Uj Szó, 1951. november (4. évfolyam, 257-281.szám)

1951-11-07 / 261. szám, szerda

• ' -Qíjevi a 'zoojefumó, a világbéke megdönlhelellen bástyája! p p Q. (X). Sztálin A kremli katonai tanfolyam hallgatóinak emlékestjén mondott beszédéből Elvtársak! Közölték velem, hogy önöknél itt Lenin-emlékestet rendeznek s engem meghívtak az est egyik előadójának. Ugy vélem, nincs szükség arra, hogy Lenin tevékenységéről összefüggő előadást tartsak. Azt hiszem, jobb lesz, ha arra szorítkozom, hogy néhány olyan tényt közöljek, amelyek Leninnek mint embernek és mint politikusnak némely sajátosságát jellemzik. E tények közt taián nem is lesz belső összefüggés, de ennek nem lehet döntő jelentősége akkor, amikor általános képet akarunk kapni Leninről. Mindenesetre nincs módomban ez alkalommal többet adni, mint amennyit az imént megígértem. A kőszáli sas Első ízben 1903-ban ismerkedtem meg Leninnel. Igaz, hogy az első ismeretség nem volt személyes, hanem látatlanban, levélváltás után jött létre. De eltörölhetetlen benyomást tett rám, amely nem hagyott el a pártban végzett munkám egész ideje alatt. Szibériában voltam akkor száműzetésben. Mikor Lenin forradalmi tevékenységével a 90-es évek végén és különösen 1901 után az „Iszkra" kiadása után megismerkedtem, arra a meggyőződésre jutotam, hogy Lenin személyében rendkívüli emberrel van dolgunk. Lenin az én szememben akkoriban nem egyszerű vezetője volt a Pártnak, hanem a Párt igazi megteremtője, mert egyedül ő értette meg Pártunk belső lényegét és elodázhatatlan szükségleteit. Amikor összehasonlítottam pártunk többi vezetőjével, mindig úgy tetszett nekem, hogy Lenin fegyvertársai — Plehanov, Martov, Akszelrod és a többiek — egész fejjel kisebbek nála, hogy Lenin hozzájuk képest nem egyszerűen a vezetők egyike, hanem magasabb típusú vezető, kőszáli sas, aki a harcban nem ismer félelmet és bátran vezeti a pártot előre az orosz forradalmi mozgalom felderítetlen útjain. Ez a benyomás oly mélyen vésődött lelkembe, hogy szükségét éreztem annak, hogy egy akkor emigrációban lévő jóbarátomnak írjak róla és kérjem véleményét. Nem sokkal ezután, amikor már száműzetésben voltam Szibériában — ez 1903 végén történt —, lelkeshangú választ kaptam barátomtól és egy egyszerű, de mélyen szántó tartalmas levelet Lenintől akivel, mint kiderült, barátom közölte levelem tartalmát. Lenin levele aránylag nem volt hosszú, de ez a levél Pártunk gyakorlatának merész, rettenthetetlen kritikáját és a Pártnak a legközelebbi időszakra sző ló egész munkaterve nagyszerűen világos és tömör kifejtését tartalmazta. Csak Lenin tudott a legöszszekúszáltabb dolgokról is ily egyszerien és világosan, Ily tömören és merészen írni, úgy, hogy minden egyes mondata egy-egy lövés, amely célbatalál. Ez az egyszerű és merész levélke még jobban megerősített engem abban, hogy Lenin pártunk kőszáli sasa. Nem tudom magamnak megbocsátani, hogy Leninnek ezt a levelét, mint még sok más levelet, a régi illegális pártmunkás szokása szerint elégettem. Ettől az időtől kezdődik ismeretségem Leninnel. Szerénység Először 1905 decemberében találkoztam Leninnel, a bolsevikok Tammerforsi (Finnország) konferenciáján. Reméltem, hogy meglátom pártunk kőszáli sasát, a nagy embert, aki nagy nemcsak politikailag, hanem nagy hogy úgy mondjam fizikailag is, mert Lenin az én képzeletemben úgy élt, mint egy óriás, aki hatalmas növésű és tekintélyes külsejű. Mekkora volt calódásom, mikor a legmindennapibb embert pillantottam meg, közepesnél alacsonyabb növésű, aki semmiben, a szó szoros értelmében semmiben sem különbözött a közönséges halandóktól... Megszokták, hogy a „nagy ember" rendszerint elkésik a gyűlésről, úgyhogy a gyűlés résztvevői szorongó szívvel várják megjelenését, ezenfelül a nagy ember megjelenése előtt az ü'és résztvevői figyelmeztetik egymást: „Pszt... csendesebben ... jön ..Ezt a szertartásosságot nem tartottam feleslegesnek, mert ez imponál, tiszteletet kelt. Mekkora volt csalódásom, amikor megtudtam, hogy Lenin előbb jelent meg a gyűlésen, mint a küldöttek és egy sarokba húzódva egyszerűen beszélget, a legközvetlenebb beszélgetést folytatja a konferencia legegyszerűbb küldötteivel. Nem titkolom, hogy ezt akkoriban némely szükséges szabály némi meg sértésének tartottam. Csak utóbb értettem meg, hogy Leninnek ez az egyszerűsége és szerénysége, az a törekvése, hogy észrevétlen maradjon, vagy legalábbis, hogy ne legyen feltűnő és ne hangsúlyozza magas pozícióját, ez a vonás egyik legerősebb oldala Leninnek, mint az új tömegek, az emberiség legmélyebb, „legalsó" rétegeiből I való egyszerű és közönséges tömeI gek új vezérének. A logika ereje Nagyszerű volt Lenin két beszéde, melyet ezen a konferencián mondott: az aktuális helyzetről és az agrárkérdésről. Sajnos, nem maradtak fenn. Ihletett beszédek voltak ezek, melyek az egész konferenciából viharos lelkesedést váltottak ki. A meggyőződés rendkívüli ereje, az érvelés egyszerűsége és világossága, rövid és mindenki számára érthető mondatok, semmi póz, semmi megszédítő gesztus és hatásvadászó frázis — mindez előnyösen különböztette meg Lenin beszédét a szokásos „parlamenti" szónokok beszédeitől. De engem Lenin beszédének nem cz a sajátossága ejtett foglyul. Lenin beszédeiben engem a logikának az az ellenéllhatatlan ereje nyűgözött le, mely kissé szárazon hat, de a hallgatóságot annál jobban hatalmába keríti, fokozatosan felvillanyozza, hogy aztán, mint mondani 3zokás, mindenestül rabul ejtse. Emlékszem, a delegátusok közül sokan mondták akkor: „A logika Lenin beszédeiben — valami roppant erejű csáp, amely fogóival minden olflalról szorítja az embert és amelynek öleléséből lehetetlen kiszabadulni: vagy megadod magad, vagy készülj fel a teljes vereségre". Ugy vélem, hogy Lenin beszédeinek ez a sajátossága szónoki művészetének legerősebb oldala. Sohasem sopánkodott Másodízben 1906-ban, pártunk stockholmi kongresszusán találkoztam Leninnel. Ismeretes, hogy ezen a korfgresszuson a bolsevikok kisebbségben miradtak, vereséget szenvedtek. Akkor láttam először Lenint a legyőzött szerepében. Egy cseppet sem hasonlított azokhoz a vezérekhez, akik sopánkodnak és elcsüggednek a vereség után. Ellenkezőleg, a vereség Lenint valóságos energiagóccá sűrítette, amely követőit új harcokra, a jövendő győzelemre lelkesítette. Lenin vereségéről beszélek. De miféle vereség volt ez? Csak rá kellett nézni Lenin ellenfeleire, a stockholmi kongresszus győzteseire — Plehanovra, Akszelrodra, Martovra és a többiekre: nem igen hasonlítottak Igazi győztesekre, mert Lenin ä mensevizmus könyörtelen kritikájával, mint mondani szokás, nem hagyott rajtuk ép bőrt. Emlékszem, hogy mi, bolsevik küldöttek, csoportba verődve, Leninre szegeztük szemünket és tanácsát kértük. Néhány küldött beszédén fáradság, csüggedés érzett. Emlékszem rá, hogy Lenin, válaszolva az ilyen beszédekre, maróan, a fogain keresztül szűrve a szót, mondta: „Ne sopánkodjatok, elvtársak, minden bizonynyal győzünk, mert nekünk van igazunk". Gyűlöljétek a sopánkodó intelektuelleket, higyjetek saját erőtökben, erről beszélt velünk akkor Lenin. Ereztük, hogy a bolsevikok veresége ideiglenes, hogy a bolsevikoknak a közeljövőben győzniök kell. „Ne sopánkodj, amikor vereség ér" — ez Lenin működésének az a sajátossága, amely Lenint segítette abban, hogy mindvégig oda? dó és saját erejében bízó hadsereget tömörítsen maga köré. Soh = sem kérkedett A következő, 1907-es londoni kongresszuson a bolsevikok győztek. Akkor láttam először Lenint a győztes szerepében. Más vezéreket 'a győzelem rendszerint megszédít, elbizakodottá és kérkedövé tesz. Ilyenkor az a leggyakoribb, hogy elkezdenek győzelmet ünnepelni, pihennek a babéraikon. De Lenin egy cseppet sem hasonlított az ilyen vezérekre. Ellenkezőleg, éppen a győzelem után vált különösen éberré és óvatossá. Emlékszem, hogy milyen állhatatosan magyarázta akkor a küldötteknek: „Először — ne ragadtassuk el magunkat a győzelemtől és ne kérkedjünk ; másodszor — szilárdítsuk meg a győzelmet; harmadszor — semmisítsük meg as ellenséget, mert az ellenség /bsak meg van verve, de még korántsincs megsemmisítve". Maró gúnnyal figurázta ki azokat a küldötteket, akik könnyelműen erősködtek, hogy „mától fogva a mensevikeknek befellegzett". Nem volt nehéz bebizonyítania, hogy a mensevikeknek még van gyökerük a munkásmozgalomban, hogy hozzáértéssel kell ellenük küzdeni, mindenképpen el kell kerülni, hogy túlbecsüljük erőinket és különösen azt, hogy lebecsüljük az ellenség erejét. „Ne kérkedj a győzelemmel" — ez az a lenini jellemvonás, amely Lenint segítette abban, hogy az ellenség erejét józanul mérlegelje és a pártot biztosítsa az esetleges meglepetések ellen. Elvi szilárdság A párt vezéreinek okvetlen meg kell becsülniök pártjuk többségének véleményét. A többség — az az erő, mellyel a vezérnek okvetlenül számolnia kell. Lenin ezt épp oly jól tudta, mint minden más pártvezetö. De Lenin sohsem vált & többség rabjává, különösen akkor nem, amikor a többségnek nem volt elvi alapja. Voltak olyan pillanatok pártunk történetében, amikor a többség véleménye, vagy a párt pillanatnyi érdekei a proletariátus életbevágó érdekeivel összeütközésbe kerültek. Ilyen esetekben Lenin habozás nélkül, eltökélten az elvhüség oldalára állt a párt többségével szemben. Mi több — nem félt ilyen esetekben a sző szoros értelmében egymaga fellépni mindenki ellen, abból indulva ki, hogy — mint gyakran beszélt erről — „az elvi politika az egyetlen helyes politika". Különösen jellemző ebben a vonatkozásban az alábbi két tény: Az első tény. Az 1909—1911-es évek — az az időszak, amikor az ellenforradalom által szétvert párt teljesen felbomlóban volt. Ez az az időszak volt, amikor nem hittek a pártban, az az időszak, mikor a. pártot nemcsak az értelmiségiek, hanem részben a munkások is tömegesen hagyták el, az illegalitás szakadásának időszaka, a likvidátorság és a bomlás időszaka. Nemcsak a mensevikek, de a. bolsevikok is egész sor frakciót és áramlatot alkottak akkor, amelyek nagyobbrészt el voltak szakadva a munkásmozgalomtól. Ismeretes, hogy éppen ebben äz időszakban keletkezett a. földalatti munka teljes felszámolásának és a munkások legális, liberális sztolipini pártba \

ralő szervezésének eszméje. Lenin volt akkor az egyetlen, aki ellenállt az általános ragálynak és magasra tartotta a párt zászlaját, bámulatos türelemmel és páratlan szívóssággal gyűjtötte össze a párt szétszórt és szétvert erőit, küzdött a munkásmozgalmon belüli minden néven nevezendő pártellenes áramlattal, hallatlan bátorsággal, példátlan kitartással szállt síkra a pártszerüségért. Ismeretes, hogy ebben a pártszerüsógért folyó vitában Lenin aztán győzött is. A második tény. Az 1914—1917 közötti időszak az imperialista háború dühöngésének k c rszaka, amikor az összes, illetve majdnem az összes szociáldemokrata és szocialista pártok beleesve az általános hazafias bódulatba, hazai imperializmusuk szolgálatába szegődtek. Ez volt az az időszak, amikor a II. Internacionálé meghajtotta zászlait a tőke előtt, amikor a soviniszta hullámmal szemben még olyan emberek sem állták S meg a helyüket, mint Plehanov, Kautsky, Guesde és mások. Lenin volt akkor az egyetlen, illetve majdnem az egyetlen, aki erélyes harcot indított a szociálsovínizmus és szociálpacifizmus ellen, leleplezte a Guesde-ek és Kautskyak árulását és megbélyegezte a középutat kereső „forradalmárok" felemásságát. Lenin tudatában volt annak, hogy mögötte jelentéktelen kisebbség van, de nenr tulajdonított ennek döntő jelentőséget, mert tudta, hogy az egyetlen helyes politika, amelynek jövője van, a következetes internacionalizmus politikája, mert tudta, hogy az elvi politika az egyetlen helyes politika. Ismeretes, hogy ebben az új Tnternacionáléért folyó vitában is Lenin lett a győztes. „Az elvi politika az egyetlen helyes politika" — ez az a tétel, melynek segítségével Lenin úiabb „bevehetetlen" állásokat vett be rohammal és a forradalmi marxizmus oldalára hódította a proletariátus legjob elemeit. A forradalom lángelméje Lenin a forradalomra született. A forradalmi robbanásoknak valóságos lángelméje és a forradalmi vezetésnek legnagyobb mestere volt. Soha olyan szabadnak és derűsnek nem érezte magát, mint a forradalmi megrázkódtatások korszakában. Ezzel egyáltalában nem azt akarom mondani, hogy Lenin egyaránt helyeselt minden forradalmi megrázkódtatást, vagy hegy mindig és minden körülmények között a forradalmi kirobbanások mellett foglalt állást. Korántsem. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Lenin zseniális éleslátása éppen a forradalmi robbanások idején nyilvánult meg a legteljesebben és a legvilágosabban. Forradalmi fordulatok napján valósággal kivirult, látnokká lett, megjósolta az osztályok mozgását és a forradalom j menetének cik-cakjait, amelyeket úgy ismert, akár a tenyerét. Nem hiába szállóige pártköreinkben: „Iljics úgy tud úszni a forradalom hullámain, mint hal a vízben". Innen van Lenin taktikai jelszavainak „kápráztató" világossága és forradalmi elgondolásainak „szédítő" merészsége. Két különösen jellemző tényre emlékszem vissza, amely Leninnek ezt a sajátosságát megvilágítja. Az első tény. Az Októberi Forradalom előtti időszakban történt: a munkások, parasztok és katonák millióv.akiket a hátországban és a fronton a válság ostoroz, békét és szabadságot követelnek; a tábornoki kaj* és a. burzsoázia a katonai diktatúrát készíti elő a „végsőkig vitt háború" érdekében; az egész úgynevezett ,,közvélemény", az összes úgynevezett „szocialista pártok" a bolsevikok ellen foglalnak állást, akiket „német kémeknek" szidalmaznak; £erenszkij megpróbálja illegalitásba kergetni — és részben már sikerült is neki odakergetni — a bolsevikok pártját; — az osztrák-német konl£ ciónalc akkor még hatalmas és fegyelmezett hadserege állt a mi fáradt és bomladozó hadseregünkkel szemben, a nyugateurópai „szocialisták." pedig még mindig zavartalan blokkot alkotnak kormányaikkal „a teljes győzelemig vitt háború" érdekében ... Mit jelentett a felkelés lángralobbantása ebben a pillanatban ? A felkelés lángralcbbantása ilyen körülmények között annyi, mint mindent egy kártyára feltenni. Lenin azonban nem félt a kockázattól, (inert tudta, lá.tnoki szemével látta, hogy a felkelés elkerülhetetlen, hogv a felkelés győzni fog, hogy az oroszorszáki felkelés előkészíti az imperialista háború végét, hogy az oroszországi felkelés felrázza majd a Nyugat megkínzott tömegeit, hogy az oroszországi felkelés az imperialista háboriit polgárháborúvá fogja átváltoztatni, hogy a felkelés meghozza a Szovjetek Köztársaságát, hogy | a Szovjetek Köztársasága védőbástyája lesz az egész világ forradalmi mozgalmának. Ismeretes, hogy Leninnek ez a forradalmi jövőbelátása a továbbiak során példátlan pontossággal beteljesedett. A második tény. Az Októberi Forradalom utáni első napokban történt, amikor a, Népbiztosok Tanácsa a lázadó tábornokot, Duhonyin hadseregföparancsnokot megpróbálta rákényszeríteni arra, hogy szüntesse be a hadmüveleteket és kezdjen fegy* verszüneti tárgyalásokat a németekkel. Emlékszem, hogy Lenin, Krílenko (aki később hadseregfőparancsnok lett) meg én Petrográdba elmentünk a vezérkar épületébe, hogy onnan táviratilag folytassunk tárgyalásokat Duhonyinnal. Kínos pillanat volt. Duhonyin és a Főhadiszállás a leghatározottabban megtagadta a Népbiztosok Tanácsa parancsának végrehajtását. A hadsereg parancsnoki kara teljes egészében a Föhadiszálllás kezében volt. Ami a katonákat illeti, nem lehetett tudni, mint mond majd az a tizennégymilliós hadsereg, amely a Szovjethatalom ellen hangolt úgynevezett hadseregi szervezeteknek volt alávetve. Magában Petrovgrádban, mint köztudomású, akkor érlelődött a. hadapródiskolák növendékeinek felkelése. Azonkívül Kerenszkij haddal vonult Petrovgrád ellen. Emlékszem, hogy egy kis szünet után a távírőkészüléknél szokatlan fénnyel villant fel Lenin tekintete. Látni lehetett, hogy már határozott. .„Gyerünk a rádióállomásra — szólt Lenin, — has-^nát fogjuk venni: külön paranccsal elmozdítjuk Duhonyin tábornokot, helyére kinevezzük hadseregfőparancsnoknak Krilenkót és a parancsnoki kar feje felett a. katonákhoz fordulunk azzal a felhívással — zárják körül a tábornokpkat, szüntessék be a hadmüveleteket, létesítsenek kapcsolatot az osztrák-német katonákkal és vegyék kezükbe a béke ügyét". Ez „ugrás" volt a „bizonytalanba". De Lenin nem félt ettől az „ugrástól", ellenezőleg, örömest tette meg, mert tudta, hogy a hadsereg békét akar és ki is harcolja a ^ékét, elsöpörve a. békéhez vivő úton maga elöl minden akadályt, mert tudta, hogy a béke létrehozásának ez a módja megteszi hatását az osztrák-német katonákra, hogv ez fokozza majd a békevágyat kivétel nélkül minden fronton. Ismeretes, hogy Leninnek ez a forradalmi jövőbelátása később szintén teljes pontossággal beteljesedett. y Zseniális éleslátás, az a képesség, hogy a közelgő események belső értelmét gyorsan felfogja és kibogozza — ez az a tulajdonsága Leninnek. amely servitette őt abban, hogy megállapítsa a helyes stratégiát és világosan kijelölje a magatartás irányvonalát a forradalmi mozgalom fordulópontjain.