Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-06 / 235. szám, szombat

oľidoskodoa hadseregünkről, gálát emelünk a háborús uszítók ellen!" Á dolgozók teljesítményük fokozásával — a katonák néphadseregünk építésével felelnek a háborús uszítóknak A Csehszlovák Építkezési Vállalat üzemének dolgozói szerdán, a délutáni Hadseregnap tiszteletére. Hudec elv szavakkal üdvözölte az ünnepségen m vábbá a kerületi szakszervezeti taná üMwn igazgatóját. Az ünnepséget az üzem udvarán ta műhelyből, a nap is kibújt a felhők tette a gyönyörűen feldíszített emelv és két katonát ábrázoló rajz hirdette, társaságunk népe büszke néphadsere tesz az idei Hadseregnapra. A néphadsereg nevében Kril főhadnagy, üdvözölte az üzem dolgozóit. Beszédében hangsúlyozta, hogy Köztársaságunk népe és nép­hadseregünk valamennyi tagja öröm­teli és lelkes előkészületeket tesz október 6-ára, a néphadsereg napjára. Nemi véletlen, hogy a néphadsereg napját a duklai ütközet hetedik év­fordulóján tartjuk. Hét évvel ezelőtt a duklai szorosban katonáink vérrel pecsételték meg hü és örökkétartó barátságunkat, nemcsak a Szovjet Hadsereggel, de magával a szovjet­néppel is. Ebben az ütközetben több mint 6000 csehszlovák és 80.000-en felüli szovjetkatona áldozta fel életét. Mérhetetlen az a segítség, amelyet a Szovjet Hadsereg, mind emberi, mind anyagi áldozatok formájában nyújtott hazánk felszabadításáért. Mindezekért hálával ás szeretettel tartozunk a Szovjet Hadseregnek, a szovjetnépnek és a nagy Sztálinnak. — Ti az üzemben az építőfeladatok teljesítéséért versenyeztek, — mon­dotta beszédében Kril főhadnagy. — Ml katonák, pedig a szovjethadsereg példája alapján építjük néphadseregünket Néphadseregünk tagjai a Hadsereg­nap tiszteletére kötelezettségeket vál­laltak, hogy példás katonák lesznek melléktermékeket gyártó bratislavai órákban ünnepséget rendeztek a társ, az üzembizottság titkára, meleg egjelent katonákat és tiszteket, to­cs képviselőit és Marel elvtársat, az rtották meg. Ugy mint a dolgozók a mögül és aranysárga sugarait ráve­ényre, amelyen a különféle jelszavak hogy az üzem dolgozói és egész Köz­gére és ezért méltó előkészületeket és sokat fognak tanulni, hogy minél közelebb kerüljenek példaképünkhöz, a szovjethadsereghez. A mi hadsere­günkben új élet és új szellem ural­kodik. A mi célunk az, hogy szorosan felzárkózva haladjunk a Duklánát el­esett hősök példás hazafisiga nyomá­ban. Az ellenségre hatalmas csapást jelent az, hogy az üzemekben a szo­cailista munkaverseny sikeresen fo­lyik és ugyanolyan, csapást jelent rá­juk az is, hogy népi hadseregünk tagjai a ,,példás katona" címéért ver­senyeznek és fejlesztik hareképessé­güket. Kril főliadnagy, beszéde zárórészé­ben hangsúlyozta, hogy az üzemek és falvak dolgozói, a néphadsereggel e^lit egy célért küzdenek, a szocializmusért és a békéért Nálunk nem történhet meg, hogy a hadsereg a munkásosztály ellep fog fegyvert Katonáink sohsem feledkez­nek meg arról, hogy ők a munkás­osztály felfegyverzett ökle. A mi néphadseregünk mindvégig a szovjeit­hadsereg oldalán fog harcolni, hazánk szabadságának é6 az egész világ bé­kéjének megvédéséért. Az üzem CslSz-tagjai, a tanoncok kultúrcsoportja békeharcos mozgalmi dalokkal tarkították ,> műsort, utána pedig az üzem rgyik dolgozója felol­vasta a Csehszlovák Építkezési Vál­lalat melléktermékekelt gyártó brati­slavai üzeme dolgozóinak kötelezett­ségvállalását a Hadsetegnap tiszteletére A parkettkászjtők tervezeit munká­jukat az építkezéseken Ittikíismerete­sem és szakszerűen 686 órával előbb végzik el, mint tervezve volt és ez­által 10,633 koronát takarítanak meg. Egy másik csoport 600 órával, az üve­gezők 504, a mázolok 452, a. cseanpé­zők 152, a festők 72, a kovácsok 66 órával rövidítik a tervezett feladatok elvégzéséi, összesen 2532 munkaórát takarítanak meg, ami pénzériékben 37,620 korona megtakarítást jelent. A szkalicei építkezés dolgozói kötelezettségvállalásokkal lelkesen ké­szülődnek néphadseregünk nagy ün­nepére. Különösen értékes vállalásaik vannak az asztalos, bádogos, villany­szerelő és mázoló műhelyeknek. Ezekkel a kötelezettségekkel vála­szolnak az üzem dolgozói a nyugati imperialistáknak és valamennyi hábo­rús uszítónak. Mi példás munkánk­kal megvédjük a békét. Hadseregünk éberen őrködik és felkészülve ál'., ha kell fegyverrel kezében megvédeni azt. amit a munkásosztály Pártunk vezelésével és a Szovjetunió nagyará­nyú segítségéve! kiharcolt számunkra. A Hadseregnap tiszteletére rende­zett ünnepségen az üzembizottság megajándékozta az üzem legjobb újí­tóit. Ez alkalomból Marel, Jancsa. Leng és Brecs elvtársak rádiót kap­tak jutalmul azért, hogy hozzájárultak a termelés gazdaságossá tételéhez. Az ünnepi ülésen felszólalt még az üzem igazgatója, Marel elvtárs es a kerületi szakszervezeti tanács képvi­selője, Ferjancsik elvtárs. . Az íinnopség zárórészében a<z üzem dolgozói könyvekkel és Sztálin elv­társról készült festménnyel ajándé­kozták meg néphadseregünk küldöt­teit. D. V. Dolgozó asszonyaink jól tudják, hogy néphadseregünk családjuk életét, boldog jelenünket védi A Csehszlovákiai Nőszövetség téglamezöi helyi csoportja gyönyörű és bensőséges ünnepség keretében fejezte ki tiszteletét és szeretetét néphadseregünk i Pánt. A zsúfolásig megtelt ünnepi dísz­be öltözött teremben lelkes megha­tottság tükröződött minden nő ar­cán. Ahogy megfigyeltük az egybe­gyűlt asszonyokat és leányokat, be­bizonyult az a nagy változás, amely a hadsereg és dolgozó asszonyaink közötti kapcsolatban beállott. A letűnt kapitalista világban a dolgozó asszonyok, anyák és fele­ségek réme volt a katonaélet. Érez­ték azt, hogy gyermekükre, jegye­sükre, férjükre egy pár éves pokoli élet vár, nem best<Iv« arról, hogy anyagilag teljesen ellátatlanok ma­radtak, ha a féfikereső bevonult. A katonaélet éveit a bevonultak na­pokban, órákban számolták és örömmel állapították meg, ha már egy nappal kevesebbet kell a ka­szárnyában tölteni. Ma, ha a iiú megkapja a behívót, az anyák örömmel kísérik el és bíz­tatják fiaikat. A lányok mosolyog­va adják át a kertek és mezők leg­szebb virágait, büszkék a katonaif­jakra. Ezek az ifjak, akik ma bevo­nulnak szintén új korszakot kezde­nek életükben. Uj korszakot, ahol a vasból szilárd és törhetetlen acél lesz. Katonának lenni bátorságot és ál­hatatosságot, keménységet, önfelál­dozást, fegyelmet és céltudatos tanu­lást követel. Amikor asszonyaink és leányaink mosolyogva és büszkén kisérik az újoncokat a laktanyákba vezető iton, mindegyik lelkében ott lakozik a törhetetlen békevágy. Ön­tudatos asszonyainknak megkülön­böztetett mély kapcsolata van a bé­ke ügyéhez. Védik a békét építő munkával és kívánják a békét min­den idegszálukkal, azonban amikor szeretett fiaikat és férjeiket a kato­nasorban látják, akkor azzal a büsz­keséggel tekintenek rájuk, hogy ezek, a nép hű katonái meg is fogják védeni a szocialista hazát. Ma minden nő tudja, amikor a néphadsereg katonájára tekint, hogy olyan emberrel áll szemben, akit a magasabb katonai erkölcs szellemé­ben nevelnek, a szovjet katonák pél­dája szerint. És mMden asszony tud­ja, hogy békeharcunk győzelmét a szovjet nép rendíthetetlen és követ­kezetes békeharca biztosítja. »Az amerikai demokráciában* börtön és üldözés jár annak, aki a béke hívének vallja magát. D e az amerikai egyszerű békeszerető dol­gozót nem rettenti vissza az ameri­kai rendőrség terrorja, mert tudja, hogy az ő ügye legyőzhetetlen, mert a Szovjetúniő védelmezi azt. A ko­reai asszonyok, özvegyek ezreinek ellenállását és jövőbe vett hitét meg­növeli az a tudat, hogy a világon a legtöbbet szenvedett asszonyok a szovjet asszonyok együtt éreznek velük, s a baráti államok, sőt az imperialista államok békeszerető becsületes asszonyai mind az olda­lukon állnak. Az ünnepi gyűlést Rosová Elena elnöknő nyitotta meg. A környező iskolák: úgy mint a pedagógiai gimnázium, a IX.. 9 éves iskola, a 42-es nemzeti iskola gyönyörű és tartalmas kulíúrprogram mot adtak. Értékes szavalatok hang­zottak el, szovjet és népdalok harmo­nika kíséretével és rövid színpadi jelenetek. A műsorszámok befejezésével a helyőrség nevében egy tiszt-elvtárs meleg szavakkal szólt az egybegyűlt asszonyokhoz. Befejezésül Rosová Elena elnök­nő felolvasta a Csehszlovákiai Nőszö­vetség téglamezői-i csoportjának néphadsereghez intézett levelét. A levélben biztosítják szeretetükről és bizalmukról a néphadsereg tagjait, és kérik őket, hogy ha kell, védjék meg békés életüket, A megjelent tiszt-elvtárs err e a levélre határozott szavakkal biztosí­totta az egybegyűlt asszonyokat, hogy nem fognak csalatkozni a néphadseregben és a beléjük vetett bizalomnak min­denkor eleget fognak tenni. Az ünnepi gyűlés a munka dalá­nak eléneklésével ért véget. A gyűlés után Gajdosová asszony mesélte a következőket: — Rekreációról jöttem haza és a vonaton mellettem egy katona ült. Gyönyörű női kabátot és női ruha­szövetet mutatott és elmesélte, hogy önként jelentkezett brigádmunkára a bányába és ott annyit keresett, hogy most feleségét ezekkel a szép dol­gokkal meglephette. A beszélgetés során még elmondta, hogy olyan kosztjuk van a kaszárnyában, my­nyi kávét és tejet iszik, hogy ami kor kiskorában a nagymamánál volt vendégségben, akkor sem kapott ennyit. A beszélgetésbe Lukácsné is bekapcsolódott és mesélt a régi katonaéletről. Elmondta, hogy a ré gi köztársaságban egy illegális újság jelent meg, amelynek a címe Kato­na— Vojak—Soldat« volt, azaz három nyelven készült. Ebben megírták, milyen volt a katonaélet a kaszár­nyákban, valóban kutyaélet volt ez és voltak a katonák között érzéke­nyebbek, akik az embertelen bánás­mód következtében öngyilkosok let­tek. a régi időben, — folytatja Lu­kácsné, — a sztrájkoló munkások ellen sorakoztatták fel a katonasá­got, most pedig segítenek a munká­soknak és olyan politikai és kultúr­nevelésben részesülnek, amilyet csak egy szabad állam szabad dolgozói kaphatnak. Most Szm 0likné asszony szól köz­be csillogó szemekkel: az én fiam most log bevonulni Boldog vagyok, hogy ezt megér­hettem és büszke arra, hogy a gyer­mekemet a szocialista állam neveli és hogy amit én nem tudtam neki megadni a tanulás terén, azt most a hadseregben megkapja. Bájos fiatal CsISz-tag, Krivánek elvtársnő mesél nekünk egy kedves történetet a nyárról: — A Hracsková-völgyben, Liptó­szentmiklós közelében utaztunk és a vasúti állomáson, amely 17 kilo­méterre volt táborhelyünkről, meg­ismerkedtünk az ottani katonákkal. Nem ismertük a táborunkhoz vezető utat, amire ők készségesen elkísér­tek minket 17 kilométernyi fekvő rendeltetési helyünkre. Az ismeret­get továbbra is fenntartottuk, több­ször eljöttek minket meglátogatni, sót egyszer kultúresoportjuk gyö­nyörű műsorral szórakoztatott ben­nünket. Később mi látogattuk meg őket kultúrműsorral és nagyszerűen éreztük magunkat társaságukban. T, M. A Csehszlovák Hadsereg Napja — egész munkásosztályunk, dolgozóink nagy finnepe A Benzinol nemzeti vállalat, a Csehszlovák Hadsereg Napjának tisz­teletére kedden ünnepséget rendezett a bratislavai városházán. Az ünnep­ség során élénk beszélgetés alakult ki a Benzinol alkalmazottai és a Nép- I hadsereg jelenlévő tagjai között. Elsőnek Vlasics közkatona beszélt a Hadsereg Nap jelentőségéről, meg­említve azt, hogy milyen nagy, fon­tossága van annak, hogy Duklánál a csehszlovák hadseregegységek együtt harcoltak a minket felszabadító győ­zelmes szovjet hadsereggel. Ezekben a véres harcokban kovácsolódott egy­be a szovjet hadsereg és az alakuló csehszlovák néphadsereg egysége, és ez á" kapcsolat napjainkban egyŕô szorosabbá, egyre testváriesebbé "válik Vlasics közkatona beszélt arról is; hogy a Hadsereg Nap Csehszlovákia egész munkásosztályának ünnepe, mert hisz a mi katonáink és tisztjeink ma már a nép fiaiból kerülnek ki. Hadseregünk valóban a nép hadserege és ma már nem fordulhat elő az, hogy a katonaság a munkásság ellen lépjen fel, mert a mi hadseregünk a munkás­osztály szerves része, amely köteles­ségének érzi megvédeni azokat a vív­mányokat. amelyeket a dolgozók az iparban, bányászatban, a kohókban, az energetikában, a földművelésben és minden más téren elértek Beszéde végén Vlasics közkatona éltette a csehszlovák és a szovjet hadsereg egységét, éltette Csehszlovákia Kom­munista Pártját, és annak a nagy vezérét, Klement Gottwald elvüíreat Az est legjelentősebb és legfonto­sabb része kétségtelenül a megjelent dolgozók és a néphadsereg tagjai kö­zött kifejlődő vita volt. Ebben a vitá­ba n megmutatkozott elsősorban az, hogy milyen nagy az érdeklődés a dolgozók soraiban a hadsereg és azon viszonyok iránt, amelyek között az új népi hadsereg tagjai élnek. Ezt mindjárt az első kérdés bebizo­nyította. Hornyák elvtárs a Benzinol CsISz szervezetének elnöke, megkér­dezte, hogy ki nyerheti el példás katona címét Chalupa elvtárs, aki az osztravai bányában dolgozott mielőtt a hadse­regbe lépett, és aki nagy lelkesedés­sel és hozzáértéssel felelt az egyes kérdésekre, elmondotta, hogy ma a péld as katona büszke címének elérésé­hez nemcsak arra .van szükség, hogy valaki jól tudjon feánni fegyverével", esetleg jó lövész legyen, hanem arra is, hogy mindenben kiváló legyen. Lehet valaki a céllövészetben igen kiváló, de ha ugyanakkor esetleg nem ér el ilyen eredményeket a politikai képzésben, a sportolásban vagv más­ba n, akkor bizony nem nyerheti el ezt a megtisztelő címet. Egy elvtárs megkérdezte, hogy a nőknek milyen szerepük van a néphadseregben — A nők — mondotta Chalupa elvtárs — 17—25 éves korig léphet­nek a néphadsereg kötelékébe, és ott mint telefonkezelők, távírászok, vagy mind irodisták dolgozhatnak, és be lehetnek osztva az egyes fegyverne­mekbe. A nők éppen olyan kiképzés­ben részesülnek, inint a férfiak. Oravec elvtárs is feltett egy na­gyon érdekes kérdést: — Mi a kü­lönbség a mostani és a régi hadsereg között, mi a különbség a mostani és a régi katona között? — Elsősorban az. hogy azelőtt, a tisztek mind polgári származásúak voltak, és teljesen távoltartották ma­gukat a katonáktól. Nálunk a felsza­badulás után, de különösen az 1948­as februári győzelem után a helyzet gyökeresen megváltozott. Azóta, hogy Alexei čepička hadseregtábornok vette át a nemzetvédelmi minisztéri­um vezetését, rohamosan új élet in­dult meg hadseregünkben. De más vonatkozásban is megváltozott a katona helyzete Amikor bevonultunk, meglepett min­ket az, hogy az étkezéseknél például már nem a régi csajkarendszer áll fenn. hanem mink is tányérból eszünk. Jó élet ma a katonaélet. Hiszen lehe­tőségünk van fejlődni, politikai is­mereteinket növelni és szabadidőnket olvasással, zenével, fali-újság készí­tésével és más szórakozással tölthet­jük el. Chalupa elvtárs igen szén szavak­kal ecsetelte, hogy valamikor féltek a katonaélettől, valamikor büntetés számba ment katonának lenni, és ez­zel szemben ma becsület dolga a csehszlovák néphadsereghez tartozni és kötelékében a dolgozó néppel váll­vetve harcolni az új életért, a béké­ért, a. szocializmus győzelméért. V. I.

Next

/
Thumbnails
Contents