Uj Szó, 1952. március (5. évfolyam, 52-77.szám)

1952-03-08 / 58. szám, szombat

1952 március 8 II

J §10 A katini erdőben a német fasiszta megszállók által meggyilkol lengyel fogolytisztek kivégzése körülményeinek megállapítására és kivizsgálására alakított külön bizottság jelentése A katini sírok „elrendezése" A „tanuk" keresésével egyidőben a németek megkezdték a katini erdőben levő sírok megfelelő elrendezését is: a lengyel hadifoglyok öltönyeiből, akiket megöltek, kiszedték az összes 1940 április utáni keltezésű okmányokat, vagyis az után az idö után keltezett okmányokat, amikor a német provokációs verzió szerint a bolsevikok a lengyeleket lelőtték, eltávolították az összes tárgyi bizonyítékokat, amelyek megcáfolhatták volna ezt a provokációs verziót. A különbizottság szerint megállapítást nyert, hogy a németek erre a célra mintegy 500 orosz hadifoglyot használtak föl, akiket külön kivá lasztottak a 126. számú hadifogolytáborból. A különbizottságnak számos tanúvallomás áll rendelkezésére erről az ügyről. Külön figyelmet érdemel az említett tábor orvosi személyzetének vallomása. A. T. Csizsov orvos, aki a 126. sz. táborban dolgozott Szmolenszk német megszállása alatt, a következő ket mondotta: —... Körülbelül 1943 március elején a 126. számú hadifogolytáborból a fizikaüag szívósabb foglyok néhány csoportját választották ki, összesen mintegy 500 embert, akiket állítólag erődítési munkálatokra küldtek. E foglyok közül egy sem tért vissza a táborba". V. A. Chmirov orvos, aki szintén ebben a táborban dolgozott a németek alatt, ezeket vallotta: „Körülbelül 1943 február második felében vagy március elején a táborból öszszesen mintegy 500 fogoly vörös katonát küldtek ki ismeretlen irányban. Azt mondották, hogy a kivá lasztott hadifoglyokat földásási munkákra viszik és ezért választottak ki fizikailag erőteljes embereket ..." Ugyanígy vallottak O. G. Lenkovszka ápolónő, A. I, Tyimofejovova ápolónő, P. N. Orlovova, J. G. Dobroserdovova és V. S. Kocsetkova tanuk. Hogy a valóságban hová küldték az 500 szovjet hadifoglyot a 126. sz. táborból, az kitűnik A. M. Moszkovszka tanú vallomásából. Alekszandra Mihajlovna Moszkovszká polgárnő, aki Szmolenszk elővárosában élt és a megszállás alatt egy német katonai egység konyhájában dolgozott, 1943 október 5-én a német megszállók állatiasságát kivizsgálö- bizottságnak egy kérvényt nyújtott be, melyben bejelentette, hogy fontos tanúvallomást akar tenni. Amikor aztán beidézték, elmondotta, hogy egy alkalommal 1943 áprilisában, amikor munkába ment, egy Dnyeper-parti bódéban ismeretlen embert talált. Bebizonyosodott, hogy az egy orosz hadifogoly volt. A. M. Moszkovszká, 1922-ben született, ezt vallotta: „ ... A vele folytatott beszélgetés folyamán megtudtam a következőket: Vezetékneve Jegorov volt, keresztneve Nikoláj, leningrádi lakos. 1941 végétől a szmolenszki 126. számú hadifogolytáborban volt elhelyezve. 1943 március végén az ottani hadifogolytáborból néhány száz személyt a katini erdőbe vezényeltek. Ott mindnyájukat, köztük Jegorovot is, arra kényszerítették, hogy sírokat bontsanak fel, amelyekben lengyel tiszti egyenruhás holttetemek voltak, kényszerítették őket, hogy ezeket a halottakat kihúzzák a földből és kiszedjék zsebeikből az igazolványokat, leveleket, fényképeket és minden egyebet. A németek szigorú parancsot adtak, hogy a halottak zsebeiben semminek sem szabad maradnia. Két hadifoglyot agyonlőttek azért, mert a német tisztek az egyik halottnál, amelyet átkutattak, valamilyen papírt találtak. A tárgyakat, az igazolványokat és a leveleket, amelyeket a holtak zsebeiből kiszedtek, a német tisztek megvizsgálták és azután kényszepítették a hadifoglyokat, hogy egyes igazolványokat visszategyenek a halottak zsebeibe, a többit halomra rakták és elégették. Ezenkívül a németek arra is kényszerítették a hadifoglyokat, hogy a halott lengyel tisztek zsebeibe valamilyen papírokat rakjanak, amelyeket maglikkal hozott ládából vagy kosárból vették ki (pontosan már nem emlékszem). Az összes hadifoglyok a katini erdőben szörnyű feltételek között a szabad ég alatt éltek és szigorúan őrizték őket. .. 1943 április elején a németek által elrendelt munkákat nyilván befejez ték, mivel már 3 napja senkit a hadifoglyok közül nem kényszerítettek dolgozni. Egyszer éjjel kivétel nélkül mindnyájukat valahová vezették. Az őr ségét megerősítették. Jegorov azt gyanította, hogy valami nincs rendben ég rendkívüli éberséggel figyelte mindazt, ami történt. Igy mentek 3—1 órán keresztül ismeretlen irányba. Majd megálltak az erdei tisztáson egy mélyedés előtt. Jegorov látta, hogy a németek különválasztották a hadifoglyok egy csoportjáit, a mélyedéshez hajtották őket és azután elkezdtek rájuk lövöldözni. A hadifoglyok nyugtalanok voltak kiabálni kezdtek és lázongtak. Jegorov közelében néhány hadifogoly az őrségre vetette magát. Jegorov ezt a pillanatot felhasználta és a sötét erdőbe szaladt. Maga mögött kiáltozást és lövöldözést hallott. A szörnyű elbeszélés következtében, amely egész életemben emlékezetemben marad, igen megsajnáltam Jegorovot, meghívtam, hogy jöjjön szobámba, melegedjék meg és maradjon nálam mindaddig, míg erőre nem kap. De Jegorov azt mondotta, hogy minden áron még ma éjjel el kell mennie és megpróbál a front vonalán keresztül a Vörös Hadsereg egységeihez jutni. Ezen az estén azonban Jegorov nem ment el. Hajnalban, amikor megnéztem, a bódéban volt. Mint kiderült, megpróbálta, hogy az éjjel elmenjen, de csupán 50 lépést ment és mivel nagy gyengeséget érzett, vissza kellett fordulnia. Természete, sen erőt vett rajta a kimerültség a táborban való hosszas tartózkodás és az utóbbi napok éhezése követ keztében. Elhatároztuk, hogy még egy-két napig nálam marad, hogy •megerősödjön. Enni adtam Jegorovnak és munkába mentem. Amikor este hazamentem, szom szédaim, Maria Ivanovna Baranovova és Jekatyerina Viktorovna Kábanovszká közölték velem, hogy napközben a német rendőrök által végrehajtott kutatásnál szobámban hadifogoly vörös katonát találtak és elvitték." Moszkovszkát Jegorov hadifogoly dolgának tisztázására a Gestapóra hívták, ahol megvádolták a hadifogoly rejtegetésével. Moszkovszká a Gestapon történt kihallgatásakor megtagadott minden kapcsolatot a hadifogollyal és azt állította, hogy nem tudott arról sem. mit, hogy az ő szobájában volt a hadifogoly. Mivel nem kényszerítették ki a beismerést és mert Jegorov hadifogoly nem árulta el Moszkovszkát, a Gestaporól elengedték. Ugyanez a Jegorov azt is mondotta Moszkovszkának, hogy a hadifoglyok egy része, akik a katini erdőben dolgoztak, az ottlévö holtak kiásásán kíviíl a katini erdőből és más helyekről odaszállított halottakat is elföldelték. Az odaszállított halottakat a gödrökbe dobálták azokkal együtt, akik már előzőleg ki voltak ásva. Azt, hogy a katini sírokba igen nagyszámú hullát szállítottak, akiket a németek más helyeken lőttek agyon, bizonyítja P. F. Suchacsev mérnök-mechanikus vallomása is. P. F. Suchacsev 1912-ben született, a „Rozglavch!eb"-üzem mérnökmechanikusa, aki a németek alatt, mint gépész dolgozott a szmolenszki városi malomban, 1943 október 8-án kérte, hogy kihallgassák. Ezt vallotta: „ ... Egyszer, 1943 március második felében, malomban egy német sofőrrel beszélgettem, aki tudott kissé oroszul. Amikor megtudtam, hogy a Savenszki faluban lévő katonai alakulat számára lisztet szállít és hogy másnap visszatér Szmolenszkba, megkértem, hogy vigyen magával, hogy vehessek zsírt a faluban, Emellett azzal is számoltam, hogy a német autóban megtett út csök kenti annak veszélyét, hogy feltartóztatnak. A német sofőr ebbe díjazás ellenében beleegyezett. Ugyanezen a napon 10 órakor a szmolenszki-vitebszki útra értünk. Ketten voltunk az autóban. Én és a német sofőr. Az éj világos volt és holdas bár a köd kissé csökkentette a lá tási lehetőséget. Mintegy huszonk ettő-huszonhárom kilométernyire Szmolenszktól az országúton levő megrongált hídnál meredek kitérő volt. Már kezdtünk letérni az országútról a kitérőre, amikor a ködből egyszerre fölmerült egy teherautó. Vagy nem voltak autónk fékei rendben, vagy a sofőr tapasztalatlanságból nem volt képes lefékezni autónkat, vagype dig azért, mert a kitérő eléggé keskeny volt, összeütköztünk a szembejövő autóval. Az összeütközés nem volt erős, mert a szembejövő autó sofőrje még oldalra tudta rántani a kocsit és így az autók csak oldalaikkal ütköztek össze. Azonban a szembejövő kocsinak kerekei az árokba futottak és oldalra dűlt. A mi autónk állva maradt. Én és a sofőr mindjárt kiugrottunk és a fölfordult autóhoz mentünk. Erős hullaszag ütötte meg orromat, ami nyilvánvalóan az autóból áradt. Amikor közelebb léptem, láttam hogy az autón ponyvával letakart és kötelekkel szorosan lekötözött teher van. Az összeütközés következtében a kötelek elszakadtak és a teher egy része a partra hullott. Szörnyű teher volt ez. Katonai egyenruhába öltözőt emberek holttestei. A kocsi körül, ahogy emlékszem, hat vagy hét személy volt, közülük az egyik a német sofőr, két automatákkal felfegyverzett német, a többiek orosz hadifoglyok voltak, mert oroszul beszéltek és úgy is voltak öltözve. A németek szítkokkal halmozták el az én sofőrömet és azután nteg. kísérelték az • autót felállítani. Mintegy két perc múlva a szerencsétlenség helyére még két teherautó érkezett és megálltak. Ezekből az autókból egy csoport német és orosz hadifoglyok szálltak ki, öszszesen mintegy tíz személy. Közös erővel mindnyájan emelni kezdték a kocsit. Kihasználtam az alkalmas pillanatot és halkan megkérdeztem az egyik orosz hadifoglyot: „Mi ez?" őszintén, halkan felelt: „Már sok éjjelen át holttesteket szállítunk a katini erdőbe." — A felfordult kocsit még nem emelték fel, amikor hozzám és sofőrömhöz egy német altiszt lépett és megparancsolta nekünk, hogy azonnal menjünk tovább, mert a mi kocsink nem sérült meg komolyan, a soffőr kissé oldalt fordult, így az országútra jutott és tovább mentünk. — Amikor a későbben jött két autó mellett mentünk el, amelyek ponyvával voltak letakarva, szintén borzasztó hullaszagot éreztem. Szuhacsev vallomását megerősíti Vladimír! Afaneszjevics Jegorov vallomása, aki a megszállás alatt rendőrként szolgált. Jegorov elmondotta, hogy amikor mint rendőr a Moszkva—Minszk éa Szmolenszk—Vitebszk országútak keresztezésénél lévő hidat őrizte, 1943 március végén és áprilisának első napjaiban néhányszor éjjel látta, amint Szmolenszk irányába, ponyvákkal takart, nagy teherautók mentek, amelyekből erős hullaszag áradt. Elöl az autókon a vezetőkabinbsr. és hátul a ponyvákon néhány személy ült, akik közül néhányan fel voltak fegyverezve és kétségtelenül németek voltak. Megállapítását Jegorov jelentette az Archjpovka faluban lévő rendőrállomás főnökének, Kuzma Lemjanovics Golovnevnek, aki azt tanácsolta neki, „fogja be a száját" és hozzátette: „ehhez semmi közünk, ne avatkozzunk bele a németek ügyeibe." Arról, hogy a németek teherautókon holttesteket szállítottak a katini erdőbe, vallomást tett Flor Maximovics Jakovlev-Szokolov. született 1896-ban, a szmolenszki étteremtröszt volt élelmezési ügynöke, aki a németek alatt a katini állomás rendőrparancsnoka volt. Elmondotta, hogy 1943 április elején személyesen látta, amint az országútról a katini erdőbe negy ponyvákkal fedett teherautó ment, melyeken néhány automatával és puskával felfegyverzett személy ült. Ezekből a kocsikból éles hullaszag áradt. A7, említett tanúvallomásokból egééz világosan meg lehet állapítani, hogy a németek más városokban is kivégeztek lengyeleket. Hulláiknak a katini erdőbe való szállításával három célt akartak elérni: Először, hogy eltüntessék saját gaztetteik nyomait, másodszor, hogy gaztetteiket a szovjet hatóságokra hárítsák, és harmadszor, hogy ..emeljék a. bolsevik áldozatok számát" a katini erdők sírjaiban. ,,Exkurziók" a katini sírokhoz. 1943 áprilisában a katini erdőben lévő sírokon végzett előkészítő munkák befejezése után a német megszállók nagyszabású agitációt kezdtek a sajtóban és a rádióban és megkísérelték, hogy a szovjet hatóságokra hárítsák azokat a gaztetteket, amelyeket a lengyel hadifoglyok ellen ök maguk követtek el. E provokációs agitációnak egyik módszere a németek által rendezett katini sírlátogatások voltak, amelyekbe bevonták Szmolenszk és környékének lakosait, valamint a német megszállás alatt lévő országok „küldöttségeit" és a német csatlósállamokból jövő küldöttségeket. A külön bizottság több tanút hallgatott ki. akik résztvettek a katini sírokhoz rendezett „exkurziókon". K. P. Zubkov orvos, anatómuspatólógus tanú, aki bírósági orvosszakértőként dolgozott Szmolenszkben, a külön bizottságnak elmondotta : — ... a holttestek ruházata, főleg a köpenyek, cípök és szíjak eléggé jó álapotban voltak, az öltözékek fémrészei — csatok, gombok, kapcsok, a cipők fémkarikái, stb., — csak kevéssé voltak rozsdásak, a fém fénye helyenként még megőrződött, a holttestek látható részei arcuk, tarkójuk és kezeik — túlnyomórészt piszkoszöld színűek voltak, egyes esetekben piszkosbarnás színűek, azonban teljesen rohadt kötőszövetek és teljes oszlás nem fordult elő. Egyes esetekben láthatók voltak fehérszínű nyílt inak és izonirészek. Az én jelenlétemben a kiásásoknál a nagy gödör fenekén dolgozó emberek osztályozták és kihúzták a holttesteket. Ehhez lapátokat és más eszközöket használtak, — a holttesteket kezükbe vették, kezüknél, lábuknál, ruhájuknál fogva húzták az egyik helyről a másikra. Egyetlen egy esetben sem történt meg, hogy a hullák szétestek volna, vagy egyes részeik leszakadtak volna. — Ennek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a hullák nincsenek a földben három éve, ahogy a németek állították, hanem sokkal rövidebb ideje. Mivel tudtam. hogv a tömegsírokban a hullák oszlási folyamata sokkal gyorsabban következik be. mint az egyes sírokban, vagy pláne koporsókban, arra a következtetésre jutottam. hogy a lengyelek tömeges lelövését mintegy egy vagy másfél évvel ezelőtt végezték, valószínűleg 1941. év őszén, vagy 1942 tavaszán. A sírok látogatása alapján szilárdan meggyőződtem arról, hogy az elkövetett borzasztó gaztett a németek müve. Arról a tényről, hogy a hullák öltözéke, a fémrészek, cipőik, valamint maguk a hullák is jó állapotban voltak, számos tanú vallott, akiket a külön bizottság kihallgatott és akik résztvettek a katini sírokhoz rendezett „exkurziókon", közöttük: I. Z. Kucev, a szmolenszki vízimüvek vezetője, J. N. Vetrova, a katini iskola tanítónője, N. G. Scsedrova, a ,szmolenszki posta telefonistája, M. A. Alekszejev, Borok községi lakos, N. G. Krivozercev. Novije Bateki falusi lakos, I. B. Szavatejev, Gnyezdovo állomás alkalmazottja, J. A. Puscsinova szmolenszki lakos, T. A. Szidoruk, a második szmolenszki kórház orvosa, P. M. Keszarov, ugyanezen kórház orvosa és mások. A németek kísérlete e gaztetteik nyomainak eltüntetésére. Azok az „exkurziók", amelyeket a németek szerveztek, nem érték el céljukat. Mindazok, akik a sírokhoz ellátogattak, meggyőződtek arról, hogy ez a legdurvább és legnyilvánvalóbb német fasiszta provokáció. Ezért a német hivatalok lépéseket tettek, hogy a kételkedőket hallgatásra kényszerítsék. Számos tanúvallomás áll a különbizottság rendelkezésére, azon tanúk vallomásai, akik arról beszéltek, hogy a német hivatalok hogyan üldözték azokat, akik kételkedtek a provokációban, vagy nem hittek benne. Elbocsátották őket szolgálatukból, letartóztatták őket és lelövéssel fenyegették. A bizottság megállapított eseteket, amikor polgárokat lelőttek azért, mert nem tudták „nyelvüket fékentartani": így végezték ki a német szolgálatban álló Zagajanov és A. M. Jegorov, volt rendőröket, akik a katini erdőben lévő sírok feltárásánál dolgoztak. Azon emberek üldöztetéséről, akik a katini erdőben lévő sírok látogatásánál kifejezésre juttatták kételyeiket, tanúvallomást tettek: M. Sz. Zubareva, a szmolenszki I. számú gyógyszertár takarítónője, V. F. Kozlova, a Szmolenszk járási Sztálinról elnevezett egészségügyi központ orvosának asszisztense és mások. F. N. Jakovlev-Szokolov, a katini állomás volt rendőrparancsnoka, a következőket mondotta: — Olyan helyzet állott elő, amely komoly riadalmat keltett a német parancsnokságon. A községben lévő rendörszerveknek sürgős utasításokat adtak ki, hogy bármily áron akadályozzanak meg minden ártalma

1* beszélgetést és tartóztassák le mindazokat a személyeket, akik kétségeiket nyilvánították a „katini esetről". — Én személyesen, mint a rendőrállomás parancsnoka, ezeket az utasításokat 1943 májusának végén kaptam Katin állomás német parancsnokától, Braung főhadnagytól, és június elején a szmolenszki Kamenyec járás rendörparancsnokától. Állomásom rendőrjeit összehívtam oktatásra, és azt ajánlottam nekik, hogy mindenkit tartóztassanak le és adjanak át a rendőrségnek, aki nem hiszi el azon német híresztelések valóságát hogy a lengyel hadifoglyokat a bolsevikok lőtték agyon, vagy mindazokat, akik ebben kételkednek. — Amikor a német hivataloknak ezt a parancsát teljesítettem, nyilvánvalóan lelkiismeretem ellen cselekedtem, mert meg voltam győződve arról, hogy a „katini eset" német provokáció. Erről teljesen meggyőződtem, amikor személyesen résztvettem a katini erdőbe rendezett „exkurzión". — A német megszálló hivatalok látták, hogy a helyi lakosságnak a katini sírokhoz rendezett „exkurziói" nem érik el céljukat, ezért 1943-ban elrendelték, hogy e sírokat betemessék. — A német megszálló hivatalok Szmolenszkból való visszavonulásuk előtt gyorsan eltörölték gaztetteik nyoméit. A nyaralót, ahol az „537. építkezési zászlóalj parancsnoksága'' volt elszállásolva, porrá égették. A három leányt — Alekszejevovát, Michajlovovát és Konachovszkát, a németek keresték Borok faluban, hogy magukkal hurcolják és esetleg meggyilkolják őket. A németek keres-