Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-26 / 122. szám, szombat

1951 május 26 IIJSZÖ A víznek irányt — a világnak békét! — hirdetik az Ifjúsági duzzasztógát harcos építői Május 6-án, vasárnap, amikor az egész országban ünnepeltük hazánk felszabadításának évfordulóját, a Vörös Hadsereg dicső győzelmét, — az Ifjúsági duzzasztógát építőinek táboraiban új brigádosok százai rendezkedtek be. Szobáikat díszítették s a hétfői első munkanapra gondoltak. Közben megeredt az eső. Pocsolyákkal teltek meg az utak. — Hogyan fogunk dolgozni? — kérdezgették egymástól elszomorodva a brigádosok, amikor az ebédért mentek. Ne féljetek, holnapra szép idő lesz. Az egyik kékinges leány hirtelen megállt és a falra akasztott táblára tekintett A munkacsoportok és brigádosok áprilisi teljesítményei voltak rajta feltüntetve. A 122-es brigád harmadik csoportjának 230 százalékos teljesítménye ragadta meg figyelmét. — Ez aztán igen! Szép eredmény — mondotta a leány. Várj csak, — szakította félbe egyik barátnője, — ezt mi is elérjük. Élmunkásnő akarok lenni! — szólt csengő hangon a körülötte álló brigádosokhoz Hergovics Mária. Te, a kultürosztályon is dolgozhatnál — vetették közbe. Mária tisztviselőnő. Elmosolyodik. — Be akarom bizonyítani, hogy nemcsak hivatali munkát tudok végezni. Nálunk Cseklészen. — mondja, — az idősebb asszonyok azzal ijesztgettek bennünket, hogy ez nem lányoknak való munka. Nehezen értik meg, hogy mit jelent a szocializmus építése. De mi, fiatalok megtanítjuk őket erre is! A Vág egész felső folyása mentén pezseg és forr az élet. A múltban csak sínylődött itt a nép, krumplin élt és tömegestül vándorolt külföldre. Most új gyárak, falvak épülnek, 8 az ifjúság az elmúlt évben a gátmü építésébe kezdett, amely áramot fog szolgáltatni. Hajózhatóvá teszik a szeszélyesen kenyargó Vágót, s ebből a munkából a CsISz bőven kiveszi a részét A gátmüvet építő ifjak jelszava is hirdeti nagy célkitűzésüket: A víznek irányt — a világnak békét! Boldogan él és erősödik itt ifjúságunk. Munka után alig várják, hogy megkapják az újságokat és olvashassák bennük, miként kapcsolódnak be a Komszomolok a nagy sztálini építkezések végrehajtásába. A politikai előadások után vitatkoznak, megtárgyalják a nemzetközi eseményeket. A közeli üzemek, falvak, iskolák kultúrbrigádjai rendszeresen felkeresik őket. Moziba járnak. Sportolnak. A bőröndökből előkerülnek a hangszerek, gitárok, harmonikák és a trombiták sem hiányoznak. Énekelnek, táncolnak, szavalnak, zenekarokat szerveznek. Élénk itt az ifjúsági alkotóverseny. S esténként, amikor a munka után a táborban nyüzsögnek a brigádosok, a Vág felett kiemelkedő magas sziklaormon, melyet „vörös világítótoronynak" neveztek ei, vörös fényben tündökölni kezd a nagy ötágú csillag, és messzi távolba hirdeti, hogy itt valóban az új életet építik. — Keljetek fel! öt óra van, elvtársak! — hangzott fel hétfőn a reggeli ébresztő. A még gyengéd napsugarak áttörtek a hajnali ködön. A brigádosok énekszóval indultak munkába. S amikor a nap erősebben kezdett tűzni, a fiúk ingüket földbe, a lányok lapátoltak, a fiúk tolták a talicskákat. — Mi az, Jozsó — nevetett az ifjú Kosztolni, — veled már kezet sem fogok. Eddig negyven talicska Jozsónak csak 38 volt Igy versenyeznek egymással, nek egymással. • Kovácsik István erős termetű, napbarnította szökehajú fiú. Húszéves. Most a második tábor parancsnoka. Áprilisban a 121. brigád vezetője volt. Amikor megtudja, hogy újságíró vagyok, arca még derűsebbé válik. — Tényleg írsz rólunk az újságban? — kérdezi széles mosollyal az arcán és átkarol. — Gyere, üljünk le és beszélgessünk.... S a brigádosok számára épülő egyik félig kész ház mellé vezet. Az út még sáros. A lábamra néz. — Jó, hogy neked is adtak gumicsizmát ... Úgy nézel ki, mintha te ia brigádos volnál. Szép a mi életünk itt.Pompás a levegő, itt az erdő a közelben és amint melegebb lesz, a Vág vízébe ugorhatunk. De a ti életetek is szép, járjátok az egész országot és írtok a dolgozók életéről. Leülünk az egyik deszkahalomra. Kékinges lányok és fiúk vakolják az új épület falait. Ajkukról mint a méz, oly édesen hangzanak fel a dalok. Egy másik csoport salakot hord szét Eltüntetik az út sarát. — Tudod, elvtárs — mondja István lelkesedéssel, — brigádom a „győztes május elsejei brigád" volt. Nem volt könnyű ezt elérni. Hiányosságaink bőven voltak. Eleinte többen kivonták magukat a versenyből, de mi azért jöttünk az Ifjúsági gátmü építésére, hogy bebizonyítsuk, az eddiginéj többet is tudunk tenni. Törekedtem meggyőzni a brigádosokat és ez sikerült is. Napont* más és más csoporttal mentem ki a munkahelyre, B nagyobb teljesítmények elérésére ösztönöztél* őket S így vált a brigád szilárd és szétbonthatatlan egységgé. A kotnszomoiisták módszere tükröződik vissza munkánkban és életünkben. Örömmel dolgozunk és a jó munka után jól esik a szórakozás. örülünk, hogy most ilyen nagy épitö lehetőségekhez jutottunk. —. Aztán élmunkásjelvényére mutat: — Ezt a munkámért kaptam. Alaposan kivesszük részünket a politikai, kultúrália körök munkájából, sportolunk és segítünk az elmaradókon. — És tudod elvtárs, — mondja tovább István, — a legrosszabb nap mindig a brigádhónap utolsó napja, amikor a brigádosok hazaindulnak. Hidd el, könnyes szqtnmel búcsúzunk egymástól és mindnyájan ígérik, hogy a gátmü építésére még visszatérnek. Nemcsak az üzemekben és a szövetkezeti földeken teszik könnyebbé a munkát a szocialista módszerek, hanem az Ifjúsági gátmü építkezésén is, ahol az új munkamódszerek a szocializmus ifjú építőinek iskolájává válnak. Bisztriánszky Márton azt mondja, hogy a kotrógép mellett azelőtt négy fiú dolgozott ma három lány könnyen végzi el ezt a munkát — A földmunkáknál, — mondja Dibdiák .elvtárs, — csoportonként egy csákányolt, egy lapátolt és egy furikolt. A furikos sokat állt és ezért úgy intézkedtünk, hogy ezentúl két csoportnál dolgozzék. Sok brigádos törte a fejét, hogyan lehetett áprilisban a 122-es brigád harmadik „szakasza" a leglevetve dolgoztait. Öröm őket nézni, jobb az egész épitlcezésen. Az izmok feszülnek. Erősödik ifjú' Ságunk, közösségben tanul dolgozni, élni. A Vág gyors, gazdag vizét társadalmunk szolgálatába állítja. A csákányok mélyen csapódnak a Ügy osztottuk szét a munkát, hogy senki se álljon. — mondja Reznik Miroszlav. — A fiatalabb elvtársaknak könnyebb munkát adtunk. — A legtöbbet azonban az segített nekünk, — veszi át tőle a szót Kristóf Géza elvtárs, — hogy az építkezésen elsőnek vezettük be az önkritikát. Hetenként aktívát tartottunk, vitatkoztunk, rámutattunk a hibákra. Ez segitette elő a 230 százalékos teljesítményt. S most ezeket a tapasztalatokat átadjuk a többieknek... Vasi Bándorékkal a szobájukban találkoztam. Munka után voltak. Vasi Sándor munkás, Farkas Sándor alkalmazott a Zdrojban, Györög András pedig festőtanonc. Somorjaiak. mind a hárman. Az egyik napbarnítottabb, mint a másik. — Ősszel pilótaiskolába megyünk. —. mondják szinte egyszerre. — A népi demokráciának, a Pártnak köszönhetjük ezt is — mondja Farkas Sándor. Egyszerű munkásszülők gyermek mind a három. A múltban dehogy adatott volna meg nekik, hogy tisztek lehessenek. — Először vagyok brigádon, — mondja Vasi Sándor, — és nem is gondoltam volna, hogy ilyen szép élete lehet a brigádistának. Az első nap kicsit nehéz volt a munka, de most már vígan megy... Ügy-e fiúit? egymással, — lépett közelebb György András, s olyan jó barátok lettünk, mintha édes testvérek lennénk. A szlovák és magyar ifjúság összetart. Együtt küzdünk, hogy a béketábor legyőzhetetlen legyen. — Az ifjúság építkezéseivel is, — veszi át a szót Farkas Sándor, — elsősorban a békét erősítjük. Közös erővel dolgozunk, hadd lássa az egész világ, hogy ebben az országban békeszerető emberek élnek. Farkas Sándor lelkes szavai úgy hatnak, mint a Martin kemencék csapoló nyílásaitól szikrázva ömlő acél, életünk fő támasza, a béke épitkezéseinek acéija. — Mi nem akarunk háborút, — mi azt akarjuk, hogy boldog nép éljen ebben az országban, melynek nem kell többé rettegnie az elnyomatástól. Mennyire más lett most az élet. Mennyire megváltoztak az emberek, akik újjá formálják az országot,* a jólét alapjait vetik meg, az új üzemek egész sorát építik. S ebben a munkában acélosodnak fiataljaink, a munkásosztály erős, ifjú hajtásai. A Vág felső folyása mentén, ahol magasak a hegyek és friss az élénk zöld erdők lehellete, a brigádosok dalaitól zengnek a völgyek. A második tábor egyik felében — Egy kettőre megismerkedtünk i röplabdát játszottak lányok és fiúk. | Kissé odébb a lombos fák alatt harmonika szó mellett énekeltek a brigádosok. Sütött a nap. Az egyik padon komolyan elmélyedve köny. vet olvasott egy erősen napégette arcú fiú. Melléje ültem. — Mit olvasol, elvtárs? A fiú a címre mutat: „Fucsiks Üzenet az élőknek". — Hogy hívnak? — Ábrahám Adolf vagyok Érsekújvárból. A komáromi Skoda-gyárban dolgozom, mint géplakatostanonc. Nagy kedvvel jöttem ide. Barátaim sok szépet beszéltek a gátmü építéséről. A mult héten a Tátrában voltam, a gyár küldött oda üdülni. Ott sültem le ennyire. A múltban filléres rémregények voltak az ifjúság olvasmányai, amelyek bűnözésre és kalandokra csábították a fiatalokat. És most... Fucslk örökbecsű riportját olvassa a géplakatostanonc. — Szép könyvtárunk van itt a táborban, — mondja Ábrahám, — onnan vettem ki épp tegnap ezt a könyvet S már az utolsó lapoknál tartok. A bratislavai rádióban hal. lottam róla, ott olvasták f ól... — Mit mutat neked ez a könyv? — kérdem. — Azt, hogy milyen szörnyű volt a mult rendszere, hogyan nyúzták akkor a szegény népeket... Én is szegény családból származom. A múltban a gyár nem taníttatott volna teljesen ingyen. Rám néz az ifjú. Tekintetéből erő, a lelkesedés tüze sugárzik. — Mi a szocializmust épitjük! Ebben a négy szóban is benne rejlik egész ifjúságunk egészséges törekvése. Petrőci Bálint K ongresszusunkra ké eszülünk... Vidám és öntudatos fiatalok a tanuló otthonban Már zászlódiszben úszott a város amikor elindultunk a Kocel-utcai ipari tanulóotthon felé. Az úton jobbról is, balról is élmunkások képei díszítik a várost. Az élmunkások, ifjúmunkások nagy lelkesedéssel készülnek a kongresszusra. Bányászifjak, gyári fiatalok és a mezőn dolgozó parasztok ezrei versenyben vannak,- hogy a kongresszus stafétája elhozhassa az üzenetet: „A kongresszus tiszteletére tett felajánlásainkat túlteljesítettük!" Ezzel a képpel eltelve mentünk a Kocel-utcai ipari tanulóotthon internátusa felé és arra gondoltunk, hogy ebben a szép modern épületben, ahol kényelmesen és otthonosan élhetnek ifjú tanuló barátaink. biztosan szép eredményekről fogunk hallani. Nem is csalódtunk. Ahogy beléptünk a „Könnyű a szivünk. vidám a nyár" induló zenéje hallatszott. Mindjárt a hang irányába mentünk. Éppen vacsoráztak a fiúk. Vacsora után az asztalok között csoportba verődve beszélgettek. Belevegyültünk a társalgásba és megkérdeztük, hogyan állnak a kongresszusi felajánlások teljesítésével. Nem kellet sokat várni, Forró Gyula csillogó szemmel válaszolta: — A kongresszusi felajánlásainkat 100 százalékban teljesítettünk. Brigádmunkában 2.000 órát dolgoztunk le. Egy gyermekotthon felépítését három héttel a kitűzött határidő előtt fejeztünk be. Résztvettünk a Szokol-garázs építéseinél, ahol 495 órát dolgoztunk. Magunknak pedig röplabda-pályát építettünk. Igy tudtuk meg, hogy Forró Gyula, ipari tanac, a CsISz-szervezet elnöke a legjobban teljesítette felajánlását. Igy tudtuk meg, hogy nemcsak az építőmunkában, hanem a tanulásban is élen jár és nem lepődtünk meg, amikor büszkén azt mondta, hogy kongresszusi küldött is. Ugyancsak kongresszusi küldött Szenekovics Herta is. Ahogy ezekkel a csillogószemű fiatal barátainkkal elbeszélgettünk, az jutott eszünkbe, vájjon tudják-e, hogy az ipari tanulóifjúság élete nem volt mindig ilyen. Gondoljunk csak vissza a régi idők „inaséveire", ahol | ni, hogy bevásárolni járt, a mester gyerekét dajkálta és lekvárt főzettek vele. Ha arra gondolunk, hogy ti tanoncidőt a mesterek csak elhúzták, hogy minél tovább kihasználhassák az inasokat és minél kevesebb szakismeretre tanították meg őket, mert féltékenyek voltak rájuk, nehogy náluk különb szakemberekké váljanak. Ha arra gondolunk, hogy a tanoncidőszak a legnyomorúságossabb emlék marad, amikor pénz nélkül, kultúra nélkül tengették életüket, kíváncsiak voltunk a feleletre. Igen, barátaink érzik a különbséget. Érzik, hogy ma egészen más a helyzet, hogy a legjobb támogatást kapják és ezért igyekeznek minél hamarabb elsajátítani szakmájukat, hogy minél hamarabb résztvegyenek a szocializmus építésében. Mindez kitűnik Rajnai László telkes szavaiból. — Cséfalvai barátommal szorgalmasan tanultunk, hogy minél hamarabb önállóan is tudjunk dolgozni. Ma már önállóan dolgozunk. Jutalmul lerövidítették tanulóidőnket és Cséfalvai barátomat ezenkívül külföldi rekreációra is küldik. De volt még egy átka a régi fanoncéletnek. Aki gyöngébb volt tudásban az elmaradt, azt eltiporták és nem lett belőle soha ember. Mi történik ezzel szemben fiatal barátainkkal? Amikor rájöttek, hogy Gazsi József barátjuk a tanulásban elmaradt. Baráti szeretettel közrefogták, segítettek neki, oktatták s most büszkén elmondhatták róla, hogy a munkában és tanulásban a. legjobbak közé tartozik és szaktudása felér egy képzett kőművesével. De nem csupán a szakmai képzés az inas azzal kezdte szakmáját tanul- vonalán kapják meg a legnagyobb seA brigádosok örömmel és mosolyogva indulnak munkába (1), hogy a munkahelyeken szorgalmas munkával magas teljesítményeket érje—aI í2\. Egy nóaao Htóch bazatneuatelük előtt a brigádotok legjobbjait élmunkásjelvényekkel tüntetik ki (31, gilséget, ami megnyilvánul abban, hogy a tanulásban élenjáró fiatalokat külföldi rekreációra küldik. Ez a kitüntetés aztán serkentőleg hat az illetőre, és a többiekre is. A következő hetekben két kiváló tanuló — Cséfalvai József és Fris Vera megy Bulgáriába rekreációra. Figyelembe vesznek a jutalmazásnál olyan lehetőséget is. mint^rí a mostani prágai Mintavásár, amely-y g nek megtekintésére Tenger Ilonát es' Forró Gyulát küldik. A? ifjak nagyon jól tudják, hogy építő munkájukat és tanulmányaikat csak békés viszonyok között folytathatják. Ezért mindnyájan elítélik a háborús gyujtoeatóknak mesterkedése t, bogy á békeszerető emberiséget egv újabb' világégésbe sodorják. Mindannyian hatáiozottan kijelentették: — Egyöntetűen szavazunk NyugatNemetorszáp felfegyverzése ellen és a békeegyezmény megkötéséért. Verseny folyik most az otthonban. Fiatal barátaink jól tudják, hogy ötéves tervünk fokozott feladatai egyre több és több szakmunkást igényelnek. De jól tudják azt is, hogy főleg a fiatal lányok idegenkednek még a szakmunkásképzéstől, az ipari szakmunkától. Ennek leküzdésére indult meg a lányok ipari munkára való bevonására indított toborzó akció. Bár ez a folyamat még nem fejeződött be, szaktársaink máris eldicsekedtek azzal, hogy a tanulóotthon a toborzó versenyben a legjobb eredményt érte el. A kollektív élet nemcsak a tanulás és továbbképzés területét öleli fel, hanem a kultúrmunkát is. Ahogy láttuk, ezen a területen hiányosságaik vannak. Ez részben a nevelők hiányának kérdéséből adódik. A kultúrmunka hiányosságáért felelősek maguk a szaktársak is. Még pedig azért, mert a kultúresoportok vezetői nem tudják összefogni társaikat, nem képezik önrragukat kellőképpen politikailag és igy kultúrcsoportjukban nem tudnak kezdeményező és vezető erővé válnt. Pedig van a tanulóotthonban könyvtár is, ahol a szaktársak minden nehézség nélkül képezhetnék magukat. A nevelők hiányának kérdése már külső probléma. Itt elsősorban műszaki főiskolás barátainkhoz szólunk, hogy összeköthetnék az elméletet a gyakorlattal oly formán, hogy elmennének aí ipari tanulóotthonokba nevelőnek, hogy megismerjék, tanítsák, neveljék az ipari tanulókat, mint ahogy ezt Milota Ede építészeti főiskolás teszi. Későre járt az idő, amikor elbúcsúztunk fiatal barátainktól. Ügy gondoljuk, nagy vonalakban "bemutattuk életüket, sikereiket és problémáikat. Egy bizonyos: az otthon ifjúsága jó úton halad és ha hibáit kiküszöböli, valóban új ifjúság lesz, Gottwald ifjúsága. R. i