Uj Szó, 1951. július (4. évfolyam, 153-177.szám)

1951-07-10 / 159. szám, kedd

Sztálinnal abékéért, a nemzetek közötti együttműködésért A hatalmas, méltóságteljesen hömpölygő, kéklő folyamból való­színűtlenül kiugró dévényi sziklák között a népek százezrei adtak egymásnak találkozót. A verőfé­nyes szombat reggelen haladó, bé­két nkaró nemzetek lobogói leng­ték körül a Dunatáj fölé magasló csillogóan ragyogó, fehér Sztálin­szobrot, amely a békét és a barát­ságot, a nemzetek együttműködé­sét jelképezte Sztálin alakja béke­őrséget áll a Duna és a Morva összefolyása felett amelyeknek át­tetszően kék és a júliusi napsuga­rat fürösztő vize, sok aratásra ké­szülő és békét akaró nemzet üze­netét hozza. Békét aarunk. a békéért harco­lunk minden nemzet szabadságáért az egész világon. E békeharc jegyében jött Dé­vénybe Andrásik Mihály építő­munkás, Stik József a nagyszom­bati vagóng'árból, Kovács Béla Csallóközcsütörtökről, Szabó elv­társ Dunaszerdahelyről, a breclavl pályamunkás, a Haná síkság morva parasztja is a százezrek között, akiknek tarka nyárt tömege színül­tig megtöltötte a dévényi sziklákon épült Amfiteátrumot. • A százezres tömeg Jélekzet visszafojtva hallgatja a béke dalait és az egyes strófák közötti villa­násnyi szünetben a dél felől fújdo­gáló szellő a Duna csobogását közvetíti, amely e sziklafalat év­ezredek ót. 1 mossa. Alexandrov Vörös zászló együt­tese énekel és táncol. Békét és erő* vidámságot és hitet lehel minden mozdulat, minden elejtett hang. Nincs olyan ember, aki sza­vukat meg ne értse! Hiszen a béke hangján szólnak, a szívükből jön és a szívekbe talál minden akkord. Az embereket figyeljük. Ajkuk önkénytelenül is követi a béke ma­gasztos ritmusait, a szocialista építés optimista dalait. A hála, szere­Folytatás a 2. oldalon.) Bratislava, 1951 július 10, kedd 2 KČS IV. évfolyam, 159. szám •"M®™""™"*^' ­Alexandrov „Vörös Zászló"együttese a dolgozóknak a békéről énekel zőit. Mindenekelőtt Viliam Široký elvtárs mlniszterelnökhelyettes-külögy­miniszter, František Komzala, Štefan Baštovanský elvtársat, a SzKP főtitká­rát, Karol Bacílek elvtársat, a Megbízottak Testületének elnökét, dr. Rals igazságügyminisztere, Ján Sevcsik miniszterelnökhelyettest, Andrej Zsiak elvtársakat, a Szlovákiai Nemzeti Tanács alelnökeit és dr. Horák megbízot­tat, a Békevédők szlovákiai bizottságának elnökét, a baráti államok konzu­láris testületének képviselőit, élükön a Szovjetunió főkonzulival. Klokocs elvtárs beszédének befejezésekor lépett a pódiumra Alexandrov hf­res Vörös zászló együttese, amely a százezres tömeg leírhatatlan lelkesedése közepette kezdte meg művészi kultúrműsorát Leírhatatlan lelkesedéssel köszönték meg a dolgozók az Alexandrov­együttes fellépését és az Internacionálé spontán déneklésével fejeződött be a gyönyörű békeman'.fesztáció. fi füieSsi Zománcgyár mspk^ssága segít a Párt határozatainak keresztüEvileiében Az új közellátási intézkedések, a ter­melés gazdaságosabbá tételének kér­dései, az adminisztratív munkaerők szá­mának csökkentése és áthelyezése a termelés ágazataiba, megragadták a munkásság figyelmét s a dolgozók ál­landó vitájának tárgyát képezik. Sok helyen a dolgozók kezdeményezően be­szélték meg az ú| intézkedéseket és azonnal feltártak olvan hiányokat, amelyek veszélyeztették a dolgozók közellátását> veszélyeztették az üze­mek menetét. Miután a fülekl Zománcgyár özeml pártszervezete szombaton tartott gyű­lésén már magáévá tette a Központi Bizottság 'latározatainak teljesítését, az elvtársak megkezdték a határoza­tok ismertetését az egyes műhelyek­ben Is, és megbeszélték őket az egész munkásság előtt. Szerdán délelőtt a zománcozó műhelyben munkakezdés előtt összejöttek a dolgozók, hogv megvitassák a Központi Bizottság ha­tároztait és »z azzal ka, csolatos füieki helyzetet A beszámoló elhangzása után élénk vita indult meg. amelyben a zománco­zó üzem sok munkása vett részt Albert Irén felszólalásában bírálta a legykiosztás terén mutatkozó hely­zetet és megemlítette, hogv sokszor a dolgozók csak a hónap végén kap­ják meg a iegveket. amikor már alig kerülhet sor például a hús kiváltására. A fülekl iárási Nemzeti Bizottság fel­adata az, hogv ezeket a súlyos mu­lasztásokat kiküszöböl |e. Borps Mária elmondotta, hogy a Központi Bizottság határozatai fel- , nyitják a dolgozók szemét- A kulákok j nem tartják az előirt állatmennvisé- I get, nem nevelnek sertéseket olvan számban, ami a földjük számarányá­ban elő van írva. Soha nem szolgáltat­ták be a kellő húsmennviséget, de a piacra, a füieki piacra is kosárszám­ra hozzák a szalonnát, amit természft­sen méregdrágán 300 koronáért vagy még többért árusítanak. SJony Malvin elvtársní megje­gyezte, hogy a Zelovocban sógorság­komaság alapon szolgálják ki az em­bereket és ugyanilyen a helyzet a hen­tesüzletben is, ahol kipirosított nagy­ságáknak mindig van elegendő meny­nyiségű és jóminőjégű hús, de a dol­gozóknak kevés |ut A vita után felszólalt Stvevove elv­társ, az üzemi pártszervezet elnöke és rámutatott arra, hogv a közellátás javításában éppen a dolgozók nyújt­hatnak nagy segítséget. A falun min­den ember a másiknak a gyomrába lát Mindenki tudja, mikor vág a ku­lák feketén és segítsenek abban, hogy a feketéző népellenes elemeket lelep­lezzék és ezzel biztosítsák a dolgozók közellátá cát. Ugyanezen a napon a pléh-Bzem­ben is gyűlést tartottak a dolgozók, amely gyűlésen feltárták a helyze­tet a közellátás terén és felszólalá­saikban rámutattak a határozatok helyességére és Ígéretet tettek, hogy segítik a Pártot e határozatok ke­resztülvitelében. A dolgozók tudják, hogy e hatá­rozatok teljesítése az 6 érdeküket szolgálja, és az egész országban mindent megtesznek, hogy elősegít­sék a termelékenység emelkedését, az önköltség csökkentését, a munka jobb megszervezését és tgy a terme­lés gazdaságosabbá tételét. Í a sor! Az állami gépállomások az idei nyári munkákban háromszor oly nagy feladatokkal indulnak, mint tavaly. Ezeket a feladatokat megolda­ni csak úgy lehet, ha megfelelően tervezik, megszervezik, bevezetik a két műszakot, a gépek gazdaságos kihasználását. Loksa elvtárs brigádja az ezidei aratásra igen gondosan felkészült. Körülbelül 120 Ifjúsági traktorbrigád fogadta el Loksa felhívását és kötelezettségeket vállaltak a berlini ifjúsági világtalálkozó tiszteletére Ezek a kötelezettségvállalások nagy segítséget nyújtanak az aratási munkák gyors és időbeni elvégzésében. A szocialista munkaversenyt még Jobban kifejleszteni, ez a traktorosok mai feladata. A proletár nemzetköziség szellemében A dévényi békemanifesztáción Ondrej Klokocs tájékoztatásügyi megbízott mondott ünnepi beszédet, amelyet az alábbiakban kivonatosan közlünk. Klokocs elvtárs beszéde bevezető­jében Dévény történelmi jelentősé­géről beszélt és megállapította azt, hogy a mai Dévényben a százezres tömegek mint a legnemesebb nemze­ti hagyományok hordozói, az ország aranykorának építői jönnek össze. Országépítő sikereink nagyok — mondotta — a szocializmus építése terén szép eredményeket értünk el. F.zekért a sikerekért Csehszlovákia Kommunista Pártjának, Köztársasá­gunk elnökének vagyunk hálásak, Köszönetet mondunk munkásosztá­lyunk önfeláldozó, szorgalmas mun­kájának, egész dolgozó népünknek, amely a Nemzeti Arcvonal acél- és betonalapján megvalósítja Szlová kia iparosítását, ügy, ahogyan azt a szlovák nemzet nagy fia, Villám Slroky elvtárs már a háború előtt felvázolta. Beszéde további részében megem­lítette a szlovákiai tervteljesítés nagy eredményeit és azt, hogy ez hogyan tükröződik vissza a lakosság életszínvonalán. Azelőtt _ mondotta _ évente 10— 11.000 személv hagyta el hazáját, mert nem találta meg itt a megélhetést. Ma pedig új és új munkáskezekre van szükség, amiből sohasem elég, hogy még sikeresebben megküzdünk az előttünk álló feladatokkal, még gyor sabban építhessük szocialista gazda­sági rendszerünket Beszélt Szlovákia kulturális fel­emelkedésének néhány tényéről. Megemlítette azt, hogy ma Szlová­kiában az ország minden részéből autóbuszok szállítják az azelőtt gya­log vándorló dolgozókat Hatszáz állandó mozi, több, mint 300.000 rá­diókészülék tanúsítja dolgozó népünk életszínvonalának emelkedését Meg­említette a közellátás terén a hús­fogyasztás ugrásszerű emelkedését, azt, hogy a dolgozók ma az ország legelső fürdőhelyeire járnak üdülés­re. A falun is elmúlt a végrehajtások ideje. Ha visszaemlékszünk, tudjuk, hogy csupán egyetlen évben több mint hatszázezerszer perdült meg a dob. Eltűnt a falu és város közötti különbség. Ilyenek első ötéves ter­vünk harmadik évének eredményei. Beszélt a kormány legutóbbi intéz­kedéseiről, a fejlődés nehézségeiről és arról, hogyan gondoskodik a Párt és kormány a dolgozók közellátá­sának biztosításáról minden körül­mények között Ellenségeink — mondotta — ezen intézkedések értelmét igyekeznek ha­zugságaikkal kiforgatni. Mérget akar­nak elhinteni, amellyel tönkre akar­ják tenni gyönyörűen fejlődő új éle­tünket. Egyszerre nagy gondoskodást színlelnek népeink iránt. A mi dol­gozóinkat akarják megtéveszteni azok, akik nemrégiben nem adtak em­bereinknek munkát és kenyeret és sziklákat, harapdálni küldték őket. Azok beszélnek így, akik nemrégiben csak a dobon és az árverésen keresz­tül szóltak hozzájuk, akik nemrég le­nyúzták róluk még a hetedik bőrt Is, akik csendírkorbáccsal és börtönnel nyomorították meg népünket Beszéde zárórészében békeharcunk­ról beszélt. A Köztársaság Iakossá­nak 99.3 százaléka Irta alá az ötha­talmi békeegyezményt követelő hatá­rozatot Ez kilenc millió békeharcost jelent náltmk és sok százmilliót az egész világon. Dévényből küldjük testvéri üdvözle­tünket minden szabadság- fts béke­harcos nemzetnek, a hős koreai nép­nek, amely már több mint egy éve vé­di szabadságát a rettenetes túlerő el­len. A világ összes dolgozójának küldjük üdvözletünket, mert igv pa­rancsolja ezt saját nemzetünk iránt érzett forró szeretetünk, őszinte, szo­cialista hazafiasságunk, amely meg­tisztult a burzsoa-nacionalizmus mér­ges hordalékától és megedződött a kozmopolitizmus elleni harcban A proletárnemzetköziség szellemétől mélyen áthatva, kötelezzük magunkat arra, hogy még következetesebben fo­gunk harcolni a világbéke megőrzé­séért, még fokozzuk erőfeszítéseinket a szocializmus építésében, még szo­rosabban zárkózunk fel felszabadí­tónk, a Szovjetunió mellé, amely ke­letkezése óta következetesen és kitar­tóan harcol a világbékéért s ezért még jobban el fogjuk mélyíteni népünk­szeretetét és határtalan odaadását ő iránta. Erre tanít bennünket az a ta­nítómester, akivel további és további győzelmek felé haladunk, erre tanít bennünket Sztálin elvtárs. Beszéde végén köszöntötte a pó­diumra lépő dicsőséges Alekszandrov­együttest, amely azért jött hozzánk, hogy művészetével lelkesítse népün­ket a békeharcban. Beszédét hatal­msa tapsvihar és lelkesedés közenetfe Klement Gottwald és Sztálin elvtár­sak éljenzésével fejezte be. Bé^egrségsn Dolgozó népünk százezres tömegei jöttek össze szombaton Dévénybe, hogv az ősrégi vár sziklafalai alatt manifesztállanak a békéért, a nemzetek közötti együttműködésért. Dévényben igazi nemzeti zarándoklat volt. A cseh, szlovák és magyar dolgozók tízezrei testvériesen együtt fejezték ki békcakaratukat és azt hogy a jövőben még szorosabban együttműködve fog­nak harcolni a szocialista Csehszlovákiáért. A verőfényes szombati reggelén, 9 óra 30 perkor a harsonák hangjai mellett piros nyakkendős pionírok és az If júsági Szövetség kékinges tagjai virágokat helyeztek el Joszif Vlsszaríonovics Sztálin hatalmas szobrán, amely a tribünök előtt emelkedett és beragyogta az egész Dunatálat. Ez­után Ondrel Klokocs tájékoztatásügyi megbízott a Békevédők szlovákiai bizottsága nevében köszöntötte a szovjethadsereg Vörös-zászló Alexandrov­együttesét, valamint politikai és társadalmi életünk megjelent vezető ténye-

Next

/
Thumbnails
Contents