Uj Szó, 1952. március (5. évfolyam, 52-77.szám)

1952-03-07 / 57. szám, péntek

2 szen 1941-ig ebben az erdőben a szociális biztosító pionírtábora volt, amelyet csak 1941 júliusában szüntettek meg. Szmolenszk német megszállása után a katini erdőben egész más rendszert vezettek be. Az erdőt erős őrség őrizte és igen sok helyen feliratok voltak, amelyek arra figyelmeztettek, hogy azokat a személyeket, akik külön engedély nélkül az erdő területére lépnek, ott helyben agyonlövik. A külön bizottság megállapította, hogy Szmolenszk német megszállása előtt a kerület nyugati részén az építkezéseken és útjavításokon fogoly lengyel tisztek és katonák dolgoztak. Ezeket a lengyel hadifoglyokat három, külön rendeltetésű táborban helyezték el, amelyeket 1-On, 2-On és 3-On számozással láttak el, 25—45 kilométerre Szmolenszktől nyugatra. A tanuk vallomása és a bizonyító anyag alapján megállapították, hogy a katonai akciók kezdetekor és a kialakult helyzetben nem tudták a táborokat idejében kiüríteni és az összes lengyel hadifoglyok, valamint az őrök egy része és a tábor munkatársai német fogságba kerültek. A 1-On számú tábor volt parancsnoka, V. M. Vetosnikov, az állambiztonság őrnagya, a külön bizottság előtt a következőleg vallott: ... Vártam a tábor feloszlatására vonatkozó parancsot, de az összeköttetés Szmolenszkkal megszakadt. Ilymódon és magam néhány munkatársammal elmentem Szmolenszkba, hogy tisztázzam a helyzetet. Szmolenszkban a helyzet feszült volt. A nyugati vasútvonal szmolenszki részének közlekedési parancsnokához, Ivanov elvtárshoz azzal a kéréssel fordultam, hogy adjon a tábor részére vagonokat, hogy el tudjuk szállítani a lengyel hadifoglyokat. Ivanov elvtárs azt válaszolta, hogy nem számíthatok arra, hogy vagonokat kapok. Megkíséreltem kapcsolatot keresni Moszkvával is, hogy parancsot adhassak a gyalogszerrel való elvonulásra, de ez sem sikerült. — Ebben az időben Szmolenszket már a németek elvágták a tábortól és hogy mi történt a lengyel hadifoglyokkal és az őrséggel, akik a táborban maradtak, azt nem tudom. S. V. Ivanov mérnök, aki 1941 júliusában a nyugati vasútvonal szmolenszki részének közlekedési parancsnokát helyettesítette így vallott a különbizottság előtt: — A lengyel hadifogolytábor vezetősége fölkérte az én osztályomat, hogy a lengyelek elszállításához szükséges vagonokat adjuk meg, mi azonban nem rendelkeztünk szabad vagonokkal. Ezenkívül nem tudtunk a gusini vonalra, ahol a legtöbb hadifogoly volt, azért sem vagonokat indítani, mivel ez a vonal már tüz alatt állt. Ezért nem tudtuk teljesíteni a tábor parancsnokságának kérését. így maradtak a lengyel hadifoglyok a szmolenszki kerületben. A lengyel hadifoglyoknak a szmolenszki kerületben való tartózkodását bizonyítja sok tanú vallomása, akik látták ezeket a lengyeleket nem messze Szmolenszktől a megszállás első hónapjaitól egészen 1941 szeptemberéig bezárólag. Mária Alwxar.drovna Szasnevová tanú Zsenkovo falu elemi iskolájának tanítónője elmondotta a különbizottságnak, hogy 1941 augusztuHogy 1941 őszén a szmolenszki körzetben lengyel hadifoglyok voltak, azt megerősíti az a tény is, hogy a németek számtalan hajtóvadászatot rendeztek azokra a hadifoglyokra, akik a táborból megszöktek. I. M. Kartoskin ács, tanú a következőket mondotta: — 1941 őszén a németek lengyel hadifoglyokat kerestek nemcsak az erdőkben, hanem rendőrséget is igénybe vettek éjjeli kutatásokra a falvakban. M. D. Zacharov, Novyje Bateky falu volt elöljárója, elmondotta, hogy 1941 őszén a németek szorgalmasan „átfésülték" a falvakat és erdőket a lengyel hadifoglyokat keresve. N.V. Danilenkov tanú, a KrasznaLegszigorúbban a katini erdőnek azt a részét őrizték, amelyet „Kecskehegynek" neveznek, valamint az erdőnek a Dnyeper felé eső részét, ahol 700 méternyire a lengyel hadifoglyok felfedezett tömegsírjaitál volt a szmolenszki NKVD nyári üdülőhelye. A német megszállás után ebben az üdülőben helyezték el as „537. számú építőzászlóalj" parancsnokságát. sában Zsenkovo faluiban levő házában elrejtett egy lengyel hadifoglyot, aki elmenekült a táborból. — A lengyel egyenruhát viselt, amelyet azonnal megismertem, mivel 1940/41-ben az útjavításon dolgozó lengyel hadifoglyokat láttam, akik felügyelet mellett valamiféle munkát végeztek az országúton ... — A lengyel azért érdekelt eiy gem, mivel, amint kitiint, a háború előtt Lengyelországban ő is elemi iskolai tanító volt. Magam is pedagógiai tanulmányokat végeztem és tanítónőnek készültem, ezért kezdtem vele beszélgetni. Elmondotta, hogy Lengyelországban tanítói szemináriumot végzett és azután valamilyen katonai iskolát ás tartalékos alhadnagy lett. A Lengyelország és Németország közötti katonai akciók során tényleges szolgálatra hívták be és Breszt Litovszkban volt, ahol a vörös hadsereg fogságába esett. Több minit egy éve volt a szmoŤsnszki táborban. Amikor a németek megérkeztek, elfoglalták a lengyel tábort és kegyetlen rendszert vezettek be. A németek nem tekintették a lengyeleket embereknek, minden módon sanyargatták Vs elnyomták őket. Előfordult, hogy semmiért lelődözték a lengyeleket- Ekkor elhatározta, hogy elmenekül. Amikor magárul beszélt, elmondotta, hogy a felesége szintén tanítónő és két fiú és két lánytestvére van. Amikor a lengyel másnap elment, megmondta nevét, amelyet Szasnevova beírt egy könyvbe, mégpedig Jagodovszki „Praktikus feladatok a természettanból" cimü könyvébe, amelyet Szasinevova a külön bizottság elé terjesztett. A könyv utolsó lapján a következő feljegyzés van: „Lőjek József és Zsófia, Zamosc város, Ogrodowa utca 25. szám". A jegyzetekben, amelyeket a németek tettek közzé, a 3796. szám alatt Lőjek József hadnagy úgy van feltüntetve, mint akit lelőttek a „Kecskehegyen", a katinai erdőben 1940 tavaszán. így a német jelentések szerint Lőjek Józsefet egy évvel azelőtt lőtték le, hogy Szasnevova tanú látta öt N. V. Danilenkov tanú, a „Krasznaja Zarja" kolhoz tagja ezeket mondotta: — 1941 augusztusától szeptemberig, amikor a németek jöttek, találkoztam lengyelekkel, akik 15—20 tagú csoportokban dolgoztak az országúton. Hasonló adatokat közöltek a következő tanuk: Szoldatenkov, Borok falu volt elöljárója., A. Sz. Kolacsev, szmolenszki orvos, A. T. Ogloblin lelkész, T- I. Szergejev útmester, P. A. Szmirjagih mérnök, A. M Moszkovszká, szmolenszki lakos, A. M. Alekszejev, Borok falu kolhozának elnöke, I. D. Kucev, szerelő-technikus, D. P. Gorodeekij, lelkész, A. T. Bazenkinova, könyvelőnö, J. N. Vetrovova tanítónő, I. V- Szavvatejev, Gnyezdovo vasútállomás alkalmazottja és másök. ja Zarja kolhoz parasztja a következőket mondotta: — Nálunk külön hajtóvadászatokat rendeztek a lenivel hadifogolytáborokból elmenek!

1;

1 tekre- Az én házamban két vagy három ilyen házkutatás volt. Az egyik házkutatás után megkérdeztem Konstantin Szergejev elöljárót, hogy kit keresnek falunkban. Szergejev azt mondotta, hogy parancs érkezett a német parancsnokságtól, amely szerint az összes házakban kivétel nélkül házkutatást kell tartani, mert a mi falunkban lengyel hadifoglyok rejtőzködnek, akik a táborból megszöktek. Egy idő multán a házkutatások megszűntek. T. J. Fatykov tanú, kolhoztag, a következőket mondotta: — ÜJ sin I — A táborból elmenekült lengyel hadifoglyok elleni hajtóvadászatok többízben ismétlődtek. Ez 1941 augusztusában és szeptemberében törA fenitemlített 537. építkezési zászlóalj parancsnoksága a „Kecskehegy" nevű nyaralóhelyen való tartózkodásának ideje alatt nem végzett semilyen építkezési munkát. Működése szigorúan titkos , volt. Hogy az a „parancsnokság" a valóságban mivel foglalkozott, számos taiíu bizonyította, közöttük A. M. Alekszejevova, O- A. Michajlovova, és Z. B. Konachovszká tanuk, a katini falusi szovjet, Borok falu lakosai. Katin falu német parancsnokának parancsára V I. Szoldatenkov, Borok falu elöljárója, a tanukat az említett nyári üdülő személyzetének kiszolgálására küldte ki. Amikor a „Kecskehegyre" érkeztek, a tolmács több tilalomra figyelmeztette őket: Szigorúan megtiltották nekik hogy a nyaralóhelyről eltávozzanak és az erdőben járjanak. Tilos volt a német katonák parancsa és kísérete nélkül belépni a nyaralóhely helyiségeibe és a nyaralóhely területén éjjelre maradniok. A munkába járniok és a munkából távozniok csak pontosan meghatározott úton volt szabad és csak katonák kíséretében. Alexejevova, Michajlovova és Konachovszká ezt a rendeletet a tolmács közvetítésével közvetlenül Arnes alezredestől, a német intézmény parancsnokától, kapták, aki egyenként maga elé idézte őket. Ami a „parancsnokság" személyzetét illeti, A. M. Alekszejevova a következőket mondotta: — A Kecskehegy nevű nyaralóhelyen állandóan mintegy harminc német tartózkodott, parancsnokuk Arnes alezredes és szárnysegéde Rext főhadnagy voltak. Ott volt továbbá Hott hadnagy, Lümmert őrmester és Rose számvevő altiszt, ennek segédje, Izicke, Greraewszki törzsőrmester, aki a villanymü gondját viselte, egy fényképész önkéntes, akinek nevére nem emlékszem, egy volga-menti német eredetű tolmácsa, akinek úgy hiszem, Johann volt a neve, de Ivánt mondtak neki, egy Gusztáv nevű német szakács és sokan mások, akiknek vezeték- és keresztnevét nem tudtam. Alekszejevova, Michaljovova és Konachovszka röviddel szolgálatbalépésük után észrevették, hogy a nyaralóban „valamilyen sötét dolgok" folynak. A. M. Alekszejevova a következőket mondotta: —... Johann tolmács Arnes nevében többször figyelmeztetett bennünket, hogy „fogjuk be a szánkat" és ne fecsegjünk arról, amit a nyaralóban látunk vagy hallunk. — Ezen kívül több jel alapján az volt a véleményem, hogy ebben a házban a németek valamilyen sötét dolgokat müveinek ... — 1941 augusztus végén és szeptemberének legnagyobb részében a „Kecskehegy" nyaralóba majdnem naponta néhány teherautó érkezett. — Eleinte nem törődtem ezzel, die azután láttam, hogy minden alkalommal, amikor ezek az autók a nyaraló területére érkeztek, ezt megelőzőleg egy félórára, sőt néha egy egész órára megálltak valahol a mellékuton, amely az országúttól a házhoz vezetett. — Rájöttem erre, mert a gépek zakatolása a nyaraló területére való érkezésük után bizonyos időre elcsendesedett. Ezzel egy időben, amikor a gépek zaja elhalt, megkezdődött a lövöldözés. A lövések egymást követték rövid, de aránylag egyforma időközökben. Ezután a lövöldözés zaja megszűnt és az autók egészen a házhoz jöttek. Az autókból német katonák és altisztek szálltak ki. Hangosan beszélgettek egymás között, azután a fürdőszobába mentek mosdani és utána ittak. A füdöszobák ezeken a napokon mindig be voltak fűtve. — Azokon a napokon, amikor az autók a nyaralóhelyre jöttek, valamilyen német katonai egységből további katonák is jöttek. Számukra külön ágyakat állítottak fel a katonai kantín helyiségében, amely a nyaraló egyik termében volt elhelyezve. Ezeken a napokon a nyaraló konyháján sok ebédet készítént. 1941 szeptembere után ezek a hajtóvadászatok megszűntek és senki sem látott többé lengyel hadifoglyokat. tettek és kétszeres szeszadagokat adtak hozzá. — Röviddel az autóknak a nyaralóhely területére való érkezése előtt ezek a katonák fegyverestül az erdőbe mentek, nyilvánvalóan arra a helyre, ahol az autók megálltaik mert egy fél óra vagy egy óra múlva ezeken az autókon tértek vissza a nyaralóban állandóan tartózkodó katonákkal együtt. — Valószínűleg nem figyeltem volna meg, hogy az autók zaja hogyan szűnik meg és kezdődik ismét ha minden alkalommal, amikor az autók jöttek, bennünket (engem, Konachovszkát és Michajlovovát) nem hajtottak volna be a konyhába, ha történetesen ebben az időben a ház mellett lévő udvaron voltunk, vagy pedig nem tartottak volna benn a konyhában, ah éppen ott tartózkodtunk. — Ez a körülmény, valamint az a tény, hogy többször friss vérnyomokat láttam két őrvezető egyenruháján, arra késztetett engem, hogy figyelemmel kísérjem azt, hogy mi történik a nyaralóhelyen. Ekkor figyeltem meg az autók utazásának szüneteit és az erdőben való veszVglésüket. Megfigyeltem azt is, hogy a vérnyomok mindig ugyanazon emberek egyenruháin voltak — a két őrvezető ruháin. Az egyikük magas, vörhenyes volt, a másik középtermetű, szőke. — Mindebből azt következtettem, hogy a németek az autókon embereket szállítottak a nyaralóhelyre ós lelőtték őket. Sőt körülbelül el is képzeltem, hogy hogyan tették ezt, mert amikor a házba érkeztem és onnan eltávoztam, az országúttól nem messze néhány helyen frissen hantolt földet láttam. E frissen hantolt föld területe napról-napra növekedett. Bizonyos idö multán az ezeken a helyeken levő föld ismét visszanyerte szokott külsejét. A külön bizottság kérdésére, hogy milyen emberek voltak azok, akikre a nyaralótól nem messze levő erdőben lőttek, Alekszejevova azt felelte, hogy lengyel hadifoglyok voltak és szavainak megerősítésére hozzátette: — Megtörtént, hogy az autók nem jöttek a nyaralóig és a katonák mégis eltávoztak a házból az erdőbe és onnan gyakori egyes lövéseket lehetett hallani. Visszatértük után a katonák mindig a fürdőszobákba mentek és azután ittak. Egy másik esetben ez történt. Egyszer valaminél tovább tartózkodtam a házban, mint rendszeresen. Michajlovova és Konachovszká már elmentek. Nem tudtam előbb bevégezni munkámat és ezért maradtam ott, amikor váratlanul egy katona jött és azt mondotta, hogy elmehetek. Emellett Rose parancsára hivatkozott. Ezután elkísért az országútig. Amikor az országúton mentem, a nyaraló melletti kanyartól mintegy 150—200 méternyire láttam, amint az országúton minegy 30 tagú lengyel hadifogolyosoport ment a németek megerősített őrsége alatt. — Hogy lengyelek voltak, azt fölismertem, mert még a háború megkezdése előtt és bizonyos időn keresztül a németek jövetele után az országutakon gyakran találkoztam lengyel hadifoglyokkal, akik ugyanilyen egyenruhában voltak, jellegzetes négyszögletes sapkában. — Megállottam az országút szélén és meg akartam nézni, hová vezetik őket. Láttam, amint befordultak a kanyarnál, felénk, a Kecskehegy-nyaraló felé. — Mivel ebben az időben figyelemmel kísértem mindent ami a nyaralóban történt, felkeltette érdeklődésemet ez a körülmény is. Az országúton visszamentem egy darabot és elrejtőztem a kanyarnál levő bokrok mögött és vártam. Mintegy 20 vagy 30 perc multán meghallottam a már ismert egyes lövéseket. Most már minden világos volt előttem és gyorsan hazamentem. — Ebből azt következtettem, hogy a németek a lengyeleket nyilvánvalóan nemcsak nappal lődözték le, amikor a házban dolgoztunk, hanem éjjel is, amikor nem voltunk ott- Világos volt ez előttem azért is, mert visszaemlékeztem arra az eset1952 március 7 re, amikor a ház egész személyzete — a tisztek és katonák, kivéve az őrséget, későn keltek fel, csak dél felé. Néhányszor következtettünk a lengyeleknek a Kecskehegyre való érkezésére abból, hogy ebben az időben feszült hangulat uralkodott a házban. — Az összes tisztek eltávoztak a házból és csak néhány őrszem maradt ott. Az őrmester állandóan ellenőrizte telefonon az őröket.. . O. A. Michajlovova ezeket mondotta: —- 1941 szeptemberében a kecskehegyi erdőből nagyon gyakran lövöldözés volt hallható. Eleinte nem figyeltem meg a teherautókat, amelyek házunkhoz érkeztek. Az autók oldalt és fent zártak, zöldszínüek voltak és mindig altisztek kísérték őket. Ezután észrevettem, hogy ezek az autók sohasem fordulnak be a mi garázsunkba és hogy sohasem rakodnak ki belőlük. Ezek az autók nagyon gyakran érkeztek, főleg 1941 szeptemberében. — Az altisztek között, akik mindig a sofőrök mellett ültek, megfigyeltem egy magas, sápadtarcű, vörhenyes hajú katonát. Amikor ezek az autók a házhoz érkeztek, az összes altisztek mintegy parancsra a fürdőszobába mentek és hosszasan mosakodtak, azután leitták magukat. Egyszer ez a magas, vörhenyeshajú német kiszállt az autóból, a konyhába ment és vizet kért. Amikor a pohárból itta a vizet, észrevettem, hogy egyenruhájának jobb kézelőjén vérfoltok vannak. O. A. Mihajlovova és Z. P. Konachovszká egyszer saját szemükkel látták, amint két lengyel foglyot lelőttek, akik nyilvánvalóan megszöktek a németektől és azután elfogták őket Michajlovova erről a következőket mondja: — Egyszer Konachovszkával, mint rendesen, a konyhában dolgoztunk és nem messze a háztól zajt hallottunk. Amikor kiléptünk az ajtón, két lengyel hadifoglyot láttunk, német katonáktól körülvéve, akik valamit magyaráztak Rosa altisztnek. Ezután hozzájuk lépett Arnes alezredes és valamit mondott Rosenak. Elbujtunk, mert féltünk, hogy Rose kíváncsiságunkért megver bennünket. Mégis észrevettek bennünket és Gliriewszki mechanikus Rose parancsára a konyhába terelt bennünket és a lengyeleket a ház mögé / vezette. Néhány perc múlva lövéseket hallottunk. A német katonák és Rose altiszt nem sokkal ezután visszatértek és izgatottan beszéltek. Én és Konachovszká ki akartuk deríteni, hogy mit tettek a németek az elfogott lengyelekkel. Ezért ismét kimentünk. — Velünk együtt kiment a ház főbejáratán Arnes szárnysegéde és németül valamit kérdezett Rosetől. Rose szintén németül válaszolta; „Minden rendben van". Ezeket a szavakat megértettem, mert a németek ezt gyakran használták beszélgetéseikben. Mindabból, ami történt, arra következtettem, hogy ezt a két lengyelt lelőtték. • Hasonlóképpen beszélt erről az esetről Z. P. Konachovszká is. Alekszejevova, Michajlovova és Konachovszká megrettenve attól, ami" á nyaralóban történt, elhatározták, hogy valamilyen alkalmas ürügy alatt otthagyják a nyaralóban végzett munkájukat. Kihasználták azt, hogy „bérüket" 1942 január elején 9 márkáról 3 márkára csökkentették és Michajlovova javaslatára nem álltak munkába. Ugyanezen nap estéjén autón jöttek értük és a nyaralóba vitték őket és büntetésül M'ichajlovát 8 napra, Alekszejevovát és Konachovszkát 3 napra becsukták. Amikor ezt az időt leülték, mindhármukat elbocsátották. Alekszejevova, Michajlovova és Konachovszká a nyaralóban végzett munkájuk ideje alatt féltek elmondani megfigyeléseiket arról, hogy mi történt az épületben. Erről a börtönben éjjel beszélgettek. Michaljovova 1943 december 4-i kihallgatásakor ezeket mondotta: — Ekkor elsőízben beszéltünk nyíltan arról, hogy mi történik a nyaralóban, elmondottam mindent, amit tudtam, de kiderült, hogy Konachovszká és Alekszejevova is ismerték mindezeket a tényeket, de épúgy, mint én féltek beszélni róluk. Itt tudtam meg azt is, hogy a németek a „Kecskehsgyen" lengyel hadifoglyokat lődöznek le, mert A lengyel hadifoglyok Szmolenszk körzetében Hajtóvadászat a lengyel hadifoglyokra. A lengyel hadifoglyok kivégzése