Uj Szó, 1952. február (5. évfolyam, 27-51.szám)

1952-02-17 / 41. szám, vasárnap

1952 február 17 i Magyarországi írók látogatása Pozsonyban U J SZU Figyelemreméltó eredmények a Montostav építkezésein a februári élmunkáshónapban Hová tínfek a termelésbe irányított dolgozók? Szpevár elvtársat, a Podzemne stavby (Montostav) üzemek új Igazgaját igen nehéz íróasztalánál találni. Még abban az időben, amikor megismerkedtünk vele, mint oktató járta fáradhatatlanul az épületeket és a munkások ma is nagy szeretettel emlékeznek meg róla. Most, hogy az új munkásigazgató elfoglalta helyét, most sem szeret a négy fal között ügyeket Intézni, szívesebben járja az épületeket, hogy közvetlenül az emberekkel beszélje meg a problémákat, közvetlenül a munkahelyeken magyarázza meg a dolgozóknak, hogy miért van szükség az élmunkáshónapra, a teljesítmények fokozására. Az építkezési üzemek az 1951. évben nem teljesítették a terveket 100 százalékosan. Ennek oka kétségtelnül az elégtelen szervezésben és a hiányos politikai munkában keresendő. Mindenesetre az Is hozzájárul a tervek hiányos teljesítéséhez, hogy a téli munkálatokra nem jelentkeztek a munkások 100 százalékban és így a többi munkásoknak, bár teljesítményük magas volt, nem sikerült a hiányzók teljesítményeit pótolni. Éppen ezért a februári élmunkáshőnap a maga jó megszervezettségével, a szakszervezet politikai meggyőző munkájával kell, hogy a hiányokat pótolja és jó eredményeket hozzon. És az eredmények valóban mutatkoztak is, mert ma már büszkén jelenthetik, hogy a Montostav építkezésein 110—120 százalékos átlagos eredményeket érnek el már az élmunkáshónap elején. A tél és a havazások gátat vet- , nek annak, hogy külső munkákat végezzenek, de azért a vakolási, valasztófalazási munkák teljes erővel folynak. Az épületeken jól előkészültek a télre. Jó példa volt erre a récseiúti árammódszeres építkezés is, ahol az egyes épületekben a kokszkályhák ontották a meleget, mindenütt az épületek belsejében helyezték el a homokot, meszet, cementet szállító lifteket. Az élmunkáshónapot széleskörű agitáció előzte meg. amelybe bekapcsolódott az üzembizottság és a szakszervezet is. Az üzemi rádió állandóan ismertette a szocialista versenyek jelentőségét és hogy a munkásságnak nagyobb kedve legyen teljesítményei fokozására, a Montostav építkezésein azt a szokást vezették be, hogy negyedévenként a legjobb csoportoknak pénzjutalmakat osztanak szét. így azoknak a csoportoknak, amelyek esetleg elmaradtak volnS, szintén érdekük, hogy fokozzák teljesítményüket. Mindenesétre az emberi munka jobb megszervezése mellett fontos volt. hogy az élmunkáshónap folya mán iól felhasználjuk a malterkeverők, a felvonók és a botonkeverőjjépek teljesítőképességét. Az emiitett 110 —112 százalékos eredményeket tehát az emberi munkának és a gépi erőnek harmonikus összekapcsolásával és a jó politikai meggyőző munkával érték el. Récsén a nagy havazás ellenére szorgalmasan folyik a munka. Belső munkálatok folynak, falazás és pucolás. Az egyik épületben beszélgetni kezdtünk Bahorec László elvtárssal aki a legjobb kőművesek közé tartozik és akit már két ízben kitüntettek oklevéllel. Bahorec elvtárs csoportjával a nyár folyamán első ízben falazott Tencer-rámában. Erről a következőket mondotta: — Azelőtt csoportunkkal egy nap alatt 9—12 köbmétert tudtunk fa•aznl. ezért elhatároztuk, hogy ml is megkezdjük a Tencer-rámában való falazást. Ezzel egy nap alatt 36 köbmétert is elértünk, hármasban falazással. De dolgoztunk öten is. Az ötösben való falazásnál két kőműves falaz, egy a maltert rakja, egy húzza a simítót és egy felváltja azt. aki elfárad, zonnal, ahogy a Tencer-féle falazást megkezdtük, rájöttünk arra. hogy ez számunkra mindenképpen előnvösebb. Először is a zsinórfalazásnál a Tencer-rámáva! való falazás sokkal pontosabb, nem kell folyton vigyázni a zsinórra, hogy egyenes-e. Ezenkívül a teliesítmi

4 nyünk is nagyobb, a keresetünk is növekszik. Jelenleg csoportommal a belső pucolási munkáknál dolgozom. De alig várjuk, hogy az idö megjavuljon és megint falazhassunk. Bahorec elvtárs 21 éves, nős, három éve van a Montostavnál. Átlagos keresete 6—7000 korona. Eletéről és terveiről így nyilatkozik: — Amikor megnősültem, még nem volt semmim, most pedig jó munkám jutalmául a cégtől lakást kaptam. A lakást szép lassan berendeztük és sokszor eszembe jut, hogy mindezt a múltban nem kaphattam volna meg, ugyancsak nem lett volna biztosítva számomra az állandó munka sem, amit ma már természetesnek tartok. Itt van ez az építkezés is, ahová a munkások kerülnek majd. Ugy tudom, a házakat a Kábelgyár dolgozói lakják majd. Azelőtt ilyen szép, világos, tiszta lakásokba csak azok költözhettek, akik meg tudták fizetni Gális Mihály elvtárssal, az üzembizottság elnökével a nehézségekről beszélgettünk. — Nagy nehézséget okoz nekünk, hogy a munkaerők egy bizonyos százaléka hiányzik Vonatkozik ez főleg az adminisztrációból a termelésbe átirányított dolgozókra. Itt kellemetlen meglepetések értek bennünket. Az üzemek, ügy látszik, féreértették a kormány utasításait és az építkezésekre egyrészt idős, beteg embereket küldtek, akiket egyrészt nem tudtunk felhasználni az építkezési munkákban, másrészt olyanokat, akik egy pár napi munka után orvosi Igazolvánnyal igazolták, hogy betegek és így el kellett őket engedni. Ezek az emberek hiányoznak a termelésből. hiányoznak a tervből, ahová már beterveztük őket. Miért nem adtak a vállalatok egészséges, fia

fa! "mbereket? És miért nem tartót u meg ezeket az odösebb, az adminisztrációban jól bevált dolgozókat régi munkahelyükön? Ez a kérdés bizonv sok kellemetlenséget, sok félreértést okoz nekünk. Ma azt mondhatjuk, A népi demokratikus országok élenjáró kultúrdolgozói kölcsönös tapasztalatcseréjének messzemenő jelentősége van. Lehetővé teszi egymás tökéletesebb megismerését, kölcsönös közeledést és a szoros együttmunkálkodás kimélyítését a jobb élet építésének közös frontján és a békéért és szocializmusért folyó harcban. Ennek a keretébe esik két magyar író látogatása köztársaságunkba Encal Endréé én Rideg Sándoré, akinek regényét a „Tűzpróbát" éppen most adták ki szlovák fordításban. A magyar vendégek a cseh kultúrintézmények, gyárak és szocialista építkezések megtekintése után ellátogattak Szlovákiába is. A mult héten íróinkkai megnézték az építészeti segédipar bratislavai üzemét, a túrócszentmártoni kultúremlékeket, a Magas Tátra természeti gazdagságát és szépségeit. A tájékoztatási megbízotti hivatal a Csehszlovák írók Szövetsége szlovák szekciójával együtt szerdán, e hó 13-án a magyar vendégek tiszteletére a Carlton szállóban baráti összejövetelt rendezett íróinkkal. Az összejövetelen résztvettek Milan Lajcsiak költő, a Csehszlovák író Szövetség szlovák tagozatának elnöke, továbbá Ján Kosztra államdíjas költő, Ctibor Stitnicky költő, a Csehszlovák írószövetség Szlovákiai tagozatának vezető titkára, Vladimír Minács író, Miro Procházka költő, Kriszta Bendová költőnő és Katalina Lazarová írónő. A vendégek a szlovák írókkal tartott baráti összejövetelen, amely szívélyes légkörben folyt le, köztársaságunkban látogatásuk során szerzett tapasztalataikról és benyomásaikról beszéltek. Mindkét magyar író elismeréssel és csodálattal beszélt dolgozóinkról, alkotó sikereikről és Szlovákia eddig nem látott kultúrális felvirágzásáról, amelyről személyesen meggyőződhettek. Új munkások a kulcsípar üzemeiben A szervezett munkaerőtoborzás keretén belül a kladnói Egyesült Acélmüvekbe és a Královedvori Vasmüvekbe több új dolgozó lépett be a prágai kerületekből és a prágai Központi Nemzeti Bizottság körzetéből. Az új munkások egyike. MILOSZLAV SZUCHÁNEK, aki 13 évig dolgozott mint kertész, de felhagyott előző hivatásával, pedig igen szerette, mert tudatára ébredt annak, hogy szükség van az ő segítségére is szocialista építkezésünk fontosab

v szakaszain. Most, mint segédhengerlő dolgozik. VÁCLAV HORNÍK 42 éves ke reskedösegéd, a mult év végén jelentkezett a kladnói Acélmüvekbe. Most a csiszolómühelyben dolgozik és ez a munka igen megtetszett neki. A kladnói kohászok szívélyesen fogadták, készségesen segítségére vannak és útmutatásokat adnak neki, hogy jobban és gyorsabban tudjon dolgozni. Az Egyesült Acélmüvekben nagy gondot fordítanak az alkalmazottak szakiskolázására, tanfolyamokat rendeznek a henger, lők, olvasztárok és egyéb szakmunkások számára. HH

Ht

WMmt

Ht

W

mt

MMIMWMHMM

WI

M Helyreigazítás Az Uj Szó 1952 február 2-i számában „A szentmiklósi állami birtokon a munkák minden fajára megállapították a normákat" című cikket közöltük, amelyet Sütti József téves információk alapján írt meg; ugyanis az egyes munkákra feltüntetett normák csak tervezett normák és még nincsenek elfogadva. hogy az ilyen módon a termelésbe átirányított dolgozók nagy százaléka szőrén-szálán eltűnt és eltűnésük igen érzékenyen érint bennünket, mert ez is fokozta munkaerőhiányunkat. A récseiúti árammódszeres épitke zés dolgozói minden téren érzik, hogv nem a kizsákmányoló kapitalista rendszerben dolgoznak, hanem az ú| szocialista hazában, amelyben minden intézkedés a dolgozók érdekeit szolgálja. Ezt bizonyltja az is, hogy a téli hidegben forró teát kapnak kétszer-háromszor is naponta. Ezenkívül kultúrterem, könyvtár, rádió áll rendelkezésükre. Egymás között tanulva, művelődve tölthetik el esteiket, tudásukat átképző tanfolyamokon fejleszthetik és ma már nem egy bizonyos osztály kiváltsága többé, bogy pallérok, mérnökök, technikusok váljanak dolgozóinkból. VIDOR ISTVÁN. Az alábbi írást abból az alkalomból közöljük, hogy Anna Seghers, a kiváló német írónő, a Béke Világtanácsának tagja, a nemzetközi Sztálin-békedíj idei kitüntetettje, Köztársaságunkban időzik ós a bratislavai dolgozók előtt pénteken, a Szlovák Eryetem aulájában beszédet mondott a német nép építő akaratáéról és azokról az erőfeszítéseiről, ^melyeket a béke védelmében kifejt. A fejére és a mellére zúdított hidegvíz ellenére még álmosan támolygott kerékpárjához a hajnali szürkületben. Bosszantotta, hogy a vasárnapja nem vo.lt szabad. Felesége kávét főzött neki és újra visszafeküdt. Megcsillantak a falu elfüggöryzött ablakai. A legelő bokrai mögött az utolsó csillagok az elsötétité:-: előírásokkal dacolva nagyon is világosan és élesen ragyogtak, de elhalványodtak, mire az útkereszteződéshez ért, ahol az országút Riertlingen N falut elhagyva, a töltésbe ütközött. Egy csapat férfi várta ott. arccal teléje fordulva. A derengésben nem ismerte fel az arcokat. De a szíve — mintha valami titokzatos módon össze lett volna kötve ezekkel az emberekkel, akiket még alig tudott megkülönböztetni egymástól, — veszélyt sejtően megdobbant. ..Hermann — mondták az emberek —. Hermann, mit szólsz?" — „Én? Mihez?" — mondta Hermann. Most, amikor ezek a sápadt arcok körülvették és a szemük rávillant, tudta, hogy kevéssel az e

1 öt t valami szörnyűség történhet- tt Art is érezte, hogy azért vártak itt rá. mert felvilágosítást remélték töle, éppen tőle, bár elküANNA SEüHEKS: kzzd&dÄtt... lönülve élt tőlük, hallgatagon és egyedül. ..Még nem tud semmit — mondták az emberek — képzeljétek, még nem tudja". Egyikük, akit Sievertnek hívtak, így szólt, miközben mélyen a szemébe nézett: „Kitört a háború az oroszokkal". Mindanynyian rámeredtek, mintha varázsige volna ez a közlés, amely feltárja a legtitkosabb mélységeket is. De az emberek, akik a korareggeli világosságban nem láthatták elsápadt arcát, csak a büszkeség és zárkózottság különös, számukra érthetetlen kifejezését vehették rajta észre. Sievert merően a szemébe nézett. Hermann végiil is kénytelen volt mondani valamit. „Ezt is el kell végeznünk" — mondotta. Mire Sievert levette róla a tekintetét, csalódottan. de mégis megnyugodva, mert érezte, hogy a válasz nem árult el mindent. Az öreg Bentsch elgondolkodva nézte oldalról. Még a régi időkből ismerte Hermannt. Mit akarhatott mondani Herm nn ezzel a válasszal? Hirtelen összerezzentek és felugrottak a kerékpárokra. A töltésen, a vad rohanásban mondatfoszlányok •értek Hermannhoz: ,.Ez a kezdet — Ez a vég — Nem lehetett elkerülni — Történhetett volna máskép is. — Most aztán vége lesz — Csak most kezdődik". Csoportosulás volt az előtt a sarokház előtt is, ahol Hermann minden reggel háromszor megnyomta gépe csengőjét. Paul Bohland — akit társai „Szilvamag"-nak hívtak — már kint várt az utcán. Szeme Hermannt kereste a karikázó emberek között. Hermann ezen a gyermeki és mégis öreges arcon csak egyszer látott ilyen megdöbbenést, akkor, amikor egy éjszaka híre jött, hogy a fia elesett. Paul útközben így szólt Hermannhoz: „Szóval, most már ő ellenük is kell". — „Kelleni nem kell" — felelte Hermann. Paul gondolatai ezektől a szavaktól — mint a malomkő az útjába került kövektől — csikorogtak és megálltak, megint csikorogtak és megint megálltak. A wiesbadeni út torkolata után a kerékpárosok menete olyan sürü lett, mintha a gyalogjárók szegélye között az egésž út velük együtt gurulna. Paul egyáltalán nem csodálkozott, hogy Franz hirtelen odahajtott Hermann mellé. Ezen a reggelen nem csodálkozott, hogy Hermann oda fordult Franzhoz, mintha sohasem lett volna köztük harag. „Gondolod, hogy ma is elérik a szokásos darabszámot?" — „Nem" — felelte Franz. Paul észrevette, hogy Franz vele is beszélni akar. Odatolta a gépet. .Foglald le Abstot — mondta Franz — és mihelyt látod, hogy Hermannal beszélek, gyere azonnal mellém és add tovább, amit mondok". Paul nem csodálkozott, hogy Franz hosszú évek hallgatását és elzárkózását így egyszerre elfelejtette. Abst mellett maradt. Franz pedig Hermann és Fritz Enders közé hajtott. „Hermann — szólt Franz -, mondd hamar, mi a teendő?" — ..Fogd be a szád és — vigyázva mondta maga elé: — rövidítsétek meg a gyujtóvesszőt, hogy ne érje el a töltést". Hermann azután gyorsan Ernst Endershez fordult. Mondott valamit, ami Enderset is megnevettette. Aztán feszülten előrenézett, csak a fogai nevettek tovább. Azt gondolta: „Ha most Kress mérnöktől megkérdezhetnék még egykét dolgot, még gyorsan tovább tudnánk adni, mielőtt az alagútat elérjük, aztán már késő". — Még odakiáltott valamit Endersnek, nevetve. Mikor már azt is rázta a nevetés, megszólalt, a többiek számára nem hallhatóan, tekintetét elörerevetve, csak Franz felé: „Szólj Bentschnek, öntsenek egy holtpontot a kapszliba, akkor nem robban szét csak két részre hasad". — Fritz Enders hangosan odaszólt Ernsthez, a fivéréhez: „Ha ez azt hiszi, hogv újra azt teheti velünk, ami eszébe jut. —" Ernst abbahagyta a nevetést, így felelt« „Akkor nagyon fog csalódni". Franz Hermannra nézett. Az imént hallott szavakat latolgatták. De sohasem tudták meg, kiről beszéltek a fivérek. Le kellett térniök a dülö-útra. Egy kisebb csoport a kerekeket más üzemrész felé irányította a griesheimi üzem egyik nyúlványa felé. Az új telep, rózsaszín kockák sora a napkorong alatt, messze a krumpliföldeken túl húzódott. Kissé ködös volt minden. Jöttek a telepekről, a Rajna mentén és keskenydülőutakon. Ez a tömeg már többet tudott: egy folyón már átkeltek, három falut elfoglaltak. Részletes hadiielentés még nem volt, hogy ne zavarják az előnyomulást. Egyesek azt mondták: „Vájjon igaz ez?" — Mások azt mondták: „Talán csak beengedik az oroszok és azután a kapu majd becsapódik mögöttük". Nem úgy mondták: „mögöttünk" — hanem „ömögöttük". És azt is mondták: „Télre biztosan vége lesz — és azután? Ha vége lesz, megint valami új kezdődik". Mélyen éltek még nyomai az emlékezésnek, melyet nyolc év sem tudott kiégetni, kiparancsolni: hogy ott messze keleten van egy törhetetlen ország, más, mint a föld valamennyi többi országa. • 1943 tavaszán, egy ukrán frontszakaszon, a német katonák azt a parancsot kapták, hogy foglalják vissza Szakoje falut. Amikor megrohamozták a majorságot, amely a legfontosabb állás volt, néhány kézigránát felmondta a szolgálatot. Megnézték a veszteséglistát és kiderült, hogy többen saját gránátjuk időelőtti robbanásának estek áldozatul. Azt is jelentették, hogy a kézigránátok egyrésze egyáltalán nem robbant. A vizsgálat megállapította, hogy a kézigránátokat a majnaparti Griesheimben gyártották. A század egyébként sem tarthatta volna a majorságot. A következő napon nyolc kilométerrel visszavetették Szakoje falu mögé, a zászlóaljjal együtt. Mert nem az égből és nem is a paracsnokság páncélautódból jön a megfellebbezhetetlen döntés, hanem abból a titokzatos mélységből, a népek akaratából, ó ti csaták vezérei! A Gestapo a kézigránátok pecsétje alapján megállapította, hogy melyik üzemben és milyen napon készültek: azon a napon, amelyen a Szovjetunió elleni háború megindult,