Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-12 / 240. szám, péntek

UJSZO 1951 október 12 VOJTECH CACH: Hoftmídma •öf mo' Vojtech Cachnak, a neves cseh drámairónak cikkét abból az alkalomból közöljük, hogy a napokban kerül a *Viadukt« című drámája szerkesztőnk. Egri Viktor fordításában a budapesti Katona József Színházban — a Nemzeti Színház kamaraházában — bemutatásra. Amikor a prágai Realista Színháznak benyújtottam új drámám terjedelmes és szereplökkel tékozlóan népes vázlatát, könyörtelen viták során megmutatkozott, hogy a hangsúly nem lesz sem a kézirat oldalszámán, amelyen a München előtti köztársaság munkásosztálya harcainak történtéből merített autentikus esemény kerül megörökítésre, sem a többé-kevésbbé kibontakozó eseményben sze replő személyek számán. Sokkal sürgetőbben megmutatkozott annak szükségessége, hogy alaposan megvizsgáljuk a dolog lényegét és újra tekintetbe vegyük azokat a körülményeket, amelyek döntő hatásúak voltak ilyen témakör megformálásánál. 1931 február 4-én egy szerdai napon, körülbelül 15 órakor Duxban nem messze az állomástól, a hivatalos állítás szerint 5. sok tanú vallomása szerint (olyanok is voltak köztük, amelyeket később a bíróság »pozitíveknek* értékelt) azonban legkevesebb 15 lövés dördült el. Nem nehéz tisztázni, hogy akkor még nem volt háború Es mégis emberek közé lőttek. Bármily közeliek számunkra a koreai, vietnami, vagy a gyarmati országok más harcterei, az 1950-es év Európa számára a fokozódó békeharc éve és mégis elhangzanak hozzánk az olasz Modenában, Brüsszelben és a francia kikötőkben elhangzott lövések. ahol a munkások a legmarkánsabban fejezik ki tiltakozásukat a háborús előkészületekkel szemben. CJgy látszik, hogy a közismerten udvarias ftancia rendőrt megtanították a gumibot helyett az ócánontúli jelzésű pisztoly használatára. Elevenítsük fel Július Fucsík szavait, amelyeket a duxi mészárlással kapcsolatban irt: »Tudom, hogy az igazságos kispolgár sem néz a meggyilkoltak mutatóujja irányában és hogy nem fogja akarni meglátni az igazi bü«öst«. Fucsik ismerte korának kispolgárit. Nézzünk tehát mi az ártatlan áldozatok mutatóujja irányában és olvassuk el, mit írt a demokrata Peroutka röviddel a duxi események előtt (1931. február 1-én): »Eddig a kommunizmus ellen két módszerrel harcoltunk: a demokratikus szavazással és az államgépezet erejével. Most már csak az államgépezet erejével*. Ennek a tisztavérű demokratának nosztalgikus ásítása mögött ott álltak a duxi viadukt alatti csendőrkordon vaspatkós cipői. A négy halott és a sebesülteknek majdnem háromszoros száma bebizonyította az ^államgépezet erejének* elméletét... Nem helyezkedem szembe azzal az állásfoglalással, hogy a drámaírás a legnehezebb alkotó irodalmi műfajokhoz tartozik. De az az általános vélemény, hpgy a művészet eszmeisége állandó érvényű követelmény olyan dráma számára, amilvent alkotni akarunk — kétszeresen fontos, kategórikus és nehezebb is. Nem lehet már tárgyilagosan egyszerűsíteni az egyik, vagy másik oldalra a fényt és árnyékot. nem lehet a két tábor küzdelme közepette valamilyen »magasabbc tárgyilagos álláspontot elfoglalni. Csak egy táborral lehet tartani, az igazság táborával. A »Viadukt« egy ilyen igazsággal, a munkásosztály igazságával foglalkozik. Nem fogadjuk szívünkbe például Rybycar csendőrt, aki talán rokonszenvesnek tűnik szemünkben azért, mert nem lőtt a tüntetők közé és nem helyeselte a munkanélküliek elleni eljárást, mivel viselkedésével a bíróság előtt meggyőz minket arról, hogy a tanúvallomás díja fontosabb neki, mint az, hogy elhatározza magát becsületesen az igazság oldalára állani, amelyért vér is folyt. De azért szivetek mélyéből megértitek azt az asszonyt, akivel a Realista Színház duxi csoportos látogatása során szerencsésen találkoztunk, amikor majdnem húsz év után megreszketteti a borzalom és gyűlölet. A szerző számára emellett különösen az volt buzdító hatású, hogy annak az asszonynak bizonyos tapasztalatai egybehangzóak voltak a »színházi« Vlasta sorsával, habár ezt a hasonlóságot csak ez a találkozás fedte fel. Az első ösztönzéstől, amely ennek a drámának megírására késztetett, megkezdődött az anyag tanulmányozásának időszaka. A Stránský Péter szenátorral, folytatott bírósági tárgyalás iratai (az akkori igazságszolgáltatásra jellemző, hogy őreá hárították, mint vádlottra, a mészárlás bűnét a tüzelő csendőrök és azok helyett, akik minden áron lehetetlenné akarták tenni, hogy a munkanélküliek felhívják a figyelmüket nyomorukra). — Fucsik riportjai, ax akkori sajtó, a kongresszusi jegyzőkönyvek és a résztvevők, vagy szemtanúk beszámolói, — mindez elég erős és kidomborodó fényben megvilágította a kritikus eseményeket és azt, ami megelőzte és ami követte őket. Igaz, hogy sokban el is vakított. Elsősorban a hatalmas méretekben kínálkozó tények, megoldások és résztörténetek tömkelege. És itt, ha őszintén akarok felelni arra a kérdésre, hogyan frtam meg a „Viaduktot", nyíltan meg kell mondanom, hogy csak a Realista Színházzal való szoros munkakapcsolat segítségével. Nem volt itt szó megbocsátóan nyújtott „tanácsokról" a színházi gyakorlati tényezők részéről, vagy a szerzőn elkövetett „erőszakról", hanem az egész történet eszmei lényege éber ellenőrzéséről és lefektetéséről. Világos volt előttünk, hogy a két tábor összeütközésénél hol volt és hol nem az igazság é6 kl amak hordozója. A Kommunista Párt leszámolva az opportunista passzivitással a profctáriátus harcának élére, mint tényleges vezető tényező áll ténylegesen öntudatosftó, meggyőző és aktivizáló. A duxi lövések először jelezték a csehszlovák burzsoázia új kormánya irányváltoztatását. De jelezték a széles tömegek aktivizálását is. Azon is igyekeztünk, hogy a távlatokat is felfedjük a forradalmi erőknél, amelyek az uralmon lévő osztály élesedő nyomása alatt hatalmas mértékben fejlődtek. Ezt tartottuk szem előtt a Realista Színház tényezőivel együtt a drámai szöveg végső simításainál is. Ha ez a néző számára világos lesz, munkánk nem volt felesleges. Értelmiségi ifjúmunkásaink egyetemi tanulmányokat folytathatnak (4 bratislavai rádió ankétja) Az egyeteriff oktatás terén a legutóbbi időben Köztársaságunkban a magyar dolgozókat illető nevezetes újítást vezettek be Ezért a mikrofonhoz kérettük Sas Andort, aki a magyar irodalomtörténetet adja elő a bratislavai szlovák egyetemen, két hallgatójával Ratimorsky Gyulával és Nagy Lászlóval együtt,\és megkérjük őket, hogy világítsák meg az egyetemi oktatásnak a magyar értelmiségi munkásifjúság tanulmányait megkönnyítő legújabb intézkedéseket, j Átadjuk a szót Sas Andornak: A bratislavai szlovák egyetem pe- i dagógiai fakultásán az iskola-, tudomány- és művészetűgyi megbízotti hivatal rendelkezésére 1951 október : 1-én magyar tagozat nyílt meg. A j tény maga is fontcs s még fontosabbá teszik azok s körülmények, ame- j lyek között megvalósult. Elegendő egyedül arra utalni, hogyha az anyanyelven végezhető egyetemi tanulmányok megnyitása, mondjuk, ezelőtt 15, 20 vagy 30 évvel megvalósul országunkban, elsősorban a jómódú osztályok örülhettek volna neki, azok élvezték volna előnyeit és hasznát. Ma azoknak a gyermekei örülnek, akiknek apái ki voltak zárva főiskolai' tanulmányok folytatásának lehetőségéből. Miért voltak az apák kizárva és miért nem hozzáférhetetlenek ma az egyetem kapui a dolgozók gyermeked előtt? Napjainkban a népi demokrácia -gondoskodik arról, hogy a főiskolások tanulmányi idejük alatt ne küzködjenek kenyérgonddal s a szellemi foglalkozások terén <6 érvényesülő tervgazdálkodás — itt nem annyira anyagokkal, gépekkel, hanem emberekkel való gazdálkodásról van szó, — mentesíti őket egy tovább! nagy gondtól, mely a kapitalizmus idején a szegénysqrsú főiskolásokat tanulmányaik alatt sötét árnyékként kísérte; hol fogunk elhelyezkedni, ha készek vagyunk, kapunk-e majd alkalmazást. Ratimorsky elvtárs, mondd meg, hogy te, mint a pedagógiai fakultás elsőéves hallgatója, milyen gondolatokkal léped át ar. egyetem küszöbétRatimorszký: Én szerelőműheüyből kerültem a főisko'ára, s azelőtt mint munkásszülők gyermeke nem remélhettem, hogy előttem is megnyílnak .egyszer az egyetem kapui. Az egyetemen az előadásokból tudást merítek, hogy azután, mint tanító támogassam a szocializmus építését. Nemcsak én, hanem valamennyi hallgatótársam úgy érzi, hogy az anyanyelvünkön való tanulás lehetőségével új korszakra ébredtünk Milyen önző és szűkkeblű volt a burzsoázia 1918-tól kezdve több, min' két évtizeden át. Két egyetemi tanárt állított az állam élére, de ezeknek eszükbe sem jutott, hogy az egyetem' szakképzést az állam minden polgárának anyanyelvén is lehetővé kell tenni. Nem hallották meg a sztálini szózatot, amely 1929ben hangzott el, amikor az emberiség nagy tanítója Me&kov és Kovaicsuk elvtársak kérdésére a nemzet fogalmát és a Párt nemzetiségi politikáját megvilágítva a következőket mondotta: „... anyanyelvű iskolák sűrű hálózatával kell bevonni az országot és ezeket az iskolákat olyan tanítókáderekkel ellátni, ak'k jól beszélnek a nemzet anyanyelvén ..." „ ... miért kell 'ezeknek az intézményeknek az anyanyelvet használniok? Azért, mert a nép... tömege' a kulturális, politikai és gazdasági fejlődés terén csak anyanyelvükön, csak nemzet; nyelvükön érhetnek el sikereket." Sas Andor: Helyesen idéztél, kedves Ratimorszký elvtárs. Itt van azonban még egy hallgatóm, Nagy László. Van-e neked valami hozzátenni valód Ratimorszký szavaihoz? Nagy László: Szeretnék köszönetet mondani az első magyar főiskolások nevében a Pártnak! Köszönjük Nektek elvtársak, hogy lehetőséget teremtettetek a magyar ifjúságnak egyetemi szakképzésit nyerni. Köszönjük és ígérjük, hogy nem leszünk méltatlanok erre a bizalomra. Dolgozni fogunk, most mint főiskolások, később, mint oktatók a szocialista hazáért, népűnk és népeink jövendő boldogságáért. Azt akariuk, hogy minden tettünk és igyekezetünk hűségünk kifejezője legyen dolgozó népünkhöz és szocialista hazánkhoz. Szerény erőnkkel hozzá akarunk járulni a szocializmus világgyözelmének időszakához, amely Sztálin elvtárs szavai szerint „felszámolja az imperializmust, megszűnteti az Idegen nemzetek leigázására való törekvést és a nemzeti leigázrstól való féle'met, egyaránt kitépi a nemzeti bizalmatlanság és a nemzeti ellenségeskedés gyökereit." (Nemzeti kérdés és leninizmus I. V. Sztálin művel, XI. kötet, 374. oldal.) Sas Andor: Amit ti ketten, elvtársak, elmondtatok abból kitűnik, hogy most az egyetemen a tanárok, és előttettek, mint hallgatók előtt úisílusú munkára nyílik alkalom. Ma a főiskolás teljesen tanulmányainak élhet, jobban felkészülhet szakmájára és magasabb követelményeknek mecr tud felelni Igen, nemcsak megfelelhet, hanem meg Is kell felelnie e magasabb követelményeknek. A bratislavai egyetem legfiatalabb hallgatói közül a most belépett magyar diákoknak példát kell mutatniok. Mint az új viszonyok köpött magas szakWnzettséfrre törakvö érfelm'séfrl 'fiúmunkásoknak, új munkastílussal kell érvénvesülniök az egyetemen. Már most 'orazo'niok kel! azt a hitünket, hopv 5k a szocializmust éoítő néni demokrácia fgéretes jöv5ién»k méltó és megbízható letéteményesei. Neisel a nyitott ablaknál ült, orrán a drótkeretü pápaszemmel, kezében a Népszavával, felesége s a négy gyerek beljebb, a sötétedő szobában az asztal mellől hallgatta a mindennapos esti felolvasást. — Már megint egy új kommunista per! — mondta Niesel az újságot az alkonyat ingyen fénye felé fordítva. — Egyetemi diákok, meg orvos, meg tanár a vádlottak padján... A meleg májusi nap kihűnyóban volt, már egy kis hűvös esti szellő húzott be a szobába. Az ablak, amely mellett Neisel ült. mohón szívta be a délután utolsó fényeit, de beljebb a család már elmerült a homálvban, csak egy-egy mocorgásuk, köhintéaük, egy-egy álmos kézmozdulatuk kapaszkodott ki a sötétségből. Gyönyörű, tiszta tava szí este ígérkezett a külváros villamos- C-s teherautóforgalma fölött, a lassan sötétedő égbolt minden új földi árnyékért egy szikrázó csillaggal fizetett. Ha Neisel az újságja fölött kipillantott az ablakon, szemben a Lampel-gyár magas kéménye, az ívlámpák porzó fénye közül kiemelkedve már egyenesen az esthajnalcsillag alá, az éjszakába húzta fel az utcát. Budára az ablakból ugyan nem lehetett látni, de a Hármashatár-hegy messzi, nedves erdőillata olykor egy-egy gyors hullámmal beszaladt az ablakon s megrezzentette a szobai homályt. — No, lássvl! — mondta Neisel. — Szél Jenő egyetemi hallgatót államfelforgatás bűntettéért egy év és hat hó börtönre Ítélte a törvényszék. A többi vádlottat államfelforgatás vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság s ezért Döme Barnabás egyetemi hallgatót nyolc hónap, Birki Ágnes egyetemi hallgatót nyolc hónap, Beck András főiskolai hallgatót nyolc hónap, Olt Károly magántisztviselőt három hónap, FeA F ESR CIPŐ Irta: DÉR Y TIBOR kete Béla egyetemi hallgatót négy hónap... _ Satöbbi, satöbbi! — mondta Neisel, s az újságot ölébe ejtve, szemüvege felett kitekintett a sötétedő égre, amely a csiUagrács mö gött egyre érinthetetlenebb s érthetetlenebb lett. — Szegény gyerekek, micsoda verést kaphattak! — Verik őket a rendőrségen? — kérdezte Bálint, aki időközben szintén hazaérkezett s az asztalhoz ült, keresztanyja mellé. Neisel bólintott. — Nőket is? — Azokat is — mondta az ember. — Ismertem egy lányt, azt a hajánál fogva felakasztották s úgy verték. — Hát pedig azt nem szabadna — mondta Bálint, hirtelen elsápadva. — Tessék csak megnézni az újságban, keresztapám, hogy nincs-e köztük egy Nagy Julianna nevezetű egyetemi hallgató! Neisel felemelte, a világosság elé hajlította újságot. — Nagy Júlia egyetemi hallgató négy hónap — olvasta. — Ismered? — Rafaeléknél lakott albérletben — monta Bálint. — Egyszer csak eltűnt a lakásból... Szerencsére keresztapja nem vette észre, hogy a maidat folytatódni akart. — Igen, eltűnt — ismételte Bálint, ezúttal már leeresztve hangját a mondat végén. Maga sem tudta ugyan, hogy miért kívánja elhallgatni a diáklánnyal esett találkozását, de érezte, jobban esik neki, ha nem kell róla beszélnie. Rég el is feledkezett róla az elmúlt három hónap fontos eseményei közben s nem is gondolt volna rá, ha az újsághír most hátra nem lapoz emlékezetében. — Itt az ügyészi vádbeszéd is! No lássuk! — Maradt egy tányér krumplileI ves — mondta az asszony Bálint' nak — a sütőben megtalálod. — Már meg is ettem — kiáltotta a gyerek vígan. Heti hat pengőből kellett magát ellátnia; minthogy lakni ingyen lakott, munkahelyére gyalog járt oda-vissza, ebédnek meg többnyire beérte egy kevés töpörtyüvel, kenyérrel, estére meg egy forró levessel valamelyik körúti btlffében, még félre is tudott tenni néhány fillért, amiből majd idővel — talán egy év múlva — cipőt tud venni a szélütötte, kunkori lábbelije helyett s még később egy valamennyire épkézláb ruhát a folt hátán folt helyére, amelyből tiszta lényének minden erejével kikívánkozott. Neiseléknek rosszul ment soruk, nem tudtak rajta segíteni, hacsak egy-egy esti levessel nem, amelyet keresztanyja saját gyermekeinek szájából nézett ki, hogy Bálintnak félretehesse. Az asszony kivételévél, aki a soha le nem fogyó kövér nők fajtájához tartozott, az egész család már olyan sovány volt, hogy ketten is befértek volna egy nadrágba. — Jó leves volt — mondta Bálint nyelvével csettintve; a dicséret volt a fizetség, nem a levesért, hanem a szeretetért. — Szakramentum, micsoda vádbeszéd! — mondta Neisel, az alkonyat utolsó sugarai alá gyűrögetve az újságot. — Azt mondja, hogy: „most mindgyakrabban kerülnek bíróság elé a társadalom felforgatására irányuló törekvések miatt főiskolai hallgatók, tanárok, a fiatal magyar értelmiség tagjai. Jele ez annak, hogy az ifjúság egy része elvesztette ideáljait, lelki s erkölcsi egyensúlya megrendült, gondolkozása forradalmi szélsőségek felé hajlik." — Ejha! — mondta Köpe József, aki időközben észrevétlenül belépett a sötét szobába, s az ajtó mellett megállva, hallgatta a felolvasást. — Ezt mondta ? — Neisel a szemüve ge fölött egy fürkésző pillantást vetett rá, hangjáról ugyan rögtön megismerte Józsi bácsit, aki egy év óta gyakori vendég lett a családnál, de azért szerette szemre venni azt, akivel beszél. — Te vagy az Józsi? — Ühöm, — mondta az ember, s a sötétben is szinte látni lehetett, amint hosszú, savanyú' orrával ráfintorgat az „ü" betűre. — Azt hi szem én vagyok. Mert itt olyan sö tét van. hogy biztosat azért nem lehet tudni. — Hogy-hogy? — "a zokatTlrv érekeket' vetett Jancsi, a kisebbik Neisel-fiú. T

5^

8* azoKat a gyerekeket. — Hátha _ más jött be helyettem az ajtón — mondta Józsi. — Manapság nagyon óvatos kell legyen az ember! — Idefigyeljetek — zörgette meg az újságot Neisel. — Még azt is mondta, hogy: „Az új nemzedéket az új világ- és társadálomszemlélet vonzza. Az ifjúság igazságtalanságokat lát, látja tehetetlenségét... Megakadt, még közelebb emelte az újságot szemüvegéhes. — No, az ember nem hisz a szemének — morbácsl s a kezefejét lassan végighúzta az orra alatt. — Nyomor? Hol van ebben az országban nyomor? Az előbb is, ahogy itt ballagtam a Váci-úton, egy szép kendermagos tyúk 1ött vetem szembe a járdán, olyan kövér volt, hogy alig birt szuszogni, úgy el volt bágyadva. Meg is kért, hogy vegyem az ölembe, mert már nem bírja cipelni a zsírját. — Jaj, hol van ? ... Hol van — kiáltoztak a gyerekek. A két kislány felugrott a helyéről, Józsihoz szaladt, a zsebét tapogatta. — Elhozta?... Hová tette Józsi bácsi? — Tudták, hogy Józsi sohasem jön üres kézzel, ha többre nem telt váltakozó nagyságú keresetéből, akkor legalább egy zacskó krumplicukorral édesítette meg a kislányok mindig rágni kész szájacskáját. — Hogy hol van ? Hát hol volna — mondta az ember savanyúan. — Kint piheg a stelázslin s várja a megváltó halált. Neiselné elnevette magát. — Ne — Az antikrisztus ugratja őket, nem én, — mondta Józsi. — Tessék meggyőződni róla a saját szemével, nagysád, s kifáradni hozzá, ha ugyan meg mer mozdulni ebben a fránya sötétségben. Idáig hallom a kuruttyolását. Időközben teljesen besötétedett. A konyhából egy kis iieszezés hallatszott be a szobába/ olyanféle, mint amikor egy tyúk fötör a szemétben; Neiselné hirtelen felugrott s izgatottan kiszaladt a konyhába. molta „ .. . az ifjúság csak egyet Hogy lehet nyomorról békélni egy lát változhatatlannak, a hatalmon \ országban — mondta Józsi M esi, — lévők önzését és a széles tömegek ! ahol minden ordenáré nyomorát." — Letette az újságot, szemüvegét homlokára tolta. — Miaffene! Nyomor? — mondta Józsi bácsi. — Ez a védőügyvéd? Neisel ránézett. — Az ügyész. Az ügyészi vádbeszéd. — Miaffene!! — ismételte Józsi b- ókovácsnak vasárnap ebédre tyúk fő a fazekában! Hogy hívják azt az iioyészt? — Traeger — nézett fel Neisel az újságból. (Folytatjuk) 9