Uj Szó, 1951. augusztus (4. évfolyam, 178-204.szám)

1951-08-09 / 185. szám, csütörtök

Világ proletárjai egyesüljetek/ Az Uj Szó kritikája nyomán A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1951 augusztus 9, csütörtök 3 KČS A hivatalnokoknak a termelésbe való áthelyezéséről Zápotocký miniszterelnök rádióbeszéde 1951 augusztus 8-án IV. évfolyam, 185. számú Üzenetváltás Truman, az USA elnöke és Svernyik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöke között A Szovjetunió külügyminisztériuma ez év június 7-én, az Északamerikai Egyesült Államok nagykövetétől, Kirk úrtól jegyzéket kapott azzal a kérelemmel, hogy juttassa el N. M. Svernyíkhez, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökéhez, Truman úrnak, az E szakamerikai Egyesült Államok elnökének üzenetét és az Északamerikaä Egyesült Államok kongresszusának határozatát. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége augusztus 6-án határozati javaslatot fogadott el, amelyet még ugyanazon a napon a washingtoni szovjet nagykövetség megküldött az Északamerikai Egyesült Államok külügyminiszteri hivatalának azzal az üzenettel egyidejűleg, amely a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnök sége elnökének Truman úrhoz, az Északamerikai Egyesült AUamok elnö kéhez intézett válaszát tartalmazza, azzal a kéréssel, hogy azt a meghatározás szerint továbbítsa. Ismertetjük Truman elnök úrnak, az Északamerikaí Egyesült Államok elnökének üzenetét, valamint az Ész akamerikal Egyesült Államok kongresszusának határozatát, valamint N. M. Svernyíknek, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége elnökének válaszát erre az üzenetre, valamint a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének augusztus 0-ikai határozatát. TRUMAN ÜZENETETruman úrnak, az Északamerikai Egyesült Államok elnökének, N. M. Svernyikhez, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökéhez intézett üzenete. „Excellenciád, az Északamerikai Egyesült Államok kongresszusán elfogadóit határozati javaslatot azzal a kérelemmel küldöm meg, hogy annak tartalmát tolmácsolja a Szovjetunió népének. Ebben a határozatban az amerikai népnek a vüág minden népe frániti barátsága és jóindulata nyilvánul meg és egyszersmind ismételten kifejezésre jut benne az amerikai kormánynak őszinte óhaja, hogy erejétől telhetően mindent megtegyen, hogy az igazságos és tartós békét elérjük. Mint az Északamerikai Egyesüli Államok végrehajtó hatalmának feje, őszintén azonosítom magamat ezzel a határozattal. Csatolom hozzá saját üzenetemet a szovjetnéphez, azon őszinte reménynyel eltelve, hogy azok az érzelmek, amelyek a határozatban kifejezésre jutnak, hozzásegítenek ahhoz, hogy ae Északamerikai Egyesült Államok céljait és szándékait helyesen értelmezzék. Az elmúlt néhány esztendő szomorú eredményei azt igazolják, hogy a hivatalos diplomáciai tárgyalások az egyes államok között teljességgel terméketlenek lesznek mindaddig, amíg a baráti véleménycserék és a nemzetek közötti információk elé akadályokat gördítenek. A béke legfőbb reménye az egész világon a békére és a testvériségre irányuló törekvésben van, amely minden egyes embernek szívében mélyén gyökerezik. A népek azonban, amelyek a normális kapcsolatok lehetőségeitől meg vannak fosztva, nem érhetik el azt a kölcsönös megértést, amely a bizalom és a barátság alapját létrehozhatná. Sohasem fogjuk tudni a gyanakvás és a félelem érzését kiküszöbölni, mint a háború potenciális okát, amíg útat nem adunk a nemzetközi határokon túl a széles és szabad nyílt kapcsolatoknak. Mindkét ország népei saját tapasztalataikon megismerték a háború megpróbáltatásait. Gyűlölik a bekövetkezhető háború gondolatát, amely mint azt tudják, az emberiség legszörnyűbb fegyverének igénybevételével fog lefolyni. Szent kötelességünk, mint a kérdéses kormányok fejeinek, hogy megragadjunk minden becsületes eszközt, amely a népek kölcsönös béke törekvésének megvalósításához vezet. A béke a legbiztosabb, he az emberek kezében van. És mi célunkat akkor érhetjük el legjobban, ha minden lehetőt elkövetünk, hogy a nép kezébe helyezzük. Ugy vélem, hogy háborúra nem kerül sor, ha a szovjetnépet megismertetjük az amerikai nép és kormány békés céljaival. Meggyőződésem, hogy a szovjetnépnek tolmácsolni fogják e rezolució szövegét, amelvet az amerikai kongresszus elfogadott. Harry S. Truman." N. N. Svernyik, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökének válasza Truman úrnak, az Északamerikai Egyesült Államok elnökének Excellenciád, igazolom 1951 július 7-én kelt üzenete és az Északamerikaí Egyesült Államok Kongresszusa mellékelt határozatának vételét. Ugyanakkor megküldöm önnek a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének határozatát. Ez a határozat kifejezésre juttatja a Szovjetunió népeinek őszinte, baráti érzéseit, amelyekkel « világ minden népe iránt viseltetnek. Azt igazolja ez, hogy a Szovjetunió népei törekvéseikben a tartós béke elérésére, az új háború veszélyének kiküszöbölésére egységesek. A szovjet népnek nincs oka abban kételkedni, hogy az amerikai nép szintén nem kívánja a háborút, de a szovjet nép jól tudja, hogy egyes államokban oly erők léteznek, amelyek egy új világháborút akarnak lángra lobbantani, amely háborúban bizonyos körök meggazdagodásuk forrását látják. A Szovjetunió népei úgy vélik, hogy háborúra nem kerül sor, ha a népek a béke megőrzésének ügyét kezükbe veszik, annak védelme mellett mindvégig kitartanak, ha azokat a/, in tri káló erőket, amelyeknek érdekük fűződik egy új háborúhoz és a népeket egy új világháborúba akarják berántani, leleplezik. Azonosítjuk magunkat azzil a vóI leményével, hogy az emberek túlnyomó többségének szíve a békéért és a testvériségért dobog. Ezért a kormányoknak, amelyek nem szavakkal, hanem tettekkel igyekeznek támogatni a békét, népeik béketörekvéseit minden módon támogatniok kell. A szovjet kormány hathatósan támogatja a szovjet népek törekvésének egységesítését, amelyek más országok népeivel együtt a békéért harcolnak. Vendégszeretettel fogadja a békedelegátusok bármely országból érkező küldötteit, hathatósan támogatja a szovjet emberek és más népek közötti kapcsolatot és e téren cemilyen akadályokat nem támaszt. Kétségtelen, hogy a népek közötti közeledés, amelyről az Ön levelében szó esik, politikai, gazdasági és kultúr-kapesolatok kifejlesztését előfeltételezi és az egyenjogúság elve szerinti kapcsolatot a népek között. Ugyancsak kétségtelen, hogy legfontosabb lépés ezen az úton az amerikai hivataloknak a Szovjetunióval szemben alkalmazott minden diszkriminációinak kiküszöbölése. Minden békeszerető népnek kötelessége, hogy lankadatlanul valósítsa meg azt a politikát, amely a háborút kiküszöböli, a békét megőrzi, a fegyverkezés versenyét nem tűri, a fegyverkezés csökkentésére törekr | szik, bevezeti az atomfegyver tilalmát, e tilalom teljesítésének ellenőrzését és az öt nagyhatalom közötti békepaktum megkötését elősegíti. Egy ilyen paktumnak megkötése rendkívül jelentős volna a szovjetamerikai kapcsolatok megjavulása szempontjából és a népek közötti béke megszilárdulása szempontjából. Egy ilyen paktum minden nép hitét erősítené a béke megszilárdításában, ugyanakkor lehetővé tenné a fegyverkezés csökkentését, könnyebbé tenné a katonai kiadások terhét, amely egész súlyával nehezedik a népek vállaira. Ilyen intézkedések megvalósításával az amerikai nép mindenkor az állandóan a béke ügyét szolgáló szovjet nép — teljes szimpátiájával fog találkozni. Remélem, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége határozatának szövegét ismertetni fogják az amerikai néppel. Felhasználom ezt az alkalmat és megkérem Önt, hogy tolmácsolja az amerikai népnek a Szovjetunió népei nevében küldött üdvözletemet és jókívánságaimat. NIKOLAJ M. SVERNYIK, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöke. Moszkva, 1931. augusztus 6. A nyári szünidő előtt a kormány egész sor Intézkedést határozott el, amelynek a gazdasági élet és közigazgatásunk gazdaságosabbá tételére, takarékosságé ra, a munka magasabb termelékenységének biztosítására és a szocializmus további építésének biztosítására irányulnak. Ezen intézkedések körébe tartozik 77.500 hivatalnok áthelyezéséről szóló határozat is, az állami és közigazgatás, illetőleg a vállalatok köréből a termelésbe. A kormány által elhatározott intézkedések sorából ezt az intézkedést a nyilvánosság a legnagyobb megelégedéssel fogadta. Azonban nemcsak helyesléséről van szó, hanem e határozat tényleges megvalósításáról. Hogy ez megtörténjék tudomásul vesszük, hogy ezt az intézkedést lehet és kell is végrehajtanunk és ezért már csírájában el keU távoli tanunk bizonyos helytelen nézetek és túlzásokat, amelyek ezen a téren előfordultak: A hivatalnokoknak a termelésbe való áthelyezése egyáltalán nem büntetés. De nem is tisztogatás, amely egyeseknek kényelmetlen személyek eltávolítására szolgálhat, vagy ilyen célra felhasználhatnának. Szükségünk van arra, hogy határozottan csökkentsük a túlméretezett és terméketlen adminisztratív gépezetet és megerősítsük a termelési szektort, ahová nem jut elég munkaerő. De az, hogy az adminisztráció egészségtelenül túlburjánzott, nem azoknak a bűne akiket áthelyeztük. A túlburjánzott hivatalnoki kar azoknak a bűne akik ma az áthelyezést végrehajtják. A túlméretezett adminisztráció bűne nagyobbára azokat terheli, akiknek most végre kell hajtaniok az áthelyezéseket. Ezek a hivatalvezetők, intézmények és vállalatok vezetői, a szakszervezetek üzemi, hivatali szerveinek vezetői és az üzemi tanácsok. Igen, elvtársak, az üzemi tanácsok mindenekelőtt kell, hogy üzemeink gazdái legyenek. Azzal törődjenek, hogy a hivatalban ég az üzemben takarékosan gazdálkodjanak, hogy ne teremtsenek felesleges és felhasználatlan munkaerőtartalékokat, eeim az adminisztrációban, sem a termelésben. Ezzel a természetes kötelezettségükkel azonban az üzemek és hivatalok vezetői, de az üzemi tanácsok sem törődtek. Ennek bizonyítéka az, hogy az adminisztráció, bár állandóan rámutattunk osökkentésénak szükségességére, ellenkezőleg, egyre nőtt. Nőtt és terjeszkedett közigazgatásban és a vállalati igazgatásban. Azonban nagyobbára nem törődtek a termelésben alkalmazottak helyes felhasználásával sem, és sok heyütt jogtalan és ki nem használt tartalékok keletkeztek, míg máshová nem jutott munkaerő. Ennek legjobb bizonyítéka az a tény, hogy az üzemek egész sora, amelyek nem érték el a munkaerők tervezett mennyiségét és állandóan panaszkodtak munkaerőhiányra, most, amikor felkínálják a munkaerőket, elutasítják azok átvételét, mert állítólag nincs számúkra munka. Az üzemigazgatóságok nagyobb mennyiségű munkaerőt terveztek és az üzemi tanácsok jóváhagyták ezt, hogy így legyen tartalékuk szükség esetére. Az üzem nem teljesítette a tervet, nem tartották be a szállítási határidőket, stb. bár betarthatták volna és be is kellett volna, hogy tartsák, de akkor kézenfekvő kifogással éltek: munkaerőhiány! Az üzemigazgatóságok és az üzemi tanácsok gyakran mentegetőztek azzal, hogy nem tudják jobban megszervezni a munkát, nem tudják jobban kihasználni a gépi berendezést a második, illetőleg a harmadik műszak bevezetésével, mivel nincsenek erre megfelelő munkaerők. Most viszont, amikor kínálgatják a munkaerőket, sok üzem elutasítja felvételüket, mert fél, hogy ebben az esetben szükséges és sikeres újításokat és a termelés újjászervezését kellene megvalósítania, ami e-ll«u eddig elmaradottságában, maradiságában védekezett. Az ajánlkozó munkaerők elutasítására minden lehető okot felhoznak. Igy például azt állítják, hogy az üzemnek csupán minősített szakmunkásokra van szüksége és nem vehet fel be nem dolgozott munkaerőket. Milyen vállalatvezető az, aki nem tudja megszervezni saját üzemében, a termelésben az új munkaerők iskolázását? Azt hiszik az üzemigazgatóságok, hogy valaki az ő számukra fog mindent tűvé tenni a munkaerőkért? El is viszi hozzájuk és még ki is fogja iskolázni? Mire valók akkor az igazgatók, az üzemvezetés, a mesterek és a vállalat egész műszaki gépezete ? Ez alkalommal egy tényre emlékszem. Amikor bevezettük az állami bérkatalógust a gépipari üzemekbe, az üzemek egész sorában az osztályokba való sorolásnál kivételeket kellett tennünk és be kellett vezetni a kiegyenlítési pótlékokat. Az üzemigazgatóságok és üzemtanácsok azt bizonygatták, hogy az állami bérkatalógus bérrendszerét nem tarthatják be azért, mert sok magas szakminősítésű munkásuk van, akiket gépek mellé kell állítaniok, ahol erre a minősítésre nincs szükség, és ezért állítólag lehetetlen betartani a katalógus bérösszeállítását és kiegyenlítési pótlékok engedélyezésére van szükség. Ha új erőket kapnának, állítólag akkor be tudnák tartani a« állami bérkatalógust és annak bérszabályozását. Ez számomra bizonyíték arra* hogy igenis lehet a termelésbe átvinni a gyakorlatlan munkaerőket és rövid időn belül nemcsak kl lehet őket képezni, de sikerrel el is helyezni. Hiszen bizonyítékaink vannak arra, hogy sokhelyütt éppen a nem szakminősítésü munkaerők voltak azok, akiket a termelésbe állítottak modern gépekhez és akik ott széttörték a régi előítéleteket és ezeken a gépeken olyan teljesítményeket értek el, amilyenről a lágy normák régi begyakorlott védelmezői azt bizonygatták, hogy ilyen teljesítményeket sohasem lehet elérni. Ezért a gyakorlatban munkaerőktől való félelem teljesen indokolatlan. A gyakorlatlan munkaerőket iskolázni kell és nem úgy, mint ahogy az sok üzemben történik, a legroszszabb munkahelyre tenni őket. a legrosszabb munkába, ahol semmiféle reményük és kilátásuk nincs arra, hogy magasabb minősítést szerezzenek és ezzel magasabb jövedelemhez is jussanak. Ismétlem, az adminisztratív munkaerőket nem büntetésből tesszük át a termelésbe. Az üzemek, vezetőségük s az üzemtanácsok gondoskodjanak arról, hogy az új hivatásukba lépő és ott magukat begyakorló emberek munkáját minél jobban megkönnyítsék. Mindenoldalú gondoskodást szenteljenek nekik, hogy belőlük állandó, magasteljesítményü és jól fizetett munkások váljanak. Nem jó bizonyítvány az sem az üzemek igazgatóságáról, sem az üzemi tanácsokról, ha sok üzem olyan, ""int