Uj Szó, 1951. június (4. évfolyam, 127-152.szám)

1951-06-23 / 146. szám, szombat

2 U J SZO 1951 Június 27 „A tartós békéért küzdöttünk továbbra is a békéért küzdünk" A szovjet kolhozparasztok tiszteletére rendezett értekezleten Mosko elvtárs vezette az SzKP Központi Bizottságának, Bacílek elvárs, a Megbízottak Testületének és Kubacs elvtárs a Nemzeti Tanácsnak küldöttségét. A bratislavai kerülei valamennyi szövetkezete is képviseltette magát egy-egy t-aggal ezen a rendkívül értékes öszszejövetelen, hogy meghallgassák a Szovjetunió legkiválóbb dolgozóinak a szocialista építőmunkában szerzett tapasztalatait. , Martanovics elvtárs üdvözölte a szovjet vendégekpt, kifejezve háláját a Szovjetunió dolgozói iránt, akik nemcsak felszabadítottak bennünket, hanem tapasztalataikat átadva elősegítik hazánkban a szocializmus mielőbbi megvalósítását. Szmirnova elvtárcnőnek, a szovjetküldöttség vezetőjének mélyenszántó beszéde után, amelyben ismertette a Szovjetunió óriási vívmányait, Korotkov elvtárs emelekedett szólásra, hogy szemléltetően bemutassa a szovjetdolgozók életét, célkitűzéseit. tvoiotkov, szovjet kiküldött egy harcban és súlyos munkában edzett elvtárs benyomását kelti. Hangjából erő, bit és meggyőződés árad Amikor kimondta, béke, — a szó tartalommal telt meg és valamennyien éreztük, hogy a sztálini értelemben vett békeharcos szól hozzánk. 1926-ban léptem be a lenini Komszomolba. 1928-ban alapítottam meg falunkban a „Sztálin"-kolhozt és azóta mint elnök dolgozom ott, — mondotta, s azután így folytatta: — Engedjétek meg barátaim, miután nem vagyok diplomata, hanem egyszerű kolhozparaszt, hogy egyszerű paraszthoz illően ugyancsak egyszerű szavakkal közöljem monda' nilómat. Mindenekelőtt azt kell elsősorban elmondanom, amit a falujárás közepette tapasztaltam és amit majd otthon is azonnal elmondok, mihelyt hazaérkezem. Az első benyomásom az volt, hogy Csehszlovákia dolgozó népe őszinte, odaadó szeretettel viseltetik a Szovjetunió iránt. Utunk folyamán a parasz'.ok rengeteg kérdést tettek fel nekünk. E kérdéseket két csoportba lehetne osztani. Az egyik kérdéscsoport arról tanúskodott, hogy az itteni parasztság nagyon élénken érdeklődik vívmányaink, egyre emelkedőbb életszínvonalunk iránt. A másik kérdéscsoport pedig azt bizonyította, hogy egyes parasztok még teljesen tájékozatlanok a mi életmódunk és munkánk dolgában, sőt a kulákság által teljesen félre vannak vezetve. Mert például, olyan kérdés is elhangzott. hogy lehet-e nálunk bútort vagy gyapjúruhát kapni E naiv kérdésekre magától értetődően azt válaszoltam, hogy nálunk mindent 'ehet kapni, bútort" is. gyapjúruhát is, autót is, hozzá elég nagy választékban, sőt ágyút is, ha erre szükség van. Szmirnová elvtársnő itt pattogó hangon közbeszólt-. — Ninc6 rá szükségünk! A teremben nagv « derültség és Korotkov elvtárs azután igy folytatja beszédét: — Nem azért jöttünk Csehszlovákiába, hogy megszervezzük <tt a szövetkezeteket, hanem tisztán azért jöttünk, hogy elmon-i'uk miként élünk, mi'yen módszerekkel dolgozunk, hogyan építjük hazánkat, amely ma már a kommunizmus felé halad. Miután nem akarok általánosságokban beszélni, ezért konkréten sorolok fel tényeket. A mi faiunkban 1813-ban a pap azt írta a falu életéről, hogy _ a falu dolgozói a szó legszorosabb értelmében éheznek és nyomorognak. A faluban akkoriban 160 család élt és ezek a legszörnyűbb elnyomatásban nyomorogtak De ez érthető, ha meggondoljuk, hogy a foradalom előtt a falu egész földterületén 2000 mázsa búza termett. Most pedig a közös munka, a mezőgazdaság gépesítése révén ez a terméshozam hétszeresére, . sőt tízszeresére növekedett Ma a „Sztálin"-kolhoz 9600 mázsa búzát szolgáltat be, e mellett a tagok megkapják a nekik járó búzaadagot, nem is beszélve a burgonyáról, a zöldségről, a takarmányról és egyéb termésről Természetesen mindez csakis a közös összefogás, a közös munka tette lehetővé. A kolhoznak ma 400 tehene, 500 hízója, 2000 báránya, sok száz baromfia van, stb. A tagoknak pedig nemcsak családi házuk van, hanem háztáji gazdálkodást is folytatnak. Korotkov elvtárs beszéde további részében kiemelte, hogy míg a forradalom előtt a falu hemzsegett az anal'abétáktól, addig ma tudósok, mérnökök, professzorok, orvosok, kerülnek ki a parasztság köréből, akiknek a munkához való viszonya egész más, mint valaha volt az értelmiségieknél. A közös munka eredményeképp mozit, 500 férőhelyes színházat, a legkorszerűbb berendezésű kórházat, gyerekotthont, továbbá a kolhoztagok számára 80 családi házat építettek fel a faluban. — Persze, — folytatta Korotkov elvtárs, — mondanom sem kell, hogy magángazdálkodás útján ezt sohasem tudtuk volna megvalósítani. Hogy a közös munka milyen hallatlan és kimeríthetetlen forrást jelent, ezt leginkább azzal a munkával tudom bebizonyítani, amit most a háború után végeztünk. Jó! tudjátok, hogy a fasiszták milyen rombolást, pusztítást vittek végbe nálunk és mi e rövid néhány esztendő alatt nemcsak helyrehoztuk, hanem ezenfelül tökéletesítettük, fejlesztettük kolhozunkat. S ma barátaim, ott tartunk, hogy nincs többé sem kulák, sem nagybirtokos nálunk, nincs többé, aki kizsákmányoljon bennünket és az életünk csak most kezd érdekessé és nagyon értékessé válni. Most, amikor megkezdtük a hatalmas volgamenti építkezéseket, amikor a kommunizmus küszöbére téptünk, hála a mi bölcs vezetőnknek, a nagy Sztáln elvtársnak. Hála annak, hogy mindig a tartós békéért küzdötttünk és továbbra is a békéért fogunk küzdeni. Éljen Sztálin, éljen Gottwald! Éljen a világ dolgozóinak százmilliós, harcos béketábora! — fejezte be beszédét Korotkov elvtárs a hallgatóság óriási tapsa, tetszésnyilvánítása közepette. A gépállomás jelentősége a szovjet mezőgazdaságban Pankov elvtárs a sevcsenkói gépállomás igazgatója, a gépállomás jelentőségéről beszélt a Szovjetunió mezőgazdaságában. Ez a gépállomás volt az első és ennek mintájára létesítették a Szovjetunióben a többi gépállomást Pankov elvtárs elmondja, hogy ezen a gépállomáson az első perctől kezdve teljesítették a tervet és egyetlen traktoros sem akadt, aki ne végezte volna el odaadóan feladatát. A sevcsenkói gépállomás ma 106 különféle fajtájú traktorral rendelkezik, 40 kombájnnal és egyéb mezőgázdasági gé. ptkkel, amelyek szükségesek a korszerű mezőgazdálkodáshoz. A gépállomásnak 14 kolhozzal van szerződése, amelyeknek átlagos földterülete 3.000 hektárt tesz ki, úgvhogv a gépállomás ' 40.000 hektár földet művel meg. A tavalyi tervet a gépállomás 132 százalékban teljesítette. így a 15 HP-es traktorral, amelynek normája 6 hektár volt. 9.10 hektár földet dolgoztak meg. Ezeket az eredményeket azért érték el, mert a munka úgy van megszervezve, hogy valamennyi dolgozó érdekelve van a többtermelés jövedelmében. A munka irama, lendülete lehetővé teszi az önköltség csökkentését. Igy a terv szerint egy hektár földterület felszántása 25 rubelbe kerül, ám a traktorosok becsületes törekvése révén ezt a költséget 19 rubelra csökkentették. Az odaadó, hűséges munka csodákat művel. Tavaly például az ő vidékükön alig esett az eső, ennek ellenére, a technika vívmányait alaposan kihasználva, a földek szakszerű megművelése lehetővé tette a talajnedvesség megőrzését és ezáltal jó terméseredményeket értek el. Természetesen a Szovjetunióban rendkívül megbecsülik és nagyon értékelik a kiváló munkaerőket, amit az is bizonyít, hogy a sevcsenkói gépállomáson hatan a „Szocialista Munka Hőse" érdemrendet kapták, míg 120-an másfajta kitüntetésben részesültek. A mezőgazdasági munka egyébként már az egész Szovjetunióban gépesítve van. A szántás mindenféle fajtáját már csak gépekkel végzik. Hosszú évek óta az aratást és cséplést kombájnnal hajtják végre A kapásnövényeknél is óriási segítséget nyújtanak a gépek. Általában évente háromszor-négyszer kapálnak, a gyapotot pedig gyakran hatszor is. Pankov elvtársnak feltették azt a kérdést, hogy mi tulajdonképpen az alapja a jó munkának a Szovjetunióban. Már mint mire, kire támaszkodnak a munkánál, a traktorra-e vagy a traktorosra? Erre a kérdésre azt válaszolta, természetesen, hogv a traktorosra, akinek nemcsak szeretnie kell a gépét, munkaszerszámát, hanem öntudatosnak is kell lennie, tudnia kell kiért, miért dolgozik. A Szovjetunióban a traktoros szakadatlanul tanul. Egyetlen traktoros s!ncs náluk, aki kijelentené, hogv ő már mindent tud. A gyűlések napirenden vannak és ezeken a gyűléseken a traktorosok összejönnek a gépészmérnökökkel és alapos részletességgel megtárgyalják a munka újabb és újabb módszereit. A gépállomás és a kolhoz közötti szerződés betartása mindkét félre kötelező. Ha a gépállomás nem végzi el időre a vállalt munkáját, akkor a kolhoznak jogában van kártérítést követelni a gépállomástól. Fordítva ugyanaz a helyzet. Ha a kolhoz nem végezte el az előkészítő munkákat és a traktoros nem használta ki emiatt a gépi erőt, a gépállomásnak jogában van, kártérítést követelni a kolhoztól. A szerződés megkötése egyébként valóságos ünnepet jelent mind a gépállomás, mind a kolhoz dolgozóinak. A gépállomás igazgatója legalább háromszor évente résztvesz a kolhoz elnökével a gyűléseken és pontos beszámolót tart a munka folyamatáról. Ha a munka nem megy úgy, mint kellene, súlyos kritikával illetik azokat, akik nem dolgoztak becsületesen, akik nem tartották szem előtt a haza érdekét és hanyagságukkal megkárosították a szovjetállamot. A terv pontos kidolgozása mellett, hogy egy traktorosnak mennyit, hogyan és mennyi idő alatt kell elvégeznie a munkát, pontosan meg van adva, hogy mennyi üzemanyagot használhat el. A munka aredményének fokozásánál nagy jelentősége van a grafikonrendszer bevezetésének. A grafikon óránként pontosan jelzi, hogy a traktoros mennyi munkát végzett el. A munkaeredmény emelésénél nagy szerepe van az agregátok bekapcsolásának is. Igy az ő gépállomásukon egy 32 HP traktorhoz három 12 méter szélességű vetőgép van hozzákapcsolva, és 5 borona. Emellett nagy gondot fordítanak arra, hogy egyetlen járatot se tegyenek üresen Ennek az alapos szervező munkának köszönhető az, hogv az átlagos norma, amely egy traktornál 600 hektár egy szezonra, 900 hektárra emelkedett. Csakis ilyen egységes összefogással, amikoi minden egyes szovjet dolgozó tudja kötelességét, teremthették mega Szovjetunióban a világ legkorszerűbb mezőgazdaságát, amelynek állandó fejlődését a nagy Sztálin segítette és segíti most is. Pankov elvtárs tárgyilagos, szakszerű beszédét a hallgatósák forró, viharos tapsorkánnal köszönte meg. Ezután Majorova elvtársnő lépett a mikrofon elé és a kolhoztag életé'ől beszélt. Egyszerű, rövid; de tömör mondatokban beszél, úgyhogy pontosan tudjuk követni mondanivalóját. — Elvtársak, — kezdte, — engedjétek meg, hogy a kolhozélettel kapcsolatban elmondjam röviden a magam életét. Szüleimet a Honvédő Háborúban vesztettem el. 1941-ben apám elment a frontra és nem jött többé viszsza. Anyám 42-ben megbetegedett, ágynak esett és meghalt. Maradtunk hárman árvák. Valamennyien leánytestvérek voltunk. Én, a legidősebb 15 a középső 13, a legfiatalabb pedig 10 éves. Egy kapitalista országban nem várt volna reánk egyéb, mint szolgaság, nyomorúság, mert hiszen elképzelhetetlen, hogy a földesúr, vagy a kulák segítségünkre lett volna Mi azonban, hála a szovietkormánynak, nem szenvedtünk hiányt, kormányunk gondoskodott arról, hogv fejlődhessünk, éppúgy mintha szüleink neveltek volna bennünket. Az egyik lánytestvérem ma agronómus, a másik üzemben dolgozik, én pedig a faluban maradtam a kolhoznál. Egy vezető tanfolyamon vettem részt és ma mint vezető működöm. A vita folyamán később valaki azt a kéidést tette fel Majorova elvtársnőnek, hogy mondja el részletesen, miként lett kolhozvezető. Az elvtársnő erre a következőket válaszolja: — Elvtársak, először tisztáznom kell a félreértést. Nem vagyok egy kolhoz vezetője, hanem munkacsoportvezető vagyok és a csoporthoz 10 munkaerő tartozik. Ezt a rangot a munkám révén szereztem. Épúgy dolgoztam, mint más tag a kolhozban, és mert tudtam, mivel tartozom hazámnak, arra törekedtem, hogy munkámat minél becsületesebben végezzem el. Elért teljesítményemmel igy megnyertem a közösség bizalmát, kiküldtek a tanfolyamra és megválasztottak csoportvezetőnek. A mi csoportunk lentermeléssel foglalkozik. A lentermelésben elért jó eredményeinkért megkaptam a ,,Szocialista Munka Hőse" érdemrendet. Nagy dicsőség ez egy szovietdoigozó számára és erre a dicsőségre nálunk mindenki törekszik. Ami pedig a jövedelmemet illeti, munkám után, amely tavaly 450 munkaegységet tett ki, a következő jutalékban részesültem: 20 mázsa búzát, 30 mázsa krumplit, 15 liter lenolajat, 10 kR cukrot és 60 ezer korona készpénzt kaptam. Elvtársak, amint látják, ml, szovjetnők valóban egyenrangúak vagyunk a férfiakkal, és munkánkat éppúgy megbecsülik, értékelik, mint a férfiak munkáját, hála a nagy Sztálin segítségének. Majd a következő szavakkal fejezte be viharos tetszésnyilvánítás közepette mondanivalóját. — Engedjétek meg nekem, hogy innen, e helyről adjam át a szovjet kolhozasszonyok üdvözletét Csehszlovákia asszonyainak. Az állami birtokról, a szovhozról, Romanov elvtárs beszélt. Egy tudós tárgyilagosságával sorolta fel a Kropotkin-szovhoz eredményeit. A Kropotkin szovhoz az első állami birtok volt, amely mindjárt a Nagy Októberi Forradolom után megalakult, amikor a szovjetkormány, miközben küzdött a bel- és külellenséggel, küzdött a mezőgazdaság fejlesztéséért, hogy biztosítsa a Szovjetunió millió és millió dolgozóinak a mindennapi kenyeret. — Tehát nekünk az első feladatunk az volt, — mondotta Romanov elvtárs, — hogy ellássuk a környéket élelemmel. Sikerült is ragyogó eredményeket elérni, de a megszállás ideje alatt a fasiszták teljesen elpusztították kolhozunkat és állatainkat levágták. A Honvédő Háború befejezte után óriási feladatok előtt állottunk nemcsak az újjáépítést kellett végre^ hajtanunk, hanem fejleszteni is kellett mezőgazdaságunkat, hogy teljesíthessük az ötéves tervet. A munkához, a föld alapos megműveléséhez haladéktalanul hozzáláttak, 22—25 centiméter mélyszántást hajtottak végre, istálló- és műtrágyával végezték a trágyázást, a vetőmagot pácolták és a keresztben való vetéssel kísérleteztek. Ez a kísérletezés óriási eredményekkel járt, úgyhogy 1950ben 50 százalékkal nagyobb terméshozamot értek el, mint 1940-ben. Az állattenyésztésnél a szaporulat egyre nagyobb. A húsbeszolgáltatást 1940-hez viszonyítva több mint kétszeresére növelték. A szovhozon állandóan folyamatban vannak az építkezések. 1949-től 1951ig 13 nagy istállót és ugyanannyi hizlaldát építettek. A gyümölcstermelés ugyancsak állandóan növekvőben van, A felszabadulás óta 103 hektáron létesítettek gyümölcsöst, 19 hektáron szőlőtermelést és az óriási földtáblákon való dinnyetermelés 1950-ben 300 ezer rubel hasznot hozott. 1948-tól 1951ig egyébként 1,700.000 rubel haszna volt a szovhoznak. Ez a közös munka eredménye, amely biztosítja az állandó fejlődést A szovhoz földterülete 70 ezer hektár. Ezt a területet 51 különféle traktor, 35 kombájn és egyéb szükséges mezőgazdasági gép műveli meg. A szovhoz ezenkívül 19 autóval is rendelkezik. A szovhoz valamennyi munkáját 450 állandó munkaerő végzi el, idénymunkánál pedig ugyancsak 450 dolgozó segít. Romanov eJvtárs hozzáteszi, hogy az asszonyok itt éppúgy dolgoznak, mint a férfiak és külön ki kell hangsúlyozni, hogy az igazgató fele^ sége épúgy munkában áll, mint bármelyik más dolgozónak a felesége. Romanov elvtárs megjegyzése derültséget vált ki a halgatóságból. Mondanivalóját végül a következő szavakkal fejezi be Romanov elvtárs: — Szovhozunk minden gazdasági udvara kultúrklubbal, telefonnal és villannyal rendelkezik. Minden szovhozmunkásnak félhektár földje van háztáji gazdálkodásra A kiváló munkateljesítményért eddig a Kropotkinszovhozban tizennyolcat tűntettek ki, ezekből hármat a Szocialista Munka Hőse érdemrendjével. Meg kell végül mondanom, hogy mindezeket a lehetőségeket az újjáépítéshez, mezőgazdaságunk fejlesztséséhez szovjetkorrnányunk és Sztálin elvtárs ad-tá meg. Romanov elvtárs befejező szavait viharos és lelkes tapssal fogadta a hallgatóság, majd egy emberként fel

J állva éltették Sztálin elvtársat. Ezután vita következett. A szovjet kohozisták minden felmerülő kérdésre alapos részletességgel válaszoltak és szemléltető módon bebizonyították. hogy a szovjetdolgofcó életében egyetlen mozzanat sincs, amely ne szolgálná a világ dolgozóinak nagy mozgalmát, a béke harcát. A vita egész folyamán arra gondoltunk, mily világos és érthető a szovjet dolgozók élete és munkája, mily nemesek azok a fegyverek, amelyekke a világ valamennyi dolgozóinak szebb és jobb jövőjéért küzdenek. Beszámolónkat Falt'an elvtárs földművelésügyi megbízott lelkes szavaival fejezzük be, aki záróbeszédében ezt mondotta: „Ez volt a bratislavai kerület legszebb konferenciája." Szabó Béla.