Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)

1952-01-11 / 9. szám, péntek

IIJ SZí 1952 január 11 GALGÓCZI ERZSÉBET: Alig néhány hónapja, hogy egészen új vakmerő zaj verte fel a határ csendjét: a gépállomás traktorainak a zúgása. Szokatlan volt, nyers volt ez a zaj, ott, ahol eddig még a kerekeik nyikorgását is a fü bársonya tompította, s az ostorpattogást elnyelte a végtelen, a végtelen magasság. A traktor is, a hangja is maga volt a nyers erőszakosság, ahogy " nehéz püff ögéssel nyelte az ugart s azon nyomban megemésztetté a dús fekete barázdánkat. Az egész gép valami erőszakos támadás volt az évszázadok óta megszokott rend ellen. Nemcsak a földeket forgatta fel mélyen, de kilenc ekevasával belemart a parasztok lelkére kövesedett szokásctíía is. S lassan, de biztosan készítette elő a talajt — a jövőnek ... Szalai a szomszédos dülön szántott. Tehenekkel. Mire hajnalban odaért, a traktorista ügyesen kibarázdált. Lekászálódott a szekérről, s az ostornyéllel megmérte a mélységét. Hüvelykujját mereven a fűzfavesszőnek feszítve bámult. Nem szólt. Délben nem volt nyugta. Átballagott az ugaron s szemmel felmérte, mekkorát szántott fel ma az a híres masina. — Hm, hm — mondta — hím. — Hogy az ördögbe csinálja? — töprengett. Mikor a traktor a tábla első végén járt, az utolsó barázdát észrevétlenül megjelölte egy galylyal. Egy kerülő után megszámolta az új barázdákat. — Kilenc — mondta hangosain. Nem tudott többet szólni. Mire beesteledett, ólomnehezek lettek a lábai. Jó húsz kilométerre valót legyalogolt az nap, különösen délután sokat futkosott, mert a tehenek az istennek sem akarták húzni a nyakukat törő igát, inkább körbe futkostak a táblán. Befogott, indult. A termelő csoport földje végén megállt az utolsó barázdánál: jóval idébb, mint reggel. — Nem jön még? — szólt a traktoristának. Maga sem hitte volna, hogy ilyen tisztességesre sikerül a hangja. — Én mindjárt — mosolygott frissen a legény — de a paripáim itt marad egész éjjel. — Bírja? — Ez igen. — Végigsimogatta tekintetével — erös ez. Szalai kifáradt, remegő teheneire nézett s megsuhintotta az ostort: Na... ! Szalai Jutka, meg a legényfiú, Imre egész nap kapáltak. Ugy terjedt előttük az óriási répatábla, mint egy végtelennek tünő bejárhatatlan út. Pedig már esteledett. A szomszéd rétről odahallatszott a hazatérő csorda kürtszava: a dűlő vég«í az akácok árnya hosszúra nyúlt, mint az ő számukra ez a mai nap. A távolban fiatal legényke csalamádét rakott a kocsijára, elindult, s a ritka levegőben tisztán hallatszott a távolodó zörgés. Jutka sóváran nézett utána. Lebukott a nap. — Menjünk már! — szólt ingerülten a bátyjának. A legény felegyenesedett. Inge újjával megtörölte izzadt homlokát és körülnézett. — Még a traktor is kint van. Az erdőn túlról élesen hallatszott szaggatott zúgása. — Hogyne, három műszakban szántanák. — Akkor is, ezt a kicsit már nem hagyhatjuk itt. A sor közepén voltak s messze volt a tábla vége, mint a hét ^lején a vasárnap. Jutka fáradt kedvetlenséggel sóhajtott: —• Ki hagynám vágatni azt a testrészemet,, amelyik még kíván' ja a kapálást! Ennél még az aratás is jobb. _ Miért? — Az összehordás miatt. Azzal le lehet mérni az elvégzett munkát. Ha az ember kepékbe rakja a kévéket, akkor már örül, mert vagy egy táblának vagy egy napnak vége van. De ez ... o'iyan, mint a taposómalom. Folyton ugyanaz, és semmi látszatja nincs. — Ugy vagy, kedves, a munlkával, mint az ember a betegséggel. Mindegyik rosisz, de a legrosszabb az, amelyik éppen bántja az embert. Ne hidd! — tiltakozott hetesen Jutka. — Csak lehetne dolgozni okosan is. Ezt is miért nem ekéztük meg? Már otthon lennénk! Imre bezárta a vitát. — Azzal a két tehénnel elég elvégezni a szántást. Ez így volt, erre nem lehetett mit mondani. Nem is volt rá szükség, mert kiértek. A kapákat eldugták az árokba, s toronyiránt vágtak a falunak. Derékig csatakosak lettek a harmattól. A falu végén, a keresztnél Imre felsóhajtott: Hej, jó uram, de megsoványodtál reggel óta! Hát még h

a ott lettél volna, ahol én! 1 Az uteaajtóban Kis Terivel találkoztak, Jutka pajtásával. Végignéztek rajta. — Hova készülsz? — Ünnep van a téeszcsében, befejeztük a cséplést. — Jó dogotok van, a fene egye meg, van kedved táncoind — szólt Imre. — Mit akarsz, ma igazán megérdemlem. Száznegyven százalékom van. — Azt hiszem, ma mi is túlteljesítettük a normát. Annyit dolgoztunk, amennyit bírtunk. — Hány holdat kapáltaitok be? — Hány holdat? Meg vagy bolondulva? _ Persze — nevetett kis gúnnyal Teri. —- Ti még kisüzemi munkamódszerrel dolgoztok, — Jutkához fordult. — Eljössz? — Hát. . . sok erőm nincs. Gyere be, majd meglátom. A nyári esték zűrzavara fogadta őket otthon. Szalainé is a határban volt egész nap g ahogy alkonyodva hazatért, egyszerre szakadt rá minden munka. Most moslékot keverni, mert a malacok szétrágják az ólat, most lezavarni a tyúkokat a fáról, hátha elviszi őket a róka, almot hordani az istállóba, csirkéket fölszedni, tüzet rakni, behordani az ágy ruhákat a kerítésről, melegre tenni az ebédmaradékot — szóval volt munkája bőven. Általában munkát és gondot sohsem kellett kölcsönkérniük a szomszédból. Jutkáék is alig hazaértek, már munkát kaptak. — Hozz vizet... Te meg merd tele a vályút... A lány felkapta a^ vedret, a barátnőjére nézett. Ez volt a tekintetében: Én menjek táncolni? H

a már a kútnál volt, egy füst alatt meg is mosakodott. Nem érezte frissebbnek magát. Az izmokba ivódott fáradtságot nem lehet lemosni a napi porral együtt. Tercsi az estéli csöndbe fülelt, aminek az egyhangúságát csak néha tarkította egy-egy álmában elbődülő borjú hangja, vagy félénk kutya, vakkantása. — Hallod? A kezét ringatva a vízben Jutka fölfigyelt. Inkább csak sejteni lehetett, mint hallani a falu közepéről idesuhanó zeneszót. Csárdás, — szögezte le Tercsi. Sokkal jobban hallatszott az ellenkező oldalról a traktor ismerős zúgása, Jutka szinte úgy érezte, hogy a nehéz puffogás a bőre alatt, a halántéka erén, a szíve falán kalapál. Szekérzörgés az udvaron: megjött a gazda. Szálainé készíti a zsétert, fejni indul. Ugyan, unit fej azon a kétt apadtőgyű tehénen? SzaSainé, fejét a tehén oldalának támasztva ugyanezen mérgelődik. Nehezen, vékony sugárban csorog a tej az edénybe. Bizony, nekik csak így csorog, csörgedezik a jólét évszázadok óta. Hamarosan ki is apad. Az asszony a fejőszéket a sarokba | lökte, bement. Szalai a padkán ült, ólmos óáradtsággal, szinte magába roskadt, mint egy régi kút. Szalainé a aséter fenekén lötyögő félkortnyi tejet az ura elé tartotta. Néma vád volt az arca. — Mit mutogatod? fakadt ki az ember ingerülten, — talán én tehetek róla? •— Hát ki, ha nem te. Én? Hiszen örökké moslékolom, korpát, napraforgót, mindent tömök beléjük, de mit ér, ,ha te lehajtod. A tehén nem ökör, hogy igába lehessen fogni! — Aztán a két kezemmel ásnám föl a földemet? — Erre Szalainé elhallgatott. — Neked csak jár a szád. de nem tudod, hogy mit beszélsz — toldotta meg az ura, nyilván igazságtalanul. Jutka már kitálalt. A két férfi szótlanul kanalazta az ételt, a lány félreüit a barátnője mellé. — Mi az, ne,

m eszel? Megette a kapanyél? — ugratta Tercsi vidáman. — Már mint az étvágyadat. Valahogy úgy van — hagyta rá szórakozottan Jutka. Meg akarta mondani neki, hogy menjen el a mulatságba, ilyén fáradtan és rosszkedvűen ő már úgysem kíséri el, de nem került rá sor. Szalainé megszólalt. *— Láttam a Kőhányásban a kukoricánkat. Csupa -hant, meg pörgye az egész. — Nem olyan ronda az — védekezett erőtlenül a legény. — De olyan; Szégyellem, hogy a miénk. — Csak azért látod olyan rondának, mert szövetkezeti földek vannak mellette. — De a fene egye meg, te nem tudod megmunkálni a saját földedet úgy, mint azok a közösek? Imre lecsapta a kanalat. — Maga próbálna meg tehen^tkel, meg kézzel olyan munkát végezni, mint ők traktorral. Akkor nem járatná a száját! Az utolsó szavaknál elpirult, s jobban szerette volna, ha nem mondja ki őket. Pedig érezte, hogy igaza van. Én tudom, hogy mi itt a baj, — szólt váratlanul Tercsi, a vendég, -— az, hogy maguk még mindig kisüzemi módszerrel gazdálkodnak. Senki nem válaszolt neki, de ez nem zavarta, — Úgyis jelképezhetném, hogy tehenekkel szántanak traktor helyett. Pedig Szalai bácsi, ha egy kicsit gondolkodna, rájönne, hogy ez kész ráfizetés. Szalai figyelni kezdett. Általában felébredt az^érdeklődés. — Ha tehenekkel szánt, akkor természetes, hogy nem adnak tejet. A szocializmusnak az elve, hogy mindenkit a megfelelő helyre. A tehén arra való, hogy tejet adjon. Szántásra a traktor való. -— Tercsi egészen tűzbe jött, felugrott és az asztalhoz lépett. — Ma már az állatokat sem szabad kizsákmányolni! Figyeljen ide, Szalai bácsi! Te is Imre! Gondolkodjanak egy kicsit. Ettől a két tehéntől, megfelelő kímélet mellett fejnének húsz liter tejet naponta. Legalább húsz litert. No most, vegyünk, mondjuk egy katasztrális holdat. Azt két tehénnel két nap alatt szűken le lehet szántani. Két nap: negyven liter tej. A traktor ugyanezt a földet leszántja húsz forintért. Látja, már itt is marad több, mint tíz forint haszon. Csak egy hold földnél! És ez csák ^az egyik oldala a dolognak. Jutka csillogó szemmel figyelt. A többiek is feszülten hallgatták az okos beszédet. Hiszen azt mondja ez a» termelőcsoportbeli kislány, ami bennünk is kavargott régóta, de nem tudták volna így kifejezni. Tercsi beszélt arról, hogy a gép jobb munkát végez, gyorsabban elvégzi: nem kell attól félni, hogy kiszáradt a föld, vagy elkésnek a vetéssel és ami a legfontosabb — hiszen népi demokráciában a legfőbb érték az ember, — a gépimunka felszabadítja a parasztot/ a kulákok kizsákmányolása, de az embertelen munka és az önkizsákmányolás alól is. — Hászen... látom én, — szólt elgondolkodva Szalai. — Csak nem akar hinni a szemének! — Azt gondolom . .. más is van ... amit rem látok. Amiről Tóthék beszélnek. — A kulákok? Nem tartja furcsának, hogy a gépállomás ellen agitálnak, s közben mindegyiknek van, vagy volt traktorja. — Ez igaz... — mondotta vontatottan Szalai. — Tudja, miért pofáznak? Mert most már nem az ő traktorukat veszik igénybe a parasztok, hanem a gépállomásét. Erre céloztam az előbb. Az igauzsorának befellegzett. Persze, hogy elkövetnek mindent a saját haldoklásuk

y meghosszabbítására. — Ez igaz, — szólt meggyőződéssel Szalai. — Csak ... — Mégis viszólyognak a gépálloÖMmpíai gondok Japánban, Svédországban az USA-ban es A kapitalista elnyomás alatt álló országok sportolóinak általában nagy nehézségekkel kell megküzdeniök, hogy kijuthassanak az 1952-eä helsinkii olimpiára. A nehézségeket a legtöbb esetben 'az anyagiak hiánya okozza. JapÜnban pl. az olimpiai bizottság még most sem tudja, hogy honnan veszi majd a pénzt, hogy 150 sportolót küldhessen Helsinkibe. Hasonló a helyzet Svédországban, ahol az olimpiai bizottság miután látta, hogy a kormány egyáltalán nem hajlandó támogatást nyújtani, most aláírásokat gyűjt és társadalmi úton igyekszik a szükséges támogatást megszerezni. Angliában a kormány kereken visszautasította a támogatást és valószínű, hogy az angol újságok „patronálják" majd az a^gol olimpiai csaipatot, hogy szégyenszemre ne maradjanak ki a helsinkii olimpiából. Semmivel sem jobb a helyzet az Egyesült Államokban. Cortland Hill, a téli sportok olimpiai bizottságának elnöke, Chicagóban nyilatkozatot tett és kijelentette, hogy az amerikai síelők valószínűleg nem vesznek részt az oslói téli olimpián, mégpedig pénzügyi okokból kifolyólag. — Jelenleg mindössze 21.000 dollárján rendelkezésünkre, — mondta Hill, — ahhoz viszont, hogy csapatunkat Európába küldhessük, 50.000 dollárra volna szükségünk. Ugy véljük, nem lenne helyes nevezni a csapatot, ha nem tudjuk megteremteni a kellő. összeget s ebből kifolyólag nem tudjuk megfelelően előkészíteni a csapat tagjait sem. Egyetlen megoldást. lát Hill: jelentékenyen csökkenteni a sí keret létszámát. Az Egyesült Államok 31 tagú csapatot akartak Oslóba küldeni, amely már jóval előbb, január elején odautazott volna, hogy a helyszínen tarthassa edzéseit. Ebből most már ^ligljanem semmi sem lesz. Ma kezdődik Budapesten, a csehszlovák asztalíteníszezdk részvételével a „Tízek bajnoksága" A legjobb magyar asztaliteniszezők számára kiírt „Tízek bajnoksága" az idén nemzetközi jellegű lesz. Az OTSB a versenyre meghívta a legjobb csehszlovák asztaliteniszezőket is. A csehszlovák versenyzők tegnap utaztak el Budapestre. A következők képviselik majd a csehszlovák színeket: Andreadis, Vána, Tereba, Tokár, Stipek, Turnovsky, Vyhnanovsky, nők: HruSková, Krejsová és Kotatková. A nagy érdeklődéssel várt nemzetközi asztaliteniszversény ma, csütörtökön, lapzárta után kezdődik a budapesti Sportcsarnokban. A válogatott fégkorongozők további előkészülete Pénteken, január 11-én lesz a brnói téli stadionban a csehszlovák válogatott jégkorongozók további előkészítő mérkőzése. Ezen a Szokol válogatott csapata mérkőzik a brnói kerület válogatottjával. Hogy a nem zeti csapat káderének valamennyi játékosa játszhasson, a brnói kerület részéről néhány más kerületből való játékos is fellép. A Szokol válogatott csapat játékosai a következők- Záhorsky, — Novy, Osmera, Lidral, Pycha — Ing. Rejman, Bartofi, Sekyr

a — Hajsmain, gesták, Blazek — M. Kluc. A brnói kerület csapatának összeállítása a következő: Richter (Pavlík) — Václav, Bubník, Gut, Neöas, Kekus, Anton, Kubát — VI, Bubník, Danda, Charouí; — Vala, Pilnáéek, Tesarík — Vidlák, Vanek. o r I h i r a i @ Jégkorong mérkőzéseit. Csehszlovákia legjobb, jégkorongozó csapatai tegnap barátságos mérkőzéseket játszottak, melyeken hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek az országos bajnokságokra. Eredmények: Olomouci kerület—ATK 7:7, Pardubice—

Ostrava 3:6, Zbrojovka Brno I.—Slapanice Í8:4, Hute Chomutov—Riöany 13:2, TP Poprad— GZ Královo Pole 7:8, Praha— Ostrava 2:6. © A Német Demokratikus Köztársaság labdarúgó bajnoksága. Vasárnap kezdődött el a Német Demokratikus Köztársaság labdarúgó Dajnokságának tavaszi idénye. A forduló egyik érdekessége, hogy a Halle, az „őszi bajnok" pontot vesztett. Zwickau így pontszámban beérte az első helyezettet. Az Obersohönweide—

Pankow mérkőzésen két berlini csapat találkozott egymással s meglepetésre a tabella utolsó helyén álló Pankow nyerte meg a mérkőzést. A mérkőzések egyharmad része döntetlen eredményt hozott. A forduló eredményei: Lipcsei VPV—

Altenburg 1:1, Babelsfcerg—

Gera 3:2, Zwickau— Thale 3:2, Stendal—Aue 1:1, Dessau—

Brieske Ost 7:1, Wismar— Halle 2:2, Obersohönweide—

Pankow 1:2, Erfurt—Drezdai Rotation 2:1, Meerane—Lipcsei Chemie 5:1. UJ SZŐ, a Csehszlovákia magyar dolgozók napilapja. — Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 8—10. , Telefon: 347—16 és 352—10. Főszerkesztő Lőrincz Gyula. — Kiadóhivatal: Pravda, központi kiadóhivatala, Jesenkého 12. Telefórf: üzemi előfizetés és lapáruSítás 274—74, egyéni előfizetés 262—77. Az UJ SZŐ megrendelhető a postai kézbesítőknél vagy a postahivatalokon is.- — Előfizetési díj Yi évre 120 Kcs.. A KÉPESKÖNYV előfizetése egy évre a Népnaptárral együtt 100 Kcs. — Feladó ßs irányító postahivatal Bratislava II. — Nyomja a Pravda n. v. nyomdá' ja, Bratislava. mástól. Azt is megmondom, miért. Mert azt hiszik, onnan már csak egy ugrás a szövetkezet. Szalai bólintott. — És nehéz, nagyon nehéz eltépni azt a köldökzsinórt, ami a parasztot a magántulajdonhoz köti. Tudja, mit ajánlok Szalai bácsi? Járjon nyitott szemmel a világban. Ne higgyen senkinek, csak annak, amit lát. Hasonlítsa össze a mága életét, a maga eredményeit a termelőcsoportéval. Pedig még csak egy éve működik. Figyeljen és gondolkozzék. Tegye mérlegre, amit tapasztal. Én meg vagyok róla győződve, hogy a mérleg a „közös" felé fog billeni. .. Jutka kikísérte a barátnőjét. A kiskapunál megálltak. — Nem sajnálod a mulatságot? — kérdezte' gyengéden. Tercsi nevetett. — Tíz, száz, ezer mulatságot se sajnálnék egy ilyen estéért. Hisz ez fontosabb, sokkal fonitostabb. Egy embert, nem, egy családot rávezetni a helyes útra. Tudom, el akartál küldeni, hogy ne legyek tanúja a családi veszekedésnek, de éppen azért nem mentem el. Éreztem, hogy ez a döntő pillanat. Most vagy... ) — Soha! — Nem. Most, vagy — majd később. Mindenesetre, sokkal jobb, hogy most... Elbúcsúztak. Jutka beszaladt, sötétben levetkőzött s a vékony takaró alá bújt. Dobogó szívvel fülelt. Csend lett. A kitárt ablakon beragyogtak a csillagok; pislogó szemmel őrködve a falu éjszakai békessége fölött. S a mezőről Jutka tisztán — egészen tisztán hallotta a traktorzúgást. Ö, mennyire szerette most ezt az ismeretlen traktoristát! Hiszen ö készíti elő a talajt, amelyből •< a jövő győzelmes vetése nekik is kivirágzik. \