Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-27 / 253. szám, szombat

IIJ SM 1951 október 27 A dunaszerdahelyi járásban fekszik Mihályra község. Egyszerű kis falu, imitt-amott még szalmatetős házakat is találni benne, mint Csallóköz legtöbb falvában. A község lakosai túlnyomórészben kis- és középföldművesek. A kis faluról még ezelőtt egy évvel is nem igen tudtak. Nem nagyon törődött velük senki sem. Tudták azt, hogy létezik, de tovább senkit sem érdekelt. A falu életében 1950 november 15-én lényeges változás történt. A községben már egy évvel ezelőtt megalakult a II. típusú szövetkezet. A szövetkezet tagságát kis- és középföldművesek és földnélküli munkások képezték. Sehogysem tetszett ezeknek az embereknek a II. típusú gazdálkodás. Egyre csak azt hajtogatták, hogy a II. típusú szövetkezeti gazdálkodás nem sokban| különbözik az egyéni gazdálkodástól. A szövetkezeti tagok szerettek volna átlépni a magasabb típusú gazdálkodásba, de amikor megvalósítására került volna sor, mindig viszszariasztotta őket az a gondolat, hogy ki fogja" majd vezetni a nagyüzemi gazdálkodást és a legsúlyosabb ok, amely miatt minden szövetkezeti tag húzodozott a vezetéstől, a nyelvtudás hiánya volt. Szövetkezeti tagok nem bírták a szlovák nyelvet. A szövetkezet részére pedig az iratok szlová kul jöttek. Ezekben a válságos napokban jött haza Varga Ferenc a katonaságtól, Varga Ferenc hazaérkezése utáni második napon már be is lépett a szövetkezetbe. Nem akart már to vább bérelt földön dolgozni, mint azelőtt, míg katonának be nem vonult. Mint szövetkezeti tag kezdett dolgozni a szövetkezetben hazatérése után. Varga Ferencnek szintén nem tetszett a II. típusú szövetkezeti gazdálkodás. Mindenáron azon volt, hogy a szövetkezet a legrövidebb időn belül térjen a III. típusra. Akkor lé pett be a szövetkezetbe Szinger János is másfél hektár földjével. Ő is mindent elkövetett, hogy minél hamarább áttérje nek a III. típusú gazdálkodás ra. Szinger János egyre hangoztatta, hogy már nem kell félni attól sem, hogy nincs aki a hivatalos dolgokat el tudná végezni, mert itt van Varga Ferenc, aki most tért haza a katonaságtól s ő bírja a szlo vák nyelvet. A szövetkezet töb bi tagjai is kezdték a dolgot mérlegelni, de mindig csak azon akadtak fenn, hogy hiszen Varga Feri még fiatal. Nem eléggé tapasztalt a gazdaságban. Viszont egyes szövetkezeti ta gok kezdték erélyesen követelni a III. típusra való áttérést. Elhatározták, hogy lesz ami lesz, de ők egyszersmindenkor ra elvetik a szövetkezeti gazdálkodás kezdetleges formáját. November 15-én este a II. típusú szövetkezet vezetősége gyűlést hívott össze, amelyen egyhangúlag elhatározták, hogy áttérnek a III. típusra. November 16-án este újból összejöttek a szövetkezeti tagok és elhatározták, hogy a Egy szövetkezet története I L A szentmihályfai szövetkezeti tagok büszkén állnak dolgozó népünk előtt: elvégezték a rájuk bízott feladatot III. típusú szövetkezeti gazdálkodásból elég volt nekik egy nap és ők a mai naptól a IV. típust nevezik a magukénak. Tehát a szövetkezet még november 14-én a II. típusban volt és 16-án már a IV-ikbe lépett. A IV. típusú szövetkezetnek most már egy megbízható vezetőről, elnökről kellett gondoskodni. Latolgatták, mérlegelték, hogy ki ís ienne jó, de a végén mindig csak oda lyukadtak ki, hogy olyan embert kell választani, aki majd el tudja olvasni a rendeleteket, vagyis, aki bírja a szlovák nyelvet. Az ügy aztárv azzal fejeződött be, hogy Varga Ferencet választották meg elnöknek, mert ő bírta legjobban a szlovák nyelvet. Az ugyan soknak nem tetszett, hogy még csak 26 éves és méghozzá nem is nős. Az volt a véleményük, hogy 26 éves, nőtlen is, nem fogja majd komolyan venni az egész dolgot. Hogy biztosabbak legyenek a dolgukban a szövetkezeti tagok elhatározták, hogy alelnöknek olyan embert tesznek, akiben minden tekintetben megbízhatnak, A fiatal elnök mellé alelnöknöknek és egyben gazdának is Szinger Jánost választották meg.' Szinger János 47 év körüli, határozott fellépésű ember. Termetén, mozdulatán és általában az egész emberen meglátszik, hogy egész életében munkájával kereste meg ker nyerét. Szinger János semmiben sem különbözött a falu többi zsellérjétől. Napszámba járt és részesarató volt a falu egyetlen kulákjánál, a 30 hektáros Brunszig MóricnáL Egész életében csak az volt a célja, hogy egy kis földecskét tudjon magárak szerezni. A részes aratással és a napszámosmunkával felhagyott és bérelt földek művelésével kezdett foglalkozni. De a szerencse csillaga így sem akart ráragyogni. Pedig az egész községben mindenki elismerte azt, hogy Szinger János példásan tud gazdálkodni. A hiba ott volt, hogyha a föld tulajdonosa látta, hogy a termés jobb, akkor a bérletet is feljebb emelte. Igy aztán Szinger Jánosnak csak annyi jövedelme volt, hogy szegényesen meg tudott belőle élni. De arra, hogy valamikor is földet vehessen a keresetéből, nem volt semilyen kilátás. A földreform ideje alatt aztán valóra vált Szinger János vágya is. Kapott egy és fél hektár földet a felosiZtott nagybirtokokból. Most már meg volt az öröm Szingeréknél. Most már volt saját földjük. Csakhogy az öröm nem sokáig tartott, mert akármilyen jól is művelte földjét, a másfélhektár földből sem tudott sehogysem megélni. Kénytelen volt más kereseti lehetőség után nézni. Igy lett aztán Szinger Jánosból úgynevezett „kétlaki". Ennek a kétlakiságnak aztán már csak a szövetkezet vetett véget. Boldog volt Szinger János, mikor aláírhatta a szövetkezetbe való belépést. Szinger János miután megválasztották a szövetkezet alelnökének és gazdának, hozzáfogott a fiatal elnökkel együtt a szövetkezet irányításához. Első dolguk volt a marhák közös istállóba való elhelyezése. Tudták jól mindketten, hogy a IV. típusú gazdálkodásnál az is nagyon fontos, hogy az állatállomány közös . istállóban legyen, mert így könnyebb a gondozása és kevesebb munkaerőt kell az állatok etetésével foglalkoztatni. A tél lassan elmúlt, a hó is elolvadt. Következett az az idő, amikor a földműves már alig várja, hogy ékéjét neki ereszsze a fölengedett földnek. A mihályfai szövetkezet tagjainak is megütötte az orrát a koratavaszi napsugártól gőzölgő föld szaga. Ébredezik a természet és vele együtt az embernek is hozzá kell fogni a munkához. Tudita ezt jól minden földműves, tudták a mihályfai szövetkezet tagjai, de tudta Szinger János is. Még alig lehetett szántani, de Szinger János máris futkosott a vetőmag után. A tavaszi vetőmagot idejében sikerült is beszerezni a szövetkezet részére. Közben elérkezett az idő a vetés megkezdésére. Dolgozni kezdtek a traktorok a szövetkezet földjein. Az előkészített földekhez már készenlétben volt a vetőmag is. Ment is a tavaszi vetés, mint a karikacsapás. Nem kellett várni a vetőmagra sem, mert Szinger János előre gondoskodott róla. Mikorra más szövetkezetek beszerezték a vetőmagot, akkora a mihályfaiak már el is vetették. A vetést követték a többi tavaszi munkák. Szinger Jánosnak nem volt egy nyugodt perce sem. Állandóan a szövetkezet földjeit járta. Mindig ott volt, ahol a legnagyobb szükség volt a segítségre, a jótanácsra. A szövetkezet fiatal elnöke pedig a szövetkezet hivatalos ügyeit intézte. Az idő gyorsan repült, mint a madár. A szövetkezet gabonái is gyönyörűen fejlődtek. A kapásnövények is kezdtek elérkezni ahhoz az időhöz, amikor szükség van már a kapálásra is. A szövetkezeti tagok kapát ragadtak és megkezdték a, növényápolása munkákat. Alig telt el egy hét, a szövetkezet tagjai látták, hogy már nemcsak a krumplit, de a kukoricát is kapálni kell. A répát is ritkítani kellene. Látta Szinger János is és hogy egyik munkával se maradjanak el, elérkezettnek látta az időt- a munkacsoportok megszervezésére. A szövetkezeti'agokat csoportokra osztotta és minden csoport választott a maga soraiból egy csoportvezetőt. Minden csoportnak kijelölte a munkát, hogy mit fog csinálni. A csoportvezetők pedig felelősek voltak a csoportokra bízott munkák rendes elvégzéséért. A levegő fokozatosan forróbbá lett. A csallóközi száraz szelekben az érő gabonának az illata is érezhető volt már. A szövetkezet tagjai készülődtek az aratásra. Elérkezett az az idő is, amikor a szövetkezet megkezdhette az aratást. A jól megszervezett csoportok újból kitettek magukért. Hangos volt a határ a traktorok zúgásától és az aratást végző csoportok vidám dalától. Gombamódra nőttek a tarlón a búzakeresztek. Aa. aratógépek után vídámarcú fiatal fiúk és leányok szedték össze a kévéket és rakták keresztekbe. Szinger János ott volt mindig, ahol a legsürgősebb volt a munka. Sokszor megjelent a fiatalok között is, akik a hatalmas emberre úgy néztek, mintha az mindnyájuk közös apja volna. Sokszor még éjfélkor is kint voltak a földeken, de emiatt senki sem zúgolódott, mert ennek így kell lenni, a munkákkal sietni kell. Ezt János bácsi mondta, János bácsi pedig tudja, hogy mit csinál. Az aratást és a cséplést a szövetkezet szinte rekordidő alatt végezte el. A cséplés után minden egyes szövetkezeti tag megkapta a ledolgozott munkaegység után járó természetbeni jutalmat. Ez még jobban felvidította az amúgy is jókedvű szövetkezeti tagokat. Az aratás alatt kihaltnak látszó falucska kezdett életre kelni. A szép nyári estéken egyre több és több ablakban csendült fel az újonnan vásárolt rádiók hangja. Jó munkájukkal a mihályfai szövetkezet tagjai elérték, hogy az aratási munkák versenyében a bratislavai kerületben a második helyre kerültek. A jól sikerült esztendőt, a bő termést pedig egy végetémi nem akaró vidám aratási mulatsággal ünnepelték meg. A község egyénileg gazdálkodói is látták, hogy milyen felszabadultan élnek és mulatnak a szövetkezet tagjai és a gabonával megrakott szekerek is, melyek a szövetkezeti tagoknak szállították haza a félévi jutalmat, nagy hatással voltak az egyénileg gazdálkodókra. A kézzelfogható bizonyítékok 28 kis- és középföldművest nyertek meg a szövetkezeti gazdálkodásnak. 28 földműves hagyott fel a maradi egyéni gazdálkodással és lépett a haladáá útjára. Ahogy elérkezett az őszi munkák ideje, a szövetkezet földjein újból dolgozni kezdtek a traktorok ekéket húzva maguk után. Előkészítették a szövetkezet földjeit a vetés alá. A szövetkezet udvarán pedig Szinger János készítette elő az agregátckat és a vetőmagot. — Fogjuk meg a munkát elvtársak addig, míg jó az idő, — mondta a szövetkezeti tagoknak. Neki is fogtak a mimkának és rövid négy nap alatt befejezték a vetést. Elvetettek 130 hektár őszibúzát, 22 hektár rozsot és 5.5 hektár repcét. Csakhogy a szövetkezetnek a vetésen kívül még hátra volt a cukorrépaszedés, a kukoricatörés és a krumplüásás. Szingernek most már változtatni kellett az előző munka megszervezésén. Míg eddig a csoportok különböző munkákat végeztek, most Szinger János úgy látta jónak, hogy az öszszes csoportokat beállítja a cukorrépa szedésre. Voltak olyanok is, akik ezt az intézkedést pillanatnyilag helytelennek tartották, de Szinger János megmagyarázta, hogy ez az intézkedés azért fontos, mert ha beáll az esőzés, a kukoricát akkor is lehet szedni, de a répát már sokkal nehezebb volna. A szövetkezeti tagok újból csak arra a meggyőződésre jutottak, .hogy Szinger Jánosnak igaza van. Neki is láttalj, teljes erővel a szedésnekT Amikor aztán 17 hektár répa ki volt szedve, már csak tisztítani kellett és az állomásra kiszállítani, a tömeges munkát beszüntették. A csoportokat újból széjjel osztották, és most már megkezdték a kukorica- és krumpliszedést is. A répaszedésnél maradt csoport pedig egy-kettőre elvégezte a még rájuk váró munkát. Nyolc nap alatt a 17 hektár cukorrépának már csak a helye maradt kint a földön. A répaszedés alól felszabadult csoportok hozzá fogtak teljes ütemben a kukorica és krumpli betakarításához. A 77 hektár kukoricából már 35 hektárt törtek le és szállítottak be a földműves raktárszövetkezetbe. Boldogok a szövetkezeti tagok, mert kukoricatermésükben sem csalódtak. A szövetkezet hektáronként csak 25 mázsa termést várt, de a jól megművelt föld hálás volt a szövetkezeti tagoknak és hektáronként több mint 35 mázsa termést adott. A krumpliszedő csoport sem maradt le egy lépéssel sem a többiek mögött. A 24 hektár krumpliból már alig van 5 hektár a földben. A kiszedett területet azonnal fel is szántják. A szántás után a szövetkezet fiatal nő tagjai még arra sem restek, hogy az eke által kiforgatott apró krumplikat is gondosan összeszedjék. Jó lesz ez iš a disznóink részére, — mondogatják munkalzözben. Egyszóval a mihályfai szövetkezet tagjai most már egész nyugodtan merik mondani, hogy rendesen elvégezték a rájuk bízott feladatot. Büszkén mernek kiállni a dolgozó nép elé, mert tudják, hogy szorgalmas munkájukkal szilárd bástyái lettek a béke megvédésének. SZARKA ISTVÁN I i