Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-29 / 153. szám, vasárnap

6 U J SZO 1952 június 14 AZ ISKOLA, ACSALAD ES A TARSADALOM (Az Uesltyelszkaja Gazeta cikke) Figyelemmel és szeretettel veszik körül hazánkban a felnövekvő nem­zedéket. Hatalmas összegeket fordí­tanak iskolák és különböző gyermek­védelmi intézmények fenntartására. Minden feltétele megvan annak, hogy gyermekeink kommunista szel­lemben nevelkedjenek, müveit, kultú­rált, fizikailag edzett emberek vál­janak belőlük. Sztálin aivtárs rámu­tatott arra, hogy „sehol sem" gon­doskodnak úgy a gyermekről, neve­léséről és fejlődéséről, mint nálunk, a Szovjetunióban". A döntő szerepet az iskola játssza a gyermekek kommunista nevelésé­ben. De vele együtt neveli a gyerme­keket a mi szovjet családunk is. Ezért olyan fontos az állandó szoros kapcsolat a népnevelők és a szülök között. A szülőket az iskolai élet te­vékeny részeseivé kell tenni. Ugyan­akkor fel kell fegyverezni őket azok­kal az ismeretekkel, amelyek segí­tik őket gyermekeik helyes nevelé­sében, jellemük kialakításában, s a gyermekek otthoni munkájának és szabadidejének észszerű megszerve­zésében. A pedagógus szakszervezet alap­szervei hivatottak arra, hogy jelen­tős segítséget nyújtsanak az iskolák vezetőinek a szülők körében végzett munkájukban. A Szovjetunió Szak­szervezetei Központi Tanácsának el­nöksége felhívta az általános és kö­zépiskolák dolgozóinak szakszerveze­tét, hogy több figyelmet szenteljen a tanulók családi nevelésének, tegye lehetővé a mindennapi érintkezést a tanárok és a szülök között, folytas­son széleskörű pedagógiai propagan­dát a lakosság körében. Ha ezeket az útmutatásokat valóraváltja, min­den iskola helyi szakszervézeti bi­zottsága nagyszerű, gyümölcsöző munka szervezőjévé válhat a peda­gógiai ismereteknek a dolgozó töme­gek között való terjesztése terén. Feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy jól dolgozzék az iskola szülői munkaközössége. Nemcsak a tagok helyes kiválasztása a fontos, hanem a7. is, hogy a szülői munkaközösség tagjainak aktivitását állandóan fo­kozzuk, s tevékenységüket a legcél­szerűbben használjuk fel. Ahol az iskola vezetői és a pedagógusok hoz­záértéssel irányítják a szülői munka­közösség tevékenységét, értékes se­gítőtársra találnak benne a jó tanul­mányi eredményért, a tanulók fegyel­mezettségéért, az általános tanköte­lezettség megvalósításáért vívott harcukban. A helyi szakszervezeti bizottság feladata arról gondoskodni, hogy minden tanár nagyon fontos köteles­ségének tartsa a szülök körében vég­zett munkát. Nem szabad megelé­gedni azzal, hogy az osztályfőnökök ismerik minden diákjuk szüleit és a szükséghez mérten találkoznak is velük, mikor beszélgetésre hívják őket az iskolába, vagy meglátogat­ják őket otthonukban. Rendszeresen össze kell hívni a szülői értekezlete­ket. Az értekezletek napirendjén a gyermekek tanulmányaival és az is­kola nevelési rendszabályaival kap­csolatos aktuális kérdések szerepel­jenek. A gyűléseket úgy kell leve­zetni, hogy a szülök fesztelenül érez­zék magukat, nyugodtan beszélhes­senek kétségeikről és nehézségeikről, megoszthassák gyermeknevelési ta­pasztalataikat. Szülői estéket és matinékat kell rendezni pedagógiai tárgyú előadá­sokkal vagy beszámolókkal. Egyes iskolák sikeres tapasztalatai alapján időnként úgynevezett „szülői napo­kat" lehet tartani. A negyedév, vagy félév végén rendezett „szülői napo­kat" összekapcsolhatjuk a tanulók munkáinak kiállításával. Az igazga­tó beszámol az iskolai munka ered­ményeiről, konkrét feladatokat állít a szülők elé a közeljövőre vonatko­zólag. Igen jó befejezést ad az ilyen „szülői napoknak" a tanulók művé­szi kultúrműsora. A. Sz. Makarenko nagy jelentősé­get tulajdonított a lakosság körében folytatott pedagógiai propagandának és maga is tartott előadásokat a szülőknek az otthoni nevelésről. Ezt a nagyszerű példát követik most ta­náraink tízezrei, akik pedagógiai tár­gyú előadásokat tartanak a szülök számára. Sok városi és falusi isko­lában állandó szülői lektorátusokat létesítettek, amelyek meghatározott terv szerint dolgoznak. Ilyen lekto­'rátus alakult például ennek a tanév­nek az elején a voronyezsi terület radcseni középiskolájában. Az elő­adások tervét itt egész évre össze­álították úgy, hogy minden előadó­nak elegendő ideje volt arra, hogy alaposan felkészüljön a szülőknek tartandó beszámolójára. Az előadá­sok szövegét előzetesen az előadók és az ipkola vezetői közösen megvi­tatják. A szülök ilyen témájú előadá­sokat hallgattak meg: „Lenin és Sztálin a kommunista erkölcsről". „A gyermeknevelés alapelvei a szov­jet családban", „A szülök tekinté­lye", „A serdülőkorú gyermekek fej­lődése és nevelése", „A gyermekek kulturális hajlamainak fejlesztése", „Az iskolásgyermek otthoni időbe­osztása" stb. Az előadásokra népes és érdeklődő hallgatóság gyűlik ösz­sze. A tanárok és a szülök között élénk beszélgetés indul minden elő­adás után. Ilyen előadássorozatokat minden hétéves iskola és minden középisko­la pedagógus kollektívája szervez­hetne. Csak kedv és kezdeményezés kell hozzá! A pedagógusoknak a' szülök között végzett munkájukat egyáltalán nem kell az iskola falai közé szorítani. Szélesebbkörü pedagógiai propagan­dát kell kifejteni, igyekezni kell be­vonni azokat a szülőket is, akik nagy elfoglaltságuk, munkájuk sajátos kö­rülményei, vagy más okok folytán nem látogatják az iskolát. Egymaga a pedagógus azonban e tekintetben nem sokat tehet, ha nem támaszko­dik annak a vállalatnak üzemi bi­zottságra, vagy annak az intézmény­nek helyi szakszervezeti bizottságá­ra, ahol a tanuló szülei dolgoznak. A gyermekekről való gondoskodás kivétel nélkül minden szakszervezet fontos feladata. Minden egyes üzem és vállalat üzemi bizottsága köteles segíteni munkásainak és dolgozóinak gyermekeik nevelésében, különös fi­gyelmet kell fordítania az egyedül­álló és sokgyermekes anyákra, a Honvédő Háború elesett hőseinek, valamint rokkantjainak családjára. Kétségtelen, hogy az üzemi bizottsá­gok ilyen irányú tevékenysége annál eredményesebb, minél tevékenyebben vesznek benne részt az üzem véd­nöksége alatt álló iskola helyi szak­szervezeti bizottsága, vezetői és leg­jobb pedagógusai. A napokban az andizsáni „Kommunár"-gyár üzemi bizottságának ülésén az I. számú kö­zépiskola igazgatója, Voronyina elv­társnő előadást tartott „Az iskolák látogatottsága és a tanulók előme­netele" címmel. Megjegyezte, hogy vannak munkások, akik nem érdek­lődnek gyermekeik tanulmányai iránt, nem vesznek részt a szülői munkaközösség munkájában. Az üzemi bizottság számos intézkedést foganatosított, hogy segítségére le­gyen a szülőknek az iskolán kívüli gyermeknevelésben. Az iskolaigaz­gatóság vállalta, hogy pedagógiai tárgyú előadássorozatot szervez az üzem dolgozói számára. Moszkva, Gorkij, Molotov, Ivanov, Tula és más városok számos üzemé­ben nem elsöízben tartanak már a munkásolt és alkalmazottak számára közös üzemi gyűléseket a gyermek­nevelés kérdéseiről. E gyűléseken általában az iskola igazgatója vagy legtekintélyesebb tanárai tartanak előadásokat. Az iskola vezetője be­számol az oktatási-nevelési munka helyzetéről, a tanítási órákv látoga­tottságáról és a tanulók fegyelméről. Utána felszólalnak az üzemi kollek­tíva tagjai, munkások, munkásnők — a tanulók apja, anyja. Hány fontos, az iskola és a család számára egy­aránt lényegbevágó kérdés merül fel ezeken a gyűléseken! Hányszor elő­fordul, hogy. a gyermekeikkel törődő, gondos apák és anyák bátran, nyíl­tan megbírálják a hanyag szülőket, akik nem érdeklödnek gyermekeik tanulmányi kérdései iránt, nem tö­rődnek azzal, hogy gyermekeik ho­gyan viselkednek az utcán és nyilvá­nos helyeken. E gyűléseken alkalom nyílik arra is, hogy megvitassák az üzemi kol­lektívának s maguknak a szülőknek a feladatait a vizsgákra vagy az új tanévre való felkészüléssel kapcso­latban, az iskolákban vagy a gyer­mekek nyári üdülésének megszerve­zésében. Az iskola feladata: közelhozni a pedagógiai propagandát a családhoz, amennyire csak lehet. Nem szabad azt gondolnunk, hogy ha előadáso­kat rendezünk a szülök számára az üzemi klubban, azzal már minden feladatot megoldottunk. Arra is gon­dolnunk kell, hogy nem minden szülő látogatja a klubot. Igen hasznos be­szélgetéseket folytathatunk a gyer­mekek családi nevelésének kérdései­ről közvetlenül az üzem vörös sar­kaiban, az ebédszünetekben, előadá­sokat tarthatunk, csoportbeszélge­tést folytathatunk a lakóházakban, munkáslakásokban. Minél egyszerűbb a környezet, annál könnyebben jut el a pedagógus szava a szülői szí­vekbe. Hatalmas feladatok állanak a fa­lusi iskolák kollektívái előtt is a pe­dagógiai propagandával kapcsolatban. Itt is szükség van arra, hogy a mun­ka különböző formáit és módszereit alkalmazzuk. Tartsunk gyűléseket a szülök számára a gyermeknevelésről, folytassunk beszélgetéseket, rendez­zünk szülői esteket a kolhozklubban, a brigádokon belül vagy a kolhozpa­rasztok lakásán különböző pedagó­giai kérdésekről. Minél szorosabb kapcsolat épül kí a kolhoztagok és a pedagógusok között, annál inkább szívükön viselik a szülők az iskola gondjait, annál lendületesebben vesz­nek részt az oktatási-nevelési mun­ka javításában s az általános tankö­telezettség valőraváltásában. A felnövekvő nemzedék nevelése hatalmas, állami fontosságú feladat. Megoldásához pártszervezeteink ve­zetésével aktív részvételre kell moz­gósítanunk társadalmunk hatalmas erőit. Ifjú szerzők pozsonyi költői estje Idősebb költőink jelenlegi költé­szetének sikeres májusi estje után a Csehszlovák írószövetség szlovákiai tagozata a Csehszlovák Ifjúsági Szö­vetség Szlovákiai Központi Bizott­ságának együttműködésével megren­dezte „Az ifjú költészet estjét", amelynek során ifjú költőink részle­teket adtak elő legújabb alkotásaik­ból. „Az ifjú költészet estjét", ame­lyet szerdán, június 25-én tartottak meg a Belügyi Megbízotti Hivatal hangversenytermében, a pozsonyi fő­iskolai és középiskolai diákoknak a szocializmus építkezésein végzendő hosszúlejáratú szünidei brigádjának felsorakozása alkalmából rendezték meg. A Csehszlovák írószövetség szlovákiai tagozatának nevében Pa­vol Horov költő nyitotta meg az es­tet, aki értékelte az ifjú költők je­lenlegi irodalmi alkotásait. Az ifjú költők bemutatott versei­ből fényesen visszatükröződik tema­tikus és eszmei beállítottságuk. A szülőföldet, annak soha nem látott gazdasági és kulturális felvirágzását éneklik meg bennük s haragjukat és gyűlöletüket fejezik ki azok iránt, akik örömteljes és szabad életünk vívmányait tönkre, akarnák tenni, hogy a kapitalista kizsákmányolás új rabszolgaságába döntsenek bennün­ket. Az estén 14 ifjú költő körülbelül 35 versét szavalták el, ami figye­lemreméltó alkotó tehetségükről ta­núskodik. Ifjú költőink örömteljes és harcos versei gyönyörű szlovák népdalokkal váltakoztak a Csehszlo­vák Ifjúsági Szövetség áilamdíjjal kitüntetett és a harmadik Világifjú­sági Találkozón nyertes népdalegyüt­tesének, a ,,Licsnyicá"-nak előadá­sában. A pozsonyi ifjúság nagy érdeklő­déssel figyelte az ifjú költészet est­jét és ifjú költőinket lelkes tapssal jutalmazta. Jflávicz Stsjgnwnd,: c/t kubikos Most jelent meg Móric Zsig­mond riportjainak válogatott kötete a Széjpirodíalyni Könyv­kiadó kiadásában. Ebből a kötetből közöljük „A kubi­kos" című riportját. A ház előtt egy csomó apró gye­rek áldogál. Ránk bámulnak, s mint egy kis kölyökkutya-falka kí­sérnek be az üres udvarra. Vékony kis asszonyka jön ki az üres tornádra. Vékony kis mester­asszonyka, alig van teste, de a sze­mei vidáman mosolyognak ránk. — Itt lakik Rátkai, a kubikos? — Igen, én vagyok a felesége. Tessék bejönni, itthon van. Bemegyünk a tágas konyhába, olyan üres, szinte kong. Semmi bú­tor, sem asztal, se szekrény, se semmi egyéb, asztalos csinálta holmi. A gyerekek csakúgy özönle­nek utánunk. — Ez mind a magáé? Hány gye­rekük vian? — Tizenegy. , Áz ember megáll, meghökken. Tizenegy gyerek. Szinte hitetlenül néztem a testnélküli ki® asszony, kát. — Mind a magáé? — Mind — nevet és szemérme­sen kapja az arca elé a kezét. A szobában három ágy, egy asz. tal és két sízék. Az ablak alatt egy lócaláda. Még egy fiókos ko­mótot látni. Első pillanatban mint­ha hurcolkodás lenne vagy mi: két ágyban semmi sincs. A harmadik­ban van valami ágynemű, letakar­va. Megszédülök, a gyerekek rajban vesznek körül és némán figyelnek ránk. A komót előtt egy férfi ül, hihe­tetlen ruhában. Mintha most bújt volna ki agyaggödörböl, egész sár­ga és oly elnyűtt, amilyet még alig láttam, valósággal egy összecsavart rongycsomó. — Tessék helyet foglalni. Az asztalon egy elég nagy lábas, félig tele paprikáskrumplival. Dél van, itt éppen ebédelni készülnek. Az egész szoba tele van a krumpli, étel szagával. A lábas, amiben főtt, csak úgy le van téve az asztalra, se abrosz, se semmi evőeszköz, semmi terítés. Az üres asztalon gő. zölög a lepattant oldalú zománc­edény. — Ebédelnek? — Igen, adok a gyerekeknek. — Mit ettél ma? — kérdem a szőke kislányt az elhúzza a fejét — Ma még igazán azt mondha­tom, nem is ettek, — szerénykedik vidáman és szégyenkezve az asz­szony. —Nem vót mit adni nekik. Megmondom, ahogy van. Én csak azért jöttem — mon­dom —, hogy a kuíbikosok sorsá­ról beszéljek magával, mert azt mondták, maga csoportvezető ós a legjobb felvilágosításokat tudhatja. — Hát kérem, arról nem érdemes beszólni, — szól a férfi, nagyon in­telligens, nyugodt és meggyőződé, ses hangon. — Ez ma már nem élet. Nem kereset. Tessék megméz. ni, hogy vagyunk. Gondolkozva nézem őket. — Mi van az ágyban? Min alusz­nak ? — Nincs abban már szalma sem. Ez megfoghatalan. *Ugy tűnik fel, mintha a jég verte volna el ezt az egész életet, mint a tavaszon a ha. tárt. Szentes városa az egész hat. vanezer holdas határban ilyen üres, még a fáikat is megölte a május 28-i jégverés. De hogy az a laká­sokba is így belenyúlt... — Ugy hallom, most van mun­kájuk. — Van. Még van. Éppen azért vagyok itthon, mert ötünket be­küldtek a főispán úrhoz, hogy a munkával végeztünk, .nincs tovább pénz, hát arra kértük, eszközöljön ki még valamit, és ő azzal bizta­tott meg, hogy sikerült még húsz­ezer pengőt kieszközölni a kor. mánynál az útépítés folytatására. Most vagy két hétre újra el va­gyunk látva ... Négyszázan dolgo­zunk azon a szakaszon, hát talán két hétre még lesz munka. — Mennyit dolgozott ebben az évben ? — Február végén kezdtük, feb­ruár, március, áprilisban dolgoz­tunk 8—9 hetet, avval keresett egy-egy ember 76 pengőt. Akkor el­menteim harmados fődet kapálni, azt is csak egyedül magam míveJ­tem meg, a feleségemnek nincs ide­je segíteni a gyerekektől, — abból kerestem hat mázsa kukoricát és kiét mázsa 60 kiló búzát. Augusz­tus végén kezdtük az útmunkát, ott dolgoztunk öt hete, ez 40 pengő kereset, mert hetenként megkeres­tünk 7.50-et, 7.80-at. — Szóval maga ebben az évben keresett 116 pengőt? — Még lesz két hét, ha a húsz­ezer pengőt csakugyan kiutalják a munkára. Még tizenöt pengőt meg. kereshetek... De itt a tél és sem­mi sincs. Majd megbolondulok, hogy mi lesz velünk a télen. Egy szem krumpli, egy rántásnak való liszt, zsír, egy szál szalma, fa, ruha, egyszóval semmi, de semmi sincs. Egyszerűen nem értem a dolgot. Elfogadom, hogy van szegénység. De avval jöttem ide, hogy a kubi­kusoknak egy vezetőemberével tár. gyalok a helyzetről, és hogy még az is, aiki csoportvezető, vagy nem tudom mit jelent ez, bandavezér, tehát az, aki kiszámítja a kubikot, a munkamennyiséget, és szervez és tárgyal a főispánnal, — hogy az, maga, ilyen állapotban van, felfog, hatatlan. — Hányan vannak maguk itt Szentesen, kubikosok ? — Ezer, ezerötszázról beszélnek, de annyi nincs, mert aki csak te­hette, vagy elszegődött tanyákra, vagy elment más iparra, de öt-hat­száz vállalkozó férfi is van még ... 1880-ban kezdődött a kubikosmun­ka nálunk, az algyői munkákkal. Abban az időben a napi kereset két ós fél forint volt. Azután nagy tö­meg«k mentek Boszniába, Morvába, Ausztriáiba, Németországba, 1925­ben még 8—9 pengőre ment a na­pi kereset, 1928-ban már csak 5—6 pengő volt. 1930-ban 4 pengőre esett. És moet, 1935-ben 1-50—1.60 az egész. És az a baj kérem, hogy akkordba kell dolgozni, de rezsibe fizetnek. Tökéletes kifejezése a Bedeaux­rendszernek: a munkaadók rájöt­tek, hogy a munkavégző, ha ak­kordba, szakmányba, általjában vál­lalja a munkát, akkor aránytalanul többet tud dolgozni. Ezt megfordí­tották, s most a legmagasabb tel­jesítményt kell adniok, hogy a nap­számot megkaphassák. A paprikásfcrumpli azonban csak hül az asztalon, bíztatom az asz­szonyt, hogy lássa el a gyerekeket. Megható volt nézni, ahogy elosztót. ta„ két-két gyereknek egy tányér, ra. így többnek látszott. —Az a baj, hogy nem elég, hogy az ember dolgozik: enni is kell. Ha nem eszik, akkor egy ál talján nem bírja húzni a taligát... Kiszámítottam, hogy négy pengő hatvan okvetlen kel egy hétre neki, úgy, hogy nem tud három pengő­nél többet adni a családnak haza. Ebből kell megélni az asszonynak a gyerekekkel. — Hol van itt tizenegy gyerek? — kérdem. — Hát egy az apjával dolgozik, egy ki van adva munkára. Ez a kicsi már három éve kenyérkereső, hatéves korában elment pásztornak, most kilenc éves, kap egy nyárra kosztot és tizenöt pengőt, három meg meghalt. Hat van idehaza ve. lem, meg egy öregasszony, aki nem rokon, csak szegény jó asszony, annak is kell néha adni egy fala­tot, mert különben itt halna meg köztünk... Nincs állat, amelyik ezt a nyo­mort elbírná, az emberen kívül. — Volt maga a harotéren? — Vótam bizony. — Milyen sarzisija volt? őrmester voltam, mint tiszíhelyet­tes szereltem le. Az aranyon kívül minden megvan: van két nagy­ezüstöm, két kiisezüstöm, három bronzom és Károly csapatkeresz­tem. 4 Mit kell egy Rátkai Sándor nevű magyarnak végezni odakinn, hogy ennyi kitüntetést kapjon az osztrák hadvezetőségtöl! És az mind semmi ahhoz a hősi fronthoz képest, amit ma kell tar. tania, az üres ágyak és az éhes gyomrok tüzvonalában. Szentes, 1935 október.

Next

/
Thumbnails
Contents