Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-14 / 140. szám, szombat

V / - . . , . 4 Ul SZO A LEGNAGYOBB ESEMÉNY 1952 június 14 A Csemadok komáromi kultúr csoportja bekehan^versenyt adott Azt hinné az ember, hogy a kolhoz postáját olvasni egyszerű dolog. Higyjék el, némelykor olyan levelecske érkezik, hogy az ember, még ha könyvelő is, nem tudja, hogyan válaszoljon rá. A napokban nehézséggel kerültem szembe. Kievböl jött levél, egy újság szerkesztőségéből. Iván Ivánovics, a kolhoz elnöke, szokás szerint a gazdaságban jártkelt és az irodában csak úgy estefelé jelent meg. A nyomába — szintén szokás szerint — vagy húszan nyomultak be a vezetőségi épületbe. Itt volt természetesen Vaszilij Petrovics, a párttitkár, a brigádvezetök, az állattenyésztők, az építőtechnikus, a klubvezető, az iskolaigazgató is. A sor végén a falusi szovjet titkára jött a szövetkezeti bolt elnökével. Amint látják, elkél nekik a klub; a fogyasztási szövetkezet beszámolójára készülnek, Vagy micsoda. Hanem az igazat megvallva, nálunk esténként mindig népes a szoba: ki beszámolót hoz, ki valami igénylést másnapra, van, aki csak jön, leül és hallgatja, miről folyik a szó. Vártam, vártam, mikor mennek el, de nem győztem kivámi. A levél meg sürgős, nem rákhatja az ember a fiókba. Fogom a levelet és átadom az elnöknek. — Ez a vásár egyhamar el nem csendesül, — mondom — magát meg várja ez a kis levél. Kihúzza a borítékból a papirt. De nem ám valami egyszerű papír volt az: szerkesztőségi levélpapir, az újság- neve ott állt keresztbe az egész oldalon. Meg kell mondanom, ilyen nagy újság szerkesztőségétől még sohasem kaptunk levelet. Mindenki odafigyelt. Csak a párttitkár lépett Iván Ivánovicshoz és igy szólt: — Nos, Iván Ivánovics, olvadd! Az elnök halkan köhintett, aztán elkezdett olvasni: „Kedves Iván Ivánovics! Üdvözöljük önt, a brigádvezetőket, a mimkacsapatvezetöket és a baráti „Előre"-kolhoz minden tagját." Itt Iván Ivánovics felélénkült, vidám szemmel nézett a jelenlévőkre. A brigádvezetők pödörtek egyet a bajuszukon, köhécseltek: — Jól van. Kedves levél. Köszönjük az üdvözletet. Halljuk tovább. „Önhöz fordulunk — Iván Ivánovics jelentőségteljes szünetet tartott és megismételte e szavakat: — önhöz fordulunk egy sürgős kéréssel: írjon újságunk számára egy rövid cikket kolhoza életének egy, csak egy eseményéről... Olyan legyen, amit az év legnagyobb eseményének tartanak ..." Mind elhallgattak, nyilván a szerkesztőségnek küldendő válaszon törték a fejüket. Iván Ivánovics bujkáló mosollyal nézett rám és vidáman kérdezte: — Kornyej Sztyepanovics, maga biztosan tudja, mit kellene válaszolni. — Nem tudom — válaszoltam pironkodva. — Hát majd mindjárt válaszolunk! — szólalt meg határozott hangon és megszokott mozdulatával igazított egyet széles öve alatt a gimnasztyorkán. — Üljön le, vegyen elő papírt. Ügy. írja: „Kedves szerkesztőség..." „Az év legnagyobb eseménye — diktálta, mint valami gyakorlott újságíró a gépírónöjének — a gabona." Az, az a kenyér! A termés!... „ ... amely ebben az évben rendkívüli. községünk viszonylatában egyszerűen példa nélkül álló számokat ért el..." írja csak oda, mennyit. Nem felejtette el? Elmosolyodtam: — Hogy lehet azt elfelejteni? Kerekszám: félmillió pud! .. . Ilyen számot nem lehet elfelejteni. - írd. Kornyej Sztyepanovics, — állt fel helyéről egy másik brigádvezetö. névszerint Krivenko — írd csak meg: rövid öt észtendő múlva, ha ugyan nem hamarább, még ennél is nagyobb kerekszámunk lesz — egymillió pud! Az ám! Aztán, majd/akkor se feledkezzenek meg kérdést intézni hozzánk. Iván Ivánovics felemelte a kezét. — Ennél jobb eseményt — mondta és határozott kézmozdulatot tett — nem találhatunk. Ha megkapják a levelünket, egy sereg fotoriportert küldenek majd hozzánk! Az egész kolhozt lefényképezik. ^ \\ Szó se róla, kiváló dolog! Nagyon jó érzéssel írtam le. Minden betűt olyan szépen írtam, hogy még egy szépírástanító se írná le szebben. Nézegettem, amit írtam, letettem a tollat, fogom a levélnyomót... Hát egyszercsak valahol a sarokban felcsendül Pasztusenko, az állattenyésztötelep vezetőjének elégedetlenkedő tenorja. Odafigyelek. Ugylátszik, nem ért egyet. Érdekes! Ez a Pasztusenko mindig ellentmond. — Nem ért egyet? Miért nem ért egyet? — kérdeztem. — Hát azért, — tüzeskedik — mivel a termés, bár igen szép, — de már régen megszokott esemény! Különösen az ilyen kolhozokban, mint a miénk. A növénytermesztök mozgolódni kezdtek. Elővette noteszét, lapozott, lapozott benne, megtalálta, amit keresett és fennhangon, jó hangosan kijelentette: s — Ebben az esztendőben állattenyésztötelepiink... — valaki megzavarta, de nyomban visszavágott: — megmondom, megmondom, ne nyugtalankodjatok! ... Állattenyésztőtelepünk a következő termékeket, azaz, hogy ésak tejből, no mit gondoltok, mennyit adott? Pontosan egy vasüti szerelvényre valót! Értitek? Egy szerelvényt! Nem benzint. Nem petróleumot. Nem. Te-jet! 400.000 litert! Száz tehénnel. Mikor történt ilyesmi? No, miért hallgattok? Most miért nem nevettek? Iván Ivánovics végigsimított tarkóján, kérdő tekintettel nézett rám: — Csak egy esemény kell? Felhúztam a vállam: — Maga olvasta .. . — Tyű, hallod, ez aztán a nehéz dolog! — avatkozott bele váratlanul Kuzmenko. — Hát írjál két eseményt! Tán kevés ez a papír? — Hát akkor — összegezte a dolgot megelégedetten Iván Ivánovics, egy pillanatig járkált az asztal mellett, aztán határozott mozdulattal a tollért nyúlt: — hát akkor aláírom — és küldjétek el. A kolhoz egyik új embere, Toporkov Fjcdor Ivánovics építötechnikus gyors léptekkel jött az asztalhoz. Rátette tenyerét á papirosomra és szigorúan megszólalt: — Várjatok! — Mire várjunk ? — kérdeztem mérgesen. — Ez sürgős levél! Elhárító kézmozdulatot tett: — Hiba csúszott bele... Az hát, hiba. Miről írtok: tej, meg kenyér... De ki hiszi ma el nektek, hogy ez — esemény? Ki hiszi el? — elhallgatott. — Hol, melyik faluban nincsen tej, nincsen kenyér? Az egész országban, a Kárpátoktól egészen a Kurili-szigetekig nincs olyan falu, nincs olyan kolhoz, ahol ne lenne! Gyerünk, Toporkov, — mondom — nem kell hosszú bevezetés. — Mondhatom rövidebben is — egyezett be Toporkov. — A legnagyobb esemény ebben az évben — a téglagyár. Egymillió tégla! Ha ez nem lett volna, nem lettek volna új állattenyésztöépületek, nem lett volna meg a tejünk, amiről Pasztusenko beszélt, se az új istállóink, se a kultúrotthonunk, ahonnan most idehallik a zeneszó — halljátok? — se ez a ház, ahol mét tartózkodunk. Ezt jelenti a téglagyár! Ez a legnagyobb esemény! Ki tagadhatja? Toporkov visszament a helyére. Rábízta a többiekre, döntsenek a javaslata felett. Ivánov Ivánovics utána tekintett, csettintett az ujjával. — Derék fiú vagy, Toporkov! — bökte ki végül megelégedetten. — Majdhogy el nem feledkeztünk róla... írja csak oda, Kornyej Sztyepánovics. — Hová írnám — mondom — már amúgy is két eseményt irtunk. Menynyi lesz ebből? Ő meg tréfára fordítja a szót. — Három! — felelte mosolyogva. A jelenlevők észrevették a gyengeségeinket — hát rákezdtek! Csak győzze áz ember írni! Az egyik így szól: — Uj növényt termesztettünk — a csumizt. írd csak, írd csak, Kornyej Sztyepánovics. A szövetkezeti boltosunk már el is felejtette miért jött és egész beszédet vágott ki. Lám, milyen érdekes adatai vannak. A fogyasztási szövetkezetben egy év alatt negyvennyolc gramofont, 27 tangóharmonikát, meg egyéb harmonikát, 59 kerékpárt és más effélét vásároltak. Amint a kerékpárokról kezdett beszélni, egyszerre mindenki a kolhoz három teherautójára, meg négy „Moszkvicsra" és arra a „Pobjedára" gondolt, amit ebben az esztendőben a kolhoz tagjai vásároltak. — írd csak, Kornyej Sztyepanovics, írd! — süvölt most már egész kórus. A falusi szovjet titkára is szeretett volna egy-két szót szólni, eddig csak ült és hallgatott. Odalépett az asztalhoz és rátette kezét a vállamra. — Szeretnék egy érdekes eseményt bejelenteni — mondta. — Milyen esemény van még? Mindenki elhallgatott. — Mindjárt megmondom — jelentette ki hidegvérrel a titkár. — Ebben az évben huszonnégy esküvő volt a faluban... — Általános helyeslésre találtak a szavai. Tréfálkozni, élcelődni kezdtek, valaki arról kezdett beszélni, milyen esküvők vannak még kilátásban. A titkár azonban figyelmet kért és folytatta: — Még az új állampolgárokról is akarok beszélni. Az elmúlt évben a faluban ötvenegy gyermek született. — írd csak föl a gyermekeket is — kiáltozták felém. — Ez nem tartozik a dologhoz — mondom. — Már megvannak az események! — Miért nem tartozik oda? — vetik ellen. — írd csak föl. Hadd tudják meg a trumanok, hányan érkeztek a seregünkhöz! — Jól van, — mondom — bár így is eléggé félnek. — A papíj-ra ráfér! Szóval még sok mindent mondtak és javasoltak. A traktorosbrigádvezető azon igyekezett, hogy feltétlenül írjak a rekordról, mit ebben az évben egyik traktorvezetője ért el. A kertész alig várta, hogy felírjam, milyen hallatlan termése volt almában és körtében... Valahonnan előkerült az iskolaigazgató is, ö meg azt kérte: írjak a tanulmányi előmenetelről... Hallgatom, csak hallgatom ezt a beszédet, aztán felemeltem a teleírt papírt és azt mondom: — De hát értsétek meg! Egy esemény kell. Egy! Nem mind a kétezer. Ök meg csak nevetnek. Ekkor szövetségest kaptam. Odalépett Vaszilij Petrovics, a párttitkárunk. Az asztalhoz jött, nyugodt mozdulattal simította végig hátrafésült haját és azt mondta: — Egy kell? — Egy. Vaszilij Petrovics. Csak egy! — feleltem. Elmosolyodik, leveszi kezét a hajáról. — Jól van! — mondja. — Akkor írd így... a beszéd egyszeriben elcsöndesedett. „Az év legnagyobb eseménye, hogy a mi „Előre" kolhozunk — egész hazánkkal együtt... — itt felemelte hangját, — egész hazánkkal együtt még egy évvel közelebb került ahhoz, ami felé törekszünk ... — a kommunizmushoz..." IVáll Rjaboklacs. A dunaszerdahelyi járásban Csemadók-napot rendez a Csemadok járási vezetősége. A Csemadok-nap megrendezésének szép jeladatát a bösi helyicsoport vállalta. A bösi kastélykertben, ahová ezelőtt a dolgozók csak messziről nézhettek be, vasárnap, június 15-én délután 3 órától a járási Csemadok csoportok változatos, bő kultúrműsorral szórakoztatjuk és tanítják a bősi és a környékbeli falvaknak lakóit. Nagy a készülődés a járás minden helyi csoportjában. A Csemadok-csoportok már az utolsó simításokat végzik azokon a kultúrszámokon, amelylyel fellépnek, a vendéglátó bösi helyicsoport pedig már készíti a jó és kényelmes helyet a közönségnek, és nagy lendülettel készítik a szabadtéri színpadot. A délutáni mösoron a környékbeli falvak Csemadok-csoportjai népi táncokkal, vidám jelenetekkel, szavalaA Csemadok komáromi helyi szervezete folyó hó 8-án este tartotta a Partizán-Otthon kivilágitott kerthelyiségében, mintegy két és fél ezer főnyi közönség előtt, hagyományos, évenként egyszer ismétlődő hangversenyét, mely a béke jegyében zajlott le. Czibulka József elvtárs meleg szavakkal üdvözölte a jelenlevő vendégeket, majd utána megnyitó beszédében a kővetkezőket mondotta többek között: „Békehangverseny nevet adtuk a mai esténknek. Ez a SZÓ: béke, kell, hogy minden dolgpzó jelszava legyen. A béke megvédéséért harcolni szent kötelessége minden józanul gondolkodó embernek. Harcolni kell érte, hogy soha többé ne legyen háború. Nem akarunk újból romokat, megcsonkított gyermekeket, felnőtteket, hadiözvegyeket, hadiárvákat, hadirokkantakat. Nem akarunk újból a tőkések, nagybirtokosok igájába, jármába befogva, nyomorogva élni. Szabad hazánkban még szebb, még boldogabb életet akarunk teremteni. Mi Csemadok-tagok nemqeak a munkában akarunk élenjárni, hanem a szocialista kultúra terjesztői, annak élharcosai is akarunk lenni". Utána a műsor megkezdődött. A hangverseny első számával: Rossini: Szevillai borbély cimfi nyitányával Egri Viktor elvtárs, államdíjas magyar írót köszöntötte a pozsonyi rádiózenekar. A Csemadok férfiénekkara Révfy Géza: Titán vagy nép ... c. dalával Fábry István elvtársat és a járási pártvezetőséget köszöntötte. Czibulka Gabi Gály Olgának: A gyermek alszik ... c. versével mindazokat a dolgozókat köszöntötte, akik kitartóan dolgoznak és harcolnak a békéért. Továb: bá köszöntötte ez a vers még a komáromi Villanytelep és a Gázmüvek dolgozóit. Csík János hajógyári élmunkás és többszörös újító Komárom város kiváló orvosát, dr. Rékay Károlyt köszöntötte orosz és magyar táncdalokkal, örömmel jegyezhetem meg, hogy Csík János elvtárs rövidesen a pozsonyi Csehszlovák Rádió magyar énekese lesz. Dalait nemcsak mi Csehszlovákia dolgozói fogjuk hallani a rádión keresztül, hanem az éter hullámain keresztül eljut hangja a világ minden tájára és hirdetni fogja felszabadult örömteli életünket, épülő szocialista hazánk eredményeit, új emberek új dalait. — A_ férfiénekkar Füredi József elvtársat köszöntötte hat magyar dalszámmal. A komáromi Magyar Gymnázium népi tánccsoportja a már Pozsonyban a Csemadok III-ik közgyűlése alkalmával is nagy sikert aratott „Majális" táncával (mely egyik fénypontja volt a Békehangverseny műsorának) néphadseregünk katonáit, békénk védelmezőit köszöntötte. Gaborek Zsuzsa népdalénekszámaival a komáromi Dohánygyár élmunkásait, kiváló dolgozóit köszöntötte. A Csemadok vegyesénekkara Dunajevszkij: Kubányi aratódalával a csallóközaranyosi állami birtok és a komáromkörnyéki javítóműhelyek dolgozóit örvendeztette meg; kisérte a rádiózenekar, vezényelt Schmidt Viktor. Czibulka József elvtárs, a pozsonyi Rádió gyakran szereplő magyar énekese, a tokkal és dalokkal fogják szórakoztatni a közönséget és ezeken a kultúrszámokon keresztül bemutatják, hogyan épül az ország, hogyan védjük a békét és régi népi láncaikkal a szocialista kultúránk alapját, a régi népművészetet elevenítik fel. Ezen a délutánon a következő helyicsöportok lépnek fel: a dunaszerdahelyi, a dióspatonyi, a nagyabonyi, a felsőpatonyi, a balázsfalvi és a bösi helyicsoport. A járási Csemadok-nap befejezéseként-este a bősi helyicsoport a Szabad szél című operettet mutatja be, melyet már eddig is többször nagy sikerrel előadtak. Ez a nap nagyban hozzá fog járulni a dunaszerdahelyi járásban a Csemadok megerősítéséhez és világos példát mutat arra, hogyan harcolunk mi kultúrával a békéért. Gsandal István. komáromi Építési üzemek, továbbá a „Služba" közüzem dologzóit köszöntötte magyar népdalszámaival, Ssulcsányi Rudi népizenekarának kiséretében. — Végül a legszebb énekszám mai, Alexandrov: Sztálin kantátájával a Szlovákia iparosításáért oly sokat fáradozó, a munkásosztály nehéz harcaiban megedzett drága Siroky elvtársat köszöntötte a férfiénekkar, a rádiózenekar kíséretében. Az énekkar tagjai többnyire hajógyári munkások és napi munkájuk elvégezte után készültek a próbákon, hogy sok fáradozásukat siker koronázza, A nagyszerű hanganyaggal rendelkező énakkar szépen kidolgozott formában adta elő a Kubányi aratódalt és a Sztálin kantátét. — A most, nemrégen alakult vegyes énekkar lengyel népdallal és Harmat Artúr magyamóta feldolgozásából több énekszámmal lépett a nagyközönség elé, nem csekély sikerrel. Schmidt Viktor karnagy tudásának teljes latbavetésével, fáradságot nem ismerve azon dolgozott, hogy az énekkarok a legjobb teljesítményt nyújtsák a dolgozóknak. — E mellett még a rádiózenekart is ő vezényelte. Azonban rá kell, hogy mutassak az énakkar egy csekélységnek látszó hibájára, mely csökkentette az énekszámok hatását, meggyőző készségét. És ez kottából éneklés volt. Ajánljuk az énekkar tagjainak, valamint az összes Csemadok énekkaroknak, hogy az előadásra kerülő mű tartalmát még a betanulás előtt tárgyalják meg. Azáltal, hogy az énekkarok tagjai megvitatják a mii tartalmát, megértik azt, hogy a mű szövegírója, valamint zeneszerzője mit akar kifejezni. Igy elérjük azt, hogy minden énekkari tag átérzi a mű tartalmát és így az előadás sokkal meggyőzőbb és hatásosabb lesz. Ha már átérzik a mű tartalmát, megkedvelik azt, valószínűleg otthon is, vagy á munkahelyükön dúdolják is és így észrevétlenül megtanulják a szöveget. Ezáltal a kottáról éneklés feleslegessé válik. — A fellépéseknél a kotta olyan benyomást tesz a közönségre, mintha válaszfal volna az énekkar és a közönség között. Ha ezt a válaszfalnak tűnő jelenséget ki tudjuk küszöbölni énekkaraink munkájából, akkor olyan kapcsolatot tudunk teremteni az énekkar és a közönség között, amely a szocialista, realista müvek tolmácsolásánál elengedhetetlenül szükséges. Ha az énekkar minden egyes tagja átérzi a mü tartalmát, beleéli magát, akkor a közönség is érzi a mü többszörös hatását, meggyőzőbb lesz számára. Csík János és Czibulka József élmunkás elvtársak egész közvetlenségtikkel teljes mértékben megnyerték a nagyközönség szimpátiáját. Egész külsőjük, énekszámaik erőt, optimizmust, vidámságot sugároztak. Kadlicsek István Iszakovszkij: Béke dala, valamint Forró Imre: Egységben menetelünk .. . c. verseinek szavalásánál megtalálta a kellő hangot. Vele érzett a versek tartalmával, mondanivalójával és ezt hangjában érezni is lehetett. Ugyanígy jellemezhető Czibulka Gabi szavalata is. — A komáromi Magyar Gimnázium népi tánccsoportja minden elismerést megérdemel sikeres, jó fellépéséért. Még rugalmassabban, még könnyebben lejtették a táncot, mint Pozsonyban. — A pozsonyi Csehszlovák Rádió zenekara két önálló számával (Rossini: Szevillai borbély, és Oskar Nedbal: Val s e triste...) és zenekari kíséretével nagyban hozzájárult a Békehangverseny sikeréhez. A Békehangverseny egész műsorát kiértékelve meg kell állapítani, hogy nagy munkát végzett a Csemadok komáromi helyi szervezete. Ezzel a munkájával hatalmas tömeget mozgatott meg és elmélyítette a békeharc fokozásának szükségességét dolgozóink tudatában. Ez a hangverseny nem hasonlított az eddig megrendezett hangversenyekhez, több volt közönséges hangversenynél. Bátran mondhatjuk, hogy a komáromi dolgozók csendes, de harcias tüntetése volt a béke mellett. A „Szocialista kulturával a békéért!" jelszó, melyet a komáromi Csemadok helyi szervezet a zászlajára tűzött, nem üres frázis, hanem megtestesült valóság. 1952. VI. 12. N. Kovács István. Vasárnap délután Bősön vendégszerepelnek a Csemadok járási kultúrcsoportjai