Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-12 / 138. szám, csütörtök

• 392 UJSZ

Ö 1952 június 10 y a í o g o l n t f o Móricz Zsigmond riportjainak első gyűjteménye Móricz Zsigmond nagy regényeit az író életmüvében a riportok, cikkek, tanulmányok és elbeszélések bő áradása veszi körül. Ezeken is lemérhető, mily mélyen élt Móricz saját kora valóságában, milyen szoros egységbe forrott a néppel, elsősorban a falu népével. Nyolcvan riport harminc év terméséből: a kötetet összeállító Illés Endrének erősen és bátran kellett válogatnia, s nyugodtan állapíthatjuk meg, hogy jó munkát végzett. Ebben a kötetben, amely Móricz riportszerü írásainak talán egyharmadát sem öleli fel, valóban csupa érdekes, sokszor izgalmas, mindig magas művészi igénnyel megírt, s Móricz kora társadalmának alapvető bajaira, égbekiáltó jelenségeire éles szóval rámutató írások vannak összegyűjtve. Ezek a riportok már csak azért is érdekesek, mert nem egy helyütt — témában, kép!;n — későbbi novella, vagy regény anyagát láthatjuk felbukkan!, szinte a fogantatás állapotában, s így bepillantást engednek helyenként a nagy író alkotó műhelyének titkaiba. De ennél sokkal nagyobb érdekességü az, hogy ezeknek az írásoknak az öszszessége a legszorosabb kapcsolatban van az író alkotó tevékenységével, táptalaja a nagy müveknek. Móricz Zsigmond riportjai ugyanis, hol képekben, hol gondolattöredékekben, hol meg odavetett párbeszédekben, de mindig az élmény és a szenvedély frisseségével tanúskodnak arról az olthatatlan, szenvedélyes szeretetről, amellyel a nagy író népe, a dolgozó és szenvedő magyar nép felé fordult; amellyel minden müvét, minden sorát, minden gondolatát a nép sorsa jobbátételének, szenvedései és nyomorúsága megszüntetésének igyekezett szentelni. Élete tragédiája, müve nagy korlátja az lett, hogy nem találta meg a nép megmentésének, felszabadításának igazi útját. De e korlát ellenére is nagy példakép és t

an

ulság Móricz alkotói útja, amelyről most kiadott riportjai oly eleven tanúsággal szolgálnak. Azt bizonyítják ezek az írások, hogy igazán nagy, áz egész nép életét magábanfoglaló, mély tendenciáit kifejező müvet csak az tud alkotni, aki valóban azonosulni tud a néppel. S ez az azonosulás természetesen csak állandó, kitartó munka eredménye lehet: Móricz Zsigmond életútjában ennek egyik módszere az állandó országjárás volt. Megállás nélkül járta az országot, különösen oly kedves Alföldjét; szinte nincsen nagyobb falu az országban, ahol meg ne fordult volna. És főispánok asztalánál, jegyzők ámbitusán vagy a faluvégi árokparton beszélgetve is csak egy kérdés izgatta szenvedélyesen: a dolgozó nép élete, a dolgozó nép sorsa. Megrázóan, sokszor a művészi tökély magas fokára emelkedve szólnak hozzánk ezek a riportok. Móricz mestere az élőbeszéd visszaadásának: minden alakja, ha megszólal, életet kap, hús-vér emberré válik, s hangja, szóhasználata ezer közül felismerhető. De mestere a tájak leírásának is: akár Szicília kietlen, vad szépségét, akár a tavaszi Hortobágy szín- és életgazdagságát látja, azt azonnal láttatja is az olvasóval. S ennek érdekében a nyelvfrissítéstöl sem riad vissza: bátran használja a tájszólást, de sohasem él vissza vele, s ha szükségét érzi, gazdagon teremt hangfestő szavakat. Riportjainak nincsen közös rúgója, amelynek felfedezésével szerkesztési, megírási módjuk egyöntetűen megfejthető lenne. Ami közös: az az író szeretete a dolgozók iránt, felháborodása szenvedéseiken, nyomorukon, gúnya és megvetése a népet elnyomó és kizsákmányoló osztályok iránt. Ez az őszinte humanitás röpíti magasba minden írását- Ez teszi oly megrázóvá a Lópokolt, a debreceni lóvásárt 1934ben, mert a szenvedő lócsontvázak mögött a mégjobban szenvedő, s a gazdasági válságban csontig lekopasztott gazdáikat látjuk, ez ad olyan megrázó hitelességet a cigánynegyed, a Péró ábrázolásának. De ez szüli gúnyát, humorát is: az ellenforradalmi korszak korrupcióját leleplező Pörkölt tökmag hftftgos nevetése, a Tisztelt ház! lemondó humora, a Dórba megvető gúnyolódása mind humanizmusából fakad. Már az első világháború előtt felvette riportjaiban is a harcot nemcsak az elmaradottság, a tudatlanság ellen, de még sokkal élesebben az uralkodó osztályok gőgje, gyilkos bürokráciája ellen, s ez a harca csak keményebb lett a világháború alatt. Gyilkos gúnnyal ostorozza a „tiszt urak" öntelt pöffeszkedését, gyáva megbújását a háború alatt, s felháborodva látja a dolgozó nép nyomorát, kiszolgáltatottságát. Mások főhercegeket és tábornokokat interjuvolnak. Ö a favágóval való beszélgetését ü'ja meg, s egy viaszlemez hűségével örökíti meg egy ember szavain keresztül a dolgozók tájékozatlanságát a háborúban; azt, hogy a multjukról s a jelenükről egyformán keveset tudnak a kétkezi emberek, mert az uralkodó osztály retteg attól, hogy kultúrára kapva, jogokat fog követelni magának a nép. Kevéssel az 1918-as forradalom kitörése után a Hajdúságot látogatja meg, hogy onnan riportban, tanulmányban számoljon be • a dolgozó nép magáraébredéséröl, arról, hogy nemcsak követeli a nép a jogait, de azok gyakorlására is felkészült. S amikor a Tanácsköztársaságban a nép valóban a saját kezébe veszi sorsának intézését, Móricz teljes lelkesedésével áll a proletárdiktatúra mellé. A somogymegyei termelőszövetkezetekről szóló, színes és eleven riportjai nemcsak arról számolnak be, hogy az író maga is „a termelőszövetkezetekben látta a jövő gazdasági formáját", hanem, hogy ezek már működésük első napjaiban sikeresnek bizonyultak, olyan intézménynek, amely a többtermelést biztosítva egyben „meg fogja hozni az individuum valódi kivirágzásának nagyszerű korszakát". Móricz a magyar nép többségével együtt volt meggyőződve arról, hogy Magyarországon „most kezdődik az igazi boldog és emberi élet". A külföldi imperialisták és a belső ellenforradalom összefogása, a jobboldali szocdemek árulása megdöntötték Magyarországon a munkáshatalmat. Ettől kezdve mint az egész magyar nép felett, beborult az égbolt Móricz Zsigmond felett is. A kötet riportjainak javarésze a Horthy-korszak éjszakájában született, s vörös fonálként vonul végig rajtuk a törekvés valami új, valami jobb után. Ezek az írások valamennyien a magyar valóságban gyökereznek, onnan szívják erejüket. Szinte minden írása valamilyen bűnt olvas a rendszer urai fejére: a feneketlen nyomort látja a falvakban, a hatalmas munkanélküliséget Budapesten, egy kis bank délelőttjében a népet nyomorbadöntő inflációt, amelyen vidáman élősködnek az úri osztály tagjai; a gyermekek irtóztató nyomorát, amelyben a rendszer a legkevésbbé rászorulókon segít; az országot pusztító panamákat, korrupciót, a parlament hiábavaló, hitvány szómalmát; a kozmopolitizmust az ország kultúrálatlanságát, a faji üldözést, azt a „népművelést", amely csak a nép fiainak idomítására, az uralkodó osztályhoz való hasonlítására szolgál; a Hangya elterpeszkedését ott, ahol egészséges szövetkezeteket lehetne alakítani; a Dunántúlon pusztító egykét — s még hosszan sorolhatnók mindazt, amit Móricz nemcsak gazdag példaanyag alapján, sokszor statisztikákat idézve, sőt készítve állapít meg, hanem ami ellen élesen harcol minden sorával, hol a gúny, hol a megvetés, hol a felháborodás hangján. Külföldi utazásai sem voltak számára soha „l'art pour l'art" élvezet: mindent haza vonatkoztat, mindent saját hazáján mér. Párizsban a töke uralmának nemzetköziségére döbben rá: észreveszi, hogy ugyanaz a hatalom tartja éhbéren a magyar munkást, mint a franciát; Itáliában, a pápa hazájában, meglátja, hogy a katolikus egyház nem más, mint egy nagy üzleti vállalkozás, amely a pápa áldását pénzért méri bárkinek s a templomot akár Szent Ferenc városában is hajlandó jó pénzért trágár amerikai filmek otthonává alakítani. Az olaszországi városok szépsége nemcsak gyönyörködteti, de rádöbbenti arra a kérdésre is, hogy nálunk „mért nem építettek ... Assisiket a remek fekvésű és silány építésű Miskolcokból?" És mindjárt meg is adja rá a feleletet: „Magyarország 1526 óta nem ország. Nem önálló életet élö nép. Hanem... az önállóság rózsás szemüvegével ellátott rab. Gyarmatállam, amelyet négyszáz év óta csak kizsákmányoltak..." írásai általában olyanok, mint a kor, amelyet tükröznek: komorak, nyomasztóak — de sohasem reménytelenek. A dolgozó nép minden baját, súlyos nyomorát érti és érzi; látja, hogy az uralkodó osztályok hogyan igyekeznek ingyenebéddel és a népbutítás különböző formáival levezetni a dolgozók lázongását; azonban mindennek ellenére meg tudja őrizni a hitét, hogy „eljö az idö, amikor a magyar is magára eszmél!" Ezt az időt, a mi időnket készíti elő minden írása, minden gondolata, minden álma. A felszabadulás útját megmutatni nem tudta. Erre maga is rájött: élete végén azt mondotta, hogy „nincs itt más segítség, csak ki kell várni, míg felszabadul a magyarság". De a felszabadulás utáni idők lehetőségeit már nagy világossággal látta előre: „Akkor majd máskép néz ki a föld népe. Általános pezsgés lesz. Munka és munka, öröm és szépség. Dalolva jönnek a mezőről, dalolva mennek a mezőre. Rádió dalol az ember helyett, s az ember biciklin ül és kisautón szalad az aratásra, ahol a gépek várják és mindjárt cséplik a búzát." S ennek a népnek más lesz az állama is: olyan állam lesz, amely a polgáraiért „még aludni sem tud, hogy reggel új és jobb rendeleteket adhasson ki". Meglátja Miskolc hatalmas perspektíváit; a porba és piszokba fúlt Karcagba beleálmodja azt a boldog várost, amely valóban ki fogja használni a földjéből bőven buzogó s addig elpocsékolt gyógyvizet és gázt; olyan világot vár, amelyben megszűnik a munkanélküliség, amelyben az iskola nem élettől idegen, haszontalan tételeket szajkóztat a fiatalokkal, hanem valóban az életre nevel; olyan világot, amelyben a társadalom fejlíWése nem a népi kultúra rohamos pusztulásával, hanem annak kiterebélyesedésével jár együtt; amelyben a Hortobágy kiégett szikeseit a Tisza s a Körösök vízduzzasztói új életre keltik. Egyszóval: a mi világunkat, a mi életünket vágyta, ezért harcolt írásaival, ha a harc helyes útjait nem is látta mindig meg. Ezek az írások is világosan bizonyítják: Móricz a miénk, s ha a korai halál el nem ragadta volna tőlünk, ma mellettünk harcolna a békéért, szocialista életünkért. Nagy Péter. Csehszlovák filmnapok Párizsban Május 27-én az egyik párizsi mo- I ziklubban megkezdődtek a csehszlo- j vák filmnapok Václav Krska rendező „A hajnal küldötte" című filmjének bemutatásával. Május 28-án a csehszlovák filmnapok tovább folytatódtak az egyik legnagyobb párizsi teremben, a Mutualitében, ahol a csehszlovák küldöttség tagjai, Oldrich Machácsek, a csehszlovák állami film igazgatója és Dana Medrická színésznő bemutatták ,,Mikolás Ales" című filmjüket. Május 29-én, szintén a Muíualité nevü teremben délután több mint 3000 francia gyermek jelenlétében bemutatták báb- és rajzolt filmjeinket, amelyeket szívélyes magyarázattal kísért František Filipovszky színművész, a csehszlovák fiimküldöttség egyik tagja. Filmeinket a párizsi közönség, főleg a hatalmas tömegelöadásokon lelkesen fogadta és a vetítés alatt is hosszantartó tapssal jutalmazta. jobbágy bánat Göröngyös utak holt porában hallgatnak fáradt őseim, porrá omolt a szenvedésük s ha emléküket felidézzük, felsír bennünk a fájdalom. Elégett mind, a sok rokon azon az őszi, forró máglyán, ahol a vitus-tánc vajúdott és égigverö lángot gyújtott véres szemmel maga a Sátán, Hol vagytok ősök, szenvedők? Behavazott, didergő v ágyak ? Megrabolt álmú szeretők? Zokog, zokog a jobbágy-bánat, s a nyársbahűzott katonákat őrzik jeltelen temetők. Az élet szép, a véretek láj, sorsotok szenvedésbe hullt, de nekünk... nekünk dalol a táj, virágot nyit az örök Eszme, ami bennetek lángra gyúlt. Dénes György. Mit készít gyermekeink számára a gottwaldovói bábfilm-műterem A csehszlovák állami film gottwaldovói műterméből már jó néhány olyan bábfilm került ki, amely figyelmet keätett látogató közönségünkben is és kedvező visszhangra talált a külföldön. H. Tyrlová, a bábfilmek államdíjas rendezőnője, a következőképpen nyilatkozott a bábfilmek jelentőségéről a gyermekek nevelésének szempontjából: — Bábfilmjeinkben mindjárt a kezdetén megmutatjuk, hogy nem célunk bizonyítani azt, hogy a bábok a fűmben mozogni tudnak, hanem az, hogy a mozi vetítővásznán úgy tudnak élni ós cselekedni, mint az emberek. És ez kétségkívül nehezebb feladat, mert a bábok mozgása egymaga is technikai dolog. A bábok előadásukkal igen kedvesek lehetnek, azonban merevségükkel nem nyilvánítják ezt. Eisosorban a megnyilvánulások egész fokozatában kifejlesztett mozgás megmutatja jellegzetes tulajdonságaikat, amelyekkel a történetben lehetséges végigjátszani a jónak a küzdelmét a rosszal, a réginek a küzdelmét az újjal. Ez a bábfilm tulajdonképpeni küldetése és feladata: nemcsak szórakoztatni. hanem főleg nevelni is a nézőket. Az idei karlové vary-i nemzetközi filmfesztiválon bemutatásra kerülő bábfilmek közül befejezték „A kilenc kiscsíibe" című filmet, amelyet a dolgozók minden fesztiválján is bemutatnak. Kilenc kiscsibéröl fog szólni a film, amelyek egyike önző és nem akarja megosztani eleségét a többivel. Egyszer, amikor a kotlós mákfejet hoz csibéinek, önzőén elragadja és eszeveszett futásában beesik vele egy gödörbe, ahonnan nem tud kikecmeregni. A többi nyolc kiscsibe keresi öt, és mikor megtalálja, közös erővel kiszabadítja őt a gödörből. A filmnek azt kell megmutatnia a gyermekeknek, hogy a kollektíva számával és erejével megvédi az egyént és helyes útra vezeti. A csehszlovák állami film gottwaldovói műterme Jiri Marek államdíjas író meséjének alapján bábfilmet készít legkisebbjeink számára, amelynek címe „A gonosz sárkány megszelídítése" lesz. -KOZMUVELODESI HÍREK J BUDAPESTEN MUNKÁCSY-KIALL ITÁS NYÍLIK A MŰCSARNOKBAN Július havában nyiük meg Munkácsy Mihály összegyűjtött műveinek kiállítása a budapesti Műcsarnokban. A népi demokrácia az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb kulturális mulasztását teszi jóvá e kiállítás megrendezésével. A dolgozó nép számára eddig hozzáférhetetlen műveket most a közgyűjtemények Munkácsy képeivel együtt mutatja be a kiállítás, amelynek több mint két száz képe meghaladja az elmúlt 50 év alatt összesen bemutatott Munkácsy képek számát. A kiállításon külön teremben szerepel az Országház részére festett tizenötméteres Honfoglalás című képe és a hozzá készített tanulmányok és vázlatok. A már akkor nagybeteg mester rendkívüli akarat, erejét, művészi alaposságát és mes. terségbeü tudását bizonyítják a tanulmányok és a bemutatásra kerülő dokumentációs anyag, amelyek hasznos tanulságot nyújtanak művészeink számára. A kiállítás nevelő hatását gondosan előkészített szakkatalógus, népszerű magyarázó szövegek, vetített képes előadások, rendszeres tárlatvezetés biztosítják. * A moszkvai állami irodalmi kiadónál most jelent meg — orosz nyelven először — egy magyar népmesegyűjtemény Hidas Antal összeállításában igen ízléses, stílusos kivitelben, amiről a könyv boritófedelének itt közölt másolata is tanúskodik. * A szovjet filmszalagipar szinesfilmek nappali felvételeihez újfajta színes negatívot hoz forgalomba, amely kétszerte érzékenyebb, mint az eddig használt filmszalag. Üj optikai berendezéseken is dolgoznak, külön a színes filmgyártás céljaira. 900 küldött részvételével megtartották Londonban az Angol Kommunista Párt kulturális konferenciáját. A küldöttek között voltak művészek, írók, bányászok, munkások, építészek. Thomson professzor bevezető szavai után Peter Blackman, a neves néger író szólalt fel az írócsoport nevében; „írásainkban nem a népért kell éreznünk — mondotta többek között —, hanem a néppel, különben nem számíthatunk a dolgozók megértésére", r* „Művészek a békéért" címmel képzőművészeti kiállítást rendeznek Londonban június 10. és 22. között az angol békemozgalom hívei. Anglia legjobb művészei vesznek részt ezen a kiállításon, többek között: Stanley Spencer, Edward Bawden, Vietor Pasmore, Ruskin Spear és John Minton. A franciák közül Leger, Matisse és Picasso műveit állítják ki. A bolgár könyvhét. Bulgáriában május 18—25 között könyvhetet tartottak. Ezzel kapcsolatban a bolgár sajtó megállapítja, hogy az elmúlt két esztendő alatt Bulgáriában 14.681 könyv jelent meg, 114,744.408 példányban. „A bolsevik párt története" eddig nyolc kiadást ért el s 265.000 példányban került az olvasók kezébe. Nagyon érdekesek azok az adatok, amelyek a bolgár nemzeti irodalom népszerűsítéséről számolnak be. Igy például 1875 óta 1944 szeptember 9ig Hriszto Botevnek, a nagy költőnek mfivei huszonhárom kiadást értek el 212.000 példányban. 1944 szeptembere óta Rotev művei hatvanegy kiadásban, 215.000 példányban kerültek a közönség kezébe. Ivan Vazov, a nagy bolgár költő és író műveit 1944 szeptemberig összesen 14.200 példányban adták ki, ezzel szemben Bulgária felszabadulása óta Vazov müveit átlagosan 68.500 példányban nyomták ki. A bolgár könyhét megnyitása alkalmával kiállítás nyilt meg Bulgáriában, ahol bemutatták a bolgár könyv történetét. Szófiában tizenegy könyvsátort állítottak fel, és a „Szlaveikov" bazárban bemutatták a legújabb bolgár és külföldi irodalmi termékeket.