Uj Szó, 1951. július (4. évfolyam, 153-177.szám)

1951-07-17 / 165. szám, kedd

8 1951 július 14 Ili %W Beszélgetésem id. Ádám Andrással Még lábon áll több mint félezernyi hektár szövetkezeti földön a gabona. A Loksa-brigád traktorosai éppen most járják a battyányi szövetkezeti földek keleti csücskének szélét. Itt vetettek őszit s most a meztelen tarlón mar ott áll a cséplőgép, felzeng a paraszti ember számára a legszebb muxs.ka: a masina búgása. Telnek a zsákok az őszi árpával. Olyan ez a határ Innen a cséplőgép mellől, mint egy hatalmú u egész láthatárt átölelő hullámzó, süppedő szőnyeg. Érett sárgálló gabonatáblák beláthatatlan erdeje: a battyányi dolgozó nép gazdag kenyere, felszabadult én jenek kiáltó, örömteli bizonyítéka és a békéért vívott harcának diadalmas fegyvere. Vér, verejték, kin, megpróbáltatás, temérdek nélkülözés, boldogtalanság volt kísérője e földet túró nép ükapjának, vagy akár pulyájának. Itt mint még csak az elmúlt percet kísérő valóságra emlékeznek az úrdolgára a csendőrpofonra, a méltóságos nagyúrra. A gerinctelenebbfe még csókdosta is az úr petyhüdt kezefejét és míg az Budán vagy Bécsben ténfergett, Battyánybin immár tudja hanyadszor indult hiába munka után a virradat beállta előtt Tóháti János és a többi szűrére tett „cseléd". megfelelő mondatok szerkesztésére tanítsa itt a népet. — Hát ippeg így van Toldja meg egy vasutasegyenruhát hordó munkás, az, aki még az előbb a gép alól kotorászta a töreket. Most kijött onnan egyet fújni, no meg hosszút húzni a cséplőgép mellé készített ivóvízből. — Igen, igen, ippeg így van, ahogy azt Andris bá mondja. — ismétli szavát s kezefejével letörli bajszáról a vizet. Egyenletesen, szépen megyen a Zetor motorja. A fülnek kedvesen búg a cséplőgép. Serényen folyik a munka és én a pihenőkkel beszélgetek. Ezzel is, azzal is. Érdekel, hogyaa is néznek a battyányiak az új életre. András bácsi szavára többen is felfigyeltek, még Hajdú Péter gépész is most közelebb bújik hozzánk, de úgy, hogy egyik szeme mindig a gépen van. Az országút árkának zöldjén ülök a lajt mellett, az árokba lógatva lábamat, szemben velem a gépész, a vízhordó gyerek, Popovics János és még két csendes figyelő. A vasutas visszament a törei-cbe dolgozni. András bácsi — teljes nevén id. Ádám András jobbkéz felől áll közvetlen közelemben és amikor ültömből felnézek rá, úgy tűnik fel nekem, mint egy égbetörő jegenye, melyen a viharok fogai nem tudtak kifogni, balékaptak itt is, ott is, de ő állta a harcot. — Idehallgasson fiam — szól most hozzám, mert látja, hogy érdekel a szövetkeze' sorsa — ha ezek az emberek, ahányan vannak, megértik maid a közös gazdálkodásnak igazi mély értelmét s nemcsak a falu egy része fogja a szövetkezetiek munkáját támogatni, ha majd leszakad a butító hályog, ha majd nemcsak.kritizálni, de isten igazában dolgozni is fognak a közösön —a sajáton, akkor tudja édes fiam mi lesz itt? — Szélesre tárja karjait, mintha fiatalos tűz hevítené, úgy böki felém a szólt: Ma másképp áll a világ Battyánban A nép nagyja már vissza sem akar Igen emlékezni a régire, — hiába emberi szokás: Csak a jót, szépet visszük magunkkal életünk országútján, a rosszat kivetjük magunkból — ne rontsa munkautáni pihenésünket. Am nemcsak ilyenekkel találkozunk Batytyányban. Voltak bőven olyanok is, kiknek az élet vagy inkább az úri világ nem adott idót a pihenésre, de még a szerelemre se. Gyermekember korukba kezükbe nyomták a disznó-, ostort, kapát, vagy mi—egymást s dereshajú, törtgerincü emberek voltak már, akiknek kezéből a halál már rég kiverte volna a szerszámot, ha nem várták volna olyan állhatatosan azt a napot, amelyen elsőízben ölelhetik magukhoz a felszabadító népnek szabadságot hozó fiát. És megjött ez a nap is. Ez a nap sokakat megfiatalított: az igazakat, de volt olyan is, akit megtört, egy óra alatt megvénített: a gonoszabbját. Az igazabbaknak, akiknek az igazság követelése az elnyomatás éveiben megszálasodott, megacélosodott bizony még abban a kakastollas világban oly bőven kijutott a rosszból, hogy ma bárhol is nyitja ki élete könyvét, a mult minden kiálltó szavát hozza vissza és nincs a búcsú olcsó hazug színpompájától meghamisítva. Az é'.etért, a kenyérért küzdő emberk élete tárul eléd. Hétfőtől — vasárnap.g, januártól — decemberig, amíg fi felszabadulás be nem következett, 'a Tiapló minden oldala egyről beszé't: ernyedetlen harcról, amelyet a földesúr s a vele egyhúron pendülök, a kiszipolyozok ellea folytattak. A napló minden oldala a kenyérharcról beszél, hogy az otthonnak csúfolt vacokban szájukat tátogató csipetnyi gyermekembereknek előteremtse az altatót: a kenyeret. Ma máskép fordult az emberek sorsa Battyányban. Munka és nem vagyon szabja meg, már a kijáró kenyér nagyságát és a föld sem azé, akik psak zsaroltak, hanem szerelmeséé, gondos gazdájáé, a dolgozó paraszté, a lolgozó emberé, aki a földnek minden gyümölcsét nem egy ember életének szebbétételére, százak porbaalázására használja ki, hanem használja, műveli azért, hogy mindenkinek a munkájáért kiérdemelt kenyérrel fizessen Erről beszéltek nekem a battyányiak. No nem mindi Azok, akikről azt mondtam, hogy egy csodálatosan szép reggel, amikor az első vörös katona beköszöntött a faluba, megfiatalította már-már lekaszálásra váró életüket és kisimította most már csillogó 6zemük körül az éhség és szenvedésvájta árkokat, azok mind így beszéltek. Am, ha mégis a kritika szavával is éltek, azért tették, hogy javítsanak, mert tudják maguk a battyányi elvtársak is, hogy nem járnak mindanynyian a helyes úton. Korántsem. A megalázkodás évei hosszú generációkon át tartottak. Bár a szabadság szélesre tárt kapuján beáramló friss szél sok minden ide nem valótól megszabadított már a népet, mégis itt is ott is vannak még bizony hibák, viszszamaradt még a bizalmatlanság s ami a legkárosabb, vannak bőven olyanok, akik a kiielentő mondatok után csak oda rakják magukban a kérdőjeleket. — Ha a mi határunkban itt minden nép abban az akaratban volna, hogy önönmagával is megértesse, hogy Csernyötől Bácskáig oszt le a bélyi határig rninden a mténk, sajátunk, enyém a Tóháti Jánosé, lányáé, a volt grófi cselédembereké, a kis parasztoké, mindenkié, aki a szövetkezet tagja, ha megértetné önmagával s nem engedné süketre tömni fülét, hogy e földnek minden aprócska kis búzaszeme az övé és a többi dolgozóké, akkor mi itt csodákat tudnánk művelni — mondja egy szuszra, egy kisebb csendet megszakítva, úgy félig a pipaszár mellől az emberek közt álló magas, szikár barnaszemű bácsi. Mondanivalóját úgy dobta ki magából, mintha egész életén át azzal foglalkozott volna, hogy tömör, szabatos, a magyar nyelv törvényeinek és stílustanának — Minden, minden teljes doldogság lesz, mint odaát Oroszban. A gazdaíélék, akik valamikor az úrral fújták együtt a nótát, ma még csúfolódnak, ha a szövetkezeti tagok itt nálunk Batytyányban nem tudták kukoricájukat úgy megkapálni, ahogy szerették volna A munkaerőhiány miatt bizony ellepte a gyom és kegyetlen munkát követelt a megtisztítása. Mondogatták nekem: András, ez az a híres szövetkezeti élet. amit úgy tanácsolgatsz? De én bizony odavágtam nekik. Idehallgassatok, ti bús parasztok, csúfolódhattok, amenynyit csak akartok, nekik mégis fog szemet potyogtatni a kukorica, nektek meg csak az irigység cseppje fog potyogni. — András bácsi miért beszél harmadik személyben a szövetkezeti tagokról. hisz... — Megálljon a szóval, még nem fejeztem be — int le kedvesen az idős Adám. Én csak segíteni járok nekik, mert magam Csernyőn dolgozom. Hoszszú sora van annak, hogy lett belőlem, a volt uradalmi cselédből vasúti munkás. Igen, én segíteni járok a szövetkezeteseknek. Minden szabad időmet itt töltöm. Segítek nekik, hogy pótoljam a hiányzó munkaerőt, mert az itt Battyányban bizony nagy vagyont jelent. Ugy gondolom, hogy ez az idei termés nagy segítőtársa lesz a szövetkezetnek. Az idei termés sok embert tesz majd látóvá. — De nemcsak a kívülállóknak kell András bá megváltozniok, hanem a bentlevőknek is. Mondja, nincs igazam, András bácsi? — veli oda a szót Hajdú Péter és mivel id. Adám András azon nyomban nem válaszolt, folytatta az elkezdett beszédet a gépész, aki maga is szövetkezeti tag. — Mert azért belülről sem megy a dolog hiba nélkül, már pedig azt a hibát, amelyre én akarok rámutatni, igazán könnyű lenne közülünk kiebrudalni. — Mondja már elvtáu, mire gondol? Három hibáról szeretnék beszélni, ami nálunk - munkaerőhiányon kívül kerékkötője az egészséges munkának. A szervezetlenség az egyik hiba, részben ebből fakad a másik a munka egységes helyes vezetése körül mutatkozó zavarok és végül a harmadik, a krtika és önkritika helytelen értelmezése. — Hajdú Péter, te a jó és embert nevelő, szövetkezetet fejlesztő, építő politikai munka hiányáról beszélsz és ebben nagyon is igazad van, — zárja le a gépész szavát id. Adám elvtárs. — No, András bácsi, csak folytassa tovább, — kérlelem az öreget. — Beszélni hisz én tudnék sok mindenről, de most kevés az idő, aok ideje magának és nekem slnca — vágja oda röviden a szót és menne i» már oda vissza munkájához, ahol a cséplő mellett tartja a zsákokat, de ekkor megszólal Popovics János, meg Hajdú Péter is, hogy noszogassák, beszéljen András az itteni emberek életéről. — No csak erigy vissza a szakállashoz és beszélj neki úgy, ahogy Csernyőn szoktad a munkásoknak. A zsákot majd tartom én helyetted — Így a ruszin Popovics János s már is taszigálja visszafelé András bácsit. — Mondtam már — akadékoskodik az öreg, — nincsen arra most idő, no meg hála a felszabadítónknak az már a múlté, az csak volt. ma megszűnt. Igaz errefelé nálunk még, sajnos, sokszor nehezen és csikorogva járnak a kerekek, sok az amerikás és sok az olyanból is, aki a kisemberek fejét tele beszéli buta beszédekkel. A kisember még nem lát elég tisztán, mi pedig nem végeztünk kellő politikai munkát. — Miért, talán a kisemberek a kakastollas világot áhítanák vissza, a múltat sírják vissza? — Nem fiam. Én látom és figyelem őket, bárhogy takargatják magukat előttem, én a veséjükbe látok és azt mondom, hogv csak keveri őket az amerika hangja, meg az a néhány kulák és osztályellenség. A kisember tudra, hogy élete nagyot változott, hogy más mint a tegnapi volt S ha nyíltan kritizáljuk ezt, csak fel kell sorolni a mult jelenségeit és szembe állítani velük a jelent. Menten észhez tér. — András bácsi sorolja a multat. Beszéljen a tegnapjáról, tegnapelőttjéről, beszéljen azokról az évekről, amikor annyi idős lehetett, mint ezek itten, a Loksa-brigádosok. — Tudja fiam, úgy néha elfacsarodik a szívem, amikoi ezeknek a fiataloknak virágos életét látom. Rajta kapom magamat, András te irigy vagy. No aztán hessegetem el magamtól, mert szívemből, őszintén kívánom nekik ezt a könnyebb, szebb életet. András bácsi most leereszkedik mellém, idehúzódik az árokparti fűre. Pipáját kiveszi a szájából, szemeivel a fiatalakot kutatja rám nevet, látom, eltaláltam a szót, mert Adám András a szövetkezetbe :s főleg azért jár, hogv segí'se és buzdítsa a fiatalokat, az új nemzedéket, ö tudja, nagyon jól tudja, hogy 1945-óta életünk mindig szebb és szebb lesz Boldogabb, szabadabb, világosabb — így mondta maga id. Adám András. Hát a múltról Sokan voltunk a ház körül, én hét éves korom óta tengettem itt az életemet, mint bojtár Apám akkor a nagygéresi tanyán volt s olyan fene jó sorsuk volt, hogy egy szobában két család lakott. Mert az úr csak ennyit adott. Még úgy emlékszem rá, mintha ma lenne. Egy tavaszi napon húzott valami Géres felé, nézném meg anyámékat. Akkor láttam, hogy milyen fényes lakásuk volt. Egy szobában két család számára ágy is, asztal is, meg masina is kettő volt. Apám hétszámra nem látta családját. Még a három órát el 6em ütötte, már ment a marhákhoz. S tíz óra is volt, amikor fáradtan, agyoncsigázottan beesett a vackára. Hát, hogy a szót el ne hagyjam, elmentem anyámékat megnézni, s amikor a ház elé értem, testvéreim, a kisporontyok rendre ott bőgtek az ablak előtt, mosdatlanul, megkínzottan, követelték anyjukat. Anyám úrdolgában volt. Mert ezért a fényűző lakásért úrdolgára kellett járnia. Rohantam utána, gyere haza anya, kértem őt, de mielőtt anyám még válaszolhatott volna, megszólalt helyette a nagyságos úr: Pusztulj innen, — s már uszította rám a kutyáját. — Ettől a perctől kezdve gyűlöltem őket, ettől a perctől kezdve kötelességemnek tartottam, hogy harcoljak mindannyiunk szabadságáért. Az e'.ső világháború során találkoztam először olyan embereikkel, akik fegyverrel a kezükben harcoltak a munkásosztály szabadságáért. Ez kint volt Oroszban, a fogságom alatt Petyehorszkán szálltam eilőször harcba fegyverrel kezemben a munkásság érdekeiért, mint vörös katona. Nyolc hónapig szolgáltam a vörös hadseregben, abban a csoportban küzdöttem, amely Petyehorszkától Armavirig szabaddá tetle az útat és amely felszámolta az ellen forradalmi fehér kozákság ténykerl' sét. Battyányba visszatérve, azt hittem, hogy szabadabb éietet hoz az e'ső világháború utáni idő a do'.gozó népnek. Nagy és nehéz küzdelmek következtek azonban továbbra is. A munkás népet zsarolták, éheztetted es nyomorgatták. Állandóan zargattak azokat, akik nyíltan követeaék a munkás nép jogait. — Jóval hatvanon túl voltamramikor az utolsó ilyen csendőri durvaságot kellett átélnem. Horthyéknak természetesen kölönc voltam, így a csendőrök nem egyszer látogatták meg házamtájékát. Arcátlanul, pimaszul viselkedtek az említett napon is. Az egyik taknyos gyerkőcember először a feleségemmel kezdett szemtelenkedni, majd nekiugrott a fülemnek és hatalmasakat rángatva azon, mondotta nekem »apa, lehúznék magának két taslit, de apám lehetne*, így hát megelégedett azzal, hogy majd kitépte a fülemet. Ilyen volt a mi életünk a felszabadulásig. Hát ezt az életet senki sem kívánja vissza. Nem mondom, 1945 után még sok bajon mentünk által, sokat szenvedtünk a burzsoá-nacionalistáktól és azoknak itteni nagyságaitól. Mi volt uradalmi cselédek már 1945-ben megcsináltuk volna a szövetkezetet, de Huszákék gondoskodtak arról, hogy embereikkel elvétessék az építő munkától kedvünket. Kiebrudaltak bennünket a földről, a tanyáról. Fél emberek létünk megint, tanácstalanok, földnélküli Jánosok. Hívott a vasút, örömmel engedtünk a hívó szónak, pedig fájt itthagyni a földet, amelyen úgy gondoltuk, mint a miénken, mint a sajátunkon fogunk tudni munkálkodni. Azért montam, még beszélgetésünk elején — fejezi be szavait Adám András —, hogy ma csak segíteni. támogatni járunk a szövetkezetet, de látjuk és érezzük, tudjuk és meggyőződésünk, hogy a paraszti ember egyetlen helyes útja a szövetkezeti élet elmélyítése és kiépítése. Most. hogy visszatérve Bratislavába, feldolgoztam id. Adám Andrással való beszélgetésemet, hogy számba vettem az elmúlt hetet, melyet a királyhelmeci járásban töltöttem szövetkezeteket látogatva, úgy érzem, hogy a szövetkezeti gondolat előharcosainak egyik legfontosabb célja az kell, hogy legyen, szervezzék meg az Ádám Andrásokat az aktív szövetkezeti munkának, hozzák őket közvetlen kapcsolatba a szövetkezeti munkával, mert a szövetkezeti munkából való kiesésüket főleg az a politika okozta, amelynek irmagját is irtani kívánjuk, hogy békés, barátságos, termékeny életet folytathasson falvainkban minden becsületes dolgozó nemzetiségre vagy vallásra való tekintet nélkül. Az idős Adám Andrásoknak elsősorban kell szövetkezeti tagoknak lenniök, az idős Adám Andrásokat elsősorban kell megnyerni a szövetkezeti munkának, hogy ne csak külső támogatói, de belső alkotói is legyenek abban a nagv formáló munkában, melvet a falu szocializálása érdekében folytatunk. Nagy Jenő. Mindent a érkezésekért Nagy munkalendülettel dolgoznak azon üzemek munkakollektívjei, amelyek a kommunizmus építkezéseinek rendeléseit teljesítik. A tyumenszkigyárban olyan óriási tartályokat készítenek, amelyekbe a betonoldalakat szállítják. Ezek a tartályok a volga— doni csatorna építkezéseihez szükségesek. A tyumenszki akkumulátorgyár szintén idő előtt teljesíti a rendeléseket. A kirovszki gépgyár, a kachovszki vízerőmű építkezésétől hatalmas emelőgépekre kapott megrendelést. A kirovszki gvár kollektív je a legrövidebb idő alatt már két óriási 15 tonnás darut küldött, amelyek síneken közlekednek. • * » Az 195l-es év első felében a viborgi, nyevszki, narvszki és más ipari kerületek Leningrádnak a Volga— Don építkezéseihez száz és száz új gépet, mechanizmust és műszert szállítottak eddig. Az „Elekrik"-gyár a kommunizmus építkezéseire óriási forrasztó agregátokat és gépeket készít, amelyekkel hatalmas részeket fognak összeforrasztani. I Az „Elektrosila"-gyár, amely Szergei Aíironovics Kirov nevét viseli, már a harmadik hidrogenerátort készíti, amelyek közül mindegyik 40.000 kilowatt áramot fejleszt- Ezek a generá; torok a cimljanszki vízerőmű részéra j készülnek. A „Sztálin"-vasgyárban verseny foi lyik, hogy a gyár elsőnek készítsen el egv turbinát a cimljanszki vízerőmű részére. Ennek az elkészítésére július i 15-ét tűzték ki a gyár munkásai határidőnek. A molotovszki telefongyár küldi a telefonkészülékeket a kujbisevi, sztálingrádi vízerőműveknek és a volgadoni, valamint a'Turkmén főcsatorna építkezéseire. Ez a telefongyár a mult évben 2400 telefonkészüléket készített el és küldött a kommunizmus építkezéseihez. Az 195l-es év eleje óta már 2900 te- d letonkészüléket küldtek el. A szocialista versenyben sokszáz sztahanovista tüntette ki magát, többek között Pesztova elvtársnő, aki már tizhónapi normát teljesített. Baranov élvtárs munkacsoportja van a verseny élén és nemcsak a leggyorsabban dolgozik, hanem munkájuk minősége is a legjobb. JlleQfelent!