Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)

1952-07-20 / 171. szám, vasárnap

1952 július 13 UJSZ0 3 Antonín Zápotocký kormányelnök beszéde a Központi Szakszervezeti Tanács plenáris ülésén A szakszervezeteknek teljesí Ismeretes, hogy renegátjainknak és kártevőinknek csoportja Szlánszkyval az élén, a szakszervezetek jelentőségének, fontosságának és feladatának aláásására törekedett a szocializmus építésében. A szakszervezeti dolgozók soraiból több panaszt, vádat és kifogást tettek az ellen. E kártevők klikkjének azonban semmi sem szolgált annyira javára, semmi sem támogatta annyira a szakszervezeteknek általa való bagatellizálását és 1-ealacsonyítását, mint a szakszervezeti funkcionáriusoknak és a szakszervezeti intézmények vezetőségének felelőtlen és elégtelen munkája. És mégis a szocializmus építésé, vei és a fokozott feladatokkal növekednek a szakszervezet feladatai és jelentősége is. A szakszervezetek és szorgalmas munkájuk nélkül nem tudjuk felépíteni a szocializmust. Sztá'in elvtárs a következőket mondja: ,,... az ipar és a mezőgazdaság a szocializmus alapján való újjáépítésének új feladataival kapcsolatban keletkezett a termelési költségek rendszeres csökkentésének, a munkafegyelem megszilárdításának, a szocialista munkaverseny kifejlesztésének stb. jelszava" Nálunk is éppen ezek a kérdések vannak ma napirenden, amelyekről Sztálin elvtárs beszél: 1. a termelési költségek rendszeres csökkentése, 2. a munkafegyelem megszilárdítása, 3. a szocialista munkaverseny kifejlesztése. Ezek a mi újjáépítésünk és a szocialista építésünk alap- és fökérdései is. Én felteszem a kérdést: teljesiti-e ma a szakszervezet akár központi akár szövetségi, vagy üzemi irányvonalon ezeket az alapfeladatokat? Azt állítom, hogy nem teljesíti! Ezért elvtársak, gyökeres helyrehozatalra és újjászervezésre van szükség, a központtól a szövetségeken keresztül egészen az üzemekig. Az újjászervezés szükségességét világosan elénk tűzte a II. össz-szakszervezeti kongresszus. EmlékezzeA szakszervezetek vezetősége teniiik kell kötelességeiket tek csak vissza, mit mondtak e té. ren a kongresszus főbeszámolójában: „A régi szakszervezeti széttagoltság felszámolására é

s a szilárd egységes szakszervezeti mozgalom kiépítésére irányuló törekvés ránkkényszerítette a szakszervezetek aránylag tömör centralizálását. A centralizálás teljesítette küldetését. Az elkülönülő és felforgató törekvéseket felszámolta, biztosította a szakszervezetek egységét és fejlődését. Nagyrészben felszámoltuk a kapitalista vállalkozást és kizsákmányolást is. Most következik a föfeladat, a szocialista termelés felépítése és kiépítése. E cél elérésére kell most átépítenünk a forradalmi szakszervezetünket és annak szervezeti formáit A szervezeti formák nem ké. peznek fétist. Ügy alakítjuk azokat, hogy a szervezet minél jobban teljesíthesse az adott helyzetben legfontosabb feladatait. Ma a termelésről való gondoskodás ez. Ha a szakszervezet vezetőségének gondoskodnia kell a termelésről, közelednie kell hozzá. Ezért kell többet ügyelni a szövetségek irányítására. Fel kell oldani a szoros centralizálást. Több jogot, önálló tevékenységre több lehetőséget, az egységes szakszervezet közvetlen vezetésére több befolyást kell adni a szövetségeknek. Ezért szükséges lesz ezirányban néhány változást eszközölni. A szocialista termelés felépítése és kiépítése ma a szakszervezet főfeladata és e cél elérésére kell hogy irányuljon a szakszervezetek minden törekvés

e és e szükséglethez kell alkalmazkodniuk a szervezetelmek és a szakszervezeti formáknak. A szocialista termelés építésének és helyes vezetésének érdekében szükség van a termelési szövetségek felé való tájékozódásra. Ez irányban adták ki a jelszót a II. össz-szakszervezeti kongresszuson. Az irányvonalat nem teljesítették. A központ nem ügyelt erre és a szövetségek nem törekedtek erre. Miért nem törekedtek? A szövetségek vezetősége számára is kényelmesebb volt nem viselni felelősséget a termelés kiépítéséért. nem teljesítette feladatait' Tisztelt elvtársnők és elvtársak, mai konferenciánk feladata különösképpen komoly és fontos. Foglalkozik szakszervezetünk hiányosságaival és újjászervezésével. Mindnyájan küzdöttünk az Egységes Forradalmi Szakszervezet kiépítéséért. Eldicsekedhetünk azzal, hogy valóban egységes, hatalmas és erős szervezetté építettük ki. Ez a szervezet felbecsülhetetlen támaszul szolgált nekünk a szocializmusért folytatott harcban, amikor szükség volt a kizsákmányoló kapitalizmus \ gazdasági hatalmának letörésére és akkor a szakszervezeti mozgalom egységéért és népi demokratikus Köztársaságunkban fontos tényezőként való elismeréséért folytatott küzdelmet megnyertük. Ez cáfolhatatlanul bebizonyosodott a februári puccs során is, amikor reakciósaink a nyugateurópai kapitalistákkal való összeköttetésben kísérletet tettek viszonyaink megváltoztatására és a szocializmus felé irányuló fejlődést fel akarták tartóztatni és visszafelé irányítani. Az egységes szakszervezetek a dicső februári napokban Csehszlovákia Kommunista Pártjának és elnökének, Klement Gottwald elvtárs mostani köztársasági elnöknek megbízható támasza voltak. A szocializmushoz való hüségük, fegyelmezett alárendelésük a Kommunista Párt vezetésének a reakció ellen folytatott harcban, a milliós tömegek tettrekész mozgósítása a. februári napokban szilárd gátat emelt a reakció minden puccskísérlete ellen. Valóban a forradalmi szakszervezetek dicső napjai voltak ezek, amelyekre sok szakszervezeti tag örömmel és büszkeséggel emlékezik vissza. Az emlék, elvtársali, szép dolog, sajnos, azonban örökké élni belőle nem lehet. Az élet halad előre, változik, új munkát és új feladatokat hoz magával. Az, akinél ez nem talál megértésre, igyekszik édes álmokba ringatni magát és hivatkozik valamikori érdemeire, elkerülhetetlenül lemarad, végül visszafelé halad, teherré és a haladás útjának fékezőjévé válik. Ezt elsősorban nekünk, forradalmi szakszervezeti dolgozóknak kell tudatositanunk. Ma nem a kapitalizmus megdöntéséről van szó, ma a szocializmus építésének feladata áll előttünk. Ez nem jelenti azt, hogy ma nem áll előttünk semmiféle ellenség. Éppen ellenkezőleg. A különbség abban van, hogy a szocializmusért folytatott harc idején nyflt ellenséggel találtuk magunkat szemben. Ismertük azokat, akik nyíltan felléptek a szocializálás ellen. Az álcáaz öt kiszolgáló felforgatók terveinek keresztezésére országunkban. Egységes szakszervezetünk ma a dolgozó munkások, munkásnők és különféle szakmájú alkalmazottak millióit összpontc '

fja soraiban. Sikerült azt kiépíteni oly méretekben, hogy elmondhatjuk, ma már úgyszólván nincs olyan dolgozó, aki ne lenne szakszervezeti tag. Ezen óriási fejlődés ellenére azonban be kell ismernünk, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom ma nem játssza azt a szerepet, amit a fordulat utáni években játszott, amikor még csak építettük és küzdöttünk egységéért és elismeréséért. zatlan és nyílt ellenség ellen harcolni mindig könnyebb, mint az elrejtőzött és begubózott ellenséggel. A nyílt ellenséget megvertük, Zenklék, Mayerék, Procházkáék, Petschekék, Bat'áék és külföldi szövetségeseik bandája ma már semmiféle különös gondot nem okoz nekünk. Dühöngjenek a külföldi rádióban, amennyit csak akarnak, mindezek a kapitalista urak és szövetségeseik. Mérges köpködésük számunkra közömbös marad. Más ellenség van azonban itt. A kapitalista burzsoázia és kiszolgálóinak maradványai ezek, akiket politikailag és gazdaságilag ugyan legyőztünk, akiket azonban egyszerre még nem számoltunk fel és nem is számolhatunk fel. Ök közöttünk élnek. Szükséges ezeket elszigetelni és átnevelni. E helyzetről Sztálin elvtjárs a Szovjetunió szocialista építésének kezdete idején, a schachti tárgyalás idején a következő jellemző szavakat mondotta: „Kitűnt, hogy a burzsoázia eddig nincs teljesen megverve és kártevékenységet fejt ki és fog kifejteni gazdasági építkezésünkben, hogy gazdasági, szakszervezeti és részben pártszervezeteink figyelmét elkerülte osztályellenségeink aknamunkája, tehát, hogy szervezeteinket minden erőnkkel és minden eszközzel meg kell szilárdítanunk és fokoznunk osztályéberségünket. Ezzel kapcsolatban az önkritika jelszava akuttá vált. Miért? Azért, mert lehetetlen javitani gazdasági, szakszervezeti és pártszervezeteinket, lehetetlen sikeresen fejleszteni a szocializmus építését és gátat vetni a burzsoá kártevékenységnek, ha teljes mértékben ki nem fejlődik a kritika és önkritika, ha a pártszervezetek tevékenységét nem helyezik a tömegek ellenőrzése alá. És mégis tény az, hogy kártevékenységet folytattak és folytatnak nemcsak a szénmedencékben, hanem a fémbányászás, a fegyveripar terén is, a vasútügyi népbiztosságon belül és a platinabányászatban is. Innen származik az önkritika jelszava." I tatórikusan gondolkodó funkcionáriussá lettem. Ez arra vezetett engem, hogy makacsságból a reakció oldalára állottam." így végződik ez. Végül ez a munkásfunkcionárius, az üzemi tanács elnöke és „munkáskáder" a vádlottak padján ül, a burzsoá kártevők, gonosztevők és szabotálók között, akiknek segítő- és bűntársává vált hanyagságával, felfuvalkodottságával és kispolgári hajlamaival. • A funkcionáriusok felelőtlensége ellen Azt mondjátok talán, Pollák esete kivételes eset. Nem, elvtársak, ez tipikus eset, ide vezet a* végén a hanyagság és a munkásfunkcionárius kötelességének, funkciója felelősségének rossz értelmezése, a felfuvalkodottság, a kritika visszautasítása és a saját hibákkal szembeni önkritika hiánya. Egész sor hasonló esetet tudnék nektek felhozni. A legközelebbi napokban más kártevőkkel folytatott tárgyalás tanúi lehettek. Nem játszottak hazárdjátékot közvetlenül emberi életekkel, hanem a nemzeti vagyonnal, megbontották a munkaerkölcsöt és szabotálták építésünket. Kuncsice esete ez, amelyről nemrégen beszéltem már a prágai kommunisták aktíváján. Miért gazdálkodhattak itt oly felelőtlenül a burzsoá kártevők és pazarolhatták el a nemzeti vagyonból tízmilliókat, személyesen gazdagodhattak és megbonthatták a munkaerkölcsöt? Azért, mert a munkásigazgató vakon bízott bennük, teljes döntésjogot bízott rájuk és nem ellen, őrizte tevékenységüket. Nem vette figyelembe a munkások panaszait és nem hitt annak, hogy ezek az élősdiek indokolatlanul fizetnek ki jutalmakat azoknak a szerelöknek, akik készek voltak a nekik kifizetett jutalmakból zsíros baksist juttatni nekik. Az eset elrettentő az. ért, mert Kuncsicén ezrével dolgoz, nak áldozatkész munkásaink, ifjú. Ságunk, diákok, lányok, akik minden erejükből segítenek és gyakran kedvezőtlen körülmények között önzetlenül dolgoznak, hogy a nehéz feladatokat idejében teljesítsék és hogy a szocialista építkezés nagy müvét előbbre vigyék. • Néhány burzsoá zsákmányhajhászó és a jófizetésü kategóriákba tartozó szerelők soraiból származó élősdi erkölcstelen pénzvágytól és az elvégezetlen munkáért csalással szerzett jutalom utáni vágytól vezérelve, kész megmérgezni és megbontani a szocializmus és az új élet lelkes és áldozatkész építőinek ezreit. És ismét egy érdekes jelenség. A szakszervezeti funkcionárius, a kerületi szakszervezeti tanácsnajt a kerület bérügyeivel megbízott titká ra nem tud mindazokról a bérhanyagságokról, amelyeket hónapokon át elkövettek az ő körzetében. Kuncsicén a jutalmak kifizetésében történt hanyagságokról, amint mondani szokás, már a verebek csiripelték az eresz alatt. Ez a csiri. pelés oly erős volt, hogy egészen Prágáig eljutott, eljutott a kormányig, megtették a kellő lépéseket, végül az egész ügy világos lett és levonják belőle a kellő következtetéseket. Az osztravai szakszervezetek a jogtalanul kifizetett jutalmak kérdésében máig sem mozdították vol. ma ujjukat sem, ha nem avatkozott volna be a kormány. Miért vannak akkor kerületi szakszervezeti funkcionáriusaink ? Mit csinálnak és miért fizetik őket? Kuncsice a kerület legnagyobb és legjelentősebb építkezése és vállalata. Hogy lehet az, hogy a helyi szakszervezeti szervek olyan kevés figyelmet fordítanak rá? Nem fogok több példát felhozni! Azt a következtetést vonom le ebből, hogy számos szakszervezeti szervünk, akár magasabbak, akár alacsonyabbak, egyszerűen nem teljesítik kötelességeiket. Ezért ha nyatlik szakszervezeteink jelentőséo-p A termelési szövetségekre való összpontosulás nem azon alapszik, hogy veszekedjenek a központtal a termelési számokról és presztízskérdésekről, az adminisztrációról, személyzetről, helyiségekről és bútorról. Halljátok, mit mond Sztálin elvtárs: „Nem kétséges, hogy az ország gazdasági megújhodásának jelen pillanata megköveteli a termelési (eddig csupán szóban) szövetségeknek folyamatos átváltozását valóban termelési szövetségekké, amelyek képesek lábraállítani iparunk alapágazatait." Véssétek emlékezetetekbe, elvtársak! „Az igazi termelési szövetségek képesek lábraállítani iparunk alapágazatait". így értelmezte- e feladatát mostanáig valamely termelési szövetségünk és annak vezetősége? Senki se mentegesse magát azzal, hogy a szövetségeknek ehhez nem volt elég lehetőségük és illétekességük. Több szempontból bizonyára indokolt a központ kritizálása. A központi vezetőség és titkárság nem teljesítették kitűzött feladataikat. Ezért kritizáljuk és újjászervezzük őket. Helytelen volna azonban azt vélni, hogy a szövetségek vezetőségei kritikán felül állanak és hogy teljesítették feladataikat. Kevés volt az önkritika a szövetségek vezetőségei részéről. Csupán találomra teszek fel egy kérdést: Mit tett a parasztszövetség vezetősége annak érdekében, hogy lábra állítsa alaptermelésünket az állami birtokokon, jól jövedelmezővé tegye azt és az állami birtokokon a szocialista gazdálkodás és hozam ragyogó példaképeit szolgáltassa? Felvetette-e egyáltalán a szövetség vezetősége például az alkalmazottak és a szakszervezeti tagok előtt az érdemszerinti munkajutalmazás kérdését? Ha itt alkalmazni kellene az érdem szerinti bér alapelvét, kezeskedem azért, hogy az állami birtokokon nagyon sok fizetett alkalmazott annyit sem keresne, amennyi sós vízre elegendő. Még a sós vízre is rá kellene fizetnie. A szövetségek • vezetősége és a szakszervezet számára azonban ezek a problémák úgyszólván nem léteznek. A szövetségben dolgozó elvtársak azt gondolják, hogy ezek kellemetlen problémák és ezért jobb nem foglalkozni velük. A szakszervezet és annak vezetősége azért van itt, hogy ezeket a kellemetlen problémákat megoldja és elintézze. Ha már a kellemetlen problémák megoldásánál tartok, megemlékeztem a CsKP funkcionáriusainak prágai aktíváján felmerült egyik problémáról. Ez a vasutasok kérdése. A szabadjegyek kiváltságos joga családtagjaik számára. Ez valóban kellemetlen probléma. Ezt a problémát, amelyre több oldalról rámutatnak, több mint két évvel ezelőtt akartuk megoldani, amikor rendeztük a vasutasok fizetését és körülbelül 27 százalékkal emeltük. A vasutas elvtársak már ekkor elismerték, hogy a problémát meg kell oldani. Csupán néhány hónapi időt kértek, hogy a kérdést megvitathassák, felvilágosító kampányt indíthassanak stb., hogy ezt a régi koloncot, amely forgalmunkat akadályozza, amikor a béreket 27 százalékkal emelték — kiküszöbölhessék. A vasutasok vezetősége azután az ügy érdekében, amellyel egyetértett, két éven keresztül semmit sem tett. ^Tost győződtem meg erről, amikor a CsKP prágai funkcionáriusainak aktíváján érintettem ezt a problémát. (A beszéd befejező részét legközelebbi számunkban közöljük.) Fejleszteni a követ J. V. Sztálin ezen szavait a mi viszonyainkra, az ellenség táborából származó kártevőink tevékenységére is alkalmazhatjuk. Az utóbbi időben nálunk is előfordultak kártevők ellen folytatott perek, például a Barbora és Doubrava bányák kártevőinek pere is. Említsük meg Slánsky, Sling és a hozzájuk hasonló renegátok kártevő tevékenységét is saját munkássorainkban, hogyan ásták alá éberségünket és főleg az önkritikát. Hogyan akartak eltéríteni a Szovjetunióval való együttműködésünktől és a Szovjetunió tapasztalatai gazdag forrásaiból való tanulságok merítésétől. Lehetetlen harcolni a burzsoá kártevők ártalmas tevékenysége ellen, ha saját sorainkban felelelötlenség és hanyagság fordul elő. Ha hatékonyan akarok szembeszállni az ellenséggel és lehetetlenné akarom tenni kártevékenységét, elsősorban küzdenem kell a felelőtlenség, rendetlenség, hanyagság, túlkapás és protekció ellen a saját soraimban. Erre szükséges az éles és félelmet nem ismerő kritika, elsősorban az önkritika. Az önkritikától azonban számos szakszervezeti funkcionáriusunk fél: „Mint ördög a keresztvíztől", amint azt népiesen mondják. És mégis csupán hanyagságunk és rendetlenségünk teszi lehetővé a kárcezetes önkritikát okozók tevékenységét. Ott, ahol munkásaink és főleg a szakszervezeti funkcionáriusok és tagok rendesen végzik kötelességüket, lehetetlen, hogy érvényesüljenek a kártevők. Elrettentő példaképe annak, hogyan nem szabad kinéznie a szakszervezeti funkcionáriusnak, volt az osztravai kártevők és szabotálók ellen folytatott tárgyalás is, akik robbanásokat, katasztrófákat és életveszteségeket idéztek elő és károkat okoztak népgazdaságunknak az osztravai bányákban. Itt, az üzemi tanács munkáselnökének és később az üzem munkásigazgatójának, Ludvig Polláknak esetére gondolok. Fontos funkciókba küzdötte fel magát. Megszédült a feje. Öntelt lett. Azt hitte, hogy a magas funkció jutalom előző munkájáért és érdemeiért, hogy „sinecura", amelyben nem kell többet tanulnia, semmiről sem gondoskodni, hanem csupán beszedni az evvel a funkcióval járó gazdasági előnyöket és jövedelmeket, emellett nem teljesíteni semmiféle kötelességet. A bírósági tárgyalás folyamán önmaga beismeri: „Alaphibám az, hogy mint munkásfunkcionárius, figyelmen kívül hagytam a munkásosztály tanítását és tapasztalatait, hogy osztályöntudatlan, önfejű, felfuvalkodott és dikŰjítsuk meg és mélyítsük el a szakszervezetek forradalmi hagyományait