Uj Szó, 1951. április (4. évfolyam, 77-101.szám)

1951-04-25 / 97. szám, szerda

y j szo Az OD Praha élteti látszik vasárnap az NV Bratislava A kassai Dynamo Plzeň, a tabellán vezető OKO Ostrava a Síavia ellen játszik A Köztársasági Bajnokságban vasár­nap, április 29-én a nyolcadik bajnoki fordulót bonyolítják le. A tabella ne­gyedik helyén álló kassai Dynamo, a a harmadik helyen álló Skoda Plzeň csapatát tátja vendégül. A kassai csa­pat vasárnap Žilinán, az ottani Slove­na ellen 4:1 arányú vereséget szenve­dett, a Skoda Plzeň pedig a Svit Gott­waldovot győzte le 3:1 arányban. A kassai csapat az eddigi 7 mérkőzésen úgy, mint a Skoda Plzeň 9 pontot szer­zett, a csapatokat csak a gólarány választja el egymástól. A Skoda Plzeň 11:9, a kassai Dinamónak pedig 13:13 a gólaránya. A hatodik helyen álló 2e­lezničiary a 16-ik helyen álló Svit Gottwaldov ellen veszi fel vasárnap a küzdelmet. A Zelezničiarynak az eddi­gi 7 fordulón 8 pontot sikerült össze­gyűjtenie, míg a Gottwaldovnak, mely nagyon gyengén szerepel csak hároiji pontja van. Mint jelentettük, a Slavia vasárnap meglepetésszerű vereséget szenvedett az ATK-tól. Most a tabel­lán vezető OKL Ostrava lesz a csapat ellenfele. A Teplice, mely a hetedik he­lyen áll, a 10-ik helyen lévő ATK ellen veszi fel a küzdelmet. A Teplice vasár­nap Prešovtól szenvedett veresé­get, az ATK viszont legyőzte a Slaviát. Ez a találkozó is érdekes küz­Siteesesi haladnak az U'mrn Sportjátékok Habár technikai akadályok miatt az Ifjúsági Sportjátékok néhány kerület­ben csak megkésve kezdődtek, mégis az első forduló, főképpen a mezei fu­tásban, mutatja, hogy az ifjúságnak ez a legnagyobb tömeges sportversenye sikerrel fog lefolyni. A besztercebá­nyai kerületben az Ifjúsági Sportjáté­kok I. fordulója sikeresen halad és az előzetes jelentések szerint több. mint 6000 fiaal sporoió vesz benne részt. A Losonc melleti Opatovában az Ifjúsági Sportjátékok I. fordulójában 962 fiú és leány vett részt. A 3000 m futás győzese Talpas volt 12.05 percnyi idő­vel, a 2000 m futásban Ilkovič győ­zött 8:42 perc alatt, az 1000 m futás­ban pedig Kováčová 4:52 perc alatt. A zólyomi Vasutas Szokol is mezei futással kezdte meg az Ifjúsági Sport­játékok I. fordulóját. Podbrezovában és Piesokban röplabdajátékkal kezdték meg a játékokat, 21 csapat küzd a győzelemért. Túrócszentmártonban a Csehszlovák Építő Üzemek építőigagatásánál a dolgozó ifjúság központiéban az I. fordulót mezei futással kezdték meg, melyben 150 fiú vett részt. A 3000 m futást Chovanik nyerte meg 13:05 perc alatt, a 2000 m futást pedig Sme­hyl 7:52 perc alatt. A zsolnai S. Slo­veni stádionján több mint 200 fiatal fiú és leány, az építőüzemek dolgozói, rajtolt a versenyekben. A 600 m fu­tásban Javorniková, az 1000 m futás­ban Papanová, a 2000 m futásban Pollák II. és a 3000 m futásban Bugán gvőzött. Rózsahegyen az I. fordulóban a mezei fuásban, melyet a gimnéziumi CsISz Szokolkör és a VPŠ rendezett, 140 tanuló vett részt. A VPŠ tagjai közül Babiak és Venkov győztek, a gimnazisták közül Srnková, Mlnar­čiková és Macko. delmet igér. Az eperjesi Dukla, mely vasárnap a Teplicét győzte le, ezút­tal Vítkovicén szerepel. Vítkovice a második helyen áll, 9 ponttal, az eper­jesiek pedig a 12-iken 5 ponttal. Az eperjesi csapat, — mint azt a vasárnapi eredmén" is igazolja, — kitűnő formá­ban van, úgyhogy a vítkovicei találko­zó érdekes, jó sportot igér. A tavalyi bajnokcsapat, az NV Bra­tislava, mely vasárnap Prágában szép küzdelem után döntetlenül játszott a Sparta ellen, most a tabella utolsó helyén álló OD Praha ellen veszi fel 'a küzdelmet. A mérkőzés biztos favo­ritja a bratislavai csapat. Az NV Bra­tislava jelenleg a tabella ötödik helyén áll. Az eddigi mérkőzéseken 8 pontot szerzett, míg az OD Praha, mely va­sárnap Vítkovicén szenvedett veresé­get, három ponttal áll az utolsó helyen. A žilinai Slovena vasárnap otthonában a Spartát fogadja. Vasárnap megle­petésszerű győzelmet arattak a žili­naiak Kassa ellen és könnyen érhetnek el újabb meglepetést is, ezen a találko­zón is megszerezhetik a két bajnoki pontot. A Köztársasági Bajnokság góllövő listájának az élén az ostravai Broske­vič ál! 8 góllal, második Ríeger (Spar­ta) 6, harmadik pedig Kares (Slavia) 5 góllal. Teljes forduló lesz vasárnap az NB I-ben A magyar labdarúgó bajnokságban vasárnap a 9-ik tavaszi fordulóra ke rül a sor. A Dorogi Bányász a Budapesti Bástyát látja vendégül, a Salgótarjáni Bányász, a Budapesti Vasas ellen ját­szik, a Szegedi Petőfi pedig a Buda­pesti Honvéd ellen veszi fel a küzdel­met. A Győri Vasas—Diósgyőri Vasas találkozó Győrött, a Szombathelyi Lo­komotív—Csepeli Vasas mérkőzést pe­dig Szombathelyein játszák le. A ta­bella hatodik helyén álló Budapesti Ki­nizsi a harmadik helyen álló Budapesti Dózsa ellen veszi 1el a . küzdelmet, míg a Vörös Lobogó Sortex a Szegedi Honvéd ellen játszik. A vasárnapi mérkőzések előtt a ta­bella állása a kpvetkező: 1. Bp. Bástya 8 7 1 29: 9 14 2. Bp. Honvéd 8 5 2 1 23: 7 12 3. Bp. Dózsa 8 5 1 2 19: 8 U 4. Bp. Vasas 8 4 1 3 15:11 9 5. Győr 8 3 3 2 20:15' 9 6. Bp. Kinizsi 8 4 1 3 11: 9 9 7. Diósgyőr 8 4 1 3 13:13" 9 8. Sz. Honvéd $ 3 3 2 12:13 9 9. Dorog 8 3 1 4 11:12 7 10. Salgótarján 8 2 2 4 11:14 6 11. Csepel 8 2 1 5 12:15 5 12. Sortex 8 2 1 5 5:20 5 13. Szombathely 8 2 1 5 4:17 5 14. Sz. Petőfi 8 — 2 6 10:32 2 KiroV'kolhos klubhelyiségéhen jának. A társadalmi oktatók jól végzek feladataikat. A téléin két hónap alatt nyolc II. és 19 III. osztályú minősített ] spörtolót készítettek fel. Ez idő alatt a GTO I. fokozatának sí-szintjeit 136­an, a II. fokozat szintjeit pedig 29-en érték el. Eddig a kolhozban a GTO I. fokozatát 106-an ,a GTO II. fokozatát pedig 74-en teljesítették. Ötvenen har­madosztályú minősítést, 19-en pedig másodosztályú minősítést nyertek. KOMOLY TAMOGATAST NYÚJT a koljtoz vezetősége a kolhoz sport­telepének a felépítéséhez. Ezen a nyá­ron komoly terveket tűztek ki maguk elé a sportszervezők, azt akarják elér­ni, hogy a sportegyesületnek ebben az évben 400 tagja legyen. A nyári idény kezdetéig súlyemelő-, sakk- és céllövő­versenyeket rendeznek, nyáron azután valamennyi sportágban megtartják a versenyeket. Ezenkívül 100 GTO I- és 30 GTO Il-jelvényest készítenek elő, továbbá 20 társadalmi oktatót és ver­senybírót képeznek ki, a minősített sportolók számát pedig hetvennel eme­lik. A MEZÖGAZDASAGI MUNKÁK kezdete után az edzéseket a munka­helyek közelében tartják. A Kirov­ko'hoz sportolói azt akarják, hogy a kerület kolhozai között az elsők legye­nek a sportban. Jól tudják, hogy ez nem könnyű feladat, de legyőzik a nehézségeket és elérik a kitűzött célo. kat. Erre biztosíték az a pezsgő, ele­ven sportélet, amely a Kolhoznyíknak ebben a fiatal sportkollektívájában van. (A. Ragozin-nak a Szovjetszkij Szportban megjelent cikke nyo­mán.) Három mérkőzést játszik Csehszlovákiában a V. P. Dresden 3 C~BlL(L(Lp&LtL ípôftUoél Népnevelök járják szorgalmasan, lel­kesen az ország területén az otthonokat, munkahelyeket, hogy minél több becsü­letes dolgozót vonjanak be a roppant arányú, az egész világot átfogó nép­szavazásba: kössön az öt nagyhatalom békeegyezményt! A legtöbben aláírásu­kat külön felajánlással kötik össze, hogy így adjanak nagyobb nyomatékot békeszavazatuknak. Sokféle lehet ez a félajánlás, s például az a fiatal, aki a békeiv aláírása közben megfogadja, hogy jelentkezik az M H K-ra és rend­szeres edzés segítségével leteszi a pró­bákat, olyan vállalást tett, amely hazája és önmaga érdekében emeli munkakész­ségét, növeli erejét, egészségét. A na­gyobb termelékenységért, a felemelt öt­éves terv túlteljesítéséért, a béke meg­védéséért folyó harcban éles fegyver a testnevelés és a sport is, amelyet min­denki számára hozzáférhetővé tesz az MHK testnevelési rendszer. Ugyanak­kor, amikor a kapitalista országokban a dolgozókat ezer fal választja el a testet-lelket üdítő sportolástól, a dol­gozók országában a testnevelés és a sport a nép kulturális joga, s ehhez a joghoz a dolgozók állama megad min­den lehetőséget. Az a fontos, hogy a dolgozók éljenek is a jogukkal s vigyék győzelemre a sportban is a kul túrforra­dalmat. ftekintsék a testnevelés és a sport területét is harci lehetőségnek, amellyel munkánkat, jövőnket, alkotó békénket védjük. Most folynak az egész ország terüle­tén az M H K-ra való jelentkezések. Mi­vel a jelentkezések csak április első napjaiban indultak meg, ezt a munkát meg kell gyorsítani. Ebben a munkában mindenki segítsé­gére szükség van. A Szabad Nép szom­bat reggeli számában »Párt és pártépí­tés« című rovatában a falujárók mun­kájának eredményei között szereoet az is, hogy »minél szélesebb tömegek­kel szerettetik meg a sportot, az MHK-t is.n Nem szabad a szervezési bizonytalanságokra hivatkozni. Jelen­leg a legfontosabb a minél szélesebb, alulról jövő kezdeményezés, a jelentke­zési mozgalom kiszélesítése, s minél több társadalmi káder bevonása. Ne le­gyen az MHK részfeladat, ne Mzzanak meg« vele egy-egy funkcionáriust, külön felelőst, hanem legyen egész testnevelé­si és sportmunkánk alapja, amely a testnevelési és sportmozgalomban min­denki feladata és a sikeréért mindenki felelős. Ott végzik helyesen az M H K-ra való jelentkezés munkáját, ahol az MHK szervezői részt vesznek a békeívek alá­írásának népnevelő munkájában. Es amikor arról esik szó, hogy mit tegyen a dolgozó az aláíráson túl, megemlíti Munkára Harcra Kész testnevelési rendszer lényegét, s a békéért való harc hatalmas és dicső távlatába he­lyezi a testnevelési és sportmozgalmat. Ez a legkitűnőbb alkalom arra, hogy a béke nagy ügyével kapcsolatban be­széljen a dolgozók munkaerejének, egészségének, ügyességének fontossá­gáról. Ilyenkor lehet egyszerű, világos szavakkal beszélni arról, hogy milyen jó, milyen üdítő, frissítő a sportolás és milyen dicsőség teljesíteni az MHK­szinteket. Nem kell távoli kapcsolatot keresni, nem kell cikornyás, homályos képekkel beszélni az MHK-ról, hanem egyszerűen meg kell mondani, hogy aki komolyan akar hcircolni a békéért, an­nak — erős harcosnak kell lennie. A jelentkezések munkáját végzők, ha eddig nem tették meg, még most is be­kapcsolódhatnak a békeagitációba. A népnevelők többszörös felkeresik a dol­gozókat, az aláírás után is és elbeszél­getnek a béke nagy és fontos kérdései­ről, a békeharc különféle módjairól. Ezek közé tartozik az MHK is, és éppen az ilyen beszélgetés biztosítja azt a légkört, amelyben az MHK kérdése is megbeszélhető. Az egész ország most készül május 1. megünneplésére, az egész világ dolgozóinak harcos sereg­szemléjére. A munkásosztály, a békéért harcoló népek nagy seregszemléje az egész világon hatalmas kiállás lesz a beke ügyéért, amelynek érdekében min­den becsületes dolgozónak munkára, h-i'cra egyaránt készen kell állnia! n ST1SÜ118 MEfE Dynamo Košice Skoda Plzeň Zelezničiary Svit Gottwaldov Dynamo Slavia Tech. Teplice OKD Ostrava ATK Vítkovice Dukla Prešov NV Bratislava OD Praha Slov. Žilina Sparta Jawa Nusle Zirovníce KZ Rakovník Agr. Pelhetínov Levice Partizánske Stará Mesto Svit Podvesná ČSAD Žižkov Ml. Boleslav „Sportsarok" a A TEREMBEN KIALUDT A FÉNY. A vetítővásznon a kolhozisták olvasták a szöveget: „Ma a falutTkban versenyek zajlot­tak le a Kolhoznyik sportegyesület bajnokságáért..." A gépész újabb feliratot vetített: „A versenyeken 156 síelő vett részt. Győ­zött Kiszeljov és Pusztovalov. A 10 km-es távot 44 perc alatt tették meg, ami két perccel jobb a második osztá­lyú minősítés színtjénél." Azután sporthíradót vetítettek a kolhoz klub­helyiségében és utána elkezdődött az előadás. A voronyezsi teriilet Liszkinszkij­kerületének Kirov nevét viselő kolho­zában szeretik a sportot, figyelem­mel kísérik az egész országban folyó sportmegmozdulásokat. A kolhoz klubhelyiségének külön „sportsarka" van, ahol a fiatalok és az idősebbek összejönnek. Nemcsak a társasjátékok kedvéért, hanem főként azért, mert itt sok sportfolyó'rat, testnevelési oktatókönyv, különböző sportágak versenyszabályai találhatók. A „Fia­talság és erő" felirattal ellátott fali­újság számontartja az ország sport­eseményeit, a sportolók eredményeit. A TESTNEVELÉS ÉS A SPORT hírverésére igen nagy súlyt fektetnek a kolhozban. Hangversenyek, vagy gyűlések előtt igen gyakran, tartanak sporttárgyú előadást. Az előadók: or­vosok, katonák, tanítók, edzők, spor­tolók. Annakidején egyhangúlag sza­vazta meg a közgyűlés a koltogz sport­egyesületének a megalapítását, és a Kolhoznyik sportegyesületbe való belé­pését. Mindjárt 176-an léptek a sport­egyesületbe, s jelenleg már 250-rei nőtt a tagok száma. A sportegyesület­nek tíz szakosztálya van. Egyes szak­osztályok, mint például ? röplabda- és a gorodki-szakosztály tagjai — átvéve a városi atléták tapasztalatait — télen is a szabadban tartották edzéseiket. Példájukat követték a futók, ugrók és a dobók is. A kolhozban töltötte szün­idejét Fedorkov, a moszkvai Testneve­lési Főiskola hallgatója és Ivaunikov, katonatiszt, első osztályú ökölvívó. A kolhozisták kérésére a torna- és az ökölvívó szakosztály tagjaival foglal­koztak és kiképeztek több társadalmi sportoktatót is. A társadalmi oktatók nagy segítői a kolhoz' sportkollektívá­Mint a Csehszlovák Távirati Iroda sportosztálya közli, a V. P. Dresden e hónap végén három barátságos mér­kőzésre látogat el Csehszlovákiába. Az első mérkőzésre április 30-án, Prá­gában a Sparta stadionjában kerül sor, a Prága—Varsó közötti nemzetközi kerékpárverseny megnyitása alkalmá­val. A második mérkőzésre május 2-án • Hatalmas fölénnyel győztek Helsin­kiben a szovjet súlyemelők. Hatalmas érdeklődés kísérte Helsinkiben a világ­hírű szovjet súlyemelők szereplését. A szovjet súlyemelők a finn váloga­tott elleni mérkőzésükön is bebizonyí­tották nagyszerű technikájukat és ha­talmas tudásukat. Valamennyi súly­csoportban óriási fölénnyel - győztek. • Pontot vesztett a leningrádi Dy­namo. A szovjet labdarúgóbajnokság­ban legutóbb a T. Dynamo—Gorkij Torpédo mérkőzést játszották le, me­lyet a Dynamo 5,:0 arányban nyert foeg, Rigában pedig a Daugava ellen Dečínben állnak ki, az utolsó mér­kőzést pedig május 4-én Ostravában játszák, a Prága—Varsó közötti kerék­párverseny utolsó napján. A V. P. Dresden csapata kitűnő formában van, amit az ;s bizonyít, hogy a 18 csapatos Demokratikus Németország labdarúgó­bajnokságának negyedik helyén álla­nak. a leningrádi Dynamo pontot vesztett, a találkozó 1:1 arányban eldöntetlenül végződött. A leningrádi Dynamo és a rigai csapat most veszítettek először pontot s így már csak a moszkvai VVSz áll pontveszteség nélkül. # Ismét győzött a lengyel válogatott. A Demokratikus Németországban por­tyázó lengyel labdarúgóválogatott tegnap, hétfőn délután 2:0 (1:0) arányban győzött Szászország válo­gatottja ellen. A mérkőzést 60.000 né­ző előtt Drezdában játszották. A len­gyel válogatott legközelebb szerdán Lipcsében játszik. 1951 április 25 c/l szoojet SQíSWt Irta: F. 7. Szamonkoe IV. A nemzetközi találkozók többsége a szovjetsportolók győzelmevel ért veget. Magasszínvonalú nemzetközi eredmé­nyeket értek el, szemléltetően bemutat­va azokat a határtalan lehetöségekei, amelyeket a szocialista társadalom ho­zott létre a népi testnevelés és sport fejlődése, a nép fizikai és szellemi erői­nek növekedése terén. A Szovjetunió nemzetközi tekintélyének növekedésé-^ vei mérhetetlenül megnőtt a szovjet­sport nemzetközi jelentősége is. A szovjet testnevelési mozgalom nagy erővé vált az egész nemzetközi sportéletben. A szovjet testnevelési mozgalom Lenin és Sztálin nagy esz­méitől mégvilágítva és lelkesítve a ha­ladó szovjettudomány vívmányaira tá­maszkodik. A szovjetedzők, pedagógu­sok szoros barátságban dolgoznak a tu j dósokkal, kiértékelik és átveszik a mult legjobb örökségeit, fáradhatatlanul fej­lesztik a sporttudományt és létrehoz^ ták az eredeti szovjetsportiskolát. A szovjetsportiskola alapja a sokol­dalúság és a szellemi és fizikai tulaj­donságok harmonikus fejlődésének esz­ménye. Ez tette lehetővé, hogy a szov­jétsportolók a sport történetében eddig még nem látott iramban törtek előre. Azt az utat, amelyet a kapitalista or­szágok az atlétika, az úszás, az ököl­vívás a kosárlabda, a torna, az alpi­nizmus területén évtizedek alatt tet-í tek meg, a szovjetsportolók 10—15 év alatt tették meg. Ilyen nagylendületű fejlődést nem ismert, nem tudott és nem tud felmutatni egy kapitalista or­szág sem. A szovjetsportiskolát magas techni­kai, mesteri színvonal, hatalmas len­dület és a szovjetsportolók közösségi szelleme jellemzi. A szovjetsportnak ezek a minőségi oldalm — a bolsevik eszmeiség, a szovjethazafiasság, —* tették lehetővé a szovjetsportolóknak', hogy a nemzetközi mérkőzések ele­gendő tapasztalata nélkül is az utóbbi évek legnagyobb sportversenyein is övék legyen a győzelem. A szovjetsport elérte a világ sportjá­nak színvonalát. Eredményei nem maguktól születtek, a szovjetsportolók a szocialista jelleg és a szovjetsport alapjainak elferdítése ellen vívott meg­feszített harcban és kitartó munkában érték el azokat. A szovjetsportolók külföldi szereplé­sei ékesszólóan megcáfolták a burzsoá sport főkolomposainak koholmányait, akik arról beszéltek, hogy a szovjet­sportolók eredményeinek színvonala alacsony s hogy Szovjetoroszország­ban a sporttehetségek elkallódnak. A szovjetsportolók ragyogó eredményei élénk cáfolatai ezeknek a rágalmaknak. A szovjetsportolók megmutatták, hogy a szocialista társadalomban az egyéni tehetség megkap minden szükséges előfeltételt a teljes és sokoldalú kifej-i lődéshez. A szovjetsportolók külföldi eredmé­nyei élénken kihangsúlyozzák az egész világ felé a szovjetsport erejét, lendü­letét, tömegességét és a szovjetrend­szerű testnevelés előnyét ai elkorcso­sodott burzsoá sporttal szemben. Bizo­nyítják a szovjetbajnokok technikájá­nak mesteri színvonalát, erkölcsi rria­gasabbrendűségüket, a Szovjetemberre jellemző hazafiságot és győzniakarást. A szovjet testnevelésnek és sportnak hatalmas jelentősége van a nevelés te­rületén. Segít abban, hogy a szovjet­emberekben kifejlődjék az öntudatos fegyelem, a szervezettség, hozzájárul a közösségi neveléshez, a győzniakarás és a szovjet hazafiaság kibontakozásá­hoz. A szovjetsportolók soraiból a szo­cialista haza sok hős fia került ki. Ezek a Honvédő Háború éveiben sikeresen harcoltak a szabadságukért, szeretett hazájuk függetlenségéért. A Szovjet­unió számos bajnoka: Dolgusin evezős, Kapcsinszkij korcsolyázó, Ljubov Ku­laková síelőnő, Koroljev, Kanaki, Mes­kov és sokezer szovjetsportoló tüntet­te ki magát a Honvédő Háború front­jain. A magasfokú sportedzettség, az állhatatosság és hazafiság segítette őket szeretett hazájuk iránti kötelezett­ségük teljesítéséhez. A szovjetsportolók az egész szovjet­néppel együtt sikeresen teljesítik kö­telességüket, a szocialista építés békés körülményei között, a háború utáni idő­ben. Erő és egészség, szilárdság, erős akarat és a haza szeretete segíti őket abban, hogy ragyogó sporteredménye­ket és magas termelékenységet érjenek el Például A. Kazirev, a bakui hajó­építő üzem lakatosa, a sport érdemes mestere, rendszeres edzéssel nagysze­rű eredményeket ért el távúszásban. Első lett a volgai 150 km-es úszásban. Rendszeresen túltejesíti termelési fel­adatait, 170—200 százalékot ér el. A moszkvai szénmedence 300Ö méteres futóbajnoka egyben a »Doni Szén« bá­nyatröszt 24. számú aknájának ismert vájára és á medence egyik legjobb sztahanovistája. (Folyt. kö v.) Sporthíradó

Next

/
Thumbnails
Contents