Uj Szó, 1952. február (5. évfolyam, 27-51.szám)

1952-02-26 / 48. szám, kedd

/ 1952 február 26 KÜLPOLITIKAI SZEMLE A szovjet kormány újabb békelépése Az elmúlt hét egyik kiemelkedő eseménye a Német Demokratikus Köztársaság kormányának a négy nagyhatalomhoz intézett felhívása. A felhívás lényege — mint ismeretes — az volt, hogy felszólította a nagyhatalmakat a potsdami szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítésére, arra, hogy az egységes, demokratikus Németország megszületését a német békeszerződés meggyorsításával tegyék lehetővé. Grotewohl elvtárs, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke, aki a négy nagyhatalomhoz szóló felhívást aláírta, már a felhívás másnapján, sajtóértekezleten hangsúlyozta: a nagyhatalmak közül eddig egyedül a Szovjetunió mutatta meg, hogy hűségeden és következetesen teljesíti a potsdami szerződésben vállalt kötelezettségeit. A napokban a Szovjetunió kormánya újból megmutatta ezt. Az összes nagyhatalmak közül elsőnek válaszolt a Német Demokratikus Köztársaság felhívására. A szovjetkormány válasza világosan megmondotta: „ ... osztja a Német Demokratikus Köztársaság kormányának álláspontját és maga is teljesen egészségtelennek tartja, hogy Németországnak a háború befejezése ótá eltelt csaknem hét év óta még mindig nincs békeszerződése és a német állam széttagolt maradt. A Szovjetunió kormánya — mivel bizonyos abban, hogy ez megfelel minden európai békeszerető nép érdekeinek — elengedhetetlennek tartja, hogy a potsdami határozatoknak megfelelően és Németország részvételével késedelem nélkül megkössék a békeszerződést Németországgal." A Szovjetunió kormányának ez a válasza újabb fényes bizonyítéka annak, hogy a szovjet kormány minden lépésével, minden cselekedetével arra törekszik, hogy közelebb vigye a megvalósuláshoz az egységes, demokratikus Németország megalakulását. Már pedig — mint Sztálin elvtárs emlékezetes levelében mondotta — egy ilyen békeszerető, egységes, demokratikus Németország megalakulása kizárná a háború lehetőségét Európában. A szovjetkormány válasza ezért ismét nagyjelentőségű békelépés, amelyet örömmel és bizalommal köszönt a földkerekség minden egyszerű embere. Egész sor jel mutatta, hogy Nyugat-Németországban is a legkülönbözőbb politikai körökben rendkívüli hatást keltett a Német Demokratikus Köztársaság kormányának felhívása és a szovjetkormány békeválasza. Wirth volt birodalmi kancellár például Freiburgban nyilatkozatot adott a felhívással kapcsolatban, amelyben kereken kijelentette: „Németország valójában csak akkor létezik a német nép számára, ha német nemzetgyűlést választanak és német kormányt alakítanak ... Nem tűr halasztást sem Németország egységesítésének, sem a békeszerződés megkötésének kérdése." A Német Demokratikus Köztársaság felhívásának legfontosabb hatása Nyugat-Németországban az, hogy még jobban erősíti, mélyiti a nyugatnémet munkásság harcát Adenauer kormányának háborús tervei ellen. Ezen a héten a sztrájkok és tiltakozások egész során túl talán a legjellemzőbb példája ennek az a beszed, amelyet Kembürger mondott egy tömeggyülésen. Kembürger, a nyugatnémet szakszervezeti szövetség körzeti titkára kijelentette, hogy „Nyugat-Németország munkássága minden eszközzel, akár általános sztrájkkal is meghiúsítja az Adenauer-kormány militarista terveit". Míg a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya olyan Németország megteremtésén fáradozik, amelynek létrejötte kizár-, ja az újabb háború lehetőségét Európában — az amerikai imperialisták és ügynökeik éppen egy újabb háború kirobbantása felé tesznek új, meg új lépéseket. Háborús tanácskozás Lisszabonban Még csak néhány napja tárgyal a lisszaboni értekezlet és kimerítő jelentést ezekről a titokban folyó tárgyalásokról természetesen nem adtak ki. Mégis: ha megvizsgáljuk, milyen események előzték meg a lisszaboni tanácskozás megkezdését, világosan kitűnik az egész tanácskozás élesen háborús jellege. Nem szabad elfelejtenünk például, hogy a Washington által annyira dédelgetett nyugatnémet kormány röviddel a lisszaboni tárgyalások megkezdése előtt és nyilvánvaló washingtoni jóváhagyással indított fasiszta terrorhadjáratot a Német Kommunista Párt ellen. Nem felejthetjük el azt sem, hogy Adenauerék ugyancsak a lisszaboni értekezlet küszöbén — ugyancsak Washington felhatalmazásával és áldásával— teljes egyenjogúságot követeltek maguknak a támadó atlanti szerződésben. Számtalan hasonló tipusú hírt sorolhatunk fel. A Stuttgartéi- Nachrichten cimü lap például azt írja: Eisenhower tábornok utasította Adenauert, hogy már ez év július elsején állítsa fel az első nyugatnémet csapategységeket. Egy másik hír arról számol be, hogy maga Adenauer egy sajtóértekezleten kijelentette: a Lisszabon előtt megtartott londoni tárgyalásokon Acheson amerikai és Eden angol külügyminiszter „ígéretet tett az amerikai, illetve angol megszálló hatóságok kezében lévő elítélt német háborús bűnösök szabadonbocsátására". Ilyen körülmények között sokszorosan indokolt a TASZSZ Iroda párizsi tudósítójának az a megállapítása: a lisszaboni ülésszaknak éppen az a célja, hogy Nyugat-Németországot a hátsó ajtón át becsempéssze az atlanti tömbbe. Ezért támogatták Liszszabon előtt az amerikai imperialisták különös energiával Adenauerék minden erőszakos követelését. Az amerikajak álláspontját valóban sokatmondó világossággal fecsegi el a Quotidiano című vatikáni lap, amely, ezúttal minden jezsuita körtönfalazást mellőzve, megírta: „Amerika teljes gőzzel Nyugat-Németország felfegyverzésére törekszik. Jobban számít a tizenkét bonni hadosztályra, mint Nyugat minden más hadseregére együttvéve.'' Az indiai' választások eredményének jelentősége Az elmúlt héten a nemzetközi politika egy egészen más frontján is megmutatkozott, hogy a békéért, demokráciáért, emberi életért küzdő erők gyarapodása átfogó jellemzője az egész helyzetnek. Indiában ezen a héten még jobban kiteljesedett, elmélyült az a siker, amelyet az Indiai Kommunista Párt által vezetett Egyesült Demokratikus Front ért el. A vereségek sorozata érte az indiai nagyburzsoázia pártját, az eddig egyeduralmat élvező, Nehru által vezetett kongresszusi pártot. Ezt a vereséget a moszkvai Pravda indiai tudósítójának cikke így foglalja össze: ,,A földbirtokosokkal és tökésekkel! szoros kapcsolatban lévő uralkodó párt a kisujját sem mozdította a szociális reformok végrehajtása, vagy az indiai nép életszínvonalának emelése érdekében. Nem csoda, hogy ez a párt vereséget szenvedett Madraszban, Travankor-Kocsinban, Orisszában és Radzsasztanban, ahol a kommunisták-vezet te népi demokratikus front küzdött ellene". Ezek közül a népi győzelmek közül a legkiemelkedőbb az, amelyet India egyik legnagyobb államában, Madraszban aratott az Egyesült Demokratikus Front. Ebben az államban a választásokon a kommunista párt önálló listán indult és a szavazatok 40 százalékát szerezte meg — a választások után lépett szövetségre a kongresszusi párt ellen indult többi pártokkal a mini-, mális programin alapján. Az így alakult demokratikus fronthoz a megválasztott képviselők abszolút többsége tartozik. Ez közvetlen lehetőséget teremt arra, hogy Indiának ebben az egyik legnagyobb tartományában a Kommunista Párt vezetésével az Egyesült Demokratikus Front alakítson kormányt. Ennek a győzelemnek a jelentőségét már az is világosan mutatja, hogy Madrasz állam lakóinak szánja több mint akár Angliáé, akár Franciaországé, akár Olaszországé, — s ez cga ji az egyiK a • uj §m A Nemzeti Bizottságok m n m ká j á n a k néhány kérdéséről Antonín Zánotocký kormányelnök beszéde a Nemzeti Bizottságok országos értekezletén Elvtársak és elvtársnők, felszólalásomban néhány olyan kérdést akarok érinteni, amelyek összefüggnek nehézségeinkkel és amelyeket nem ér tcnek meg kellőképpen elvtársaink és polgáraink. Mit kell tudnunk? Mi a szocializmus építésének útjára léptünk. A szocializmus építése magával hozza a társadalmi és gazdasági viszonyok átalakulását és szükségessé teszi az emberek meg\ áltozását. Azt azonban tudnunk kell, hogy az emberek nem alakulnak át olyan gyorsan, mint a társadalmi viszonyok. Az emberek gyakran tele vannak régi, kapitalista előítéletekkel, amelyeket a régi társadalom nevelt belé jük. Ennek következtében azután az emberek nem tudnak olyan gyorsan átalakulni, mint a viszonyok, nem változtatják meg nézeteiket, ami mind a belső, hazai, mind a nemzetközi osztályellentétek Kiéleződéséhez vezet. Harcolnunk kell minden olyan értelmetlen illúzió ellen, amely azt hirdeti, hogy a szocializmust fel lehet építeni békés úton, harcolni kell azon illúzió ellen, hogy a szocializmus építésével mindenki egyet fog érteni, már csak azért is, mert a szocializmus végül mindenkinek hasznára lesz. Harcolni kell azon illúziók ellen, hogy nem szükséges osztályharcot vezetni, azok ellen, akik a szocializmust nem fogják megérteni és akik akadályozni fogják a felépítését. Tudnunk kell azt is, hogy nem elég a szocializmust építeni, hanem építenünk kell á szocializmus védelmét is. Azt hiszem, hogy polgáraink soha sem bocsátanának meg nekünk, ha egyidejűleg a szocializmus építésével nem alkotnánk meg annak támasztékát, ha nem építenénk ki egyidejűleg a védelmet és nem biztosítanánk ezzel a lehetséges rablótámadások ellen. Ha valóban sérthetetlenek akarunk lenni, nem szabad elfelejteni, hogy élelmezésünk nagy részben behozatalra szorul. Gabonaszükségletünk felét a Szovjetunióból és a népi demokráciákból hozzuk be, hússzukségletünk nagyrészét is behozatallal szerezzük meg, mivel mezőgazdasági termelésünk, amelyet a kapitalista társadalomtól örököltünk, nem képes fokozott szükségleteinket eilátni. Növényi és állati termelésünk el tudta látni a szükségletet azokban az időkben, amikor a munkások százezrei munka nélkül lézengtek, amikor milliókra rúgott azoknak az embereknek száma, akik hetente csak egyszer engedhették meg maguknak húst, amikor ezrével voltak olyan emberek, akik hetente egyszer sem ehettek húst, amikor falvainkon búst nem vásároltak. Emlékezzetek vissza azokra az időkre, amikor a nagygazdák cselédei egész héten át savanyú krumplin éltek. Most szükségletünk óriásit nőtt, ennek következtében termelésünk nem tudja kielégíteni ezt a növekedést. Igyekeznünk kell a termelést a szükséglet arányában fokozni, ez védelmünk lényeges része, hogy amennyire csak lehetséges, önellátók legyünk. Mezőgazdasági termelésünket át kell alakítanunk és itt többen tesznek fel kérdéseket -— hogy talán eddigi jelszavunkat sutba dobjuk. Mi volt a mi alapjelszavunk 1945-től és még azelőtt is, amikor a kapitalista pártokkal és a kapitalizmus bérenceivel küzdöttünk a polgárság bizalmáért ? Azt mondtuk: „A föld azoké, akik megművelik!" E jelszó alapján mozgósítani tudtuk a falvakat, a dolgozó parasztokat. E jelszó alapján hajtottuk végre az új földreformot,

1 kisajátítottuk a nagybirtokosok, a maradékbirtokosok és az egyház nagybirtokait, parcelláztuk a földet és azok kezébe adtuk, akik megmunkálják. És most, amikor a földet szétparcelláztuk és azok kezébe adtuk, akik a földet megművelik,, EFSz-eket alakítunk és egyesítjük az egyes földeket. Eltérés ez a mi alapjelszavunktól ? Miért alapítunk EFSz-eket? Azért, hogy továbbra is következetesen valóra váltsuk jelszavunkat: Nemcsak odaadni, de meg is tartani a földet azok kezében, akik megmunkálják! Ez a szocializmus teljes megvaló| sítása a mezőgazdaságban. Ma tudj nunk kell minden parasztot meggyőzI ni arról, hogy a föld régi, kezdetleges megmunkálása, a kisparaszti gazdálkodás nem hasznothajtó, hogy növekvő igényeinknek nem felel meg és hogyha mezőgazdasági feladatunkat teljesíteni akarjuk, mezőgazdaságunkat magasabb fokra kell emelnünk, hozzá kell fognunk annak szocializálásához. A szocializálás útja nálunk az EFSz! Újra kell hirdetnünk jelszavunkat: A föld azoké, akik megművelik! Éppen ezért, mert ezt a jelszavunkat teljesíteni akarjuk, szövetkezeti tagjainknak dolgozniok kell földjükön, ezért gondosan meg kell müvelniök a földet és gondoskodniuk kell arról, hogy a föld valóban több hasznot hozzon és ezt a nagyobb hozamot és hasznot nem tudja megadni a felaprózott, szétparcellázott föld és ansak kezdetleges megművelése. Nagy táblákat kell alakitani, felszántani a mezsgyéket és fokozott mértékben kihasználni a modern technikát. Ez eredeti jelszavunk következetes megvalósítása, amelytől egy lépést sem távolodunk el. Olyan következetesen teljesítjük, ahogy kezdettől, fogva hirdettük. Nem elég azonban csupán a gépesítés, ahogy azt többen gondolják. Azt mondták: Most felszántjuk a mezsgyéket, traktorokat, kombájnokat és új gépeket kapunk és menni fog minden, mint a karikacsapás! — Ez nem helyes! Az új technikát tudni kell felhasználni! Legfájóbb pontunk pedig az, hogy ezt az új technikát eddig nem tudtuk kellőképpen kihasználni. Ha kiszámítjuk, milyen mértékben használnak ki egyes traktorokat, rájövünk, hogy egész sor traktor és hatalmas gazdasági gép az év nagyrészében kihasználatlanul áll, hogy a föld, amelyet velük megművelnek, nem felel meg a megművelés lehetőségeinek, mivel a traktorokat roszszul kezelik és rosszul gondozzák. Az időveszteségek összeszámításából gyakran látható, hogy azok sokkal nagyobbak, mint a valóságban mezei munkával eltöltött idő. Ezek azok a mi nehézségeink, amelyekkel meg kell birkóznunk, hiányosságaink, ame lyek ellen küzdenünk kell, mivel ezek eltávolítása emberileg lehetséges. Hogy a traktor kifizetődjék, a traktorosnak a hektárok százait kell megművelnie. Ha csak tízesével munkálja meg a hektárokat, akkor a gépesítés nem fizetődik ki,, akkor lemaradunk és nem emeljük a növényi termelést. Ugyanúgy van ez az állattenyésztéssel is. Nem elegendők csak a közös istállók, nem elegendők a nagyhizlaldák. A jószágról lelkiismeretesen gondoskodni kell, jobban kell gondoskodni, mint akkor, amikor magánistállóban volt. Itt álmért sok vereség közül. Ghos elvtárs, az Indiai Kommunista Párt főtitkára méltán mondotta legutóbbi nyilatkozatában: ,,A választások eredménye azt mutatja, hogy az indiai nemzeti kongresszusi párt kormányhatalma végéhez közeledik". Ezeknek a szavaknak történelmi súlyán mit sem változtat, hogy a börtuimej, sortüze^j, éa terroral — választási csalások sorozatával — operáló kongresszusi párt a huszonhat tartományból álló India központi parlamentjében mégis megszerezte a számszerű többséget. Tekinet nélkül erre — mondotta Ghos — a nép Ítélete mégis teljesen világos, az indiai választási eredmények megrendítették a reakciósokat mind Indiában, mind India határain túl".; lünk az agronómusok és zootechnikusok kérdése előtt! Járási nemzeti bizottságainktól azt kérdezném: hogyan ellenőrzik až agronómusok és zóotechnikusok munkáját, milyen munkát mutatnak fel ezek az emberek. Jól tudom, hogy ezek munkája nem olcsó, rendes fizetésük van és e mellett gyakran a diéta-pénzből élnek. Előfordultak olyan esetek, hogy egy agronőmus vagy zootechnikus diétája havonta 10—15.000 koronát tett | ki. Ha már annyi pénzbe kerülnek, I mit követelünk meg ezektől az embe' rektöl? Nem azért van szükségünk j zootechnikusokra, hogy megállapít| suk, hogy valahol elhullott egy állat, azért foglalkoztatjuk őket, hogy hozzák rendbe állattenyésztésünket, hogy a járásban mintagazdaságot teremtsenek, hogy fokozzák a tehenek fejőképességét 10—12 literre naponta. Erről a zootechnikusnak be kell számolnia a járási Nemzeti Bizottság előtt, ennek pedig ezt meg kell követelnie. Hasonló a helyzet a hizlaldákban is. Bizonyitékot kell követelni ott, ahol félkilogrammos, vagy nagyobb napi súlygyarapodást mutatnak ki. Ugyanúgy van ez az agronómusokkal is. Figyelemmel kell kisérni, miképpen járnak el a föld hozamának emelésénél az EFSz-ekben, hogyan gondoskodnak a répa jó gondozásáról, ha ezt mind megtennök, a földhozam óriási emelkedését jelentené. Az állat- és növénytermelésről és emelésükről kiadott határozatokhoz azt a megjegyzést fűzöm; nem elég lelkesedéssel elfogadni a határozatokat, nem elég népszerűsíteni őket a gyűléseken. Ez mind kevés! A határozatokat konkréten szét kell írni, meg kell határozni konkréten, mit és hogyan fogunk végrehajtani az egyes helyeken. A határozat arra figyelmeztet, hogy mit kell tenni országos viszonylatban. Mihelyt azonban a kerületekbe, járásokba és községekbe lekerül a határozat, lehetetlen úgy beszélni róla és igy népszerűsíteni: „Igy döntött a Párt és kormány!" Meg kell figyelni, hogyan néznek ki j a valóságban a dolgok,, pontos gyakorlati tanácsokat kell adni. Ezt nem , lehet egyformán véghezvinni minden ! helyen és minden járásban. Szükséges ezért minden járásban pontos tervet kitűzni, amelynek kiindulópontja mindig a való helyzet. Nem elég a határozatokat elfogadni, vitatkozni róluk és népszerűsíteni őket. Konkrétizálni kell őket. Ha ezt megtanuljuk, ha ezt mindenütt az adott lehetőségek és viszonyokhoz mérten áí.visszük az életbe, gazdaságunk előre tör és mi kitűzött feladatainkat teljesítjük, a békét megvédjük ég a szocializmust felépítjük. Azzal, hogy a szocializmust kiépítjük, megalakítjuk népeink jobb életszínvonalát, azokét is, akik ebben még ma nem hisznek. Csak munkánkkal, csak alap elveink következetes megvalósításával, a rendetlenségek gyökeres kiküszöbölésével tudjuk az embereket meggyőzni. Ha mindvégig ezen az úton fogunk haladni, elegendő húsunk, zsírunk, tejünk és más élelmiszerünk lesz. Ez most a mi legfőbb kérdésünk, mindnyájunk közös fő feladatai