Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-21 / 146. szám, szombat

2 UJSZ0 1952 június 21 alakulatok rehabilitálását jelentené. Már ma hírek érkeznek a Wehrwolf-ok nyilvános fellépéséről, már ma a munkásságba lőnek, tömeges uszításokat rendeznek a de.mokratikus erők ellen. E fejlődéssel egyidejűleg NyugatNémetországban egészen világosan kikristályozódik a támadó nyugatnémet militarizmus felújításának nemzetközi hatása is. Egész hónapokon keresztül igyekeztek a nyu. gateUrópai országok reakciós kormányai meggyőzni a népet, hogy az úgynevezett európai védelmi közösség megkötése a német militarizmus megújításának veszélye ellen legjobb védelmet jelenti. A valóságban azonban ma minden francia, vagy angol előtt világos, hogy az úgynevezett európai közösségnek és az európai hadseregnek egyedüli célja éppen Nyugat-Németország remilitarizálásának a törvényesítése és a támadó északatlanti tömbbe való bevonásának megvalósítása. Ezenfelül ma már leleplezetlenül beismerik, hogy a német militaristáknak és a megtorlás híveinek feladata ebben az „európai közös, ségben" nem alárendelt feladat lesz, hanem a valóságban ez a fötámadó alakulat feladata lesz. E szemszögből nézve tehát az „európai közös ség" úgy tűnik fel nekünk, mint a nyugatnémet támadó imperializmus, mint az amerikai intervenciósok fő támadó szerve szélesméretü hatalmi növekedésének alapja és éltető talaja. Egyúttal kétségtelen, hogy a militarista Nyugat-Németországnak az északatlanti csoportosulásba való bevonása „az európai közösség" útján lényegesen fokozza e támadó tömb agresszív jellegét. A nemzetek történelmében nehéz elképzelni szégyenteljesebb és gyalázatosabb dokumentumokat, mint az a hírhedt általános szerződés és az úgynevezett európai védelmi közösségről szóló egyezmény. Ügy tűnik fel nekünk, hogy a nyugateurópai államok színpadán újkori Háchák és Quislingek tűnnek fel, akik önkéntesen lemondanak az állami szuverenitásnak és az állami függetlenségnek fenségjogairól. Csak azok az emberek, kikhez közelebb áll az idegen kényurak előtti szolgai megalázkodás, mint saját népük nemzeti és állami ügye iránt tanúsított őszinte ragaszkodás, képesek feladni az önálló nemzeti védelmet, az önálló külpolitikát, az önálló költségvetést és megfosztani a Nemzetgyűlést attól a jogától, hogy ezekről a fenségjogi kérdésekről tárgyaljon. Valóban, mit l^épvisel ez az európai védelmi közösség? Hogyan nézhessen másképpen, mint megvetéssel és undorodó ellenállással erre a tragikus jelmezbálra a náci Wehrrnacht megújítása körül Réldául a francia vagy belga polgár, akinek csak egy kevés nemzeti becsülete és méltósága van és akinek drága hazájának sorsa? Az úgynevezett „általános szerződés" a demokrácia, a nemzetek szabadsága és függetlensége alapelveinek a nevetségessé tétele, mert nemcsak Németország felosztásának törvényesítését jelenti, hanem Nyugat-Németország rabszolgasorsba döntését és lefokozását jogtalan gyarmat színvonalára, amelyet idegen szoldateszkának az amerikai monopolistáknak szolgáltatnak ki kényre-kedvre. Nehezen találunk a történelemben hasonló példát arra, hogy az érdekelt nemzetek oly elevenen, oly tömegesen fejezték volna ki egyetnemértésüket. az úgynevezett „szerződésekkel" amelyeket az árulásra kész uralkodók kötöttek hátuk mögött és akaratuk ellenére. Az úgynevezett ,,általános szerződés" aláírásának már az előkészületei haragot és felháborodást keltettek Nyugat-Németország népei között. Németországban sok olyan család van, amelyeknek atyái és fiai életüket vesztették a hitlerista bandáknak a Szovjetunió ellen indított őrült hadjáratában. Sokan közülük felfogják, hogy az amerikai imperialisták a megtorlás náci híveinek tevékeny segítségével a német népre új, még borzalmasabb nemzeti katasztrófát készítenek elő- Adenáuer és amerikai védnökei nagyon jól tudatában voltak a német nép igazi gondolkodásának és ezért nagyméretű rendőri intézkedéseket tettek, hogy ne következzék be a német nép haragjának elemi kitörése a gyalázatos különszerződés ellen. Jellemző, hogy e gyalázatos okmány aláírása alkalmából Bonn városban és környékén több mint 25.000 állig felfegy. verzett nyu'gatnémet rendőrt összpontosítottak, akik parancsot kaptak, hogy minden eszközzel nyomják el a lakosság tüntetését Adenáuer árulása ellen. Ennek ellenére azonban egész Nyugat-Németországban tömeggyűlések és tüntetések voltak. A különszerződés és Adenáuer nemzetáruló és gyalázatos kormánya elleni tiltakozások tömeghullámainak további fejlődése arra a meggyőződésre jogosít fel bennünket, hogy a különszeiBödés nem jelent az amerikai politikára semmiféle sikert/ Németországban. Ellenkezőleg ez a szerződés magát a német népet döntő küzdelemre mozgósítja jogos nemzeti kívánságainak teljes győzelméért, hogy minden áron demokratikus és békeszerető alapon egyesítsék Németországot és elérjék az össznémet kormánnyal kötendő békeszerződés aláírását úgy, ahogy azt a Szovjetuniónak a német kérdés békés rendezésére tett javaslatai tervezik. Igen, Nyugat-Németországban még sohasem fordult elö a háborús szerződések, az úgynevezett Adenauer-kormány hazaáruló politikájával szemben való ellenállás oly hatalmas tömegmegnyilvánulása mint most. Még a labourista Tribúne is ezt írja május 30-án: ,,Ezt a szerződést Németországban olyan nem szívesen 'fogadták, hogy még a Times-naik is be kellett nyíltan ismernie, hogy a szerződés aláírására más németet nem találtak volna, mint Adenauert". Hasonlóan ír a „New York World Telegraph and Sun". A bonni és párisi kihívó harsonázás mögött félelem, bizonytalnság és kétség lappang. Nem csekély fáradságot fejtett ki a francia kormány, hogy a francia nyilvánosságot előkészítse Franciaország készülő elárulására és megaláztatására. Sokáig folytatta legkülönfélébb álcázó manővereit a közvélemény elaltatására és félrevezetésére és az úgynevezett „európai védelmi közösség"-röl szóló szerződés aláírásának előestéjón amerikai-angol kezességek követelményével lépett fel arra az esetre, hogyha Németország kilépne az úgynevezett ,,európai védelmi közösség"-ből. Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának formális kijelentése azonban csak még jobban leleplezte a francia nép előtt, hogy kormánya a valóságban hazájának sorsát a német náci gyilkosakra akarja bízni. Ugyanúgy a szerződésben résztvevő többi országokban a nagy nyilvánosság a különszerződésre és az úgynevezett „európai védelmi közösség"röl szóló háborús egyezményre mint hazájuk biztonsága elleni merényletre tekint. Belgium és Hollandia népei tudatosítják, hogy újra idegen hódítók tehetetlen áldozatává kell válniuk. Nagy-Britanniában is növekszik a bonni és párizsi szerződések elleni ellenállás. Az angol kormány e kérdésekben önálló álláspontot tettet. Nem egyezett bele az angol katonaságnak az úgynevezett „európai hadsereg"-be való besorolásába és csupán kijelentést tett az úgynevezett ,,európai védelmi közösség iránti biztosítékokról a német fölény kiegyensúlyozására és Franciaország megnyugtatására. A valóságban nem álcázhatja az angol nyilvánosság előtt az ügyek igazi állását, hogy ugyanis az angol kormánykörök az angol nép létérdekeivel ellentétben támogatják a német militarizmust és a nácizmus megújítását és az amerikai imperializmus támadó politikáját. A béke elleni összeesküvés új fázisa, amelyre jellemző mindkét felhozott szégyenteljes okmány, erősen emlékeztet a nyugati imperialista hatalmak müncheni összeesküvésére és Hitler Adolffal való paktálására. Ügy, ahogy most. akkor is a béke, a Szovjetunió és a nemzetek biztonsága elleni összeesküvésről volt sző. Az amerikai imperialisták, akik most mint a támadás főszervezői és új világuralmi jelöltek lépnek fel, akkor is nem kis szerepet játszottak, persze nem hivatalosan, a kulisszák mögött állottak és minden eszközzel biztatták a náci bandákat Köztársaságunk elleni hadjárata, de főleg a Szovjetunió ellen irányuló háborúra. Ügy ahogy most, akkor is az úgynevezett ,,kommunista veszedelem" elleni harc jelszava alá rejtették Európa nemzeteinek és államainak rabszolgasorsba döntésére függetlenségük és önállóságuk megfosztására, gyarmatokká és függő országokká való tevésére irányuló világuralmi terveiket. Nem helyén való-e, hogy mindazok, akik felelősséget éreznek, országaik sorsáért Nyugat-Európában, elgondolkozzanak azon, hová jutottak országaik a müncheni összeesküvés által? Nem világos-e, hogy az új összeesküvés, nem utolsó sorban Franciaország szabadsága és függetlensége ellen irányul, és hogy ma már sok tekintetben nehezen lehet megkülönböztetni Franciaországot egy amerikai protekturátustól ? Az amerikai tényezők szégyenkezés nélkül példának állítják Franciaország elé Texast. amelyet az amerikaiak annak idején annektáltak, de az USA kötelékében is meghagyták úgynevezett ,,belügyi szabadságait" és szokásait, a nemzeti folklort. A francia haladó szellemű sajtó e napokban emlékeztette Shuman francia külügyminisztert, 1949-ben a francia nemzetgyűlés előtt tett kijelentésére: „Követelem, hogy azok, akik Németországnak az európai védelmi rendszerben való tevékeny katonai részvételére gondolnak, fontolják meg az ilyen politikának következményeit. Azonnali nemzetközi feszültségre és viszályok veszedelmére vezethet ez, amelyekért Franciaország nem akarja a kockázatot és felelősséget magára vállalni." Most azonban Franciaország ezt a veszedelmes kockázatot magára vállalta. A németellenes biztosítékoknak, amelyeket a francia nép megtévesztésül az USA-tól és Nagy-Britanniától .-.apott, körülbelül ugyanolyan értékük van, mint azoknak a „biztosítékoknak", amelyeket a körülzárt és elárult Csehszlovákia kapott Münchenben, többek között az akkori ^Franciaországtól is. A müncheni összeesküvés nem végződött úgy, ahogy akkori kezdeményezői' elképzelték. A hitleri Németország megsemmisítő vereséget szenvedett és a Szovjetunió erösebben került ki a háborúból, mint bármikor azelőtt. És mi több, a Szovjetunió vezetésével megalakult a béke, a demokrácia és a szocializmus hatalmas tábora, amelybe számos olyan ország belépett, amely lerázta magáról az imperialista-kapitalista igát és a Szovjetunió ragyogó példaképe nyomán a szocializmus építésének útjára lépett. A müncheni összeesküvők, akik a Szovjetunió megsemmisítésére törekedtek, ennek éppen az ellenkezőjét érték el. Persze határtalan szenvedéssel és borzalmakkal fizetett az emberiség azért a szörnyű megpróbáltatásért, amelyet az imperialista . háborús gyújtogatok szereztek neki. Amint azonban látjuk, az amerikai imperialisták, valamint angol és francia kiszolgálóik nem akarnak tanulni a történelemből. Az új összeesküvés szervezőinek azonban tudatában kellene lenniük, hogy nemosak a nácikkal megkötött müncheni szerződésnek vége, hanem annak a ténynek is, hogy ma már nem írunk 1938-at, hanem 1952-t és hogy már nem lesz olyan könnyű megvalósítani céljaikat, amelyeket az úgynevezett „általános szerződéssel" és az úgynevezett „európai védelmi közösség" összetákolásával követnek. Arról, hogy milyen megható „egyetértés" és „bizalom" uralkodik maguk közt, az összeesküvők között, igen találóan tanúskodik az a tény is, hogy Franciaország kormánya úgynevezett „biztosítékokat" követel a bonni kormánytól. Az imperialista táborban uralkodó mély ellentétek csupán a nyugateurópai országok lakossága legszéleseebb rétegeinek fokozódó ellenállását tükrözik vissza, amelyek nerfi értenek egyet kormányaik ama politikájával, hogy saját államuk érdekeit alárendelik az amerikai imperializmus veszedelmes kalandor terveinek. A mai összeesküvőknek nem lesz olyan könnyű becsapni népeiket, mint az elődeiknek 1938-ban sikerült. Az események hatása alatt újabb és újabb államok kapcsolódnak be a Szovjetunió vezette világbéketáborba és n békevédők napról napra növekedő világmozgalma azt bizonyítja, hogy a békeszerető emberiség nem- engedi meg, hogy az imperialistáknak a német náci Wehrmach'- felújításával összefüggő gálád tervei megvalósuljanak. A müncheni korszakkal szemben különbség, még pedig igen lényeges különbség van abban, hogy ma olyan erő áll fenn, amely igen nyomatékosan emlékeztetheti a nehéz felfogású imperialistákat a történelmi tanulságokra és amely megakadályozhatja az új világháború előidézésére irányuló törekvésüket is. Csehszlovákia volt a müncheni árulás első áldozata. Ma népünknek meg van a biztonsága, hogy Csehszlovákia többé sohasem lesz árulás áldozatává. Az áruló, behódoló burzsoázja által uralt, a Henleinista nácik és ludák szeparatisták által aláásott, .rosszindulatú és gyűlölködő szomszédoktól, a Beckista Lengyelországtól és a Horthyista Magyarországtól körülvett Csehszlovákia helyett, ma meggyülne a bajuk az imperialistáknak a szilárd és egységes népi demokratikus köztársasággal, amely nagy szövetségesének hatalmas oltalma alatt -és baráti együttműködésben szomszédaival teljes fegyverzetben kész védeni és megvédeni szabadságát és függetlenségét, örömteljes építömunkáját és boldog szocialista jövőjét. A bonni és párizsi szerződéssel, igazi értelmük és tartalmuk leleplezésével a német kérdés megoldásában, élesen kirajzolódott két irányvonal. Az amerikai imperializmusnak Nyugat-Németország rab• szolgasorsba süllyesztésére és az új világháború eszközéül való felhasználására irányuló politikája ellen kezdettöi fogva ott áll a Szovjetunió kristálytiszta, következetes politikája. A szovjetkormáný következetesen és szilárdan teljesítette a potsdami szerződésnek Németország lefegyverzéséről, nácitlanításáról és demokratizálásáról szóló határozatát és megszállási övezetében megtett minden Potsdamban elhatározott intézkedést. A porosz militarizmus támaszainak, a junkereknek földjét szétosztották a német nép között. Megteremtették a demokratikus életnek és a békés felépítésnek feltételeit. A szovjet megszálló hatalom e politikáját teljes siker koronázta. Mindnyájan tanúi vagyunk a Német Demokratikus Köztársaság örvendetes fejlődésének, hogyan hatalmasodnak és erősödnek napról napra a német nemzet demokratikus haladó erői; tanúi vagyunk annak a fejlődésnek, amelynek határtalan történelmi jelentősége van nem csak Németország jövőjére, hanem Európa és az egész világ jövőjére is. A német nép a Szovjet Hadsereget, mint felszabadítóját ünnepli és a Szovjetunióban jövőjének megbízható támaszpontját látja. Ebben a szellemben terjesztette be a szovjetkormány a Németországgal való békeszerződésre tett javaslatát, azt a javaslatot, amely a szovjet külpolitika határtalan erkölcsi fölényének bizonyítéka a nyugati hatalmak fondorlatos, a kapitalista monopóliumok rablóérdekei által diktált diplomáciája felett. A Szovjetunió Németországnak, mint egységes független, demokratikus és békeszerető államnak a megújítását indítványozza. Javasolja a katonai megszállás megszüntetését és az idegen katonai támaszpontok felszámolását Németország területén. Biztosítja a német nép minden demokratikus jogát és szabadságát. Az elítélt háborús gonosztevőkön kívül minden németnek biztosítja politikai jogait és a békeszerető demokratikus Németország építésének lehetőségét. Kizárja Németországnak támadó koálic'óban és szövetségekben való részvételét. Németország területét a potsdami szerződés határozatának értelmében megszabott határok szerint állapítja meg. Semmiféle gazdasági vagy kereskedelmi korlátozást nem ró Né* metországra és ezzel lehetővé teszi békés gazdasági fejlődését. Lehetővé teszi az ország védelmére szükséges nemzeti hadsereg létesítését, a békeszerető, demokratikus és független Németország előtt ajtót nyit az E gyísült Nemzetek Szervezetébe. Mit jelentenek ezek a javaslatok! Németország és egész Európa szábékét jelentenek! A normális, békés gazdasági és kulturális kapcsolatok felújításának lehetőségét jelentik, Németország és szomszédai, valamint minden más ország között. Jelentik a demokratikus békeszerető erők további teljes fejlődésének lehetőségét Németországban és egyidejűleg a nacionalista, militarista náci és megtorlást hirdető ideológia éltető talajának megvonását. Németország keleti és nyugati szomszédai számára a béke, biztonság, és függetlenség biztosítékát, Csehszlovákia számára pedig a föveszedelem felszámolását és egész nyugati határainak biztosítását. A szovjetkormány ez év május 24-én kelt III. jegyzékében leálcázta az úgynevezett „általános szerződés" gonosz jellegét és kifejezte benne a 1 ke, a demokrácia és a szocializmus tábora országainak, valamint Németország, Franciaország és a többi érdekelt államok lakosai nagyrészének egyöntetű nézetét, amelyeknek akaratát és véleményét oly gyalázatosan elnyomták. A szovjetkormány jegyzékében rámutat arra, hogy az északatlanti csoportosulás egyezménye a nyugatnémetországi megtorlásra áhítozó körökkel a potsdami szerződés durva megszegését és a béke egyenes veszélyeztetését jelenti; hogy a megújított nyugat-német hadsereg fasiszta-hitlerista tábornokokkal az élén kizárólag a német megtorlók támadó céljait szolgálhatja. A német hadseregnek az úgynevezett „európai védelmi közösség"-be és ezzel az atlanti egyezménybe való besorolása csak hangsúlyozza ennek az atlanti csoportosulásnak támadó jellegét. A szovjetkormány legutóbbi jegyzékében továbbá kijelentette, hogy semmiféle külön megállapodások nem róhatnak és nem fognak róni az össznémet kormányra semmiféle kötelezettségeket. A német kérdésben és ezzel a világbéke kérdésében is két irányvonal áll élesen egymással szemben és minden ország minden becsületes polgárának világosan lehetővé teszi, bármily politikai vagy vallási meggyőződésű is, hogy megtalálja a helyes utat. A szovjet javaslatok megakadályozzák, hogy az imperialisták sikeresen alkalmazhassák a kapitalista szemfényvesztő diplomácia szokott módszereit és igazi szándékaik álcázását. Az imperialisták álszent frazeológiája a védelemről igen szegényes arra, hogy az egész világ ne lássa, hog"" új világháború cinikus előkészítőivel van dolga, akiknek semiiyen gaztett nem elég nagy ahhoz, hogy fel ne használják piszkos céljaikra. Látva az általános ellenállást az amerikai imperializmus politikája ellen, szövetségseik és kiszolgálóik fasiszta terrormódszerekhez nyúlnak. Üjra beigazolódott azoknak a szavaknak helyessége, amelyeket a nagy Sztálin az SzK(b)P XV. kongresszusán 1927 decemberében monr.ott: „Hogy háborút lehessen folytatni, arra nem elegendő a fegyveres erők növekedése, nem elegendő új koalíciók szervezése. A háború megköveteli a hátországok megszilárdítását a kapitalista országokban is. Egyetlen kapitalista ország sem folytathat jelentősebb háborút anélkül, hogy ne szilárdítaná meg előre a maga hátországát, hogy ne vetne féket „saját" munkásainak, anélkül, hogy ne vetne féket «. „saját" gyarmatainak. Innen származik a burzsoá kormányok poétikájának fokozatos fasizálása." A nyugateurópai országok fasizálása az, amerikai imperialisták közvetlen nyomására és tevékeny támogatásával történik. E célból küldték Európába a „tapasztalt" Ridgway pestis-tábornokot, hogy felhasználják távolkeleti „tapasztalatait", Maga Truman kijelentett^