Uj Szó, 1952. május (5. évfolyam, 103-128.szám)

1952-05-10 / 110. szám, szombat

O

j síi 1952 május 11 Forgács (belép): Adj Isten! Itt az elnök úir? Virág (mosolyog): Amint látja, nincs itt. Forgács: Hát hogy vagyunk And. ris? Hallom az elnöktök jobb keze vagy. András: Csak segítsetek egy kicsit ... Forgács: Ne szerénykedj. Világlátott ember vagy. Hiszen vagy öt esztendeig voltál fogoly a Szovjetunióban. András: Fogoly? Nem voltam én fogoly a Szovjetben, gazduram. Fogoly és rab csak itthon voltam. Az urak meg a kulákok rabja. Én ott a Szovjetben éreztem először, hogy szabad ember vagyok. Forgács (mintha a célzást nem értené): Ügy gondolod, hogy ott minden fenékig tejfel? Olyan rettentően jó sorod volt mindig? András (tudja, hogy az igazság a legjobb fegyver): Hát nem mindig. Vagyis az első esztendőben nem. Forgács (fölényesen): Mondd csak ki bátran, hogy éheztetek... András (higgadtan): Az igazság az, gazduram, hogy akkor nekik is kévésük volt. És ezt a keveset osztották meg velünk... Nagy c'.olog ez, emberek! Iszonyúan nagy dolog! A fél ország pusztaság, csupa r^m. fel. égetve, kigyilkolva ég két évbe se telt és meglett a Kánaán, gazduram. Forgács; Kolhozban is dolgoztál. Hallom... Hát ott meg, hogy élnek a ruszkik? András (mosolyog Forgács kissé mézes, de fulánkos szaván): Bajosan fogja megérteni, gazduram. Ott már egészen mások az emberek. Forgács: Hogyan mások? Ott is biztosan csak két kezük, két lábuk van, mint nálunk. (Az emberek felé fordul mintha biztatást várna tőlük.) Nem igaz? És egy fejük. András; Ügy ám, de az a fej nagyon is tudja, hogy mit csináljon a két kéz és kinek dolgozzék. De nem ám parancsra, ahogy maga gondolja, Forgács uram. Hanem valamenynyi az egész lelkével, az egész szívé vei építi azt a csudás országot. Virág (és a többiek fénylő szemmel kísérik András minden szavát és mozdulatát. Szinte visszafojtott lé legzettel hallgatják és irgalmukban csak helyeslően bólogatnak.) Forgács: Látom, jól kiokosítottak..-. Kitanítottak. András: Az ám... Sokra! Forgács: Oszt mire? András; Mire?... Tavaly nyáron leestem a kombájnról és eltörtem ezt a lábam. Akkor elvittek engem a szanatóriumba, a Krimbe, a tenger mellé. Engem, a hadifoglyot. Érti, Forgács uram?... Az ember ott minden. Virág (tágraniyüt szemmel csodálkozik Andrásra. Visiszaemlékezik arra, hogy mi történt az ő lábával.): Hallja, Forgács gazda? Emlékszik arra a rozsdás szögre, amibe beleléptem, amikor magánál szolgáltam? Forgács: Mit akarsz? Hiszen magam vittelek a kórházba. Virág: Vitt, de mikor? Három nap múlva, amikor már egészén kék volt a lábam. Ha egy kis emberség lett volna magában, nem kéne így járnom a világ csúfjára. András; Bizony, két világ van, gaáduram... Kettő! Na, menjünk elvtársak. (Plávka, Katona és Virág csendes köszöntéssel távoznak. András megy ki utoljára. Az ajtóból még visszanéz és két újját mutatja Forkács felé: két világ van, jelzi búcsúzónak.) Forgács (a fölénye elhagyta)

i Eh, ennek lg megnőtt a szarva. Le kéne törni. Harustyák: Ügyesen kell bánni az ilyenekkel. Forgács; Maga okos, tanult ember, könyvelő úr, mégse látja tisztán, hogy nem hagyhatjuk a fákat az égig nőni. Minden napért kár. Idejében kezünké kell kapni a gyeplőt, mert máskülönben ... Harustyák: Vannak itt rendeletek Forgács gazdia. Rosszul teszi, hogy a belépést erőlteti. Forgács: Mindenütt találni egy kis ajtócskát, (A homlokára bök.) Van itt ig egy kis ész. Megtettem, amit kellett. Most csak az kell hozzá, hogy meggyőzze az embereket, mennyit használ a szövetkezetnek az olyan kitűnő gazda, amilyen én vagyok... Fogatom van, nem is egy.». Meg aztán gazdasági iskolám. Értek én mindenhez, jobban, mint ezek a kódisok, volt mesztélábas cselédek. Harustyák; TUdok mindent, mégis Részlet EGRI VIKTOR színjátékából A „Közös út" című színmű a felszabadulásunk után írt legjobb drámák közé tartozik. Egri Viktor nagyszerűen mutatja meg benne a szocializmus építését Délszlovákiában, Köztársaságunknak azon a területén, ahol magyar dolgozóink együtt élnek a szlovák elvtársakkal. Az osztályellenség igyekszik nemzetiségi ellentéteket szítani a magyar és szlovák dolgozók között. A nemzetiségi viszályok segítik az osztályellenséget népi demokráciánk elleni reakciós, felforgató tevékenységében. A darab központi problémája az Egységes Földműves Szövetkezet, ezen keresztül a falu boldogabb jövőjének építése. A Kommunista Párt sikeresen vezeti a harcot az osztályellenség és a nemzetiségi uszítással szemben. A „Közös út" egy fi rá mai történet keretében megvilágítja a szövetkezeti és a nemzeti kérdés megoldását népi demokráciánk szlovák és magyar dolgozói között. Sokat tanulhat belőle minden magyar dolgozó és könnyen meggyőződhetik arról, hogy egyedül a szocializmust építő népi .demokráciában oldható meg a magyarok és szlo vákok együttélése, közös útjuk a jobb, szocialista, iö vő felé. bajosan fog menni, Forgács gazda... Forgács; Mondja ki kereken, hogy nem akar segíteni ...! Harustyák (feszeng): Nem kívánhat tőlem lehetetlent. Forgács: Már pedig barátom, én számolok azzal, hogy segíteni fog. Vagy tán azt hiszi, hogy jobb lesz, ha piszkálni kezdem ennek az Andrásnak dolgát? Harustyák (felugrik): Mit akar? Forgács: Csak annyit, hogy minden menjen simán. Na, üljön le ... Én tudok hallgatni is. (Más hang, bélcitö, hízelgő s ugyanakkor számi, tó.) Tudom én jól, hogy mire spekulál. Elvenni azt a szép lányt, zsí ros földecskéi kapni hozzá. Oszt be a földekkel a szövetkezetbe és itt dirigálni kedvére... Nincs igazam ? Hehehe... De abba a dirigálásba én is benn legyek, barátom. Ennyi az egész. Harustyák (mint a sarokba szorított kutya): Bár sohase láttam volna magát... Forgács; Segíteni fog mindenben. Nem is olyan rossz, hogy az a kommunista ilyen szépen feltámadt. Harástyák; Megmondom az igazat kikiabálom-... Az összes disznóságait. Forgács: Nono, csak lassan, barátocskám, mert megeshet, hogy én is kinyitom a számat. Nem tudom, kit vinnének előbb; Harustyák (lerogy a székre): Forgács; Csigavér, öcsém!... Este várom otthon... Van egy kis külön munkám. Fellebbezés. Harustyák: Nem jövök... Nem jöhetek. Lássa be, az emberek miatt... Én ma nem alszom itt, hazamegyek Keleosénybe. Forgács: Itt a kulcsom. Jöhet, a kertek alatt. (Letesz egy kulcsot a Harustyák asztalára.) Benko (belép): Jó napot, Forgács gazda... Miféle szél hozta megint hozzánk? Harustyák (hamarosan zsebrevágja a kulcsot.) Forgács: Nos, azt gondoltam, hogy a belépés dolgát most elintézhetjük. Benko: Ide halgasson, Forgács gazda. Egyetlen tagunk se akarja ... Meg kell értenie, nálunk az történik, amit ők akarnák. Forgács: De most mág a helyzet.. Ezt meg kék magyarázni nekik. Harustyák (visszaül az íróasztal, hoz, de a munka nem köti le. Csak úgy tesz mintha dolgozna.) Benko: Mit magyarázgassak? Na gyon jól tudják, hogyan döntsenek. Forgács: Hát azt, hogy nem vagyok én kulák, ahogy rám fogják. Benko; Nem a néven múlik. Forgács: De nékem mindössze csak tizennyolc holdam van. Benko: Ugyan, ugyant Ég a többi? Hun van? Eltűnt tán a föld színéről? Forgács: A vejemé húsz, a szolgámé, a Kerekes Janié meg hét. írás is van róla. (Előveszi vaskos pénztárcáját.) El is hoztam, ha nem hinné. Telekkönyvi!eg átírva... Itt van ni! Nincs semmi akadálya .,, Minden rendben volna. Benko

: Tegye csak el az iratait, gazduram. Sok minden elfér a papíron. Forgács: Mi az? Maguk nem respektálják a törvényt? Benko; Arra nem nagyon hivatkozzék, gazduram. Maga ezt nagyon jól kifundálta. De kár volt a fiskálisért. Forgács (felhördül): Az Atyaistenit... Hát csalónak tartanak itt maguk! Benko: Ne szitkozódjék itt... Senki sem mondta, hogy csaló. Csak tovább látunk az orrunknál. Papíron szétoszthatta a földjét, a valóságban együtt maradt, A tizennyolc holdjával beállna közénk, mi? A többin meg parancsolgatna tovább a vejének ... Meg kivált annak a szerencsétlen Janinak. Forgács: Ha mindent tudni akar, Jani ma a legboldogabb ember a világon. Még egy szobát is adtam neki teli bútorral. Elveszi a .Tulkát. Benko: Persze, hogy két cseléd maradjon a házban... Hogy magukra dolgozzanak tovább ... Forgács: De hát mit akarnak maguk? Maradjon a föld felszántatlan, bevetetlen? Ezt akarják? Benko: Nem! Azt akarjuk, hogy a munka ne legyen büdös magának. Forgács: Világéletemben mindig dolgoztam, törtem magam. Nem gyütt össze csalt úgy magától az föld. Benko: Tudjuk, hogy jött össze. Nem úgy, hogy a tenyerét törte érte. Forgács: Hát ésszel is kell dolgozni. Benko: Kell ám... De egy kis különbség van ... spekulálni vagy dolgozni. Hát ezentúl már csak inkább a tenyerét fárassza. No meg az asszonynak se törik le a dereka. Jó erőben, jó húsban van... Forgács (egyre veresebb arccal): És itt nálunk Kelecsényen? (Harustyákra mutat). A Török Mihályt bevették a szövetkezetbe a harminc öt holdjával. Én meg nem kellek? Hun akkor az igazság? Ott lehet, itt meg nálunk nem? Hun itt az egyenlőség ? Benko: Ott hiba történt... És nem muszáj, hogy mink ugyanabba a hibába essünk. Forgács (elveszti önuralmát) Megmondom én, hol a hiba! Hogy mért nem kellek maguknak! Megmondom a szemébe, ha fel is jelent érte mindjárt! Azért nem kellek maguknak, mert magyar vagyok! Benko: Nicsak!... Egyszerre milyen nagy magyar lett... Forgács: Mindig az is voltam. Jó magyar... Sohase tagadtam... Benko: Ezúttal rosszul hivatkozott rá. Smigura, a maga veje szlovák. És milyen rettentően nagy szlovák!... De ő se kell nekünk. Értse meg, ö se kell... De a Kerekes Janit, a szolgáját küldheti. Öt bevesszük akár föld nélkül is közénk. Gyühet mindjárt. Forgács: Küldi a fene, aki bolondgombát evett. No, engem se lát itt többé. Még lábamat se teszem be. Volt szerencsém. (Dúlva-fúlva el; az ajtó nagy robajjal becsapódik mögötte.) Kis szünet. Harustyák (óvatosan): Én nem tudom... De tapasztalt gazda ez a Forgács. Benko: Kutyából nem lesz szalonna. Harustyák: Gazdasági iskolája is van.,. Ért a gazdálkodáshoz. Benko: Azt hiszi... De nem a mienkhez... (kis szünet után) Furcsa, tegnap minden magyart kilökött volna. Ma meg Forgácsot szívesen látná bent. Miért kardoskodik így mellette? Harustyák: De hiszen én csak arra gondoltam, hogy egy jó szakember elkelne. (Iratokat rak a táskájába és órájára néz.) Mennem kell. Mindjárt itt a busz... Estére visszajövök. Benko: Itt alszik megint Markóéknál ? Harustyák: Itt. Szeretném befejezni a munkatervet. (Indul,) Benko (utána szól): Ne felejtse el kérem a. nafta kiutalást. Harustyák (meglepődve, hogy Benko tud erről): Elhozom. Česť práci! (Ei.) Kis szünet. Benko (leül Harustyák helyére és az egyik könyv után nyúl. Lapozgat benne és jegyzeteket csinál magának egy darab papírra), Stevo (belép. Szép szál napbarnított arcú legény; járása, egész magatartása — mintha még katonazubbony volna rajta): Práci cseszt, Benko bácsi. Benko: Česť práci, Stevo! (Kedv teléssel nézi a legényt.) De megnőttél, megemberesedtél... No, ülj csak le nálunk. Már nagyon hazavártunk. Stevo (leül): Marina mondta, hogy beszélni akar velem. De tegnap nem jöhettem. Benko: Tudom, az első nap az anyáé... Stevo: Miatta hívott, ugyi? Benko: Hát miatta is... Én hiába magyaráztam neki, hogy köz tünk a helye. Stevo: Láttam a répájukat tegnap. Majd kiapadt a szemem, olyan szép. Felhányhatja az ember az egész határt, mégse talál különbet, Benko: Hát igaz, annyi nézője van, mint a széplánynak. Anyád is látja, mégse győzi meg... Pedig nagy hiba. Mert egy csomó ember őrá néz, ö utána igazodik. Ha ő belépne, jönnének a töbibek is. Stevo: Hisz tegnap beszéltünk erről is. De ö egyre csak azt haj togatja, hogy a magyarokkal nem tud közösködni... Hát olyan sok magyar van a szövetkezetben? Benko: Sok? Inkább kevés Mindössze öt család. Bár lenne több. Stevo: Anyámnak azért lesz egy kis igazsága. Sohase bántak velünk emberséggel. Mindig uraskodni akartak rajtunk. Benko: De Stevo! Erre tanítottak a katonaságnál? Stevo (zavartan hallgat.) Benko: UraskodAi ? ... Igen, urak uraskodtak rajtunk. Kihasználták tudatlanságunkat. Gyűlölködést szítottak köztünk, hogy könnyebben megtömhessék a feneketlen zsebüket. Üri bitangság volt az a gyűlöl ködés. Stevo (zavarban): Csak mossa meg a fejemet, Józsi bácsi. Megérdemlem. Benko (a legényhez lép és a vállára ejti a kezét): Másutt talán elég, ha szép a répa, ha garmadával terem a szövetkezet földjén... De, nálunk több kell ahhoz, hogy minden egyenesbe jöjjön. Stevo (egyre nagyobb figyelemmel nézi az öreget, kezdi sejteni, hogy az általánosságban mondott szavak mögött célzatosság van.) Benko: Nektek fiataloknak nem szabad úgy élnetek, mint mi éltünk. Marakodni esztelenül, minden szóval vasvillát hányni egymásra. Stevo: András miatt mondja ezt nekem ? Stevo: Hát igen ... meglepett... De megmondom kereken, nekem ilyen megbékélés nem kell. Vele nem békülhetek össze. Soha! Benko (ismét a legényhez lép és vállára teszi a kezét.) Miért, Stevo? Stevo: Még kérdi?... Hiszen megölte az édesapámat! Benko: Ez nem igaz, Stevo! Nem ő tette...! Stevo: De hát... akkor kd...? Benko: Stevo... Stevo: De hiszen látták. Forgács látta, hogy csupa vér volt, amikor kirohant a házból... És a konyhában ott volt Harustyák is. Benko: Nem ő tette, Stevo. Azt akarom, hogy beszélj vele. Vagy nem akarod? Stevo (komoran hallgat.) Benko; Hiszen téged megmentett. Hiheted, hogy ilyen ember megölhette az édesapádat?... Várj csak! (Kimegy az ajtó elé és kiált): András! András! (feszülten néz az ajtóra; minden izma ugrásra kész). Benko (visszajön. András követi): Gyere csak, vendégünk van. András (határtalan meglepetéssel. az arcán megáll az ajtóban. A kezében tartott szerszámot hirtelen leteszi és örömmel közeledik Stevo felé): Stevo! Stevo (szótlanul, komoran nézi végig) András (megtorpan és kérdően néz Benkora): Ezért hívott, Benko bácsi? Benko: Azért, hogy itt találkozzatok. És ne csináljatok valami meggondolatlant. András (kitör): Stevo, de én ... (Elharapja szavait). Józsi bácsi, én megígértem ... de ... Stevo (csodálkozva néz hol And. rásra, hol Benkóra). Benko: Előtte bátra.i beszélhetsz, András, András (mintha mázsás teher szakadna le róla): Betléry ölte meg az apádat, Stevo. A főhadnagyunk. Stevo (roppant izgalommal): De hiszen Harustyák azt mondta, hogy... András (kitör): Hazudik! Harustyák hazudik! Stevo: nem értem... (Benko felé) Itt dolgozik maguknál, tűri maga mellett és ... Benko (int Andrásnak, hogy folytassa.) András: Stevo, hallgass meg! Amikor riadót fújtak, Betléry berontott a konyhába és ráfogta pisztolyát édesapádra. Én eltaszítottam és ki akartam ütni a kezéből. Akkor rám vágott. Ide, a homlokomra. Nézd. (Mutatja a seb helyét.) Benko: Látod, Stevo, ezért volt András csupa vér. Stevo (nagy válságban gyötrődve): De miért mondta akkor Harustyák, hogy te tetted ...! András: Hazudott! Ő volt kívülem az egyetlen szemtanú. Amikor visszajött a háború után, hozzátok kezdett járni. És ezt kitalálta és rámfogta. Stevo (elképedve): Ilyen szörnyűséget? Hát lehet...? Benko (odalép): Nem érted, Ste. vo? A húgod, Marina miatt bemocskolta Andrást. Mert még az emléke is útjában volt. Stevo (egyszerre felfogja az öszszefüggést): Értem ... értem ... (Lassan indul András felé.) András ... ne haragudj rám. Nagyon megbántottalak. (Csaknem Sírva odabukik András mellére, átöleli és csak súgja): Ne haragudj! Ne haragudj! András (kétfelől megcsókólja Stevot, mint egy régen látott testvért. A mérhetetlen örömtől szinte remegminden izma és a szeme könnybe lábad. A szívét elborítja valami kimondhatatlan jó érzés, valami nagy vidámság, s hogy rejtse nagy elérzékenyedését, öklével ütögeti Ste. vot a vállán, a hátán, ahol éri): Stevo, fiú, én úgy örülök! Benko (nagy derűvel és elérzékenyedve, némán nézi a fiatalokat, s mintha mindkettőjüket egyszerre át akarná ölelni.) Stevo: Gyere, András! Menjünk hozzánk! Az egész falunak meg kell tudnia az igazságot. Annyámnak is... Benko: Várj csak, Stevo! Mi ketten eldöntöttük Andrással, hogy hallgatni fogunk. Stevo: Miért nem akarják mindjárt leleplezni azt a gazembert? Benko: Igen, miatta is... Bizonyára csodálkozol, hogy itt találod nálunk a szövetkezetben. Benko: Majd csak akkor, ha minden bizonyíték a kezünkben lesz. Stevo: Miféle bizonyíték? Benko: Sok minden terheli még a lelkét, Stevo. De még nem látunk mindent tisztán... Tudod, mindennek napfényre kell kerülnie. Stevo: No, de ilyet! És ez a semmirekelő akarta a húgomat feleségül? De megmondom Marinának, milyen jómadár. Benko: Egy szót se, Stevo. Marina előtt se. Látod, András is hallgat, bármilyen nehezére esik. Stevo (meglepetve nézi Andrást): Hát te még mindig szereted?... Még mindig? András (nem tud felelni, lehajtja fejét, majd csaknem könnybe lábadt szemmel ismét Stevora néz. Közöttük most mély baráti vonzalom támad, )j Függöny.