Uj Szó, 1951. szeptember (4. évfolyam, 205-230.szám)

1951-09-26 / 226. szám, szerda

1951 szeptember 26 U J SZU KÜLPOLITIKAI SZEMLE FELHÍVÁS, AMELYET AZ EGÉSZ BÉKESZERETŐ EMBERISEG TÁMOGAT Az elmúlt hetekben két határozat látott napvilágot Nyugat-Németország jövőjéről: a három nyugati hatalom washingtoni nyilatkozata és magáé a német népé, amelynek a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának felhívása adott hangot. A három nyugati hatalom Nyugat-Néfinetországot az imperialista tömb agressziójának fő európai támaszpontjává akarja változtatni — a népi kamara felhívása egységes, demokratikus és békeszerető Németország megteremtését követeli. A Német Demokratikus Köztársaság nem először tesz ilyen természetű javaslatot. A népi kamara felhívása az össznémet tanácskozás összehívására, továbbvitele Grotewohl elvtárs mult év december 1-i javaslatának az össznémet alkotmányozó tanács létrehozására. Grotewohl elvtársnak ezt a javaslatát, — bár az egész Németországban hatalmas népszerűséget vívott ki magának —, a bonni kormánykörök annakidején elvetették. Az elutasítást azzal indokolták, hogy nem lehet paritásos alapon (egyeniőszámú képviselő részvételével) tárgyalni, mert Nyugat-Németországban a németek kétharmada, a Német Demokratikus Köztársaságban pedig egyharmada él. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya, hogy elhárítsa az akadályokat a tárgyalások elől, új javaslatában lehetetlenné tette a bonni kormányköröknek ezt az érvelését. Mivel a tárgyalások részvevőinek száma nem elvi fontosságú egy ilyen tanácskozásnál. kifejtette, hogv hajlandó kevesebbszámú megbízottat küldeni, mint » bonni kormány. A népi kamara felhívása világszerte, elsősorban Németországban hatalmas visszhangra talált. Nyugat-Németország lakossága határozatok százaiban adia tudtara a bonni báboknak, hogy helyesli az össznémet tanácskozás öszszehívásít. A solingeni munkások naggyfllése például a következő határozatot hozta: »Udvözöljük a népi kamara felhívását. A mi véleményünk az, hogy a szövetségi gyűlésnek azonnal el kell fogadnia ezeket a javaslatokat, mert a német népet csak a német egység helyreállításával lehet megmenteni a pusztulástól*. Még a nyugati burzsoá sajtó is kénytelen volt »reálisnak< és »elfogadhatónakc elismerni a népi kamara felhívását. A bonni bábkormány azonban, fitytyethányva a német nép erőteljesen megnyilvánuló követelésére, visszautasította a javaslatot. Adenauer rádióbeszédében arra hivatkozott, hogy Nyugat-Németország már elkötelezte magát a nyugati hatalmak oldalára és hogy az össznémet tanácskozás meghiúsítaná a három nyugati külügyminiszter washingtoni határozatainak megvalósítását. Adenauerék hangja — nem NyugatNémetország lakosságának hangja. Viszont a népi kamara felhívása sem Adenaueréknak szólt. Grotewohl elvtárs fürstenbergi beszédében félreérthetetlenül megmondotta, hogy a népi kamara nem a bonni bábokhoz, hanem a nép bonni képviselőihez küldte felhívását. A Német Demokratikus Köztársaságnak az egységes, demokratikus, békeszerető Németország megteremtéséért folytatott harcát — mint a Pravda írta — »a földkerekség valamennyi országában élő, egyszerű emberek százmilliói támogatják, mert a német kérdés békés megoldásában az új háború elhárításának egyik legfontosabb feltételét látják. ^ AZ OTTAWAI TANACSKOZAS, — amelynek során a támadó atlanti tömb külügy-, pénzügy- és hadügyminiszterei a fegyverkezési hajsza fokozásáról és az atlanti egyezmény kereteinek további kiszélesítéséről tárgyaltak — újabb szemléltető bizonyítéka volt annak, milyen gátlástalan módszereket használnak az amerikai imperialisták világuralmi törekvéseik szolgálatában. Az ottawai tanácskozás szorosan kapcsolódik a sanfranciscól értekezlethez és a nyugati külügyminiszterek legutóbbi washingtoni találkozójához. San Francisco. Washington és Ottawa ugyanannak a háborús politikának három egymást kővető láncszeme. Míg San Franciscóban a japán, Washingtonban pedig a német újrafelfegyverzést ^törvényesítették* az Imperialista politikusok, Ottawában az olasz békeszerződés felülvizsgálásáról tárgyaltak aszal a célkitűzéssel, hogy felszámolják az olasz fegyveres erőkre vonatkozó korlátozásokat. Ugyanakkor — mint a félhivatalos angol hírügynökség, a Reuter-iroda washingtoni tudósítója jelentette szeptember 20-án — ^megszavazták Görögország és Törökország felvételét az Eszakatlanti Szövetségbe«. A földrajzban kissé járatos olvasó nyilván a szemét dörzsöli, amikor ezt a hírt olvassa Görögország és Törökország, mint »északatlanti« államok? Pedig az imperialista földrajz így fest. Acheson, Morrison és Schuman azonban még ezzel sem elégszik meg, hanem — mint a Reuter szeptember 18-án közölte — »annak szükségességét hangoztatták, hogy terjesszék ki az északatlanti szövetség határait a Sarkvidéktől Perzsiáig, Irakig és Dél-Oroszországig*. Ha egyáltalán szükséges még valaki számára bizonyíték az imperialisták agresszív, háborús szándékaira — úgy ez a tény önmaga helyett beszél. »Eszakatlanti védelmi tömb*, amely a Káspl-tenger és a Fekete tenger déli partjáig terjed? Ez a tömb sem nem »atlanti«, sem nem »védelmi«. Ez a tömb az amerikai imperialisták támadó terveinek eszköze az új háború kirobbantásának eszköze. A görög fasiszták és a török militaristák felvétele az imperialisták támadó tömbjébe, jellemző módon egészíti ki azt a politikát, amely Ázsiában a japán fasisztákra, Csank Kaj Sekre, Li Szin Manra és Bao Dájra, Európában pedig a náci tábornokokra, Francóra, Titóra és hasonszőrű társaikra támaszkodik. Ez a politika az egész világon az amerikai imperializmus kalózlobogója alá gyűjti a béke és a haladás megátalkodott ellenségeit. A háborús gyujtogatók ottawai határozatai még világosabbá tették az egyszerű emberek százmilliói előtt, hogy ez ellen a bfinös politika ellen harcolni minden békeszerető ember létérdeke és becsületbeli kötelessége. AZ ELMÜLT HÉT KOREABAN is jelentős eseményt hozott a háború és a béke őreinek világméretű küzdelmében. Kim Ír Szen elvtárs és Peng Teh Huai tábornok Rldgwayhez Intézett Üzenetében javaslatot tett a keszoni fegyverszüneti tárgyalások haladéktalan újrafelvételére. Ez a javaslat a koreai és a kínai nép mélységes békeakaratának újabb fényes bizonysága. Az amerikai imperialistákkal szemben, akik kezdettől fogva igyekeztek meghiúsítani a keszoni tárgyalások sikerét, a koreai és a kínai küldöttség következetesen a békés rendezés létrehozása érdekében harcolt. Az amerikai imperialisták provokációk hosszú sorozatával igyekeztek felrobbantani a tárgyalásokat, de a koreai és kínai küldöttség — ugyanakkor, amikor elégtételt követelt a bűnös merényletekért — nem engedett a provokációknak, hanem a tárgyalások folytatásához múlhatatlanul szükséges feltételek betartását, a keszoni semleges övezet tiszteletbentartását követelte. A kétségbevonhatatlan bizonyítékok és a békeszerető százmilliók egyre növekvő felháborodásának súlya alatt Ridgway végül ls kénytelen volt — legalább két esetben — beismerni a semleges övezet megsértésének tényét, miután előzőleg körömszakadtáig tagadott. Mivel ugyanekkor készségét fejezte ki, hogy ezentúl felelősségteljes magatartást tanúsít a semleges övezetrőt szóló egyezmény betartásával kapcsolatban. Kim Ir Szen elvtárs és Peng Teh Huai tábornok a tárgyalások azonnali folytatására tett javaslatot. E javaslat mögött a rendíthetetlen békeakarat és a rendíthetetlen erő áll. A koreai és a kínai küldöttek Keszonban sorra visszaverték az agresszorok provokációit és mint a béke ádáz ellenségeit leplezték le őket az egész világ népei előtt, a koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek pedig a csatamezőn sorra szétzúzták az agresszorok dühödt támadásait. Az agresszorok alapos leckét kaptak. Ridgway tábornoknak a tárgyalások folytatására vonatkozó javaslatra adandó válasza megmutatja majd, tanultak-e a leckéből, vagy pedig újabb kalandor-vállalkozásokkal próbálkoznak. Bármi legyen azonban Ridgway válasza, egy bizonyos: az eddigi események meggyőzően bizonyítják, hogy az agresszorok minden provokációs kísérletére siralmas kudarc vár. • A béke hívei éber figyelemmel kísérik a háborús gyujtogatók agresszív előkészületeinek egyre gyorsuló ütemét. AZ ELMÉLET NAPI KÉRDÉSEI A DEMOKRATIKUS CENTRALIZMUSRÓL i. Mit jelent a demokratikus centralizmus, a párt építéséneik és működésének ez az alapelve? A párt centralizmusa azt jelenti, hogy a párt egységesen szervezett csapat, amelyben egységes a programúi, egységes az irányítás és egységesek a szervezeti szabályok. A centralizmus azt jelenti, nogy a párttagok kisebbsége köteles magát alávetni a többség határozatának; az alsóbb szervek, a párttagok, tagjelöltek kötelesek végrehajtani a pártkongresszus és a vezető szervek határozatait. Mi az alapja ennek a kötelezettségnek? Az egységes pártfcevelem, amejy egyaránt kötelező a párt valamennyi tagjára, tagjelöltjére és nvnden egyes pártszervezetre. A kommunista párt centralizmusa az eszme tekintélyén és a tagság által választott felsőbb szervek hatalmának tekintélyén alapszik. A marxizmusleninizmus eszméinek megvalósítása érdekében a kisebbség tudatosan rendeli alá magát a többségnek, az alsóbb pártszervezetek a felsőbbeknek, valamennyi szervezet a Központi Vezetőségnek. A párt centralizmusa azonban nem akármilyen centralizmus — hanem demokratikus centralizmus. Ez azt jelenti, hogy a párt valamennyi vezető szervét, az alsó szervektől a legfelsőkig demokratikusan választják. A párt demokratizmusa továbbá azt jer lenti, hogy a vezető szervek rendszeresen kötelesek beszámolni munkájukról a pártszervezetekben és e vezető szervek a párttagok többségének akaratából leválthatok, vagy újból megválaszthatok. A kommunista párt demokratizmusának lényegei, nogy a párthoz tartozó tagság tömegei tevékenykedjenek a pártszervezetekben, döntsenek a pártélettben felmerülő kérdésekben, hozzanak határozatokat és tevékenyen vesryemek részt azok végrehajtásában. Eközben kell a tagságnak élnie a bírálat és önbírálat, a vezetőség munkája feletti ellenőrzés jogával. „A pártbeli tömegek — tanítja Sztálin elvtárs, — ellenőrzik vezetőiket a pártaktívákon, a konferenciákon, a kongresszusokon, úgy, hogy meghallgatják beszámolóikat, megbírálják fogyatékosságaikat, végül pedig úgy, hogy ezeket vagy azokat a vezető elvtársakat megválasztják, vagy nem választják meg a vezető szervekbe." Hogyan függ össze egymással a párt centralizmusa és demokratizmusa? A lehető legszorosabban. Demokrácia és centralizmus: együtt alkotják a párt szervezeti alapelvét. Ezt bizonyítja a pártélet számtalan, mindennapos tapasztalata. A centralizmus megköveteli, hogy a meghozott határozatot minden párttag hajtsa végre. De lehet-e ezt a követelményt jól teljesíteni abban a pártszervezetben, ahol magát a határozatot nem vitatják meg, ahol a tagságnak nincs meg a lehetősége arra, hogy megismerkedjék a helyes állásponttal, kifejtse a maga véleményét, egyszóval: ahol elfojtják a pártonbelüli demokráciát? Nyilvánvalóan nem lehet. Hiszen a határozat végrehajtásának kötelezettsége éppen az önként vállalt pártfegyeOmen, a párt egységes, öntudatos vasfegyelmén alapszik. Minél aktívabban vesz részt a tagság a vezetés, a határozathozatal munkájában, annál jobban magáénak érzi a határozatokat, annál pontosabban, odaadóbban és fegyelmezettebben hajtja végre azokat, annál tudatosabban rendeli alá magát a kisebbség a többségnek, az alsó szervek a feflsőknek — tehát annál szilárdabb lesz a centralizmus; Éa ugyanúgy a szilárd centralizmus, az egységes fegyelem nélkülözhetetlen feltétele a pártonbelüli demokrácia egészséges és eredményes kibontakozásának. A párt politikájának szabad megvitatása, a bírálat és önbírálat alkalmazása, a tagság széles tömegeinek cselekvő részvétele a pártéletben csak akkor termékeny, akkor segíti elő a párt és a nép céljainak megvalósítását, ha a vitát határozatok, a szavakat tettek követik, ha a határozatok, a felső szervek utasításainak végrehajtásában fegyelmezetten és egységesen az egész tagság ré&ztvesz. . n. A pártdemokrácia növekedésével mindenekelőtt együttjár a párttagság eddiginél nagyobb aktivitása, a szocialista épités munkájában. Demokrácián a párttömegeknek „azt a szabadságát értjük — tanítja Sztálin eflvtárs —, hogy megoldják építésünk kérdéseit". Párttagiságunk fokozott bevonása, rendszeresebb részvétele, a pártéletben, egyben fokozott részvételt jelent a tejrv teljesítéséért a munkafegyelem erősítéséért, a gabona- és kukoricabegyüjtés sikeréért, a termelőszövetkezetek megszilárdításáért, stb. folyó harcban; komunista példaadást, odaadóbb, eredményesebb agitációt, nevelőmunkát jelent a fenü feladatok megoldása érdekében. Es mivel a párt a nép vezető ereje, — a párttagság növekvő tevékenysége mozgósítja a széles pártonkívüli tömegeket is. " „A munkásosztály aktivitásának fokozása céljából — mondotta Sztálin elvtárs 1925-ben — elsősorban magát a pártot kell aktivizálnunk. A pártnak keményen és határozottan rá keíl lépnie a párton belüli demokrácia útjáa, hogy szervezeteink az építés kérdéseinek megvitatásába bevonják a párt nagy tömegeit, amelynek alkotó ereje dönti el pártunk sorsát. Enélkül beszélni sem érdemes a munkásosztály aktivizálásáról." Es ugyanez a feltétele a dolgozó parasztság, az egész dolgozó nép elevenebb, még teljesebb részvételének az ötéves terv, a szocialista építés nagy munkáiban. A kommunisták fokozott tevékenysége több kezdeményezést, újítást jelent a termelésben, több és jobb nevelőmunkát a falun és az üzemben, következetesebb helytállást az ellenséggel és a nehézségekkel szemben — és ennélfogva szorosabb összekapcsolódást a széles néptömegekkel. A pártdemokrácláva! együtt ňô a figyelem a tömegek szükségleteire, együtt erősödik a mindennapos harc a tömegek pártiránti bizalmának elmélyítéséért. A párttaeság 6zéleseb6körű és pé'daadó részvétele a szocialista építőmunkában a párt és a néptömegek még teljesebb, még szorosabb eggyéforrását eredményezi. A tagság és a pártonkívüli tömegek az építőmunka mindennapos tapasztalatain tudják legjobban lemérni a pártszervezet vezetőségének munkáját. A párttagság széleskörű nevelő és szervező munkája ismerteti meg a dolgozó tömegeket a párt politikájával, határozataival, a helyi pártszerveizet tevékenységével. Nem utolsó sorban ezáltal kerül a pártszervezet vezetősége s annak munkája a tömegek ellenőrzése alá. Ez az ellenőrzés a vezetésre legalkalmasabb kommunisták kiválasztásánál döntő fontossággal bfrl „Más az — tanítja Sztálin elvtárs —, amikor 10—20 vezető elvtárs figyel és vesz észre fogyatékosságokat munkánkban ... Ebben az esetben minden esély megvan arra, hogy holtbizonyosan elkerüli valami a figyelmünket. g

s Ismét más az, amikor 10—20 vezető elvtárssal együtt a munkások százezrei és milliói figyelik és veszik észre munkánk fogyatékosságait, tárják fel hibáinkat, gyürkőznek neki az építés közös ügyének." A kommunista és a pártonkívüli tömegek ébersége és kritikája nálunk is nélkülözhetetlen a pártszervezetek fogyatékosságainak, az egyes pártvezetőségek, vecetőségi tagok hibáinak felfedéséhez, a pártba vezető szervekbe befurakodott ellenség leleplezéséhez. — Felkelteni és fokozni a tömegek éberségét, tudatosítani bennük eltenőrző munkájuk fontosságát, megértetni a dolgozó tömegekkel saját szerepüket és érdekeltségüket a párt tisztaságának megőrzéséért vívott harcban — mindez szorosan hozzátartozik a pártdemokrácia lényegéhez. A pártdemokrácia növekedésével tehát együtt kell, hogy járjon az éberség fokozódása, az alkotó bírálat, önbírálat fellendülése, magasabb szintre emelkedése. Hogyan segíti elő a bírálat és önbírálat a párt erősítését? Először is azáltal, hogy segít idejekorán felfedni a párt a népi demokrácia ügyét hátráltató fogyatékosságokat, ébren tartja az eredményekkel való egészségeis, kommunista elégedetlenség Mellemét, felvértezi a pártszervezeteket a bürokratizmus veszélye ellen, figyelmeztet g sikerekkel együtt járó veszélyekre: az önelégültségre, elbizakodottságra. Másodszor azáltal, hogy a dolgozó tömegek értékes tapasztalatait, észrevételeit hozza fej a párt számára. „A munkások milliós tömegei — mondotta Sztálin elvtárs —, akik iparunkat építik, napról napra óriási tapasztalatra tesznek szert az építésben, s a milliók tapasztalatai pem kevésbbé becsesek számunkra, mint a vezetők tapasztalatai. Az alulról jövő bírálatra az alulról jövő ellenőrzésre többek kőzött azért van szükségünk, hogy a milliós tömegeknek ez a tapasztalata ne veszszen kárba, hogy azt vegyék számba és ültessék át az életbe." Harmadszor: a bírálat és önbírálat erősíti a pártot azáltal, hogy alkalmazása közben a pártbeli és pártonkívüli tömegek szüntelenül nevelődnek, az öntudat magasabb fokára emelkednek. A bírálat és önbírálat — mint Sztálin elvtárs megállapította — emeli „a munkásosztály politikai műveltségének színvonatát, kifejleszti a munkásosztályban azt az érzést, hogy ő az ország gazdája és megkönnyíti a munkásosztálynak, hogy megtanulja az országot igazgatni." A pártonbelüli demokrácia tehát a párttagság s bizonyos értelemben a pártonkívüli dolgozók számára is nagy iskola, amelyben szüntelenül új és új, vezetésre alkalmas káderek formálódnak. És természetesen' nemcsak vezetők nőnek ebben az Iskolában. Az itt végzett nevelőmunka döntően járul hozzá az államhoz, a munkához s a dolgozók egymáshoz való új, szocialista viszonyának kialakításához. Tíz év előtt lett a fasizmus áldozata Fucsik hű barátja és munkatársa, Kurt Konrád A Csehszlovák írószövetség napilapja megemlékezik Kurt Konrád harcos kommunista, újságíró és tudós halálának 10. évfordulójáról. Konrádot a fasiszták 1941 szeptember 25-én végezték ki. A börtönben fehérneműjének szegélyére írta utolsó üzenetképpen családjának: „Becsületben halok meg, 1941. IX. 25." Kurt Konrád azoknak az úttörőknek csoportjába tartozik, akik megszervezték a cseh forradalmi szellemű munkáslapok újságírói stílusát. Ján Svermával, Václav Kopeckýval és Július Fucsikkal együtt vette fel Klement Gottwald vezetése alatt, súlyos politikai üldözések Idején, a kérlelhetetlen harcot a munkásmozgalomban mutatkozó opportunizmus ellen és a kommunista pártofc újtípusú párttá alakítani segítette, Lenin és Sztálin szellemében. Kurt Konrád 1908-ban született és Prágában eleinte orvosnak készült a Károly-egyetemen. A természettudományok problémái Iránt érdeklődött és hogy ezeket tisztázza, Engels Frigyes filozófiai müveibe mélyedt. Engels tanulmányozását követi ezután a marxista irodalom klasszikusaiba való elmélyedés. Ez a komoly elme tanulmányaiból levonta a megfelelő gyakorlati következtetéseket és világos elméjének, törhetetlen akaratának és meleg szívének minden energiájával a Kommunista Párt felé fordult, bekapcsolódott annak munkájába. Együttműködése és érintkezése Fucsikkal, a fiatal orvostanhallgatót kitűnő újságíróvá nevelte. Fuc3fk helyettese volt a Tvorbánál. Azonban sem politikai, sem újságírói működésében nem maradt meg a puszta prakticizmusnáL Azokban az esztendőkben, amikor Németországban Hitler magához ragadja a hatalmat, s amikor a fasizmus szörnyűséges fantomja egyre sötétebb árnyékot vet & világra, Konrád Lenint és Sztálint tanulmányozza s az ő tanításaiknak világossága mellett érti meg a keletkezőben lévő haijíok és a történelmi fejlődés értelmét. Marxista szellemű kitűnő tanulmányokban világította meg a huszitizmus korát. Azt a tanulságot vonta le a huszita küzdelmek példájából is, hogy a szocializmus világa legyőzhetetlen és a nép ügyének feltétlenül diadalmaskodnia kell. Konrád müveit, magatartását, egész lényét optimizmus járja át, bl. zakodással tekintett marxista tudományos meggyőződése alapján a munkásosztály és az emberi társa, dalom jövőjébe. Mint ember, például szolgál, milyenné képes formálni az embert a Kommunista Párt, ha azzal gondolatban, cselekvésben és érzésben tökéletesen egybeforr, ha a dolgozók Ugye, a békéért és a szocializmusért vívott harc irányítja minden lépését. t