Uj Szó, 1951. július (4. évfolyam, 153-177.szám)
1951-07-24 / 171. szám, kedd
1951 július 24 - " 3 UJ S&U? — A Csehszlovákiai Kommunista Párt Közpotíti Bizottsága elnökségének határozata az 1951-52. pártiskolázás évéről Emelni a kommunisták marx-lenini nevelésének sz-nvonalát A dicső IX. kongresszus elhatározta, hogy bevezeti pártunkban a pártiskolázás évét, amely lehetővé tenné minden kommunista számára, hogv tervszerűen sajátítsa el a tudományok tudományát és a művészetek művészetét — a marxizmust, leninizmust. Ezzel a határozattal a gvőzedelmes összszövetségi kommunista bolsevik párt példájához igazodott és Sztálin elvtárs utasításaihoz, aki arra tanít bennünket, hogv „minél magasabb az államigazgatás és a pártmunka bármely ágában a dolgozók politikai színvonla és a marxista-leninista öntudata annál jobb és termékenyebb maga a munka, annál jobbak a munka eredménvei." Ebben az évben már a pártiskolázás másod'k évét feieztük be. Eredményeinek értékelésénél kitűnt, hogy a Párt nagy igyekezete a tagok és jelöltek politikai színvonalának és marxistaleninista öntudatának emelésére meghozta gyümölcsét. Az elmúlt kit év alatt a kommunisták százezrei elsajátították a marxista-leninista alapismereteket, amelyek lehetővé teszik, hogv meggyorsítsuk hazánkban a szocializmus építését szolgáló gigantikus feladatokat. Nagyra kell értékelnünk azt a tényt, hogv a pártiskolázás éve pártéletünk elválaszthatatlan részévé vált- A másik oldalon látnunk kell azonban, hogy a pártiskolázás megszervezésében sok hiányosság van, amelyeket energikusan ki kell küszöbölni. 7 Mindenekelőtt az iskolázás eszmei színvonala még nincsen a megkívánt színvonalon. A pártiskolázás tanítói nem m'ndig elég következetesek Marx-Engels-Lenin és Sztálin győzelmes tanainak harcos propagandájában. Nem veszik néha észre a helytelen nézeteket. még nem tudják eléggé harcosan és meggyőzően megvilágítani a szocialdemokraťzmus, a burzsoa-nacionalizmus, kozmopolitizmus jelenségeit és feltárni az ellenséges ideológiát. Az évi pártiskolázás tanítójának munkája nagyon felelősségteljes feladat. Amikor a Párt megbízza az egvik tagját azzal, hogv tanítsa a marxizmus-leninizmust, nagy bizalommal és megtiszteltetéssel viselkedik iránta. A bolsevik propagandista tüzes harcosa a kommunizmus igazságának Marx, Engels, Lenin és Sztálin nagv eszméinek megvalósítására és terjesztésére. Ezért a Párt legjobb fiait és lányait, a munkásosztály ügvei iránt odaadó, öntudatos és a szocializmus harcaiban tapasztalt elvtársakat kell kiválasztani az évi pártiskolázás tanítójául, legyőzhetetlen élenjáró elméletünk propagátoraivá. Segíteni az évi pártiskolázás tanítóit. állandóan emelni ideológia; színvonalukat és tanítói készültségüket — ez a feladata a Párt tanácsadó és tanulmányi helyeinek. Eddig azonban a tanácsadói és tanulmányi helyek előadásaikban és szemináriumaikban kevéssé segítik a tanítókat eléggé hathatós tanácsaikkal, hogyan kell magyarázni teóriánk alapvető fontosságú kérdéseit s hogvan kell összekapcsolni a Párt feladatainak prakt'kus megértésével, miiven módszerekkel tanítani, s hogvan kell elsajátítani az önképzés módszerét. Eddig nagv hiányok mutatkoznak az évi pártiskolázás ellenőrzésében az alapszervezetek, a járási és kerületi pártbizottságok által. Ezek a felelős pártszervek gyakran csak az iskolázáson való résztvételről tárgyalnak és figyelmen kívül hagyják, hogv a pártnevelés döntő kérdése az ideológiai és politikai színvonal, amelvet a propagandisták képzettsége határoz meg. Ha helyes is az évi pártiskolázás résztvevői számának állandó biztosítása, mégis a pártszervezeteknek a fő figyelmet arra kell fordítaniok, hogy van-e az iskolázásnak megfelelő ideológiai, eszmei tartalma, és hogv a tanácsadói és tudományi helyek megtesznek-e mindent, hogv a tanítók kellő elméleti és gyakorlati módszerekkel rendelkezzenek. Mi a felsorolt hiányok oka? Ezen hiányok alapoka az, hogy a Párt egves funkcionáriusai nem érté- 1 kelik kellőképpen a marxista-leninista nevelés jelentőségét. Az Igazgatási és gazdasági feladatok elnyelésével egyes kommunisták prakticizmusba esnek, a szocialista építésben eddig elért eredményekkel ringatják magukat, és megszűnnek látni a nemzetközi és belügyi helyzet bonyolult politikai kérdéseit. Az ilven dolgozók gép'esen végzik a feladatok teljesítését, lelketlen rutinizmusba esnek . és munkájukban fokozatosan nagyobb és nagyobb hibák, sikertelenségek jelentkeznekEzeknél a dolgozóknál elkerülhetetlenül jelentkezik a Párt eszméi iránti nemtörődömség. Olvan hangulatot terjesztenek maguk körül, hogv „a fontos gyakorlati feladaok miatt nincs idő az iskolázására." Ilven és hasonló bomlasztó nézeteket terjeszet céltudatosan Sling-Svermová, Clementis és társaik áruló bandája, akik halálosan gyűlölték a győzelmes marxista-leninista tudományt, minden igyekezetükkel meg akarták semmisíteni a párt ideológiai életét és ígv megfosztani a pártot legélesebb fegyverétől. „Ismeretes, hogy az elmélet, ha az valóban elmélet, a gyakorlati embereknek tájékozódási képességet, világos távlatot, a munkában biztonságot s a mi célunk győzelmében vetett hitet nyújt," tanít bennünket Sztálin elvtárs. Minden pártszervezet feladata gyökeresen kiküszöbölni a tagok és jelöltek marxi-lenini neveléséről terjesztett helytelen nézeteket, s következetesen eltávolítani minden hiányt a pártiskolázás megvalósításával kapcsolatban. II. Az évi pártiskolázás terve és formája. A Csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksége az 1951—1952. évre új, harmadik pártiskolázá-si évet határoz meg. A pártiskolázás éve 1951 november 1-ével kezdődik. Minden Iskolai alakulatban az oktatás 1952 június 30-ával ér véget. A két első pártoktatási év alatt sikerült a tagság és a jelöltek többségének a minimális elméleti ismeretet átadni. Az évi pártiskolázás résztvevői főbb vonalakban megismerték a dicső SzK(b)P történetet és a mi pártunk történetét is, megismerkedtek a szocializmus építésének kérdéseivel az iparban, a mezőgazdaságban, megismerték a Párt szervezési rendjét és a nemzetközi fejlődés legfontosabb kérdéseit. A jövőben arról lesz szó, hogy további iskolázással fejlesszük a kommunisták ismereteit, kiegészítsük és elmélyítsük, főleg elméleti téren sokkal jobban előkészítsük a közép és magasabb funkcionáriusaink kádereit. Ezért gazdagítanunk kell az egyes fokozatokon az iskolázás tervét és ki kell ezt bővíteni két évre. Arról van szó, hogy az évi pártiskolázás megfeleljen a Párt azon új feladatainak, melyet a jelenlegi helyzet diktál, hogy a marx-Ieninizmus elméleti alapjai kapcsolatban legyenek az aktuális problémákkal. A Központi Bizottság mint fontos feladatot tűzi ki a tömegpolitikai munka átalakítását, alapjában való megjavítását. A párt nevelés, amely ideológiailag és politikailag erősíti a tagokat és funkcionáriusokat, a győzelembe vetett törhetetlen hitet adja és éles érveket nyújt nekik — ez az alapfeltétele a politikai tömegmunkának. Ebben az évben jelentősen megújultak a pártfunkcionáriusok Káderjei a járásokban mind a Párt járási bizottságában, mind a járási nemzeti bizottságokban, mind a .járás gazdasági és kulturális életében. Egyidejűleg megmutatkozott, hogy a járási internátus! iskolák nem tudják teljesíteni azt a feladatot, hogy képezzék a járási funkcionáriusokat és sokkal célszerűbbek az esti iskolák. Ezért az ez évi pártiskolázáson nagy figyelmet és gondot kell fordítani az esti iskolákra, amelyek a járási funkcionáriusok aktívájára, iskolázásuk főeszközévé kell válni és fokozatosan helyettesítenie kell az internátusi iskolázást. A marxizmus-leninizmus járási tanácsadó és tanulmányi helyeit mindenütt alaposan ki kell építeni, amelyeknek a pártnevelés fontos részeivé kell válniok. A járási pártbizottságoknak ajánlatos lenne, hogy a tagok és funkcionáriusok részére hetenkint egyszer tanulási szabadidőt vezessen be, amikor mentesek a gyűlésektől és tanácskozásoktól. Különösen szigorúan be kell tartani és ellenőrizni, hogy az esti iskolák hallgatói rendszeresen részt- vehessenek az iskolázáson és hogy ezen iskoláknak a látogatása elsőrendű pártfeladatukká váljék. A tagok és funkcionáriusok széles rétege nagy érdeklődést tanúsít a részletkérdések tömegének megmagyarázása iránt, amelyek tanú-, lásukkal kapcsolatosak, és kéri, hogy gyakrabban legyenek propaganda előadások. Az előadások nélkülözhetetlen segítségül szolgálnak az évi pártiskolázás tanítói és az önképzők számára is. Ezért a marxleninizmus kerületi és járási tanácsadó és tanulmányi helyeinek azt a feladatot kell kitűzniök, hogy lényegesen emeljék előadásaik színvonalát és számát, hogy előadássorozatok formájában, valamint egyes előadásokkal is fokozzák a pártiskolázás megsegítését. Nagy felelősség hárul az új évi pártiskolázás előkészítésében a Párt kerületi és járási bizottságaira, valamint a helyi szervezetek vezetőségére is. A Párt szerveinek biztosítaniok kell főleg a tagok elosztását az egyes iskolai alakulatokba és jó tanítókat és előadókat kell szerezniük. A Párt kerületi bizottságai (elnöksége) név szerint hagyják jóvá a járási esti iskolák valamenynyi vezetőjét és ezen iskolák valamennyi tanítóit, valamint az önképzők névsorát is. A Párt járási bizottságai (elnökségei) név szerint fogják jóváhagyni a járási esti iskolák valamennyi résztvevőjét és az évi pártiskolázás tanítóit a járásban. Az alapszervezetek vezetősége szétosztja a tagokat és a jelölteket az alapkurzusok csoportjaiba és a marx-leninizmus köreibe és ezek számára tanítókat jelöl ki. Az 1951—52 pártiskolázási év kezdetétől fogva tehát a következő formákban és a következő tervvel fog megvalósulni: 1. A pártiskolázás alapkurzusa A politikai iskolázás alapkurzusainak célja, hogy elemi marx-leninista ismereteket adjon azoknak a tagoknak és jelölteknek, akik most kezdenek politikailag művelődni. Az alapkurzusok új jelentősége az, hogy felvehetők ide pártonkívüliek is, akiket az alapszervezet vezetősége jóváhagy. Igy lehetővé válik, hogy a CsISz sok tagja és funkcionáriusa is művelhesse mayát a marx-leninizmus terén, valamint azok a dolgozók is, akik készülnek belépni a Pártba. Ezért szükséges lesz, hogy az alapkurzusokban meghagyjunk több fejlett párttagot is, akik különben már egyszer jó eredménnyel elvégezték az alapkurzust. Az ő jelenlétük az iskola alapkurzusaiban azért szükséges, hogy segítsék a kurzus új résztvevőit. Az alapkurzust, annak munkáját és ellenőrzését a Párt alapszervezete végzi. A két iskolaév alatt S témát kell átvenni. Az első év anyaga. ]. Hogyan harcoltak és győztek Oroszországban a munkások és a parasztok. 2. A szocialista társadalom kiépítése a Szovjetunióban. 3. Hogyan vezette a Csehszlovákiai Kommunista Párt a dolgozó népet a burzsoázia feletti győzelemhez. 4. Hogyan építsük ki a szocializmust hazánkban. A második év anyaga. 5. A népi demokratikus állam — a munkások és parasztok állama. 6. A Csehszlovákiai Kommunista Párt — a szocializmus építésének vezető ereje a Csehszlovák Köztársaságban. 7. A Csehszlovák Kommunista Párt építésének bolsevik elveiről. 8. A Szovjetunió útja a szocializmustól a kommunizmusig. Minden témára tanulási anyagot fognak kiadni, melyet az alapkurzus résztvevői kötelesek áttanulmányozni. 2. marxi-lenini körök A marxizmus-leninizmus köreit az alapszervezetek azon tagok és jelöltek részére rendezik, akik sikeresen átmentek a politikai iskolázás alapkurzusán vagy jó előmenetellel végezték a mult évben a marxi-lenini tankört, elsajátították a marxi-lenini alapismeretek bizonyos minimumát és szükségük van arra, hogy ezt tovább fejlesszék és elmélyítsék. A körbe egyenlőre nem vesznek fel pártonkiviilieket. A marxizmus-leninizmus körei lesznek a jövőben az alapszervezetek funkcionáriusai iskolázásának az alapformái. A tagok elosztásánál az iskolai alakulatokban figyelembe kell venni azt,- hogy egy körbe megközelítőleg egyforma politikai színvonalán álló és egyforma műveltséggel rendelkező elvtársak kerüljenek. A két iskolaév ideje alatt tíz témát vesznek át. Az első év anyaga: 1. Lenin és Sztálin harca a bolsevikpárt kiépítéséért. 2. A Csehszlovákiai Kommunista Párt keletkezése és a bolsevizálásáért folyó harc Klement Gottvvald vezetésével. 3. A munkásosztály győzeldelmes harca a, hatalomért Oroszországban és Csehszlovákiában. 4. A kapitalizmustól a szocializmushoz való átmenetről. 5. Szocialista iparosítás a Szovjetunióban és a Csehszlovák Köztársaságban. A második év anyaga. 6. A mezőgazdaság szocialista átépítése a Szovjetunióban és a Csehszlovák Köztársaságban. 7. A szocializmus győzelme a Szovjetunióban és a Sztálini Alkotmány. 8. A Szovjetunió fejlődése a Honvédő- Háború után és átmenet a szocializmustól a kommunizmusig. 9. A Csehszlovákiai Kommunista Párt vezető szerepe a szocializmus építésénél a Csehszlovák Köztársaságban. 10. A Szovjetunió a béke bástyája és a szocializmus építése hazánkban. Minden téma tananyagát kiadjuk Lenin, Sztálin és Gottwald irodalmi műveinek jegyzékével együtt. A körök résztvevői valamennyien kötelesek lesznek a tananyagot átvenni. A legfejlettebb elvtársakból önálló körök alakulhatnak, amelyeknek résztvevői kötelezik magukat, hogy állandóan tanulmányozni fog. ják mind az anyagot, mind a tanulásra javasolt irodalmat. 3. Járási esti iskolák Üj, magasabb alapon fogják megszervezni a járási esti iskolákat, amelyeket a járási vezetőségek, a járási tanácsadók és tanulmányi helyiségek mellett rendeznek meg. A járási esti iskolák párhuzamos tanfolyamalt megrendezhetik a járási bizottság beleegyezésével a járási székhelyen kívül, más fontos központokban és nagyobb üzemekben. A járási esti iskolát állandó vezető vezeti, aki rendszerint a járási tanácsadó és tanulmányi helyiség vezetőjének funkcióját tölti be. Minden egyes párhuzamos tanfolyam élén állandó vezető áll. A járási esti iskolák feladata lesz a járási funkcionáriusok aktívájának behatóbb elméleti felfegyverzése. Ezért az esti iskolákba elsősorban a Párt járási vezetőségének és apparátusának dolgozóit osztják be, kommunistákat — a járási Nemzeti Tanácsok, tömegszervezetek vezető dolgozóit, fontos üzemi és falusi szervezetek és hasonlók elnökeit. A járási esti iskolákban nem lesznek pártonkívüliek. A járási esti iskolákban két évre felosztott tanterv szerint a következő tárgyakat fogják tanítani: 1. Az SzK(b)P története 66 óra. 2. A Csehszlovákiai Kommunista Párt története 40 óra. 3. A népi demokratikus gazdaság kérdései 40 óra. 4. A pártmunka kérdései 30 óra. 5. A világ gazdasági és politikai térképe 40 óra. Összesen 216 óra. A járási esti iskolák résztvevői rendszerint hetenkint egyszer jönnek össze 4 órás előadásra, szemináriumra és beszélgetésre. Kötelesek lesznek tanulmányozni a kitűzött irodalmat, mindenekelőtt az SzK(b)P történelmét. A kétéves tanfolyam elvégzése után a járási esti iskolák hallgatói vizsgát tesz- , nek az SzK(b)P és a CsKP történetéből és bizonyítványt kapnak. 4. A marxista-leninista elmélet önálló tanulmányozása A marxizmus-leninizmus tanulmányozását azok a párttagok fogják önállóan végezni, akiknek gyakorlatuk van, hogy könyvvel önállóan dolgozzanak és az iskolázás ezen formájába a Párt kerületi bizottsága osztotta őket be. Az önálló tanulmány mindenekelőtt az SzK(b)P történetének sztálini rövid magyarázására összpontosul. Azok az önállóan tanulmányozók, akik már elsajátították a marxizmus-leninizmus alapismereteit, az SzK(b)P rövid történetének terjedelmében hozzáfoghatnak az SzK(b)P és az SzKP történetének tanulmányozásához Lenin, Sztálin és Gottvvald műveinek alapján, esetleg tanulmányozzák a politikai gazdaságtant vagy a dialektikus és a történelmi materializmust Marx, Engels, Lenin és Sztálin művei alapján. A kerületi tanácsadók és tanulmányi helyek konzultánsok segítségével fogják az önállóan tanulókat segíteni és tanulmányozásukat ellenőrizni. Az 1951—52. évi pártiskolázás megvalósításának megkezdéséhez szervezési irányelveket a Csehszlová kiai Kommunista Párt Központi Bizottságának titkársága ad ki. Az újévi pártiskolázás alapos előkészítése és valamennyi szervezet emelkedett gondoskodása annak sikeres lefolyásáról, magas ideológiai politikai színvonaláról, hozzájárul a pártpolitikai munka megjavításához és segíti a szocializmus felépítésének meggyorsítását hazánkban. Kétségtelen, hogy az ideológiai élet további fellendülése Pártunkban ennek megszilárdításához, új bolsevik káderek neveléséhez, a szocializmus építésében további sikerekhez vezetnek hazánkban. 1951. július 12. A Csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksége. i