Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-11 / 60. szám, vasárnap

1951 márciua 11 A nagymegyerí EFSz becsülettel fogja teljesíteni a CsKP Központi Bizottságának határozatait A nagymegyeri EFSz március 7-én tartott taggyűlésén megtárgyalta a CsKP Központi Bizottságának februá­ri ülésén hozott határozatait. Mindenekelőtt megtárgyalták a Párt­ba befurakodott új háborúra uszító ide­gen külföldi reakciósok szolgálatába szegődött kémkedő hazaárulók és népi köztársaságunkat felforgatni akaró el­lenségeinknek Sling, Svermová, Cle­mentis, Husák és Novomeský kárte­vőknek ügyét. Szövetkezetünk tagsá­ga egy emberként helyeselte a Párt vezetőinek éber eljárását, hogy kellő időben felfedték Pártunk és népünk ellenségeit, akik gálád terveikkel vissza szerették vol­na állítani népi köztársaságunk terü­letén a rothadt kapitalista társadal­mi rendet és az ezzel járó emberte­len kizsákmányolást. Megfosztották volna a dolugozók millióit a hős szov­jethadsereg önfeláldozásával meg­szerzett szabadságunktól és szere­tett hazánk önállóságától. A kártevő csoport megsemmisítése tisztulást és nagy megerősödést jelent szeretett Pártunknak. Éppen ezért mi, a nagymegyeri EFSz tagjai elhatároz­tuk. hogy még hatványozottabb erő­vel fogjuk keresztülvinni a reánk vá­ró feladatokat, idejében és jól elvégezzük a tavaszi munkákat és arra fogunk törekedni, hogy szövetkezetünk mielőbb virul jon, hogy méltók legyünk a nagy Szovjetunió szövetkezeti gazdálkouá* sához. Öszí gabonáink ápolására fokozottabb gondot fordítunk, meg mütrágyázzuk őket, hogy így is elősegítsük és bizto­sítsuk szövetkezetünkben a hektárho­zam emelését. ígérjük, hogy szövetkezetünk kere­tein belül a már meghatározott munka csoportokban fogunk dolgozni és a tag­gyűlés által hozott határozatokat ál­landóan ellenőrizni fogjuk, hogy min­den munkát becsülettel elvégezzük, hogy méltó követői legyünk Pártunk Központi Bizottsága határozatainak, amely hazánkban a szocializmus mi­előbbi megvalósítását tűzte ki célul ARVAI JÓZSEF, az EFSz elnöke, Nagymegyer. Az állami traktorállomások a tavaszi munkákban A traktorállomiások utolsó előké­ezületeikeit teszik a tavaszi munkák­ra, vagy pedig nagyobb részük teljes ütemben végzi már a tavaszi idő­szakban reá eső feladatokat. A Párt Központi Bizottságának mult év de­cember 18-án kiadott határozatát, vagyis a gépek és a meĽékfelszerelés megjavítását, az alkalmazottak po­litikai és 6zakiskolázását, új trakto­rosok toborzását, iskoláztatását, az EFSz-ekkel, valamint a kis- és kö­zépföldművesekkel a szerződések megkötését, az állandó traktoros köz­pontok kiépítését az állami traktor­áillcmások egészben véve már teljesí­tették. Egy-két kivétel van csupán, de ezek 1 is mindent megtesznek, hogy d tavaszi munkákat a megjavított gépekkel mielőbb sikeresen megkezd­hessék. A Párt Központi Bizottságának ha­tározata értelmében az állami trak­torállomásoknak alaposan fel kell ké­szüniök a z 1951. évi mezőgazdasági munkákra, tehát a tavaszi munkákra is. A tavaséi munkákat a traktorállo­tirásoknak megjavított gépekkel kell végezniök, mert e nélkül a sikeres munka elképzelhetetlen. Március 4-ig a javítási munkálatok tervét e kassai kerület és az eperjesi kerület traktorállomásai 100 százalékra, a nyitrai kerület traktorállomásai 90.2 százalékra, a zsolnai kerületéi 90.3 százalékra, a besztercebányai kerüle­sokat tartottak az alkalmazottak szá­mára. A Párt üzemi szervezeted a ROH-vai és a CsISz-gel karöltve mindenütt toborzási kampányt indí­tottak, hogy a szövetkezeti tagok és a CsISz soraiból új traktorosokat sze­rezzenek. Az egyes szövetkezetek a legjobb dolgozóikat jelölték ki trak­toros iskolázásra. Ezek az új traktorosok jelentik a bizto­sítékot arra, hogy az állami trak­torállomás az EFSz földjein ItikU ismeretesen és jól fogja végezni a munkát, A traktorállomások az új traktoro­sok toborzásának tervét 146 stBázalék­ra teljesítették. A gépállomások traktorosai és ja­vítói az agronómu&okkai karöltve megfelelő aggregátokat készítenek, amelyeknek segítségével magasabb és jobb minőségű teljesítményt akarnak elérni. így például a dunaszerdahalyi trak­torállomiáson már nyolc vetőaggre­gátot állítottak össze, amelyekkel egy váltásban 20 hektárt lehet bevetni (darabonként). Az aggregátok na­gyon jól beváltak. A galántai trak­torállomáson a dunaszerdahelyi ag­gregát mintája szerint készítették el az aggregátot Hasonióképpne Vágsellyén, Mojmirovcén, Komárom­ban és másutt is alkalmazzák az ag­gregiátokat. Benes. Kacsmárik és Fu - Ui SIQ ­Japán úirafelfegyverzése és a japán nép harca Xatuo Kawamura danán) küldött beszéde a Béke Vitógtanácsínak ülésszakén Beszédének elején a japán delegátus nagy megtiszteltetésnek minősítette, hogy a történelmi értekezleten a japán népet képviselheti A japán nép eddig is szívesen vett volna részt a nemzet­közi demokratikus erők értekezletein, de Mac Arthur mindég megakadályoz­ta, hogy a nép igazi választottjai hal­lassák hangjukat a nemzetközi fóru­mokon. A japán nép eltökélt szándéka harcolni Japán újrafelfegyverzése el­len. — Mély hatást gyakorolt reám — folytatja Kazuo Kawamura —, hogy ezen az értekezleten olyan sok ázsiai delegátust látok. Eszembe jut, hogy a iapán imperializmus mennyi bűncse­lekményt követett el a múltban a i é­pek ellen. A japán nép tökéletesen is­meri e népekkel szembeni felelősségét 9 tudja, hogv jelenlegi feladata meg­hiúsítani az amerikai összeesküvést, amelynek céija Japán felfegyverzése. Ellenkedő esetben képtelen lesz ön­magát felszabadítani és ugyanakkor az ázsiai népekkel szembeni kötelességét sem teljesítheti. Hogyan fegyverzik fel Japánt A japán delegátus rámutatott, hogy Japán és Nyugat-Németország fel­fegyverzése általános fontosságú prob­léma. Az Egyesült Államok katonai megszállásuk első pillanatától meg­kezdték Japán felfegyverzését. A ame­rikai imperializmus elhatározta, hogy Japán stratégiai helyzetét, termelési képességét és 80 millió lakosát saját céljainak szolgálatába állítja. Minden előkészület arra irányult, hogy Japánt a Szovjetunió elleni agresszió, a kínai, forradalom, valamint a többi ázsiai or­szágokban megindult felszabadító moz­galmak elleni támaszponttá építsék kl. Az amerikaiak koreai agressziója teljes mértékben igazolta, hogy az imperia­listák újrafegyverzést terveiket végre ls hajtják. Japánban levő támaszpon­tokról szállnak fel a Koreát bestiális módon bombázó repülőgépek és azok, amelyek állandóan megsértik a kínai légiteret. Itt van a támaszpontjuk a Koreát bombázó és a Tajván szigetet zároló hadihajóknak. Az amerikai im­perialisták „elsülyeszthetetlen repülő­anyahajónak" nevezik Japánt, amelyet évek óta agressziós célokra készítenek elő. A japán delegátus ezután adatsze­rűen ismertette, hogy a japán ipart, hogyan állították át haditermelésre. Az országot már a koreai háború ki­robbantása előtt katonai arzenállá vál­toztatták. De nemcsak Japán erőforrá­sait, hanem az emberanyagot is fel­használják az amerikai imperialisták. Tavaly szeptemberében az Incsoni part­raszállásnál a tengeri erők kötelékében több mint 30.000 japán vett részt. Mac Arthur hiába tagadja: köztudomású az is, hogy a tartalékrendőri haderőkből több mint 10.000 ember harcol Koreá­ban az amerikai csapatok oldaián. A japán delegátus ezután részlete­sen ismertette a japán hadsereg újjá­szervezésének módozatait és újrafel­fegyverzését Majd leleplezte John Foster Dulles japáni útjának igazi cél­ját. Ez a hirhedt imperialista háborús uszító arra kényszerítette a Yoshida kormányt, hogy elfogadja az ameri­kaiak javaslatát, amelyek a következő pontokban foglalhatók össze: Japán nem remélheti, hogy vaiaha ls béke­szerződést kössön, ha a saját védelmé­vel kapcsolatban nem vállal bizonyos részt. A második pont szerint a Távol­keleten a kollektív biztonságnak Japán felfegyverzésére kell támaszkodnia. A harmadik pont kimondja, hogy a béke­szerződés aláírása után amerikai-japán katonai szerződést kötnek és végül az Eszakatlanti paktumhoz hasonlóan Csendesóceáni paktumot kötnek Mind­ez azt mutatja, hogy a Japánnal való különbéke megkötése a Szovjetunió ést a Kínai Népköztársaság kizárásával, valamint Japán felfegyverzése^ és _a távolkeleti kommunistaellenes erők tö­mörítése végső szakaszába jutott. A japán küldött megbélyegezte Mac Arthurt, aki szabadlábra helyezi és védőszárnyai alá veszi a japán háborús bűnösöket. Az imperialisták gyarmattá akarják változtatni Japánt téi 89-9 százalékra éa végül a bra.tisi- rin holicsi traktorosok kollektív ja­lavai kerület 86.6 6ziázalékra teljesd- I vaslatot dolgoztak ki egy aggregát tették. Január havában a gépállomásokon különböző politikai és szaki skoláziá­összeáll.tósána. amellyel egyszerre le­het végezni a föld előkészítését és bevetését is. A holicsi állami traktorállomáson olyan agregátot készítettek, amellyel egyszerre végzik a talajelőkészítést és a vetést is A holicsi traktorállomáson az elmúlt napokban összüzemi gyűlést tartottak, amelyen a traktorosok megbeszélték a CsKP Központi Bizotságának határo­zatait. Főleg azokat a feladatokat be­szélték meg részletesen, amelyeket a Központi Bizottság ülésén Gottwald elvtárs tűzött ki a traktorállomások elé. A holicsi traktorosok helyesen ér­telmezték a Párt Központi Bizottságá­nak határozatát. Erről kötelezettség­vállalásaik is tanúskodnak Zlámal Pavlina traktorosnő kötelezte magát, nogy a Skoda 30-as traktor­ral az év végéig 850 hektár földet megművel Habela Ferdinánd, K«­vácsik László, Iszkra Milán, Petrás János, Szmikal Zdenek és Behagyik traktorosok 1200 hektár föld meg­művelésére kötelezték magukat. A holicsi traktorállomás CsISz-tag­jaiból álló brigád munkakötelezettséget vállalt, amely szerint f hajtóanyag 10 százalékát és az alkatrészek 20 száza­lékát megtakarítja, normáját pedig 110 százalékra teljesíti. Meggyőző te­vékenységgel 10 fiatal földművest megnyer a CsISz-be és egyúttal az EFSz-be ls. Egyidejűleg köíelezte ma­gát, hogy a Szovjetunió traktorállo­másalnaJf példái szw-int fog dolgozni. A holicsi traktorállomás CsISz­tagokból álló brigádja versenyre hívta ki a bratislavai kerület traktor­állomásainak minden brigádját az üzemanyag megtakarításában. A holicsi traktorállomáson február 15-én már befejezték a traktorok javí­tását. A EFSz-ekkel, valamint a kis­és középföldművesekkel való szerző­dések megkötésével ls már a befejezés előtt tartanak. A CsISz üzemi szerve­zetének tagjai rendes napi munkájukon kívül még á Kuty-i EFSz-ben az istál­lójavítási munkálatoknál is ledolgoztak 700 munkaórát Benes Zoltán, Kacsmárik József és Fur'n János traktorosok egy kö­zös javaslatot dolgoztak kl agregá­tok elkészítésére, melynek segítsé­gével meggyorsítják a tavasziak ve­tését. Ezzel az agregáttal egyide­jűleg lehet végezni a talaj előkészí­tését és a vetést is, mégpedig olyan módon, hogy a traktor után kapcsol­ják a műtrágyaszórót, majd a foga­sokat. A fogasok után jön a simító és végül pedig a vetőgépet kapcsol­ják hozzá. A vetőgép után még egy láncot kapcsolnak, amely a könnyű­boronát helyettesíti Ezzel az agre­gáttal egy váltás alatt 8 hektárt lehet megművelni és bevetni. Az amerikai imperialisták fegyver­kezési prograinmjával párhuzamosan Japánt gyarmati sorba sülyesztik. Az állami költségvetés, az ipari és a kül­kereskedelem ellenőrzésével, Mac Art­hur megfosztotta Japánt nemzeti szu­verénitásától és az országot valóság­gal kisajtolja. Japán békeipara tönkre­ment, a szántóföldek bevetetlenek, a nép nyomorog és éhezik. Hogy a ja­pán népet mégjobban leigázhassák, Mac Arthur és a reakciós japán kor­mány megfosztották a népet összes szabadságjogaitól és így lábbaltiporják a posdami nyilatkozatot, a japán al­kotmányt, s a többi törvényeket. A munkásokat megfosztották a sztrájk­jogtól, betiltják a gyűléseket és tün­tetéseket, felfüggesztik a demokrati­kus újságokat és kiadványokat, elefojt­ják a szólásszabadságot, eltávolítják a vállalatoktól, iskolákból és állami in­tézményekből a haladógondolkodású embereket. Amerikai katonai bíróság elé állítják a hazafiakat, akik a háború ellen küzdenek. Az amerikai imperialis­ták terrorintézkedéseik sorába tarto­zik az is, hogy feloszlatták a Japánban lakó korealak demokratikus szervezete­it, a Japán Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának 24 tagját kiközösí­tették a politikai életből. Az egyik leg­uóbbf razzia során közel 500 kommunis­tát letartóztattak, a SZVSZ-hez csat­lakozott japán szakszervezeti tanácsot pedig feloszlatták. A terrorintézkedések ellen azonban olyan méretű ellenállás tapasztalható, amilyenre Japán történelmében még nem volt példa. A japán nép zöme bátran és törhetetlenül harcol a hábo­rús előkészületek ellen — a békéért. A japán delegátus részletesen ismer tette a japáni békemozgalmat és hang' súlyozta, hogy a nemzetközi békemoz­galom, amelynek élén a Béke Híveinek Világkongresszusa áll, nagy hattást gyakorolt a japán népre. Felháborodva állapította meg, hogy a reakciós ható­ságok kíméletlenül üldözik a japán bé­keharcosokat, akik politikai felfogás­ra és vallásra való tekintet nélkül tö A magasabb típusú EFSz-ek befejezik az egészéví termelési terv kidolgozását Az egész évi termelési terv kidolgo­zásának kampánya a magasabb típusú EFSz-ekben ezekben a napokban be­fejeződik Mivel az egész évi termelési terv a szövetkezet gazdálkodásának és tevékenységének az iránymutatója egy egész éven keresztül, magától értető­dő dolog az, hogy annak kidolgozására több taggyűlésre és résaletes megvi­tatásra, valamint szaksegítségre volt szükség. A népi közigazgatás szervei helyesen jártak el, amikor megszer­vezték a járási bizottságokat, ame­lyek a már elkészített terveket felül­vizsgálják és jóváhagyják, vagy eset­leg visszaadják az illető EFSz-nek át­dolgozás végett. Ezen okoknál fogva azokban az EFSz-ekben, amelyekben az egész _ évi termelési tervet jóvá kell hagyni, későbbi dátumra tették a köz­gyűléseket. A bratislavai kerület több járásában már befejezték a termelési terv kidol­gozását. Különösen jó példát mutatott a bratislavai, a dunaszerdahelyl, a myjavai, a baz'ni, a pöstyénl és a nagyszombati járás. A többi járásokban a magasabb típusú EFSz-ek szintén rövid időn belül be­fejezik az egész évi termelési terv ki­dolgozását Azokba a járásokba, ame­lyekben a termelési terv kidolgozásá­ban hátramaradás van, a népi közigaz­f atás az előrehaladottabb járásokból önyvelőket és s«akembereket küld, hogy még ezen a héten kidolgozzák az Összes harmadik és negyedik típusú EFSz-ekben a termelési terveket. A kidolgozott termelési terveket a szövetkezeti közgyűléseken megtár­gyalják és jóváhagyják. Fontos, nogy a szövetkezeti tagok felelősséget érez­zenek a terv egyes pontjainak teljesí­téséért, amint erre a Párt Központi Bizottsága februári ülésén felhívta a szövetkezeteket. Ezt a felelősségérze­tet növelni kell a szövetkezeti tagok­ban. Éppen az egész évi termelési terv az, ami kötelezi a szövetkezeti tagokat a normák betartására, ami biztosítja a szövetkezeti tagok igazságos és ér­demszerinti jutal/iazását. mörfilnek a béke legyőzheteten táborá­nak zászlaja álá. A haladó demokrati­kus pártok és szervezetek a Japán Kommunista Párt vezetésével, összesen közel 85 szervezet, januárban értekez­letet tartott és elhatározta, hogy 10 millió aláírást gyűjtenek a japán fel­fegyverzés ellen tiltakozó nyilatkoza­tokra. Az amerikai imperialisták koreai ag­ressziója még jobban fokozta a japán nép harcát a leigázó Imperialisták ellen és a japán nép honi árulói ellen. Az üzemekben és gyárakban a munkások szervezett harcot kezdtek az amerikai­ak koreai intervenciója ellen és a hadi­anyaggyártás, valamint hadianyag kül­demények szabotálásáért. Ebben a harcban az amerikaiak, közvetlen ellen­őrzése alatt álló üzemek munkássága is részt vett. Az elégedetlenség hatal­mas méretű sztrájkmozgalomban Is meg­nyilvánult. Jelenleg több mint 200 nw munkás vesz részt az országos bá­nyászsztrájkban. Ezek a tömegmeg­mozdulások nyuggtalanítják az ame­rikai imperialistákat és a japán reakció sokat, akik a nép fokozódó ellenállásá­ban háborús terveik kivitelét látják ve­szélyeztetve. A iapán nép egységes harca a világ többi népeivel együtt Ezután a japán delegátus így foly­tatta: Az amerikaiaknak Japán fel­fegyverzésére vonatkozó terve az ál­talános béke súlyos lábbaltiprásiá­val egyenlő. A japán nép envében az amerikai imperialistákat és főleg Mac Arthurt agresszornak, fasisztá­nak és a japán nép elnyomójának bélyegzem meg. Semmi kétség sem fér ahhoz, hogy Korea hős népe és a segítségére ér­kezett kinai önkéntesek teljesen visz­szaverik az amerikiak koreai agresz­szióját. Ez nagy mértékben fokozza majd a japán népnek az amerikai imperialisták elűzéséért vívott har­cát. E harc nemcsak azt eredmé­nyezi, hogy a Tévolkeíeten helyreáll a béke. hanem maga után vonja az amerikiak világuralmi politikájának teljes összeomlását. Az általános-béke szempontjából a japán népre nagy felelősség háruL A japánok tudják, hogy • béke tábo­rának egyra gyarapodó erőire tá­maszkodhatnak. Ezért a japán nép a békét és függetlenségét védi­Mi. japánok azonban továbbra is hiszünk annak az útnak a létezésé" ben. amely Japán időszerű kérdései­nek békés rendezéséhez vezet Min­denekelőtt a potsdami é9 kairói nyi­latkozatok. valamint a laitai egyez­mény alapján, e Szovjetunió és a né­pi Kína részvételével, sürgősen sok­oldalú békeszerződést kell kötni. A második feltétel: a békeszerződés aláírása után bizonyos meghatározott időn belül vonják ki Japánból az összes megszálló csapatokat. Harmad­sorban hatálytalanítsák a Japán bé­kegazdálkodásának korlátozására vo­natkozó intézkedéseket, tiltsák be háborús képességének újjáélesztését és hatálytalaít sák a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal és a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­sággal való kereskedelmet betiltó In­tézkedést. Negyedsorban: utasitsáite vissza a Csendes-óceáni agresszív paktum megkötése érdekében felho­zott összes érveket. Ezzel kapcsolat­ban a japán nép nevében elfogadom és telje9 mértékben támogatom azt a javaslatot, hogy az öthatalom kössön békepaktumot, mert csak egy ilyen paktum garantálhatja Japánnak, hogy békés úton rendezze ügyet. Engedjék meg — fejezte be sza­vait a japán delegátus —, hogy ki­fejezést adjak őszinte reménységem­nek, miszerint a jelenlegi értekez­let hozzájárul az általános béke meg­szilárdításának és a iapán nép fel­szabadulásának ügyéhez és szoro­sabbra fűzi a japán nép és a Világ többi népe közötti testvéri egységet. A falujáró színház magyar művészegyüttesének műsora Máricus 11. Dunaradvány. „Ha asszonyé a gyeplő". Márciu« 12. Dunaradvány. „Hűbe­le Balázs, mint király". Március 12. Dunaradvány. „Kecs­ketej ".. Március 13. Marcelháza. „Ha asz­szonyé a gyeplő". Március 14. Marcelháza. „Hűbele Balázs, mint király". Március 14. Marcelháza. .Kecske­tej". A CSEMADOK központi titkár­sága ÚJ helyiségekbe költözött és cime: Bratlslavi, ul Červenej Ar­mády 38 sz. Telefonszám a régi (335--96.) 1 Március 15. Szentpéter. „Ha asszo­nyé a gyeplő". Március 16. Szentpéter „Hűbele Balázs, mint király". Március 16. Szentpéter. „Kecske­tej". Március 17- Párkány. „Ha asszonyé a ayeplő". Igyunk Szántól. Szalvátor, rátia­és Lenka természetes asztali ásvány­vizet. Gyomor, és bélineKhetegedése­ket gyógyít >t Clif. lka és Buldovszkfi ásványvíz. A fcyomor-. bél-, vese. éa epehajokra kitűnő orvosság a Fátra gyógyásványvtz. Bélmegbetegcdése. ket és a hőlyagvezetékek megbete­gedését a brnsznói és baldovi ásvány­víz gyógyítja.

Next

/
Thumbnails
Contents