Uj Szó, 1951. június (4. évfolyam, 127-152.szám)
1951-06-09 / 134. szám, szombat
3 UJSZÖ 1951 június 9 A Nyilt Játszóiéri Esték megtervezése és előkészítése ni. Az Eset előkészítése, a gyakorló terv tartalma Az Est fó vezetője szakosztály beli munkatársaival és az ifjúsági valamint a TOZ-elöadókkal egy üt elkészíti a tervet, hogy a NyE-i hogyan lehet elhelyezni az egyes gyakorló csoportokat. Öszeálliíja az ezen szakaszon felelős vezetőknek x és ezek munkatársainak névsorát az Est műsorát, megnyitását, befe jezését, amit az egyesület oktató helyettes ügyvezetőjével együt álla pit meg. Ezt az egész anyagot meg tárgyalás végett az egylet testneve lési és sportegyüttese elé terjeszti amely jóváhagyja a Nyílt Játszótér Estékre vonatkozó összes előkészületeket és intézkedéseket, akár játszó téren, akár tornateremben vagy máshol lefolyó estről van szó és amely megtervezésükért, előkészítésükért és lebonyolításukért az egyesületi vá lasztmánynák tartozik felelősséggel. Az est műsora legyen sokoldalú és foglalja magában az összes spor tokát, amelyeket abban a környezetben űzni lehet, ahol az Est le folyik. Gondoskodjunk több edzőről NyE vezetési feladatainak szétosztásánál tartsuk szem előtt, hogy az Est • sikeres lebonyolítása nagy mértékben függ attól, hogy több jó edző legyen. Az edzők kérdését a NyE fo vezetője jókor megtárgyal 'ja" a szakosztályokkal és gnndosko dik arról, hogy az edzők tökéletesen ismerjék teendőiket. Figyelmeztessük őket arra, hogy fokozott felelősséggel tartoznak a reájuk bízottak egészségéért (legtöbb baleset a kezdőkkel történik, akik még nem urai mozdulataiknak és még nem eléggé fegyelmezettek); továbbá arra, hogy nyerjék meg a résztvevők állandó érdeklődését a testnevelés iránt. Az edzőt röviden tájékoztassuk arról, hogy miképpen és főleg hogy hol fog a propaganda lefolyni, hogy elég sok gyakorlatuk legyen készletben, aszerint, hogy előreláthatólag ki fog eljönni az Estére, vájjon fiatalok, vagy felnőtt dolgozók, vagy az összes érdeklődő. Közvetlenül az Est megnyitása előtt az edzők és a vezető még egyszer összejönnek, ellenőrzik a gyakorlási tervet és hangsúlyozzák azt a fő elvet, hogy a gyakorlatokat mulattató formában, türelemmel kell elvégezni, hogy fel kell használni a természetes elemeket, nehogy a gyakorlatot végzőket a gyakorlat nehézsége elriaszsza a továbbgyakorlástól. v (Folytatjuk.) mWWW MHMWWWHW MIt MMWHMMM 9 Magyarország új ökölvívó bajnokai. Magyarország ez idei országos ökölvívó bajnokságán 210 induló vett részt, hiányzott-azonban a sérült Papp, Bene III. és Juhász. Az új bajnokok: (légsúlytói fölfelé): Szabó, Erdei, Kisfalvi, Farkas, Budai, Németh, Salamon, Plahy, Kovács és Kapocsi. • Magyar-lengyel vívó találkozó lesz Varsóban. A magyar válogatott vívócsapat ma, csütörtökön este elutazott Stockholmból. A magyar vívók Varsóban megszakítják útjukat és vasárnap, 10-én, valamint 1 l-én a lengyel válogatottal mérik össze erejüket minden fegyvernemben. A magyar válogatott csapat kedden indul hazafelé. • Szelicei Szokol—Nemesócsai Szokol 3:3 (2:3). A vágsellyei és a komáromi járás élcsapatainak barátságos találkozója kemény küzdelmet hozott. A nemesócsaiak mindiárt ' a kezdés után óriási irammal támadtak és rövidesen 3:0 arányú vezetésre tettek szert. Fordulás után a hazai csatársor is rákapcsolt és sikerült döntetlent elérniök. WaWWWWW«WW «W M) tl MMI>MMHW UJ SZO a csehszlovákiai magvar dolgozók napilapja Szerkesztőség és kiadóhivatal- Bratislava Jesenského 8-10 sz Telefon- szerkesztőség 352-10 és 34715. kiadóhivatal 262-77 Főés felelősszer1<es7tö Lőrincz Gvula Feladó és iránvító postahivatal- Bratislava II Nvomia és kiadja a Pravda Nemzeti Vállalat Bratislava Kéziratokat nem adunk vissza Előfizetés I évre 540.—, '/? évre 270.—, % évre 135—, I hónapra 45— Kčs A hetilap (csütörtöki szám) előfizetése 1 évre 150 —. r/s> évre 75.—, 7 4 évre 40- Kčs A KEPESKÖNYV előfizetése egv évre NRPNAPTAR-ral együtt 100 Kčs. Bratislavában és Brnóban rendezik meg a Munkásiijúsági Sportjátékok kerékpárosverseny III- fordulóiét Gyöngébb v, tolás, ingadozá* a versenyek ídyamáu. de pompás és százszázalékos befejezés jellemezték az Ifjúsági Sportjátékoknak. ?nnek az eddig legnagyobb testnevelési és sportversenynek eíső szakaszát. Vasárnap volt a mezei futóverseny döntője Červený Hrádekben. Hátra vannak még a többi sportágak versenyei és ezekben kell majd a mezei íutúversenyen szerzett tapasztalatokat felhasználni, sikerük érdekében. A nyári négy hátralévő sportág versenyeit éppoly nagy felelősségérzettel kell megtartani, mint milyennel a most vasárnap lefolyt versenyt megrendezték. A mezei futás döntőjében a legnagyobb sikert » munkásifjúság aratta. A fiúk 522 pontot értek el, a leányok 377 pontot. Második helyen a tanulóifjúság áll, a fiúk 427 és a leányok 341 pontjával. A mezei futás befejezése után az Ifjúsági Sportjátékok legközelebbi száma a kerékpáros verseny lesz, mely két fordulója i már befejezték és a j legközelebbi napokban a harmadik fordulót bonyolítják majd le. Vasárnap, június 10-én a Szokol Práca J Szokol központi bizottságává, együtt Bratislavában rendezi meg a munkásszakaszban az országos döntöversenyt, Brnóban pedig ugyanez nap rendezik meg a tanulóifjúság e versenyét. Az Ifjúsági Sportjátékok III. fordulójára Bratislavába jönnek annak a csehszlovák válogatott csapatnak tagjai, akik a Prága—Varsó közti Nemzetközi Békeversenyen résztvettek. Ezek az élversenyzők megfelelő oktatást adnak majd a fiatal munkásversenyzöknek. A III. forduló ünnepélyes megnyitása vasárnap délelőtt féltíz órakor lesz a Május 1.-téren, a Tatra szálló előtt. A békeegyezményt kívisiő népszavazás a világ minden becsületes emierének szívügye — mondotta E. Zátopek kapitány, olimpiai és világbajnok A csehszlovák egységesített testnevelés tagjai lelkesedve csatlakoznak a békéért folyó népszavazáshoz. A napokban a csehszlovák hadsereg strahovi stadionjában az ATK összes tagjai aláírták ^ szavazólapokat. A szavazás előtt 1- Helebrandt alhadnagy a következő beszédet mondotta: „Államunk sok millió polgárával és a világ sok százmillió hahiflószellemű emberével csatlakozunk mi a hadsereg testnevelési klubjának tagjai is a népszavazáshoz, mellyel követeljük, hogy a» öt nagyhatalom békeegyezményt kössön, tiltakozzunk Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen és az áruló emigráció mesterkedései ellen amely a háborúra izgat saját hazája ellen. A háborúra készülők már többször meggyőződtek arról, hogy mily hatalmas erő áll velük szemben a béke világmozgalmában. Ez a szavazás is súlyos sebet ejt reményükön, hogy új háborút robbantsanak ki. Bizonyítja, hogy a világ népei mind jobban tudatára ébrednek, hogy megakadályozhatják a háborút. Ezek az aláírások azért oly nagy értékűek, mert legyőzhetetlen harcos békefrontba egyesitik az összes nemzetek és fajok népeit." Emil Zátopek kapitány, olimpiai és világbajnok a szavazás alkalmával a következőket mondotta: „A békeegyezményt kívánó népszavazás a világ minden becsületes emberének szívügye. Bizonyára senki sem akarja közölünk, hogv megismétlődjék az a vérontás, melyet a nyugati imperialisták készítenek elő. Alkalmam volt látn'\ hogy mily szép, örömleli életet él a nép a Szov jetunióban és népi demokratikus államokban. ahol békében építik a jobb élet feltételeit, nem úgy, mint a tőkés államokban, ahol a népnek az elemi emben jogokért kell harcolnia. Az emberek óriási többsége békében akar dolgozni. Tavaly finnországi utamon, ahol a gyárakban beszélgettem a dolgozókkal láttam azt a vágyukat, hogy náluk is megdöntsék a kapitalizmust é<^a haladó szocialista rend útjára népjenek." Az ATK -tagjaira nézve ez a szavazás nem puszta formaság, hanem ez alkalommal sámos kötelezettséget vállaltak, melyek elsősorban a katonai és a sportbéli képesség fokozására irányulnak. így kötelezettséget vállaltak arra, hogy a szovjethadsereg példájára kimélyítik katonai ismereteiket, a szakosztályok versenyeznek abban, hogy melyikben van a legtöbb mintaszerű katona, és hogy a sport terén mindig úgy fognak szerepelni, hogy mintaképül szolgálhassanak minden egyesületnek. Közel négyszázan vettek részt a losonci TIS II. fordulóján A losonci ČSSZ-pályán tegnap délu után 390 résztvevővel folytatták a besztercebányai kerület Tanulóifjúsága Sportjátékainak II. fordulóját. A versenyzők a következő eredménytket ér ték el: Fiatalabb korosztály: 200 m: Sloboda (Zvolen) 26:2 mp, 3X1000 m váltó: 1. losonci gimnázium, 9:01.4 mp, 90 m gátfutás: Veselý (Besztercebánya) 14:9 mp, gerely: Marčok (Besztercebánya) 37.58 méter. Idősebb korosztály: 4X100 m váltó: Besztercebánya 48.3 mp, öttusa: Jablonský (Losonc) 412 pont, 3X1000 m váltó Losonc 9:01.2 mp, 400 m: Katrusin (VPS Besztercebánya) 57.4 mp, 110 m gát: Gabovič (Zólyom) 19.9 mp, gerely: Svandner (Tisovec) 41.50 méter, rúd: Paitás (Besztercebánya) 258 cn,. Leányok: (fiatalabb korosztály): 100 ni Dlouhá (Losonc) 15.6 mp, 50 m gát: Loman (Losonc) 10.4 mp. Idősebb korosztály: 4X'00 m váltó: Losonc 1.04 mp, hármas viadal Vančová (Losonc) 149 pont, 150 m: Ka čánik (Losonc) 23.6 mp, 80 m gát: čičel (Losonc) 18 mp. S p o r t h í r a d ó_ Vízszintes sorok: 1. Az irodák munkaideje. 13. USA-állam. 14. A Dita-anagrammája. 15. Fiú-becenév. 16. Azonos mássalhangzók. 17. Viszsza: Adó. 18. Juttatás. 19. Fényes ruhaselyem. 20. Fél Jaguár. 21. Kicsi leányka. 23. Vissza: mássalhangzó kiejtve. 24. Estelen sav! 25. Aroma. 26. Páros belső szerv. 28. Ha fújdogálja a szellő, akkor ... 31. Sűrített oxigén. 32. Megelőzőleg. 33. Taláíás. 34. 2 — római számmal. 36. Tanonc. 37. Szénvegyületben előforduló gyök. 38. Pályaudvarokon látható rövidített felírás. 39. A vadász igéje. 40. Bíró Pál. 41. Ruházati kellék névelővel. 45. A magyar aviatika egyik hősi halottja. 49. Elnélküli lekezel. 50 Iparostanonc. Függőleges sorok: 1. Zilahy Lajos ismert színmüve. 2. Főtisztviselőnő. 3. A nagy mindenség. 4. Mutatószó. 5. Tartó. 6. Kiközösítés az egyházból (szakkifejezés). 7. Skála egyik hangja. 8. Nagy madár. 9. Vissza: állóvíz. 10. Keret. 11. Összülöink. 12. Ritkán fordul elő. 16. Konyhai eszköz. 19. Zöldes színű kétéltű állat. 21. Nem egészen bagatel. 22. Grönland melletti öböl. 25. Muzsikál. 27. Vissza: Hogy hívják? 29. Fiú becenév. 30. Alá. 35. Női név. 38. Lekicsinylő megszólítás. 40. Majdnem j bevétel. 42. Rag. 43. Figyel. 44. Mutatószó. 46. Ötszáz és száz római számmal. 47. Sír. 48. Az utolsó kettős mássalhangzó. •Június 2-i számunkban közölt keresztrejtvény megfejtése: Vízszintes: 1. Péterfillérek. 13. Inak. 14. Etcetera. 15. Repeszt. 17. Címer. 18. lka. 19. Toredo. 20. Tés. 21. Albin. 24. Kék. 25. Ószeres. 26. Ete. 27. Szt. 28. V. P. 29. Semmis. 31. Ke. 32. Lak. 34. Ena. 35. Sedan. 37. Ede. 38. Ne. 40. Eb. 41. Irén. 42. Pléd. 45. Ad. 46. Énekek éneke. 50. Rokoni kötelék. Függőleges: 1. Piritóskenyér. 2. Ének és zene. 3. Tapaszt. 4. Eke. 5. Fez. 6. Itt. 7. Lc. 8. Leconte. 9. Etir. 10. Remek ember. 11. Eredeti idea. 12. Karok és rendek. 16. Szarvas. 19. Ti. 22. Lepke. 23. Es, 29. Szabónö. 36. Derék. 39. Bakó. 41. Inke. 42. Tek. 43. Ken. 44. Aki. 47. Na. 48. Et. 49. El. ? Szavanként Kčs 4.— a vastagon szedett szavak ára Kčs 6.—. Egyszer i közlés legalai-sonvabb díja Kčs 30.— Állást keresőknek 60%-»s kedvez: "lényt nyujtunk. Gímek és ajánlatok kiadása a kiadóhivatalban Kč» 2.— i postán beküldvr Kčs IO.—. A hirdetési díjak előre fizetendők és bélyeg> ben is beküldhetők ^ ÁLLÁST KERES ^ • Egyedülálló idősebb nő elvállalná dolgozó magányos vagy kisebb háztartás vezetését. Alánlatokat „Megértő" jeligére a kiadó továbbit. 2527 0 Kántori állást keresek. Dudás, Holubylio 20 2525 <7ttAST KAPHAT^ • Kis háztartásomba keresek azonna!ra idősebb bejárónőt. Cím: Panenská l/a, I. em. 3. 2518 I LAKÁS K Magyarországi vízilabda eredmények. A magyar vízipolóbajnokság második fordulóját bonyolították le. Eredmények: Budapesti Dózsa—Kinizsi 6:4, Budapesti Vasas—Csepeli Vasas 3:1, Budapesti Honvéd—Előre 6:1, Budapesti Lokomotív—Budapesti Bástya 6:2, Szolnoki Dózsa—Egri Fáklya 4:2. A második forduló után a tabella élén a Budapesti Vasas áll 4 ponttal. A következő sorrend: Lokomotíva, Budapesti Dózsa és Szolnoki Dózsa (3—3 pont). • Topolčany—ČSAD Nové Zámky 1:1 (1:1). Tegnap délután sáros, mély talajon játszották le z elmaradt bajnoki mérkőzést, melv a vendégcsapat meglepetésszerű szereplésivel végződött. Az érsekújvári csapat kitűnően védekezett, a honiak minden támadását megakadályozta. Mondok és Gálik fáradtan játszottak, látni lehetett rajtuk, hogv az Utánpótlás válogatott mérkőzésén veitek részt A gólokat Gálik. illetve Pusk'-s lőtték. A döntetlen eredmény reális. • Kitűnő eredményeket értek el a lengyel atléták. A lengyel atléták legutóbbi versenyén kiváló eredmények születtek. Kiszka a 100 méteres síkfutásban 10.6 mp eredményt, a távolugrásban pedig 705 cm-es eredményt ért el. Az Ogniwo Krakow 4X100 m váltója 43.5 mp-es idővel új csúcseredményt állított fel. • Üj világrekordot hitelesített a Nemzetközi Atlétikai Szövetség. Mint jelentik, az IAAF tegnapi ülésén az 1950-es évben elért következő atlétikai vi'ágcsúcsokat hitelesítette: 200 m és 220 yard Mel Patton (Egyesült Államok) 20.2 mp. (A régi rekordot Josse Owens 20.3 mp-es idővel tartotta) 400 m és 440 yard gátfutás: A. Filiput (Olaszország) 51,9 mp, (a régi csúcsot R B. Cohran és R. Ault tartoták), tíztusa B Mathias (Egyesült Államok) 8.042 pont. (A régi világcsúcsot az amerikai Morris tartotta 7.900 ponttal.) • Kis szobát adok kisegítésért háztartásomban Cím: Panenská l/a, I. emelet 3. 2519 t Nőtlen orvos keres bútorozott vagy üres albérleti szobát. Cím a kiadóban. T. 1078 ADÁS-VÉTEL > • Eladó egv Koch-Kousel gyártmányú pianinó. Cím: Verišš, Klariská 9, III. emelet. 2512 • Eladó Kolibán a trolejbusz-megállónál kétszobás, kertes családiház annak, aki modern lakást tud átadni a városban. Ajánlatokat „Nyár" jeligére a kiadóba. T. 1077 • Dinamó világításhoz, akkumolátortöiléshez k®ön 5 lóerős váltóárammotor eladó. Mordényi Imre, Levice, Koháryho 73. 1826/v. • Jó állapotban lévő Bösendorfer zongora eladó. Šuleková 4/11. 2521 • Eladok használt „Singer" orsos varrógépet és összecsukható székeket. Kufzendova, Komenského 33, Petržalka. 2522 • Jégszekrény, gyermekágy matraccal, gyermek íróasztal eladó. Mamatejová 16, félemelet. 2524 • Kassán ötszobás villa, központi fűtéssel, kerttel eladó. Ajánlatokat „Centrum" jeligére a kiadóba kérek, 2523 • Eladó egv szép Biedermeier szalongarnitúra. Cím a kiadóban 1827/v. • Sofőrtanfolyamot rendez az összes gépjármüvek vezetésének jogosítására, nők részére is az AKRČS, výsviková správa, Bratislava, Sládkovičová 11. 2526 Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, kik szeretett férjem ravatalánál megjelentek — testvéreinek, rokonainak, jóbarátainak, ismerőseinek — férjem ravatalára koszorút és virágot helyeztek, őt utolsó útján elkísérték, ezúton fejezem ki hálás köszönetemet. Külön köszönetet mondok a novézámky-i sporthalászoknak a gyönyörű tavirózsa koszorúért és a novézámky-i Vöröskereszt önkéntes nővéreinek szíves megjelenésükért. Nové Zámky, 1951. VI. 6. ózv. Horváth Jánosné, 2520 • Mederská u. 11.