Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-01 / 102. szám, kedd

1951 május 1 UJSZ0 15 Egy bátor szovjet nc Alacsonytermetü törékenynek látszó, szőkehajü nő áll előttünk. Alig hisszük el róla, hogy a világ legjobb ejtőernyő-ugrónője. Jeléna Nyikolájevna Vlagyimirsz kaja... Ez a név összeforr a legragyogóbb sportteljesítmények soroza tával és a legnagyobbfokú bátorsággal. 1934-ben, mint a moszkvai Repüléstanl Intézet tanulója, Irigyen és kíváncsian nézegette az ejtőernyősöket. Ügy érezte, megvan hozzá a bátorsága és fizikai képessége, hogy ö is megpróbálja. Megpróbálta. És reményei valóra váltak. 16 év telt el azóta. Ez idő alatt a tehetséges repülőgéptervező mérnöknő 330-szor vetette magát a végtelen légtengerbe. Világbajnoknönek kijáró ünnepléseket és életveszélyes pillanatokat hozott Jelenának ez a 16 év. Legizgalmasabb élményét azon a hideg októberi éjszakán élte át, amikor egyszer öt férfitársával együtt szállt fel éjszakai kiugrásra. A műszerek 6000 méteres magassá' got jeleztek. Ritka volt a levegő, nehéz volt a légzés. A kabinban kigyulladt a piros jel zőlámpa: jel a kiugrásra. Társaival együtt Vlagyimírszkaja is kiugrott a gép ajtaján. És ekkor elhagyta a szerencséje. A kiugrás pillanatában a hatalmas erejű rán tástól elszakadt az ejtőernyő. Jeléna Nyikolájevna egyre fokozódó sebességgel zuhant lefelé a feneketlen sötétségbe. „Kinyitni a tartalékernyőt" — villant meg agyában. De az ejtőernyő zsákja nem volt helyén. Kezei csak a zsinórokat tapogatták. A zsák valahol a lábainál hánykolódott. Nagynehezen magához húzta és megrántotta a karikát. De az ernyő nem tudott kinyílni, mert teljesen befonták a kinyilott és elszakadt ejtőernyő zsinórjai. Befonták Jeléna lábait is és rátekeredtek nyakára. Emberfeletti erőfeszítéssel mégis sikerült kiszabadítania magát és az ernyőt a halálthozó ölelésből. És az ernyő kupolája végül szélesen megnyugtatóan terült ki az éjszaka sötétjében. Vlagyimírszkaját nem kedvetlenítette el a néhány szörnyű pillanat. Tovább gyakorolt. 1947-ben, Moszkva 800 éves fennállásának ünnepén, Vlagyimírszkaja ragyog rekordteljesítményt vitt véghez. 5840 méteres magasságból ugrott le, 86 teljes másodpercig szabadon zuhant a feléje száguldó föld irányában és csak 960 méteres magasságban nyitotta ki az ernyőt. 1949-ben három női ugró társával együtt újabb rekordot hajtott végre. 6200 méteres magasságból ugrottak ki. 5120 méteres szabad esés után nyitották csak ki az ernyőt. Vlagyimírszkaja számára ez már a hatodik szovjet rekordot jelentette. A Szovjetunió „Cskálov" nevü központi repülőegyesületében a legbátrabb férfiakkal együtt gyakorolta a sztratoszféra alsó rétegeiből való leugrást. 1949 június 22-ének éjjelén az ország legjobb ejtőernyős ugrói: P. Poloszuhin, K. Jerpicsev, V. Krivoj, Sz. Korobov, V. Doroszjev és közöttük egyetlen nőként Vlagyimírszkaja — szálltak fel a légtenger sötétjébe A gép 10.370 méter magasan járt, amikor ajtaja kinyílt és 6 bátor szovjet sportember ugrott ki rajta. Erre az ugrásra az egész világ felfigyelt. — Ejtőernyőseink lehetőségei előtt nincsenek határok — mondta egyik ugrása után Vlagyimírszkaja. Ez a meggyőződés irányítja őt, amikor újabb és még nagyobb magasságok leküzdéséért harcol. •k m i_s oji yojjjjnk... Harcos asszonyok a májusi menetben „Az ókori rabszolgák szabadságmozgalmának épúgy, mint az újkori jobbágyok szabadságmozgalmánok soraiban nemcsak férfiak voltak, hanem ott voltak a nők ls, női harcosok és vértanúk, akik vérükkel pecsételték meg hűségüket a dolgozók ügyéhez. A proletariátus mostani szabadságmozgalma, a legmélyebb és leghatalmasabb az emberiség minden szabadságmozgalma közül, nemcsak hősnőket és női vértanúkat teremtett, hanem megteremtette a közös proletárzászló alatt győzelmesen harcoló dolgozó nők millióinak szocialista tömegmozgalmát is." (Sztálin 1921. június 17.) A Csehszlovák Köztársaság dolgozó nöi szintén kivettek részüket lelkesen és törhetetlenül a forradalmi megmozdulásokból. A munkásmozgalom legszebb és legfelejthetetlenebb demonstrációi és harcos kiállásai május elseje dátumához fűződnek. Május 1-én a nemzetközi szolidaritás jegyében a világ minden dolgozója hitet tett rendíthetetlen forradalmi akarata mellett és félelmet nem ismerve, csendörszuronyok közt, katonai fegyverek fenyegető árnyékában ls ott volt mindenki a májusi felvonuláson. Büszkén valljuk, hogy asszonyaink, bár még akkor mint elnyomott asszonyok, ugyanúgy vették ki részüket ezekben a megmozdulásokban, mint férfi £olgozó társaik. Tudták, miért tüntetnek, miért dacolnak az államhatalommal, sokszor az idő mostohaságával, tudták és meg voltak győződve arról, hogy eljön a felszabadulás ideje, amikor felvonulnak a májusi ünnepségeken, ünnepi díszben, ragyogó, optimizmust kifejező arccal. El is jött ez a boldog Május és a hatodik felszabadult május elseje alkalmából felkerestük Boros Eszter és Benyó Margit elvtársnö'ket, akik átélték a régi kapitalista világ harcos és Izgalmas májusi tüntetéseit és akik ma élvezői a nők felszabadulásának és példás dol gozói a nagytőrei IV. tipusu szövetkezetnek. Boros Eszter, aki régi harcos elvtársnő s az elmúlt köztársaságban a kommunista sajtó terjesztője volt, így kezdi visszaemlékezését: Gépfegyverek a tömegekkel szemben — 1921-ben nagy sztrájk volt Tőrén, amely része volt az országos sztrájknak. Szívósan kitartottunk, de ez nem segített, mert a szociáldemokrata vezetők elárultak bennünket és legjobb elvtársaink évekre börtönbe kerültek. Ezt követőieg egy hatalmas harcias május elsejére emlékszem vissza. A tömegekben élt még az izzó forradalmi lendület, hisz a frontról jöttek vissza, nem féltek a fegyverektől, hanem szembenéztek velük. Az egész környék megmozdult és Lévára ment a májusi tüntetésekben' résztvenni. Természetesen a szokásos recept szerint felvonult a csedőrség, hogy a tömeget szétverje, azonban tehetetlenek voltak a 20.000 főnyi tömeggel szemben. A munkásság és a parasztság éppen az országos sztrájk elárulása miatt elkeseredett volt, gyűlölte az urakat, mert becsapták. Amikor a hatóságok látták, hogy a csendőrség tehetetlen a tüntetőkkel szemben, mozgósították a katonaságot. A város legfontosabb pontjain gépfegyvereket állítottak fel, azonban a tömeg dacolva nézte a fegyvereket és az Intemacionálét énekelte. A katonaság szuronytszegezve járt a tömeg között, a munkások erre a zászlórudakkal csapkodták a szuronyokat. A nyilvános gyűlést betiltották. Erre a tömeg bevonult az akkori Fertiko nagytermébe. Ezzel azonban izolálták a tüntetőket, mert oda kevesen fértek be. A gyűlést mégis megtartották. Az egész megmozdulás, amely a Tusár-kormány idején történt, spontán volt és óriási forradalmi erőt tükrözött vissza. Emlékszem, még 1922-ben is nagyon harcias volt a májusi felvonulás. Most Benyo Margit veszi át a szót. — Ezekben az években, pontosan nem tudok rá visszaemlékezni, hogy melyik évben volt, elindultunk Tőréről, hogy mint minden évben, résztvegyünk a májusi felvonuláson. Ahogy átkeltünk a vizén, a nagyadi oldalról csendőrök és a légionisták állták el az utakat és megakadályozták azt, hogy tovább menjünk. És bizony kénytelenek voltunk visszatérni a falunkba, nem vehettünk részt a felvonuláson. 1925 és 19,26 szintén emlékezetes izgalmas május elseje volt. A légionáriusok, akik az első világháború után az olasz, orosz, francia légióból tértek vissza, csendőröknek öltöztek be május elsején és úgy igyekeztek bennünket megrettenteni és megakadályozni, hogy a mi szép májusi ünnepünkön részvegyünk. Ezek nagyon szép évei voltak a munkásmozgalomnak, a dolgozó nép vállalta az üldözést és kitartott a tüntetéseken és felvonulásokon a csedörszuronyok ellenére is. Nem egyszer reszkettek az urak, a hatalmon levők, sőt a csendörök is, mert az utcák visszhangzottak a mi jelszavainktól, forradalmi elszántságunk érezhető volt a levegőben és bizony még a szuronyt tartó csendörkezek is remegtek a tömeg harcias hangulatát látva. Mindig megtartott!k a május elsejei felvonulást, leginkább Lévára mentünk, itt gyülekeztek az egész vidék dolgozói. Boros Eszter elvtársnő emlékezetében felfrissülnek az események és most már ömlik ajkáról a szó. — 1932—1933 nehéz idők voltak a Párt részére. Félig illegalitásba voltunk szorítva, de a május elsejét mégis megtartottuk. Érdekes és jellemző tünet volt, horrv 1937-ig a szociáldemokraták küiön tartották meg az Ünnepségüket, de a nagy tömeg velünk tartott. Közben puskatussal lökdöstek, sőt minket, asszonyokat vertek is a csendőrök. A szociáldemokratáknál pedig sört adtak a felvonulóknak. 1937 május elseje az egységfront jegyében zajlott már le. Együtt vonult fel a haladó értelmiség a szociáldemokraták, a kommunisták és a munkástömeg örült ennek az egységnek. Örült annak, hogy közös erővel egységet alkotva vonulhat fel a reakció ellen és boldog hittel remélte, hogy ez az egység megtöri majd a fasizmus terjeszkedő erejét. Mivel ekkor szociáldemokrata kormány volt, ezen a májuson nem is fordultak elő olyan brutalitások, aminőkhöz a május elsejei tüntetéseken szokva voltunk. A Párt betiltása után — Beszélj nekem elvtársnő az 1938 utáni időkről. Hogy éltetek a Kommunista Párt betiltása után? — A Kommunista Pártot betiltották 1938-ban. A pecsétet és a hivatalos dolgokat, pénzt,stb. még a csehszlovák csendőrség vitte el. Természetesen mi illegalitásba vonultunk és büszkén mondhatjuk, hogy Tőre 1926—1938-ig a szakszervezetben volt szervezve és egészen a mai napig dolgozott a pártszervezet. Amint már említettem volt, a kommunista sajtót terjesztettem, amíg legális volt a Párt, az Utat, a Világszemlét, a Vörös Munkást, stb. A sajtóterjesztés terén első díjat nyertünk, pedig nem volt könnyű munka. Amikor megjött az újság és végigjártam a házakat — gyakran nagyon gyenge eredménnyel, — volt olyan idő, amikor ellankadtam és azt mondtam, nem fogok már többé járni házalni az újságokkal. De amikor meghozta a posta az újabbakat, már nem emlékeztem erre az elhatározásomra és új energiával jártam megint a falut és a környéket, s örültem minden eladott újságpéldánynak. Volt olyan esetem, hogy az egyik gazda azt mondta nekem: „előfizetem a Vörös Munkást, ha te előfizeted a Prágai Magyar Hírlapot." Ha visszagondolok a mult harcos idejére, az illegalitásra és a mostani építőmunkánkra, akkor minden esemény összeforr Furinda Rudolf elvtárs alakjával. Az ő öntudatos és bátor viselkedése minden helyzetben nagy hatással volt reánk és nagyon megerősített bennünket a harcban. Például csak egy jelenetet említek. 1938 decemberében, amikor már Pártunk illegalitásban volt és a csehszlovák csendőrök már elvitték a hivatalos dolgokat, éppen ebéd időben két marcona magyar jön be hozzánk. Furinda az asztalnál tilt és ebédelt. Hosszú köszöntéssel, a tőlük megszokott hamis szívélyességgel üdvözölnek bennünket, azonban Furinda nem válaszolt nekik. Erre durva hangon rákiabáltak, hogy a köszöntésünket se tudja fogadni? Erre Furinda a legnagyobb lelki nyugalommal a következőket felelte nekik: „Ha maguk most ebéd idején az urakhoz mennének hivatalos dologba, akkor először a szolgával beüzennének, hogy zavarhatják-e az urakat az ebédjük alatt. Hozzám szó nélkül berontanak, megzavarják az ebédidőmet és azt kívánják, hogy haptákba álljak maguk előtt." Erre még durvábban kezdtek Furindával beszélni, és figyelmeztették öt, hogy „irtsa ki lelkéből a kommunista tant, mert különben vagy a Dunántúlra megy va<ry a Szovjetunióba." Akkor fagga j kezdték Furindát, hogy ki voltmégkommunistaa faluban.Furindától semmit nem tudtak meg. Megmondta nekik, hogy a faluban csak választási csoportok voltak, dé nem vettek részt a pártmunkában és alapos házkutatás után sem találtak Furindánál semmiféle feljegyzést, amivel valamelyik elvtársunkat bajba hozhatta volna. Elvittek minden könyvet Furindától, még a magyar törvénykönyvet és édesapjának a cselédkönyvét ls. A proletárok bátorsága Az illegalitás idejében nappal dolgoztunk, éjjel rádiót hallgattunk és beszélgettünk az emberekkel, felvi lágositottuk őket és lelket öntöttünk beléjtik. Még egy jellemző eset jut eszembe. Furinda Oroszkán a cukorgyárban dolgozott és egy szép napon mindannak ellenére, hogy nagyon jól tudták, ki Furinda, és egyelőre csak azért nem tekerték ki a nyakát, mert Furindának óriási tekintélye volt a magyarság előtt, mert börtönben tilt a magyarság kisebbségi jogaiért folytatott harcért, — felszólították őt, lépjen be a nyilaspártba. Természetesen ö ezt a leghatározottabban elutasította. Ennek el lenére olyan bátor volt, hogy még akkor is mert hivatalokba járni a nép ügyes bajos dolgaiért s tanított bennünket a kommunista taktikára. Tudniillik voltak közöttünk olyan elvtársak, akik azt hitték, hogyha jó hangos szóval szembe szállnak a Horthy-rendszerrel, akkor ők bátor emberek. Furinda megtanított bennünket, hogy taktikával éljünk, mert minden lebukott kommunista sok társát buktatja le akaratlanul is, mert nem tud erős lenni, amikor verik és kínozzák a vallatáson. A falu szegényei nem kaptak tejet. Furinda fel mert menni ebben az időben az alispáni hivatalba, elintézni ezt az ügyet. Az alispán „úr" ráordított, „hogy mer maga idejönni?" Furin da nyugodtan válaszolt neki, mert én is ellátatlan vagyok és társaim megkértek arra, próbáljam az uraknál elintézni, hogy a betegek és gyerekek tejet kaphassanak. Gyűlölte őt, de a tejet megadta. Furinda elvtárs háromszor volt ki tiltva a faluból, — meséli mosolygós arcával Benyó Margit. Először a régi republikában 1931-ben, mert a mozgalmat szervezte. Borosnak, a sógoromnak megmondták. hogy ha Furindát beengedi lakásába, őt is kiteszik lakásából. Tudniillik egy reakciós gazdáé volt a ház, amelyben laktak. Másodszor a Horthy-uralom alatt Mészáros Károly földbirtokos a községi elöljárósággal alá akarta Íratni, hogy Furindának el kell hagynia a falut örökre. Azonban a falu lakossága még a Horthy-rezsim alatt sem akarta aláírni ezt a kérvényt. Harmadszor 1947-ben a falu komiszárja nem nyíltan, de hatalmánál fogva megtiltotta a ladikosoknak, hogy áthozzák a vizén Furindát. Megfenyegette őket. hogyha mégis áthoznák, elbocsátják őket állásukból. Elégedetten teszi hozzá Benyo Margit, hogy ez a komiszár ma Novákyban ül. Mindnyájan, akik a beszélgetést hallgattuk és hatása alá kertiltilnk, pár percig csendben ültünk a szobában és ezt a csendet megzavarta egy izgatott hang, a baromfifarm gondozója. a tőrei szövetkezetnek egy idős munkása. Aggódva panaszkodott Furindának, hogy 1000 kis csirkéjük fázik, mert nincsen villany, valahol hiba van a vezetékben. Olyan félelmet fejezett ki egész viselkedése, mintha legalább is újszülött gyermekről lenne szó. Az elvtársnök és Furinda Rudolf megnyugtatták öt, hogy a helyiségben két jó szénkályha van, azonnal fütsenek be erősen és a kályhák elég meleget fognak árasztani a kis csibék melegítésére. Rövidesen kigyulladt a villany és mi valamennyien a tőrei szövetkezet 1000 kis fázós csibéjére gondoltunk. Turi Mária TVARDOVSZKU: /Qyiya és lánya Autó rohan a mesőn. Vad, gomolygó port hoa... — Nem hozzád-* Katalin? — Talán a lányomhoa... A lenföldek sorfala Szőkén gytll menetba. — Van itt holmi Frolova T — Kettő ls van erre... Frolova Katalina fin vagyok • tájon, Frolova Natália Az meg a leányom. Bordó kendőcskében Jő, Hivom, siessen hát... — Nem Frolova elvtársnd, Hozzád jöttünk, hozzád... Mosolygott és tenyerén A port ledörgölte. — Nem barátaim, nem én Járok csak e földre... S elindultak mezítláb A lenföldön sorra, Ringó lépésekkel át A tócsán az útra. Hol árnyékot vet a gép Ott megálltak rendben — öszbajuszú férfi s két Nő a lentergerben. — Nos, Frolova elvtársnő, Szép volt lentermésed, Az „Osznova" kolhoz jő Megköszönni néked. Sok boldogságot kíván A kolhozunk népe S a Legfelső Tanácsba Téged jelölnénk be. Gondoskodó kezeid, Tehetséged, munkád Ugy becsüljük meg, hogy mind Reád szavazunk hát... Kicsit hátrált az anya, Száját megtörölte, Tágult szép szembogara S beleszólt a csöndbe. Meghajolt: — Nos ... köszönet Mindnyájunknak érte ... Csak a lányom ... fiatal... Jobb lenne elvégre ... A vendég is mosolygott A karjait kitárta: — Téged kértünk fel s nem öt, Téged, na! Hiába!... S mint szélben a len, Hullámzani kezdett: Édesanyjának elébb Lánya nyújtott kezet. a nép Anya barna, szigorú, Ragyogó a lányka, Ugyanolyan idomú, Mint két sudár pálma Erő feszül bőrükön, Amint hajladoznak. Csupa szégség és öröm Ez a két kolhoztag. És mennyire egyforma Szemük villanása ... — Ej, mi van veled, mama, Csak nem sírsz, anyácska? Fordította: ÖRVÖS LAJOS Budai Gabriella: Vörös barázdák A szürke, fagyos ég dereng, közeledik az ébredés — éber kakas szavára ráráfelel halk berregés. A földön kinn traktor dohog, dolgozott egész éjszaka, a levegővel elvegyül a frissen feltűrt föld szaga. A traktorista vezeti előre gépét szüntelen. Ember és gép — egy akarat, győz a konok, rossz szikeken. Arany csóva a napsugár, vörösen lobog keleten és szerteszórja színeit a felhasított földeken. Megcsókolja a traktoristát, végigsimít a traktoron és óriásra növeli árnyékukat a hantokon. Látő szemem jövőbe néa, e dolgos éjjel hajnalán — látom, hogy nő a diadal a vörös barázdák nyomán.