Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-12 / 138. szám, csütörtök

6 (JJSZG 1952 június 12 A Munkásosztály Pártjának erősítése biztosítja a szocializmus győzelmét Romániában Amióta pártunk megalakult — mind az illegalitásban, a kegyetlen burzsoa-földbirtokosi rendszer éveiben, mind pedig a Szovjet Hadsereg országfelszabadító müve és a hatalom meghódítása utáni időszakban — sikereink és győzelmeink forrása Marx, Engels, Lenin, Sztálin nagy forradalmi tanítása volt. A párt marxista-leninista irányvonala, stratégiája és taktikája, rendíthetetlen harca a nép szabadságáért és boldogságáért, hazánk nemzeti függetlenségéért, a szocializmusért — mindig hatalmas visszhangot keltett és aktív támogatóra talált és talál ma is a munkásosztályban, valamennyi dolgozóban. Ennek a harcnak a tüzében kovácsolódott ki a munkásosztály és a dolgozó parasztság forradalmi szövetsége, erősödtek meg a munkásosztály legjobb fiai, a kommunista harcosok ezrei, akik mindvégig hívek Lenin-Sztálin ügyéhez, és mint a szemük fényét, úgy óvják a párt sorainak egységét és vasfegyelmét, s fáradhatatlanul harcolnak a párt politikájának eltorzitása ellen, s a párt politikai irányvonalának következetes, szakadatlan érvényrejuttatásáért. Pártunk ereje a néptömegekhez fűződő elszakíthatatlan kapcsolatában rejlik. A tömegek a párt politikáját saját politikájuknak tekintik, mert ez a politika a dolgozók létérdekeit képviseli. A párt fölfigyel a tömegek szavára, s nemcsak tanítani igyekszik őket, hanem tanul is tőlük. Országunk dolgozóinak milliói a párt vezetésével tevékenyen kivették részüket a földreform végrehajtásáért, Radescu reakciós kormányának megbuktatásáért, a monarchia megdöntéséért, s a népi demokratikus rendszer megteremtéséért és megszilárdításáért vívott harcból; a dolgozó milliók a párt vezetésével harcoltak az ipar, a bankok és a közlekedés államosításáért. A párt életrekeltette a tömegek alkotó energiáját és ennek eredményeképpen juttatja diadalra az országban a szocialista iparosítás politikáját, amely az egész népgazdaság fejlesztésének alapja; így juttatja érvényre a párt azt a politikáját, amely a munkásosztály és a dolgozó párasztság szövetségének erősítésére, a falu és a város kapitalista elemeinek korlátozására és kiszorítására, a mezőgazdaság szocialista átalakítására irányul. A párt olyan politikát folytat, amelynek célja, hogy állandóan erősítse a népi demokratikus államot, a proletariátus diktatúrájának formáját, és bevonja a dolgozókat a nagy Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal szoros szövetségben és barátságban, vállvetve vívott békeharcba. E politika életrevalóságának világos és konkrét, bizonyítéka, hogy a dolgozók százezrei vesznek részt az állam igazgatásában, a szocializmus" építésében. E politika életrevalóságát bizonyítja a szocialista munkaverseny nagy lendülete s a Sztahanovmozgalom megszületése az iparban, s ezt bizonyítják a mezőgazdaságszocialista szektorának sikerei is. Szocialista iparunk, főként a termelési eszközöket gyártó ipar gyors ütemben növekszik és fejlődik. A dolgozó parasztoknak egyre nagyobb tömegei térnek a kollektív gazdálkodás útjára. Emelkedik a dolgozók anyagi és kulturális színvonala. Mindezeket a sikereket a nép és a párt a nehézségek leküzdése árán vívta ki, olyan körülmények között, amikor az országban az .osztályellenség ellenállása egyre fokozódik, amikor az emberek százmilliói _világszerte egyre elszántabb harcot vívnak a béke megőrzéséért és megszilárdításáért, s egyre elszántabban küzdenek az amerikai-angol imperialista háborús gyújtogatok ellen. I. Lenin és Sztálin mindig hangsúlyozta: hiú ábránd az olyan elképzelés, hogy a szocializmust osztátyharc nélkül fölépíthetjük. Arra figyelmeztettek, hogy a proletariátus diktatúrájának megteremtése után az osztályharc elkerülhetetlenül kiéleződik, új formákat ölt és hogy ilyen körülmények között nagyfokú forradalmi éberségre van szükség. Sztálin elvtárs megvilágította annak okait, mi okozza az osztályharc kiéleződését a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában s megállapította, hogy ebben az időszakban „a szocializmus sikeresen támadja a tőkés elemeket, a szocializmus gyorsabban nő, mint a tőkés elemek, a tőkés elemek viszonylagos súlya ennek folytán csökken, és éppen azért, mert a tőkés elemek viszonylagos súlya csökken, a tőkés elemek érzik a halálos veszélyt és fokozzák ellenállásukat. Ellenállásukat pedig egyelőre még fokozhatják, nemcsak azért, mert a világkapitalizmus támogatja őket, hanem azért is, mert bár viszonylagos súlyuk csökken, bár növekedésük a szocializmus növekedéséhez képest viszonylag csökken, abszolút számban mégis növekednek, ez pedig bizonyos lehetőséget nyújt nekik arra, hogy erőt gyűjtsenek az ellenállásra a szocializmus növekedésével szemben." A kapitalista elemek ellenállása az átmeneti időszakban a legváltozatosabb formákat ölti, kezdve a szabotázson, a gyilkosságokon és az imperialisták számára végzett kémkedésen, egészen odáig, hogy befurakodnak a pártba és kísérleteket tesznek a párt egységének megbontására. Pártunk tapasztalatai teljesen megerősítik e zseniális lenini-sztálini tételek helyességét. A Román Munkáspárt központi bizottsága megállapította, hogy Vasile Luca párt- és államellenes tevékenysége következtében a pénzügyi és bankhálózatba, valamint a szövetkezeti szervezetekbe nagyszámú ellenséges elem fészkelte be magát. Ezek Vasile Luca körül csoportosultak és a népi demokratikus rendszer aláaknázására irányuló aktív ellenforradalmi tevékenységet folytattak, szabotálták a szocializmus gazdasági alapjainak építését országunkban. Volt gyárosok, földbirtokosok és bankárok, akik befurakodtak pénzügyi, bank- és szövetkezeti rendszerünkbe, felforgató erőfeszítéseiket arra összpontosították, hogy bomlást és zűrzavart idézzenek elö a népgazdaság szocialista szektorában, s ezzel lazítsák a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségét, a proletariátus diktatúrájának alapját. A nép ellenségeinek btinös tevékenysége a legkülönfélébb módon és formában mutatkozott meg. A nép ellenségei szembeszálltak a pártnak azzal a politikájával, amely a város és a falu kapitalista elemeinek korlátozására és kiszorítására irányul, és a maguk ellenforradalmi politikáját valósították meg: a kapitalista elemek bátorításának és pártfogolásának politikáját. A kulákok nagy részét a „középparasztok" csoportjába sorolták, s ezzel segítettek a kuláknak kibújni az állami beszolgáltatási kötelezettség alól s kijátszani a népi demokratikus állam adópolitikáját. A mezőgazdasági termékek felvásárlásakor és a termelési szerződések megkötésekor törvényellenesen magasra hajtották az árakat s megteremtették a lehetőségeket a kulákok és a spekulánsok meggazdagodására, mert a falunak szánt egyes iparcikkek árát önköltségük alatt állapították meg. Akadályokat gördítettek a mezőgazdaság szocialista szektorának fejlődése elé azzal, hogy zárolták az állami gazdaságok folyószámláit. Ellenséges irányvonalat követtek az adó- és hitelügyí téren, valamint a szerződéses termeltetés és az árak kérdésében, s ezzel fékezték a mezőgazdaság szocialista átalakítását. Az ellenséges elemek arra törekedtek, hogy meghiúsítsák az ország szocialista iparosításának tervét, szántszándékkal visszatartották a beruházásra szánt összegeket. Különösen érintette ez a népgazdaság döntő részét, a nehézipart, továbbá Alexandru Moghioris, a Román Munkáspárt központi bizottságának titkára a szocializmus olyan építkezéseit, mint a duna—feketetengeri csatorna, a Scanteia-ház stb. építését. Ezek az ellenforradalmi elemek a pénzreform előkészítése és végrehajtása idején elégedetlenséget igyekeztek szítani, meg akarták rendíteni a dolgozók bizalmát a párt és a kormány iránt. Az ellenség müve volt az is, hogy a legjelentősebb üzemek munkásainak munkabérét közvetlenül a pénzreform előtt jelentős részben régi pénzzel fizették ki. Az ő müve volt, hogy jóval a pénzreform előtt mindenfajta provokációs rémhírt terjesztettek. Igy akartak egyrészt segíteni a kapitalista és a spekuláns elemeknek, hogy megússzák a reform következményeit, másfelől pedig megtéveszteni a tömegeket. A munkásosztály és a dolgozó parasztság aktív harcának köszönhető, hogy lelepleztük és lehetetlenné tettük a nép ellenségeinek bűnös üzelmeit. Ezt a harcot pártunk és központi bizottsága vezette, élén Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárssal. n. Vasile Luca párt- és államellenes tevékenysége és közvetlen segítsége a pénzügyi, bank- és szövetkezeti rendszerbe befurakodott ellenséges elemeknek módot nyújtott felforgató tevékenységük kifejtésére. Vasile Luca elvesztette osztályösztönét, elszakadt a párttól és a munkásosztálytól, ellenséges elemekkel vette magát körül, a párt főirányvonálával szemben saját opportunista vonalát érvényesítette. Vasile Luca a legfőbb hordozója volt a párt irányvonalától való jobboldali elhajlásnak, a legfőbb kifejezője volt az opportunizmusnak. Vasile Luca antimarxista és antileninista álláspontja — amelyet szóban és írásban több esztendőn át védelmezett és gyakorlati munkájában követett, abban nyilvánult meg, hogy lassította az ország szocialista iparosításának és a falu szocialista átalakításának ütemét, megzavarta az áruforgalmat a város és a falu között, serkentette a spekulációs kereskedelmet, gátolta az állami terménybegyűjtés, valamint a gabona és más élelmiszerek felvásárlási tervét. Ez természetesen nagy kárt okozott a munkásosztály és az összes dolgozók ellátásának. Miben csúcsosodott ki Vasile Luca opportunista álláspontja ? Abban, hogy eltávolodott az osztályharc marxista-leninista elméletétől, s azt az antimarxista nézetet vallotta, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában az osztályharc nem élesedik, . hanem lanvhill, hogy a kapitalista elemek békésen belenőnek, majd a szocializmusba. az ország gazdasági fejlődésének kulcsa pedig nem a szocialista iparosításban, hanem a kulákok gazdagodásában rejlik. A gyakorlatban ez a tudatos opportunista irányzat abban mutatkozott meg, hogy fékezték a termelési eszközöket gyártó ipar fejlődését, gátolták az állami és szövetkezeti gazdaságok munkáját, akadályokat gördítettek a föld közös megművelésére vállalkozó termelöcsoportok szervezése és fejlődése elé. Ez az opportunista irányvonal abban is megnyilvánult, hogy a mezőgazdasági termékek felvásárlásakor és a termelési szerződések megkötésekor az árakat a, szervezetlen piac árai alapján állapították meg, továbbá gyengítették a. lejt a pénzreform előtt, s csökkentették a munkásosztály vásárlóképességét. Ez az irányvonal akadályozta, hogy a munkásságnak és országunk dolgozóinak életszínvonala oly mértékben emelkedjék, ahogyan a párt és a kormány megszabta. A munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének kérdésében Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs a párt irányvonalát Lenin-Sztálin tanítása alapján már 1949 márciusában pontosan kifejtette, hangsúlyozván, hogy „Parasztpolitikánknak tehát világosnak kell lennie. A szegényparasztságra támaszkodunk, szorosra fűzzük szövetségünket a középparasztsággal és szüntelenül harcot folytatunk a kulákság ellen". Vasile Luca mit sem törődve a pártnak ezzel az utasításával, a párt és az állam apparátusában betöltött felelős tisztségét kihasználva, arra törekedett, hogy minden módon segítse és serkentse a falu kapitalista elemeit, s hogy ezzel csapást mérjen a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségére, a népi demokratikus államra. Gheorghiu-Dej elvtárs már az RMP központi bizottságának 1949 március havi teljes ülésén mondott beszámolójában hangsúlyozta a következőket: a szövetkezésnek a jelenlegi viszonyok között az a legnagyobb jelentősége, hogy egyesíti a szegényés középparasztság millióinak egyéni érdekeit a munkásosztálynak a szocializmus építésére irányuló általános érdekeivel, és megteremti a föltételeket ahhoz, hogy a dolgozó parasztság könnyebben léphessen a szocializmus útjára. Vasile Lucának a parasztkérdésben vallott antíleninista nézetei, amelyek a munkásosztály és a dolgozó parasztság érdekeivel szöges ellentétben állottak, különös erővel mutatkoztak meg a szövetkezeti kérdésben is. Luca a szövetkezetet olyan szervezetnek tekintette, amelynek egyetlen rendeltetése, hogy iparcikkeket juttasson a városból a faluba. Pénzügyminisztersége idején Vasile Luca azzal támogatta az ellenforradaJmi elemeket, hogy érintetlenül hagyta a pénzügyi és bankszervezet régi burzsoa-földesúri gépezetét, felelős helyekre ellenséges élemeket — volt sziguranca-ügvnököket és a fasisztákat, volt földbirtokosokat és tőkéseket — állított. Ez megfelelt a káderkérdésben vallott pártellenes nézetének. Pártunknak a káderek politikai és szakmai képességek szerint való kiválasztásában követett leninisztálini irányelveivel szembehelyezkedve, Luca „specialistáknak" minősített ellenséges elemeket ültetett be az államapparátusba. Ugyanakkor elfojtotta a kritikát, elnyomta a párttagok alkotó kezdeményezését, olyan politikát folytatott, amelynek az ügyünkhöz hü pártkáderek demokratizálása és megtizedelése volt a célja. Vasile Luca pártellenes irányvonala nem volt véletlen, hanem folytatása a régi elhajlásoknak és frakciós munkamódszereknek, amelyeket Luca már a párt illegális tevékenysége idején alkalmazott. A' pártellenes frakcióharcnak akkoriban ő volt az egyik vezetője. A pártvezetöség nem egyízben foglalt állást Vasile Luca opportunizmusa ellen, de ö az elhajlókat jellemző kétkulacsossággal igyekezett becsapni a pártot: formálisan magáévá tette a párt irányvonalát és határozatait, a valóságban pedig tovább is kitartott opportunista irányvonala mellett. Vasile Luca irányvonalának pártás államellenessége a pénzreform előkészítésekor és végrehajtásakor tárultak föl teljesen, amikor Luca nemcsak hogy közvetlenül és nyíltan állástfoglalt a pénzreform ellen, hanem mindenképpen szabotálta is végrehajtását. A központi bizottság teljes ülése május 26—27-én úgy határózott, hogy Vasile Lucát kizárja tagjai közül és ügyét a párt ellenőrző bizottságához utalja. Pártunk határozott és engesztelhetetlen harcot indított a jobboldali elhajlás ellen és az iránta való békülékenység ellen. Sztálin elvtárs arra tanít bennünket, hogy a jobboldali elhajlás azért szerfölött veszélyes, mert a halódó osztályok fő elemeinek ellenállását tükrözi. „A jobboldali opportunizmus ereje a kispolgári elem ösztönösségének erejében van, annak a nyomásnak erejében, amely általánosságban a tőkés elemek, különösen pedig a kulákság részéről nehezedik a pártra." (Sztálin.) A forradalmi éberség, a pártos elvhüség, az osztályengesztelhetetlenség a jobboldali elhajlás és mindennemű opportunista ingadozás elleni harcban — ez a szocializmus diadalmas építésének egyik legfontosabb feltétele. III. Vasile Luca azért fejthette ki pártellenes tevékenységét, mert Teohari Georgescu és Ana Pauker elvtárs támogatta, felbátorította őt azzal, hogy mindkettő békülékeny álláspotra helyezkedett a pártvonaltól való jobboldali elhajlás iránt, söt pártfogolta az ilyen magatartást. Teohari Georgescu elvtársnak Vasile Luca jobboldali opportunizmusa iránt tanúsított békülékeny álláspontja mögött saját jobboldali opportunista hibái húzódták meg; hiányzott harckészsége az osztályellenséggel vívott küzdelemben, elvesztette forradalmi éberségét a munkában. Ez módot adott az ellenséges elemeknek aknamunkájuk kifejtésére. Georgescu elvtárs különösen ott hibázott, hogy nem tett erélyes intézkedéseket s nem sújtott le a spekulánsokra, akik fosztogatták a munkásokat és a dolgozó parasztokat. Ana. Pauker elvtársnőttek Vasile Luca iránti békülékeny állásfoglalása mögött az rejlett, hogy a mezőgazdaság és az állami beszolgáltatások kérdésében ő maga is elhajlott a párt irányvonalától, ami abban fejeződött ki, hogy elhanyagolta az új kollektív gazdaságok és a föld közös megművelésére vállalkozó termelőcsoportok szervezésének feladatát, türelmes volt a kollektív gazdaságokba és a földet közösen megmunkáló egyesülésekbe befurakodott kulákokkal szemben, nem érdeklődött a gépés traktorállomások és állami gazdaságok kérdései iránt, holott ezekbe az intézményekbe ellenséges elemek fészkelődtek be. Ana Pauker elvtársnő ugyanakkor „balfelé" is elhajlott a párt vonalától: eltűrte, hogy a dolgozó parasztoknak a kollektív gazdaságba való belépésekor megszegjék az önkéntesség elvét. Ana Pauker a párt vezetőségében elvszerütlen kapcsolatokat létesített. Voltak esetek, amikor Luoa, valamint Pauker és Georgescu elvtársak politikai kérdésekben egymás közt előzetesen megegyeztek. Ezt a hoszszabb időn át követett módszert eltitkolták a párt előtt. Ez a pártfegyelem durva megsértését, a frakciózás meghonosítását, a párt és a pártvezetöség szilárd egysége elvének megsértését jelenti, ami marxista-leninista pártban teljesen megengedhetetlen. Sztálin elvtárs tanítja: „Ugyanis úgy áll a dolog, hogy amikor hadat üzenünk a i jobboldali elhajlásnak, a jobboldali elhajlók rendszerint a békülékenyek mezét öltik magukra és a pártot nehéz helyzetbe hozzák. Hogy megelőzzük a jobboldali elhajlóknak ezt a manőverét, napirendre kell tűzni a békülékenység elleni erélyes harc kérdését is." A békülékenység csupán az opportunizmus bizonyos megnyilvánulási formája. Ez azt jelenti, hogy ha végérvényesen szét akarjuk zúzni az opportunizmust, véget kell vetnünk az iránta való békiilékenységnek is. A központi bizottság ehhez tartja ma(Folytatás a 7. oldalon),