Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)
1951-10-10 / 238. szám, szerda
1951 október 10 UJSZG VERSENY c/L gluhoohai meggyfák Elég felmennünk egy kis dombos fennsíkra, s szemünk előtt máris kitárul a sztavropolszki föld jókora darabja, azé a főidé, amelyen reggellöt estig, gyakran még éjszaka is, szünet nélkül dudálnak a motorok. Galambszürke száraz köd lepi a sztyeppét. Az ég felhőtlen, rekkenő a hőség — ettől még a motorok zaja is erőteljesebben és hosszabban hangzik. Iván Szemjonovics íSincsenko brigádjának mezei sátortábora azonnal szemébe ötlik mindenkinek. Apró „házacskái' messziről láthatók. Közöttük mintha csak a tágas udvar közepén volna, hatalmas gabonahalmok — hegyekben áll a mag —, s teherautó várja a berakodást. Sürgés-forgás, beszélgetés, tréfák, kacagás. A sofőr sötéten és mérgesen áll ott vörös trikójában, törölgeti olajtól fekete kezét. Hol a napra pislog, hol az autóra, amely még csak félig telt meg búzával, s elkomorodik az arca. •>— Micsoda busszúság! Nem érem utói Pétyát, lemaradok — dörmögi odalépve az emberekhez, akik az autóra lapátolják a búzát. — Kedves elvtársak, siessetek, ne húzzátok az időt! FFrissen döngölt utak vezetnek a sátortáborhoz — kocsik zörögnek, autók gördülnek végig rajtuk — ide árad a mag a kombájnoktól. Az egyik úton Iván Szemjonovics Zincsenko közeledik — tagbaszakadt, feketére lesült férfi. Apró, fáradt és kicsit álmos a szeme. — Iván! Hej, Iván! Mért horgasztod le a fejed? — A gondolatok húzzák le anynyira! Iván Szemjonovics a hangjáról megismerte a kolhozelnöknőt és meggyorsította a lépteit. Ekkor odalépett hozzá egy fehérkendös kis aszszonyka. Olyan vakítóan fehér volt a kendője, mintha még a sztyeppe pora sem fogna rajta. Irina Nyikolajevna Szamszonova volt ez. Kezetnyujtott, de nem valami vidáman nézett rá. — Azt mondod, a gondolatok húzzák le a fejedet? No és a sofőr mért veszekszik ? — Dehogy veszekszik! Csak tréfál az asszonyokkal. •— Szép kis tréfa! — Irina Nyikolajevna elmosolyodik, de nem vidám a mosolya, inkább szigorú. — Hallod-e, Iván Szemjonovics, kicsit siettetni kellene a rakodást. Nem vendégségbe jöttek a sofőrök, érted? Mit lógatod hát a fejedet? Tegyél oda még néhány embert és láss magad is dologhoz! — Hát, ha már így állunk, magam is megfoghatom a lapát nyelét — szólt megfontoltan a brigádvezető. — Én azt mondom: mindig elégedetleneknek kell tennünk önmagunkkal. Tudom én ezt — megtanultam már. Mondjuk — jól dolgozol —, de törekedj még többre. Ezt csak arra mondom, Irina Nyikolajevna, hogy mi is igyekszünk, már le is hagytuk Nagránékat! Irina Nyikolajevna szeme felcsillant. Megigazította, homlokába húzta a kendőjét. Napbarnított, bronzszínűre sült arcát egészen befedte most az árnyék. „Lehagytuk Nagránékat" — mondta magában, s rendkívül kedvesnek, örömtelinek találta ezeket a szavakat. — Kitől hallottad ? — kérdezte szigorúan. — Tele' van a hírrel az egész környék. Kénytelenek vagyunk egy kis időre otthagyni Szamszonovát és Zincsenkót, hogy egy rövid, de igen szükséges magyarázatot adhassunk. Arról van sző, hogy a sztavropolszki sztyeppéken két nevezetes ember él ^gymás szomszédságában: Szamszonova Irina Nyikolajevna, az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának küldötte és Nagra Mihail Nyikolajevics, a Szovjetunió Hőse. Irina Nyikolajevna szülőfalujában, Kitajevkában lakik. Tavaly még három kolhoz volt Kitajevkában — ma már csak egy, s elnökének, Irina Nyikolajevnát választották meg — ezt a fiatal, hallgatag, egyszerű külsejü, de éleseszü, a munkában friss, az elhatározásban bátor asszonykát. / Kitajevka szomszédságában a Irta: Szemjon Babajevszkij domb mögött fekszik Zsuravka falu. Egészen úgy fest, mint Sztavropolscsina sok más faluja. Zsuravkából is egy kolhoz lett, s elnökévé Mihail Nyikolajevics Nagrant választották, aki már az Aranycsillag lovagja — nemrégen pedig vitéz tüzér volt. A Legfelső Tanács küldötte és a Szovjetunió Hőse jókora gazdaságot vezetnek, mégpedig igen jól, azt mondja mindenki. Kolhozaik az élen járnak, az emberek baráti módon segítenek egymásnak a munkában. Ezért aztán tavasszal, mikor elkezdődött, a gazdasági év, s az egész környéken szocialista kötelezettségeket vállaltak •— híres sztavropoljei kolhozaink nem léptek versenyre egymással, mégpedig azért, mert űgjt, .nézzük csak a mezei munkát. Ugy döntöttek: nem nagy dicsőség az, ha két vezető, élenjáró kolhoz versenyez, s közben elfeledkezik az elmaradó szomszédokról. Ezért aztán a kitajevkaiak is, meg a zsuravkaiak is más, gyengébb kolhozokkal kötöttek versenyszerzödést és ezzel valóraváltották a sztálini eszmét: segíts az elmaradóknak és érj el általános fejlődést. Közben azonban mindenki tudta, hogy az Aranycsillag lovagja is és a Legfelső Tanács tagja is azt a papírra nem vetett kívánságot őrzik szívük legtitkosabb rejtekében, hogy bárcsak ők lennének a vidéken az elsők. Még tavasszal kezdődött a harc az álom valóraváltásáért, aratáskor pedig újult erővel lángolt fel... Most már legalább mi is tudjuk, miért csillant fel, élénkült meg Irina Nyikolajevna szeme! így él a két nagy kolhoz egymás mellett — hol egyik tör előre, hol a másik. És mindig, amikor valamelyik kolhoz az élre tört, leutazik vagy Kitajevkába, vagy Zsuravkába a kerületi bizottság titkára. Kitajevkába Irina Nyikolajevnát keresi, beszélget vele, kérdezget tőle egyetmást, aztán pedig csak úgy mellékesen megjegyzi: — Hallotta, Irina Nyikolajevna, hogy a szomszédja már majdnem teljesítette is beadási kötelezettségét? Irina Nyikoláj evnának nyugodt, tartózkodó természete van. Hallgat, az agitátor az ismerős arcokat nézegetve —, de egy kolhoz történetében — rövid. S nézzük csak mégis, mit hozott nekünk ez az egy év ? Vegyük először is az embereket. Nagy kollektívában vidámabb az élet, ezt mindenki tudja. És dolgozni is könnyebb. — Nagy kollektívában — folytatta ae agitátor — könnyű kiválogatni a megfelelő embereket és fontos posztokra lehet őket állítani. így történt itt is. Magatok is tudjátok, kiket helyettesitettünk újakkal és kiket emeltünk ki. Natalja Novickáját például a tejfeldolgozóba küldtük. Egyedül az állattenyésztésben 13 embert kellett pótolni. — Uj fejőnőink, új pásztoraink vannak. Vagy dolgozunk, mint még soha. A földmüvelés mesterei állanak a brigád élén.— Az agitátor végigjártatta szemét a férfiakon mintha csak a brigádvezetök közül keresne valakit. — Vegyük ezt a Lipatkint. Agronómus. Azon a földön, ahol most az ő brigádja dolgozik, a mult esztendőben — ti is tudjátok — hektáronként 7 mázsa gabona termett. Most meg 15 mázsát takarítunk be. — Ez aztán igen. De miért? — Mert az agronómus gondjaiba vette ezt a földet, s ezt csak annak köszönhetjük, hogy a három kolhoz egyesült. Az agitátor felállt. A széles, lekaszált búzaföldre mutatott, mely aranysárgán ragyogott a holdfényben. — Nézzétek ézt a mezőt, 525 hektár. Tavaly itt érintetlen földek voltak — kis kolhoznak nincs ereje ahhoz, hogy ekkora táblát feltörjön és bevessen. Hanem mi felszántottuk és bevetettük. És mennyi más előnye van még a mi egyesült kolhozunknak! Nem volt könyvtárunk — most van. Nem volt Kitajevkában rádió — most majdnem minden házban van. Nem volt kultúrcsoportunk, most van — és hány tehetség született egy év alatt! — Tehetségek — ez is igaz, de inkább másról beszélj többet — szólalt meg Irina Nyikolajevna —, az a P. SZAZSIN: úgy tesz, mintha ez a fontos hír egy- j legfontosabb, hogy kolhozunk sokkal általában nem nyugtalanítaná s bár a szíve nagyot dobban, büszke arcán nem látszik meg az izgalom. De még aznap talpraállított mindenkit, mozgósította az embereket, útnak indította az útólagos rakományt — mindezt egy cél érdekében, hogy le ne maradjon az elsőségről. Zsuravkában a kerületi bizottság titkára " Mihail Nyikolajevicshez ment. Ott is beszélgetett, vitatkozott, tanácsokat adott, s végül búcsúzás közben így szólt: — Általában elég jól mennek nálatok a dolgok. Mihail Nyikolajevics. Csak a takarmányozásról nem gondoskodtatok. Biztosan hallottad, hogy a szomszédod még éjszaka is szénát gyűjt! Mihail Nyikolajevicsnek tüzes és hirtelen a természete, nem olyan, mint Irina Nvikolajevnának. — Szóval — éjjel? — szólt izgatottan. — Ejnye, de ravaszul kigondolta,! No, nem baj, még ma teszünk róla mi is!' Éppen egy éve annak, hogy Kitajevkában összeült az emlékezetes gyűlés: három kolhoz — a Szadovod, a Polevod és a Rabocsij — összeolvadt egy nagy kolhozba, a Sztálinkolhozba és lám, a megnövekedett kolhoz már egyéves. Újszerű és érdekes volt ez az esztendő. Erről, az életről, a megnövekedett kolhoz első eredményeiről akart beszélni Irina Nyikolajevna a kolhozistáknak. Segítettek neki a kommunisták és az agitátorok. Ugy határoztak, hogy nem gyűlésen vetik fel ezt, hanem meghitt beszélgetés közben valahol a mezőn beszélnek majd arról, hogy mi nem volt Kitajevkában az egyesülés előtt és mi van most, mivel gazdagodott egy évvel az egyesülés után. Természetesen sok szó esett mindenről. Most csak egy beszélgetést jegyzünk le röviden, azt, amelyik az eSti pihenő alatt hangzott el a sztyeppén. Körben ültek az emberek a zizegő, száraz szalmán. Irina Nyikolajevna oldalt ül és egy re a népnevelőt lesi — kezdi-e már? — Egy év — hosszú idő — kezdi gyorsabban fejlődik az egyesülés óta, mint régen. Nézzétek csak, mennyivel emelkedett a traktorok, kombájnak teljesítőképessége, milyen hatalmas területeket teremtettünk számukra! Lehetőségünk nyilt, hogy fejlesszük a kolhozgazdaság minden ágát. A nagy kolhozoknak van erejük ahhoz, hogy megoldják a legfontosabb feladatot, — hogy minden eszközzel növeljék a földek terméshozamát és fejlesszék a közös állatállományt. Háromszor, vagy még többször olyan erősek lettünk. Ez látható mindenben. Egy egyszerű példa: a mult esztendőben Kitajevka három kolhoza 15.000 mázsa gabonát adott az államnak. A Sztálin kolhoz ebben az évben 31.000 mázsát ad, s égy munkanapra a kolhozisták nem kevesebb,, mint négy kiló gabonát kapnak. Késő éjszakára járt már az idő, mikor Irina Nyikolajevna hazaért Kitajevkába. Sokáig nem tudott aludni. Fülledt éjszaka volt, szellő sem lebbent. De nem ettől nem tudott elaludni. Nem hagyták aludni a gondolatok, mi mindent hozott ez az év Kitajevka lakói számára. Szerette volna látni a holnapot — nem azt, ami már megvan, hanem ami lesz. És hamarosan lesz: a kerteket a sztyeppén, a mesterséges tavakat. Gondolt Zsuravkára is. Hogy megy az ottaniak sora? Biztos ők sem alszanak. „Bizonyára nem beszéltek még az évi eredményekről, pedig meg kell mondani — nekik is van miről beszélniök" — gondolta Irina Nyikolajevna. Ekkor még nem tudta, hogy éppen ezen az éjszakon a kerületi bizottságból felhívtak Zsuravkát és a telefonban ismerős hang szólalt meg: — Mihail Nyikolajevics, hallottál a kitajevkai beszélgetésről? Nem hallottál ? Nem, nem mondom el. Utazz el és tudd meg magad! És biztosak lehetünk abban, hogy a zsuravkai vendég megérkezett Kitajevkába. Mindent megérdeklődött, és ugyanolyan jól elvégezte ezt a fontos munkát, mint szomszédja, — mert hát ilyen a természete. Lenin alakját sokféle emlékmű örökíti meg. Van olyan, mely mint szónokot, vagy mint gondolkodót. Egy nagyon szép emlékmű úgy ábrázolja, amint egy páncéloskocsi tetejéről a tömeghez beszél. Olyan is van, amelyen Lenin ceruzával a kezében az írása fölé hajol. Lenin nevét városok, utcák, üzemek, színházak, iskolák, kolhozok és akadémiák viselik — neve az örökkévalóság gránitkövén ragyog a történelemre. Legértékesebb emlékműve mégis az a szeretet, amelyet a népek éreznek iránta. Nincs ennél a szeretetnél erősebb és nemesebb anyag. Ez az emlékmű örök időkre szól, múlhatatlan és elpusztíthatatlan. __ A nép szeretetének egyik jele az a 18 meggyfa, mely a Moszkva alatti Gorkij parkjában áll és lombosodik. A 18 meggyfának ez a története. * 1923 október végén a Gluhovkai Textilüzem munkásai és munkásnői elhatározták, hogy delegációt küldenek a beteg Leninhez, aki akkor Gorkiban élt. A küldöttség feladata volt, hogy beszámoljon a polgárháború után helyreállított gyár sikereiről. A gluhovkai textilesek ajándékot is vittek Leninnek: 18 vladimiri meggyfacsemetét és egy nagyszerű vörös gyapot inget, amelyet a gluhovkai legjobb szövőnők készítettek. A küldöttség Moszkván keresztül utazott Gorkiba. A gluhovkaiak gyalog mentek át a főváros utcáin és joggal magukra vonták a moszkvaiak figyelmét:' mindegyiknél gondosan becsomagolva egy-egy meggyfacsemete. A küldöttek között ott voltak P. A. Holodova, N. J. Mojszejeva, a gyár legkiválóbb szövőnői. Moszkvában nem időzte!;, hanem mé% aznap tovább mentek Gorkiba. Már feleúton voltak, amikor Dimitrij Kuznyecov, a küldöttség vezetője főképpen Holo- i dovához fordulva, így szólt: — Hát figyelem. Amikor Lenin elvtárshoz érkezünk, nehogy azonnal beszédbe kezdjen valaki. Mindenki megvárja,- hadd beszéljen Lenin elvtárs. Ne neheztelj rám, Holodova elvtársnő az őszinte szóért. Kuznyecov magas, hatalmas testalkatú, jóindulatú ember volt, mint általában a nagyon erős emberek. Holodova szövőnő viszont kimeríthetetlen energiájáról volt ismert. Sokat és szenvedélyesen beszélt, ezt a szokását valóságos »háborúvá« fejlesztette azokkal szemben, akik őt mint nőszervezőt akarták elgáncsolni. Hiszen ha másvalaki lett volna Kuznyecov helyén, Holodova illő módon válaszolt volna neki! De Kuznyecov köztiszteletben álló ember volt és Holodova ezért igyekezett ehhez képest beszélni hozzá: — Te vagy az elnök, tied az első szó. De ha Lenin elvtárs megkérdez, akkor biztosítlak, nem fogok hallgatni. ö különben is tudja, hogy munkásemberek vagyunk és úgy beszélünk, ahogy tudunk ... Gorki előtt letévedtek az útról. Szerencséjükre akadt útitársuk, egy gorki paraszt. Hallgatva mentek valamennyien, csak az elnök és az útitárs beszélgetett csendben. — Leninhez? — kérdezte a parasztember. — Leninhez — mondta Kuznyecov — Sokan keresik fel, de Lenin beteg és azt mondják, hogy senkit sem fogad. Kuznyecov ijedten nézett rá, a másik azonban folytatta: — Titeket bizonyosan fogadni fog, mert távoli útról jöttök ... Ajándék? •— kérdezte ai csemetékre mutatva. Kuznyecov rábólintott, aztán megmutatta az inget. A parasztember elismerően bólogatott a vörös gyapoting láttára. — Ez igen! Viszont a facsemetét —• fűzte hozzá a paraszt — hiába hoztátok. Itt különben is gazdag park és kert van ... Ámbár ... Vlagyimir Iljics nagyon szereti a növényeket, a természetet. Van a parkban egy öreg, nagyon öreg tölgyfa, már rég ki akarták vágni. Lenin rendelkezésére különös gondozásba vették, körülkerítették és most megnézheted, hogy fejlődik. A Pahra folyó után az út elágazik. Egyik a park felé, a másik Gorki faluba vezet. — Most már nem messze van, az erdő mentén tartsatok balra és oda juttok. A küldöttséget Maria Iljinicsna, Lenin nővére fogadta. -Pár perc múlva megnyílt az ajtó és megjelent maga Lenin. Szívélyesen üdvözölte az embereket és leültette őket. Kuznyecov állva maradt, úgy adta át Gluhovka munkásainak levelét és ajándékait. Vlagyimir Iljics nagy figyelemmel hallgátta a küldötteket. Egész sor kérdést intézett hozzájuk életükről és munkájukról. Sikereik láthatóan örömet hoztak neki. Amikor elbúcsúztak, Dimitri Kuznyecov óvatosan megölelte Vlagyimir Iljicset és remegő han^ gon szólt: — Mielőbb gyógyulj fel, Lenin elvtárs. Én kovács vagyok és szavamat adom neked, hogy mi ketten összekovácsoljuk a mi nagy tervünket... A Leninnek hozott meggyfákat elültették, bár a kertész nagyon félt Nem bízott benne, hogy megfogamzanak. November túlságosan késő idő ahhoz, hogy gyümölcsfát ültessenek el. Ez az ősz nagyon esős volt. Januárban viszont akkora fagyok törtek be, hogy a föld megrepedezett és sok' helyen a régi kertek is kifagytak. A gluhovkai meggyfák azonban csodálatos módon kiállták a kemény hideget Túlélték 1940-ben a 40 fokos hideget is, melynek Moszkva körül nagyon sok kert esett áldozatul. A gluhovkai meggyes fejlődését ml sem akadályozta. Minden év tavaszán buján virágoznak a meggyfák és fehér virágleplük felett méhek ezrei döngicsélnek. Vlagyimir Iljicsnek nem adatott meg, hogy teljes szépségeiben megláthassa a gluhovkaiak ajándékátŕ nem érte meg a tavaszt... A gluhovkai meggyfák fejlődnek, virágzanak, együtt Gluhovkával, a Gluhovkai Textilüzemmel, amelynek egyik műhelyében dolgozik Ananyeva, a Sztálin-díjas élmunkásnő, aki két évvel ezelőtt nálunk járt, hogy szövőinknek átadja sztahanovista tapasztalatait. WMWMMHM HM W mit MI HI MMWMM WI H JHeilfelent % A CSEMADOK bratislavai helyi csoportja október 12-én, pénteken 19 órakor Vazov-utca 2. szám a sait tartja meg rendkívüli közgyűlését. Ez úton felhívjuk a tagságot, hogy ezen a gyűlésen teljes számban jelenjen meg. A CSEMADOK bratislavai szervezetének helyi vezetősége
