Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-24 / 250. szám, szerda

1949. október 7-én ujjongó tömegek vonultak el Wilhelm Pieck, a béke és szocializmus régi harcosa, a Német Demokratikus Köztársaság újonnan megválasztott elnöke előtt. A fáklyák által megvilágitott Unter den Lindenen csak nagyon kevesen tudták, hogy ez a nap valóban „fordulópont Európa történelmében", ahogy azt Sztálin generalisszimusz kijelentette Wilhelm Fieckhez, a Német Demokratikus Köztársaság elnökéhez és Ottó Grotewohl miniszterelnökhöz intézett történelmi jelentőségű táviratában. De ez a fejlődés, amely az utóbbi két év alatt Németországban végbement, ezerszeresen bebizonyította a sztálini mondat igazságát. Valóban, milyen szerepet játszott Németország eddig az időpontig? Nem szükséges visszatekinteni a távoli évszázadokra. Az utóbbi évtizedek történelme eléggé bizonyítja, hogy Németország, különösen az imperializmus korában, állandó háborús veszélyt jelentett minden európai nép számára. 1949. óktóber 7-ét megelőzőleg Németországnak még soha sem volt valóban demokratikus kormánya. A rövidéletű 1849-es badeni forradalmi kormánynak, az 1919-es müncheni tanácskormánynak és egyes német városok még rövidebb életű demokratikus kormányainak nem volt maradandó hatásuk Németország politikai életére. A német népet 1945. május 8-ig hosszú évszázadokon keresztül állandóan elnyomták és fojtogatták reakciós kormányai. A fasiszta tábornokoknak, akik ma Nyugat-Németországban ismét hangadók, a feltétlen kapituláció aláírásával el kellett ismerniök a hősi Szovjet Hadsereg által rájuk mért vereséget. Ettől a naptól kezdve a német nép számára kettős fejlődés indult meg. 1945. augusztusában Sztálin, Truman és Attlee aláírta a potsdami egyezményt, azt az egyezményt, amely módot adott a Szovjetuniónak, hogy érvényesítse békepolitikáját Németországgal szemben. Truman és Attlee azonban csak a nép nyomására írták alá az egyezményt. Ma tudjuk, hogy Truman és Attlee nem becsületes szándékkal adták aláírásukat. Ma tudjuk, hogy már akkor egy új, még borzalmasabb, szovjetellenes világháború előkészítésének szálait szőtték, már akkor Németország végleges szétszakítására irányuló sötét terveiket kovácsolták. Az új háborús uszítók Washingtonban, Londonban és Párizsban hamarosan levetették álarcukat. 1947-ben az amerikai és angol övezetből megalkották az úgynevezett Bieoniát, amely később a francia Övezettel együtt „Trizónia" létt. 1648. június 18-án bevezették Nyugat-Németországban a külön valutát és ezzel szétvágták Németország egységes gazdasági alapját. Felrobbantották a külügyminiszteri értekezlet — a Wall Street parancsára a most félreállított Marshall tábornok Játszotta a szakadár szégyenteljes szerepét. Szétrombolták Berlin egységes közigazgatását, blokád alá helyezték az akkori keleti övezetet és gyalázatos müvüket a nyugatnémet „Szövetségi Köztársaság" megteremtésével koronázták. Az új köztársaság kancellárjává engedelmes eszközüket, Adenauert tették, Né. metország egységének régi ellenségét, McCloy amerikai fömegbizott sógorát, a nehézipar és a nagytőke bizalmi emberét. A nyugatnémet különállam megteremtésével Németország kettészakítása az amerikai imperialisták parancsára beffejezett ténnyé vált. Vétek lett volna nemcsak a német néppel, hanem minden szabadságszerető néppel szemben, ha a demokratikus németek nem harcolnának mindez ellen. A Szovjetunió által megszállt övezetben ugyanis egy egészen más Németország fejlődött ki. Az a Németország, amely a junkerek és a háborús bűnösöket, a monopolistákat és a régi tábornokokat elkergette, az a Németország, amelyben a föld a dolgozó parasztok és a nagyüzemek a nép tulajdona. Az a Németország, amelynek ifjúsága viharos lelkesedéssel áll a békeharc első soraiban. Ez a demokratikus, szabadságszerető Németország teremtette meg a Német Demokratikus Köztársaságot, a békéért és Németország egységért folytatott harc szilárd alapját. A német fasizmus leverése utáni első évek nehezek voltak, belső és külső romokat kellett eltakarítani. Sokan elcsüggedtek és kétségbeestek. Volt azonban egy erő, amely a közömbösöket és esüggedöket mindig magávalragadta — ez az erő a Szocialista Egységpárt volt, az egyesült munkásosztály pártja. Éppen ezért minden német számára, világnézetre és társadalmi állásra való tekintet nélkül, világos volt, hogy a német nép leghűbb fiának, a Német Szocialista Egységpárt vezetőjének, Wilhelm Piecknek kell a nép első elnökének lennie. Miben áll a Német Demokratikus Köztársaság nagy -ereje a békéért folytatott harcban? A német nép egységes és semmiféle övezethatár, amelyet háborús bűnösök mesterségesen vontak és amely felett fegyveres banditák őrködnek, nem bonthatja meg ezt az egységet. Rokomok és barátok között fennáll az összeköttetés. Es mit tapasztalnak a nyugatnémetek? Ok a lejtőn lefelé haladnak. Egy mintegy ötven családot magábanfoglaló kis klikk dúskál a bőségben, fasiszta és militarista banditák egy csoportja úri életet él, de a tömegek szükséget szenvednek és fagyoskodnak, mert a Ruhr-vidék szenét külföldre esempészik és kétszeres áron hozzáik vissza. A munkanélküliség hétről hétr

e emelkedik. S annak, aki nem szerződik el az Idegen Légióba, vagy az amerikaiakhoz, kutyául megy a sora. A Német Demokratikus Köztársaságban nincs munkanélküliség, sőt, ellenkezőleg, sok foglalkozási ágban munkáshiány van. A kizsákmányolók jórészt eltűntek; a gyárak és bányák a nép tulajdonába kerültek. Az élet évről évre olcsóbb és jobb. Nem kaszárnyáiitat építenek amerikai zsoldosok számára, hanem lakóházakat a díolgozóknak. Erűtek persze nem marad el a hatása. A levelek és nyilatkozatok tízezrei bizonyítják, hogy a bonni szövetségi államban a németek tudják az igazságot a Német Demokratikus Köztársaságra és szembeszállnak Adenauer hazugságaival. A német népre nagy felelősség hárul a többi nép, da különösen azokkal a népekkel szemben, amelyeknek a bűnös hitleri háború anynyi borzalmas szenvedést okozott. Ali, németek ao$eta felejtjük el azokat a szavakat, amelyeket Walter Ulbricht miniszterelnökhelyettes 1951 júniusában mondott a népszavazással kapcsolatos nagy beszédében: »Sohasem bocsátaná meg senki a német népnek, ha Németország harmadszor is kiinduló pontja lenne egy borzalmas világ, háborúnak*. Ennek a felelősségnek tudatában a Német Demokratikus Köztársaság szilárd elhatározással küzd a béke megvédéséért. A Német Demokratikus Köztársaság szilárdan áll a nagy Sztálin vezette béketáborban. A nemzetközi szolidaritás segítette hozzá a német népet, hogy legyőzzön sok nehézséget. Maradhat-e ez hatástalanul Nyugat-Németországra? A német kereskedelmi küldöttség nyugatnémet szállításokra is gondolt, amikor a Kínai Népköztársasággal szerződést kötött. Vájjon közömbösen fogadják-e az emberek. NyugatNémetországban, ha ezeket a szállításokat amerikai parancsra nem lehet teljesíteni? A nyugatnémetek látják, hogy náluk a tábornokok napról napra szilárdabban ülnek a nyeregben. Látjuk, hogy a családok ezrei kerülnek ki az utcára, mert az amerikaiaknak repülőterekre, vagy kaszárnyákra van szükségük. Tudják azonban azt is, hogy 18 millió német, kormánya mögött szilárdan felsorakozva, minden erejével küzd a béke megvédéséért és a haza egy ségéért. Ez az a nagy erő, amely a Német Demokratikus Köztársaság, ból nyugat felé sugárzik és ezért mondhatjuk joggal, hogy a mi köztársaságunk a német nép békeharcának megingathatatlan alapja. Ez a harc most különösen nagyjelentőségű, mert az imperialisták az USA-agresszorok vezetésével komoly lépéseket tettek, hogy egész Nyugat-Németországot egyetlen harci táborrá tegyék. Készséges se gitöik ebben az adenauerek és schumacherek, akik már hozzákezdtek, hogy a németek millióit eladják a külföldnek. Ekkor jelent meg a népi kamara felhívása, amelynek Nyugat-Németországban milliósforos visszhangja támadt és a bonni urakat arra kényszerítette, hogy állást foglaljanak. Még az ellenséges sajtó is elismeri, hogy az Adenauer-kormánynak ma foglalkoznia kell a német egység kérdésével . és jelerrteg nem meri folytatni az újrafelfegyverzésre vonatkozó megbeszéléseket a nyugati főmegbizottakkal. Sztálin, minden békeszerető nép nagy tanítója és barátja mondotta híres nyilatkozatában: »A béke fennmarad és tartós lesz, ha népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak' mellette.* A Német Demokratikus Köztársaságban az emberek bebizonyították, hogy minden erejüket latba vetik a béke megvédéséért és felismerték felelősségüket az egész német nép, de minden más nép iránt is, amelyeknek Németország régi urai végtelen sok szenvedést okoztak. A német nép a győzelembe vetett teljes hittel lép a Német Demokratikus Köztársaság fennállásának harmadik évébe, mert tudja, hogy támaszkodhatik a legyőzhetetlen Szovjetunió erejére és segítségére, a népi demokráciák barátságára- és minden becsületes német hazafi, különösen a német ifjúság eltökélt harcos békeakaratá^a. St. H. 7VUJtdm (pieeh — a nanzetkőzl tíninkámt&zq^aLôítt uaqip kareú^gL A Német Demokratikus Köztársaság elnöke, Wilhelm Pieck 1876 január 8-án született Guben kis ipari városkában. Asztalosnak tanult ki és 1896-ban a famimkások szakszervezeti szövetségének tagja lett, egy évvel később pedig belépett Németország szociáldemokrata pártjába. A funkciók egész sorát töltötte be. Az 1908—1909-es években, mint a párt kongresszusainak küldötte, Wilhelm Pieck élesen fellépett a reformisták ellen. 1910 májusában a szociáldemokrata párt végrehajtóbizottságának másodtitkára lett. Ezzel a funkcióval egybekapcsolódott a párt birodalmi Iskolájának titkársága is, úgyhogy Wilhelm Pieck Liebknecht Károly és Luxemburg Róza közvetlen munkatársa lett. Amikor megkezdődött az első \1lágháború, Wilhelm Pieck élesen szembeszállt a szociáldemokrata párt vezetőségének politikájával és Luxemburg Rózával, Liebknecht Károllyal együtt harcot szervezett a munkásosztályon elkövetett,árulás ellen. 1916-ban Wilhelm Piecket a katonai bíróság ötévi várfogságra ítélte, mert kijelentette, hogy nem megy a frontra, mivel olyan háborúról van szó, amely árulás a dolgozó nép ellen. Az ítélet után azonban klkényszeritették a nyugati arcvonalra. Pieck azonban Hollandiába szökött, ahol mint asztalos dolgozott. Hollandiából néhány más baloldali szocialistával újságot kezdett kiadni, amelyet titokban Németországba küldtek és amely a német proletariátus között terjesztette a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról szóló híreket. 1918 októberében Wilhelm Pieck illegálisan Németországba jött és Berlinben néhány elvtárssal együtt 'forradalmi akciót szervezett, amelynek célja a császári kormány megdöntése és az azonnali békekötés volt. A császári kormány szétesése után helyére a szociáldemokrata párt és a független szociáldemokrata párt tagjainak kormánya került. Itt is, hasonlóképpen mint nálunk, a jobboldali szociáldemokrata vezetők egyesültek a burzsoáziával a baloldali becsületes szocialisták ellen. 1918 december vége felé Németországban történelmi jelentőségű esemény játszódott le. Megalakult Németország Kommunista Pártja és első kongresszusán Wilhelm Piecket Luxemburg Rózával és Liebknecht Károllyal együtt beválasztották a Központi Bizottságba. Ezt a funkciót töltötte be mindaddig, amíg a második világháború ntán megalakult Németország egységes szocialista pártja. Németország fiatal kommunista pártját a dühödt burzsoázia kegyetlenül üldözte. Liebknecht Károlyt és Luxemburg Rózát meg Is gyilkolták és gyilkosuknak, Rnngenak az volt a feladata, hogy Wilhelm Piecket is megölje. Ez azonban nem sikerülj Wilhelm Pieck megszökött és amikor később letartóztatták, a német elvtársak kiszabadították a charlottenburgl fogházból. 1921-ben Wilhelm Piock az üldözés áldozatai megsegítésére megszervezte a „Vörös segélyt" és ennek az Intézménynek állandó elnöke lett. Később a nemzetközi Vörös segély tiszteletbeli elnökévé választották. Wilhelm Pieck Németország Kommunista Pártjának megalakítása óta kapcsolatban állt a vezető szovjet élv társakkal. 1921 októberében találkozott először Moszkvában V. I. Leninnel. 192S-ban n német munkásosztály leghaladóbb szellemű erői meg akarták változtatni az úgynevezett welmari köztársaság társadalmi rendszerét. A munkásosztályt azonban a kapitalisták kezében levő Relchswehr legyőzte, Németország Kommunista Pártját betiltották. Wilhelm Pieck hosszabb ideig illegalitásban működött. A Kommunista Internacionálé VT. kongresszusán Wilhelm Piecket beválasztották a végrehajtó bizottságba. Ebben a funkcióban együttműködött J. V. Sztálinnal és 19S5-töl mint a végrehajtó bizottság titkára Dimitrov Györggyel, Thorezzal, Martyval, Togliattival, Polllttal és az oros* elvtársakkal, Vlslnszklj, ManullszklJ és Malenkov elvtársakkal, valamint Klement Gottwald elvtárssal is. Amikor Németországban Hitler uralomra tört, Wilhelm Pieck Ernst Thnlmann elvtárssal, Németország Kommunista Pártja akkori elnökével együtt a következő jelszót adta kl: „Hitler — ez a háborúi" A szociáldemokraták azonban visszautasították az egységfront gondolatát és Így Hitler kezébe került a hatalom. Később a Kommunista Párt vezetősége elhatározta, hogy Wilhelm Pieck külföldről vezesse a fasiszták elleni harcot. Amikor a nácik kirobbantották a második világháborút, Wilhelm Pieck a Szovjetunióban volt. A bölcs sztálini politika adott alapot Wilhelm Pieck é* társai munkájának, amelyet a fogságba került német katonák és tisztek között folytattak. 1945 június 1-én Wilhelm Pieck visszatért Berlinbe és az első pillanattól kezdve megalakítani tvrekedett a német demokratikus erők tömbjét. Néhány hónappal 70-ik születésnapja után egyesültek a miinkáserők Németország Egységes Szocialista Pártjában. Joggal nevezik tehát a német szocialisták Wilhelm Piecket a munkásosztály egyesítőjénck. A Német Demokratikus Köztársaság megalakítása ntán 1949 október 11-én Wilhelm Piecket egyhangúlag köztársasági elnöknek választották meg. Wilhelm Pieck Csehszlovákia dolgozói előtt is biztosítéka n. szocializmus nagy eszméi megvalósításának, amelyekért az egész világ munkássága harcoL Vil

ág; proletárjai egyesüljetek! Bratislava, 1951 október 24., szerda 2 K IV. évfolyam, 250. szám A németországi békeküzdelem szilárd alapjának két éve l