Uj Szó, 1951. július (4. évfolyam, 153-177.szám)
1951-07-07 / 158. szám, szombat
1951 július 5 ÜJ SM 43 ä koreai Egységes Demokrata Hazafias Front főtitkárának nyilatkozata a koreai helyzetről A Nodon Szinmu és Mindzsu Csoszon című lapok július 3-án vezércikkeikben foglalkoznak a mostani helyzettel. E cikkekben rámutatnak arra, hogy a fegyverszünet Koreában a koreai kérdés békés megoldásához vezető első lépést fogja jelenteni. Az idegen csapatoknak Koreából való eltávozása megveti alapját Korea és a Tával-Kelet békéjének. A koreai központi sajtóügynökség közzétette Kim-csan-Djunnak, a Koreai Egységes Demokratikus Hazafias Front bizottsága főtitkárának nyilatkozatát. Az Egységes Demokratikus Hazafias Front, amely 71 pártot és tömegszervezetet egyesít magában, — hangzik a nyilatkozat — az egész korai nép akaratát fejezi ki és lelkesen támogatja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának békepolitikáját. Az Egységes Demokratikus Hazafias Front már nem egyszer követelte a haza békés úton való egységesítését és szabad demokratikus fejlődésének biztosítását. A koreai népnek hazája békés úton való egységesítésére irányuló állandó akaratára válaszol, 1950. június 25-én az ame• rikai támadók és a li-szin-mani klikk fegyveres beavatkozást kezdett ÉszakKorea területén. A koreai nép akaratát lábbal tiporva az amerikai imperialisták és az áruló li-szin-mani klikk Brit bányászok a Szovjetunióval való együttműködést követelik A Daily Worker jelenti, hogy a nemzeti bányászszakszervezeti szövetség évzáró konferenciáján Blackpoolban egyhangúlag határozatot fogadtak el, amely felhívja a brit kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a Szovjetúnió kormányával a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok kibővítésére és a barátság megszilárdítására. Pearson, a skót bányászok képviselője a határozat mellett foglalt állást és kijelentette, hogy a NagyBritannia és a Szovjetúnió közötti barátság megszilárdítása és a kereskedelmi kapcsolatok kibővítése hozzájárulna a béke megszilárdításához. Ezenkívül — mondotta — a Szovjettinióval való kereskedelem kifejlesztése hozzájárulna Nagy Britannia gazdasági problémáinak megoldásához és meghozná az árak csökkentését Nagy-Britanniában. Koreát amerikai gyarmattá, katonai ugródeszkájukká akarták átalakítaniAzonban nagyot tévedtek. Az egész koreai nép hazája védelmére kelt es megvédte hazája becsületét, szabadságát és függetlenségét. A fegyverszünetbe való beleegyezés az egész koreai nép békevágyát bizonyítja, valamint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának [rendszeres békepoIitikájárÄ tanúskodik. A koreai nép reméli, hogy a koreai i fegyverszünetről szóló tárgyalások és az USA koreai beavatkozásának megi szüntetése megteremtik a koreai kérdés békés megoldásának feltételeit és 1 helyreállítják a békét a Távol-Keleten í s megszüntetik az új világháború veszélyét. Az amerikai hadifoglyok a koreai háború ellen A koreai háború az amerikai-brit katonák körében nagyon népszerűtlen. Erre a tényre már rámutatott J. V. Sztálin a Pravda tudósítójával folytatott beszélgetésében. Számos amerikai katona önként megadja magát a koreai néphadseregnek és a kínai önkénteseknek és elítélőleg nyilatkoznak Truman kormánvárói, amiért véres támadó háborút idézett elő és békét követelnek Koreában és az egész világon. A „China Monthly Review" jelentése szerint nemrégiben egy északkoreai hadifogolytáborban békegyűlést tartottak, amelyen mintegy 300 katona vett részt, főleg az első amerikai tengerész gyalogsági hadosztály és a 7. amerikai hadosztály tagjai. A felszólalók között John Mac Leughlin, a 10. amerikai hadtest századosa többek között kijelentette: A 7, flotilla Tajvanhoz való vonulása az ENSz alapokmányának megsértését jelentiKülpolitikánk új háborúhoz vezet a Távol Keleten. Mac Leughlin hangsúlyozta, hogy az amerikai hadifoglyok Koreában csatlakoznak az összes nemzetek békeakaratához. Koreai hadiíelentés A koreai népi demokratikus néphadhadsereg főparancsnoksága július 5-én jelentette, hogv a koreai néphadsereg egységei szoros együttműködésben a kínai önkéntes csapatokkal a front egyes szakaszain folytatják helyi jelentőségű harcaikat és az amerikaiangol beavatkozók csapatainak és a li-szin-mani hadseregnek súlyos veszteséget okoznakJúlius 5-én, csütörtökön a repülőgépre vadászó tövészek nyolc ellenséges repülőgépet lőttek le. Az Iráni kormány végrehajtja a kőolajipar államosításáról szóló törvényt Az Ates című lap jelentése szerint az iráni hivatalok megkezdték július 2-tól saját számlájukra a kőolajipar közigazgatási hivatalnokainak, munkásainak és alkalmazottainak bérkifizetését Teheránban, valamint a karmansahi és chuzisztáni államosított vállalatok hivatalaiban is. A bérkifizetésekre szükséges összegeket a kőolajtermékeknek magában Iránban való eladásából nyerik. A karmansahi kőolajfínomitó üzemben a brit szakértők egyrészét iráni szakemberekkel helyettesítik. Elhatározták, hogy a bendermasuri és az abadani kőolajipari berendezésekben dolgozó 77 brit mestert szintén iráni mesterekkel helyettesítik. Július 2-án Grady iráni amerikai Az iráni Medzslisz ülésén helyeselték a kormány politikáját a kőolajipar államosításával kapcsolatban Emami Aherí képviselő, az iráni medzslisz július 4-i ülésén bejelentette, hogy az ország lakosságától számos levél és távirat érkezett, amelyekben a nép teljes helyeslését fejezi ki a kormány eljárásával kapcsolatban a kőolajipar államosításának kérdésében. Aherí azután felháborodással nyilatkozott Morrison brit külügyminiszter kijelentéséről, mely szerint a brit kormány két cirkálót küldött az iráni vizekre és A bonni kormány 2000 bombázó repülőgépet követel Adenauer kormánya a nyugatnémetországi hadsereg felfegyverzésével kapcsolatosan mind nagyobb követelményeket terjeszt elő. A »Frankenpost« burzsoá lap jelentése szerint a bonni bábkormány az USA-tól 2000 bombavető repülőgép leszállítását Nkéri. A ^Manchester Guardian« angol burzsoá lap bonni levelezőjének jelentése szerint az Adenauer és Mc Cloy között a nyugatnémetországi hadsereg számára szállítandó felszerelésről folyó tárgyalásoknak őszre kell véget érniök. Nyugat-Németország lakosságiának legszélesebb rétegei az új Wehrmacht kiépítése ellen foglalnak állást. Ezt bizonyítja az is, hogy a nyugatnémetországi filmhíradó programmjáról le kellett venni a nemrégiben létesített fegvveres »határőrség« szemléjéről szóló felvételeket, a melyek ellen a lakosság az összes mozikban viharosan tüntetett. Szirá kolnak a washingtoni köz'ekedési alkalmazottak Az amerikai főváros közlekedési vállalatainak 34C0 alkalmazottja vasárnap reggel sztrájkba lépett. Az Agence Francé Presse jelentése szerint 1945 óta nem volt ilyen nagyméretű közlekedési sztrájk Washingtonban. visszavonta az összes brit tankhajókat Iránból. Abbasz Joszlami képviselő hangsúlyozta, hogy a két brit hadihajó Irán közelébe való érkezése ellentétben áll a nemzetközi joggal. Rámutatott arra, hogy azok az idők, amikor a népet meg lehetett félemlíteni azzal, hogy valamely ország határainak közelében katonai hadgyakorlatokat végeztek, már régen elmúltak. A brit kormány — jelentette ki Kohbod képviselő — az intézkedések egész sorát teszi az iráni kőolajipar államosítása ellen: Irán közelébe hadihajókat küldött, nyomást gyakorolt az angol szakemberekre, hogy hagyják el Iránt, 50 millió font értékű iráni pénzt tart vissza, amely a londoni bankban van letéve és a nemzetközi joggal ellentétben a kőolajkérdést. a hágai nemzetközi bíróság' elé terjeszti. Az iráni képviselők egy csoportja a medzslisz elé javaslatot terjesztett, amely szerint a volt AngolIráni Olajtársaságtól elkobzott öszszes okiratokat a legfelső bíróság elé terjesztik, hogy azokat a főügyész, három képviselő és három szenátor ellenőrzése alatt tárgyalják meg. Az okiratok átvizsgálásának folyamatáról az iráni népet állandóan tájékoztatni fogják. E javaslatot a medzslisz kővetkező ülésén tárgyalják meg és bocsátják szavazásra. nagykövet meglátogatta Moszadek iráni miniszterelnököt és arra akarta rávenni, hogy az iráni kormány engedélyezze az „iráni nemzeti kőolajtársaság" ideiglenes vezetőségének, hogy kőolajtermékeket juttason az abadami kőolaj üzemből a Perzsa öbölben horgonyzó tankhajók számára, olyan horgonyzó tankhajók számára olyan elismervények ellenében, amelyeken feltüntetnék, hogy az iráni kőolajtársaság ideiglenes vezetőségének kiadott elismervények semmiben sem sértik meg a volt Angol-Iráni kőolajtársaság jogait. Moszadek azonban visszautasította Gradynak ezt a „közvetítő" javaslatát. Plojhar miniszter beszéde Bécsben A volt politikai foglyok nemzetközi szövetsége kongreszusának befejező nagygyűlésén július 3-án dr. Jozef Plojhár, csehszlovák egészségügyi miniszter is beszédet mondott. A háborús veszélyre való tekintettel az egész emberiség kötelessége, hogy kipellengérezze az új háború tervezőit és ujjal mutasson rájuk, hangsúlyozta Plojhar miniszter, majd felhívta az ellenállási mozgalom öszszes résztvevőit, hogy a béke világarcvonalának első soraiban harcoljanak. — Minden kereszténynek meg kell mindent tennie — mondotta —, hogy megakadályozza a tömeggyilkosságot. A békéért a keresztények sem könyörögnek csupán, hanem harcolnak és dolgoznak a békéért. Plojhár miniszter befejezésül aa osztrák lakossághoz fordult: »Biztosak vagyunk abban, hogy az önök dolgos és békeszerető népe velünk fog haladni a béke útján. Ne hagyják pompás Alpeseiket katonai erődítménnyé átalakítani. Az öszszes nemzetek támogatni fogják önöket ebben a harcukban, hogy az Alpesek felett is felvirradjon az új, jobbidők hajnala. Egész Németország ifgúsáia a harmadik Ifjúsági béke világfesztiválra készül A Német Demokratikus Köztársaságban a szászországi Anhalt-tartományban eddig 314.972 fiú és lány jelentkezett a harmadik Ifjúsági Békefesztiválban való részvételre. Magdeburgban június végéig 19.041 ifjú és leány jelentkezett a fesztiválra. Nyugat-Németországban is arendörterror ellenére sikerrel folynak az előkészületek a fesztiválra. Duisburgban több mint 700 ifjú készül a fesztiválra. Kielben csupán vasárnap, június 1-én 75 különböző politikai meggyőződésű ifjú jelentette be a fesztiválon való részvételét. A Castrop Rauxel melletti bányákban 250 ifjú békeharcos jelentkezett a fesztiválra. A szociáldemokrata „Falken" if. júsági szervezet képviselői, valamint az ifjú szakszervezeti tagok és a nyugatnémet szociáldemokrata párt ifjú tagjai a dél-hesseni amerikai övezetben, Reinheimben tartott gyü-i lésükön elítélték Nyugat-Németország újrafelfegyverzését és az ifjúságot akcióegységre hívták fel a békeharcban. Amerikai-francia ellentétek Indokínában Külföldi burzsoá hírügynökségek és sajtó jelentései szerint az indokínai francia szervek védekeznek az amerikai imperializmusniak IndloklSnába való állandó behatolása ellen. A Marshall terv keretében nyújtott úgynevezett »segitség« által az amerikai imperialisták kezükbe igyekeznek kaparintani az ország összes stratégiailag fontos nyersanyag forrását és ki akarják szorítani a francia tökét eddigi állásából. A francia szervek nemtetszéssel figyelik az amerikai »információd szolgálat tevékenységét, amely már jelentős mértékben befolyásolja a franciák által ideiglenesen megszállt területeket a sajtót, a rádiót, sőt az iskolákat is. Szélesen szerteágazó kémhálózat segítségével, amely mindenekelőtt a franciák ellen irányul, az amerikai imperialisták meg akarják nyerni a vietnami burzsoáziát. Ezekben a napokban ismét világo. san megnyilvánultak a mindjobban kiélesedő amerikai-francia ellentétek Indokínában. A Christian Science Monitor című amerikai lap jelem tette Saigonból, hogy a Bao Daj kormánya és az USA közötti, a Marshall tery keretében történő segít* ségnyujtás meghosszabbításáról szó. lő egyezmény aláírásával kapcsolatos ünnepségeket lefújták, mert a francia kormány nem volt hajlandó az egyezmény javaslatát jóváhagyni azzal az indokolással, hogy az ellentétben van a francia érdekekkel. ítéletet hoztak a bolgár összeesküvők, kémek és árulók csoportja felett Ujabb barbár repülőtámadás Phenjan eílen Az amerikai légierők ismét barbár módon bombázták Phenjant. Július 2-ról 3-ra virradó éjjel az amerikai repülőgépek szüntelenül bombázták a várost. Reggel több mint tíz amerikai rakétarepülőgép gépfegyvertüzzel arásztotta el a város utcáit és ismét bombákat dobott le. Kis idő ] \ulva a várost hat amerikai repülőerőd bombázta. A polgári lakosság közül sokan megsebesültek és életüket vesztették. A plovdivi Járási népbirőság előtt befejeződött az összeesküvők, kémek és árulók csoportja elleni bünper. E csoport tagjai Dimiter Kanev, Jordán Paunov, Ivan Salamanov és más gonosztevők voltak. A bünper során megálllapították, hogy a csoport egyik vezetője Dimiter Kanev hírhedt trockista és provokatőr volt, aki Bulgária felszabadulásáig a rendőrségnek dolgozott és a forradalmi mozgalom számos tényezőjét elárulta. 1944 szeptember 9-ike, a bolgár népi demokratikus rendszer felállítása után Dimiter Kanev, a már régebben elitélt Nikola Petkov áruló híve lett és a nép más ellenségeivel együtt kártevő tevékenységet folytatott és Bulgária Kommunista Pártja és kormánya intézkedéseinek meghiúsítására törekedett. Az összeesküvők csoportjának másik vezére, Jordán Paunov, az új demokratikus rendszer hírhedt ellensége volt. Jordán Paunov házában 1944 szeptember 9-ig kémközpont állott fenn, amelyben a csendőrök és fasiszták terveket állítottak öszsze a partizán mozgalom és a haladó gondolkodású emberek üldözésére és elpusztítására a plovdivi járásban. Az elitéltek gonosztetteit teljesen leálcázta a bírósági vizsgálat és teljesen bebizonyították a tanúvallomások. Megállapítást nyert, hogy a vádlottak fel akarták újítani Nikola Petkov népellenség, volt reakciós gonosztevő csoportját és minden téren szabotálták a párt és a kormány intézkedéseit a falu szocialista építésére. A járási népbiróság, amely az összes vádlottakat bűnösöknek mondotta ki, a csoport fővezéréit Dimiter Kanevet éa Jordán Paunovot halálbüntetésre, Ivan Salamanovot húsz évi börtönre és a többit 2 évtől 10 évig terjedő börtönre ítélte. A londoni lakosság tüntetett Eisenhower ellen Július 4-én szerdán, a Szent Pál székesegyház előtt London dolgozói tüntetést rendeztek Eisenhower tábornok ellen, aki a második világháborúban elesett amerikai katonákért mondott istentiszteletre érkezett a templomba. London középső részének utcáit elzárták a forgalom elől, hogy az amerikai megszálló csapatok szemléjét zavartalanul megtarthassák. Amikor az amerikai egységek a székesegyházhoz érkeztek, a nézők soA demokrata erők hatalmas előretörése a finnországi parlamenti választásokban A július 2-án és 3-án tartott finnországi parlamenti választásokban a demokrata haladó erők nagy győzelmet értek el. Amint a helsinki rádió Jelentette, az új parlamentben a Finn Nép Demokratikus Szövetsége, amely a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták tömörülése, az eddigi részleges eredmények szerint 45 mandátumot nyert, míg az utolsó 1948-as parlamenti választásokban csak 38 mandátumot kapott. A finn rádió azt is jelentette, hogy a Finn Nép Demokratikus Szövetségére leadott szavazatok száma jelentősen meghaladja az 1948-as választásokban kapott szavazatok számát. Az új parlamentben, amelynek 200 mandátuma van, most a Finn Nép Demokratikus Szövetsége a képviselői helyek mintegy negyedét foglalja el. A finn parlamenti választásokban jelentős veszteségeket szenvedtek a szociáldemokrata párt és az agrár párt. Az eddig összeszámlált szavazatok szerint a szociáldemokrata párt az 1948-as évvel szemben több mint 20.00 szavazatot és az agrárpárt több mint 30.000 szavazatot vesztett. A választások eddigi eredménye Finnország demokrácia- és szovjetellenes elemeinek súlyos vereségét jelenti. raiból ilyen kiálltások hangzottakt »Jenkik, térjetek vissza Amerikába^ »Küldjétek őket haza!* »An« gliát az angoloknak!* stb. Ezekhez a jelszőkhoq az egész összegyűlt tőmeg csatlakozott és hasonló szövegű röplapokat osztottak szét a népek között. Erős rendőregységek megakadályozni igyekeztek a röplapok terjesztését. Hár 0m személyt letartóztattak és »csendháborítás< címén bíróság elő állították. Eisenhower tábornokot, amikor belépett a temp. lomba, ahol az angol kormány és az angol királyi család tagjai Is jelen voltak, a felháborodott néptömeg kikifütyülte. Francia légierők barbár támadásai Vietnamban A vietnami hírügynökség jelenti, hogy két egymást követő repülőtámadás során a francia repülőgépek LounHon körzetében, Hanoitól délnyugatra, 11 házat és ggy templomot pusztítottak el. A repülőtámadások nagy veszteséget okoztak a polgári lakosság körében. A támadások után Hoa-Bim váíos lakossága tiltakozó tüntetést rendezett a francia imperialisták e barbár tette ellen.