Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)

1952-01-08 / 6. szám, kedd

msm 1952 január 8 iak úgynevezett „kollektív intézkedésekről" rve — a háború előkészítésének terve ViSERSzfsij eEvftírs az ENSz politikai bizottságában mondott beszédének befejező része Legutóbbi számunkban közöltük A. J. Visinszkij, a Szovjetunió külügyminisztere beszédéinek első részét az úgynevezett kollektív intézkedések javaslatáról, amelyet az USA ráerőszakolt a VI. közgyűlésre megtárgyalás céljából. A. J. Visinszkij miniszter beszédének első részében leleplezte azokat a célokat, amelyeket az USA követ az úgynevezett kollektív intézkedésekre tett javaslatával s ezeket konkréten a koreai amerikai agresszióval, a Kina ellen folytatott amerikai támadó akciókkal, a Közel- és a KözépKeleten és másutt előkészületben lévő támadó terveitkei pellengérezte ki. A. J. Visinszkij ezután az USA azon törekvéséről beszélt, hogy a VL közgyűlés eddigi ülésezésének eredményeit saját győzelmeinek akarja feltüntetni. Ezek a „győzelmek" azonban pyrrhusi győzelmek. Rámutatott konkréten Görögországnak a Biztonsági Tanácsba való beválasztására, amikor az USA brutális nyomást gyakorolt csatlósaira és Görögország megválasztását mégis csak a választások tizenkilencedik menetében tudta kersztülvinni. Beszélt továbbá az 1951 október 10-iki amerikai törvény kérdéséről folytatott vitáról, amely törvény 100 millió dollárt folyósít a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban végzendő felforgató tevékenységre. Az USA egyetlen tényt sem tudott megcáfolni, amelyre e vita során rámutattak és amely az USA támadó szándékait bizonyította. Tizenegy „nem-kommunista" kormány, amelyek több mint 571 millió lakossal bíró országokat képviselnek, az e kérdésről való szavazásnál nem támogatta az USA-t. Visinszkij elvtárs ezután így folytatta: Vájjon az ilyen tények indokolttá teszik-e, hogy valamiféle „győzelemről" lármázzanak? Nem véletlen tehát, hogy az amerikai sajtó józanabb része kénytelen volt megállapítani: a közgyűlés hatodik ülésszaka „akkor kezdte meg a szünidőt, amikor az amerikai tekintély a bizottságban összeomlóban volt", amikor nemcsak a középkeleti országok és néhány ázsiai ország küldöttei között, hanem még a nyugati táborban is „szakadár" hangok voltak hallhatók. És ha ülésszakunk ebben a „szomorú légkörben" oszolt szét a karácsonyi szünidőre, akkor legyen szabad megmondanom, hogy tegnap még inkább „szomorú légkörben" gyűlt össze munkája folytatására, mert nem kételkedem, hogy a jövőben még nagyobb kiábrándulás éri, ha felméri a közgyűlés egész hatodik ülésszakának eredménnyeit. Ez a sajtó ugyanakkor felhívja a figyelmet arra a szemmel látható ellentétre, amely a

z USA-kormánynak az úgynevezett „leszerelési" javaslatai és aközött van, hogy egyidejűleg nagyszámú hadosztályt sajtol ki az európai országokból. Vájjon nem tény-e, hogy például Belgiumot komolyan nyugtalanítják az USA-nak ezek a követelései, épű?y, mint a katonai kiadások elkerülhetetlen növelése. A Derniere Heure, a liberálisok lapja a napokban „A katonai kiadások súlya több annál, mint amit Belgium el tud viselni" címmel cikket közölt. A Cite, a katolikus szakszervezetek lapja közölte Belgium Harriman-bizottságbeli képviselőjének nyilatkozatát arról, hogy Belgium „elérte a menynyezetet" és nogy ,,k: van zárva az a lehetőség, hogy Belgium ... ajándékot adhat szomszédainak az atlanti szolidaritás nevében". Az Amerikai Egyesült Államok aronban a fegyverkezési programm megvalósításában mutatkozó egyre fokozódó nehézségek ellenére rohan ezen az úton, fogra veszi a zablát és el akarja ragadni az atlanti tömb legfontosabb országainak kormányát, annak ellenére, hogy ezek az országok, amint egyes képviselők beismerik, már nem képesek erre a fegyverkezési versenyre. Ezeknek az országaknák a helyzete valóban nem irigylésreméltó. Itt van például amit Churchill, az angol kormány feje mondott Nagy-Britanniának, az USA legfőbb atlanti szövetségesei egyikének helyzetéről. Churchill úr olyan vonathoz hason. Titotta Nagy-Britanniát, amely a téves vágányon, hatvanmérföldes sebességgel rohan hegynek lefelé. „Ne kíséreljük meg úgy feltartóztani — mondta Churchill — hogy téglafalat építünk eléje... ez csak azt jelentené, hogy a fal leomlik, a vonat szétzúzódik és az utasok elpusztulnak. Először működésbe kell hozni a féket." A pénzügyminiszter — mint Churchill mondta — ezt már megtette és így a vonatot lassan meg lehet majd állítani. A mozdonyt akkor meg kell fordítani és visszatolatni a helyes vágányra. Véleményem szerint ez a beszéd figyelmet érdemel. Olyan kérdéseket vet fel — bár csak képletes formában —.amelyek bizonyos magyarázatot igényelnek és remélem, hogy itt meg fogom kapni ezt a magyarázatot. Mi ez a téveg vágány ? Melyik az a tégla fal? Miért kell az összes utasoknak elpusztuln-.ok és a vonatnak össze, zúzódnia, ha akadályt építünk a hamis vágányon rohanó vonat megállítására? Mindez eléggé zavaros, de egy dolog világos: A brit vonat hámig vágányon fut, le kell fékezni, meg kell állítani és visszatolatni, hogy újból elindulhassoA a helyes vágányon. Ha eltekintünk a képes beszédtől, akkor a brit miniszterelnöknek ebben a nyilatkozatában nem láthatunk mást, mint annak beismerését, hogy a brit külpolitika hamis vágányon halad és ezért jutott Anglia Ilyen nehéz helyzetbe. De hogyan jussanak feljebb, amikor Anglia olyan helyzetben van, amely. ben magának Churchillnek a szavai szerint, ha nem szüntetik ínég az angol kincstár jövedelmei és kiadásai közti aránytalanságot, Anglia — Churchill kifejezése szerint — „nemzeti csőd elé kerül és választanunk kell a jótékony adományok, ha ilyent kaphatunk és az éhség között." Churchill rámutatott, hogy Angliára más veszély vár, különböző attól, ami 1940.ben volt. Mi nem költhetünk tovább többet— ez vonatkozik mind az ország egészére, mint az egyes személyekre, — mondotta Churchill — mint amennyit termelni és eladni tudunk. Nem számithatunk tovább amerikai segélyre a szövetséges védelmi és fegyverkezési intézkedések mellett. Ezt mondotta: „Ne

m szabad további eladósodással terhelni gyarmatbirodalmunkat. Mind. ezek komoly, kellemetlen tények, amelyeket nem lehet megváltoztatni beszédekkel, vezércikkekkel, vitákkal vagy szavazással." Ami igaz, az igaz. Mi következik mindebből? „Ha-folytatta Churchill — nem tudjuk megkeresni kenyerünket erőnk, szellemünk, hozzáértésünk további megfeszítésével, akkor nem lesz idő áttelepíteni azokat a milliós emberfeleslegeket, akik számára nincg élélem és lakás, és nem vagyunk meggyőződve arról, hogy valaki mint kedvencet el akarja tartani az angol oroszlánt." íme, ebben a helyzetben van jelenleg Anglia a fegyverkezési verseny politikája és a katonai kiadások egyre jobban fokozódó terhei következtében. Az egyetlen segítség azonban, amelyre Anglia az USA részéről számíthat — amint ezt Churchill úr is elismerte — a segítség a fegyverkezési programm további fokozásában. Ennek a grogrammnak a csökkentését nem engedik meg azok az erők, amelyek Eisenhower mögött állnak és nemcsak az USA, de az atlanti tömb többi tagállama külpolitikájának irányát meghatározzák. .kollektív intézkedések" programmja összeesküvés a béke ellen Az atlanti tömb táborában a nehézségeket fokozzák a táborhoz tartozó fő államok érdekei közötti egyre növekvő és élesedő ellentétek. Nem titok, hogy a Schuman-terv, amelynek segítségével az amerikai monopóliumok le akarják igázni több nyugateurópai ország — Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg — nehéziparát, nem korlátozódik erre. Amint Lavergne, a Sorbonne professzora „Schuman-terv" című munkájában írja: ez a terv Anglia ellen Irányul és — Lavergne professzor kifejezése szerint — „a legveszélyesebb hadigépezet, amelyet az utébbl másfél évszázadban létrehoztak" az álnok Albion ellen. A pool (a Schuman-terv szerint megalakítandó tröszt) által létrehozandó „európai közösség" — írja ebben a munkában — a valóságban állandó ipari koalíció, amelynek az lesz a célja, hogy kiszorítsa az angol fémgyártmányokat az összes kiviteli piacokról. A termelési feladatok terén való szakosítás, amelyet a „közösségen" belül meg íehet valósítani, rendkívül nagy mértékben elősegíti, hogy vereséget mérjenek az angol iparra más országok piacain. Hogyan lehetséges, hogy a Sshuman-terv, amely nem más, mint a mi hat államunk hatásos gazdasági háborúja az angol hatalom ellen, nem nyomja rá pecsétjét Anglia irányunkban folytatott általános politikájára? Mostantól kezdve a világ minden részében Anglia határozott ellenségességére kell számítanunk". Igy fest az Atlanti Egyezmény jótékony hatása. Világos, hogy ez az Anglia és Amerika közötti ellentmondásokról, az Anglia és Franciaország közötti ellentmondásokról tanúskodik, az ezekből eredő mindem következménnyel együtt. Ezek a nézeteltérések marcangolják az imperialista tábort. Itt kell keresni uraim az önök minden nehézségének gyökerét. A tükör mindig igazat mond — hangzik egy orosz közmondásban. (Nem lehet a tükröt szidni, ha az ember arca görbe, azért, mert a tükör is görbe arcot mutat). Ilyenek az angol-francia kapcsolatok perspektívái. A dolog azonban nem erre korlátozódik. Ismeretes, hogy az USA erősen támogatja a Sohuman-tervet, még pedig abból az egyszerű okból, hogy a Schuman-terv, mint a Plven-terv is, amerikai terv, amit így jellemzett még Spaak, az európai konzultatív gyűlés volt elnöke is. A Schuman-tervet az USA" mindenekelőtt megfelelő eszköznek tartja a gazdasági téren olyasmi biztosítására, amit a Pleven-terv kell hogy biztosítsoh számára katonai téren. Ezt a két „terv"-et arra szánták, hogy biztosítsák az amerikai monopóliumok és a hozzájuk felzárkózott nyugatnémetországi monopóliumok nyugateurópai uralkodó helyzetét. A Schuman-terv és a Pleven-terv a valóságban egyaránt NyugatNémetország remilitarizálásához vezet, ami összegyeztethetetlen az európai béke érdekeivel. Ezt elítélj maga a német nép, amely nem kíván Idegen torvek ráadásul még agresszív célokat követő tervek — megvalósításának eszközévé válni. A Pleven-terv ezerint néhány nyugateurópai ország egyesült hadsereget létesít, amelyben az uralkodó szerepet elkerülhetetlenül Nyugat-Németország fegyveres eröí töltik be. Ehhez hasonlóan az úgynevezett „Európai Szén és Acél Egyesülés" megszervezése következtében — amely a Schuman-terv értelmében egyesíti a ruhrvidéki nehézipart Franciaország, Belgium, Olaszország, Hollandia és Luxemburg nehéziparával — oly feltételeket teremtenek meg, amelyek biztosítják a ruhrvidéki iparmágnások fölényes helyzetét a nyugateurópai fegyver- és hadianyaggyártásban. Ez megfelel az amerikai monopóliumok érdekelnek, amelyek arra használták fel és használják fel a nyugatnémetországi megszállási rendszert, hogy mélyen behatoljanak a német trösztökbe és kartellekbe és érdekeltté tegyék azokat az amerikai agresszív tervek megvalósításában. Az utóbbi időben azonban az a terv, hogy ernópai hadsereget létesítsenek angol katonai alakulatok részvételével, Anglia ellenállásába ütközött. Anglia ugyanis nem hajlandó résztvenni ebben a hadseregben. Churchill ezt egyenesen kijelentette az 1951 december 6-i parlamenti beszédében, amikor azt mondta, hogy „amennyiben ez Angliát illeti, mi nem szándékozunk egybeolvadni az európai hadsereggel". Anglia álláspontja ebben a kérdésben azonban egyáltalán nem felel meg az amerikai militarizmusnak, amely igyekszik kezeihez kaparintani az angol fegyveres erőket is, Az USA azonban, az angolok ellenálásába ütközve, még nagyobb kitartással törekszik a német Wehrmacht újjáteremtésére és biztos szövetségesként számat rá az atlanti hadseregben. Az USA ezért erősen támogatja a militarista és újnáci szervezetek újjáélesztését Nyugat-Németországoan, amelyek revansista érzelmű német tábornokokat, tiszteket, katonákat, úgyszintén aktiv nácikat tömöritenek soraikban. Mértékadó jelentések szerint a nyugatnémetországi szövetséges főbiztosság amerikai részlege előkészítette mindezeknek a militarista szervezeteknek egyesülését. 1951 szeptemberében Bonnban gyűlést tartott 80 német tábornok. A gyűlésen résztvett Hays vezérőrnagy; az amerikai főbiztos helyettese is, aki az Atlanti Egyezmény keretében a nyugatnémetországi hadsereg megalakításának tervét mintahadsereg tervévé fejlesztette tovább. Ebben a társalgásban német részről résztvett Friessner, az újnáci szervezet mostani ideiglenes vezetője, von Manteufí'e. tábornok. Herrmann Ramcke vezérőrnagy, a hitlerista ejtőernyősök szervezetének alapítója, — aki nemrég szabadult egy belgiumi börtönből, ahol az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért kapott büntetését töltötte ki — továbbá Stump és Kurt Študent repülőtábornokok. Ugyanazokból a forrásokból ismeretes, hogy 1951 augusztus végén McCloy, az USA nyugatnémetországi főbiztosa kijelentette, hogy az európai hadsereg keretében nyugatnémet fegyveres erők létesíthetők és harci készültségbe helyezhetők 18 hónapon belül, attól számítva, hogy az Atlanti Szövetség szervei elhatározzák Nyugat-Németország felfegyverzését és kimondják a német „harci egységek" mozgósítását. McCloy n. gerösítette, hogy Nyugat-Németország felfegyverzésének hivatalos szankcionálása után az USA akkor is megkezdi Nyuga>Németország katonai „megsegítését", ha az még nem is lesz az Északatlanti Egyezmény tagja. Ami a nyugatnémetországi haditermelést illeti — tette hozzá McCloy — az elláthatja az Atlanti Szövetség fegyveres erőit „könnyűfelszereléssel": készülékekkel, villanymotorokkal, villamosszerplési anyagokkal, teherautókkal, stb. Eisenhower tábornok a maga részéről nagyon érdeklődik a nyugatnémet reguláris hadsereg újjászületése iránt. Az Északatlanti Szövetség római ülésszakán november 26-án Eisenhower nyíltan kijelentette, hogy az USA-nak mind földrajzi, mind pedig katonai tekintetben szüksége van Németország segíségére. Hozzátette, hogy amenynyiben az USA a német potenciál felhasználásával folytatni tudja az európai hadsereg megteremtését, akkor sokkal gyorsabban éri el céljait. Miféle célok ezek? Ez egyáltalán nem titok. Ezek a célok elég világosak és határozottak. Ezeket a célokat az USA-ban, Angliában, valamint Franciaországban működő, az extraprofitszerzés, valamint más országok kirablása érdekében új háborúra szomjúhozó agresszív erők politikája szabja meg — amint azt J. V. Sztálin 1951 február 17-én a Pravda munkatársának adott nyilatkozatában kijelentette. Vájjon nem lobbantották-e fel a háború tűzvészét itt is, ott is, Keleten, Koreában, Vietnamban, Malájföldön, vájjon nem a gyarmati hatalmak agresszív politikája szjtotta fel a náború tűzvészét ? Ez az agresszív politika fegyveres kézzel próbálja megállítani az új életre kelt ázsiai népek népi felszabadító mozgalmát í Vájjon maguk a gyarmatosító országok képviselői nem kénytelenek-e beismerni, hogy éppen arra törekszenek hogy megőrizzék gyarmati uralmukat, hogy biztosítsák más népek további kizsákmányolásának, elnyomásának lehetőségét? Vájjon De Lattre de Tassigny tábornok, az indokinai francia főparancsnok, nem jelentette-e ki nyilvánosan, hogy Franciaország ugyanazt teszi Indokínában, amit az amerikaiak Koreában, hogy a háború, amelyet. Franciaország Ázsiában, Indokínában folytat, nem egyedüli tét, hogy DélkeletÁzsia, sőt egész Ázsia kockán forog ? „Délkelet-Ázsia elvesztése — jelentette ki ez a tábornok — azt jelentené, hogy a kommunizmus kezébe ke rül a fő stratégiai nyersanyag, hogy a japán gazdasági élet kiegyensúlyozatlan állapotban marad, hogy egész Ázsia veszélyben van." Szükségtelen leleplezni a kommunizmusra és az Ázsiát fenyegető veszélyre törtéint hivatkozások különleges jellegét. A kommunizmus kérdé. sét csupán azért szőtték bele ebbe a dologba, hogy álcázzák az at. lanti tömb agresszív céljait, hogy becsapják a népeket. Anglia azonban ugyanazokat a célokat követi Malájföldön, mint az USA Koreában és Franciaország Viet. namban. Valamennyien pedig együttvéve a Közel., a Közép., ég a TávolKeleten. Az USA, Anglia és Franciaország erőfeszítéseinek az a célja, hogy megőrizzék ezekben az országokban uralkodó helyzetüket, hogy megakadályozzák a Közép- és Közel-Kelet népeinek felszabadulását az idegen járom alól és — amint ez például az imperialista hatalmak tevékenységéből különösen világosan kitűnik — továbbra is a népek nyomorának és elnyomo. rodásának árán gazdagodjanak. Mindezt olyan hazug állításokkal álcázzák, hogy ezek a hatalmak gondoskodnak a népek javáról, vagy hogy egyetlen céljuk a népek csatlakozása a „szabad" élethez, „felszabadító" küldetés teljesítése. Álszemteskedve szól erről többek között az amerikai karmány törvénye, amely százmillió dollárt irányoz elő a Szovjetunió és a népi demokráciák elleni terrorista aknamunkára. Ugyanennyire hazugok a Kom. informról, a „vörös imperializmusról", a „kommunista veszélyről" szóló jelmondatok. Erről beszélt nemrégiben — mint már említettem — Acheson, és Churchill. Ezekre a hazug beszédekre jól alkalmazható J. V. Sztálinnak, a szovjet nép vezérének nagyszerű szavai, amelyeket hasonló alkalommal mondott még 1939ben, midőn a fasiszta főkolomposok — a hitleri Németország, a fasiszta Olaszország és az imperialista Japán