Uj Szó, 1951. július (4. évfolyam, 153-177.szám)

1951-07-07 / 158. szám, szombat

Ij J SZ0 1951 július 7 Belgiumban történt Irta: ANDRÉ DAEMAN — Hamarosan — válaszolták neki. „Hamarosan" •— mintha ez a sző még jelentene valamit. Hányszor hallotta ezt a kis mondatot: — hamarosan lesz munkája, — Soha sem volt más, mint laza, bizonytalan ígéret, amelyre nem lehetett számítani. —• Hamarosan ... de komolyan ... bizonyos ... higyje el... Hamarosan lesz munkája. — Vajon mi? Honnan vette a közömbös tisztviselő ezeket a szavakat? Puszta megszokott udvariasságból? Szánalomból? Vagy tényleg tudott valamit ? — Ne aggódjon — tette még hozzá, látva elborult arckifejezését. A férfi fáradtan megfordult és fásult, elbátortalanodott hangon mondotta: — Mindig azt mondják: hamarosan ... Átvette könyvecskéjét, amelyet a tisztviselő lebélyegzett. Becsúsztatta a Kívéltárcájába, amelyben néhány papírlapon és Anne fényképén kívül semmi sem volt. Lapos, vékony... Anne ... minden volt és semmi. Egy év óta ismerték egymást, becsülte, sőt... Egykorúak voltak. Tetszettek egymásnak és ezt mindketten meg is mondták. Egyszerűen, nagy szavak nélkül, de mindketten tudták, hogy ez nagyon komoly. Tervezgettek... addig a napig, amíg... azután egyik sem beszélt már a jövőről, hiszen lehetetlenné vált... mert nem volt munkája. Ha egyedül lenne, még tudott volna magán segíteni. Nekiindult volna a világnak. De otthon, ott volt az anyja. Nem hagyhatta el. Lehetetlenség! És lehetetlen volt magával vinnie. Tehát már soha sem beszéltek a terveikről. A lány megértette és ő is hallgatott. Hiszen a fiú nem tehetett róla. És most ez a tisztviselő azt mondotta neki: Hamarosan lesz munkája. Ne aggódjék... Könnyű mondani: Ne aggódjék! És élni, hogyan lehet megélni, ha az embernek nincsen munkája? A munkanélküli segélyből? Éppen elég az elpusztuláshoz az, hogy az ember nem csinál semmit. Hogy a tlz ujja tétlenül csüng le a kezeiről. Hiszen kell itt lennie munkának! Nem Igaz az, amit mondanak, hazugság az, hogy a „piacok telítve vannak". A bizonyíték? Csak körül kell néznie, látja, hogy a háború befejezése óta még minden romos és milyen hiány van mindenben. Tehát szó sincsen a „piacok telítettségé"-ről. Ki tehet erről? Talán csak egyszerűen a fizetések? Igen, a fizetések. Azokon kívül, akik a húsosfazék mellett ülnek, ki az, aki megvehetne magának mindent, amire szüksége van? Azok, akik éhbérért robotolnak? Vagy azok, akiknek még az sincsen: a munkanélküliek, az éhenkórászok, a „naplopók"? Kétségtelenül a jólétben tobzódók azok, akik ital mellett kijelentik, hogy a kétszáezer munkanélküli: „naplopó". — Hát én? Én is naplopó vagyok? Dehát adjanak nekem munkát ezek a szép szavakat hazudók! Hiszen nem kérek mást! De nem, mindig csak azt mondják, hogy „hamarosan" lesz munka. — Hamarosan... hamarosan... hamarosan... És az anyám, mondhatom-e neki: „Hamarosan lesz mit enned!" És Anne, neki mit mondjak? Hogy szép? Hogy gyönyörű a szeme? Hogy szeretem? És azután... Könnyű azoknak a gazembereknek... könnyű... Látja kiáltott diadalmasan a tisztviselő, — látja, hogy tényleg „hamarosan" tudok önnek munkát adni. — Igazán? — Igen. Egyikük sem hitte el, hogy hamarosan olyan szakmunkásokra, mint maga, szükség lesz a Hannart gyárban. — Ott? — Kitöltőm a lapját. Csak oda kell mennie, felveszik. — Fel? Ugy válaszolgatott, mintha a hír hihetetlen lenne... és mégis, igaznak kellett lennie: a kezében tartotta a cédulát. Ismét az utcán volt, egy papírral többel a tárcájában. Egy kis papírral, ami lehetővé fogja tenni számára, hogy dolgozzék, egy jelentéktelen kis papír, ami meg fogja változtatni az egész életét. önmagában ismételgette, hogy megszokja a gondolatot és örömében hangtalanul énekelt: Van munkám! Van munkám! Az öregasszony milyen boldog lesz — gondolta. És Anne... meg kell neki mondani minél hamarabb. „Munkám van!" Milyen furcsa, hogy ez a két szó körtáncot lejt az agyában, végtelen körtáncot, amelyből hol anyja, hol Anne mosolygó arca bukkan elő. „Van munkám és még hozzá a saját szakmámban." Ez a legjobb, ennek örül a legjobban ... hogy megint a szakmájában dolgozhat. Tíz ujja megint hasznossá válik, megint termelni fog ... Termelni! Ez az élet! Átment az utcán, balra fordult, azután a harmadik utcánál jobbra. Ez vezet a Hannart gyárhoz. Ugy hallotta, nem rossz munkahely, Barátja, Jules, dolgozott ott egy ideig, sohasem panaszkodott. Már közel ért a gyárhoz. Ott van az utca végén, két üres telek között. — Nézd csak, új épület! — csodálkozott el odaérve. — Értem, ha építkeznek, szükségük van új munkásokra. Ugy látszik, jól megy az üzlet... A új épület gőgösen emelkedett ki vakító falaival a régiek közül Elismerően nézegette. Vidám lehet ebben dolgozni! Talán ide kerülök... talán ... Az ajtón tábla állt: „Munkásfelvétel van." Belépett. Most már biztos volt abban, hogy felveszik. * Később visszament a tisztviselőhöz. Lebélyegeztette az okmányait, azután hazament. Ott találta Anne-t is, segített az öreg asszonynak. Szélvészként rontott be, karjaiba kapta az anyját. Ez csillapítóan kér— Na, mi történt? — Hogy mi történt? — Boldogan, úgy, hogy az egész ház visszhangzott, kiáltotta: — Van munkám! — Az anyja mosolyogva nézte ... Anne komoly maradt... Azután megmagyarázta: Felvettek a Hannart gyárba. — A mezőgazdasági gépgyárba? — Igen. Az ekegyárba. Uj műhelyeket építettek. Szerelőcsarnokot a nagy gépek számára. — Ezt megünnepeljük, — mondta az anyja. És megünnepelték. Anne leszaladt egy üveg sörért. — Mikor állsz munkába? — kérdezte az anya. — Tudod, az ebéded miatt. — Holnap. Ne aggódj aa étel miatt. Van itthon kenyér és marga rin? — Igen. — Hát akkor semmi baj! Anne visszaérkezett a sörrel. Teletöltött három poharat. A fiú azt mondta: Egészségedre és a munkára! A többit, amit Anne-nak el szeretett volna mondani, csak egy kis cinkos mosollyal jelezte. * — Munkába megyek — mormolta magában, amikor reggel fél hétkor elindult hazulról. — Munkába megyek — és fütyörészett: „Minden vidám, minden örül..." Sohasem tünt neki olyan hosszúnak az út, mint ma, amikor elsöizben indult munkába. Hosszú volt, az igaz, de még hosszabbra nyúlt attól, hogy sürgősnek érezte, hogy dolgozzon, hogy cselekvőnek érezze a két kezét. Milyen jó megszorítani a szerszámot, végigsimítani a gépek hideg acélját, megcsodálni egy eke élének csillogását! És nem szépek-e a kaszálőgépek magasba nyúló karjaikkal? Az ember kedvet kap, hogy a szántóföldeket járja, letépjen egy kalászt, szakértelemmel szétmorzsolja a kezében vagy felvegyen egy marok földet és lepergesse az ujjai között Minden vidám, minden örül" ... Igen, most már biztos, hogy van munkája. Keze otthonos mozdulattal nyúl az ebédtarisznyája felé. Amit ilyen mozdulattal simítunk végig, azt nem is érezzük. Mást érzünk: az életet, az osztályöntudatot és a harcokat, amelyek ebből alakulnak. — Hannart, — Hannart és Társa... itt van az utca végén. Egyik kapuszárny nyitva áll, csak be kell lépnie, azután itt a munka. A munka, amelyre mindnyájunknak szükségünk van. Kettesével veszi a lépcsőket. Első lépéseit teszi az új munkahelyen. A gyárban, amely munkát ad és visszahozza otthonába a vidámságot. ÉS most? Lejelentkezik az irodán, átveszi a bélyegzőlapját, meglátja, melyik műhelybe osztják be. Ez a sorrend, ha az ember új munkahelyre lép be. Azután levezetik a műhelybe. „A műhelyembe ..." gondolja, ahol ekéket, boronákat, kaszálőgépeket szerelhet a parasztok számára. Az új csarnokba vezetik, a ragyogóan új épületbe, ahol csupa új ember dolgozik. Azelőtt bizonyára munkanélküliek voltak, mint ő. Amikor belépett, a szíve kissé hevesebben vert. Mindig így van, ha újra kezdi a munkát. Meghatottság, öröm, a munka, amelyet olyan hoszszű munkanélküliség után ismét megkezdhet... az áldott munka ... Szívében boldogság ragyogott, amikor belépett a szerelőcsarnokba. Boldogság, amit anyának és Annenak hívtak. Boldogság, hogy dolgozni lehet. ADY ENDRE SZLOVÁKUL A PRAVDA kiadásában, díszes kiállításban, Ján Smrek fordításában egy vaskos Ady-kötet jelent meg Lukács György bevezető tanulmányával. Révai József a demokratikus népforradalom viharmadarának nevezte Ady Endrét, aki a költészetében végigvonuló minden pesszimizmusa ellenére hitt a magyar népben, a megújulásban és hitt a forradalomban. „Viharmadár volt, ennek a megújulásnak a viharmadara. Végső fokon nem siratta, hanem ébresztette nemzetét" — írja Révai elvtárs. Valóban ébresztette nemzetét, Párizsban, idegen világban járva és városi magányosságában sem rekedt meg költészete a városi értelmiség dekadens érzelmeiben, hanem átélve a népi sors problémáit, áttörve a korlátokat, megtalálta az utat a munkássághoz. „Ady pesszimizmusa és optimizmusa, hite és hitetlensége, forradalmi és beteg érzelmei mélyén egyaránt az a kérdés lappang: hol van a magyar nemzet új vezető osztálya?" — veti fel a kérdést Révai és megállapítja, hogy Ady népiessége — minden ellentmondásával egyetemben— nagy lépést jelent előre a magyar irodalmi népiesség fejlődésében. Ady felismerte, hogy a polgárság nem válhat a magyar nép igazi vezetőjévé és kereste az osztályt, amely vállalni tudná a nagy nemzeti feladatok megoldását. így fordult tekintete e keresése közben a nép felé és már pályája kezdetén a parasztságtól várta a felszabadulást. „Ez az ország ma nem Magyarország s csak akkor lesz az, ha szóhoz, hatalomhoz jut a paraszt" — írja 1907-ben. Később egyre tudatosabban a munkásosztály felé fordul, de a munkásmozgalomhoz való viszonyában akad ellentmondás és hite sem volt megingathatatlan. Ady „olyan kisnemesi jakobinus, aki a munkásmozgalommal nem nőtt össze és mégis mindent tőle remél." (Révai.) Finoman ötvözött, hol fanyar, hol lángoló versekben ébresztette nemzetét, de prózai írásait kell ismernünk, hogy teljes képet kapjunk nagyságáról és lássuk, mennyire a jövőbe látott. Amikor Dózsa Györgyről ír, voltaképpen a magyar grófi és püspöki birtokokon nyomorgó zsellérnépet és a szegényparasztokat látja maga előtt és látja, hogy a munkásosztály nélkül nincs nemzet. Egy emberöltő telt el halála óta, de ezek a forradalmi szavai élnek és egyre teltebben ragyognak. „Ezt az országot ma még talán meg lehetne váltani — írja évtizedekkel ezelőtt jövőbelátó szemmel Pusztaszeren című cikkében — Árpád és Tuhutum országát meg lehetne csinálni... Ha a püspökbe és a grófba belegázol Árpád és Tuhutum méltó utóda: a büszke magyar és a még büszkébb munkás." Felismerte, hogy a magyar nép fő ellensége a nagybirtok és az egyházi reakció, a magyar feudalizmus fennállásának egyik legjelentékenyebb politikai támasza é3 ezzel egyszersmind a magyar nép nyomorának és elmaradottságának legfőbb okozója. „Ebben az országban két tábor áll egymással szemben, a inunkástársadalom és a herék társadalma" — írja egy másik cikkében, tudva azt, hogy a herék társadalma pusztulásra van ítélve. Ady polgári demokratikus forradalmár volt, aki nem küzdötte át magát a szocializmus világnézetéig' és a materializmushoz sem jutott el, de az 1905-ös orosz forradalom fényjeleit tisztán meglátta, az események ujjongásra késztetik, lávaszerüen törnek fel érzései és látnoki erővel jellemzi a forradalomba induló orosz népet. „Képzelhetetlen ereje képzelhetetlen szenzációkat adott már és ígér a világnak. — És célhoz fog érni. Véren, roncson, iiszkön át diadalmasan ér a trónig az orosz demokrácia. De még a trónnál magasabb ellenségeit is legyőzi. Az önző úri kastélyt, a sanyargató gyárat, az elbutító papi lakot, a szívtelen kaszárnyát... A történelemnek büszkesége lesz e szörnyű földindulás. Büszkesége, tanulsága és igazolása. A népről már csak lelketlen frázisok és va<l versek beszélnek. A néptől tudatos cselekedetet nem vártak a legrajongóbb apostolok sem. íme, a a proletárság visszaadta a népet a népnek. Felkelt a nap és formálja a világot." Erről a forradalomról írt egyik cikkét ezekkel a szavakkal fejezi be: „így csinál forardalmat a nép. Ha megindul, az a földindulás... És megváltás csak a néptől jöhet... Épülhetünk az orosz példán. Elkorhadt, tehetetlen társadalmakat csak a nép menthet meg." És ismernünk kell hazafiságát is. Ez késztette arra, hogy harcoljon a nacionalizmus, a sovinizmus és az urak kormánya ellen. Egyik verse ádáz gyűlölettel mar Tisza István akkori miniszterelnökbe, Magyarország mindenható urába. A rendszer minden gonoszságát és korhadtságát látja benne megtestesítve. De hazafinak mondja egyik cikkében a közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló becsületes munkásembereket. És hazaárulónak azt, aki ellensége a haladásnak, a jobbnatörésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, ha örökösen nem is tesz egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli. És felismeri, hogy a nacionalizmus arra jó mindenekfelett, hogy a vele megmámorosított tömeg ne vegye észre, ml hiányzik neki és mihez van joga. És végül: Amikor Ady egy cikke miatt háromnapi fogságot kapott, egy agitátorral került össze és erről a találkozásról így ír: „Milyen boldog ez az ifjú ember ... Most felnéz az egyik börtöntetőre s én esküszöm, az jut az eszébe, hogy húsz év múlva erre is kitűzik a vörös lobogót." Ezek után fel kell tennünk azt a kérdést, vájjon a szlovák olvasó, aki először ismerkedik meg Ady Endrével, helyes és teljesen hiteles képet kap-e róla Smrek kötetéből? Vájjon elég szerencsés-e a versek összeválogatása, hogy eléje álljon a kapitalistákat megvető, az urakat, a grófokat, az ezerholdasokat ótestamentumi átokerövel gyűlölő nagy magyar költő, a demokratikus forradalmár, aki minden ellentmondása dacára is napjainkig látott és a győzhetetlen népről énekelt? Nemmel kell felelnünk. A kép nem teljes és hiányérzésünk marad. Ezt különben Smrek maga is felismerte, amikor a kötet végén a költő életrajzához fűzött megjegyzésekben utal rá, hogy szükséges volna költészetének további gyöngyeit lefordítani, hogy az igazi, forradalmi Ady képe még plasztikusabb, teljesebb legyen. Gyűjteményében számszerűen több a vers Ady munkásságának első idejéből, mint másik feléből és ez Smrek szerint a proporcionalitás kárára megy. Hozzá kell tennünk, hogy nem csupán a proporcionalitás, hanem a hitelesség kárára is. Érzésünk szerint nem teljesen helyénvaló — ha már a kiadó egy reprezentatív kötetet szánt Adynak, — hogy a kötet ebben a csonka, a költőt nem teljében bemutató formájában kerül az ^olvasó elé. így például a „Menekülő Élet" című kötetből Smrek mindössze három verset fordított, nem is éppen a legszerencsésebb válogatásban és a legfontosabbakat kihagyja. (A tavalyi cselédekhez, Szép magyar sors, Csaba új népe.) Ugyanúgy a „Magunk szerelme" kötetből is csonka a válo. gatás. Ugy véljük, hogy aki Ady verseket fordít, annak feltétlenül ismernie kellene Révai József Ady tanulmányait. A „Magunk szerelme" kötet „Szent Lélek Karavánja" ciklusának minden verse Révai szerint lobogó, forradalmi lázítás. „A forradalmi szenvedély megperzseli az olvasót: e versek lírai indulók, amiknek hangjára masírozni kell — írja Révai. — Ehhez hasonló erejű és hőfokú forradalmi líra alig van a világirodalomban. Ezek a versek túláradnak a forradalmi rohamra készülő ember nagyszerű hitétől, optimizmusától, a felvirradó győzelemre való készülődéstől." Ezt az Adyt hiányoljuk és .,A Mároiusi Naphoz" írott nagyszerű vers költőjét, a „Vörös Nap", a „Vörös Délibáb", a „Hadak útja" forradalmi hangú versek Adyját. a munkásság harcainak magasztalására írott költeményeket. Bátran kimaradhattak volna a kötetből a „Fekete zongora"-féle szimbolista versek, amelyek csupán artisztimukkal és nem tartalmukkal hatnak. Hiszen erről a versről maga Smrek kénytelen idézni Ignotust, a Nyugat folyóirat szerkesztőjét, aki a vers felolvasásánál felkiáltott: Akassza, nak fel, ha értem — de nagyszerű! De igaztalanok volnánk Smrekhez, a kötet fordítójához, ha nem ismernénk el, hogy válogatása, ami Ady munkásságának első felét illeti, gondos, átültetési munkája pedig egészen kiváló. Adyt jól fordítani kivételesen nehéz feladat, újszerű szókötései, költői nyelvének zengzetes arehaizmusa teherprőbája a legjobb fordítóknak. Smrek különös ér. deme, hogy sokszor igen szerencsésen, szinte árnyék nélkül sikerült megőriznie az Ady.versek, villódzó fényeit, más helyütt zsoltáros szépségeit, egyéni melódiáját, artisztikumát és az átültethetetlennek tetsző tartalommal sem marad adósunk. Vannak versek, amelyek teljesen egyenértékűek az eredetivel és hiánytalanul adják vissza az igazi Adyt minden sezrtelenségével, sötét színei, vei és jól tolmácsolják proletár-ver. seinek állandó kísérőjét, a magányosság érzését is. És kihozza Smrek az Ady-versek különös kettőségét is: a „magyar" versek sötét hangjait és a forradalmi versek friss lendületét, a lemondás és a lázadás érzelmeit, a romlás, az elcsüggedés szólamát és a győzelem lelkendező kiáltásait. Smreknek ez a nagy fordítói készsége költői erény és behatóbb elemzést érdemelne, amihez egy újság, cikk szük kerete nem ad lehetőséget. A gyűjteményt Ady önéletrajza egészíti ki, valamint néhány magyarázó jegyzet, amelyek mindenképpen helyénvalók. Az „Errata"-ba azonban sajnálatos hiba csúszott be. Rákóczi kuruc hadai ugyanis nem a Beluša és Trenčín közötti Majtln községben tették le a fegyvert, hanem a Szatmár-megyei nagymajtényi síkon. Végül nem szabad elhallgatnunk, hogy ezt az Ady gyűjteményes kötetet feltétlenül meg kellett volna előznie egy Petőfi gyűjteménynek, amely a legnagyobb magvar költőt, a világszabadság megéneklőj t egész nagyságában hozta volna közel a szlovák olvasóhoz. A nem teljes Ady-kötet lapozgatása után ezt különösen hiánynak érezzük, ahogy ugyancsak helyénvalóbb lett volna a tagadhatatlanul nagy ;s igen jelentős Ady előtt bemutatni József Attilát is, a magyar proletariátusnak tragikusan elhúnyt legnagyobb költőjét. Reméljük, hogy a Pravda-kiadó mindkét mulasztását rövidesen pótolni fogja. EGRI VIKTOR Kárpát-Ukrajna fejlődése Kárpát-Ukrajna az elmúlt 6 év alatt óriási változáson ment keresztül. Hat évvel ezelőtt egyesült ugyanis Szovjet-Ukrajnával. Azóta a vidék arculata teljesen megváltozott. Uj iparágak Megmutatták a helyét. Elhelyezkedet és érdeklődő szemekkel nézett körül. Meg akarta szokni az új környezetet. Kíváncsi szemekkel, amelyek csodálkozóvá kerekedtek. — Mire valók ezek a nagy fémlemezek? — kérdezte önmagától. Mire valók? És ezek a vastag acéllemezek? És azok a tömbök ott a szerelőcsarnok közepén, amelyek tornyokhoz hasonlítanak, ugyan mire valók? Mégsem ekéket készítenek itt! Mit is készítenek ezekkel a páncéllemezekkel ? ... Páncél"... páncél... Habozott... A szó ösztönösen jutott eszébe, nem Is figyelt rá és most hirtelen rádöbbent. Töprengett ... Nem, ez nem lehet... hiszen ez... anyag! Mit is csinálnak evvel az anyaggal? Hát ezt gyártani jött ö ide? Hernyőtalpakat, tan- l kokat? Azért kapott munkát, hogy ' ezt csinálja? Azért talált munkát, hogy... Nem! Ebből a kenyérből nem kell! Nem gyárt fegyvereket mocskos háborúikhoz! Letette a szerszámot és lassan kiment a szerelőcsarnokból... (A Drapeau Rouge-ból, a Belga Kommunista Párt lapjából.) keletkeztek. Barnaszén, könnyű- és élelmiszeripari központok s körülbelül 300 ipari vállalatot állítottak helyre vagy építettek fel. Az ipari termelés több mint háromszorosára emelkedett. Legjobban fellendült a faipar. Az erdőkben a fejszét és a fűrészt az élenjáró szovjet technika váltotta fel. A fakitermelési munkálatokat modern traktorok, villani/árammal hajtott emelök és mozgó áramfejlesztő telepek segítségével végzik. A parasztságnak Kárpát-Ukrajnában a szovjethatalom boldog kolhozéletet biztosít. Kárpát-Ukrajnában már befe> jezték a teljes kollektivizálást. A kolhozok földjein traktorok és kombájnok százai dolgoznak. A föld termelékenysége az élenjáró r.grotechnika alkalmizása következtében négyszeresére nevekedett.