Uj Szó, 1952. április (5. évfolyam, 78-102.szám)

1952-04-23 / 96. szám, szerda

—— uj sm 1952 április 23 A szocialista egészségügyről A kassai Népegészségügyi Intézet Röntgenosztályán dr. Engelmeyer Jenő főorvos és munkatársai ered ményes kutatásokat végeznek Röntgen-diagnosztika terén. Ezek kutatások máris nagy eredményeket mutatnak fel. A Csemadok kassai helyi csoportjának március 28-i ismeretterjesztő kultúrestjén dr. Perény István kassai Népegészségügyi Intézet igazgatója, „Szocialista egészségügy" címmel előadást tartott. Dr, Perény az orvostudomány és a ter mészettudomány kölcsönös viszonyának ismertetésével kezdte előadását. Az orvostudományt mindig a termé szettudományi kutatások vitték előbbre. Az orvostudomány a múltban is elért nagy eredményeket s hogy ezek a kutatások nem érvényesülhettek kellő mértékben, an nak az akkori polgári társadalmi rend volt az oka, amely megakadá lyozta azoknak a gyógyítás érdekében való fölhasználását és értékesítését. Előadása további részében Perény dr. a szocialista egészségügy megszületésére mutatott rá, ami ezelőtt 40 évvel lefolyt prágai konferencián történt és vétetett fel az orosz bolsevik párt programmjába. Ez a programm a proletárság politikai győzelmével, a Nagy Októberi Forradalom diadalával beteljesült. Nagy munka vár ránk a szociális egészségügy kiépítése terén. A jellemző betegsegélyző elnevezést fölváltotta az Egészségügyi Intézet. Az előbbinek a beteg pénzbeli segélyezése volt a célja, ma pedig nemcsak a beteg gyógyítása, hanem a doligozó egészségének preventív megóvása a feladat. Ma a beteg nemcsak azt kapja meg. amire joga vagy igénye van, hanem megkapja a legjobbat, a legtöbbet és a leggyorsabban mindabból, ami gyógyít és szenvedéseket enyhít. S napról-napra többet és jobbat amit gyógyszeriparunk menynyiségi és minőségi termelésének emelkedése mutat A betegsegélyzöi passzivitást az egészségügyi oktatás váltotta fel. Nem várni tétlenül a betegség bekövetkeztét, hanem aktivan közbelépni az egészség további megőrzésének érdekében. Az előadó ezután az orvosi munka és a megszervezés pontos és tudomá nyos megállapításának biztosítéká ról — I. P. Pavlov kísérleteiről és tanításairól számolt be. Pavlov elméletének főgondolata az, hogy valamely szervezet a környezetével együtt egészséges egészet alkot. A mult században azt a nagy ered ményt könyvelhette el magának az orvostudomány, hogy megkereste és megtalálta a betegség helyét. Később azonban egy másik törekvés kezdett mindinkább érvényesülni, nem a betegséget, hanem a beteg embert kell gyógyítani; nincsen betegség. csak beteg ember van. Egy szerv megbetegedése hatással van a többi szervre is. A betegség helyének megállapítása mellett szükséges annak megállapítása, hogy mi a betegség oka? Erre az ember és környezete között fennálló kölcsönhatás megismerése ad magyarázatot, S ez a megállapítás egyúttal a szocialista egészségügy módszere. Dr. Perény azután rátért azokra a kutatásokra, melyeket a kassai Egészségügyi Intézet Röntgenosztályán dr. Engelmeyer Jenő főorvos végez munkatársaival: Cestička Elenával, Fehér Arankával. Rákos Évával. Nagy Szidóniával és Hegyessi Gyulával. Ezeknek a kutatásoknak a lényege a test lágy részeinek mint pl. a szemgolyó, az agy részeinek Röntgenfényképezése, aminek diagnosztikai jelentőségét jelenleg föl sem lehet becsülni. A mi feladatunk — mondotta az Egészségügyi Intézet igazgatója — megtenni mindent a kutatás további fejle««»ésére az eredmények alkalmazásának érdekében. A kutatásoknak egyébként máris megvannak az első eredményei. A vita során dr. Engelmeyer főorvos is felszólalt. Tudományos kutatásainak megindulását ismertette vázlatosan, betekintést nyújtott kutatásainak lényegébe s munkatársainak áldozatos munkáját rajzolta meg a hallgatóság előtt Felszólalását feszült figyelem és érdeklődés kísérte. Més^os Gyula A föld gőzölgő párájából méltósággal emelkedett ki a lassú falu. A késő reggeli órákban úgy tünt fel, mintha a pára megülepedett volna, de a lágy szellő hatásárá elillant. Keletről szürkeség derengett. Később a nap gyenge sugarai nyaldosták a házak nedves tetejét, az utcát, a fák rügyeit. Áprilisi idő Ma napsütés, holnap eső, felváltva lépnek egymás helyére. A falu közepén roskadozó ház. Teteje törött cserepekkel van befedve, az ólról alácsüngő zsúpok kö zépkori képre emlékeztetnek. Mélyen bent a kert tövén épült a ház. Gazdája, Tamás Áron sokat robotolt családjával a Horthy-világban. Sokat is nyomorogtak. Rájár a rúd mondogatták a faluban. Nyolc hold földjét rendben tartotta. Gür colt reggeltől estig, de pénze sose volt. Ott áll a hídon Kis Péterrel, aki már egy éve a szövetkezetben dolgozik. Szeme szomjasan issza a reggeli pára felszálltával erőre kapó napsugarakat. Szinte fürösztgeti arcát benne. Rongyos kabátjába a szél belekapaszkodott, játszott vele Előreugró állcsontja mozdulatlan volt. Szeme a távoli hegyeken pihent. Foltos csizmáját odanyomta kapufélfához. — Elvetem a magot hamarosan — szólalt meg váratlanul. — Ideje hogy szántsunk, vessünk. Kis Péter Tamás váratlan szavaira komor arccal fordult feléje. Beszélt már neki sokat a szövetkezet előnyeiről, de hasztalan volt minden sző. A vége az lett, hogy I jj

e

(jt

en csúnyán összevesztek. Hosszú hall ' gatás után felelt: — A földmüvelés szép munka, de ahogy te csinálod, időszerűtlen. Tamás észrevette Kis Péter sze mében a fellobbanó tüzet. Elfordí totta fejét. A kapu mögül odalopakodott hozzájuk László fia. — A patakot nézik, vagy mit csinálnak? — kérdezi. Szavait figyelembe se vették. Ta más Áron, meg Kis Péter is tovább szőtték gondolatikat. Áron gyöt relmes életén merengett el, Péter a mindennapi élet problémáin. László nem értette hallgatásukat, kezét mélyen zsebébe süllyesztette. Sapkája lekonyította a fülét. — Este gyűlésünk lesz — szólalt meg újra a fiú — valami énekre tanít minket a tanító. Azt mondta, hogy szerepelni is fogunk. Kis Péter arcára kiült a mosoly. Szeretettel nézte Lászlót, a sápadt arcában ülő kék szemeit. — Aztán te is énekelni fogsz? — kérdezte nevetve. László lesütötte a szemét. Tizenhatodik évét már betöltötte, de ha kérdeztek tőle 'valamit, elszégyelte magát. A fogai között szorította ki: — Hát.. . Újságot is kapunk ott. Ha meg kiszárad a föld, brigádba is elmegyünk. Pénzt keresünk, könyveket veszünk, — csettintett a nyelvével. — Hova mennétek ti brigádra? — kíváncsiskodott Kis Péter. — Oda ni, a szövetkezet földjére, — melegedett bele a beszédbe László és apjára vetette tekintetét. Eszébe jutott, hogy egyszer már megfenyítette a szövetkezetért. De ott meg kell ám állni á sarat, — folytatta Kis Péter nyugodt hanglejtéssel. — Ha meg nagy leszel, beállsz tagnak, mi? László szeme felcsillant. Sokat foglalkoztatta már ez a kérdés. A mezőn sóvárgó szemekkel tekintett a lomhán lépkedő ökrök mellől a tovaszáguldó traktorra. Félvállról dobt; oda Kis Péternek: — Be hát! Tamás Áronban erre felforrt a méreg.- Nen tudta türtőztetni magát. Odaugrott Lászlóhoz és pofonvágta: — Nesze neked szövetkezet, taknyos kölyke! Lódulj az anyád szoknyája mellé! László szemére könny ereszkedett. Mélyről, nagy fájdalommal, mert örömét, vágyát csúfolták meg. Kis Péterre tekintett és eltűnt az udvarban. Olyan volt a falu, mint a megáradt folyó, hömpölygött, a fogatok sűrűn ellepték a dűlőket. A hegy oldalon és a laposon traktowk pöfékeltek. A barázdából felszálló MÄCS JÓZSEF: TAVASZ S arca, derengeni kezdett" előtte minden és megborzongott. szürke por ott kavargott a levegőben. A határ úgy néz ki, mint a fel frissült élet. Néhol már előbújnak a gyenge zöldesszínü levelek. Öltözködik a határ, magára szedi tavasz minden színét és szépségét. Tamás Áron a határból hazafelé indult. László ott lépkedett a nyomában. Nem beszéltek. A fiú ideoda kapkodta a fejét, a mellettük elsuhanó gépet szemével kísérte amíg látni lehetett. Apja elmélyedt gondolataiba Homlokán összefutottak a ráncok. Bántotta, hogy Lászlót pofon ütötte a szövetkezet miatt. Kalapját feltolta a feje tetejére, kezefejével megtörölte gyöngyöző homlokát. Belépjen-e hát a szövet kezetbe, vagy maradjon? Ha fiára tekintett, úgy érezte, hogy nem maradhat kívül. De a vagyont csak úgy odadobja, nesztek, csináljatok vele, amit akartok ? ... Leértek a dűlő alá... Szembe jött velük Kerekes Lajos, akit a faluban a legkisebb gyerek is csak zsírosnak csúfolt. Kerekes megpöckölte a kalapja hegyét, úgy köszönt. Kopott kabátját a dereka körül zsineggel kötötte össze. Mesz sziröl úgy látszott, mintha egy ma dárijesztö lábat kapott volna. Ravasz szemei behúzott kalapja alól alig látszottak. Végeztetek? — kérdezte rearca szinte beletorzult. — Végeztünk, — felelte Tamás Áron. — Könnyű neked ... nem sok a földed, fiad is van és segít — folytatta ravasz szemhunyorgatással Kerekes. — De nekem... Mi nek gürcöltem?... Annyi beszól gáltatást sóznak rám. Tamás Áron a falu felé nézett. László hátulról bökdöste, hogy induljanak tovább. Nekem se könnyű, — sóhajtott fel Áron és legyintett. — Nem tudok a földemből kihozni semmit. Talán mégis jó volna, ha belépnék. A szövetkezetbe? — nevetett fel gúnyosan Kerekes. —

1 Elment az eszed! . .. Elpusztítanak ... Engem már tönkre tettek. Ott csinálj kárt a szövetkezetnek, ahol csak tudsz, — sziszegett, akár a mérgeskígyó. — Azzal nem számolsz, hogy nem marad ez így ... Tamás Áron meghökkent. Észrevette, hogy Kerekes sötét gondolatokat forgat a fejében. Talán a háborúra spekulál ez az ember. Fiára, viruló mosolyára vetette tekintetét. Háború, háború — préselte ki magából a szavakat. Közben arra gondolt, hányszor kellett Kerekeshez fordulnia pénzkölcsönért eredmény telenül, hányszor vetett sötét árnyékot házukra a nyomor. Ö pedig basáskodott a pénzzel. Most, hogy már nem basáskodhat és nincs rászorulva segítségére, hát háborúról beszél? Hogy nagy vagyonával ismét réme lehessen a falunak, fia vérét óhajtaná, az ö fia vérét, a belőle kiszakadt friss, fiatal életet. Izmai pattanásig megfeszültek. Rá akart ugrani, hogy kirázza belőle a lelket, de valami visszatartotta. Elindult és felháborodva vetette -oda: Amire te gondolsz, azt én nem kívánóm! A szürkület lassan, tapogatózva eresztette le szárnyait a határra. Minden elcsendesedett. Tamás Áron és fia meggyorsították lépteiket Hogy hova is mehetett Kerekes eb ben az alkonyatban? Talán vadász ni megy. Orvvadász volt a felszabadulás előtt is. És éjtszaka, míg ők mély álomba merülve aludtak, a szövetkezet erdejében lángnyelvek törtek fel a magasba. Vörösszínü volt arrafelé az ég. Az éjjeliőr félreverte a harangot. A falu apraja-nagyja, a tűzoltók rohantak az erdőbe. Sánco lássál gátolták meg a tűzvész ter jedését. Tamás Áron is kint volt Lászlóval. Először arra gondolt, hogy gondatlanul eldobott cigarettavég volt a tüz okozója, de amikor a csoportban feltűnt Kerekes Lajos zép napsütéses reggelre ébredt a falu. A rügyek virágba szökkentek, a méhek döngicsélve röpködtek virágról virágra. A falu felső végén halkan csörgedezett s patak. A gyermeksereg ellepte a patakpartot. Némelyik közülülf pa pírból készített csónakot dobott a vízre és addig kísérte, míg el nem merült. Mások a parton várat építettek sárból. Tamás Áron egész nap nyugtala^ nul tett-vett az udvaron. Sehol sem lelte helyét. A fiára tekintett, s különös érzés furdalta. Érezte, az erdőégés titka nemcsak az övé, hanem a Lászlóé is. Ez a fiú vár valamit tőle. László lopva pillantott az apjára, amikor a fáskamrából kijött. Pillantásában benne volt az aggodalom, vájjon az apja megnevezi-e a gyújtogatót. Gallyat aprítottak a tűzre. László ott forgolódott az apja körül. Remegett a hangja, szeme köré kis ráncok futottak össze, mikor végre megszólalt: Nem véletlenül gyúlt ki az erdő, apa. Meg kéne büntetni a bűnöst. Tamás Áron arcát elöntötte a vér. Nem tudta hirtelenében, mit válaszoljon. Fia kérlelő pillantására fejét elfordította a füzes felé, és elharapva ejtette ki a szavakat: Nem a miénket gyújtotta fel! - De a miénk is lehet 7 apa, ha belépünk a szövetkezetbe. Nekünk is kárt tett a gyújtogató, az egész falunak. Gyerünk az 'elnökhöz, mondjuk meg, hogy csak Kerekes tehette. Tarríás Áron úgy vergődött, mint a kalitkába zárt madár. Érezte a fiú igazát. Miért is ragaszkodik a földjéhez, amikor majd megszakad munkában, hogy szűkös megélhetésre teljen. És lía belépne?... Hátha még rosszabb sora lenne, mint eddig ? ... De nem, hisz ott van Kis Péter, az is milyen keser vesen iengette ezelőtt az életét, most meg nem cserélne vele. Sötét este lett, mire elindult fiá val a szövetkezet elnökéhez. Az ablakból kiszóródó fénynyalábok az arcára vetődtek. Megtorpant... A kapu mellett észrevette Kerekes villogó szemét. — Az elnökhöz mégy? — súgta Kerekes alig hallhatóan és megragadta a mellén. — Ha bajt csinálsz, összetöröm a csontjaidat. Tamás Áron ellökte magától Kerekest. Most már bizonyos, hogy ő volt a tettes, borzongott meg egész testében. Ma gyújtogató, holnap ölne. És ilyen bitang-ra hallgasson! A fiára nézett, aki kérlelve bíztatta: — Menjünk, édesapám! És Tamás Áron megfordult. Ott hagyta a fenyegető kulákot és belépett az elnök házába. — Ö .. . Kerekes gyújtotta fel... Ö volt... Úgy kapkodta a levegőt mintha fojtogatta volna valami. — Ilyen ember nem érdemli meg, hogy köztünk éljen . . . Én veletek akarok menni, vegyetek be közétek . . . Ember akarok lenni! — mondta szinte könnyes hangon s alig látta, hogy az elnök mosolyogva feléje !ép és kezét a vállára ejti. — Ember vagy te, Áron. Derék, becsületes ember — hallotta az elnök hangját és egyszerre úgy érezte, mint a vándor, aki hosszú fáradságos út után végre haza talált. A „Szabad szél" Bősön Bös, Dél-Csallóköz egyik legrégibb községe. A falu utcájának csendjét esténként csa-k a munkából hazatérő traktorok búgása és a nagy csoportokban játszadozó gyerekek vidám, pajkos kacagása zavarja meg. A faluban igen jól működő földmüvesszövetkezet van. A tavaszi árpát, zabot, cukorrépát és más növényeket már elvetették, most a burgonya és kukoiricaföldek előkészítésével szorgoskodnak, mert tudják, hogy a jó termés előfeltétele az idejében elvégzett talajelökészitési munka. Régen nagyon szegény volt itt a lakosság. A község határának kétharmad "része a földesúr tulajdona volt. A fennmaradt egyharmad pedig megoszlott a nagy és középgazdák között. Igy a falu 70%-a kénytelen volt beérni a földesúr nyújtotta éhbérrel. Igy tengették az életüket hosszú évtizedeken át. Jól emlékszik ezekre az időkre a falu felnőtt lakossága, sőt emlékünkben élnek a legutóbbi háború borzalmai is, amikor a fasiszta és nyilas tisztek tehetetlen dühükben ártatlan katonákat akasztottak fel a község telefonoszlopaira, csupán azért, mert nem akartak a fasiszta háború utolsó vérzivatarába rohanni. Emlékszik még ezekre az időkre mindenki és ebből fakad a lelkesedése a szövetkezeti gazdáknak. Mindent megtesznek, ami a termelés fokozása terén reájuk esik, hogy a mult szomorú napjai ne ismétlődjenek többé. Itt, ebben a csendes községben adta elő a Csemadok helyi csoportja a ,,Szabad szél" című operettet mindkét húsvéti ünnepen és az azt követő napokon. Az operett előadása viszonylagosan nagyon jól sikerült. A nézőtér zsúfolásig megtelt, az utolsó jegyekért valóságos harcot vívták az emberek. Az összes szereplők külön-külön dicséretet érdemelnek kitűnő játékukért, kiváló alakításukért. Érezni lehetett, ho|y a darabot nem játszották, hanem élték és tudásuknak legjavát adták. A díszletek is kitűnőek voltak. A nézők megértették és átérezték az író mondanivalóját és sokat tanulta^ a darabból. A színdarabot Bodó Béle tanította be feleségével, akiknek ez úton mondunk köszönetet és a többieknek is, akik munkájukban segítségükre voltak. A szereplök közül Varga Izabella, Bodú Béla, Húsvét Ilona, Rajj Jenő, jól játszották szerepüket. A tánccsoport táncait a nézőtér hatalmas tapsviharraJ jutalmazta. Külön ki kell emelnem Simonyi elvtársat, aki előrehaladott kora ellenére fáradságot nqihi kímélve, a kulturális munkából e téren is kivette részét. A szereplök fellelkesülve az elért sikeren, elhatározták, hogy az előadást odahaza annyiszor megismétlik, amíg a falu minden dolgozója nem látta, tekintettel arra, hogy a terem kicsi és a falu lakosságának csak kis százalékát képes befogadni. Ezenfelül kötelezettséget vállaltak, hogy még öt községben előadják a darabot, hogy ezekben a községekben is terjesszék a szocialista kultúrát. Nagy problémák megoldása elé állította az operett rendezése és előadása a rendezőséget és a szereplőket, de megbirkóztak a felmerülő nehézségekkel és bebizonyították, hogy az erős akarat nem ismer akadályokat. Both Ignác A Magyar Könyvtár könyvújdonságaí Maxim Gorkij: Életrajz-trilógiája Gorkij életrajz-trilógiája — a ,,Gyermekkor", az „Emberek között" és az ,,Egyetemeim" — élő, plasztikus panoráma^ s egyben seregszemléje a munkásmozgalom hős korszakának, amikor a dolgozó ember alkotó erejének és történelmi küldetésének tudatára ébredt. Gorkij müve nemcsak a Szovjetunió irodalmának remeke, hanem messze határain túl is a dolgozók jólismert és szeretett olvasmánya. A három köhyv ára egészvászon kötésben 236.— Kčs. Maria Pujmanová: Emberek a válaszúton. Maria Pujmanová'állami díjjal kitüntetett szocialista regénye az első világháború utáni évek cseh tőkés társadalmáról, a munkásosztály áldatlan helyzetéről, mostoha viszonyairól, valamint legelemibb jogaiért folytatott l^üzdelmeiröl szól. Az írónő felvonultatja előttünk a falusi és városi kispolgár és munkás szokásait, egyes új embertípusait és a haladószellemü áramlatokat, amelyek az elavult, maradi nézetekbe ütköznek. A könyv ára kötve 130.— Kčs. A két könyvújdonság ismertetésére még visszatérünk. \