Uj Szó, 1951. november (4. évfolyam, 257-281.szám)
1951-11-23 / 275. szám, péntek
1951 november 23 ÜJSZÖ Hál több mint százmillió szovietember írta alá a Béke Világtanács felhívását 3 A Béke Világ-tanács öthatalml békeegyezmény megkötésére kiadott felhívását már több, mint százmillió szovjet ember írta alá. A Szovjetunió minden dolgozója szent kötelességének tartja, hogy csatlakozzon az egész világ egyszerű emberei százmillióinak hangjához, akik már aláírták a Béke Világtanács felhívását. „A béke számunkra még nagyobb győzelmek elérését jelenti, mind gazdasági, mind kultúrális téren" — momlotta Viktor Kazakov tanár, almaatai mezőgazdasági szakértő. „A béke a volgai, dnyeperi és amu-darjai nagy építkezések befejezését és az ország természetének teljes átalakítását jelenti. A szovjet tudósok segítik a talaj termékenységének emelését és a magasabb termések elérését. Ezen a téren nagy sikereket értek el. A szovjet tmlósok bebizonyították, hogy az ország háromszor annyi lakost tarthat el, mint amenynyi lakosa most van, — mondotta Kazakov tanár. Az amerikai és angol „tudósok" állítására a világ túlnépesedéséről és a talaj termékenységének csökkenéséről az angolamerikai imperializmus híveinek van szüksége, hogy ezzel a háború elkerülhetetlenségéről szóló kapitalista elméletet támogassák. Az Imperialista országok tudománya ma a háborúért dolgozik, a szocialista haza tudománya az egész világ békéjéért dolgozik." Az Eszt Köztársaságból felhang1k Lei la Liantszová kolhozistanő hangja: „Nem akarjuk, hogy a háború megakadályozzon bennünket az új, derűs élet építésében. Az összes jóakaratú emberekkel együtt fogjuk védelmezni a békét." Liantszová családjának mind a kilenc tagja aláírta a Béke Világtanács felhívását. Az Eszt Köztársaság dolgozóinak épp úgy, mint minden szovjet embernek egyformán szükségük van a békére, hogy életük mind boldogabb és gazdagabb legyen, hogy megszilárduljon a nemzetek közötti barátság. Minden szovjet ember, — bányász, kolhozista, szövőnő, tudós, a nagy kommunista építkezések építője, diák, — haraggal tiltakozik a háborús uszítók ellen. Minden szavuk a szocialista haza iránti végtelen szeretetről, a béke zászlóvivője, a nagy Sztálin iránti szeretetről tanúskodik. „Béke! Mily gyönyörű szó", — mondja Mária Burdlová, Szverdlovszk uráli városban élő tizenegy gyermekes anya. Mária Burdlová azt mondja, hogy szilárdan hisz a béke erőinek gőzeimében, elmondja, hogy minden gyermeke számára a szocialista országban széles út áll nyitva a gazdag és boldog élet felé. Moszkvában megkezdődik a Szovjetunióbeli Békehívek III. konferenciája November 27-én kezdődik ' meg Moszkvában a Béke Hívei III. konferenciája. A „Trud" c. lap közli e konferencia küldöttjének, Babahadzsajev tadzsiszki orvosnak levelét. „Mi, szovjetemberek — írja Babahadzsajev, — szeretjük a békét. Mi sokan vagyunk és velünk tartanak az összes szabadságszerető nemzetek. A békeharcosok oszlopában együtt haladnak Lydia Korabelnyiková orosz nő, a néger Paul Robeson, az angol Hewlett Johnson és a francia Frederic Joliot Curie, a koreai Pak Den-ai és a mexikói Heriberto Jara. A néptömegek aktív békeharca új döntő jelentőséget kapott az új világháború elhárításában." A levél továbbá ezt tartalmazza: „Nemzetem, épúgy, mintegy hazánk összes nemzetei szeretik a békét. Abbar a nagy megtiszteltetésben részesültem, hogy a többiekkel együtt nemzetem békeakaratát fejezzem ki a Béke Hívei III. szovjet konferenciáján. A tádzsik megkértek engem, hogy nevükben a háború ellen határozott „Nemet mondjak!" A moszkvai újságok szerdai szál' mukban számos szovjetember levelét közölték, amelyekben határozottan kifejezésre juttatják elszántságukat, hogy a békét megvédik. A moszkvai „Pravda" közli a cimljanszki vízicsonópont munkásainak, építőinek, valamint mérnöki csoportjának levelét, „K szovjetemberek, akik a békére törekednek, — írja a levél, — óriás! víziépítkezéseket végeznek a Volgán és a Donon, a Dnyeoeren és az AmuDarján. A kommunizmus építkezései a béke és a hatadás építkezései, amelyek a szocialista haza gazdasági hatalmáról tanúskodnak. A békeszerető Szovjetországban a békés munka minden nap közelebb hoz bennünket a kommunizmushoz A cimljanszki vízicsomópont-építés dolgozói alkotó leik sedéssel dolgoznak e nagy cél érdekében, a béke és a nemzetek boldogsága ügyéért." Az újság beszámol az aláirásgyűjHÍREK A NÉPI DEMOKRÁCIÁKBÓL LENGYELORSZÁG Hatalmas arányokban fejlődik a lengyel egészségügyi szolgálat. Az újjászületet Lengyelországban minden téren nagyarányú építőmunka fo. lyik. A fejlődés, az építés eredményei megmutatkoznak egészségügyi Vonatkozásban is. A hatéves terv első két évében 19.000-reI szaporodott a kórházi ágyak száma, annyival, amennyit a múltban, a két háború között eltelt esztendők alatt összesen létesítettek. A hatéves terv során 66 új, mintaszerűen berendezett kórházat adnak át rendeltetésének, 109 meglevő kórházat jelentősen bővitenek, 35-öt pedig, amely súlyos rongálásokat szenvedett a háborúban, újjáépítenek. A falvakban állandóan szaporítják az egészségügyi központokat, az ambulanciákat és a szülőotthonokat. A falusi egészségügyi központok száma az év végéig százhatvan. Jial gyarapodik, a termelőszövetkezetekben pedig 120 új orvosi rendelő nyílik. A hatéves terv alatt 250 nagy ipari vállalat épül majd. A legnagyobb közöttük a »Nowa Huta*, a gigászi kohászati kombinát lesz, amely évente 1,509.000 tonna acélt fog szolgáltatni. A kombinát körül épülő új városban százezer ember lakik majd. Nem kevésbbé hatalmas alkotás lesz majd a czen3ztochovai kombinát, amely évente 1,100.000 tonna acélt fog termelni. BULGÁRIA Az új Bulgária építői nagyszerű lendültettel alkotják meg Dimitrovgrádban a Sztálin-kombinátot. DimitrovgTád — az ifjúság építkezése. A dimitrovgrádi »Marica—3«, a szófiai és a Sztálin-villamoscentrálék hozzájárulnak Bulgária iparosításának meggyorsitásához és nagymértékben elősegítik a mezőgazdaság gépesítését és szocialista átalakulását. KINA Épül a felszabadult Kína is. Óriási vízierőmüveket építenek a Huanho és Jangcse folyókon. Kimélyítik a folyók medrét, hatalmas gátakat alkotnak, öntözöcsatornákat. ásnak, vízmedencéket építenek. Ezekkel az építkezésekkel örökre felszámolják a kínai nép két legnagyobb elemi csapását, az aszályt és az árvizeket. Az építkezések méretére jellemző hogy, a folyamatban levő öntözőmüvek építésénél ez év első felében 29 millió ember dolgozott. Mindezek az építkezések a béke építkezései. A szabad országokban emelkedő beton, és vasgigászok ezeknek a felszabadult népeknek békeszeretetét_és egyben elszántságát tükrözik, hogy szabad életüket meg is fogják védeni. ALBÁNIA Az Albán Népköztársaságben épül a nagy Sztálin-textilkombinát, a málityi cukorgyár, a szelitai Lenin-hid. rocentrálé, az elbászánj fakombinát, • skodrai dohányfermentáló. tési kampány óriási sikeréről a Szovjetunióban. „örömmel látható, hogy a haladó emberiség békeharca növekedik és terjed, az emberek új milliói írják alá az öthatalmi békeegyezmény megkötésére történt felhívást, — írják Baskov, Szukacs, Horín és Arutyunan bányamérnökök és gépkonstruktőrök a moszkvai Pravdának. A donyeci bányászok, akik ismét üzembe helyezték a Szovjetunió legnagyobb szénmedencéjét, amelyet a fasiszta támadók barbár módon elpusztítottak, készek minden erejüket arra fordítani, hogy ne kerüljön sor új háborúra, amelyet a támadók maroknyi csoportja akar lángragyújtani A Donyecmedencében lelkes, békés munka folyik most. „A Nagy Október által átalakított Sz vjetországban — írják a donyeci mérnökök, — a tudományos és műszaki dolgozók vala mennyi gondolata békés célokra irájul, a nehéz fizikai munka megkönynyítésére, a szovjetnép jólétének további fokozására." Ján Szudrabkaln lett író, a Trud lapjain beszámolt arról a hazafias lelkesedésről, amelyet a Béke Világta-ács öthatalmi békeegy.zménv megkötésére kiadott felhívása keltett Lettországban. Ján Szudrabkaln rámutat azokra az átható változásokra, amelyek azóta mentek végbe a köztársaságban, amióta szovjet köztársasággá vált. „Örömteli az élet a szovjetföldön, — írja Szudrabkaln. — Az életnek mély értelme van. Mindenki előtt gyönyörű kilátások nyílnak. A lett nemzet minden nap, minden lépésben érzi Sztálin elvtársnak Lettországról való atyai gondoskodását. A nép Lenin és Sztálin pártjának bölcs utasításai szerint igazodik és segítségben részesül az orosz néptői és a Szovjetunió nemzeteinek egész nagy családjától." Ján Szudrabkaln, aki arról írt, hogy a lett nép épúgy, mint az öszszes szovjet emberek, egyet kiván, — dolgozni, építeni, alkotni, — továbbá azt monja: »A munka és a béke, ezek azok a leggyönyörűbb szavak, amelyeket minden jóakaratú ember megért, minden józan ember, aki az élet értelmét és az emberi szellem erejét nem rablóháborúkban, gyilkosságokban és pusztításban látja, hanem valami újnak teremtésében. A Wall-Street vezérei — írja Szudrabkaln — mindenféle söpredéket gyűjtenek össze, trónról letett királyokat ós hadvezéreket, menedéket és pénzt adnak nemlétező balti burzsoá „kormányok" képviselőinek. Állandóan a mult visszatéréséről álmodnak és nem akarják látni, hogy a lettek, litvánok és esztek régen levetették a német, svéd, angol és az összes többi kapitalisták jármát és szabad eletüket építik.* HÁBORÚ ÉS BÉKE Rövid három évtized alatt kétszer söpört végig Európa földjén a háború vihara. Az imperialisták már két ízben hajtották vágóhidra az emberek millióit. Milliókra tehető az özvegyek és árvák száma. Mindez azért, hogy az amerikai imperialista nagytőkések meggazdagodjanak. Kétszer támadtak rá a Szovjetunióra is és kétszer égették meg magukat, mert a Szovjetunió népei Lenin és Sztálin vezetése alatt győztek felettük az első háború végén és az intervenciósok kénytelenek voltak megfutamodni. Másodszor pedig a hitleri fasiszták támadták meg a szovjetek országát, de akkor is sikertelenül. A nyugati imperialisták most megint fegyverkeznek és minden módon arra törekednek, hogy a Szovietuniót harmadszor is megtámadják. Ezt a célt szolgálja Nyugat-Németország felfegyverzése is. De csak fegyverezzék fel Nyugat-Németországot, legalább lesz mivel visszafizetni a német népnek az imperialisták zsarnokságát Es azt hiszem, az amerikai munkanélküliek sem fogják tétlenül nézni, hogyan sanyargatják őket. Mi, a népi demokratikus országok építői nem akarunk háborút! és tudjuk azt is, hogy a kapitalista országok dolgozói sem akarnak. A mi vezetőink nem fenyegetnek senkit sem atombombával. Hogy van atombombánk, az is csak arra jó, hogy így védekezni tudunk az ellen, hogy újjáépült városainkat és falvainkat lomhalmazzá < változtassák. Mi békét akarunk! i az igazi szabadságot, az igazi életet akariuk. mi nem rombolni, hanem építeni akarunk. Ezt bizonyítja Sztálin elvtárs nyilatkozata is az atombombával kapcsolatban. Es ezért kiáltjuk az egész világ dolgozóinak íülebe: világ proletárjai egyesüljetek. Ugy tudjuk megszüntetni az évszázadok óta tartó nyomort, vérengzést és gyűlöletet, ha mi, az egész világ dolgozói egyesülünk, és egy asztal lesz számunkra az egész föld, melynél egyforma joga lesz minden dolgozónak. CJgy fogyasztjuk majd a kitermelt javakat, ahogy becsületes munkánk után megérdemeljük. Miért kell ezen a földön sárgáknak, fehéreknek, vagy feketéknek félniök egymástól. Világ proletárjai egyesüljetek. SZUKENYIK LAJOS munkáslevelező, Handlova Lépjen közbe az ENSz a halaira ítélt 12 görög hazafi ítéletének hatályonkivül helyezése érdekében Malik elvtárs nyilatkozata a különleges politikai bizottság ülésén November 19-én ült össze az ENSz-közgyülés különleges politikai bizottságának első ülése, amely elnökévé Sarpert, Törökország küldöttét választotta meg. Az alelnök jelölésével kapcsolatos vitában Burma küldötte L. Palmarcsuknak, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság küldöttének jelölését javasolta, akinek jelölését Csehszlovákia, India és Lengyelország küldötte is támogotta. Az angol-amerikai tömb Svédország küldöttének jelölését javasolta. K. Kiszelev, a Bjelorussz Szovjet Szocialista Köztársaság képviselője felszólalásában hangsúlyozta, hogy a burmai küldött javaslata helyes és jogos, mert az alapokmány által előírt elvből, az ENSz szerveiben a tisztségek és képviseletek igazságos földrajzi elosztásából indul ki. A bizottság alelnökévé azonban, az amerikai szavazógép segítségéve], Svédország küldöttét választották meg. Hollandia küldötte „technikai nehézségekre" hivatkozva javasolta, hogy a napirend legvégére halasszák a bizottság előtt álló legfontosabb kérdést, Libia kérdését, de az első kérdések között vizsgálják meg a Tito-klikk vádaskodását a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen. J. A. Malik elvtárs, a Szovjetunió képviselője, a libiai kérdés fontosságával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy már a közgyűlés negyedik ülésszakán elhatározták, hogy Libiát 1952 január elsejénél nem későbben egységes, független és szuverén állammá kell alakítani. Az ENSz agresszor-magva azonban az USA parancsára a holland küldött javaslata mellett szavazott és ilyen módon Libia kérdését háttérbe szorították. Malik elvtárs ezután soronkívül felszólalásában az alábbi nyilatkozatot tette: A Szovjetunió küldöttsége szükségesnek tartja, hogy a következő rendkívül fontos és halaszthatatlanul sürgős kérdésre felhívja a különleges politikai bizottság küldötteinek figyelmét. A. J. Visinszkij, a szovjet küldöttség vezetője november 16-án táviratot kapott a halálraítélt 12 görög hazafitól, akik egyúttal hasonló táviratot intéztek Nervo úrhoz, a közgyűlés elnökéhez, továbbá az angol, amerikai és francia küldöttség vezetőihez, Eden, Acheson és Schuman urakhoz. A távirat a következőképpen hangzik: „Ma a rendkívüli katonai törvényszék határozatával halálraítéltek bennünket, mert harcoltunk a békéért és a demokráciáért. Kérjük Önöket, mentsenek meg bennünket. Országunknak békére, nem pedig vérontásra van szüksége." Malik elvtárs ezután említést tett a görög hazafiak október 17-i felhívásáról, továbbá az elítélt görög hazafiak hozzátartozóinak Sztálin elvtárshoz intézett november 12-i leveléről. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének — mondotta Malik elvtárs a továbbiakban, — amelyhez a 12 halálra ítélt grög hazafi és hozzátartozóik azzal a felhívással fordultak, hogy mentsék meg életüket, nincs joga figyelmen kívül hagyni ezt a felhívást, nincs joga mellőzni magasztos humánus kötelességét és közömbösen elmenni emellett a felhívás mellett. Az imperialisták balkáni albizottságot akarnak alakítani - New York székhellyel Az ENSz különleges politikai bizottsága megkezdte „A Görögország politikai függetlenségét és területi épségét fenyegető veszély" elnevezésű napirendi pont tárgyalását. Az angol-amerikai tömb az emiitett provokációs-demagóg elnevezéssel viszi a közgyűlés elé Görögország kérdését. Célja az, hogy elvonja a vtlág közvéleményének figyelmét arról a tényről, hogy az USA és Anglia durván beavatkozik Görögország belügyeibe és hogy Görögországban terror-rendszer uralkodik. Miután az ügynevezett „Balkán Bizottság" a világ közvéleményének szemében diszkreditálta magát, az angol-amerikai tömb most elhatározta, hogy új mesterkedéshez folyamodik. A különleges politikai bizottság keddi ülésén a görög küldött — nyilvánvalóan amerikai utasításra — határozati javaslatot nyújtott be. Ez a javaslat indítványozza, hogy a „Balkán Blzottság"-ot a határozat meghozatalától számított hatvan napon belül oszlassák fel é« alakítsanak három-öt tagú balkáni albizottságot, amelynek székhelye New Yorkban legyen. A határozati javaslat szerint ennek az albizottságnak joga van szükség esetén a Balkánra küldeni megfigyelőit.