Uj Szó, 1951. november (4. évfolyam, 257-281.szám)

1951-11-15 / 268. szám, csütörtök

f 6 üt szo 1951 november 15 A FÜVES VETÉSFORGÓ lila: ING. MACHANKOV VLADIMÍR A vetésforgók rendszere: n. Vetésforgónak hívjuk azt a sorren­det, amelyben egy bizonyos területen egymásután következnek a különböző növények. A múltban különböző ve­tésforgó volt, például az ugaros (a háromtáblás gazdálkodásnál), a vál­tozó, a szabadvetésforgó, amikor ugyanis a növényeket határozott rendszer nélkül termelték és csak arra fordítottak figyelmet, hogy a pilla­natnyi haszon mennél nagyobb legyen és nem törődtek azzal, hogy a talajt így kifárasztják és az elveszti termé­kenységét. A helyes fűvesvetésforgóban a nö­vények rendszeres váltakozásával az egyes táblákban megújul a talaj struktúrája és termékenysége állan­dóan fokozódik azáltal, hogy rend­szeresen termeljük a herefűves, vagy lucernafüves keverékekét. Az EFSz-ek számára azonban nem elég egy ilyen vetésforgó. Különböző vetésforgókat ismerünk A szántóföldi vetésforgók a határ legnagyobb részét foglalják el. Bennük az évelő here­| füves keveréket rendszerint csak 2 ! évig termeljük és a többi időben (kö­rülbelül 5—7—8 év) ezen táblán kü lönféle növények váltakoznak úgy hogy egymásután a legmegfelelőbb sorrendben következzenek. A vetés­forgó tartamának idejét úgy kell meg­választani, hogy az állami termelési tervben előírt növények mennyiségét ki lehessen termelni. Emellett azon­¥ ban nem szabad megengedni ' azt. hogy a talaj teljesen elveszítse struk­túrális mivoltát. A hereiéléknek a ifivekkel való keverékét nem azért termeljük, hogy azt meg lehet az állatokkal etet­ni. A keverékek termelésének főcélja az, hogy megteremtsék a talaj struk­túráját és csak azután jön figyelem be a takarmánygép biztosításában lévő jelentősége. A herefüves keverék tehát azért főtermény a vetésforgóban, mert mennél jobban megtrágyázzuk és előkészítjük a földet, a keverék annál sürübb lesz, éspedig mind a felszínen a növényi rész, mind a gyökérzet a föld alatt és annál több lesz a húmusz tartalom, vagyis annál szilárdabb lesz a talaj struktúrája és annál jobban fognak fizetni a követ­kező növények. Az ilyen vetésforgó azonban nem ad annyi takarmányt, amennyi elég lenne az EFSz közös állattenyésztése és a szövetkezeti tagok egyéni tulaj­donában lévő állatok 6zámára. Mivel a háziállatok táplálásának legtermé­szetesebb és egyúttal legolcsóbb for­mája a legeltetés, a fenti vetésforgón kívül be kell vezetni a takarmányve­tésforgót Is, (rétek, legelők). Ebben a vetésforgóban is ugyanolyan nagy­ságú tábla, számszerint 7—10 van, mint az előzőben. A területnek a leg­nagyobb részét rétr és legelői keve­rékekkel vetjük be, amelyeket az első két évben szénának kaszálunk és az­tán a további 2—5. évben, egészen a felszántásig legeltetjük rajta az álla­tokat a terv szerint. A keveréket az utolsó év őszén felszántjuk előhántós ekével és aztán 2—3—4 évig ezen a területen termelhetjük a legigénye­sebb növényeket, mint például az olajos növényeket, ipari növénye­ket, zöldségféléket, stb. Ezután újra füvesítjük az egész területet, úgy­hogy ebben a vetésforgóban ls állan­dóan váltakozzanak a növények. Éven­te ebbeq a vetésforgóban is egy táb­lát felszántunk és 1 táblát újra fűvesi­tünk. Ajánlatos, hogy ezen vetésforg-í számára a határ legalacsonyabban fekvő részét válasszuk, mert a réti növényeknek több nedvességre van szükségük, mint a közönséges szántó­földi növényeknek. Olyan növényeknek a termelésére, amelyeket túlságosan gyakran, vagy pedig nagyobb mennyiségben kell a házhoz vagy máshova szállítani, mint például zöldtakarmány, kapástakar­mányféléket, vagy silónövényeket, ön­álló területet kell választani az úgy­nevezett községmenti vagy pedig háztáji vetésforgó keretében. Ez a ve­tésforgó jó ha a közös istálló, vagy pedig a silógödrök közelében van. hogy a termést ne kelljen messze hor­dani. Igy aztán ezen a területen a trágyalézés, stb, ls könnyen megva­lósítható. Ennek pedig gazdaságilag nagyon nagy előnye van. Fontos, hogy helyesen válasszuk meg az egyes vetésforgók területének számát, típusait, időtartamát és köl­csönös viszonyát, hogy biztosítani tudjuk az állami termelési terv telje­sítését és a takarmányalapot a közös állattenyésztés számára, amely a mezőgazdasági termelésnek oszthatat lan része. A vetésforgók rendszerének továbbá lehetővé kell tenni a lehető legnagyobb mértékben a munkák gé­pesítését, a munkaerők és a fogatok kihasználását, az EFSz különböző ter­melési ágainak fejlődését, vagyis a szövetkezet jólétének és a szövetkeze­ti tagok gazdagságának általános nö­vekedését. Az egyes vetésforgók táb­láit úgy kell megválasztani, hogy ne maradjanak kihasználatlan földsávok A mezőgazdasági termelést tehát ielosztiuk: a strukturális talaj készítésére, a növényi termelésre, az állattenyésztési termelésre és a takarmányalap biztosítására. Ezen ágak kölcsönös viszonyát a terv határozza meg. A vetésforgók terVének kidolgozása nagyon fontos és felelősségteljes munka, mert ez a terv határozza meg a szövtekezet és az egész mezőgazdaság fejlődésének és megszilárdulásának ütemét. A ve­tésforgók tervének kidolgozását tehát szakemberek és szövetkezeti tagok csoportja végzi a megállaoított terme­lési feltételek és a termelés perspektív terve alapján. A vetésforgókat és tábláikat aztán a földek tagosításánál egyenesen a határban jelölik meg. A vetésforgókat feltétlenül be kell tartani, mert ettől függ a talaj termékenységének állan­dó fokozása, vagyis a magasabb ter­mések elérése. Azonban a legtermékenyebb földet is helyesen kell megművelni. A fűves­vetésforgós gazdálkodásban új talaj­megművelési rendszert alkalmazunk. A talaj megművelésének elvből a le­hető legegyszerűbbnek, de egyidejű­leg a leghatásosabbnak kell lennie, hogy a lehető legkisebb mértékben károsítsuk meg a talaj struktúráját és hogy emellett megteremtsük a növény sikeres fejlődéihez szükséges feltéte­leket. A talaj megművelésének folyamatát feloszthatjuk alapmegművelésre. a ve­tés alá való előkészítésre és a fejlő­dési időben való művelésre (kultivá­ció). A talaj megművelésének célja az, hogy a talaj felszínét porhanyóssá és siruktúrálissá tegyük, hogy meg­tisztítsuk a gyomféléktől és mägvaik­tól, valamint a kártevő rovaroktól. Az alapmepművelés aszerint külön­böző, hogy szántóföldet szántunk-e, vagy pedig fűféléket szántunk be (he­reféléket). A szántóföldeken az alap­megművelés tarlóhántással kezdődik, amit azonnal a kasza után kell végez­ni. A tarlóhántásnak az a célja, hogy a föld felszínét 4—6 cm mélyen (sem­miesetre se mélyebben) megporha­nyosítsa és hogy így megakadályozza a talajnedvesség tartalmának kipárol­gását és hogy a kiesett gyommagva-' kat csírázásra kényszerítse. Ha a földön kizöldelnek a gyom­félék (körülbelül 4—6 hét múlva), ak­kor kell megvalósítani az előhántós­ekével való mélyszántást Ennek a szántási módszernek a közönséges ekével való szántással szemben na­gyon sok előnye van Az előhántósekévei va'ó szántás a legíobb szántás Az előhántós eke a rendes nagy ekének a pontos másolata, csakhogy körülbelül az egyharmadára kisebbít­ve. Az előhántóeke körülbelül 50—60 cm-el van előbb elhelyezve a fő eke előtt, mégpedig úgy, hogy szántás közben 10 cm-t fogjon. Ezt a felszíni réteget a rajta növő gyommal, vagy rovarokkal együtt feltépi és megfor­gatja és lehányja a szomszéd barázda fenekére. A fő eke, amely az előhántó­eke után megy. 10—15 cm-t fog a strukturális földből és betakarja az előháujtóekével leforgatott földet. Az ilyen szántás százszázalékban meg­felel azoknak a követelményeknek, amelyeket egyáltalán a szántással szemben támasztunk. Mivel a struk­turális talai szárazság idején sem ké­pez hantokat, elmaradnak a különféle boronálások, hengerelések és más munkák. A legtöbb esetben elég a könnyű talajsímítás, keresztben a ba­rázdák irányára és máris elő van ké­szítve a talaj az őszi vetés alá. A tavaszi növények vetése alá szin­tén ősszel szántunk, csakhogy a télen .át barázdákban hagyju' a földet és csak koratavasszal simítjuk el. Ha a barázdákon gyom nő. akkor azt a ta­vaszi vetés alá való megművelésnél elpusztítjuk, mégpedig úgy, hogy el­vágjuk gyökereiket exstirpátorokkai (kultivátorokkal), amelyek késekkel vannak ellátva. Olyan földeken, ahol kúszógyomfélék nőnek, ősszel tá­nyérboronával párszor átmegyünk a földön. A boronát úgy kell beállítani, hogy 12 cm mélységben fogjon. A bo­rona aztán szétszaggatja a kúszógyom gyökereit, ami aztán lehetetlenné teszi a gyom további tápanyaggal való el­látását. Ekkor aztán előhántós ekével való szántást alkalmazunk, amelyeket körülbelül 12—13 cm mélységre /állí­tunk be. A kúszógyom így körülbelül 20—25 cm mélységre kerül, ahol az­tán megfullad. A fűvestáblákat és az évelő füveket elvből csakis előhántós ekével szánt­suk, mert csak így lehet biztosítani, hogy a régi termény újra ne nőjjön. Ezt a munkát feltétlenül ősszel kell elvégezni. A növényápolást (a kapások, a szé­lessorú növények ápolása), a fejlődés idejében a szerint intézzük, ahogy azt állapotuk megkívánja. Ezt a munkát gyakran összekapcsoljuk a fejtrágyá­zással. Az előhántó ekét az ekéről csak az istállótrágya beszántásánál távolítjuk el. Hasonlóképpen a hegyvidéki és a savanyú földeken 'is, ahol a húmusz­réteg nagyon vékony, közönséges ekét kell használni. Emellett azonban mé­lyítőt alkalmazzunk, amely lehetővé teszi a szántóréteg alatti rész felszag­gatását anélkül, hogy a holt alj a fel­színre kerülne. Ezzel egyidejűleg a meszesítést is elvégezzük. A talajmé­lyítést addig kell végezni, amíg csak a szántóréteg mélysége el nem éri a 20 cm-t. Aztán az Ilyen földeket Is lehet előhántós ekével szántani. A vetési eljárások a nagy táblákon könnyen gépesíthetők. Lehet agregá­tokat, (több gépet őszekapcsolva) használni. Ezáltal lényegesen meg­növekszik a gépek munkateljesítmé­nye és annak hatása. , A növények trágyázásának rendszere szorosan összefügg a vetésforgóval és a talaj megmüvelési rendszerrel. Itt is a növényekről való új ísrfceretekbő! az új micsurini-liszenkói agrobloló­giából idulunk ki. Azelőtt nagyobb részt csak a talajt trágyáztuk meg. pedig a növények csak egy nagyon kis részét használták el annak a táp­anyagnak, amit a trágyával együtt a földnek adtak. Fűleg azokról a trá­gyákról van szó, amelyeket por tor­májában vetettek el, mint például a szuperfoszfátot. Világos, hogy a táp­anyagokra a növényeknek van szük­ségük. nem pedig a talajnak. És ép­pen a szovjet agrobiológia, a növény* és állati életről való tudomány ért el ezen a téren nagy sikereket. Felfedez­te azt, hogv a növényeknek fejlődésük különböző időszakaiban különböző mennyiségű és egymáshoz különböző viszonyban lévő 'ápanyagokra van szükségük. Megállapították azt is. hogy a növények gyökereikkel az ás­ványi tápanyagoknak csak a gyenge oldatait tudják felszívni. Felfedezték továbbá azt is, hogy a talajbaktériu­mok tudnak felszabadítani tápanyago­kat szervesanyagokból, (mint például az elhalt növények pyökereiből, halott és más szervekből. Istállótrágyából, stb.), mégpedig a növények számára éppen ebben a felszívható formában A bakté-iumok közöl sokan nitrogént kötnek le a levegőből, (például a pil­langós virágú növényeken élő bakté­riumok). Ezekután meg lehetett álla­pítani a húmusz keletkezését és fel­adatát. Ismeretessé vált, hogy a tápanya-' gok a szuperfoszfátból miért vesznek el a növény számára. Mivel a poros szuperfoszfátnak nagy a felszíne, vagyis nagy az érintkezési felülete a talajrészekkel, amelyek hatnak rá, a szuperfoszfátban lévő foszfor a vízben oldhatatlan formát vesz fel, amelyet a növények nem tudnak felszívni. Ismeretessé vált továbbá, hogy mfg a növényeknek ásványi tápanyagokra van szükségük, a baktériumoknak, amelyek nélkül zöld növények nem él­hetnének, tápanyagként szerves anya­got kell adni. Ezért fontos, hogy az ásványi és szerves trágyát egyidőben használjuk, (istállótrágya, zöldtrágya, komposzt, stb.). Ezek a felfedezések és összefüggé­sek odavezettek, hogy új, a termelési gyakorlat számára nagyon fontos trá­gyázási módszereket találtak Minde­nekelőtt a növényeknek olyan meny­nyiségű tápanyagot kell adni, ameny­nyit egy bizonyos formában és arány­ban feltudnak 6zívni, amikor szüksé­gük lesž rá. Ezért megkülönböztetünk alaptrágyázást a ^termények keletkezé­sének idejében, vetési trágyázást, a növények csíraképességének biztosítá­sára és fejtrágyázást a növény fejlő­désének tipikus időpontjaiban. Az alap­trágyázást úgy végezzük, hogy a trá­gyát, főleg a szuperfoszfátot az őszi szántás előtt szélesen szétszórjuk és beszántjuk a földbe előhántós ekével. Igy abba a rétegbe jut a trágya, amelyben az érett növényeknek a gyökerei a legsűrűbben fejlődnek a terméshozam idejében. A vetés közben a vetőmaggal egy­idejűleg a szemcsés trágyát is elvet­jük. Ez megint csak szuperfoszfát, azonban nem poros állapotban, hanem szemcsékben. A szemcsék a talajban lassan feloldódnak és a növény fiatal gyökerei felhasználják belőlük a táp­anyagot. Szemcsés trágya használatá­nál megkisebbedik a trágyának a ta­lajjal való érintkezési felszíne és így a foszfornak csak nagyon alacsony százaléka veszi fel a feloldhatatlan formát. Ma már a szemcsés trágyát gyárakban készítik. Sőt, az EFSz­ekben a szövetkezeti tagok sajátma­guk is állíthatnak elő szemcsés trá­gyát. A fejtrágyázást főleg oldatokkal és trágyalével végezzük. Fontos, hogy tudjuk, mikor és milyen mennyiségű trágyát adjunk a növényeknek fejlő­désük idejében. A pillangósvirágú növények (here, lucerna, lednek, stb.) vetésénél a baktériumokkal való trágyázást hasz­náljuk. ősszel a pillangósvirágú nö­vényeknek egy részét kikapáljuk, a tél folyamán megszárítjuk és tavasz­szal összezúzzuk, összekeverjük vízzel és ezzel a keverékkel elöntjük a vető­magot. Ezáltal a baktériumok száma a magokon megsokszorozódik és a ve­tés után sokkal gyorsabb ütemben fognak f( lődni és jóval több nitro­gént fognak tudni lekötni a levegőből. A magokat azonban a vetés előtt meg kell szárítani. A vízzel való gazdálkodásban nagy szerepet játszanak az erdők és a vízgyűjtők Ahol nincs erdő, ott sok víz elpá- I árasztják, vagyis fokozzák termékeny' rolog, a hegyoldalakon repedések ke­letkeznek és lecsúszik a termékeny ré­teg. Az erdőkben pedig a talaj annyi vizet szív magába, hogy szivacssze­rűvé válik. Aztán a víztartalmat fo­kozatosan kiengedi magából. Ezért fontos, hogy a hegyoldalakat és a víz­partokat beerdősítsük. A síkságokon megint a szél fokozza a párolgást, gyakran elhordja a szántóföld felső rétegét, mint például 1949-ben Dél­Szlovákiában. Hogy meglassítsuk a szél gyorsaságát és megtompítsuk ká­ros hatását, védőerdőövezeteket, vagyis szélfogókat létesítünk. Az elárasztott" és az elárasztatlan földek termésében lévő különbséget bárki összehasonlíthatja. Emellett megvan az a lehetőségünk, hogy pél­dául nyáron felfogjuk a felesleges patak- vagy folyóvizet valamilyen vízgyűjtőben és szárazság idején az összegyűjtött vizet szétengedjük a földeken, vagyis elárasztjuk vele. Ezenkívül a gyűjtőkben lévő vizet felhasználhatjuk víziállatok és halak nevelésére. A Szovjetunióban a kom­munizmus nagy építkezéseinek (a vol­gai, doni vízgyűjtők) első nagy je­lentősége, hogy elárasztanak 26 mil­lió hektár földet és ezenkívül a hidro­centrálékban villanyáramot fejleszte­nek. E hatalmas építkezések mellett azonban a kolhozok saját vízgyűjtőket és halastavakat építenek, melyeknek segítségével földjeik nagy részét el­ségét. Ezt mi is megtehetjük. A fent említettekkel még nem me­rítettük ki a fűvesvetésforgós gazdál­kodást^ Idetartozik minden más Intéz­kedés, ami a termés fokozására irá­nyul. Igy például a nemesített vető­mag használata az egyes vidékeken, a keresztsorú vetés, a burgonyáknak fészkekbe való ültetése, a heterózis kukorica vetése, az ágas búza vetése, az évelő rozs termelése, stb. Minden, amit a haladószellemű tudomány és gyakorlat feltalált minden, ami fokoz­za a termést és az emberi munka tel­jesítményét, a fűvesvetésforgós gaz­dálkodásba tartozik, összegezve arról van szó, hogy megválasszuk a helyes formát a helyi viszonyokhoz mérten, hogy ne alkalmazzuk az egyes intéz­kedéseket sablonszerűén, mert az al­kalmatlan eljárás nem lehet tudomá­nyos eljárás, éppen ellenkezWeg, ká­rokat és a termés csökkentését okoz­hatja. A fűvesvetésforgós gazdálkodás be­vezetése tehát fokozza a termést, lehe­tővé teszi, hogy magasabb hasznos­sággal bíró háziállatokat tenyésszünk. Csakis ilyen módon tudjuk állandóan és tervszerűen fokozni a mezőgazda­sági termelést, csakis így tudjuk meg­sokszorozni a mezőgazdasági termé­kek mennyiségét és csakis így tudjuk biztosítani a dolgozók jólétét, ami tu­lajdonképpen a szocialista társadalmi rend célja.

Next

/
Thumbnails
Contents