Uj Szó, 1951. július (4. évfolyam, 153-177.szám)
1951-07-14 / 163. szám, szombat
8 1951 július 14 u j siö c/l aSL&z&wi&k mell ók a ľlg^i kagj^amánjj,&kkoz A júliusi napsütés teszi forróvá a levegőt és ezekben a forró napokban ég a munka a falvakon. Elérkeztek a falu dolgozói munkájuk koronájához, az aratáshoz. Az aratás mindig fontos szakasza volt a földművesek munkájának. A régi kapitalista világban Ilyenkor igyekeztek véres verejtékükkel megszerezni magliknak a keserves, száraz kenyerüket. Egészévi munkanélküliség után abban reménykedtek, hogy aratóknak felfogadják őket. A legr-ehezebb testi munka volt a kaszálás, hajnaltól vakulásig a legforróbb napon, valóban, véres verejtékkel keresték meg kenyerüket az aratómunkások. A békearatásra Is izgalommal készUl a falu becsületes, dolgozó népe. A békearatás is koronája munkájuknak, azonban megváltozott a határ képe. Gépi erő helyettesíti a verejtékes kézi munkát és a falu dolgozóinak nem kell munkát keresni, hanem a sajátjukban aratnak és kevés a munkáskéz, mindenkire szükség van, hogy az 1951-es békearatás gyönyörű termését mielőbb betakarítsák. Mindenkire szükség van a határban, természetesen szükség van az asszonyok munkájára is. Dolgozó asszonyaink meg is értették a békearatás nagy jelentőségét és kiveszik részüket az aratás sikeres végrehajtásából mindenfelé. Utunk a sóki határba vezetett, ahol egy hatalmas búzatáblán, amely a látóhatáron is túl terjed, asszonycsoport halad. Kimentünk hozzájuk a tarlóra, ahol már az érett búzakeresztek sorakoztak. A nap leáldozóban volt, az asszonyok hazafelé készülődtek, amikor hozzájuk értünk. Szívesen letelepedtek velünk egy kis beszélgetésre. Sók falu mozgalmi múltra tekint vissza. Ezt a tényt tapasztaljuk az asszonyokkal folytatót beszélgetésünk során is. A sóki EFSz-ben körülbelül 60—65 asszony dolgozik Az aratócsoportokban egy-egy csoportba 20—25 asszony van beosztva. 36 hektár búzát acattak le ezen a darabon egy önkötözőgéppel és egy marokrakógéppel. Az asszonyok a kévét hordták össze és azokat a kévéket, amelyeket a gép nem ! fontosabb nekem, hogy itt a munka jól kötözött, megjavították. I rendben menjen. Elvtársnö, remélhetőleg nem a Mander'a lakik már a Manderla-házban ? Beszélgetésünk első percében megkap az a lelkesedés és öntudatosság, ami ezeknek az asszonyoknak szavaiból kisugárzik. Csicsman Gizella férjével együtt dolgozik az ^CFSz-ben. — Férjem csoportvezető az aratási munkálatoknál — kezdi beszélgetését Csicsman Gizella. — Mi na* gyon jól megvagyunk. A régi időkben örültem, ha hívtak munkára, olyan volt a munkanélküliség és bizony állandó nyomorban éltünk. 1931-ben már úgy ránknehezedett ez az állandó nyomorúság, hogy kijöttünk az utcára és kenyeret követeltünk. A falu közelében van egy telep, amelyen légionáriusok kaptak földeket. Ezek csendőrruhába öltöztek és úgy vertek minket. Sokszor gondolok erre a verésre most, amikor ilyen megelégedetten élek és nincs panaszom semmire. Dolgozunk, de szépen keresünk. Van egy leányom, már unokáimat nevelem, az EFSz-ben szép fizetést kapok és — kérdi tőlem Tamáskovics Vera. Csodálkozó tekintetünkre igy folytatja: — Feledhetetlen emlék füz engem a Manderla-háž építéséhez. Bratislavában szolgáltam és be voltam szervezve a munkásmozgalomba s egy napon hallottuk, hogy az építőmunkások sztrájkolnak a Manderlaház építésénél és a vállalkozók sztrájktörőket fogadtak. Erre mi kimentünk a sztrájktörőkhöz, hogy meggyőzzük őket helytelen lépésükről, amire a rendőrök gumibottal úgy a hátamba vágtak, hogy ha még egy olyan ütés ér, ma nem dolgoznék itt az aratásnál. Remélhetöleg ma a Manderla-házban Bratislava munkásai laknak. — A férjem traktoron dolgozik — folytatja Tamáskovics Mária —, egy fiam van és édesanyám, gondtalanul és nyugodtan élünk. A fiam 10 éves. Amikor én olyan idős voltam .mint ő, már régen dolgoztam. A fiamat úgy öltöztetem, mint valamikor a gazdag gyerekek öltözködtek. Mi dolgozunk, de meg is van ennek az eredménye, mert most nekünk jó. És mindig Is dolgozni fogunk, amig erőnkből fntja, hogy a szocializmust erősítsük s ütni fogunk a a gyermekemet, mert olyan óvónő vezeti, aki nem a ml emberünk. Nekünk elég volt a múltban hallani azt, hogy a proli nem ember s amikor munkát kerestünk s ki mertük nyitni a szánkat bérért, akkor a kulák azt mondta: „Kutya van elég, csak korpa legyen". Most a népi demokratikus államban egy olyan óvónő van a falunkban, aki kijelentette, hogy azóta nincs kedve a munkájához, amióta az óvodába proligyermekek járnak. És ha a gyermekeknek leesik a zsebkendőjük, vagy a hajukat meg akarja nézni, hogy tiszta-e, akkor ceruzát vagy kutácsot fog, hogy ne kelljen megérintenie a munkásgyermekeket vagy a holmijukat. Igaz, hogy ennek az óvónőnek, akit különben Merkádernének hívnak, a fér. je nyilas volt. És ez úgy van, elvtársnő, ha minket, kommunistákat kényszerítettek volna a nyilasok, hogy dolgozzunk nekik, akkor mi is csak ellenük dolgoztunk volna. Akkor egy volt nyilas sem fog a mi gyerekeinkkel szívesen dolgozni. Nem fáradsz el túlságosan, elvtársnő, ebben a rekkenő roe eöben a tar ón? A válasz határozott. — Dehogy fáradok el. Amit az ember szívesen csinál, az nem töri meg. Én még most megyek zöld füvet szedin az állatainknak, aztán jól megmosakszom odahaza, megfőzök és holnap reggel frissen, jókedvűen kezdem meg újra a munezenkivül otthon csirke, sertés van kát. Amikor kerékpárommal kimea házban, a mai életünket össze sem gyek a földekre, nevetem a kulákot, lehet hasonlítani a múlttal. Termé- aki azelőtt csak a parancsoláshoz szetes, hogy boldogan dolgozunk az volt szokva és most kaszál. Minden EFSz-ben, engem arról nem is kell i 10 percben megy a hűsre élesíteni meggyőzni. Ez a mienk sé ez a leg- l a kaszáját. De ez igy van rendjén, kóstolja meg ő is, mi a munka, hisz olyan magasan hordták az orrukat, hogy szóba se álltak velünk. Az aratócsoport minden egyes tag. járói érdemes volna írni és mindegyik példaképe lehetne a falu aszszonyainak. Azonban már az idő előrehaladt, sötétedni kezdett és a többiek elnézésünket kérve, siettek L/Íj napközi otthonok a faloakb av\ Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy milyen jelentősége van a falvakban a dolgozó asszonyok szempontjából a napközi otthonoknak és óvodáknak. Ezt a kérdést a legjobban megértették Pouzdrany Egységes Földműves Szövetkezetének dolgozó női. Már volt a szövetkezetnek közös istállója, mosodája és azon igyekeznek, hogy üzemi konyhát Is szervezzenek, hogy ezáltal megkönynyítsék az asszonyok helyzetét. A szövetkezet asszonyai a Nemzetközi Nőnap alkalmából kötelezettséget vállaltak, hogy új napközi otthont kulákon. Ml nem felejtjük el a régi időket, „. amikor az oylan szegény embert, : haza, hogy családjukat, házukat elakinek sok gyereke volt, csak úgy láthassák. vették fel a munkába, hogyha in- íme a bizonyíték arra, hogyha az gyen szedte a tuskókat a földeken és a gyomot. A szegény embert nem jelentették be a betegsegélyzöbe. Orvoshoz nem mehetett. Addig jó volt a kuláknak, amíg tudott dolgozni, aztán kidobták. Mi meg vagyunk elégedve és mi mindig ki fogunk állni a békéért, a szocializmusért, akár munkával, akár fegyverrel. Ezt a boldog időt, a szocializmust előbb is akartuk, már régen harcolunk érte, de a régi urak elfojtották a mi küzdelmünket és csak most, a Vörös Hadsereg segítségével érhettük el azt, hogy most a sajátunkban aratunk és még sok vért sem kellett áldoznunk ezért, mert ők, a dicsőséges szovjetkatonák véreztek helyettünk. Az én fiam előtt megnyílt a tanulás lehetősége. Jól tanul és ha így folytatja, tanulni is fog tovább. Mindezért a legkevesebb az, hogy minden erőnkkel fáradhatatlanul dolgozzunk az EFSz-ben, különösen most, amikor az egész évi termés betakarításáról van szó s amikor mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy ez a békeharc szempontjából milyen fontos. Most Leikes Júlia kapcsolódik be a beszélgetésbe — Én hadiözvegy vagyok, a férjemet a második világháborúban vesztettem el. Akkor 30 éves voltam. Azóta egyedül viselem az élet terheit. Nagyon sokat tudnék mesélni azokról a nehéz évekről, amelyeket átéltem mindaddig, amig a mi falunkban is megalakult az EFSz. Azóta nyugodtan élek, természetesen megdolgozom a magamét, de megvan mindenem. Van egy fiam, aki vasesztergályos tanonc Dubnicán. Bizony, ha n'ncs a mai rendszer, nem tudtunk volna belőle szakembert nevelni. Most itthon van a szün.Jd'ire és segít nekem az aratásban. Én állandó munkása vagyok az Egységen Földműves Szövetkezetnek, én ú;.y tekinteni a szövetkezetet, mint a sajátomat nincs gondom, a gyérmekemet ma, v".m ruházrm és még nagyon jól emSkszem arra az időre, amikor az adótartozásunkért a vánkosainkat árverezték el. Most magunktól visszük a községházára a köteles fizetnivalónkat. — A jövőm elé is nyugodtan nézek — fejezi be mondanivalóját özv. Lelkes Júlia. — Most én dolgozom a gyerekemre és ha majd már én nem tudok dolgozni, majd 6 is megbecsül en^em, De nem is kell, hogy a terhére essek, hisz öregségemre az állam is gondoskodik majd rólam. Mosolygószemű, megelégedett arcú asszony kelti fel érdeklődésünket, munkaruhában éppen hazakészül. Készségesen ottmarad egy kis beszélgetésre, csak mentegeti sietségét. Hat gyermekem van, a hetedik rövidesen jön Elképzelheted elvtársnö, hogy otthon is sürgős munka vár. Tisztelettel tekintek Kis Annára. Sőt, mondhatom, asszonyok akarnak valamit és lelkesedés vezeti őket, akkor nincs olyan nehézség, amit le ne tudnának küzdeni. Turi Mária. létesítenek a faluban. Ennek a kötelezettségvállalásnak a teljesítéséhez üres kézzel fogtak hozzá. Nem sok megértéssel találkoztak és nagy nehézsiégeket kellett leküzdeniök, hogy tervüket keresztülvihessék. összejöveteleket rendeztek és ezek jövedelméből rendezték meg a napközi otthon élelmiszerkészletét beszerezni. Azután élelmiszergyiijtést kezdeményeztek és ennek az eredménye annyi élelmiszer volt, hogy 14 napra ellátta a napközi otthon gyermekeit. Az aratási napközi otthon kiépítésében nagy részük volt a férfiaknak is. A napközi otthont megnyitották még április 15-én. Ezenkívül egyidejűleg menyitottak még egy óvodát is, ahol egész nap tartózkodhattak a gyermekek. A szövetkezeti asszonyok meggyőződtek a saját maguk tapasztalataiból a napközi otthonok nagy jelentőségéről, amelyek a föld. müvesasszonyoknak lehetővé teszik, hogy teljes erejükkel bekapcsolód-"* janak a munkába. Különös és fontos tapasztalataikból a napközi otthonok nak most, az aratás idején, amely idő a földmüvesmunkák csúcspontja és amikor minden dolgozó kézre szükség van és így az asszonyok segítő kezére is. A hólyag, a szalmaszál meg a bocskor (Orosz népmese) Volt egyszer három jóbarát: egy hólyag, egy szalmaszál, meg egy bocskor. Egy szép napon kimentek az erdőbe fát vágni. Elérkeztek egy folyóhoz, s tanakodtak. hogv keljenek át rajta. Igy szólt a bocskor a hólyaghoz: — Belédkapaszkodunk és úgy kelünk át a folyón. — Nem, abba én nem egvezem bele — mondta a hólvag. — Á szalmaszál feküdjék inkább keresztbe, az egyik parttól a másikig, majd mi rálépünk s átmegyünk a folyón. Igy is történt. A szalmaszál klnyujtózott egvik parttól a másikig, a bocskor nekivágott a keskenv pallónak, de mikor a folyó közepéig ért, kettétörött a szalmaszál és a bocskor a vízbe esett. A hólyag közben jót mulatott a parton Addig-addig röhögött pajtásai balesetén, míg végül akkorát röhögött, hogy szét is pukkadt! A süketnéma tanú (Kínai mese) Volt egyszer egy szegény ember, megharapta a gazdag ember lovát?" A szegény ember csak állt és szót meghatottsággal küszködöm. Jókedvűen, frissen készülődik haza, hogy ellássa családját, háziállatait, mindezt magától értetődően teszi. De halljuk, mit mond ő. — Ferjem az áilami birtokon dolgozik mint géplakatos. 17 éves lányom szintén a kertben dolgozik az állami birtokon. Tízéves fiam vigyáz a kislányokra. Bizony, hogyha be' piszkítják magukat, még meg is füröszti őket. — Miért nem adja őket a gyérmekotthonba? Egy ilyen fejlett falunak remélhetőleg van napközi ott- | bert, követelt: rajta a lova árát. hona? — kérdjük tőle. , * i A bíró most a szegény emberhez for— Az óvodába azért nem adom ' bert: „A te csikód volt az, amelyik I egyetlen csikaiát vezette az országúton. Mikor elfáradt, a csikót az egyik útszéli fához kötötte. Arra lovagolt a gazdag ember, az is hozzá akarta kötni a lovát ugyanahhoz a fához. A Iszegényember megszólalt: „Kösd másik iához a lovadat; az én csikóim igen vad, még meg találja harapni a te lovadat." De a gazdag ember nem hallgatott a szavára, csak azért is ugyanahhoz a fához pányvázta a maga lovát. Kis idő multán a ló és a csikó tényleg összemarakodtak. Mindkét ember a iához ugrott; szét akarták választani őket. De elkéstek: a szegény ember csikaja addigra úgy megharapta a gazdag ember lovát, hogy az ott egyszeribe kimúlt. Éktelen haragra gerjedt a gazdag ember. Bíróhoz cipelte a szegény emsem válaszolt. A bíró ráförmedt: „Mi az, nem tudsz beszélni?" A szegény ember megint csak nem felelt. Kérdezte, kérdezte a bíró, de ő egy hangot sem ejtett ki a száján. Erre a bíró a gazdag emberhez fordllt: „Mit csináljak ezzel, hiszen ez süketnéma." „Dehogy is süketnéma — röffent fel erre a gazdag ember —, az előbb még nagyon is jól tudott beszélni!" „Ugyan — csodálkozott a bíró —, no és mit mondott?" „Hát azt — felelte a gazdag —, hogy kössem más fához a lovamat, mert az ő csikaja nagyon vad és még megtalálja harapni az enyémet." „Hát ha ő előre figyelmeztetett — csajxrtt le rá a bíró —, akkor miért nem fogadtál szót? Csak te vagy a hibás, ha a lovad elpusztult, nem jár érte öemmi kárpótlás!" Erre e gazdag ember mit sem tudott válaszolni. A bíró most a szgény emberhez fordult: „Te nem vagy se süket, «e néma — mondotta —, miért nem nyitottad hát ki a szádat?" „Ha kinyitottam' volna a számat — felelte a szegény ember — és vitatni kezdtem volna az igazat, a gazdag sohasem vallotta volna be, hogy mit mondtam neki. Igy azonban maga bökte ki az Igazságot, amit már senki le nem moshat róla." MMHWHWMMMH MI HMH MII HI MI Mt Mt MI SZODI GYÖRGY: Ha lakatos lehetnék Ha lakatos lehetnék, fűrészelnék, reszelnék — kalapácsom kézben tartva rávernék a hajK vasra. Szép reszel fim énekelne, míg fuitatóm leguezgetne. Dalolna a kalapácsom, csengő hangú jóbarátom. Nem akadna nékem párom, a gömbölyű nagy világon. Dicsérné egy csillag mellem, mert lakatos bajnok lettem. SZODI GYÖRGY: Mese a rossz kis medréről Élt egyszer egv kis medve, a mézet sem szerette. Nem is nőtt meg, ma Is bocs, kisebb, mint egy halporonty. Éjjel-nappal az anyja dajkálgatta, ringatta. Édes apja dörmögött, a kis medve mégse nőtt. Hőmérővel szájában hátán fekszik ágyában — borogatás a fején, nem is látszik már szegény.
