Uj Szó, 1952. április (5. évfolyam, 78-102.szám)

1952-04-30 / 102. szám, szerda

4 III Oä! 1952 április 30 iehüie ÍRTA: ILLÉS BELA Az újjászületett Brjanszk Évtizedek óta, minden május elsején, hol itt, hol ott, de valahol bizonyosan olvassuk azt a megállapítást, hogy a (május elseje az idők folyamán lényeges változásokon ment át úgy formájában, mint tartalmában. Minden egyes alkalommal, amikor ezt a megállapítást olvasom, újból és újból vitába szállok vele. Ellentmondásra kényszerít ennek a féligazságnak látszólagos igazsága és valóságos megtévesztő hatása. A május elseje a dolgozók nemzetközi szolidaritásának, igazi hazaszeretetének, proletár humanizmusának és harcos szabadságakai;atánalc ünnepe volt és marad. Az ünneplés módja természetesen változott és egyre változik. Közvetlen célkitűzései ugyancsak változtak és változnak, mert az emberiség szabadságharca egyre nagyobb, hevesebb éa a végcélt mindjobban megközelítő szabadságharcnak időszerű célkitűzései természetesen nem maradnak ugyanazok, nem lehetnek ugyanazok, mint voltak a harcnak egy sokkal kezdetlegesebb szakaszán. Kilenc-tiz esztendős voltam, mikor egy kis, tiszatáji városban először láttam .májusi ünnepséget. Nem meszsziről néztem, nagyon figyelmesen hallgattam a szónokot, de természetesen nem értettem nteg, nem érthettem meg, hogy mit akar, mit követel. Néhány tucat téglagyári munkás gyűlt össze a városon kívüli Kiserdő tisztásán, néhány kőműves, egy pár szabó- és suszterlegény. A szónok egy nyomdász volt, aki valami ládán állott, hogy pár centiméterről kiemelkedjen hallgatói közül. Nagyon szépen beszélt, harsányan, széles kézmozdulatokkal. Szavait gyakran szakította meg taps vagy éljenzés. Abban az időben a magyarországi május elsejék célkitűzése az általános választójog volt és az a bizonyos három 8-as: nyolcórai mimika, nyolcórai pihenés, nyolcórai szórakozás. Bizonyos, hogy az én első májusi ünnepségem szónoka is főleg ezekről a kérdésekről beszélt. De az ép emlékezetemben csak egy mondat maradt meg, a már akkor, régi. régi, s2ép szabadságharcos jelszó. Háborút a palotáknak, békét a kunyhóknak. Paloták? Palota volt mindenekelőtt és legfőképpen a vármegyeháza, amelynek ura közvetlenül a vilá. got kormányzó isten és az országot markában tartó király után következett, az alispán. Ennek az emberfeletti embernek udvarához tartozott sok, nagyon sok kisebb istenség, szolgabírák, jegyzők, esküdtek, akik valamennyien élet és halál urai voltak, ha egy dolgozó ember, erdei munkás, földmunkás, gyárimunkás vagy kis. paraszt életéről volt szó. A vármegye palotájának utcára néző pinceablakaiból félelmes bűz áradt. Hónapokon át fetrengtek ott rothadt szalmán — vád és ítélet nélkül — azok az erdei munkások és parasztok, akiknek valamilyen nézeteltérésük támadt a Bécsben lakó gróf úr valamelyik kasznárjával vagy ispánjával. Palota volt továbbá az a hatalmas, soktornyú épület, mely egész éven át üre. sen állott és csak akkor volt hangos néhány napig vagy néhány hétig, amikor a gróf magas vendégeket hozott vadászatra. És palotának nevezték a Kereskedelmi Bank helyi fiókjának épületét, ahonnét az árveréseket zúdították városra és falura. Ezeknek a palotáknak üzent hadat a május elsejei szónok. Ami a kunyhókat illeti, nem túlzás: a kunyhó az már bizonyos fényűzést jelentett. A legtöbb erdei munkás hegyoldalba kapart barlangszerű lyukban lakott. • Ég a munkások is boldogok lettek volna, ha egy.egy kunyhó urainak vallhatják magukat. Három-négy család lakott egy-egy cigánysori házban, amelyet csak azért neveztek háznak, mert házadót kellett utána fizetni, különben inkább istállónak illett volna be, bár télen hidegebb volt, mint az úri lóistálló és minden esetre sokkal szűkebb. Akiknek magag életszínvonalemelkedégt jelentett volna, ha egymagukban lakhattak volna családjukkal egy-egy, a szokásosnál talán valamivel nagyobbméretű disznóólban, azok számára hirdetett békét a május elsejei szónok. Békét, ami egyben min. dennapi kenyeret is jelentett, békét, ami tulajdonképpen harcbahívás volt, mert a mindennapi kenyérért nemcsak dolgozni kellett (dolgozni napi. 12—15 órán át), hanem harcolni is. Hiszen kétféle kunyhólakó volt akkor. Olyan, aki annyit dolgozott, hogy a munka után jártányi ereje sem maradt és ez volt a szerencsésebb. Mert olyan kunyhólakó is volt, aki csak álmodott arról, hogy valaha ő is kap munkát, hogy valaha ö is nem az éhségtől fog szédülni, hanem a rettenetes túleröltetés okozta fá rad ságtól. Természetesen ez a kép a nagyvilágnak csak egy egész kicsi, parányi sarkát ábrázolja. A nagyvilág jelentős részén még sokkal rosszabb volt a helyzet. Száz- ég százmillió gýarmati rabszolga még csak álmodni se

m mert olyan „magas" életszínvo. nalról, amilyenben a magyar földmunkás senyvedett, vagy a cári Oroszország szegényparasztja, akiről fel. jegyeztetett, hogy évente csak négy. szer lakott jól, négy nagy ünnepen, de akkor — mert gyomra elszokott már a tápláló ételtől — néhány hétre megbetegedett. Az emberiség jó fele gyarmati rabszolgasorban élt. De, természetesen voltak már ugyanakkor a fejlett ipari államokban hatalmas munkáspártok, szakszervezetek, szövetkezetek, kultűregyesületek. Május elsején ezekben az államokban százezrek és milliók vonultak fel vörös zászlók alatt. Zenével, énekszóval. De a milliós tömegek (amelyeket opportunista, megvesztegetett és gyáva vezetők zsákutcákba vittek), olyanok voltak, mint a megszeliditett oroszlán, amelyik kézlegyintéssel agyonverhetné a legerősebb bikát és mégis fejét meghajtja egy vékony nádpálca előtt. Mikor én először láttam és hallottam május elsejei ünnepséget. Zürichben a kis hónapos szobában már megszülettek a proletariátus győzel. mének útját mutató harcos írások. És valahol a sarkkör táján őserdők közepén — egy oda száműzött fiatal grúz munkásvezér már megtalálta a kapcsolatot a zürichi hónaposszoba lakójával. És ugyanakkor Sze geden a reáliskola egy kitűnő növendéke órákat adott iskolatársainak, hogy megszerezze a mindennapi kenyeret ... A május elseje külsőségei mindenekelőtt azokban az országokban változtak meg, amelyekben a proletariátus vezetése alatt a dolgozó nép a békéért harcol, a jövendőt építi. Moszkvában a nép zenével, 'virággal, tánccal ünnepel. Ezer és ezer sátorban osztják az ünneplő díszbe öltözött dolgozók millióinak az ételt és italt, ezer és ezer vörös zászló hirdeti a dolgozók szabadságát. De a lényege, a tartalma május elsejének nem változott ipeg azokban az orszá. gokban sem, ahol a dolgozó ura lett sorsának. Akik május elsején boldogan ünnepelnek, büszkén vonulnak át a Vörös Téren és ott, ahol a menet rövid időre, megáll, táncolnak, játszanak, hancúroznak, mint a gyerekek, ezek a dolgozók munkanapokon teljes odaadással, kézzel, aggyal, szív. vei dolgoznak a terv teljesítéséért és túlteljesítéséért, minden erejükkel és tudásukkal építik a kommunizmust! Azok a dolgozók, akik május elsején Moszkvában kosárszám hintik egymásra a tavaszi virágokat, tudják, hogy állandóan készen kell lenniök szabadságuk, boldogságuk megvédelmezésére. Tudják, hogy az ellenség nem nyugodott bele abba, hogy yk szabadok és boldogok, tudják és nem felejtik el, hogy az ellenség nem nyugszik bele abba, hogy az emberiség a kizsákmányolók, elnyomók börtönvilágából kiszabadulva, más, gazdag, szép, boldog új életet, új világot épít. Tudják hogy Hitler örökösei még Hitlernél is aljasabban és vérszomjasabban dolgoznak egy új háború előkészítésén. Tudják hogy Koreában falvakat és városokat bombáznak szét az amerikai bankárok repülőgépei, pe3tist, kolerát és tifuszt terjesztő fegyverrel harcolnak az amerikaiak a szabadság ellen, a nép ellen. Tudják, hogy Görögországban szabadsághősöket végeztet ki Ameri. ka és gyilkosokat jutalmaz. De a moszkvai felvonulók azt is tudják, hogy a szabadság ügye legyőzhetetlen, tudják, hogy az imperializmus és a szabadság közötti harcban a győzelem — történjék bármi — a, szabadságé lesz. A szabadság győzelmének úttörői készek minden áldozatot meghozni a szabadságért és a boldog jövendőért. A kommunizmusért. Harcolnak a békéért, minden áldozatra készek az emberiség békéjéért. De ha az imperialisták veszett aljassága mégis rászabadítaná az emberiségre a háborút, akik ma virággal ünnepelnek, holnap fegyverrel fognak ünnepelni. Győzni fognak. Megváltozott május elsejének formája a kapitalista országokban is, atrcl immár a békés tüntetéstől is félnek azok. akik szörnyű háborúval fenyegetik az emberiséget. És megváltozott a májusi ünnep a gyarmati országokban és a volt gyarmati országokban is: a volt gyarmati rabszolgák Vietnámban, Malájban, Tuniszban. Szudánban fegyveres kézzel ünneplik a május elsejét. Kínában pedig arról emlékeznek, hogyan rázták le nyakukról a kegyetlen imperialista ellenséget és azoknak aljas belföldi lakájait. Ennyiben van más képe, új képe a május elsejének. Az egész földkerekségen. És nyilvánvalóan változni fog ez a kép holnap és holnapután is. Hol itt, hol ott fogják fegyveres kézzel ünnepelni a dolgozók a május elsejét. Hel itt, hor ott fognak május elsején visszaemlékezni arra, hogyan har. colta ki a nép a szabadságot. Ahol győzött a dolgozó — így nálunk is —

t most ö üzen hadat a kunyhóknak: a sötét, nedves, szűk, betegségterjeszt;', kunyhókat lebontják és palotákat építenek helyébe. Iskolákat, kórházakat, muzeumokat. És palotákat épitenek a népnek, világos, napsütéses, kertes palotákat, hogy szabad emberhez méltóan éljen az a dolgozó, aki a szabadságért százszor is kockára teszi és ha kell, feláldozza az életét. De a dolgozók nagy nemzetközi ünnepe lényegében változatlan: harc minden elnyomás ellen, harc az igazi szabadságért. Akik ma virággal ünnepelnek, azok idősebb testvérei, tanítói azoknak, akik most a fegyvert forgatják. Évtizedekkel ezelőtt a szabadság épületének még- csak pincéjét ástuk. Ma immár a felső emeleteket rakjuk. Más a kép, más a munka módszere, mások a közvetlen felalatok, de ugyanazért a nagy célért dolgozunk. Száz- és százmillió ember évtizedekkel ezelőtt legfeljebb csak álmodott a szabadságról, ma pedig harcol érte és már tudja, hogy a szabadság végső győzelme itt van a közvetlen közelben, tudja, hogy még harcolni kell érte, de immár azt is tudja, hogyan kell harcolni és hogyan kell győzni. yliájusi dal Világ proletárjai egyesüljetek. Pusztuljanak a zsarnokok. Munkát ég kenyeret a népnek, zúgtak a régi májusok. A jelszavak még ma is élnek, osztályharc máglyája lobog, a tőkés, világ vesztöhelyét kovácsolják a májusok. Világ proletárjai egyesüljetek hisz szivünk egy célért dobog, az elnyomott és szabad népeit tengere együtt háborog, hogy hullámai örökre elsodorják a gyilkos, éles szirteket, hogy békésen és szabad szélben hajózzanak az emberek, hogy szabad május dala megtalálja az utat és szálljon zengve fel, szerte a dolgozó ajkáról, lá a békéért menetel, hogy a létéért harcoló Koreában győzzön a meggyötört tömeg, hogy pusztuljon el mindörökre a baktériumhadsereg. a tömegsírok, üszkös romok helyén épüljön újjá a haza s legyen a földön minden népnek piros, víg, szabad májusa. Gély Olga. Megdöbbentő kép fogadta a hős szovjetkatonákat 1943 szeptember ,17-én, amikor felszabadították Brjanszkot. A fasiszta rablók jóformán teljesen megsemmisítették ezt az ősi orosz várost. Felégették a pályaudvart, az üzemeket és gyárakat, a városi színházat, az erdö

: technikai főiskola épületét, 28 iskolát, 5 technikumot, a kórháztelepet, a könyvtárat, a klubokat, a mozikat. Földig romboltak 4108 lakóházat, felrobbantották a hidakat, a városi erőmüvet, a vízvezetéket, csatornákat. A vandál megszállók nem kímélték még a növényzetet sem; kivágták a park évszázados fáit, kiirtották a város szélén lévő tölgyfaligetet. Üszök és hamu — ez maradt Brjanszkból. — A fasiszták kitakarodása után alig három év telt el és az újjáépítés nehéz, megfeszített munkája már meghozta gyümölcseit: Brjanszk háborús sebei begyógyultaik. A szovjet dolgozók 1946-ra valamennyi le rombolt üzemet, és gyárat helyreállítottak. Űji'á kövezték az utcákat. 'Űjból felépítették a sokemeletes lakóházakat. A romok helyét iskolák, technikumok, könyvtárak százai foglalják el. Felépültek a mozik. a színházak, a kórházak a poliklinikák és a különféle jóléti intézmények. A munka azonban nem állt itieg. A Szovjetunió háború utáni ötéves tervének sikeres teljesítése megadta a lehetőséget, hogy az építkezések soha nem látott méretűvé fejlődjenek. Az állani óriási pénzösz.szegekkel, építőanyagokkal, gépekkel, stb. támogatta a lerombolt városok újjáépítését. Csupán Brjanszkban' 112 millió rubelt fordítottak az elmúlt három év alatt lakóházak és közmüvek építésére, valamint szociális és kulturális beruházásokra. A városi tanács 15 millió rubelt bocsátott a dolgozók rendelkezésére családi házak építése céljából. 1951 végére az aszfaltozott utcák hossza háromszorosára nőtt a háborúelöttinek. Széles méreteket öltött a fásítás. Brjanszk lakói minden talpalatnyi földet parkosítottak, mindenütt virágágyak, fasorok, ligetek diszítik a .várost. Az egyik kerületben 5 hektár kiterjedésű mesterséges tavat létesítettek. A fásítás méreteire jellemző, hogy az utolsó három évben 80 ezer facsemetét és 150 ezer cserjét ültettek ki a lakosság segítségével. Töretlen lendülettel, szüntelenül folyik az építkezés. A terv szerint 1952-ben újabb 15 ezer négyzetméterrel nő a lakóterület. Üj gyógyintézeteket, két új napközi otthont, bölcsödét, több áruházat és egyéb épületet emelnek Brjanszkban ebben az évben. Ötven millió rubelt fordítanak a gázvezeték és a csatomázás helyreállítására'. A teherpályaudvarról nap-nap után útépítő- és aszfaltozógépekkel, önrakodókkal, idomöntvénnyel és a brjanszki gyárakban készült egyéb gyártmányokkal megrakott vasúti szerelvények indulnak az ország minden részébe. A brjanszki gyárak gépeit alkalmazzák a kujbisevi és a sztálingrádi vizierőmü építkezéseknél. Az újjászületet Brjanszk, a partizándicsőség városa ma szebb, mint valaha. Lakói ma már csa,k, mint rossz álomra gondolnak vissza arra az időre, amikor városuk üszök és hamu volt... Hetvenholdas pontyikra-keltető tó létesül Balatonszárszón Balatonszárszón, a Balaton partjától néhányszáz méternyire nagy munka folyik: 70 hold területen hatalmas ponty ikrakel tető tő medrét készítik. A földmunka- már befejezése felé tart, s a mesterséges tó medrét rövidese^ elfoglalhatja a víz. Májusban, amikor a halak ivása megkezdődik és tömegesen a part közelébe húzódnak, a Balatonból kifogott anyapontyok az új tó partján létesülő mesterséges megtermékenyítő állomásra kerülnek. Az itt megtermékenyített halikrákat védökosarakban a mesterséges tó vizébe helyezik, ajnely védelmet nyújt számukra a balatoni viharokkal és a különböaő ragadozókkal szemben. A Balaton halállományának szaporodását eddig nagy mértékben akadályozta az, hogy a természetesen megtermékenyített ikrák túlnyomórésze elpusztult. A most készülő, tó évente 500 millió ikra befogadására lesz alkalmas. Amikor a kis halak már megerősödtek, egy összekötő csatornán át visszaengedik őket a Balatonba. A balatoni halászat fontos részét alkotja a magyar haltenyészté3nek. A Balatoni Halászati Vállalat dolgozói tavaly mintegy 200 ezer kilóval több halat fogtak a megelőző ötven év átlagos évenkénti eredményénél. Az idén márciusban pedig az 1951 márciusinál 285 mázsával több halat fogtak a balatoni halászok. A népi demokrácia ugyanakkor a régi rablógazdálkodással ellentétben — gondoskodik a balatoni halállomány utánpótlásáról is. Szovjet nők a déli sarkvidéken Még mult -évben történt. Nem messze a jég által körülhatárolt délisarki szárazföldtől, „Szláva" nevű bálnavadász-hajónk kiemelkedő rekrodot állított fel. Hetvenegy bálnát szállítottunk támaszpontunkra, ami 600.000 pud nyersanyagot jelentett bálnazsir és lissst előállításához. ... Visszagondolok első délsarki utunkra. Akkor még norvég szakemberek voltak nálunk. A norvég Bergenaen, aki mellettem állt a hídon, észrevette, hogy nők vannak a „Szláva" fedélzetén. — Kik ezek? — kérdezte tőlem. — Nők. — És ezek velünk jönnek a Délisarkra ? — Nyilvánvalóan, minthogy a fedélzeten vannak. — És tudják, mit jelent a Délisark? Hiszen még a férfiak közül sem mind bírja ki ott a kegyetlen éghajlatot. Erre a kérdésre így válaszoltam röviden: — Ne felejtse el Bergen sen úr, hogy ezek szovjetnők. Valóban, szinte hihetetlenül nehéz a hajózás a Déli-sark környékén. Évenként hét-nyolc hónapra elsza kadni a családtól, 210—240 napig nem látni szárazföldet... Hosszú napokon és éjjeleken át elviselni a tikkasztó hőséget, majd a 41-es szélességi fok táján az állandóan viharos tengert, végül az örökké nyugtalan Déli-sarkvidéken a bor. zalmas orkánokat, ködöket és havazásokat . .. A szovjet bálnavadászok bátran viselik el mindezt. És váll-váll mellett a férfiakkal dolgoznak új harcostársaink — a szovjetnők. Vannak közöttük orvosok, mérnökök, távirdászok, rádiósok, szakácsnők és mosónők. Miranova orvosnő például már három utazáson vett részt, mint az egészségügyi különítmény vezetője. A flotillának van egy kis kórháza, fogászata, poliklinikája és fizioterápiai részlege. Saskina rádiókezelő sztahanovista a „Szláván". A sarkvidéken a rádiósok gyakran egészen szokatlan légköri jelenségekkel és nehézségekkel találkoznak. Saskina szolgálati ideje alatti azonban még egyszer sem fordult elő, hogy az összeköttetés megszakadt volna. Azt hinnék, egy pincér munkája igazán nem nehéz. A „Szláva" viszonyai között azonban, ahol nemcsak járni, de még megállni is nehéz a lábunkon, nem is olyan könnyű az ebéd kiosztása. Zakrutkina a fedélzeten egyensúlyozva magát, kifogástalanul látja el • ; étkezőket. Igy segítik a szovjetnők a mi munkánk, a bálnavadászat termeié, si eredményeinek növelését. I. Gniljak, a Szocialista Munka Hőse. (A Vecsernája Moszkva cikke nyomán ŕ).