Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-05 / 234. szám, péntek

ELBIZAKODOTT FIATALOK A zselízi téglagyárban 15 fiatal dolgozik. Munkájukat becsületesen végzik, normájukat teljesítik és igy jól keresnek. A nyers téglával megrakott csillék egymás után vígan gördülnek a vágógéptől a szárítók felé. A fiatalok nevetnek és néha-néha rágyújtanak egyegy nótára. A munka jól öszszefogta őket — szilárd kollektívába olvadtak. Jól ismerik egymást, nincsenek egymás előtt titkaik, mindent tudnak egymásról. A külső szemlélő azt hinné, hogy itt minden a legnagyobb rendben folyik. Hogy a zselízi téglagyár fiataljai lelkesen építik hazánkban a boldogabb jövőt, a szocializmust. Dolgoznak és építenek, ez igaz. De nem öntudatos építők. A CsISz tagjai, de a kis téglagyár határain túl semmit sem látnak. Nem akarnak jobban dolgozni és többet keresni. Mindennel meg vannak elégedve. Nem tudják, hogy minek és hová készítik az acélos téglák tízezreit, nem tudják, hogy az ö munkájuk is része a szocializmus építésének. Kinevetik az öregebb munkásokat, ha a mult sanyarú helyzetéről kezdenek beszélni, ha elmondják, hogy milyen volt a téglagyári munkások élete a múltban. Mindezzel ők nem törődnek. Arra persze nem is gonflolnak, hogy kinek és minek köszönhetik az ö békés munkájukat. Ezek a fiatalok nem törődnek saját jövőjükkel sem: nem akarnak tanulni, nem akarnak szakemberekké válni. Dolgoznak, mert jól megfizetik és „meg lehet nősülni.' Helyes, hogy családot akarnak alapítani. De az már könnyelműség, hogy szívós munkával, tanulással, (a szakma elsajátításával) nem igyekeznek megteremteni a boldog családi élet előfeltételeit. Amikor szük egyéni boldogságukról tervezgetnek, megfeledkeznek arról, hogy tervüket csak akkor tudják végrehajtani, ha az imperialisták háborús terveit meghiúsítják ha hazánkat erős szocialista országgá építjük kl. A kis egyéni boldogságok őszszetörnek és szétfoszlanak, ha nem védjük meg a békét, ha nem akadályozzuk meg az imperialistákat terveik végrehajtásában. Erről senkinek sem szabad megfeledkeznie, amikor egyéni boldogságának útját egyengeti. Csakis a szocialista társadalom biztosíthatja az egyén teljes boldogságát. A zselízi téglagyár fiataljai erről megfeledkeztek. Pedig ha valóban boldogulni akarnak, akkor a szocializmus öntudatos építőivé kell válniok és minÖent el kell követniök a szocializmus minél előbbi felépítéséért hazánkban. E nélkül egyéni boldogságunk sem valósitható meg. Mi az oka annak, hogy a zselízi téglagyár fiataljai még ma is igy, ilyen rövidlátóan gondolkodnak? Ennek elsősorban az az oka, hogy CsISz-alapszervezetünk nem fordít elég gondot nevelésükre, munkájukra, fejlődésükre. Ez a néhány fiatal alig változott, fejlődött a felszabadulás óta. Pedig a CsISz tagjai. Elbizakodottak és terészetesnek veszik a nyugodt munkalehetőséget, a szabad életet. Elbizakodtak és nem akarnak előrehaladni, tanulni és minél többet megismerni az életből. CsISz-csoportjuk vezetőségének és a járási CsISz-vezetőségnek nagyobb gondot kell fordítaniok ezekre a fiatalokra. Nem szabad engedni, hogy ezek a fiatalok elvesszenek és ne váljanak a szocializmus öntudatos építőivé. Nemcsak arról van itt sző, hogy kötelességünket teljesítve segítjük ezeknek a fiataloknak az előhaladását, boldogulását. Többről is van itt szó. Társadalmunkban, országunkban nincs politikamentes, „légüres" tér. Mindenhol érvényesül valakinek a politikája. Ahol nincs a Párt és hiányzik a CsISz munkája, ott elkerülhetetlenül a reakció akarata fog érvényesülni, az ő politikája fog felülkerekedni. Feladatunk,hogy befolyásunkat az élet és az ország minden területére kiterjesszük, ha azt akarjuk, hogy a reakció befolyása megszűnjön dolgozó tömegeinkben. Vonatkozik ez teljes mértékben a zselízi téglagyárra is. A téglagyár fiataljai nem hallgassanak a reakciós hírverésre.Nem igaz az, hogy „ma nincs szükség okos, nagytudású, kitanult szakemberekre" — mint ahogy ezt a téglagyár öntudalan munkásnője mondta. Hazánknak és dolgozó népünknek nagyon is nagy szüksége van a munkásosztályból és a dolgozó parasztságból származó, a néphez és a szocializmus építéséhez hü, nagytudású szakemberekre. Persze olyan szakemberekre, akik tudásukat a nép ellen akarják felhasználni, valóban nincs szükségünk. A zselízi téglagyár fiataljainak tanulniok kell. Olvasni és művelődni. Elsajátítani valamilyen szakmát. Fel kell venni a harcot a múltból ránkmaradt ponyvaregények olvasása ellen is. A téglagyár fiataljai szabad idejükben ne a butító ponyvaregényeket bújják, hanem olyan könyveket olvassanak, amelyékből amellett, hogy nagyszerűen szórakozhatnak, tanulhatnak is és amelyek tágítják látókörüket is. A ponyvaregények olvasásának és az ellenség munkájának megmutatkoznak az eredményei is. A fiatalok elszakadtak a való élettől, napjaink nagyszerű harcától és akaratlanul is az ellenség befolyása alá kerültek. A téglagyár egyik Breg munkása, aki többgyermekes apa, szakmát szeretne tanulni, hogy hasznosabb^ értékesebb (Folytatás a 4. oldalon) Néphadseregünk Nanfa Holnap, október 6-án másodszor ünnepeljük Néphadseregünk Napját. Mi, magyar ifjúság is értékeljük ki e nap jelentőségét. A CsISz vidéki alapszervezeteknek funkcionáriusai mutassanak rá rövid előadásokban, hogy a mult rendszer hogyan nevelte az újoncokat, mit követelt tőlük az uralkQdő osztály érdekében. Emeljétek ki, hogy a felszabadulás előtt a hadsereg képe kifejezője volt a társadalmi rendszer tarthatatlanságának. Ne feledkezzetek el szüntelen kiemelni a Szovjetunió szerepét. Emelkedjen ki előttetek a Szovjet Hadsereg támogató szerepe, az, hogy talpraállított bennünket, hogy megnyitotta előttünk az utat, amelyen a nép van a batalmon és nagyszerű eredményei felett is a dolgozó nép hadserege őrködik. Mutassatok rá, hoy Néphadseregünk alapjában különbözik a Masaryk, Benes-féle burzsoa-demokrácia hadseregétől. A mi hadseregünk éber szemmel őrködik szocialista építésünk sikerei felett. Morvái János példás katonával beszélgettünk. Ezeket mondotta: „1949 október elsején vonultam be. Akkor még a fiatal Néphadseregnek csak kezdeti formái bontakoztak ki előttem.Kevésnek találtam a po litikai nevelést, a hadsereg és a nép közt nem voli; meg a kellő kapcsolat. Hiányosak voltak azok a módszerek, amelyek a Néphadsereg katonáit kultúrpolitikai téren nevelték volna. Azóta alapjában véve megváltozott a helyzet, nagyot fejlődtünk — folytatja Morvái elvtárs. Kultúrszobáink vannak, könyvtárak, ahol minden katonának lehetősége van a munkásosztály ideológiai fegyverét, a marxizmus-leninizmust magáévá tenni. A sport minden ágába belevonják hadseregünk tagjait, hogy edzettek, rugalmasak legyenek. Kiépítettük a Néphadsereg szocialista fegyelmét is. Eltávolítottuk a legénység és a tisztikar közötti válaszfalat, amely a felszabadulás után még a mi hadseregünkben is mutatkozott. A tisztek együtt dolgoznak a katonákkal. Együtt beszélik meg belügyi távlataikat ipari és mezőgazdasági építésünk fényében. Velünk örülnek normaszilárdításunknak, élmunkásainknak. Ez érthető is, hisz a mi tisztjeink közülünk, munkás- és parasztif jaink sorából valók, s együtt lobog bennünk a kérlelhetetlen gyűlölet tüze az imperialisták éš belső ellenség ellen, mikor vadállati módon csaholnak és fenik a fogukat a Csehszlovák Köztársaság nagyszerű eredményeinek láttára. Mi, a Néphadsereg tagjai, tudatában vagyunk feladatunknak: meghiúsítani azoknak a gangsztereknek a tervét, akik békés építésünket igyekeznek megzavar ni, vagy le akarják rombolni." Morvái elvtárs, aki példás katona, elmondja, hogy október hatodikán minden gondolatunk és érzésünk Dukla felé száll. Nyolcvanezer szovjet és hatezer csehszlovák katona vére ömlött Duklánál hazánk felszabadításáért vívott harcban. Ez örök hálára kötelez bennünket a dicsőséges Szovjetunió hadserege iránt. Igazi barátságunkat a duklai hősök kiontott vére pecsételte meg. Végül Morvái elvtárs elmondja, hogy kötelezettséget vállalt Október 6-a tiszteletére. Szolgálatán kívül minden este kijár falvainkba, megnyerni dolgozóinkat az EFSzbe. Iskoláinkba is ellátogat, hogy pionírjainkkal megismertesse e nagy nap jelentőségét. „Mindenütt arról beszélek — fejezi be mondanivalóját Morvái elvtárs, — hogy öröm a Néphadsereg tagjának lenni." Helybeli és vidéki alapszervezetek, instruktorok és funkcionáriusok! Morvái elvtárs példája nyomán vállaljunk mi is kötelezettséget. Minden alkalmat felhasználva igyekezzük Október 6-a jelentőségét dolgozóink előtt kiemelni. Forduljatok arccal azok felé, akik az alapszervezetből nőttek át a Néphadseregbe. Foglalkozzatok velük. Készüljenek fel a vidéki alapszervezetek, hogy ünnepélyessé tegyék az újoncok bevonulását. Rendezzetek kultúresttel egybekötött táncmulatságot,ügyeljetek azonban arra, hogy Néphadseregünk jövendő tagjai józanul vígadjanak, mulassanak. Az alapszervezetek tagjai építésünkből fakadó, új dalokat énekelve kísérjék ki a kotanai szolgálatra bevonuló ifjúságunkat a vasúti állomásokra. Ne szomorú esemény legyen ez, hanem víg, életkedvtől duzzadó. Nincs miért siránkozni, újoncaink már nem a kapitalisták érdekeit, hanem népünk vívmányait, nemzeteink vagyonát védik, munkánk eredményei fölött örködnek majd. A Néphadsereg képezi, továbbfejleszti ezeket a fiatalokat. Alapszervezetünk leányai! A fentemlítettek támogatása mellett vállaljátok azt a feladatot is október 6-a tiszteletére, hogy levelezni fogtok Néphadseregünk tagjaival. Nemcsak belső érzelmi viszonyokra kell itt gondolnunk, ha nem arra, hogy Néphadseregünk fiatal katonái alapszcrvezetünkböl nőttek ki, s így természetesen tudrti akarnak egyet-mást alapszervezetük életéről, fejlődéséről. Felvetődhet az a kérdés, hiszen ezt a fiúk is vállalhatják? Legyen ez leányaink becsületes feladata. Elvtársi sorai bizonyára közelebb kerülnek Néphadseregünk tagjaihoz, mint a fiúk sorai. És még egy. Hadseregünk tagjainak leveleiből Szövetségünk leányai is figyelhetik életüket, gyönyörű fejlődésüket. Mács József