Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-12 / 240. szám, péntek

Falvaink színvonalasabb kultúrműsor! várnak Nemrég vendégszerepelt Nádszegen a galántai helyi CsISs és a Gimnázium közös kultúrcsoportja. Nagyon he­lyesen tették, hogy olyan CsISz helyi csoportot látogattak meg, mely most ébredezik mély szendergéséből. Űj vezetőség lett választva, mely előtt nagy feladatok állanak. Ezért kell az útbaigazítás, & jó példamuta­tás. Szükségesnek tartom mind­ezek mellett rámutatni ezen vendégszereplés alacsony szín­vonalára és hibáira, melyet feltétlenül ki kell hogy küszö­böljön a kultúrcsoport a to­vábbi fellépéseinél. A fellépésen a szereplők mozgásán kitűnt, hogy nem készültek fel eléggé, így a bi­zonytalanság jellemezte őket. A műsor összeállítására na­gyobb gondot kellett volna for­dítani Domanek és Kosztolányi elvtársaknak. Deák Ferenc elvtárs sem olvasta bizonyára az Ifjúsági Szemle rovatában megjelent kritikai cikket a konferenszieről, mert ha olvas­ta volna, akkor nem dicsérte volna fel az égig a műsorszá­mokat és nem viccelte volna holtra a műsort. Ez igen nagy hiba! Lerontotta az amúgy is gyenge nívójú műsor értékét. Egyedüli értékes része a mű­sornak a huszár táncjelenet és a »Moszkva csillaga« szólő­1 énekszám volt. Sokkal jobbat és többet várt a vendégszereplő galántai kul­túrcsoporttól a mozihelyiség színültig megtelt közönsége. A síró »nagybabát« kár volt műsorba iktatni! Nevelőhatá­sú, szocialista tartalmú műsor­számokkal több eredményt ér­tek volna el! A falu dolgozói ma már igényesebbek a kul­túra terén és nem elégszenek meg olcsó viccek hallgatásával *saját pénzükre*. Hiba volt még az is, hogy egyes CsISz-tagok a brigád­ra való toborzás alkalmával nem magyarázták meg kellően a brigádmunka jelentőségét és meggyőzés helyett egyszerűen beirták a fiúkat. Vonjátok le a tanulságot az elkövetett hibákból, melyből maga a nádiszegi CsIS>z-cso­port tagsága is tanult, s mely egyúttal figyelmeztető volt számára, hogyan nem szabad fellépnie egy kultúrcsoportnak. Kovács István, Komárno, Az alábbiakban közöljük a Fucsík­jelvényszerző verseny magyar feltételeit KŐTELEZŐ OLVASMÁNYOK: Gottwald: AJC ifjúsághoz. j Necsássek: Klement Gottwald ifjúsága Lenin-Sztálin: Az ifjúsághoz. A Csehszlovák Köztársaság alkotmánya, Fucsík: Üzenet az élőknek. Az alábbi csoportokból egy-egy könyvet kell olvasni Majerová: Sziréna. f. Jüemnicky: Töretlen föld. Krónika. — • Gorkij: Az anya.­- Záp°tocký: Üj harcosok sorakozója. IUés Béla: Tűz Moszkva alatt, \ Osztrovszkij: Fadejcv: Pólejov: •Azsajev: Maicev: Bábajevsskij: Petőfi: József Attila; MiUm Lajcsiak: Az acélt megedzik. Az ifjú gárda. Egy igaz ember útja.— • Távol Moszkvától,— Egy igazszívű ember. Az aranycsillag lovagja. Válogatott versek.— Válogatott versek.— Ének a nagy barátságról. Ahol az új szakemberek nevelőditek 2 szakkönyvet áttanulmányozni. Továbbá 6 filmet megtekinteni: 3 szovjet és 2 népidemokra­tikus filmet. A bratislavai MONTOSTAV tanonc-otthon magyarnyelvű tanulói a szervezeti élet elmé­lyítését tűzték ki célul. Ezek a munkásifjak, akik alapszer­vezetünk gerincét képezik, a Központi Bizottság határoza­taira nyomban reagálnak. Az alapszervezet Vezetősége egy pillanatra sem szakad el a tö­megtől, hanem rugalmasan kapcsolja a nehéz feladatokat a tömeghez. Segítségére van­nak a nevelők is az alapszer­vezet fejlődésében, de az ifjú­ság maga irányít. Látják, hogy szocialista építésünk minden szakaszán nemcsak szakmai­lag képzett, de politikailag is fejlett, termelő emberekre van szükségünk, akiknek minden­nél nagyobb vágyuik az alko­tás, az újratermelés. Ebben a tanonc-otthonban szlovák és magyar ifjak élnek együtt. Az ellentétek semmi nyoma sem észlelhető. Szlovák és magyar alapszervezeti tagok egymást támogatva győzik le az előt­tük álló akadályokat, egymás­sal versenyezve haladnak elő­re. Szervezeti életűket a kultúr­munka és a politikai nevelés tölti ki. Ha beletekintünk az alapszervezet munkájába, ész­revehetjük, hogy a szocialista erkölcs, a munkához való szo­cialista viszony ad ennek az ifjúságnak új tartalmát. Mun­ka után politikai-, olvasó- és kultúrkörökben frissítik fel magukat. Élnek a lehetőségek­kel. Tudják, hogy a Párt szá­mít a tanoncotthonból kinövő, edzett, politikailag állig fel­fegyverzett káderekre. D e néz­zük meg, hogy miben részesíti szülőpártunk, a Kommunista Párt ezeket a fiatalokat. Ké­nyelmes szobák, naponta öt­szöri étkezés, olvasóterem, sakk, ping-pong, röplabda és ruhával is ellátja őket. Min­den lehetőséget megad, hogy a fiatalok közül a szocialista építés legjobb harcosai kerül­jenek ki, akik új, szélesebb és tartalomban mélyebb lendüle­tet visznek hazánk szocializá­lásába. Az alapszervezeti ta­gak ezért mély szeretetet ta­núsítanak Pártunk, a gott­w&ldi Párt iránt. Tudják, hogy úgy adhatják vissza ezt a tá« mogatást, ha szakmai tudásu­kat állandóan bővítik és töké­letesítik, ha ezzel emelik dol­gozó népünk életszínvonalát. A bratislavai MONTOSTAV ta­nulói nem riadnak vissza a ne­hézségektől, hanem leküzdik a nehézségeket, munkájukban és kultúréletükben egyaránt egy­mást fegyelmezik. Kiveszik részüket a Szövet­ségünk által kezdeményezett akciók végrehajtásában. Kap­csolódnak azokhoz a megmoz­dulásokhoz, amelyek az új, a szocialista embert alakítják ki bennük. Egy példát emlí­tek meg: Az Alkotó Ifjúság népszerűsítése alapszerveze­teinkben Szövetségünk kezde­ményezésére elindult. A ta­noncotthon tanulói gyűlésen tárgyalták meg a magyar if­júság, folyóiratának a meg­rendelését. A gyűlésen csupán előterjesztették a kérdést a to­vábbi megnyeírö munka az alapszervezet agitátoraira várt. Hogy mennyire komo­lyan vették az Alkotó Ifjú­ság népszerűsítését és meg­rendelőinek a növelését, kitű­nik az elért eredményből. A tanoncotthon minden magyar­nyelvű tanulója megrendelte a folyóiratot 100%-ig. Megkér­deztem a fiúk~közül az agitá­torokat hogy szervezték meg, hogyan nyerték meg a fiúkat a megrendelésre. Valamennyien így válaszoltak: »Az Alkotó Ifjúság kultúréletünk emelésé­nek elengedhetetlen feltétele* Segít megismerni a szocialista kultúra szépségeit«. Valóban a folyóirat állandóan növeli kul­túréletünk fejlődését. A terme­lés iránti odaadásra nevel ben­nünket. Kövessék a vidéki alapszer­vezetek is a bratislavai MON­TOSTAV tanonc-otthon példá­ját. Az alapszervezetek szer­vezzenek versenyt az Alkotó Ifjúság terjesztésére azzal a céllal, hogy az Alkotó Ifjúság kerüljön minden magyar dol­gozó fiatal kezébe! Mács József A vezekényi 12-es számú ifjúsági traktorosbrigád válasza a Déák-brigád felhívására Mi is megértettük, hogy mit jelent szocialista módon dol­gozni. Tudjuk, hogy gyorsabb munkával a békét védjük és né­pünk boldogabb jövőjét szilár­dítjuk. Ezért mi is örömmel fo­gadtuk a Deák-brigád felhívá­sát és csatlakozunk a verseny­hez: 1. 780 hektár az összes föl­dünk, ebből 220 ha az őszi ve­tés területe. Ennek szántását és vetését október 12-ig befejezzük. 2. 100 ha búza és rozs veté­sét október 6-ig elvégezzük. 3. November l-ig 300 hektár föld mélyszántását végezzük el. 4. A traktorokra védőfülkéket szerelünk, ezzel megkönnyítjük a traktoristák munkáját rossz időjárás esetén. 5. Brigádunk minden egyes tagja megrendeli az üj Szót* .lletve a Pravdát. . 6. Állandó felvilágosító mun­kát fejtünk ki az EFSz érdeké­ben. Köböl Lajos, brigádvezető Guraby János, Vörös József é ; Forró Lajos, Forró István, I Szőke István, Zrok Pál. Tóth Gyula, fíodó Mihály, Nagy Lajos, Oszwn'^ Si'vFzter trakt-"*

Next

/
Thumbnails
Contents