Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-02 / 52. szám, péntek

J 1951 március 2 UJSZO Mit adott nekünk a Február Mi, Csehszlovákia dolgozói különösen emlékezetünkbe kell, hogy véssük, hogy mi történt 1948 február 25-én, azon a nevezetes napon, amikor Gottwald elvtárs "vezetésével sikerült véglegesen a reakció fölé kerekednünk. Végleg kivettük a hatalmat azok kezéből, akik el akarták adni hazánkat, nyomorba, nélkülözésbe akarták taszítani a munkásosztályt, hogy visszaállíthassák kapitalista államrendszerüket. Döntő csapást mértünk Trumanék hü bérenceire, a munkásárulókra és most bebizonyítjuk, hogy nélkülük is fel lehet és fel tudjuk építeni a virágzó, boldog Csehszlovákiát. Biztos megélhetésünk, rendszeres, becsületes munkánk megszabadított minket attól a félelemtől, hogy mit hoz a jövő, lesz-e holnap munkánk, lesz-e mit enni adni gyermekeinknek. Nem fenyeget a tíz koronás munkanélküli alamizsna segély. A gyermekek és öregek nyugodt megélhetését • szociális gondozási alap biztosítja.. Emlékezzünk csak vissza, dolgozó testvérek, hogy milyen harcot kellett folytatni felszabadulásunk előtt a mindennapi kenyérért. Igen, áru, az volt bőven. Az üzletek, a raktárok tele voltak, szállított Amerika! Az itteni gyárak azonban leálltak, kellett a piac a háborús uszítóknak. Csak az volt fontos nekik, hogy a saját áruikat piacra tudják dobni, mit törődtek ők azzal, hogy a kis államokban milliók váltak munka- és kenyérnélkülivé. A nagybirtokosok, a gyárpsok, a bányamágnások nem azt nézték, hogy a munkásuk eltarthassa keresetéből családját, hanem hogy a saját pénzeszsákjukba minél többet tömhessenek. Ugyanezt a politikát folytatják ma a nyugati imperialisták a marshallizált országokban. Olaszországba, Franciaországba és a többi kisebb nyugati államokba Amerika szállít árút. Az üzletek tele vannak, csak munkája és pénze nincs a munkásnépnek, hogy az árút megvásárolja. A gyárakat leállították, hogy az amerikai háborús uszítóknak piacük legyen és legyen hova szállíta ni saját áruikat. A marshallizált álla mokban egymást követik a sztrájkok, általános a munkanélküliség és a harc a mindennapi kenyérért. Nem hinném, hogy bárki visszakívánná az ilyen átkos rendszert, hogy ismét hosszú kilométereket akarna naponta gyalogolni munka után járva, mert hiszen még vonatra sem volt pénze. Nem, mi ezt nem akarjuk. Mi harcolunk a békéért és . megvédjük azt, hogv minden egyes munkásnak, minden dolgozónak biztosítsuk a jobb holnapot. A mult szenvedései köteleznek minket arra, hogy bárhol is álljunk a munka frontján, a reakciót csirájában elfojtsuk, hogy a kishitűeknek megmagyarázzuk, mit is akar népi demokratikus kormányunk és vezető Kommunista Pártunk. Azt akarják, hogy minden dolgozó emberhez méltóan éljen, hogy joga legyen a munkához, hogy minden ember tisztességes megélhetést biztosíthasson családjának. Megszüntetik az embernek ember által való kizsákmányolását, életszínvonalunkat napról napra emelik. Ezt el kell ismernünk és ezzel a tudattal kell építenünk az ötétfes tervet. Mindezen lehetőségeket dolgozó népünk becsületes összefogása 198 februárjának dicső napjaiban hozta létre Kommunista Pártunk és Gottwald elvtársunk vezetésével. Bartal István, Ipolyvisk. • ^ A korompai példa éberségre és as osztályellenség elleni fokozott harcra int A breznobányaí hídépítőiizemben Hétfőn, február 26-án d. u. egy órakor elnémult a gyár munkazaja. Mindenfelől munkazubbonyba öltözött dolgozók siettek az étterem felé, hogy résztvegyenek a Februári győzelem harmadik évfordulójának megünneplésén. Az ünnepséget Rostár Klára, az üzemi ROH-klub elnöke nyitotta meg A himnuszok elhangzása után Rozsnyo József elvtárs elszavalta Petőfi: ..Egy gondolat bánt engemet" c. versét, míg Olestiak elvtárs Fraňo Kráľ: „1948 Februárja" című versét adta elő. Ezután Barutiak elvtárs, az üzemi pártszervezt titkára ünnepi beszédében rámutatott a februári győzelem jelentőségére egész dolgozó népünk szempontjából. A beszédet az üzem alkalmazottai lelkes éljenzéssel fogadták. Az üzemi szavalókórus fellépése után az ünnepség a muunka dalának zenekari előadásával véget ért. R. József Brezno n/Hronom Februárt ünnepelt Muzsla A Kommunista Párt, az EFSz, a Csehszlovák Nőszövetség, a CsISz és a többi tömegszervezetek, valamint iskolák a muzslai kultúrházban együtt ünnepelték a munkásosztály februári győzelmének harmadik évfordulóját. A gyűlés megnyitása és a himnuszok eléneklése után ismertették 1948 februárjának döntő jelentőségét országépítésünk, a reakció legyőzése és hazánkban a szocializmus győzelme szempontjából. Az ünnepi beszédek után kultúrelőadás következett. A kultúrműsor után a jelenlevők elénekelték az Internacionálét és lelkesen hitet tettek a mellett, hogy Muzsla népe megértette Gottwald elvtárs felhívását, szilárdan kitart a szocializmusért és a békéért folyó harcban. G a j d a Ferenc Muzsla. Ünnepeltük a Vörös Hadsereget # Résztvettem a Vörös Hadsereg megalapításának Párkánvban megtartott emlékünnepélvén. Minden tekintetben szép és lelkes volt az ünnepély. Öröm volt nézni néphadseregünk derék. fiatal katonáit, amint felsorakozva, feltűzött szuronvokkal álltak az emelvény körül Mindenki érezte, hogy ezek a cseh. szlovák és magyar fiúk. akiknek új szelleme már egv a szovjet katonaság szellemével, a béke igazi védői. Az ünnepi beszédek után megkoszorúzták a Párkán v-körül elesett szovjet hősök sírjait. Az ünnepi aktus résztvevői megilletődve emlékeztek meg a hősökről, akik a mi szabadságunkért, a világ népeinek szabadságáért itt estek el a Duna és a Garam oartián. Nekem is eszembe iutottak az első szovjet katonák, akikk ' találkoztam és akiknek életemet köszönhetem. Eszembe jutott Doborgaz-sziget, amelynek nádasaiban hetekig bujdokoltam másodmagammal, mint szökevény a nyilas, nácista tábori csendőrök elől. Felfedeztetésünk azonnali halállal lett volna egvenő. Hála a doborgaz-szigeti derék halászoknak, ez nem történt meg. 1945 április 2-án lódobogást hallottunk az úton. Közelebb osonva. Ismeretlen egyenruhám katonákat láttunk közeledni. Beszédjükről azonnal tudtuk, hogv olvan régenvárt megmentőink érkeztek meg. Tudtuk, hogy többé nem kell fenevadak módjára bujkálnunk, csak azért, mert nem akartunk a Vörös Hadsereg ellen harcolni. Eldobáltuk- fölöslegessé vált fegyvereinket, kiszaladtunk az útra és sirva-nevetve öleltük és csókoltuk a szovjet katonákat. Azonnal cigarettával és kenyérrel kínáltak meg minket és biztató szavakkal utunkra bocsátottak. Ilyen volt találkozásom a szovjet hadsereg tagjaival. Megemlékezni róluk, számomra mindig ünnepi pillanatot jelent. BIRCSAK JÓZSEF. munkáslevelező. Köbölkút. Állami gépállomás. A Vörös Hadseregnek köszönhetjük Hazánk minden józanul és becsületesen gondolkodó dolgozója tisztán látja, hogy a győztes Vörös Hadse' regnek köszönhetjük mai népi demokratikus rendszerünket, munkáskormányunkat és a dolgozó nép felemelkedését. A mult rendszerről csak elkeseredetten beszélhetünk. A kapitalista zsarnokok járomban tartották a népet és állatként hajtották, semmibe sem vették. A Szovjet Hadseregnek köszönhetjük, hogy ma szabadon ünnepelhetjük a dolgozó nép győzelmét és a béke zászlaja alatt erőnket az imperialisták ellen fordíthatjuk, akik még ma is háborút akarnak. A szegény népet újra gyilkolni és szipolyozni szeretnék, nem törődve azzal, hány gyermeket tesznek árvává, hány anyát és tehetetlen öreget földönfutóvá, vagy nyomorékká. Ma már nem kell ezektől a kizsákmányoló uraktól félni. Felszabadulásunk és 1948 februárja fordulatot hozott életünkbe. Vörös zászlónkat már bátran lengetheti a szél, a reakciósok, a világ háborús uszítói többé már nem kerekedA munkás nehezen felejt. Nem veszhetnek ki emlékezetéből az elmúlt évtizedek keserves napjai, évei, amikor csak sóvárgott a jó után. Keze leszakadhatott a sok munkában és még akkor sem térhetett haza családjához boldog mosollyal az arcán és nem mondhatta feleségének: „nesze asszony; vegyél ruhát, játékokat a gyermekeknek". Akkor már annak is örült, ha munkát kapott és a garasokból kenyeret vehetett. A kapitalistáknak nem volt érdekük, hogy a dolgozóknak állandó alkalmazást biztosítsanak. Csak a saját érdekeiket tartották szem előtt. A hazai burzsoá elemek a külföldi tőkésekkel szövetkeztek és nem törődtek a munkásság helyzetének javításával. A nyerészkedési vágy annyira elhatalmasodott rajtuk, hogy „ezer és ezer munkás vérére, könnyeire, az özvegyek és árvák szerencsétlenségére építettek", — ahogy a Pravda Chudoby 1921 március 15-i számában írté. A hírhedt Rimamurányi-tJársaság, amelynek csak Szlovákiában kilenc üzeme volt, a gömöri bányászokat havonta csak két hetet dolgoztatta. De még rosszabb volt a helyzet a ko. rompai vasüzemben. Ezt a hatalmas gyárat is a Rimamurányi-társaság tőkései bitorolták. Podhradský főmérnök. a munkásság egyik főhajcsára, ezt írta egyik levelében egy Bosini nevű munkásnak, aki megelégelte a kapitalista garázdálkodást s nem jött munkába: „Ha nem jön azonnal dolgozni, csendőrökkel hozatom be és kiköttetem..." A munkás nem felejt. Hogy is felejthetné el azokat az időket, amikor a saját bőrén tapasztalta a kizsákmányolás minden keservét. Kurilla István 30 évvel ezelőtt a Korompa közelében lévő alsószalánki bányában mint lakatos dolgozott, A vasgyár innen kapta a nyersanyagot. Jól emlékszik arra az időre, hiszen két hetet ült a börtönben azért, mert résztvett a korompai dolgozók forradalmi megmozduláséban. A munkásság szervezkedett, jogaiért harcolt. — A kapitalistáik ürügyet kerestek — mondja Kurilla elvtárs —, hogy a munkásmozgalmat szétrobbantsák. Féltek a dolgozók egységétől. Nem adták meg azt, ami bennünket megilletett. S az elvtárs elmondja harminc év előtti lázadásuk történetét. Az izgazgatóság épülete előtt egybegyűlt munkásasszonyok lisztet, kenyeret követeltek. A csendőrök rálőttek a tüntetőkre. Négy proletárt lőttek agyon és tizenhatot súlyosan megsebesítettek. A sortűzre és a vésztjelző sziréna hangjára kizúdult a gyárból a munkástömeg. Az első lövést leadó Kroup őrmester fülét az egyik munkás lapáttal levágta. A csendőrök félelmükben elkotródtak. Podhradský főmérnök az ablakból gúnyosan mosolygott, amikor a dolgozók halottjaikat és sebesültjeiket akarták elvinni. A munkástömegben fellobbant a bosszú lángja. A főmérnököt kihurcolták az irodából s a síneken agyonverték. Ekkor közéjük lőtt Lukács főszolgabíró, aki rendet akart teremteni. A fellázadt munkástömeg őt is agyonverte. Lúkácsék néhány nappal azelőtt a csendőrökkel vagy harminc Kurilla István. kommunistát vitettek el Korompáról. — Ez az állam nem volt a miénk! — fakad ki Kurilla elvtárs —, de mi Leninben bíztunk akkor is. A lövöldözés, a vésztjelző sziréna hangja a munka beszüntetésének, a gyár leépítésének jele volt. A tőkések jobbnak látták, ha elmenekülnek ebből a kommunista fészekből. — A munkába mlár csak úgy vettek fel, hogy az igazgatóság fenntartotta magának az azonnali elbocsátás jogát. 1921 szeptemberében háromszázan, 1922-ben pedig már mindnyájan munkanélküliek voltunk. A gyárat leszerelték, eltűntek a magaskemencék kéményei ... Korompán megszűnt az élet... Sokan közülünk kivándoroltak. — Később csak az alsószalánci rézbányában újítottak fel a munkát. 1937-ben Korompán rézgyárat építettek. Itt a munkásság egy része tudott csak elhelyezkedni... A háború alatt a németek ezt is lerombolták. A kommunisták nem feledkeznek meg a vörös Koromnáről A felszabadulás a korompai dolgozókban is felébreszttte az új, szebb élet reményét. Küldöttségeik eljutottak Bratislvaáiba, Prágába. Gyárat kértek. Sokan, a reakciós pártok vezetői, csak ígérgettek. Egyedül Kle- ment Got-twald elvtárs adott határozott választ. Kijelentette, hogy Korompán fel kell újítani a szétrombolt ipart. S erre csak 1948 februárja után kerülgetett sor, amikor a dolgozók vették kezükbe az ország ügyeinek irányítását, amikor az elmúlt kapitalista rendszer ígérgető vezetőire emlékeztető hazai reakcióval leszámoltunk. 1948 áprilisában, amikor ünnepélyes keretek között lerakták az új korompai üzem alapkövét, Široký elvtárs többek között a következőket mondotta: — Új időknek kellett bekövetkezniük. A kapitalistáknak el kellett tűnni, a hatalmat a népnek kellett átvenni, hogy a gazdaság és egész fejlődés célja ne a kapitalisták nyeresége, hanem a dolgozó ember, a nép, a köztársaság szükségleteinek kielégítése legyen . .. Népünk sorsára a februári napok után többé sohasem lesz hatással az úri politika. A korompai példa arra tanít bennünket. hogy csak a népi demokratikus rend képes a dolgozó ember színvonláét emelni és öt a válság, a munkanélküliség ellen biztosítani. Csak a népi rend biztostja a munkát és az igazságos bérezést... — Bizony elvtárs, — mondja Kurila István, aki most az új elektrotechnikai üzem pártszervezetének elLipták Bertalan. nöke s ötvenötéves kora ellenére a szerszámműhely élmunkása lett, — előbb a reakciósokat kellett levernünk. Ök sohasem lehetnek a mi embereink. S a kommunisták nem feledhetnek fölénk, mert érzik egységes erőnket. Mi dolgozók, munkánkkal mutatjuk meg, hogy harcolunk a békéért. Normánkat teljesítjük és állandóan szilárdítani igyekszünk, hogy támogatásunkat érezzék a koreai szabadságharcosok is. Megmutatjuk, hogy 1 a munkásnő többé nem eszköz a tőkése kezében és ezt az érzést igyekszünk megerősíteni a nyugati imperialista államok elnyomatásában szenvedő munkástársainkban is. Kély Ferdinánd, munkáslevelező, Nána, állami birtok. keztek meg a vörös Korompáról.., Közel három év alatt felépült az új üzem. Munkánk van. S a dolgozók létszáma állandóan, növekszik. — Most rajtunk, a munkásságon a sor, hogy megmutassuk, hogy ezt a gyárat valóban megérdemeljük. Ha a múltban Korompa „bolsevik fészek" tudott lenni ét a csehszlovák burzsoázia még a csendőrök fegyvereivel sem tudott bennünket megtörni, akkor most az építőmunka bolsevista központja akarunk lenni, hogy példát mutathassunk más gyáraknak és falvaknak ... Üzemünk új nevet kapott. Gyárunk léte szoros«» összefügg a februári eseményekkel. 1921 februárjában zajlott le a korompai dolgozók forradalmi lázadása a kapitalista rend ellen, 1948 februárjában a munkásság kiverta a kormányból a reakciósokat és ez a győzelem tette lehetővé nálunk is az új üzem építését és ezért elhatároztuk, hogy üzemünk a „Februári győzelem-üzem" nevét fogja viselni. ' • Ifjúságunk kövesse Szvobodát, — mondja Lipták elvtárs, a régi kommunista harcos. Lipták Berlplan már 61 éves. Harminc évvel ezelőtt Maurer elvtárs vezetésével ő is a korompai dolgozók mozgalmának egyik főszereplője volt. Most az új üzem igazgatóságának ka. pusa, a szocialista sajtó terjesztője. — Azelőtt is terjesztettem a mi Ságjainkat — mondja mosolyogva — amikor még Gottwald elvtárs szerkesztette a Pravda Chudobyt... — 1922-ben, amikor megszűnt • munka, leállították az üzemet, nekünk kisebb segélyeket adtak. Mi meg munkát követeltünk. A Kommunista Párt harcolt a mi üzemünkért, azért, hogy. újból fellobogjon a tűz a magaskemencékben. A burzsoázia a munkásság egységét meg akarta törni. Szétforgácsolták a szakszervezetet. A vörös szakszervezet ellen dolgoztak a többi szakszervezeti csoportok. A kapitalistákat kiszolgáló szociáldemokraták az üzem leszerelésére ösztönöztek ben. nünket és új gyárat ígértek. Csendőrökkel fenyegettek; de mi nem hátráltunk meg. Aztán beszüntették á segélyt. Erre gyűjtési akciót Indítottunk, a gyárat semmi áron sem akartuk leszerelni. — De nagyok voltak a családok, sok volt a gyerek Enni, ruházkodni kellett. A munkások nem bírták ki, s ha csak néhány hónapra is kaptak munkát, mégis megkezdték a gyár leszerelését. — Sohasem szabad elfelejtenünk a munkásosztálynak a kapitalisták elleni súlyos és áldozatos harcát. Főleg ifjúságunknak kell ebből a küzdelemből erőt és hitet meríteni — folytatja Lipták elvtárs, a régi kommunista harcos, — Ifjúságunknak nagy lehetőségeket biztosít a népi demokrácia. Tanulhatnak, fejlődhetnek, amiben mi egyáltalán nem részesülhettünk. S ezeknek a jogoknak jelentőségét sokan még nem értették meg. Vegyenek példát a múltból, anikor verekednünk kellett a munkásság jogaiért. Harminc évvel ezelőtt a 18 éves Heinisch, a húsz éves Szemenák József korompai ifjúmunkások ő érettük is áldozták fel életüket, hogy jobban és szabadon élhessünk valamennyien. Ifjúságunk élete most virágzó lett. Fokozzuk a békéért folyó harcot, hogy ne kelljen ifjúságunknak vérét hullatnia, boldogságát elveszítenie. Ifjúmunkásaink kapcsolódjanak be erőteljesebben a szocialista építőmunkába, munkahelyeiken legyenek éberebbek és fokozzák az osztályellenség elleni harcot, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg a harminc év előtti korompai események ... Akkor ígéretet tettünk hősi halottainknak, hogy letörjük a reakciósokat, a kizsákrnányolókat. S ígéretünknek a Kommunista Párt vezetésével eleget tettünk. Most becsületes munkával a békéért kell küzdenünk. Ifajúságunk kövesse Szvoboda elvtársat, 21 éves sztahanovistánkat, aki igyekezetével példát mutat valamennyi ifjúmunkásunknak, akiknek nem szabad szégyenben maradniok. Mutassák meg valamennyien, hogy tudják őt követni, szocialista módon dolgozni, harcolni a békéért. P. B.