját és úgy vitték a hízójuknak a drága árpát és kukoricát, — persze reggel üres vetögéppel mentek a határba. Ezek közé a jómadarak közé tartozik Nagy István (122 szám alatt) 19 hektáros kulák is, aki örök életében két cselédet, részes aratókat tartott, most pedig a szövetkezetben napról napra abrakos tarisznyával lopkodta az árpát. Amikor a helyi pártszervezet elnöke, Palkovics elvtárs a szövetkezet vezetőségével együtt kérdőre vonta a lopásokért, égre-földre esküdözve mondogatta: „Isten látja lelkemet, én egy szem árpát sem loptam a közös vagyonból". r- amint az 50 kilogrammnyi vetőmc rpát megtalálták a padlásán, annyira megijedt, hogy még szólni sem tudott. Rokonsági, sógor-koma alapon dolgoznak a ládányi kulákok és keményen összetartva szeretnék felborítani a szövetkezetet. Ebben a Szabófamilia viszi a prímet A vezér, a hírhedt Szabó János, 18 hektáros kulák után igazodik a díszes társaság. Szabó a múltban a legnagyobb munkásnyúzó volt. Évek hosszú során át két cselédet tartott Hasonszőrű kollégája Palásti Gyula, 15 hektáros kulák, aki a múltban ugyancsak értette szakmáját a munkáskizsákmányolás mesterségében. A felszabadulás után már több ízben büntetve is volt, mivel nem tett eleget a beadásnak. Lojda János 15 hektáros, Nagy János 15 hektáros és még jó egypáran vannak, akik magukat középparasztnak mondva, befurakodnak a szövetkezetbe és úgy elhatalmasodtak, hogy ma már arról álmodoznak, hogy kezükbe veszik a szövetkezet vezetését. Azt is szeretnék elhitetni a tagsággal, hogy egy olyan hatalmas gazdaságot, mint a ládányi szövetkezet, csak „hozzáértő emberek" (már mint ők) tudnak eredményesen vezetni. A kemény lábakon álló pártelnököt Palkovics Istvánt nem sikerült megnyerni céljaiknak, ezért hálójukat a szövetkezet elnökére vetették ki, akit sikerült is részben megnyerniök és ki is használják az elnök gyengeségét. Már annyira vetemedtek és annyira hálójukba kerítették a szövetkezet elnökét, hogy az elmúlt napokban olyan kérvényt akartak vele aláíratni, amelyben ifj. Szabó Géza 24 hektáros kulák fiát a „szocializmus egyik legjobb harcosának" nyilvánították és így akarták kimenteni a katonai szolgálat alól. (Persze a pártszervezet elnökének ébersége megakadályozta az elnököt hogy a kérvényt aláírja.) A helyi pártszervezet most már látja, hogy milyen nagy hibát követett el azzal, hogy nem véglett eléggé meggyőző és felvilágosító munkát a kis- és középparasztok között a kulákok káros tevékenységéről és nem mutatta meg a kulákok igazi arcát. A helyi pártszervezetet is terheli a felelősség azért, hogy nem lépett közbe akkor, amikor a kulákság a szövetkezetben kereste a menedékhelyet. Ugyancsak a kisparasztság is hibás azért, hogy a mai napig hagyták garázdálkodni a kulákokat s nem zárták őket ki a szövetkezetből. Hogyan is fejlődhetett volna olyan szövetkezet ahol még azok is elsiklanak a kulákok mesterkedései fölött, akik a múltban a szó szoros értelmében a kulákok lábakapcái voltak? Elfelejtették talán azt, hogy nem is olyan régen még 12-ik részért arattak, 4—5 részért kapáltak a kulákoknál? Ne felejtsük el a multat és ne higyjük azt sem, hogy a kulákok megváltoztak és ők is építői a szocializmusnak, még ha úgy mutatják is. Ezért ne tűrje a ládányi szövetkezet becsületes, dolgozó parasztsága, hogy a népnyúzó kulákság még jobban elhatalmasodjék a szövetkezetben, mert hiábavaló lesz a kisés középparasztok odaadó építőmunkája, ha a másik oldalról a kártevő kulákbanda tönkreteszi a szövetkezetet Méry Ferenc.