Uj Szó, 1952. április (5. évfolyam, 78-102.szám)

1952-04-04 / 81. szám, péntek

6 01 SZ

O 1952 április 4 Kossuth Lajos a proletariátusról és a rendi világ városi polgárairól Két országgyűlési nyilatkozat 1848 februárjában Az 1847 novembere óta ülésező utolsó rendi országgyűlés alsó tábláján, amely a köznemesség és a papság képviselete volt, közvetlenül a nagy márciust megelőző napokban került tárgyalásra a városi törvényjavaslat. EJ a városok országgyűlési képviseletének, községi szervezeteinek és a városi lakosság politikai jogainak reformját tartalmazta, egyelőre a rendi állam és társadalom keretében. Az országgyűlési gyakorlat az volt, hogy a városok valamennyi országgyűlési képviselője szavazásoknál együttesen és összesen egy szavazatot adhatott le. A haladó politikusok a városoknak adandó egyénenkénti szavazat mellett foglaltak állást, egyidejűleg azonban a városi polgárság községi választójogának olyan szabályozását kívánták, amely a rendi világ városaiban begyökerezett oligarchikus uralom megszüntetésével biztosítékul szolgál* arra, hogy a követküldésben a népakarat demokratikus szellemben fog érvényesülni. Az esztergomi káptalan alsótáblai követét azonban még a tervbevett cenzusos és -qyéb korlátozásokkal megszorított községi választójog is nyugtalanította. Azt követelte, hogy a városoknak kis-, közép- és nagyvárosokra való fölosztása ne a valóságos népszám, hanem a választójogi cenzust megütő, tehát a vagyonos polgárok száma szerint történjék. Az egész reformmal kapcsolatban anarchiát, radikalizmust, de mokráciát és proletariátust — természetesen a tőlük való irtózás miatt — emlegetett. Kossuth Lajos, aki mint Pestmegye követe, tagja volt az alsőtáblának, résztvett a városi törvényjavaslat vitájában s a káptalani képviselő felszólalására 1848 február 16-án így válaszolt: „Az esztergomi káptalan követének azon intésére, hogy a radikalizmustól őrizkedjünk, megjegyzem, hogy ezen ártatlan városi munkálatban minden inkább található fel, mint radikalizmus, melynek eszméjét már a privilégiális „szabad királyi város" név is kizárja. Egyébiránt midezen kifejezések — „radikalizmus, liberalizmus, konzervatiznms" nagyon határozatlan értelműek s mindez lehet jó és lehet rossz, ahhoz képest, mi értetik alatta? — azért ezen szavakat a törvényhozásban nem is szeretem használni. — Köszönettel veszem a káptalani követ úrtól, hogy az emberi jogok egyenlőségének barátja, s elismerem, hogy ennek csírája rejlik a keresztény vallásban, de engem nem elégít ki, hogy annyi tömérdek szenvedés után, melyet a népek tömege ezredeken át tűrt, a keresztény vallás papjai csupán egy hoszszú váltót adjanak a másvilágra, hol a síron túl beálland majd az egyformaság. A szenvedésekért e reményt nyújtani, ez volt' az első reveláció; de elkövetkezett már a revelációnak azon második stádiuma, amely szerint már itt a földön minden ember boldog akar lenni. (Hangos tetszés 1 Méltóztassék a káptalani követ úr isten egész földén csak egy helyet mutatni, hol a népszám a politikai jogok osztoga tásánál tekintetbe ne jönne." Kossuth az osztálytársadalmak évezredes múltjában világosan látja és megbélyegzi a tömegek soha meg nem szűnt elnyomatását, az uralkodó osztályok támogatását olyan ideológiával, amely a dolgozók figyelmét hel; jtükről elterelni igyekszik s jelzi az öntudatosodásban bekövetkezett döntö változást, tisztulást. Két nap múlva. lí^S február 18án, ismét felszólal a városi törvényjavaslat folytatólagos vitája során s figyelmeztet arra, hogy a múltban a különböző feudális és polgári r.lkotmányok fondorlatos ügyeskedéssel a dolgozó nép tömegeit kisemmizték. ami társadalmi forradalom fenyegető kirobbanását hozza magával. „Tekintetes Karok és Rendek! Ha nem királyi városról szólanánk. ha vagy voltunk volna az abszolutizmus járma # alatt nyögő nép, mely megunván , a hosszú szenvedéseket, maga erejével fölállva vívná ki ma gának a radikális első organikus jogokat, vagy ha tovább fejlődtünk volna az alkotmányos életben, hogy ne puszta kiváltságos elemek vol nának itt, akkor én azon követ urakkal vagy inkább küldőikkel egyetértve, kik vagy igen tág cenzust vagy semmit sem adtak utasításba, magam is figyelmeztetném a tekintetes Karokat és Rendeket, nemcsak Európa, hanem az egész világ társadalmi szerke zetének végtelenül veszélyes állapotára, mely veszély abban rejlik, hogy fúrták-faragták az alkotmányokat, teremtettek államokat, de a nép nagy tömegéről évezredeken keresztül megfeledkeztek. Nem mondok oly szót, sem nem olyan ember mondja, hogy szava túlélhetné mától holnapra az emlék'ezetet, de ha túlélné, meg fognak emlékezni Európa nemzetei, hogy abban fekszik a veszély, hogy a proletarius tömegről nem gondolkoztak. Mi lesz ennek következése, nem tudom, de bízom Istenben, hogy a gondviselés a szabadság és civilizáció kifejlésére s a rend gyarapodá sára fogja irányozni intézkedéseinket. De ha a proletáriusokról továbbá is megfeledkezünk, oly vészes felleg keletkezhetik a világra, amely azt meg fogja rázkódtatni. Erről lelkemben meg vagyok győződve. Azért kívánom, hogy valamint a törpe, ha óriásnak vállaira lép. nagyobb lesz és messzebb Iát, mint az óriás maga, ml is. bár el maradott nemzet, fölhasználva más nemzetek tapasztalatait, ne kövessük azokat minrl-nben, hanem igyekezzünk túlszárnyalni hibáinkon. De most királyi városokat rendezünk. mely tárgyban a főrendekkel és a kormánnyal kell alkudnunk. Itt a praktikus lehetőséget tartom szem előtt, s a jövőre bízom magamat azon megnyugvással, mely egy kissé törökös bár, de nem tehetek róla, hogyha valamely eszme végigrezg' a viláfr»t, annak ,megragadó hatalmától egy nemzet sem zárkóz hátik el." , Az egykori Landhaus-nak (Országházi ma is álló. Mihályka,puutcai épületében hangzottak el Kossuth látnoki erejű és ragyogó ötletessé<rü szavai. Tfét "héttel., később. 1848 március 3-án !"0">dtp cl ugyanott a párizsi februári forradalom eseményeiről érkezett hírek hatása alatt az ország-gyűlési teendők táreryában tartott na p" y ^e'réd^t. melyIvei begyújtotta és megindította a 1848-as •átalakulások motorját. \-onban az a hang is, amelyet az Nézett két felszólalásban megütött, ^•ezteti már a kirobbanással terhes politikai légkör feszültségét s Kossuth forradalmi felkészültségének, energiájának és kivételes politikai látókörének bizonysága. Sas Andor. Mit köszönhet felszabadítóinak a magyarországi dolgozó parasztság? Amikor hét esztendővel ezelőtt, 1945 április 4-én a diadalmas szovjet hadsereg katonái befejezték Magyarország felszabadításáért vívott harcukat s az ország határain túl folytatták a megvert német fasiszták üldözését, a magyar föld nyugati vidékein is megkezdődött a földreform végrehajtása. Az ország keleti fele még 1944 őszén, középső része és a főváros pedig a tél folyamán szabadult fel. A döntö politikai tényezővé vált Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére áz ideiglenes kormány 1945 márciusában elrendelte a földosztást. Ez volt a magyar történelem első igazi földreformja, amely megvalósulását a szovjet fegyverek győzelmének és a magyar Kommunista Pártnak köszönhette. A kis dunántúli Décs községben a földmérők éppen azon a napon tűzték ki a mezsgyekarókat, amikor a • fasiszta megszállók utolsó hordáit is kiverték az országból: április 4-én. Érthető, ha a décsi dolgozó parasztok kétszeres örömmel és lelkesedéssel készülnek ezekben a napokban a kettős ünnep megünneplésére. Április 4-ré díszbe öltözik ä kis falu, valósággal újjávarázsolják a házakat, szépítenek, csinosítanak kívül-belül, minden tanyán minden épületet. Az ünnepnapon összesereglik majd a község népe, fellobogózott szekereken ünneplőbe öltözött tömegek vonulnak majd fel a piactérre, hogy kifejezést adjanak hálájuknak a fölszabadító nagy Szovjetunió és ragaszkodásuknak a népi demokrácia iránt. A község népe úgy határozott, hogy az április 4-i népgyűlésnek nem lesz ünnepi szónoka. E helyett álljon fel a szónoki emelvényre néhány dolgozó paraszt — öreg és fiatal, férfi és nő vegyesen — s egyszerű szavaival ki-ki mondja el, milyen változást hozott életébe a felszabadulás, miért hálás, mit köszönhet a fölszabadító szovjet hősöknek, az országot újjáépítő magyar kommunistáknak, a szocializmusért és a békéért folyó harc vezetőjének, a Pártnak... A décsi dolgozó parasztok közül százan és százan számítgatják, tervezgetik, vájjon lesz-e alkalom, jut-e idő arra, hogy ők is elmondhassák, ami a szívükből kikívánkozik s ha valaki megkérdezi őket, miről akarnak beszélni, mit szándékoznak mondani, piros arccal és csillogó szemmel. készségesen felelnek. Fodor Pál, a „Felszabadulás" termelőszövetkezet brigád vezetője: — Én csak azt akarom mondani, hogy majdnem negyven esztendőn keresztül cseléd voltam, annyit sem tudtam szerezni, amennyi megtöltsön egy nagyobbacska ládát. Amióta felszabadultunk, megismertem a társas gazdálkodást, s most a termelőszövetkezetekben legkevesebb 120 mázsa búzát keresek évente. Ügy élek, ahogyan azelőtt sohasem, minden télen disznót vágok, tehenem van. jövőre házam is lesz .. . Bognár Mihály tanító: „Mindenkitől elhagyott sár. és porfészek volt a falu, a sötétség és az elmaradottság volt benne az úr a háború előtt. Ma villany ég minden parasztházban, rádiót, mozit kaptunk, emeletes kutúrházat építettünk s a világossággal, az ÚL technikával együtt beköltözött ho^žänk a kultúra, a tanulás, művelődés fénye is ..." Harmat Jánosné, sokgyermekes parasztasszony: „Az én gyermekeim sajnos még a sárban és piszokban nőttek fel. Nekem kenyeret kellett keresni rájuk, nem tudtam gondjukat viselni, más meg nem törődött velük. De az unokáimra már vigyáz az állam. Két napközi otthon van a faluban, meg egy bölcsőde. Két lányomnak, meg a két menyemnek, amikor munkába mennek, nem kell attól rettegniük, hogy a gyerekek magukra gyújtják a házat, vagy agyontapossa őket a jószág." Kocsis József, egyénileg gazdálkodó paraszt: — „Háború előtt is meg volt ez a földem, ami most van, mégsem tudtam boldogulni. Nyúzott a bank, az adóhivatal, meg a rossz termés. A felszabadulás után megismertem a Szovjetimió új termelési módszereit, a fészektrágyázást, a riegyzetes vetést, a pótbepor?ást meg a többit. Gépállomást kapott a falu, ez műveli meg földjeinket. Azelőtt 12 mázsa búzám termett hektáronként, most 18 terem. Kukoricából jó volt, ha 14 mázsát törtem, most meg 20 mázsát takarítok be hektáronként." Szabó Gáspár nyugdíjas vasutas: — „Az öregembernek, aki kivénBENJAMIN LÁSZLÓ: /Qpri lis y. A tavaszt kivirulva köszöntik a bokrok, a fű, a barackfák. Kipirulva, ünnepi díszben köszöntünk, drága szabadság!* Leng örömünk, kibontva lobognak zászlóink, a messze Virítok; szárnyal a szó és csattog a munka, köszöntve a Felszabaditót. Hősök vére itatta e földet, ezért termése ma gazdag, népe szabad, derűs, erős, t épít, országot igazgat. Nem vendég a büszke hazában, de törvény s tett a szabadság. És már örökre itt marad: lakói szívükbe fogadták. Derűsebb, gazdagabb, gondtalanabb korszakok jönnek utánunk, de szerencsésebb nemzedék nem lesz tán sose nálunk. A munka, a változtatás örömét ismeri mind, aki alkot, — de kinek a világ a nyersanyaga, ezerszer annyira boldog. Sem ő, sem utód — aki ember, nem élhet sohase restül; — nekünk több jutott: a világot megváltoztatni gyökerestül. Szárnyaljon az ének, lobogjon öröm. Méltó légy büszke nevedhez szabad föld szabad embere! A hősökről el ne feledkezz! Ne feledd el a hőst, akinek sírjára süt csak a napfény. Ne feledd el, hogy népeket tapos még porba az önkény. Harcban a Csemadok-csoporíok aktivizálásáért A besztercebányai kerületben lezajlott járási konferenciák egyik legfontosabb problémája helyicsc. portjainak aktivizálása volt, különö

%sen a népnevelés terén. Ha helyicsoportjaink -tevékenységét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy komoly hibákat találunk bennük. Helyicsoportjaink jórészének tevékenysége eddig abban nyilvánult meg, hogy időnként egy teljes estét betöltő színdarabbal, vagy egyfelvonásosokkal léptek fel ég ezžel a legtöbb esetben működésük be is fejeződött. Megelégedtek a szinielőadásokkal elért sikerekkel és úgy vélték, hogy ezzel már betöltötték hivatásukat. Meg kell mondanunk őszintén, hogy ezzel bizony nem teljesítették azt a feladatot, melyet Pártunk és kormányunk elénk tűzött, hogy a Csemadok a magyar dolgozó tömegek nevelője és tanítója legyen. Hogy ezt a hivatását betölthesse, kell, hogy a népnevelő kultúrmúnkát álandósít suk helyicsoportjainkban. Ahogy gazdasági téren nincs megállás a szocializmus épí'ésében, sőt el. lenkezfleg. a feladatok nagysága és az előttünk álló perspektívák ezen a téren fokozottabb erőfeszítést követelnek hazánk minden becsületes polgárától. úgy kötelességünk, hogy ez. zel a hatalmas gazdasági fejlődéssel párhuzamosan népnevelő kultúrmunkánkat is fokozott mértékben fejlesszük. Ennek érdekében minden Csemadok funkcioniáriusnak, akár fizetett, akár-választott, a népnevelés élmunkásává kell válnia. Gottwald elvtárs ezt mondotta: ,,A népnevelés terén óriási feladatok állanak előttünk, mert ipari és gazdasági téren már régen a szocializmusban leszünk, mikor még a tömegek gondolkozása messze elma rad." Ezekkel a szavakkal fejezte ki Gottwald elvtárs, hogy az emberek nevelése, az új szocialista gondolkozású ember kiformálása egyike a legfontosabb feladatoknak a szocializ. mus épitésében. Éppen a feladatok fontossága kell, hogy fokozottabb népnevelő munkára ösztönözzön bennünket. Tudatában kell lennünk annak, hogy szocialista kultúránkkal mozgósítsunk és dolgozó népünket és a szocializmus nagy ügyét szolgáljuk. Természetesen, kultúrmunkánknak olyannak kell lennie, amely dolgozó népünknek segítsen az előttük álló hedt a műnkből, nyomorúság, örökös betegség volt a sorsa. A legközelebbi orvos 14 kilométernyire lakott innét, a patikába 6 kilométert kellett gyalogolni oda és ugyananynyit vissza. Most van külön körzeti orvosi rendelőnk, gyógyszertár is épült a községben. Nyugdíjam csaknem duplája annak, ami régen volt." Szöllös Julianna: — „Apám, anyám, idősebb testvéreim, minden nemzetségem világéletében földtúróparaszt volt, két-három évnél tovább egyik sem járt iskolába soha. Én a pécsi egyetem negyedéves orvostanhallgatója vagyok, Bálint öcsém pedig rendörfőhadnagy. Azt hiszem fölösleges többet mondanom arról, ír t jelent számunkra a fölszabadulás." Oldalakoh keresztül lehetne még tovább folytatni. Van. aki arról szeretne beszélni, hogy a hajdani csendnagy épitési feladatok megoldásában. Ezért tehát itt az ideje, hogy kíméletlen harcot indítsunk a kultúrmunka terén mutatkozó öncélúság ellen, vagyis azon jelenség ellen, hogy egyes helyicsoportjaink végeznek ugyan kultúrmunkát, de csak magáért a színpadi fellépésért és teljességgel ne

m veszik figyelembe, hogy az vagy az a színdarab mennyiben járul hozzá a dolgozók neveléséhez. Konkrét példa erre az, hogy egyes helyicsoportok olyan ásatag színdarabokat vesznek programmjukba még mindig, mint a „Fonóban szól a nóta", „Karikagyűrű," ..Falusi verebek," „Piros bugyelláris," stb. Ez természetesen nem helyes, mert a szocializmus döntö szakaszában, mi. kor ipari fejlődésünk soha nem látott iramának vagyunk a szemtanúi, akkor a falu szövetkezeteinek kiépítése számunkra is elsőrangú feladat. A feladatok elvégzésében a meggyőző munka döntő tényezővé válik és itt ezen a ponton kapcsolódik be szerv'esen hazánk építő munkájába a Csemadok kultúr tevékenysége. Tehát egyetlen kultúrakció sem lehet öncélú, hanem az alkotó munkát kell szolgálnia, melynek célja a régi ember átformálása új, szocialista emberré. Ezt és csak ezt a célt kell kultúrmunkásainknak szem előtt tartamok minden darab kiválasztásánál. Min dew színdarabot abból a szempontból kell elbírálni, hogy az tartalmával hogyan segíti elő szocialista hazánk építését, dolgozó népünk nevelését. Azonban helytelen lenne a színjátszást úgy feltüntetni, mint a népenevelő munka egyetlen formáját. Helyicsoportjaink további tevékenységének a kultúra többi ágazatában is meg kell mutatkoznia, így az olvasókörök megszervezésével, ismeretterjesztő előadásokkal, agitációs párok meggyőző munkájával, tánc- és énekcsoportok kialakításával oda kell hat. niok, hogy ezeken keresztül a tagságlegszélesebb rétegei kapcsolódjanak be aktívan a kultúrmunkába. Mert csakis a tagság ilymádon való aktivizálása teszi lehetővé, hogy újabb tehetségek és újabb káderek tűnjenek fel, amelyek biztosítják a csoport jobb munkáját, dolgozó népünk kulturális fejlődését. Varga János, a Csemdaok besztercebányai ker. titkára. ör-rendör uralom helyett maga a dolgozó nép intézi sorsát, a helyi népi tanácsokon keresztül. Sokan arról akarnak beszélni, hogy az osztálybíróságok méltóságos és nagyságos |rai helyett ma munkás és dolgozó parasztbírák őrzik az új társadalom rendjét. Ismét mások azzal büszkélkednének, hogy hányan kerültek el mar a községből fontos, magas állásokba, hogy ahonnét hajdanában csak zsellérnek és cselédnek juthatott el a szegényparaszt, ma minisztériumi tisztviselő, képviselő, katonatiszt is akad a décsiek között. Mint egy csepp víz a végtelen óceánban, úgy tükröződik a kis Décs község életében a felszabadult Magyarország, az egész dolgozó magyar nép, a szabad munkások és parasztok millióinak megváltozott, új, boldog élete ... É j