Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-03 / 53. szám, szombat

UJSZO 1951 március 3 Egy csodálatos élet magávalragadó eseményeivel ismertet meg V. Ivanov kereken ötszázoldalas kötete, »,Parhomenko útja". (Szikra-kiadás, 1950.) Ez a munka éppúgy nevezhető történelmi életrajznak, mint történelmi regénynek. Hűség a históriai igazsághoz és egyszersmind a művészi alkotás követelményeihez — igy lehetne legrövidebben és legösszefoglalóbban jellemezni Ivanov könyvét. A históriai igazság azoknak a történelmi tényeknek bemutatására vonatkozik, amelyek a Bol. sevik Párt harcos és heroikus útját jelzik az 1905-ös forradalomtól kezdve a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig, majd a Nagy Októbert követő intervenciós és ellenforradalmi próbálkozások időszakában. A művészi alkotás követelményeinek teljesítése pedig történelmi regény formájában történik, mely a meseszövés érdekessége, az emberábrázolás elevensége, a szerkezet egysége és fordulatossága tekintetében egyaránt kiváló alkotás. Mikor Parhomenkóról olvassuk, hogy 1918 nyarán néhányadmagával ellensé. ges vonalakon keresztül Caricin felé halad s éjszaka, a hadszíntéren is üzérkedni akaró kulákok nyájai mellett, pásztortüzek világánál feltűnik termetes, gyönyörűszál alakja, amikor 1920 augusztusában az Első Lovashadsereg kötelékében Lembergtől alig néhány kilométernyire harcol és Barnackij fehérlengyel kapitányt párviadalban, elő. renyomulás közben, egyetlen kardcsapással elintézi, ha elgondolkodunk egyenes és szeplőtlen jelleméről érzelmi és családi életének tisztaságáról, a luganszki lokomotívgyari munkás emelkedéséről lovashadosztály parancsnokságáig, ha bámuljuk rátermettségét a politikai szervező munkában és a valóságos harcokban, ha nézzük igénytelenségét és példaadó hadvezéri tevékenységét, talán szabad azt mondanunk, hogy ez a Parhomenko valóságos proletár Toldi és ennek a toldiszabású hősnek anyja, nevelője a Párt Öt azonban nem az egyéni érvényesülés feudális romantikája sarkalja tet. tekre. Fiatal lényének minden erejét és tüzét az elnyomottak, a munkásság és a szegény parasztság felszabadításáért folyó harc szolgálatába állítja. Remekalkatú, hatalmas fizikuma kivételes akaraterőnek és nyugodt megfontoltságú gondolkodásnak adott szállást. Tudott veszélyes, nélkülözéses napokban a front szükségletére fegyveres erőt toborozni és befele civilrendet teremteni, Reménytelennek látszó helyzetekben elsöprő, győzelmes támadásba viszi át a kommandója alá tartozó egységeket, ellankadás nélkül bírja a forradalmi cselekvés lázas időszakaszainak éjjel-nappal folyó, alvást, pihenést alig ismerő munkáját. Azoknak élén, azokkal együtt küzd és emelkedik, szervez és — ha kell — szenved, akik sorstársai az elnyomatásban, akikkel együtt gyűlölte a cári feudalizmust és később SAS ANDOR: parii amomen ezeket vezérelve tiporta le az anarchisták, mensevikek, eszerek, fehérgárdisták, kulákok, kapitalista üzérek, kémek és imperialista zsoldosok nyilt támadását vagy fondorlatos ármányát. Alekszandr Jakovlyevics Parhomenko nevét megemlíti a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Történeiének a külföldi katonai intervenció és a polgárháború időszakával (1918— 1920) foglalkozó nyolcadik fejezete. Neve a polgárháború kora újtípusú katonai parancsnokainak sorában szerepel. E parancsnokokról a Párttörténet a maga tömör és súlyosszavú fogalmazásában ezt mondja: „A Vörös Hadsereg azért győzött (t. i. az ellenforradalmárok és az intervenciósok ellen, S. A.), mert a) soraiban olyan újtípusú katonai vezetőket tudott kiková. csolni, mint Frunze, Vorosilov, Bugyonnij és mások, b) soraiban olyan nagyszerű népi hősök harcoltak, mint Kotovszkij, Csapájev, Lázo, Scsorsz, Parhomenko és sok más, c) a Vörös Hadsereg politikai felvilágosításával olyan vezetők foglalkoztak, mint Sztálin, Lenin ..." Fényes névsor a népi hösők itt említett néhány neve. Grigorij Ivanovics Kotovszkij Besszarábia partizán-vezére a földbirtokosok elleni harcokban, Vaszilij Ivanovics Csapájev, mordvin ács fia, a fehér hadseregek elleni küzdelmek legendás hőse, Wikoláj Alekszandrovícs Scsorsz divízió-parancsnok 24 éves korában Ukrajnában, Szergej Georgievics Lázó Szibériában és a Távoíkeleten szervezi nagyszerű lendülettel a bolsevik ellenállást. Valamenynyien életüket áldozták a szovjet állam alapjainak megszilárdításáért a legvészesebb időkben Parhomenko osztozott hősi áldozatukban. Ivanov bemutatja Parhomenko 1917 -1920-as szereplésén kívül életútját szülőfalujától, Ma k a rov Jar-tól kezdve Luganszkon át, (ahol a Hartmanngvárban munkástársa és bolsevikká névelője Kiiment Jefremovics Vorosilov) Caricinig, ahol 1918 nyarán a város védelmét zseniálisan irányító Sztálin vezetése alatt érik szovjetparancsnokká. Sztálin küldi Parhomenkót Moszkvába, hogy a Caricin számára szükséges utánpótlást kiharcolja és megszerezze — szakadatlan viaskodás közben a trockista bürokrácia hínárjával. Ekkor találkozik Parhomenko ismételten Leninnel Sztálin és Lenin jellemzése Ivanov könyvében a forradalmi tetterőnek ezeket a lángelméit cselekvő munkálkodásuk közepette mutatja be. Azok a lapok, melyeken róluk esik szó a könyv legközvetlenebb és legvonzóbb részeleteihez tartoznak. A Párttörténet, amint látjuk, Parhoko, a l // Uad\ ios nepi naavezer menkónak csupán a nevét említi s szereplését négy hozzá hasonló hőssel együtt rövid néhány szóval jellemzi. A Bolsevik Párt történetének nyelve azonban olyan tömörségű és olyan sokatmondó, hogy egy-egy szavához és megállapításához kötetnyi kiegészítést és magyarázatot lehet fűzni. Ilyen, a párttörténetet szervesen kiegészítő, tudásunkat és tájékozottságunkat bővítő munka „Parhomenko útia" V. Ivanov tollából. E monográfia számtalan megkapó részlete közül hadd emeljünk ki egyet külön is. 1920 áprilisában vagyunk." A sztálini elgondolásból született Első Lovashadsereg forradalmi katonatanácsa kinevezte Parhomenkót a 14. lovashadosztály parancsnokává. Hadosz. tálya egy ukrán falu mellett állomásozik és Parhomenko Vaszja Gajvoron munkás-ezredparancsnokkal és Rubinstein politikai biztossal elmegy a falusi patkolókovács műhelyébe, ahol feltűnik nekik, hogy a kovácsmester fülemüléket nevel kalitkában. A hadosztályparancsnok megáll a kalitka előtt s a frontraindulás óráiban nem fegyverekről, nem pusztító szándékról beszélget katonatársaival, hanem a madárdal szépségéről. „A fülemüle gyönyörűen énekel, sohse telhetünk el vele" — mondja Parhomenko. Kinek ne jutna eszébe e részlet olvasása közben a 49-es forradalom erdélyi frontján küzdő Petőfinek elragadtatása, mikor valahol Vízakna vagy Szászsebes táján a vérreláztatott mezők felett megindultan hallja felzendülni a pacsirta dalát. Pacslrtaszót hallok meginti Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj te, kedves kis madár Dalolj, pacsirta, hangjaid, Kikeltik a virágokat... Parhomenko — és sorsa ebben hasonlít Petőfi sorsához — katonaéletének e meghatóar kedves epizódja után néhány hónappal, az ellenforradalom banditáinak áldozatává lesz s a neki anynvira tetsző fülemüleszót nem hallja többé. De az utókor hallja az igazi népi hőa, a harcban ingadozást nem isimerő Parhomenko szavát. Az ö tüzes és felvillanyozó parancsszava zeng Ivanov könyvén keresztül s ma világszerte százmilliók sereglenek a zászló köré, melvet az ukrán földnek Sztálin-nevelte hős fia nagyszerűen tudott magasba lendíteni és dicsőséges harcokban meglobogtatni. • Parhomenko a donyecparti Makarov Jar faluban született 1885-ben. Szegényparaszt fia volt., s 14 éves korában bekerült a jekatyerinovszlavi kormányzóságban fekvő nagy iparvárosba, Luganszkba. Jelentékeny ipari város volt ez, húsfeldolgozó- bőr-, töltény- és gépgyárakkal. Odahaza, szülőfalujában csak két osztályt végzett az iskolában, azután dolgozni ment. Anyjával és fivéreivel együtt a földesúrnál kölest gyomlált, később marhahajcsárnak csapott fel. Luganszkban először utcai kolbászárus, azután nagyapjának segített vizet fuvarozni házakhoz, majd udvarosnak-béresnek alkalmazták, később inasként került egy mérnök szolgálatába s végül a 7000 munkást foglalkozta! ó luganszki Hartmanu-gyárba vették fel tanulónak a csiszológép mellé, A gyárban megismerkedik Parhomenko a munkássorssal. Az élet, írja Ivanov, abban a gyárban, ahová Parhomenko bekerült, a furfangos gépek között kegyetlen és igazságtalan volt. „A munkások II órát dolgoztak naponta s a munkahelyükig csaknem 5 versztet kellett gyalogolniok. A lakások drágák voltak, az élet rossz, a gyárakat csapszékek vették körül, mintha a munkásoknak, csapszéken kivül, semmi másra nem volna szükségük. Ha valaki a gyárban megpróbálta, hogy nyíltan kimondja az igazat, nyom. ban elbocsátották D? aki alakoskodott, hazudott, tisztelte a papokat, vagy ami még jobb — a rendőrséget, annak többet fizettek és hamarosan mesterré léptették elő." Ezek a tapasztalatok már bevégződtek Parhomenko lelkébe, amikor bátyja, Iván, aki ugyancsak a Hartmann-gyárban dolgozott, elviszi őt egy tömeggyűlésre, melyet a munkások éjszaka fdején a város körüli sztyepjte egyik szakadékában tartanak s amelyen egy Pétervárról érkezett szónok a bolsevikok programmját ismertette. Parhomenko 19 esztendős, 1904-et írnak. „Csodálatos gondolatok tüze lobbant fel — mialatt az éjszakai szabad ég alatti tömeggyűlés szónokát hallgatta — Szasa Parhomenko szívében. Körülnézett a tábortűz fényénél, de nem látta a sokaság végét. Egészen magával ragadta az a bámulatos és lelkes érzés, amely viharos erővel árasztotta el akkoriban az országot." Kiiment Vorosilov darukezelő gyárimunkás, aki Parhomenkónál négy évvel idősebb, a tömeg eloszlása után ott maradt a pislákoló tábortüzek mellett s Parhomenko a bolsevik szónok által c/t kínai nép. győzelme Alig negyedszázaddal ezelőtt Kina roppant térségein a kasztok ranglétráján a legalacsonyabb fokon óllt a katona. Fegyvert forgatni nem méltó, a rizsföldön dolgozó békeszerető emberhez — e

zt vallotta a 475 milliós nép legnyomorultabb pariája, a riksakuli is, aki állat mód jóra befogta magát a kétkerekű kocsiba és egy csésze rizsért hajnaltól napszállatig ügetett és fuvarozta a nagyvárosok utcáin a külföldi bankárokat, a selyembe öltözött kövér pénzváltókat és semmittevő asszonyaikat. Lenézett, komisz mesterség volt a katonáskodás; a fegyver főleg a nincstelenek megfékezésére és pusztítására kellett évezredeken át. A földesurak és mandarinok, a Mennyei birodalom parancsolói jól megfértek a fegyveres erők vezéreivel, a tábornoki rangban pöffeszkedő rablókkal, hiszen az urakon bevasalt sápot ezek nem a magukéból fizették, hanem a dolgozó nép jobbágysorban tartott milliói izzadták ki. Ezt a puha és harcra képtelen, az idegen betolatkodókat befogadó és asszimiláló népet kellett keménnyé edzeni, harcossá tenni, hogy le tudja rázni a verejtékén hízó kizsákmányolókat és kezébe vegye sorsa intézését. 1928-ban Észak-Kína havas fennsíkján megkezdődött a nép átformálásának forradalmi munkája MaoCe-Tungnak a Kínai Kommunista Párt vezetőjének és Csu-Te tábornoknak irányítástéval. Ök ketten emelték először magasra a forradalom vörös lobogóját és hívásukat az eszmélni kezdő nép ezrei, majd milliói követtek. Mao-Ce-Tung megmutatta a népnek, hogy '~ell a fegyver és kell a harc, mert ez szüli meg évezredek rabsága után a szabadságot, „A kínai forradalmi mozgalom erői óriásiak. Még nem mutatkoztak meg amúgy igaziában. Még megmutatkoznak a jövőben" — mondotta Sztálin egy negyedszázaddal ezelőtt zseniális előrelátással. ,, , , „A kínai nép győelme" cimű szovjet-kínai közös produkcióban készült film megmutatja a kínai torradalom születésének helyét, a Csui-ci-i főhadiszállás romjait, majd Jenán városát, a forradalom várát, amely 1935ben központja lett a japánok elleni felszabadító harcnak. És látunk a földeken puskás sántóvető parasztokat, az ellenséget figyelő halászokat a nádasban, menetelő diákokat és lányokat. felhangzik a szabadság éneke: a „Lakosság segítség^ a frontnak". Es a fegyvert most keményen megmarkoló harcosok mellé lelkesen odaáll az egész ország. A film legnagyszerűbb jeleneteiben, amikor a néphadsereg egy 500 kilométer hoszszú fronton átkelni készül a Jangcefolyón. a dzsunkák, a kis bárkák ezre; sietnek a harcosok segítségére. A „Hosszú menetelés" legbámulatosabb haditette ez az átkelés a nép áldozatkészségének hősi éposza ez; öregasszonyok, gyermekek ragadják meg az evezőket, szegény halászok adják oda egyetlen kincsüket a győzelemért és hiába okádja rájuk Nankmg felől Csang-KaJ-Sek zsoldosainak tüzérsége a tüzet, átviszik « folyón Mao-Ce-Tung katonáit, akik Nanking után beveszik az imperialisták utolso nagy fellegvárát, a hataulliós San«hájt. A Mandzsúria 40 fokos sarlci hidegéből elinduló hadsereg kemény és áldozatos harcok utón elér a forró dél:i égöv pálmás partvidékéig és a „Hosszú meinetelés" útjain újjászületik a kínai nép, az egész emberiségnek egynegyede. Rendkívüli nehézségekkel kellett a film forgatómaik megküzdeniök. Lukinszkij, az egyik rendező ezekről a nehézségekről így nyilatkozik: „A szovjet és kínai operatőrök előtt bonyolult feladat állt, Szines felvételeket kellett készíteni harci tevékenységek közepette. Ezeket a feladatokat megnehezítették a kedvezőtlen időjárási viszonyok. Az operatőrök egy réséé északon, 40—Ü5 fokos fagyban dolgozott, amikor miások közülük délen készítettek felvételeket, ahol t hőmérséklet meghaladta a 30—40 fokot a hőmérő zérus pontja felett. Nemcsak az volt a feladatuk, hogy jól fényképezzék a kínai nép harcának egyes mozzanatait, hanem hogy gondosan elraktározzák a múr kész filmszalagokat, amíg azok illetékes hely. re eljutnak. Erre a célra az operatőrök különleges hőpalackot szerkesztettek, amelyben a filmanyagot a szükséges időpontig kellő hőmérsékleten megőrizték." A rendezők és operatőrök úgyszólván együtt harcoltak ar kínai nép csapataival, résztvettek a menetelő hősök életében, megosztották velük sorsukat — ez magyarázza, hogy olyan életesen sikerült ebben a dokumen tJáris filmben érzékeltetni, hogyan születik újjá ez a csaknem félmilli'árd lelket számláló nép évezredes rabságából. Egy paraszt elgyötört, szenvedés árkolta aroán felderül a mosoly és ez a mosoly emléket ébreszt fel bennem. Kis Buddha szobrocskákat árult, amolyan olcsó terrakottát, amely aligha látott kínai földet, bárhogy bizonygatta tört németséggel árusítója. Sromoró lngíáaaal járt a kávéhár aaottaiel közt, olyan világtól idegenen, olyan földhöznemkötörten, mintha testetlen volna, a szemei, ezek a furosa ferde szemek, mintha egy halálosan bántalmazott ifjú tekintete lettek volna, akit barbár kezek megvesszőztek. Az ártatlan állatok szelíd elámulása ragyogott bennük, a puha avar fölött suhanó őzeké s a veszély előtt megtorpanó lovaké, selymes szemek, amelyekből a teremtmények bánata és végtelen öntudatlanaá-ga tekint. Egy űzött állat fájdalmas szeme volt és mégis oly embari a riadtságával és félelmével, amit durvaság ültet ki az arcra. Es ez a kínai árus mosolygott. Idétlenül és borzalmasan, ahogy csak a nyomor tud mosolyogni, amikor megtűrik és aprópénzzel hosszabbítják meg éleiét. Akkoriban valahol azt olvastam, hogy egty razsiánáj vagy negyven ilyen buddha-árust találtak egy rettenetes 'xiuban, egymás hegvén-hátán boldog ópiumálomban ... Talán ennek a nyomortól hozzánk űzött, szánalmasan mosolygó árusnak harcos fia vitte büszkén a győzelem büszk- lobogóját felszabadított városa utcáin a győztes katonák élén. Vagy a lánya táncolt lágy és szine* selymekben az ünneplő milliós tömeg közt 1949 október 1-én a pekingi Vörös Téren, ahol Mao-Ce-Tung kikiáltotta a K m>3.i Népköztársaságot.. a A színekben tobzódó film ezzel a győzelmes nappal Kf>?d?dik. a felszabadult millió töm-g mámoros ünnepével, a zászlóerdőtől pirosló térnek viharos örömével és szinte jelképesen gyönyörű tavaszi kénekkel zárul, a felszabadult kínai nép tavaszával Egy negyedszázad harca után a katona le teszi a fegyver, hogv sarló és kalapács után nyúljon és megkezdje az építés hatalmas munkáját. Ebben a roppant kiterjedésű országban a legfőbb érték az ember lett. afeiszabadult ember, aki Mao-Ce-Tungról és Sztálinról énekel, akik meghozták a boldog jelent és megalkotják a boldog jövő minden előfeltételét. Számunkra hatalmas tanulsággal zárul Konaztantin Šimonov filmje Kína népének harcáról, győzedelmes útjáról és felszabadulásáról A tények megdönthetetlen ereiével megmutatja nekünk, hogy a háborús uszítóknak minden mesterkedése kudarccal fog végződni, mert a felszabadult hősi kínai nép is ott menetel a Szovjetúnió vezette béketábor sorában, hogy építő munkája gyümölcsét és a világ békéjét a legnagyobb áldozatok árán is megvédje. Milliók áldozatából megszületett ae új élet és az úi igazságos rend, s az új rend kínai őrzőinek nevében mondhatta Mao-Ce-Tung 1949 októberében: „Hadd reszkessenek tőlünk a belföldi reakció és a külföldi imperializmus, hadd szitkozódjanak, hadd szórjanak ránk százféle átkot. A szabad kínai nép töretlen erőfeszítéssel meg. . . .i • • i >

ŕ valósítja nagy céljait." EGRI VJKTOR. hirdetett programm hatása alatt a következő kérdéssel fordult Vorosilovhoz: — „Valóban meglesz ez, fiúk? — Miért ne? A gyárakat mi építettük, a bányákat mi vájtuk ki. Csakhogy csalással elvették tőlünk. A cfeaIás pedig Cérnaszál, nem acéldrő^, egyszer majd eltépjük! — feleli a daw ru kezelő. — Életünket adjuk érte, hogy Igy legyen. Az egész életünket! — Parhomenko öklével a térdére üt. — Bízhatom a Pártban, fiúk? — A Pártot mi, munkások, építettük fel. Miért ne bíznánk a munkások' pártjában? — mondia Vorosilov darukezelő és néhány ágat dob a tűzre. — Akármerre jársz, a Párt embereivel találkozol mindenütt." A donvidéki pártszervezet luganszki csoportja volt a legerősebb a Don vidékén. 2000 tagot számlált. Vorosilov fontos pártmunkát, röpiratterjesztést bíz Parhomenkóra, aki ügyesen teljesíti megbízatását és az általa terjesztett kiáltványból egyetlen példány sem jutott provokátor kezére. Vorosilov beve. zeti a pártba, 1905 februárjában és októberében sztrájkok szervezése körül tűnik ki s októberben rábízzák a luganszki munkások tüntetésének vezetését a cár által megígért „szabadságjogok" ellen s a munkások letörésére és a pogromra készülő burzsoá söpredék és fekete százak megfékezésére. „Ragyogó évek voltak ezek. Az ifjú

1 és égő ajkakon új értelemmel csendült meg ez a szó: „elvtárs" Sokat jelentő, titokzatos szó volt, útat mutatott, tanácsot adott, tanított. Egyesítette a makacsságot a bátorsággal, a tehetséget a szorgalommal, a dalt a munkával, a munkát a harccal. Ogy vágott bele az ellenségbe, mint a robbanó lövedék. Arra késztetett, hogy alkossunk, szóval is, tettel is. S a munkásokból egy másik szó visszhangzott rá: „sztrájk". Óriási tömegekben acéllá kovácsolódott a nép haragja, szörnyű, mindent letipró hulám torlódott fel bennük." Ez jellemzi a luganszki munkásság hangulatát 1905-ben. Ebben az évben Parhomenko már Lenin olvasója és Le. nin neveltje. Képességeiről bizonyságot tett az a körültekintés, amellyel a tüntető munkásságot vezette, ahogyan a fekete-bandákat megszalasztotta s az Uszpenszki-téren Luganszkban a legszálasabb rendőrt lehúzta lováról, lovát lenyergeli, a nyerget átdobja egy kerítésen, s a lovat — a későbbi lovasbrigád-parancsnoknak első zsákmányát — megszalasztja. Néhány nap múlva egy pogromra felvonuló csoport szétverésével tünteti ki magát. 1906-ban a luganszki ' pártvezetőségnek hatalmas feladatokkal kellett megbirkóznia. A város körzetében a proletár-diktatúra egy neme alakult ki. Vorosilovot, mint a luganszki bolsevikok vezetőjét 1905 decemberében letartóztatták, s a luganszki munkások általános sztrájkjának volt köszönheti, hogy a harkovi törvényszék 1906 októberében felmentette. Parhomenko 1906-ban a parasztság körében agitált s eléri, hogy szülőfalujának szegény gazdálkodói felkelnek a zsaroló földesurak földbérletét követelései ellen. A felkelést katonasággal törik le, de a parasztmozgalmak néhány rendKÍvül izgalmas napot okoznak az úri osztálynak. Parhoffienkónak menekülnie kell, majd elfogják s mikor négy esztendő múlva, 1910-ben kiszabadul és megvetéssel elutasítja azt az ajánlatot, hogy a cári rendörségnek konfidens szolgálatokat tegyen, újra kétéves börtönnel sújtják. Jön az első világháború, a gyárosok és a földesurak búsás extraprofitokat zsebelnek be, de a luganszki Hartrnamvgyár a békebeli béreknek csupán egyharmadát fizeti A nyomor és az éhínség új sztrájkokat szít fel. A zúgolódó munkásokat frontraküldéssel fenyegetik, Parhomenkót, mint sztrájkvezetőt be is vonultatják. öt azonban sem a börtön, sem a kényszerű katonai szolgálat nem töri meg. És 1917 februárjának végén, mint a proletárcselekvés egyik élenjáró irányítója, a moszkvai Marinszkij kerületben fegyvere» munkásbajtársakat vezet a rendőrség lefegyverezésére. Maid Luganszkba hívják, ahol átvette a Vörös Gárda parancsnokságát. Vorosilovval együtt vezeti a bolsevikok harcát a luganszki szovjet mensevik és eszer tagjai, valamint megalkuvó kadet-elemek ellen. A reakció különböző árnyalatú képviselői és a munkásárulók körmükszakadtáig ellenszegülnek a bolsevikok felfegyverzésének. Az Októberi Forradalom győzelme után a földesurak, a papok és a tőkések bármilyen szövetségessel szívesen összefognak a szovjet hatalom ellen. Hódolatos örömmel üdvözölték 1918 februárjában az Ukrajnába bevonuló németeket, akik élelmet és nyersanyagot akartak rabolni, hogy nyugaton folytatni tudják a harcot. (Folytat juffj