Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)

1952-07-27 / 177. szám, vasárnap

4 U J SZO 1952 július 27. „A milliárdosok legyőzték a milliomosokat" A köztársasági párt kongresszusának kulisszái mögött A napokban ért véget Chicagóban a köztársasági párt kongresszusa. A kongresszuson elkeseredett harc dúlt a legnagyobb amerikai monopol tőkés csoportok között, amelyek a párt két legesélyesebb elnökjelöltje, Róbert Taft szenátor és Dwight Eisenhower tábornok mögött állottak. Ezeknek a monopoltökés csoportoknak a kezében futott össze a kongresszus vezetésének valamennyi szála. A köztük folyó harc kimenetele döntötte el, hogy ki legyen a novemberi választásokon a köztársasági párt elnökjelöltje. Ha csak futó pillantást vetünk is az Eisenhowert támogató személyek listájára, felfedezhetjük rajta az úgynevezett amerikai „hatvan család" — a leggazdagabb bankárok és gyáriparosok konszerntulajdonosok és monopoltökések — csaknem mindegyikének nevét. Ott van közöttük Winthron Aldrich, a Chase Na tional Bank nevü hatalmas bankvállalat vezetője, a milliárdos Rockefeller veje; Thomas Watson, az International Business Machines korporáció elnöke, Morgan legközelebbi üzlettársa: Philip Reed, a Morganféle General Electric korporáció vezetőségének elnöke; II. Henry Ford, a gépkocsikirály és olyan pénzügyi és ipari vezérkolomposok, imint Paul Hoffman, Clay tábornok és társai. Egyszóval a Wall Street összes mágnásai, akik a Morgan, Rockefeller, Dupont, Ifellon és Ford konszernek érdekeit képviselik, támogatják és bőkezűen segitik Eisenhower tábornokot. Azok között, akik Taft mögött állnak, olyan emberek vannak, akik amerikai kifejezésmód szerint „távol lói sem csak földi mogyorón élnek". Igaz, itt kisebb kaliberű tőkések vannak, de ezek is elég gazdagok és hatalmasak ahhoz, hogy az Egyesült Államok bel- és külpolitikájának irányítására pályázzanak. Taft tevékeny hívei között találjuk Róbert -Wood tábornokot a Roebuck and Company chicagói monopoltökés társaság vezetőjét; Hutchinsont, a Chrys ler-gépkocsitársaság igazgatóját : Ryersont, az Inland Steel Corporation acéltársaság elnökét; Hamütont, Pew olajiparos és hajógyáros legközelebbi tanácsadóját; Harris, neves chicagói bankárt, Mc Cormickot, a „Chicago Daily Tribúne" cünü lap kiadóját és másokat. Taftot tehát az úgynevezett chicago-clevelandi bankár- és gyáriparos csoport támogatja, amely nagyobb részt követel magának az ország ügyeinek intézésében, a hasznothajtó katonai megrendelések ^elosztásában és az Egyesült Államoktól függő országok kirablásában. A második világháború, a koreai intervenció és az örült fegyverkezési verseny következtében az Egyesült Államok középnyugati részének tőkés konszernjei és monopoltökés vállalatai jelentősen megerősödtek és most, a köztársasági párt kongresszusán, Taft jelölésével kihívást intéztek a Wall Street mágnásaihoz. A köztársaságiak kongresszusán nem volt vita a párt programmja felett az Egyesült Államok kül- és belpolitikájának kérdésében. A köztársasági párt „fejesei" az amerikai monopoltökések akaratához híven a Truman kormány agresszív politikáját támogatták és változatlanul támogatják ma is. John Foster Dulles, a köztársasági párt vezetőségének közismert képviselője személyesen is tevékeny részt vett az amerikaiak koreai intervenciójának kirobbantásában és hosszú ideig segítséget nyújtott Trumannak, az amerikai imperializmus úgynevezett „kétpárti politikája" kidolgozásában a háború utáni évek folyamán. A köztársaságiak tevékenyen támogatták a demokrsía kormány reakciós törvényhozását. Taft, a köztársasági párt egyik vezetője társszerzője volt .a Taft—Harley néven ismert reakciós, munkásellenes törvénynek. Háttérbe szorultak, még azok az árnyalatnyi különbségek is — nem is annyira a politika lényegére, mint inkább megvalósításának eszközeire és módszereire vonatkozó nézeteltérések —, amelyek Taft és Eisenhower hívei között fennállottak. A kongresszus küldöttei, az Egyesült Államok legagresszívabb és legreakciósabb kapitalista monopoltőkés köreinek képviselői, feltétel nélkül aláírták azt a külpolitikai programmot, amelyet John Foster Dulles'dolgozott ki: a háború kirobbantásának programmját. A kongresszuson heves harc lángolt fel a két imperialista csoport között a párton belüli uralomért, az ország politikájának ellenőrzéséért, Mint a „Newsweek" című reakciós hetilap megállapítja, „a Taft .és Eisenhower közötti összecsapás tisztán személyi, nem pedig elvi jellegű és ez az oka annak a példátlanul elkeseredett harcnak, amelyre a köztársasági párt kongresszusainak történetében még nem volt példa." Egyik csoport sem riadt vissza attól, hogy közvetlenül megvásárolja a szavazatokat jelöltje érdekében. Ez a szavazatvásár már annyira botrányos volt, hogy még az Egyesült Államok reakciós sajtója sem hallgathatta el. A „New Republic" című folyóirat közölte, hogy Aldrich bankár Oregon állam egész tizennyolc tagú küldöttségét megvásárolta Eisenhower javára 47.407 dollárért — mint mondani szokás, „szőröstülbőröstül". Az amerikai lapok szerint az Egyesült Államok déli államainak küldötteit egyenkint átlag két és félezer dollárért vásárolták meg. John Thomas, Illinois-állambeli küldött, Taft egyik híve, elbeszélte: háromezer dollárt ajánlottak fel neki, hogy Eisenhowerre szavazzon. Egy bizonyos, Raymond Peacock nevü chicagói küldött, ország-világ előtt kijelentette, hogy Eisenhower képviselője egy beszélgetésük során zsíros koncot ígért neki előnyös megrendelés formájában, amelyet a vezetése alatt álló cég kapott volna. Michigan állam küldötteinek nagyrészét — a lapok szerint — Henry Ford és Curtiss, a General Motors nevü hatalmas gépkocsitársaság- alelnöke vásárolta meg. Mindenki tudta, hogy Pennsylvania állam küldöttségei Richard Mellon milliárdos paran csára állt át az utolsó pillanatban Eisenhower táborába. Ezek a küldöttségek biztosították Eisenhower győzelmét azáltal, hogy szavazatukkal öt támogatták. Eljöttek a kongresszusra a Wall Street vezérkolomposa! is, köztük Aldrich, Ford, Vanderbilt, Watson és a többi, hogy személyesen is közvetlenül is befolyásolják a küldötteket. Az amerikai lapok megállapításai szerint a „nagypolitikát" a kongreszszus napjaiban nem ott csinálták, ahol a küldöttek végighallgatták a fellengzős és torkukszakadtáig kiabáló hivatalos szónokok beszédeit, hanem a chicagói Conrad Hilton Szálloda pazar lakosztályaiban. Itt adott utasításokat Aldrich bankár, Rockefeller jobbkeze, politikai szárny segédeinek: Deweynek, New York állam kormányzójának, Lodge és Duff szenátoroknak és hozzájuk hasonló társaiknak. II. Henry Ford gépkocsikirály, amikor Chicagóba utazott, 150 legújabb típusú vadonatúj gépkocsit vitt magával, hogy Eisenhower javára adott szavazatokért cserélje el őket. A Scripps—Howard lapok közölték, hogy a nagy monopoltőkések magukhoz rendelték az „engedetlen" küldötteket és „megfenyegették őket, hogy ha nem követik útmutatásaikat, akkor már most letehetnek a jövőbeli támogatásról. Öt percnyi, ilyen nyilt beszélgetés után a küldött már teljesen a nagytőkés zsebében volt". Nincs mit csodálkozni azon, hogy Eisenhower, akit a Wall Street „fejesei" ilyen erélyesen támogattak, győztesen került ki a Tafttal való tusából. Eisenhower győzelme után az egyik kaliforniai küldött felkiáltott: „A milliárdosok legyőzték a milliomosokat". A Wall Street milliárdosainak a középnyugat milliomosai felett aratott győzelmei sok pénzébe és nagy erőfeszítésébe kerültek Morgannak, Rockenfellernek és Dupontnak. A „Daily Mirror" című Hearst-lap szerint Eisenhower hivatalos jelölése ,az elnöki székbe a tábornok magas támogatóinak legalább húszmillió dollárját emésztette fel. így fest a gyakorlatban az amerikai „választási szabadság". A Wall Street mágnásai azért támogatták Eisenhowert, mint az Egyesült Államok elnökjelöltségének pályázóját, mert programmja teljesen megfelelt érdekeiknek. Eisenhower — mint ismeretes — amellett van, hogy tovább folytassák, a koreai intervenciót, hogy helyreállítsák a hitleri hadigépezetet Nyugat-Németországban és hogy felélesszék a japán militarizmust. Igaz, hogy Taft programmja — mint már megállapítottuk — gyakorlatilag semmiben sem különbözik Eisenhower programmjától. A Wall Street mágnásai pedig nemcsak azért részesítették előnyben Eisenhowert, mert Taftot a chicago-clevelendi bankár- és gyáriparos csoport jelölte. A Wall Streetnek olyan jelöltre van szüksége, aki megszerezheti a választók többségének szavazatát. Taft választási demagógiája kevés szavazót vezethet félre. Eisenhower viszont még nem lepleződött le a belpolitika kérdéseiben, mint az imperialista monopoltöke bábja. Az amerikai dolgozókra Eisenhower programmja a még súlyosabb adóterheket, a drágaságot, a nép gazdasági és polgárjogai elleni támadás fokozódását hozza. Nem véletlen, hogy a köztársasági párt kongresszusa Eisenhower nyilt jóváhahagyásával Richard Nixont, az egyik leghirhedtebb reakcióst jelölte alelnöknek. Ez a programm teljesen megfelel a Wall Street monopoltőkés köreinek és új hatalmas nyereségeket biztosít számukra. Márpedig az, ami a Wall Streetnek előnyös, homlokegyenest ellenkezik az amerikai nép létérdekeivel. E. Litosko, a „Pravda" tudósítója Chicago—New York. Az Amerikai Demokrata Párt programmja a mostani agresszív külpolitika folytatisit jelenti A demokrata párt programmszerkesztö bizottsága előterjesztette a demokrata párt választási programmtervezetének külpolitikai fejezetét. E programm a demokraták mostani agresszív külpolitikai irányzatát tartja szem előtt. A programm magasztalja az amerikaiak koreai beavatkozását, állást foglal a féktelen fegyverkezési hajsza, az agresszív szövetségek és egyezmények mellett. A programm bőven foglalkozik a Németország széttagolására irányuló politikával. A demokrata párt programmjának egyik céljaként a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányuló felforgató tevékenységet hirdeti. A programmtervezet Japánt az amerikai imperialisták „szövetségeseként" jellemzi. Indítványozza, hogy az Egyesült Államok folytassák a Kuomintang támogatására és az amerikai kontinensen lévő országok agresszív tömbjének létrehozására irányuló politikát. A programm felülmúlhatatlan cinizmussal azt állítja, hogy „változatlanul leszerelés a célunk", és ugyanakkor leszögezi, hogy az atlanti tömbhöz tartozó országok felfegyverzése „a béke biztosítására" irányul. Sebesüli asszonyok és gyermekek között Teherautók mennek az alkony fedezéke alatt a Rákosi-korház felé. Az autókon 60 ember fekszik. Sebesültek. Vérzőfejü, töröttlábú, meg. égett emberek, a Phenjan elleni örült terrortámadás áldozatai. Egy részük már volt kórházban a sebesülés után. Egy nyugat-phenjani kórházban feküdtek, de csak néhány óráig. Mert az éjszakai támadás során az amerikaiak szétrombolták a kórházat'is. Orvosok, ápolónők, betegek tömege ha t 'meg. Aki megmaradt, azt most átszállítják egyéb kórházakba. Hordágyra fektetik a sebesülteket. A verejtékező testekre föld és korom tapadt, a ruhák megtépve és megperzselve. Ott fekszenek hoszszű sorokban a szabad ég alatt, a parasztházak padlóján, a műtök előtti folyosókon. A levegő fájdalomkiáltásoktól, gyermeksírástól terhes. A műtök előtti folyosón az előző órákban behozott sebesültekkel együtt összesen nyolcvanan vannak a Rákosi-kórházban: hat katona, harminc asszony, huszonegy gyermek és huszonkét férfi, a legtöbbjük 50—60 év körüli idős ember. Tizenkétszer annyi asszony, gyermek és aggastyán, mint ahány katona: így fest az amerikai támadás képe. A sebesültek nagy része a fején sebesült. Kis házikójuk hevenyészett óvóhelyük omlott a fejükre. Ezek a kis házak és óvóhelyek voltak azok a „katonai célpontok", amelyekre az amerikaiak 870 tonna "Bombát, 9600 tartály napalmot dobták és 150.000 robbanógolyót lőttek ki. Soha olyan éjszakája nem volt még a Rákosi-kórháznak, mint a július 13-ra virradó. Valamennyi magyar orvos és műtősnő talpon volt. A koreai egészségügyiek pártszervezete mozgósítja a koreai dolgozókat. A propagandista vizet hord a kútról, a takarítólányok és konyhabeliek betegeket öltöztetnek. És vért adnak, kivétel nélkül, aki csak ott van, vért ad. Nagyon sok vérre van szükség a műtőknél és vérhiány miatt nem lehet fennakadás. Az egyik magyar orvos a műtő sarkában áll és összeszorított szájjal saját magától vesz vért. Három műtőasztalon operálnak egymás mellett. Tizenkét órán át, megállás nélkül. Egyetlen éjszakán 31 műtét! Nemcsak a fáradtságot és a hö;éget kell legyőzni. A fájdalmat is, amely a torkot szorítja, a könnyeket is, amelyek újra és újra fel akarnak törni. A gyermekek, igen, mindenek, előtt a gyermekek sorsa, vérző kiü alakja az, amely úgy markol bele a szivbe, hogy majd kitépi a meliüregböl. Két apróság egymás mellet, két kisfiú. Olyan pöttömök, még a nevüket sem tudják megmondani. A műtéti naplóba így kerülnek: ,,Egi egy és Egi kettő." Azaz: egyes számú és kettes számú névteíen kisfiú. A phenjani utcán találták őket súlyos sebekkel. Senki sem tudhatja, kinek a fia/az egyik vagy a má. sik. Vájjon megtalálja-e őket valaha is a családjuk, élnek-e a szüleik és visszakerülnek-e valaha is hozzájuk ? Az egyik hordágyon összeégett asszony, Cso Pjong Szánnák hívják, 25 éves. Az arca, a szeme, a keze csupa seb. Napalmbombát dobtak rá. Mellette kisfia, akinek a bal combját átlőtte egy gépfegyvergolyó. Az asszony most tér magához.Felveszik az adatait. Nevét, korát, a sérülés idejét, körülményeket. Utána a gyermek nevét kérdik. — A gyermekem — sikolt fel — a gyermekem is itt van? Lopez ^aímyndo élete még mindig vesiélyben forog A Nemzetközi Diákszövetség titkársága nyilatkozatot tett közzé a spanyol nép hős fiai, Lopez Raimundo és társai elítélésével kapcsolatban. A nyilatkozat elmondja, hogy a nemzetközi tiltakozó mozgalom és a spanyol nép akarata a fracőistákat meghátrálásra kényszerítette és meggátolta a 27 spanyol hazafi meggyilkolását. A barcelonai hadbíróság hat hónaptól négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélte Gregorio Lopez Raimundot és társait. A 27 hazafi élete azonban még mindig nagy veszélyben forog. A Nemzetközi Diákszövetség ezért felhív minden diákot: követelje Lopez Raimundo és társai szabadonbocsátását, folytassa és erősítse a spanyolországi terror elleni mozgalmat. — Itt. De ne aggódjék. Az élete nincs veszélyben. Teljesen rendbe fog jönni. — Melyik gyermekem a három közül — kérdezi az anya. — Nem tudjuk. Éppen magától akartuk megkérdezni. Az asszony megpróbálja elégett szemeit kinyitni. Nem tudja. Ekkor lágyan, valami végtelen szeretettel a hangjában megszólal: — Fáj a sebed? Válaszolj drá. gám. Mondj csak egy sztót, csök egyetlen.egy szót, édes kicsinyem. És a kisfiú szenvedő arca kisimul, apró kezeivel megsimogatja anyját és azt motyogja: — Nem fáj édesanyám. — Kang Gun — kiált fel az aszszony — drága, legkisebb magzatom! Aztán az orvos felé fordul és szá. raz hangon azt mondja; — A fiam neve Kim Kang Gun. Nem egészen két esztendős. A gyermek arcát sohasem látja többé. A hangjáról ismerte meg öt. Hosszan, vég nélkül lehetne folytatni ennek az éjszakának megrendítő történetét. Lehetne irni — es nem is prózában, versben kellene írni — egy sebesült anyáról, aki a hordágyon fekve megszoptatta egy másik, halott anya csecsemőjét. Lehetne írni egy 68 éves aggastyánról, aki három sebesültet cipelt el a phenjani kórházba a bombázás közben, amíg az úton maga is meg nem sebesült. Most itt fekszik azok mellett, akiket megmentett, bekötözött lábbal. Mind a nyolcvan sebesültnek megvan a maga története. Nyolcvan vádirat az amerikai gyilkosok ellen! Nyolcvan vádirat a majdnem tízezer friss vérrel írt phenjani vádiratból. Ezek az emberek, ha kínozza is őket a fájdalom, vagy a családjuk fölötti bizonytalanság, ha égeti is őket a láz, vagy/napalmbomba okozta seb, mégis csendben, nyugodtan mesélik el a maguk történetét. Csak egyetlen kérdést, nem lehet, nem jő feltenni nekik: „Mit gondol az amerikaiakról?" — mert akkor vége a külső nyugalmuknak is, izzásba jönnek és eltorzul a hangjuk, lázuk felszökik. Eleinte megpróbálkoztam ezzel a kérdéssel. Egy 47 éves szállítómunkás, Kang Sin Gjon, öt gyermek apja, fel akart ugrani a kórházi ágyról és csak az ápolónők tudták lefogni. „Adjanak fegyvert a kezembe — nem igaz, hogy öreg vagyok. A vért vérrel kell megfizetnem!" Cso Pjong Szan, a napalmtól sérült anya, összeégett kezével a hordágy gyékényét verve kiálltja: „El akarok menni Amerikába. Meg akarom mutatni az arcomat az amerikai asszonyoknak. Meg akarom mutatni a sérült kisfiamat az amerikai anyáknak. Nézzenek meg minket és égesse őket sebessé a szégyen, amiért ők szülték világra a mi gyilkosainkat." Itt a Rákosi-kórházban, kínban fetrengő asszonyok és gyermekek között járva olvasom az amerikaiak jelentéseit a Phenjan elleni bombatámadásról. Az „United Press" ezt írja: „A célokat gondosan megválogatták. Szigorúan katonai célpontokat, gyárakat, vasútvonalakat, hidakat bombáztak". A „Pareast New York" szerint ,,több. mint ezer katonai célpontot romboltak szét Phenjanban. Fényképfelvételek bizonyítják az eredményeket". Gyilkosok! Valóban gondosan — bomlottagyú gonosztevők, vadállatok gondosságával válogattátok meg a célpontokat. Nevezzetek meg egyetlen hidat, vasútvonalat, hadiüzemet, amelyet eltaláltatok! Mert mi halott és sebesült asszonyok, gyermekek, aggok százainak nevét nevezaük meg. Hol volt Phenjanban, nem ezer, csak tíz katonai célpont? Mert mi megmondjuk, hol van az ártatlanul megöltek ezernyi sírja. Tegyétek le az emberiség elé a hadicélpontok szétrombolását bizonyító fényképeket! Mert mi odatesszük a meggyilkoltak, a napalmtól ösz. szeégettek, a letépett kezek, a meg, gyötrött nők és csecsemők fényképeit. Ök voltak a gondosan megállapított célpontok! Vérük átok a gyilkosok fejére. Vérük ítélet a gyilkosok felett. Közeledik és ütni fog a bosszú, a végső ítélet órája! Méray Tibor.