Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)

1952-01-06 / 5. szám, vasárnap

1952 január 6 UJSZÖ Vísinszkíj elvtárs beszéde az ENSz politikai bizottságában (Folytatás az l. oldalról) mészetesén nem lehet másként értelmezni, mint — bár félszeg, de mégis nyilt — beismerését annak a ténynek, hogy az úgynevezett „kollektív intézkedések" programmja, amely ilyen beavatkozást javasol, nem szolgálhat a béke megszilárdításának és a háborús veszély csökkentésének biztosítékául. Mit érnek ebben az esetben az úgynevezett kollektív intézkedések, ha az Egyesült Nemzetek Szervezetét és főleg a kis. hatalmakat a háború szakadékának szélére állítják, ha arra kényszerítik őket, hogy a meredek szélén egyensúlyozzanak, a legélesebb meredek szélén, amely a világon fennáll, az előkészített és fenyegető háború meredekjének szélén? Ezért nem véletlen, hogy Svédország, amint - tegnap láttuk, nagyon körültekintően foglalkozik az úgynevezett „kollektív intézkedések" javaslatával és fenntartotta a jogot, hogy konkrét intézkedésekhez véglegesen csak a jelentés áttanulmányozása után foglalhasson állást. Lehet-e azonban egyetérteni Svédország képviselőjének azon nézetével, hogy az úgynevezett „kollektív intézkedések" bizottságának jelentése állítólag csupán a technikai kérdéseket világítja meg, amelyek ar" nemzetközi szankciók esetleges érvényesítésével kapcsolatban merülhetnek fel? Azok a kérdések, amelyekkel a jelentés foglalkozik, nemcsak technikai jellegűek, — ezek politilíai kérdések, sőt mondhatnám, hogy a legfőbb dolog, ami e jelentésre jellemző, éppen e jelentés politikai oldalán, politikai irányzatában rejlik, amelyet a jelentés sezrzői követnek, kifejezésre juttatva államaik politikáját, amelyet az USA vezetésével megvalósítanak a nemzetközi ügyekben. Nem lehet említés nélkül hagyni a svéd küldöttnek azt a megjegyzését sem, hogy az ENSz néhány további tagállama egyelőre nem hajlandó előre elfogadni az olyan kollektív intézkedésekben való részvétel vállalását, amelyeket csupán a nagyhatalmak többsége hagyna jóvá, vagyis azt, hogy a nagyhatalmak köI zött ne legyen meg az egyetértés. Hangsúlyozta azt a tényt is, hogy tényleg jelentős különbség áll fenn azon eset között, ha a nagyhatalmak ^egyetértésben járnak el és azon esetközött, ha nyilvánvaló antagonizmusban járnak el. Ebben az esetben — mondotta a svéd küldött, — tudniillik, ha nem volna a nagyhatalmak között egyetértés — „a szankciókban való esetleges részvétel az egész világ nagyhatalmai közötti háborúban való részvételhez vezethetne". — Meg kell mondani, hogy a „kollektív intézkedések" egész programmja lényegében szankciókat, tehát háborút jelent azon állam ellen, amelyet támadónak nyilvánítottak. A svéd kormány jelentette ki határozottan — úgy véli, hogy nem fogadhatna el kötelező részvételt az esetleges szankciókban abban az esetben, ha attól kellene félnie, hogy e részvételnek valószínű következmé. nye az országnak a világháborúba való bevonását jelentené. A továbbiakban még megemlékezem arról a kérdésről, amely közvetlenül összefügg azzal a kísérlettel, hogy a Biztonsági Tanácsot megfosz. szák azon jogától ég teljhatalmától, amelyet a békének és a nemzetek biztonságának védelmére foganatosítandó intézkedések kérdésében ruháztak reá. Jelenleg csak arra szorítkozunk, ami itt elhangzott, hogy felhívjuk a figyelmet az úgynevezett „kollektív ' intézkedések" teljes tarthatatlanságára, amelyek csak fokozhatják a béke és a nemzetközi biztonság veszélyez., tetését. Itt sem mellőzhetjük azt a vitathatatlan tényt, hogy éppen a koreai háború, amelyet az amerikai intervenciósok idéztek elö, volt a kapóra jött ok ahhoz, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetére rákényszerítsék az úgynevezett „Egység a békéért" tavalyi határozatot és hogy most az Egyesűit Nemzetek Szervezetére rákényszerítsék az úgynevezett „kollektív intézkedéseket", amelyek az említett bizottság jelentésében foglaltatnak, amely bizottság túínyomó többségét az Atlanti-tömb tagjai alkotják. Ha a „kollektiv intézkedések" prog. rammjának a koreai eseményekkel való kapcsolatáról beszélek, több na gyon autoritativ kijelentésre kell hivatkoznom. Elsősorban emlékeztetek, Ache^ son úr azon újévi beszédére, amelyet a Waldorf-Astoria hotelben rendezett banketten mondott, ahol a háború zsidó résztvevőinek szervezete aranyérmet adott át n*>ki. Ebben a beszédében Acheson úr kijelentette, hogy a koreai események bebizonyították, hogy a kollektív biztonság hathatós lehet, s hogy éppen a koreai események szolgáltak indítékul a „kollektiv biztonság" programmjának keletkezéséhez. Ezzel kapcsolatban nem felesleges emlékeztetni arra, hogy John Foster Dulles 1950 október 9-iki beszédében hangsúlyozta, hogy az „egység a békéért" határozatot, amelyet a mult évben fogadott el a közgyűlés, a koreai események inspirálták, amelyek Dulles szavai szerint bebizonyították, hogy az ENSz „hathatós eszköz lehet az agresszió elnyomására", s hogy e feladat megvalósitása érdekében „likvidálni" kell e szervezet gyengeségét. Ezzel világosan hangsúlyozta a „kollektív intézkedések" programmja és a koreai események közötti összefüggést, amely események minden lelkiismeretes, tárgyilagos és elfogulatlan ember számára nem jelentenek mást, mint fegyveres amerikai aggreasziót. Ismét azokhoz fordulok, akik a dolgot úgy igyekeznek leírni, mintha a koreai események „Észak-Koreából eredő agressziót" jelentenének. Ne korlátozódjanak csupán üres frázisokra, üres beszédre, hogy állítálag Észak-Koreából eredő .kommunista" agresszióról van szó és cáfolják meg a dokumentumokat, amelyeket előterjesztettünk: az Oliver tanárhoz intézett levelet, a liszinmani rendszer washingtoni nagyköveteinek nyilatkozatait, az amerikai tábor felelős személyiségeinek nyilatkozatait, amelyek mind nem hagynak semmi kétséget afelől, hogy Koreában az amerikai erők előre előkészített, megfontolt fegyveres agressziójáról volt sző. Ezt cáfolják meg itt előttünk. Két év óta mindmáig nem tudták ennek megcáfolását még megkísérelni sem, mert nem lehet cáfolatnak minősíteni az üres tagadást és annak üres bizonygatását, hogy „Észak-Koreából eredő aggresszióról" van szó. Mi dokumentumokat terjesztettünk elö. Ezeket a dokumentumokat nem cáfolták meg. Sőt meg vannak erősítve. Csak Oliver tanár levelére figyelmeztetek, amely megjelent az amerikai lapokban. Ebben a levélben meg van erősítve az a kijelentésem, amit ebben az ügyben az V. közgyűlésen tettem és amelyből világos volt, hogy a koreai katonai akció amerikai agresszió következménye. Mindezt eddig nem cáfolták meg és meg vagyok győződve, hogy nem is fogják megcáfolni. Ami az „Egyesült Nemzetek Szervezete gyengeségének likvidálását" illeti, amint ismeretes, az angolamerikai tömb ezt a feladatot a közgyűlés V. ülésezésén azzal oldotta meg, hogy a Biztonsági Tanácsot törvényellenesen megfosztotta azon jogaitól és teljhatalmától, amely az alapokmány szerint öt megilleti, és hogy ezeket a jogokat és teljhatalmakat a közgyűlés törvényellenesen magáévá tette az újonnan megalakított szervekkel együtt, mint amilyen például a végrehajtó katonai szerv, amely a bizottság jelentésében mint az úgynevezett „kollektív intézkedések" megvalósítására szolgáló fö operatív instancia szerepel. Mindezeket a törvényellenes intézkedéseket, mint ismeretes, teljesen indokolatlan és mesterkélt érvekkel leplezik, pl. arra való "hivatkozással, hogy a Biztonsági Tanács nem', képes teljesíteni a reá háruló kötelezettségeket, hogy a Biztonsági Tanács „paralizisér*", vétojogra, stb. stb. hivatkoznak. Mindezeket a törvényellenes intfekeidjés^kgr, mejyek díurvám sértik az alapokmányt, azzal próbálják ellep lezni, hogy arra hivatkoznak, hogy ezeket az intézkedéseket az „ÉszakKoreából eredő támadás" ellen voi tak kénytelenek foganatosítani, s hogy ezek az úgynevezett kollektív intézkedések az Egyesült Nemzetek Szervezetének lehetőséget adnak arra, hogy teljesítsék azon kötelezettségeiket, amelyek reá hárulnak. Ezek a kötelezettségek — mondják — bárminemű agresszió elnyomását és az agresszió áldozatainak védelmét jelentik. Ezek az állítások teljesen hamisak és álszentek. Ami a koreai eseményeket illeti, már az. „Észak-Koreából eredő agreszszióról szóló" állításokat nem egy szer megcáfoltuk. Ezzel kapcsolat ban foglalkoznunk kell Acheson úr kijelentésével, amelyet itt tegnap megismételt az USA képviselője, hogy „Kórea esete bebizonyította, hogy az alapokmány szerint kollektív akciókat meg lehet valósítani". Azonban az, ami az ENSz zászlaja alatt és az ENSz nevében Koreában folyik, nemcsak, hogy nem felel meg az ENSz alapokmányának, hanem egyenesen az ENSz alapokmmánya kigúnyolását jelenti épp úgy, mint maga az „Egység és békéért" elnevezésű határozat, valamint azok az intézkedések, amelyeket most „kollektiv intézkedések" címe alatt javasolnak nekünk. Az, ami most Koreában folyik, rablóaktus, borzalmas rablóaktus. Kore

a lángokban áll. A koreai nép borzasztó áliatiasságoknak van kiszolgáltatva. Az intervenciósok fegyverei, a napalmbombák, az ágyúés gépfegyvertűz, a békés emberek — gyermekek, nők és aggok ezreit és ezreit gyilkolják le. És az USA képviselője azt mondja itt nekünk: „Ez a hathatós „kollektiv biztonság" fokozatos kifejlesztésének kezdete!" , Nem meggyőző bizonyítéká é ez már magában véve is az úgynevezett kollektív intézkedések agresszív mivoltának, amelyeknek már Korea áldozatául esett? É

s most felhívjuk önöket, akik még nem vesznek részt ebben a koreai fegyveres kalandban saját fegyveres erőikkel, saját embereikkel — felhívják önöket, hogy most fogadják el az úgynevezett „kollektív intézkedések". nek ezt a programmját, hogy kötelezzék magukat, hogy folytatni fogják ezt az úgynevezett „hathatós kollektív biztonsági rendszert", amelyet a koreai amerikai intervenció kezdett meg Abban a törekvésben, hogy egy kissé mentegessék az agresszív intézkedéseknek ezt a borzasztó tervét, amelyet kollektiv védelmi intézkedéseknek tüntetnek fel, a bizottság nyilvánvalóan provokációs szándékkal támogat és maga is terjeszt hazug rágal mákat a Szovjetunió és a népi demokratikus országok oldaláról fenyegető támadás veszélyéről. Emlékezetünkben van, hogy a közgyűlés ötödik ülésezésén Acheson úr a jelenlegi nemzetközi kapcsolatok, ban fennálló feszültségről beszélve, arrói'igyekezett bennünket meggyőzni, hogy „minden nehézség — amint kifejezte a Szovjetunió új imperializmusában gyökerezik" a szovjet fegyveres erők növekedésében, amelyek állítólag messzire meghaladják a> védelem szükségleteit és így a békét veszélyeztetik. Acheson úr ez évben, amikor beszámolt az 1951-es évi amerikai külpolitikáról, a közel- és középkeleti politikájuk eredményei megemlítésénél nem felejtette el kijelenteni, hogy terület hatalmas jelentőséggel bír (az/Egyesült Államok számára, — A. J. V. Visinszkij), mind a lakosság, az erőforrások, a sztratégiai helyzet, mind a közlekedési íitöejek szempontjából. Ehhez megjegyezte, hogy ezeken a területeken veszélyes pontot jelent a suezi csatorna védelmi kérdésében felmerült krizis és az a kilátástalan helyzet, amely az iráni naftaforrások 'kihasználásával kapcsolatban felmerült." Itt van a kutya eltemetve! Egyúttal azt sem felejtette el Acheson kijelenteni, hogy „ez a két tény veszélyes lehetőséget jelent, amit a Kreml kihasználhat". Mit kezdjen ezzel a Kreml? Talán az iráni nép ellenszenve az angol 'kormánynak Irám fttg<g»tieiaségébe való beavatkozása ellen és az USA által segített kísérletek elleni harc a saját természeti források független kihasználására „a Kreml cselszövényeit" jelentik, mintahogy újévi beszédében Acheson úr megjegyezte ? * / Mindez csak arra volt jó, hogy a „kollektív intézkedések" programmját vedelmi programmnak tüntessék fel és hogy az egész oly képet nyerjen, mintha ezeket a védelmi intézkedéseket meg kelleje tenni, valami olyan veszély elhárítása céljából, amivel állítólag a Szovjetunió fenyeget, annak dacára, hogy Acheson úr jól tudja, hogy ez a veszély egyszerűen csak képzelet szülöttje. Hasonló beszédeket hallottunk ezen az ülésen főleg az USA, valamint egynéhány latinamerikai ország küldöttjeitől is, akik folytatják a tények meghamisítását, a békeszerető nemzetek elleni gyűlölet szítását és meg akarják rendíteni a hitet a biztonságban, félelmet akarnak kelteni hamis hírék terjesztésével. Ilyen kampányt folytat az USA és ebben az igyekezetében annál kitartóbb, minél kevesebben vannak már azok, akiket még ezekkel a hamis jelszavakkal é^ a tények elferdítésével be lehet csapni. Ezt a célt szolgálta és a lakosság közötti háborús hangulatkeltésre törekedett Bradley generális, az USA vezérkari főnökének nemrég elhangzott beszéde, melyben felhasználta az alkalmat arra, hogy a mi állítólagos támadó szándékainkért, ocsmányan megrágalmazzon bennünket. Az ď beszédét nemcsak az országunk elleni gyűlölet sugalmazta, hanem az a szándék is, hogy a világ figyelmét elvonja az Atlanti Szövetség tényleges támadó szándékairól, amely szövetségnek programmja szorosan összefügg az 1950 november 3-ki 377. számú határozattal az úgynevezett „Kollektív biztonság"-ról. Ezt az Atlanti szövetség vezető tényezői sem tagadják, még Bradley generális sem, aki nemrég kijelentette, hogy az USA biztonságát „a nemzeti szövegezésben megjelölt kiegyensúlyozott erők jelentik és pedig az Északatlanti Szövetség alapján kidolgozott nemzetközi kollektiv erökiegyensúlyozás". A kollektív intézkedések, amelyeket a 14-es bizottság kidolgozott, az Atlanti szövetség szerinti kollektív kiegyensúlyozott erőket jelentik, amint ezekről Bradley generális beszélt. Tehát az Atlahti-tömb programmja, célja, és feladatai között és a „kollektív intézkedések" programmja, céljai és feladatai között közvetlen szerves összefüggés van, tehát semmiképpen sem váratlan dolog, ha az úgynevezett „kollektív intézkedések" programmja, amely a közgyűlés elé terjesztett jelentésben foglaltatik, nem az „egység békéjéért" prograr-ímja, amelynek a tizennégyek bizottsága feltünteti, hanem a militarista államok csoportjának programmja, amelyek agresszív szándékkal egyesültek, és valóságos összesküvést kovácsoltak a béke és a békeszerető nemzetek ellen. Hogy meggyőződjünk arról, hogy az úgynevezett „kollektív intézkedésieknek" milyen jellegük van, elegendő, ha figyelembe vesszük például „a gazdasági-pénzügyi intézkedésekéről szóló jelentésnek harmadik fejezetét, valamint 43—45-ik szakaszait, amelyben a hivatásos bűnözök cinikus nyíltságával és raffináltságával mérlegelik azon államoknak a „gazdasági intézkedések iránti érzékenységét", amelyek ellen ezek az intézkedések irányulnak. A tizennégyek bizottságának jelentésében arról van szó, hogyan lehet a legjobban „megsebezni", azt az országot, amely a „kollektív intézkedések" áldó Tatává válik, arról van szó, hogyan lehet a legjobban és leghathatósabban érvényesíteni a szankciókat ezen ország gazdasága ellen abból a célból, hogy ellenállását megtörjék, és elfojtsák, abban az esetben, ha ennek az országnak cselekedeteit és politikáját agresszív tetteknek minősíti éppen aa Attanti-tömbnek ez a „bölcs tanácsa". Milyen forrásból meríti a jelentés a szükséges eszközöket? A bizottság ezt nem titkolja. A bizottság jelentésében nyilt feleletet adott erre a kérdésre. Erről a dologról a bizottság jelentése ezeket mondja: „Ebben a jelentésben megbírált közgazdasági intézkedések viszonylagosan újak. Az ilyen intézkedések a katonai politika fontos eszközét képezték a napoleoni háborúk idejében. mddig az időig ezen intézkedések alkalmazása nem járhatott kielégítő eredménnyel. Csak a legújabb korszak ipari forradalma tette az országokat ez akciók által rendkívül sebezhetőkké. Látható, hogy ezeknek az intézkedéseknek, amelyeket a bizottság javasol már meg van a történetük: lényeges szerepet játszottak már a napoleoni háborúk idején a katonai politikában. És valóban az intézkedések ez a rendszere, amelyeket a bizottság „viszonylagosan újaknak" tüntet fel, a napoleoni „szárazföldi zárlat" fontos eszközei voltak és legalább százötven évesek. Ha a napoleoni agresszív háború és Napoleon 1812-ik évi Oroszország elleni hadjárata nem jártak „kielégítő" eredménnyel, hanem ellenkezőleg — az egész emberiség szerencséjére — a támadó letörését okozták, az csupán azért következett be — amint ez a jelentésből kitűnik, — mert nem volt olyan helyzet, nem voltak meg azok a történelmi előfeltételek, amelyek ilyen „kielégítő" eredményt hozhattak volna. Ez pedig lett volna egy idegen ország leigázása és a napoleoni hadjárat sikere. Ilyen „kielégítő eredmény", mint ahogyan a jelentés szerzőitől halljuk, nem volt lehetséges azért, mert akkor más korszak volt, mert akkor az ipari forradalom még az országokat nem tette ilyen intézkedésekkel olyan rendkívül könnyen sebezhetővé, mint ahogyan ez a mai korszakban van. Uraim, lehet szégyenteljesebb valami, mint a bizottság jelentésének ez a része, amely diosőiti a napoleoni korszak támadó háborúin, amelyben egyedül azon sajnálkoznak, hogy ezek a háborúk nem vezettek „kielégítő eredményekre", mert még nem folyt le az ipari forradalom, amely egyik vagy másik a támadásnak kitett országot minél sebezhetőbbé tenné. A béke védelmének ilyen programmját szerkesztették meg ' a „kollektív intézkedések" ügyetlen szerzői. Azt akarják most, hogy a közgyűlés bekapja ennek az „új gondolatnak" a csalétkét, az agresszív napoleoni háborúk korszaka „harcászati politikájának fontos eszközét" és ezt a béke megőrzésének és a nemzetközi biztonság biztosításának eszközéül adják ki. Az USA azonban ezt a programmot most megvalósítja. Betiltotta a kivitelt a Szovjetunió s a népi demokráciák országaiba az embargo kihirdetésével és a Bettel-féle törvény érvényesítésével. Az USA kormánya most arra törekszik, hogy megkapja az ENSz áldását, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete nevével álcázza támadó politikáját. Az ilyen kisérletet azonban nem koronázhatja siker. Az ilyen csalás nem sikerülhet. Az ilyen „kollektív intézkedések" ennek az egész programmnak igazi céljait csak leleplezhetik, csak új bizonyítékokat szolgáltathatnak arra. hogy az Atlanti tömb ,az USAval az élén és a nyomában haladó ..kollektív intézkedések" bizottsága, új ' világháború előkészítésének útjára léptek. Az atlanti tömb eddigi egész tevékenységének célja az. hogy kihasználja az USA. Anglia, Franciaország és az őket támogató többi országok ipari hatóerejét a háborús Célokra. Az Atlanti tömb vezető tényezői ezt már nem is tagadják. Kiviláglik ez főként Bradley tábornok idézett beszédéből, amely igazolta, hogy az Atlanti tömb célja az USA számára megnyerni az atom. fegyver minden előnyét — és amint