Uj Szó, 1951. november (4. évfolyam, 257-281.szám)

1951-11-06 / 260. szám, kedd

1951 november 6. 5 A losonci Tátra-bútorgyárban sikeresen fejesték be a vála&xtervesést Az Irányszámok átvétele után a tömegszervezetek a technikai osztállyal közösen megvitatták a gépek munkaképességének és a munkaidőnek kihasználásához szükséges előfeltételeket. Most, a választervezés idején láthattuk igazán, hogy népi demokratikus hazánkban újtípusú dolgozók ezrei születtek, akik mint a szosializmus építői, a világ békéjének harcos védői, minden tudásuk és erejük latbavetésével küzdenejj szebb jövőnkért. A választervezés sikeres lefolyása a jó megszervezéstől és céljának minden dolgozóval való megismertetésétől függött. S most lássuk, hogyan folyt le a választervezés a losonci Tatra-bútorgyárban. A kezdeményezést az üzemi pártszervezet vette a kezébe, amely a választervezés egészséges lefolyásának irányítója lett. Mühelyaktívákat hívtak egybe, amelyeket a tízes- és húszasbizalmiak, a mühelytanácsok és bizottságok tagjai, a mesterek és vezetők, a legkiválóbb dolgozók, élmunkások és újítók vettek részt. A termelési tanácskozások sikeres lefolyásának kulcsa az alapos népnevelő munka volt. Az elvtársak már kidolgozott tervvel jöttek és a dolgozók értékes hozzászólásaikkal és javaslataikkal járultak hozzá a választervezés sikeres lebonyolításához. — Az 1952. évre termelési tervünk 56.8 százalékkal növekszik — mondotta Pócsik István igazgató-elvtárs. — Az üzem az év kezdetétől 117.2 százalékra teljesítette a tervet. A 42. héten pedig 131.2 százalékos eredményt értünk el. — A választervezésben elért sikereink örvendetesek. Ezzel az ered- j ménnyel kilátás van arra hogy no- j vember 22-re befejezzük az 1951. év utolsó negyedévét. Ha ez valamilyen oknál fogva mégsem sikerülne, határozottan merem állítani, hogy december l-re kötelességünknek eleget teszünk. — Az üzemünk dolgozóinak 70 | százaléka akkordban dolgozik és a munkások kivétel nélkül megszilár- ; dították normáikat. Például egy há- ' lószoba Elkészítésénél 25 munkanor- : mát sikerült megtakarítani, ami megfelel három munkás napi telje- ' sítményének. Továbbá szép eredmé- j nyeket értünk el az adminisztratív erők csökkentésével is. öt személylyel csökkentettük az irodai munka- j erőket, ami jelnetékeny pénzmegtakarítást eredményezett. — A munkabérkatalógust szigorúan betartjuk és nem lépjük túl, ha pedig mégis túllépjük, akkor csak a többtermelés javára, tehát minden kifizetett korona alá van támasztva termeléssel. Dolgozóink valóban megértették és fontolóra vették a kormányrendeletet s minden lehetőt elkövetnek, hogy a normák szilárdításával emeljék a termelékenységet. — A választervezés a munkások terve és vele bizonyítják be dolgozóink a legjobban, hogy valóban jól gazdálkodnak a munkahelyükön és helyt tudnak állni a termelés irányításában. A jó politikai felvilágosító munkának meg volt a hatása, a munkások tényleg gondolkodni kezdtek a termelés eddigi formáiról és keresték a javítási lehetőségeket. Egyesek a jó felvilágosító munka után már maguk jöttek javaslataikkal, hogyan' lehetne normáikat megszilárdítani. A szilárd normák betartása a munkások körében nagy, örömteli visszhangot keltett. Hallgassük csak meg, hogyan vélekednek erről a losonci Tatra bútorgyár n. v. dolgozói. Jacsmenik István, a lakkozó műhely egyik kiváló munkása, ezeket mondotta: — Megbecsülöm a munkát, mert még élénken emlékszem azokra az időkre, amikor munka nélkül voltam. Bizony, zsenge ifjú koromban megismerkedtem a nincstelenséggel. Szerettem volna tanulni is, de szüleimnek nem volt anyagi módjuk, hogy az iskolát tovább folytassam, meg kellett elégednem azzal a tudással, amit az elemi iskola adott. Helyzetünk gyökeresen, megváltozott. Ma már nem kell attól tartanunk, hogy a munkások gyermekeinek azt mond. ják, hogy ha apád béres volt, akkor te sem lehetsz más. öröm és büszkeség tölt el bennünket, dolgozókat, amikor azt látjuk, hogy a munkásembereknek fiai mérnöknek, orvosnak tanulhatnak. A kapitalista rendszer alatt még gondolni sem mertünk ilyesmire, de még szakmát tanulni sem volt könnyű dolog. Igy volt ez velem is. Hárman voltunk testvérek, a nyomor, nincstelenség megadásra kényszeritett. Le kellett mondám az iskoláról és elmentem kovácsinasnak. De abb^n az időben a mesterek úgy bántak a tanonccal, hogy lehetetlen volt kibírni. Gorombák voltak és a mester nem szakmai tanulásra használt fel, hanem a mezőre zavart kapálni, kaszálni és ezért kénytelen voltam otthagyni. — Ma nyugodtan hajthatom a fejem pihenőre, nem kell attól tartanom, hogy jön a hét vége és vele együtt a kínos perc, az elbocsátás is. A kizsákmányoló kapitalista rendszer alatt hárman dolgoztunk testvérek, de inkább mondhatnám, dolgoztunk volna, mert legtöbbször munkanélküliek voltunk. Bizony, se ruhára, se cipőre nem tellett, nagyon keserves volt a megélhetés. — Meg kell, hogy említsem az 1946-os évet, amikor még nehéz volt bejutni ebbe az üzembe. És ha valaki be is jutott, akkor a munkást még nem az elvégzett munkája után értékelték. Én is 1946 óta dolgozom ebben az üzemben és engem se a munkám szerint értékeltek, bár addig is becsületesen végeztem a reám bízott munkát. Csak az 1948. év dicső, győzelmes februárja hozta meg számomra és mindannyiunk számára, hogy azt mondhatjuk magunkról: elégedettek vagyunk. Ma azt mondhatom és azt mondják a munkástársaim is, mert ma az elvégzett munkánk szerint értékelnek minket. — Az üzemünkben az együttműködés és segítség egészséges szocialista szelleme uralkodik s ezért mi is arra törekszünk, hogy munkánkban a legszebb eredményeket érjük el. Pócsik István üzemigazgató elvtárs, aki a munkások soraiból került az üzem élére, pár szóval megjegyezte, hogy Jacsmenyik elvtárs az üzem legjobb munkásai közé tartozik. Jacsmenyik István 180 százalékra teljesíti normáját. Azelőtt mint alkalmi munkás dolgozott és olyan ügyesen megtanulta a lakkozást, hogy a legnagyobb elismerést érdemelte ki. Jól megszervezi a munkát és előrelátó. Munkája olyan, mint egy gépben a főtengely. Ha ő kihagy, akkor az üzemben ez érezhető és nem tudják teljesítem az előirányzott tervet a befejező munkálatoknál. De ez nála ritkán fordul elő, olyan szorgalmasan végzi munkáját. Ha valami hiba akad, akkor sem miatta, hanem valami technikai zava- miatt. — Eddig már hét újítási javaslatot nyújtott be, melyeket már felhasználtunk— mondja Pócsik üzemigazgató elvtárs. — Ezenkívül még öt újítójavaslatot nyújtott be, melyek most vannak ellenőrzés alatt. Jacsmenyik Istvánon látni, hogy nem szeret dicsekedni és jóleső érzés volt számára, hogy ezeket más mondotta róla. — Az újítási javaslatot azért nyújtottam be — mondotta —, mert tudatában vagyok annak, hogy könynyebbé és gazdaságosabbá teszem velük a termelést. Újításaimért eddig 7000 koronát kaptam. A keresetemmel is meg vagyok elégedve, mert 6000 Jfcronát is megkeresek havonta és becsületesen megélek belőle. Sok szép dolgot vásároltam 1948 óta, amiről azelőtt csak álmodtam. Amit a kapitalista rendszer alatt nem tudtam, mint például tanulni, azt most igyekszem behozni Könyveket, újságot Avasok rendszeresen. Az Uj Szónak előfizetője vagyok és ha az üzemben felejtem véletlenül, még hazulról is visszatérek érte, mert nem teljes a nap, ha nem olvastam el. — A munkások ma igazi szabadságot élveznek, nem úgy, mint az én gyermekkoromban — mondotta Pócsik István igazgató elvtárs. — Tudjátok, elvtársak, hogy ezen a helyen, ahol most mint igazgató ülök, kaptam a pofonokat. Pofonvertek mert elkéstem a munkából. Nem volt autóbusz, mint ma, de még csak kerékpár sem. Gyalog jártunk a csikorgó hidegekben nyolc kilométerről. Ha valaki elkésett, akkor arra már el lehetett készülve, hogy a pofon is repül, összeszorított ajakkal hallgatni kellett, mert ha abban az időben valamelyik munkás kinyitotta a száját, akkor a kapun kívül talál, ta magát. Kussolni kellett, mert *kkor'még az éhbértől Is elesett. Sajnos, hogy még ma is vannak o'yanok, ak'k ezt elfelejtették, akik még ma is úgy tekintenek a munkára, mint a kapitalista rendszer alatt. v — Nagyon helyesf, hozf ma mindenkit elvégzett munkájl után értékelnek — mondotta Kovács István munkás. — Én akkordban dolgozom, reggel hatkor a fépem mellé állok és a lehető legjobban kihasználom a gépet és munkaidőmet. De keresek is minden két hétben 4000 koronát. Mo?t a negyedévi elszámolásnál három hétre kaotam 6200 koronát. Vannak természetesen olyanok is — folytatja Kovács István, — akik a felét sem keresik meg. De nem azért, hogy nincs lehetőségük a nagyobb keresetre, mert igenis, van rá lehetőség. Ha én megkeresem, azt a pénzt megkeresheti más is, de akkor a WC-re való járkálást, illetve a túlgyakori cigarettaszünetet korlátozni kellene. Némely munkás olyan, hogy megelégszik, ha egy műszak alatt 220 koronát keres. A többi időt azonban ellógja Amikor aztán elérkezik a fizetés ideje, akkor morognak az orruk alatt, hogy ők sokkal kevesebbet keresnek. Arról viszont megfeledkeznek, hogy míg a becsületeseA dolgozó munkások pontosan ledolgozzák munkaidejüket, addig ök kényelmesen szívják a cigarettát. — Ezt én is meg tudnám tenni — folytatja Kovács István —, de akkor a keresetem süllyedne. Hát én inkább kevesebbet cigarettázom és többet keresek. Meg aztán arra. is gondolok, nem helyes az, hogy akik így cselekszenek, nem akarnak engedni a cigarettaszünetböl. Ma, amikor a szocializmust építjük, megköveteli mindannyiunktól a világbéke fenntartása és annak megvédése, hogy becsületesen dolgozzuk le a napi nyolcórás munkaidőnket. Én magam 20 százalékul szilárdítottam a normámat, de o munkatársaim legtöbbje 10—15 százalékkal járult hozzá a termelékenység fokozásához. Uj munkamódszereket keresünk és az elvtársak jó agitációs munkával elősegítették a munkások kezdeményezését. A munkások szabályszerűen javítják az üzem gazdaságosságát és így jól előkészítjük az 1952. évi választervet. K. I. Miért védi Szász mester a munkaiegyelem ellen vétkezőket? Hozzászólás cikkfinbSz az apátialusi Polana-fizemből Az Uj Szó október 20-i számában olvastam az apátfalusi Polana szövőműhelyben felmerülő hiányosságokról és bátorságot vettem, hogy én is írok néhány sort az apátfalusi szövőműhely hibáiról, amiért részben magát a mestert kell okolni. Én mint szakmunkás 10 évig dolgoztam a felvetőn, közben kimaradtam másfél évre, mert gyerníekem született és kezdetben azzal számoltam, hogy végleg otthon maradok. De férjem Itthon minden nap hangosan olvasta az Uj Szót, hogy én is halljam és egyszerre ketten tanuljunk az újságból. Megértettem kormányunk felhívását, megértettem azt, hogy minél több női munkaerő kapcsolódik be a munkába, annál jobban tudjuk biztosítani az ötéves terv időelőtti teljesítését és a szocializmus gyors felépítését. Elhatároztam, hogy én is visszatérek a gyárba és lelkiismeretes munkával fogom építeni mindannyiunk boldogabb jövőjét. Gyermekemet az üzemi csecsemőotthon gondozására bízom az alatt a 8 óra alatt, amíg én a gyárban versenyzek a felvetőn munkatársaimmal. A versenynek van is eredménye, mert két-három hónapja, hogy dolgozom és a szocialista munkaverseny során díjazva lettem. Én kistípusú felvetőgépen egyedül dolgozom. Vannak Itt nagy típusú felvetögépek is, melyeken ketten dolgoznak és sokszor kis gépemmel nagyobb teljesítményt érek el, mint az elvtársnők a nagy gépeken. Ezt bizonyítja az akkordlap és a fizetésem, mert átlag 1300—1500 korona fizetést kaptam hetente. Ezalatt a rövid Idő alatt, hogy újból dolgozom a gyárban, azt tapasztalom, hogy a munkatársnőim az első napokban észrevették, hogy a versenyben lemaradnak és megintettek: — Bolond vagy, ne siess, úgy sem fizetik ki, ha sokat dolgozol. Nem hallgattam rájuk, mert láttam, hogy egyes munkatársnőim irigységből beszéltek így. Elmúlt egy hónap, elmúlt a másik és bizony én a fizetésemet rendesen megkaptam, de közben figyeltem munkástársnöimet a műhelyben, figyeltem azt, hogy miért maradnak le a termelésben. Ma már nem csodálkozom ezen és tudom, hogy normájuk nem teljesítése abból ered, hogy hol az egyik gép áll le, hol a másik. Összejönnek beszélgetni, nevetgélnek, amikor megunják, akkor elmennek olyan helyiségekbe, ahol a vezetők nem láthatják őket, ott cigarettázna!^, Igy természetesen nem lehet nagy teljesítményt elérni. Ha kérdőre vonja őket a szövődé akkordosa, akkor panaszkodnak, hogy a szál nagyon szakad. Míg figyeltem például az egyik munkatársnőmet. Rosszul ment neki a munka, ellenben csak addig dolgozott rosszul, míg az akkordos nála volt és érdekes volt az, hogy csak azon az oldalon szakadtak a szálak, ahol munkatársunk dolgozott. Rájöttem, hogy itt valami rendellenesség van. Másr '•p megkérdeztem tőle, hogy miért van az, hogy annyira szakadtak a szálak és csak azon az oldalon, ahol ő dolgozott. Meglepett, amikor munkatársnőm elárulta a rejtélyt. — Nézz ide, — mondja — ha az akkordos sok szakadást jegyez fel, akkor 47 koronát fizetnek 100 méter után, miért ne kapjak 47 koronát 43 korona helyett. Kevesebbet kell dolgozni és a fizetés nagyobb. Ha látom, hogy az akkordos jön, akkor elszakítok 3—4 szálat és mig hozzám jön, addig megkötözöm. De közben beljebb a csévében is elszakítom a szálakat és ezt többször megismétlem, hogy több szakadásom legyen. Amikor Szász elvtárs, a felvetőmester visszajött betegszabadságáról — rekreáción volt a Tátrában — mindenkihez elment gépről-géphez érdeklődni, csak éppen hozzám nem jött. Ez feltűnt nekem, vájjon mi lehet ez? Bizonyára valami rosszat mondtak reám. Talán irigyelték, hogy előző héten 4050 métert csináltam és ezt már nem 43 hanem csak 40 koronával számolták el. Jelentettem ezt a mesternek, aki csak a vállát vonogatta. Ugyanakkor az előbb említett munkatársam 100 méter után 47 koronát kapott. Természetesen nem csinált annyi métert, mint én, nem azért, mert rosszabbul ment volna neki a munka, hanem azért, mert elég gyakran állt a gépe kihasználatlanul, a munkatársnő pedig más gépeknél beszélgetett. A fizetés különbséget jelentették az üzem akkordosának, aki figyelmeztette a mestert és az akkordosnöt. Nagy meglepetésemre a mester másnap reggel végigjárta a gépeket — mert feltártam a szakadások okát. Ez természetesen olyan hatást keltett a felvetőn, mintha követ dobnának a méhkasba. Csúnya megjegyzéseket tettek rám olyanok, akik károsítják az ötéves terv feladatainak teljesítését. El voltam készülve mindenre, ami ezek után következett. Másnap a mester olyan munkát adott nekem, amit csak nagygépen lehet elvégezni. Nem tekintett a kárra, ami ebből ered, a bosszú forrt benne, hogy felfedtem a felvető hibáját és ezzel rámutattam a mester mulasztására. Nem szóltam semmit, nem hátráltam meg, munkámat továbbra is lelkiismeretesen végzem. Mikor ezt látta Szász mester úr, nem gondoskodott az anyagszállításról sem és órák hosszat kellett a fonalra várnom és ugyancsak órák hosszat kellett a mestert keresnem, hogy kiadja a munkát gépem számára és egész héten csellengő munkát adott nekem, hogy még véletlenül sem termeljek sokat. De ez még mind kevés! Most jön a csattanója! Ezen a héten, mikor a kidolgozásokat csináltam, minden reggel a bordában be volt szaggatva 20—25 fonal és ahol a cséve fel van rakva, ugyanannyi el volt szakadva. Figyelmeztettem Szász mestert, hogy vizsgálja ezt ki, mert ez szabotázs, erre ő vállo,t vont, hogy nem tehet semmit, mert nem tudja, hogy ki csinálja. Többek között a szövődé fömesterének, Kelemen elvtársnak és ugyancsak Bartha elvtársnak is jelentettem ezt, akik azt mondották, hogy majd figyelmeztetik Szász mestert, hogy figyelje meg, hogy ki csinálhatja ezt és megígérték, hogy ök is fogják figyelni. Végezetül szükségesnek tartom megemlíteni, hogy az ilyen mestereket, mint amilyen pl. a mi műhelyünkben van, mielőbb át kell iskoláztatni, felvilágosítani a szocialista építés fontosságáról és ha nincs ínyükre az iskola, le kell őket váltani, hogy a jövőben ilyen esetek üzemünkben ne fordulhassanak elő. Tisovcsik Ilona, Losonc,