Uj Szó, 1951. augusztus (4. évfolyam, 178-204.szám)

1951-08-09 / 185. szám, csütörtök

8 U J SZÖ 1951 augusztus 6 Új magyar havi folyóirat indult „ A népbírö" címmel Te Gí Csen kiváló koreai költőt megölték az amerikai légibombáí Az Igazságügyi Megbízotti Híva- j tal „A NÉPBlRÓ" címmel politikai | szakfolyóiratot indított, melynek el- I sö száma most jelent meg. A lap szerkesztőségi tanácsa együtt műkö­dik az Igazságügyi minisztérium ál­tal már három év óta kiadott „Soud­ce z lidu" cimü folyóirat szerkesztő­ségi tanácsával. A bevezető cikk szerint ,.A Népbíró" tribünül kíván szolgálni, hogy a magyar anyanyel­vű dolgozók hangja is hozzájáruljon népbíráskodásunk feladatainak meg­oldásához. A népbírák népidemokratikus köz­társaságunk egyik legfontosabb posztján tevékenykednek. Feladatuk a kizsákmányolást nem ismerő tár­sadalomban a dolgozó nép akaratát és jogérzékét érvényesíteni az igaz­ságszolgáltatásban. A kapitalizmus bíróságai a burzsoázia érdekeit szol­gálva osztályhoz kötöttségüket elta­gadták. A mi bíráskodásunk és jog­rendünk nem titkolja legfőbb célját: a dolgozók összességének védelmét a reakció bűnös fondorlataival szem­ben. A kapitalista bíróságok számá­ra a bekötött szemű Juszticia azt je­lentette, hogy nem látták meg, nem akarták meglátni a dolgozók igazsá­gát. Kizsákmányoltakra büntetést szabtak ki, 'olyan cselekedetekért, amelyek miatt a tőkés kizsákmá­nyolást és annak megtestesítőit kel­lett volna a vádlottak padjára ültet­ni és felelősségre vonni. Mint a gaz­dasági és kultúrális életben, úgy a jogszolgáltatás terén is a Szovjet­unió példája irányít a népbírók mun­kálkodásának kiformálásában. „A szovjet népbíró, a szovjet népbírő­társ volt a mi eszményképünk, — olvassuk az új folyóiratban — mi­dőn a népbíráskodás életbeléptetésé­hez kezdtünk és a további tökélete­sítésben is ez lesz az eszményké­pünk." Sztavropol (Kujbisevi körzet). Jú­lius 30-án összeült a kujbisevi vízi­erőművek építőinek első műszaki kon­ferenciája. Az ülést Komzik elvtárs, az építkezés elnöke nyitotta meg. Be­számolójában az építő feladatairól be­szélt. Az új technikai módszerekről, az építkezés gyors szervezéséről, a stahanovista munkamódszerekről az építkezés főmérnöke, Szaposnyikov elvtárs számolt be. Száz és száz mérnök és techni­kus dolgozik önfeláldozóan az épít­kezéseken. Az építkezések műszaki 1 Hogy a bíróságok hazánk szocia­lista vívmányain, a népidemokrácia I államrendjén és a dolgozó nép jo­gain a leghatékonyabban örködje­nek, hogy a fölforgatókra, a kárte­vőkre és az árulókra lesújtson a szo­cialista törvény karja, ezért vesz részt Köztársaságunkban 12.000 nép­bíró a hivatásos bírákkal együtt mű­ködve az ítéletek meghozatalában. Harcos feladat ez és „A Népbíró" ebben az értelemben harcos célkitű­zéssel indul meg. Támogatni kívánja a néobírákat magasrendű erkölcsi és politikai, ítél­kező és nevelő feladataik teljesítésé­ben, tudásukat bővíteni fogja ta­pasztalatcsere útján, az utóbbit úgy értelmezve, hogy a népbírák tapasz­talataikat nemcsak egymás között, hanem azokkal a dolgozó tömegek­kel is kicserélik, amelyeknek társa­dalomépítö és új embert kiformáló munkáját és harcait a népbíráskodás megalkuvást nem ismerő tisztánlá­tással, kérhetetlen néphüséggel és lankadatlan éberséggel védi. „A Népbíró" első száma elvi jelen­tőségű problémákkal foglalkozó cik­keken kívül túlnyomó részben nép­bírák tanulságos és érdekes beszá­molóit hozza egyes perekről és íté­letekről, továbbá a bíróságon végzett munkájuk közben szerzett tapaszta­lataikról. A Népbíróból dolgozóink megis­merhetik jogalkotásunk új nagy müveit: a szocializmust építő tár­sadalom új magányjogi és új büntető jogi törvénykönyvének alkalmazását á gyakorlatban. Ezért előfizetőinek száma tekintélyes táborrá fog növe­kedni nemcsak a népbírák és a népi­demokratikus jogászok köréből, ha­nem mindazoknak soraiból is, akik értik és érzik, hogy népidemokrá­ciánknak egyik leghatalmasabb tá­masza az újtipusú jogszolgáltatás. Ss. személyzete 463 emberből áll. A feltalálók és újítók rövid idő alatt 63 értékes javaslatot nyújtottak be, amelyek alapján sokmillió rubelt ta­karítottak meg. Zeresenkov elvtá s, az építkezés főmérnöke, a konfeiencia résztvevői előtt ismertette az építkezés gépesí­tését, a főmérnök-helyettes, Rindin elvtárs pedig képet adott a gyorš épí­tőmódszerek bevezetéséről. A konfe­rencia résztvevői nagy lelkesedéssel fogadták a javaslatot, hogy Sztálin elvtársnak üdvözlő levelet küldjenek. Qmjám Még most is látom öt, ahogy a szennyeseket mossa, a fürge gőz sziszegve bőg és forró, drága könnye hull a szappanhabokra. Mosott, vasalt, az éjbe hullt, álmait eltemette, a bús robot tört fényt dobott csapzott hajára hallgatag, csillagfényes esté. Én láttam őt, én jól tudom, szemén a néma bánat alkonya nőtt s a drága nőt befonta, mint szőlőn a kacs a termékeny ágat. Látom kezét, hogy elpihent fáradt ölébe esve, e kéz nekem az életem táplálta, óvta — titkop is kedvemet keresve. Beszőtte tiszta homlokát a gondok sötét árka, fényes szemét sok súlyos év, mint mély tavat az alkonyat, szürke homályba zárta. Ügy fáj nekem e drága arc, úgy fáj a multak átka, a bús robot s az elhullott, mélj'ből forrott, panasztalan könnyek óceánja ... Oj csillag gyúlt sorsunk felett, az ég ívére láng csap s e büszke fény egy szebb remény áldott fényével szórja be őszülő anyámat. Dénes György. «» » "»» *4T Ilía Erenhurg új regénye Az Ogonyok című hetilap nemrégi­ben részleteket közölt Hja Erenburg új regényéből, a „Kilencedik hullám"­ból. A regényben folytatódik a „Vihar" cselekménye. A történet a Szovjet­unióban, Franciaországban, az USA­ban, Németországban és Csehszlová­kiában játszódik le. A „Viha-r"-ban szereplő személyek mellett a „Kilen­cedik hullám" egész sor új hőst is bemutat. A „Kilencedik hullám" a béke és a háború erői között leját­szódó küzdelemről szól. Az amerikai légibanditák sorozatos támadásokat hajtanak végre Phenjan békés lakossága ellen. A legutóbbi barbár légibombázásnak áldozatul Beszélnem kell most! Harmincmillió testvér, bajtárs halljátok hangomat! Csapjon át szívemen a Csanzi-tó hulláma, mely a fövénybe harap, s mint fehér tigris felágaskodik, szétmarcangolná a fellegeket, szeretném, ha a hab elöntené a forró széltől száraz szívemet. Kiszikkasztotta szívemet a szél, mely negyven évig dúlta Koreát. Előveszem íróecsetemet, ez szuronyom, ezzel vívok csatát. Felszabadultunk, szép napunk ragyog, én, kezdő költő' sem hallgathatok. Kopár hegyek merednek ég felé, — megmászhatatlan, szörnyű sziklafal — a hajnali köd sem emelkedik ormukig fehér gomolyaival. Fordítsuk az emlékezet hajóját vissza, látni a véres éveket, amikor Hazánk partizánjai megmászták a meredek szirteket. Viszik az uráli fát Kommunizmus építkezéseire­A Káma-folyón úszó tutajokon ilyen felírások láthatók: „Ez a tutaj Satalingrádba meg". „Ez a tutaj Kuj­bisevbe megy". A „Kamleszoszpláy" tuta jósai már kb. 3,000.000 köbméter építőfát tuta­joztak le a Volgára. esett Te Gi Csen, a fiatal kiváló ko­reai költő is. Alábbi versét 1945-ben, Észak-Korea felszabadulásakor írta. Meghozták népünknek a szabadságot Észak felől a szovjet katonák, átkeltek a Tumanhan zöld vizén, átlépték Csanpek csúcsai sorát, meneteltek a hűvös völgyeken, ahol nemrég még csaták füstje szállt. Én, szabad Korea boldog fia, emelt fővel, szabadon állok itt. Háromezer lis távolságnyira látok s látom, mint a tenyeremet, Hazám földjét, hegyeit, völgyeit. Most itt állok egy sz ;klán a magasban s hallom japánverő harcok zaját. Lehet, hogy épper ezen a helyen tettek partizánjaink esküvést, úgy emelve a szavukat az égre, hogy kéken villogott, akár a kés. S a szovjet hősök tán épp e helyen emelték a győzelem zászlaját. Csanpek szirtje! Egy veled a szívem, mint összenőttek a földdel a fák. Fordította: KUCZKA PÉTER. A Volga—Don-csatorna címérc. A csikmenti (Dél-Kazachstan) prés­gépgyár feladatot kapott, hogv a Volga—Don-csatorna építkezéseihez két komplikált vágó agregátot készít­sen. Egy ilyen agregát súlya 43 tonna. Ez a vágógép bármilyen széles fém­lapokat könnyen vág. A megrendelést a gyár hat nappal a tervbe vett idő előtt elkészítette és már a gépek el­indultak a Volga—Don-csatorna cf­rnére­. , , , Itt levágni! Alulírott megrendelem a PARTELET című folyóiratot Pontos címem: Név: . foglalkozás: .... lakhely: házszám: ... utolsó posta: járás: ..... Az előfizetési díjat — egy évre 35 Kčs — a postai befizető­lap megküldése után 8 napon belül átutalom. A megrendelőlap az alábbi címre küldendő: A PARTÉLET kiadóhivatala, Bratislava, Michalská 27. A kujbisevi vízierőmüvek dolgozóinak első műszaki konferenciája PEKWSZAN Részlet. FEHÉR ANTAL IS BELÉP Kedden reggel, amikor a nyári nap felcsókolta a harmatot, felsorakoztak az önkölözőgépek. hogv megkezdjék a a szövetkezet búzájának aratását. A falu apraja-nagyja ott szorongott az árokparton és izgatottan lestek, hogy mit is tudnak azok a masinák. Kiss oda is szólt az öreg Leczónak: — Ezt a cserép-pipát nyelem le Mis­ka bácsi, ha ezt a lefeküdt búzát le tud­ják vágni ezekkel a masinákkal. — Meglátjuk mindjárt, no — vála­szolt az öreg, de szemét semmi pénzért le nem vette volna a gépekről, nehogy elmulasszon valamit. Laci. a brigádvezető, még egy ideig nézegette, hogy merre dől a búza, fon­tolgatott valamit, aztán felpattant az első traktorra és nekiállt a nagy táblá­nak. Huncutul hátrakacsintott az ön­kötözőn ülő Mihálv Esztire, aztán meg­indult. Majd a második, harmadik, ötö­dik traktor is megindult az első után. Az emberek csak nézték kidüllesztett szemekkel, hogv. szép sorjában hogvan potyognak a kévék. Csak akkor tértek magukhoz, mikor a traktorokat már alisj lehetett látni. Odamerészkedtek a kévékhez, felemelték, forgatták, né­zegették. Voltak olyanok, akik nagyot sóhajtottak. Miska bácsi vissza is akart szölnf Kissnek, hogv: — Te Jani, ez tán tíz kereszt ls meg van. De Kiss úgv eltűnt, mint. a kámfor, l ehet, hoerv a cserén-pipát féltette. Nem is csuda. öt. év alatt nagyon meg­szokták egymást. * — Édesapám! Ha látta volna, hogv indultak el azok a masinák. Hipp­Impp. oszt már le is volt aratva egy olvan darab, mint a miénk az alsó­mezőn. A szövetkezetiek meg. csak mentek utána, rakták a kereszteket... Hát még ha nem lenne ledőlve, kör­bemehetnének a gépekkel, nemcsak egy oldalról — beszélte el lelkesen apjának, amit reggel látott, Fehér Kati — Mit jártatod annyit a szád? ... babrálás az, nem munka! Azt mond­ják. hogy felébe vágja a szárat, meg bogv kipereg a sok búza. — Ugyan nézze mán meg édes­apám. —Nem érdekel engem. Holnap reg­gel mi is megkezdjük. * Fehér Antal, kilencholdas paraszt Katival, a lányával már negyedik nap­ja aratott. Elég gyakran leült, mert a reuma igen kínozta. Befelé, ameddig a szem ellátott, a szövetkezet földjein már mindenütt keresztekben állt a búza. csak errefelé az egyéni gazdál­kodók földje nem volt még learatva. Már sötétedett, mikor fáradtan ha­zafelé indultak. Kati kifakadt: — Látja édesapám, mondta Feri... meg én is. hogv álljunk a szövetke­zetbe. Most könnvebb lenne. A töb­biekkel egvütt dolgoznánk... a gé­nek után csak a kévét kellene össze­hordani. , Fehér Antal nem szólt egv szót sem. Fáradt volt, vagy ki tudja miért hallgatott. Már ott mennek a falu közelében, valahonnét harmonikaszó hallatszik. — Édesapám! Látja, ez most mind a mienk lenne! — mutat Kati a két­oldalt katonásan sorakozó keresztek­re — oszt nem lennénk ilyen egyedül. Fehér Antal csak megy elgondol­kozva. szótlanul. A falu végére érnek. Ott mulat az egész fiatalság. Aiknek a szülei a szö­vetkezetben vannak, a traktorosok, aztán Kovács Andris, akiből bánya­mérnök lesz. A harmonikán meg Šós Laci játszik, aki tanítónak tanul. A többiek pedig táncolnak, énekelnek. Kati megáll, nézi őket, nézi és úgy érzi, hogy jó lenne ott lenni a többiek­kel. De még sem mert odamenni. Már éppen indul az apja után, aki most foidul be az utca végén a kapun, mi­kor a táncolók közül valaki hozzásiet. Varga Feri, a traktoros. — Gyere, táncoljunk egyet, Kati! — Mennék, de sietni kell haza édes­apámnak vacsorát készíteni. — Hát akkor elkísérlek. Nékem is van még egy kis időm, egy óra múl­va kezdjük a tarlóhántást. — Éjszaka? — Te még nem hallottál ilyesmit? Kötelezettséget vállaltunk a Világif­júsági Találkozó tiszteletére, hogy amit nappal learatunk, éjszaka fel­szántjuk... Van-e még sok aratni­valótok? — Apámat kínozza "í reuma ... el­tart még vagy csütörtökig. Szótlanul mennek egymás mellett Az esti szellő erre hozza a harmonika hangját. Valaki jókedvűen énekel: Teng&nyi a báza Izmos a karunk Kora hajnaltájban Vígan aratunk Megállnak a kapuban. Egymásra néznek. — Kati, mondd meg az apádnak, hogy én segítenék aratni. Kati csak nézi Ferit, napbarnított arcát, kék szemét, aztán belibben a kapun. Bentről szól vissza vidáman: — Jó! Megmondom. * Vasárnap reggel van. A nap nagy szemekkel bámulja a földet. A kert mögül idehallatszik a traktorok püf­fögése. Fehér Antal sehol nem leli a helyét. A lányát is elengedte az ifjú­sági brigádba, hogy egyedül marad­jon, de így sern érzi jól magát, egye­dül. Hogy mondta az a Kati? ... hogy a Feri eljönne segíteni aratni? Nem lehet az igaz?! Biztosan vic­cel... vagy lehet, hogy dühösíteni akarja... De mégis, hátha? Elindul lefelé a kertben. Lassan bal­lag az ösvényen a magas kukorica között. Mikor leér, megnézegeti a fá­kat, aztán a kerítéshez lép. Ott halad nem messze egy önkötöző. Elhajtja az akácgallyat és kimeresztett szemekkel nézi a masinát. Nézi-nézi, hogyan hul­lanak ki a kévék és a fiatalok milyen ügyesen rakják keresztbe. Aztán arra gondol, hogy milyen keservesen, mi­csoda fáradsággal arat le ő a lányá­val tíz keresztet, — Ha nem viccelt volna az a Feri? Már el is képzeli, hogy az Alsóme­zőn a vadkörtefától holtan indulna el a traktor, az önkötözővel az 6 földjén. Még egyszer kinéz a gallyak kö­zött. A gép már talán háromszor vagy tizedszer is fordult. Most leáll és egy lány vizet ad a traktorosnak. Össze­hunyorítja a szemét... Igen, az Kati lehet. Aztán elindul felfelé. Mikor felér, elhatározza, hogy átnéz Kiss Jani szomszédhoz. — Jani! — szól be az ajtón. — Lement még reggel a kertbe. Nem tudom, hogy mi a frászt csinál ott, már kész az ebéd — szól ki zsör­tölődve az asszony. — No, majd én felküldöm — szól Fehér Antal és elindul a kert felé. Mikor leér, látja, hogy Jani cserép­pipával a szájában a kerítés mellett áll és igen néz kifelé. Csendesen oda­lopódzik mellé, aztán rászólľ — Ügyes egy masina, igaz-e szom­széd? Kiss Jani hátrakapja a fejét, idege­sen rágja a pipa csutorát és talán még el is pirul. — Most jöttem le, vagy egy percre, oszt megnéztem már, hogy mi püfíög itt — beszél Kiss zavarában. — Sok nehéz munkát megspórol az a masina, Jani. — Minket is felválthatna már egy ilyen gép. — Ühüm. Hallgatnak mindketten. — Nekem megígérte Varga Feri, a traktoros, hogy levágja az enyimet — henceg Fehér Anti. Megint hallgatnak. — Ugy gondoltam Jani szomszéd, hogy a te földed ott van az enyém mellett az Alsómezőn, oszt azt is lecsaphatná. — Hogy már az enyimet?... Az Alsómezőn? ... Az jó lenne... Ketten az asszonnyal igen lassan haladunk. Meg aztán én sem vagyok mán fiatal. Igazán, Anti megmondhatnád neki. — Nem fizetnek rám... ősszel én is belépek! — henceg újra Fehér Anti. —Be? — Be! - Hát az ősszel én is belépek — vágja ki Kiss János. — Igazán, szomszéd? Mindketten felkacagnak, felszaba­dultan, mintha évszázados nyűgöt dobtak volna le magukról. Kezet ráz­nak és nevetnek, annyira, hogy Kiss Jani ritka fogai közül kiesik a cserép­pipa, egyenesen a mezsgyekőre és da­rabokra törik. — Jani, te — jön dühösen az asz­szony — nem tudod, mikor van dél? Már mind kihűlt az ebéd. —• Megyünk mán, no, csak egy ki­csit elbeszélgettünk a szomszéddal — szólt Kiss. Huncutul egymásra kacsintanak és elindulnak felfelé. P. Szűcs Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents