Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-29 / 74. szám, csütörtök

1951 március 29 UJSZ0 3 Korytnicáról Rózsahegyre indulunk a keskenyvágányú vasútvonalon. A törpe kis mozdony prüszkölve szuszog a hatalmas hegyek és dombok mentén és úgy rázza az utasokat, mirít valami rendes tehervonat. Március végét, a tavasz első napjait jelzi a naptár, de úgy tetszik, mintha az éghajlat és a táj mit sem törődne a naptárral. Sürü hópihék kavarognak a metsző hideg levegőben és süvítő szél nyargal a hegyek és dombok között. Itt-ott négy-öt domb összehajol, mintha egy család tagjai lennének, aztán minden átmenet nélkül következnek a hatalmasan kiugró sziklás csúcsok ötletszerűen és ragyogóan. Igen, ragyogóan, mert útunk további részén a sürü hópihék között már áttör a meleg tavaszi fény és sárgás árnyalatot kapnak a hópelyhek. Messziről úgy tetszik, mintha fürészpor hullna és a tavasz körfűrésze támadja a téli fagy hatalmát. A sürü hópihék már a tavasz termékeihez tartoznak, erőtlenül szállnak, hullnak lefelé, mint fürészpor a mozgó körfürész éles fogai alatt. Mire Rózsahegyre érünk és törpe vonatunk elhalad a papírgyár óriási fatelepe mellett, már ragyogó tavaszi nap fogad bennünket. A város utcáin végigszáguldoz a tavaszi szél, mintha halaszthatatlan, sürgős parancsot kapott volna, hogy felszárítsa a hópihék nyomán támadt tócsákat. Egyszóval itt Rózsahegyen is megindult a tavaszi nagytakarítás. Ebéd után érkezünk a Leninről elnevezett textilgyárba. Az egyik műszak épp most fejezi be napi munkáját és a gyár bejárata előtt már gyülekeznek a második műszak dolgozói. Fiatal lányok, asszonyok érkeznek, színes, tarka kendőkben, hímzett, rövid réklikben és vidáman beszélgetve sietnek munkahelyük felé. A hangszóró vidám dalokat zeng, a a napfény még ragyogóbbá válik, mintha valaki még egy égőt gyújtott volna meg. A tavaszi nap, még ha rövid időre is, de bőségesen ontja ragyogó napsugarait, bearanyozza a második műszak dolgozóinak fürge mozdulatait, bearanyozza a környező gyár hatalmas lakóházait, ahol munkások és élmunkások nyertek elhelyezést a felszabadulás után épült hatalmas, korszerűen berendezett háztömbökben. Békét áraszt itt a táj, a dolgozók úgy jönnek, mintha haza, otthonukba érkeznének. A gyár bejárata előtt, ahol az óriási kirakatokban ezelőtt estélyiruhás hölgyek hirdették volna a fényképész művészetét, most élmunkások nagyított fényképei hirdetik a dolgozók munkateljesítményét pontos számokban kifejezve, hogy ki, mennyivel járult hozzá szobiztonság, amely ma bennem él, adja meg nekem as erőt, hogy komoly munkát régeshessek" A rózsahegyi textilgyár dolgozói közt mellett és 220 százalékra teljesíti a normát. Hatan vannak testvérek, apja kőműves. Havi keresete meghaladja a 4500 koronát. Krizsák Jolán 17. esztendős, két éve dolgozik a gyárban, ugyancsak a szövődében, 24 gép mellett és 208 százalékra teljesíti a normát. Apja bányász, ketten vannak testvérek, havi keresete meghaladja a 4000 koronát. Mindkét lány arca vidám, elégedett. Amikor feltettük nekik azt a kérdést, hogy mi ösztönzi őket arra, hogy élmunkát végezzenek, habozás nélkül mosolyogva azt válaszolják, hogy a Béke. Magatartásuk határozott és mondanivalójukat meg is magyarázzák. Azt állitják, hogy eddigi tapasztalataik azt bizonyítják, hogy munkájuk szerves összefüggésben van a békével, az elégedettséggel. Ha jobbat és többet termelnek, akkor mindenkinek több é* jobb vászon, meg ruhanemű jut és ezáltal a munkások otthonaiban nagyobb az elégedettség. Ha ügyesen és seorgalmasan dolgoznak, akkor nemcsak többet, hanem olcsóbban is termelnek és ezáltal a dolgozók olcsóbbaa hozzájutnak az áruhoz. A továbbiakban hangsúlyozzák, hogy munkakörükkel meg vannak elégedve, jó bánásmódban részesülnek és nem szenvednek semmiben hiányt. Munkájuk és megélhetésük biztosítva van, nem kell attól félniök, hogy holnap elfogy a munka, ahogy ezt a régi munkásnők mesélik és ahogyan otthon is tapasztalták gyermekkorukban, amikor apjuk gondoktól terhelten ténfergett a ház körül és anyjuk naponta vívódott az ebédgondokkal. Az elkeseredés, a gond mindennapi vendég volt náluk. Ma mindez eltűnt az otthonukból. Becsületes munkájukért megszerezhetik mindazt, amire szükségük van. Ezért igyekeznek szorgalmasan dolgozni éa törekednek arra, hogy egyetlen napra se maradjanak ki a munkából, nehogy gépeik gazdátlanul álljanak. Bűnnek, lelkiismeretlenségnek tartják annak a munkásnak vagy munkásnőnek a viselkedését, aki felelőtlenül kimarad a munkából. Bizony van úgy is, hogy KRIZSÁK JOLÁN élmunkásnö cialista építömunkánk sikeres eredményeihez. Büszkén, fegyelmezetten és önjtudatosan állnak ezek a munkások gépük előtt, mintegy figyelmeztetve a látogatót, hogy feladatukat hűségesen teljesítik és egyetlen pillanat'a sem feledkeznek meg arról, hogy fokozott munkateljesítményükkel megvédik a tartós • békét és felvirágoztatják a dolgozó nép békés otthonait. A BÉKE MINDANNYIUNK KÖZÖS ÜGYE Mivel nem akarjuk a dolgozókat feltartóztatni munkájukban, ezért helyesebbnek tartjuk, ha az első műszak dolgozóival beszélgetünk, akik most hagyják el munkahelyüket. Egyelőre két fiatal lányt ragadunk ki a lányok és asszonyok színes menetéből. Husták Ludmillát és Krizsák Jolánt. Ludmilla ma 20 esztendős, négy é a dolgozik a gyárban. Most a R,üti-szovödében dolgozik 24 gép túlórát vállalnak magukra csak azért, hogy behozzák az elmaradt munkás hanyagságát. Egyébként az a nézetük, hogy minden lánynak és asszonynak be kell kapcsolódnia a termelő munkába, mert a béke mindannyiunk közös ügye. EGY KOSUTI LÁNY A harmadik fiatal munkásnö Audi Gabriella. Közel egy éve dolgozik itt. Alig ért valamit szlovákul, de hangsúlyozza, hogy a szlovák munkásnők neki éppúgy, mint nővérének a legnagyobb készséggel siettek segítségére, amikor munkába léptek és meg kellett tanulniok a szövőgépek kezelését. Eleinte ő is szövőgépeken dolgozott, de gyönge szeme miatt nem tudta folytatni ezt a munkát. Most másfajta munkát végez, 50 gépnél orsózik. Fizetését órabérre kapja, nem úgy, mint nővére, aki már élmunkásnö és akkordra dolgozat, Nagyon sajnálja, hogy gyönge 3zeme miatt így lemarad, de a maga részéről mindent elkövet, hogy képességeivel hasznosítsa magát a gyárban. — Tökéletesen értem, mit jelent ma az építő munka — mondja lelkesen. — Nekem súlyos tapasztalataim vannak. Népes családból származom, tizenhármán vagyunk testvérek, köztük én a legfiatalabb és apám, aki kovács volt, bizony nem tudta megkeresni azt, ami egy ilyen AUDI GABRIELLA nagy családnak kellett. Anyámnak is napszámba kellett járnia, hogy legalább elegendő kenyerünk legyen. De szüleim igyekezete nem volt elegendő, az állam pedig igazán nem törődött azzal, hogy meg van-e a mindennapi kenyerünk, vagy sem. Én még fiatal vagyok, sokat nem tanulhattam, mert hiszen csak akkor jártam iskolába, ha nem volt munka, ám éppen ezért a különbségét" a mai és az elmúlt életmód között pontosan meg tudom ítélni. Én már nyolcéves koromban kijártam a gyári földekre dolgozni, hogy valamit kereshessek és meg legyen a mindennapi betevő falatom. — Mit is mondjak — folytatta kipirult arccal. — Kosuti lány vagyok és jól tudom, hogy ezelőtt a munkás nem akkor dolgozott, amikor neki a munkájából élni kellett, hanem akkor, amikor a gazdagnak a munkájára szüksége volt. Soha egy munkástól nem kérdezték, hogy mit akar, hanem mindig csak parancsolgattak neki. Egy munkás azelőtt meg sem szólalhatott, ha mégis megszólalt, akkor fegyverekkel némították el, amint ezt a kosuti példa is bizonyítja. Igaz, hogy én akkor, a kosuti véres pünkösdi eseményeknél a világról mit sem tudtam, mégis, az akkori események úgy élnek bennem, mint rémsötét árnyékok és nem akarom, hogy ezek valaha is újra életre keljenek. Nem akarom, irtózom tőlük. Ezért dolgozom ma becsületes igyekezettel. Tudom, a szivem mélyén érzem, hogy munkánkkal a békét, a munkások békéjét őrizzük, azt a békét, amelyről Gottwald elnökünk beszél és amelyet nekünk, munkásoknak közös erővel, közös munkánkkal meg kell őriznünk. — Ezért akarok én élmunkásnö lenni! — fejezte be mondanivalóját a fiatal kosuti lány. Ugyancsak itt kell megjegyeznünk azt, hogy a rózsahegyi magyar anyanyelvű munkások magyar önképzőkört alakítanak most és az üzem kultúrestéjén magyar kultúrszámokkal fognak közreműködni. Ezzel párhuzamosan egy szlovák nyelvű tanfolyamot is létesítenek a magyar dolgozók kifejezett kívánságára. Egyébként a hetenként megjelenő üzemi lapban a magyar munkások hozzászólásokkal, cikkekkel járulnak hozzá a lap szerkesztéséhez. A FIATAL NAGYMAMA — AZ ÜZEM ELSŐ ÉLMUNKÁSNŐJE Fiatalos külsejü asszony áll előttünk; Boroviak Jolánnak hívják. Bölcs, ragyogó mosoly vonja be az arcát. Az üzem egyik munkáslevelezöje megsúgja nekünk, hogy ez az asszony a textilgyár első élmunkásnője. Munkájával olyan teljesítményt nyújt, r.mely az egész országban páratlan. Az asszony egész megjelenésében van valami nagyon vonzó és megnyugtató. Rendkívül szívélyes hangjából és egész magatartásából nyugočtság és szerénység árad. — Igen, harminc gépfejnél dolgozom — mondja mosolyogva. — Munkámmal csaknem három embert hedlyettesítek. Mindez természetes, kevés szakemberünk volt és ezért igyekeztem tudásommal a munkaerőket pótolni. Mivel 14 éves korom óta itt dolgozom ebben az üzemben, mi sem volt számomra természetesebb, mint hogy tapasztalataimat szocialista építőmunkánk szolgálatába állítsam. A felszabadulás óta nekem a gyár lett az igazi otthonom és ezért minden probléma, amely az üzemünkben felmerül, az én személyes problémám lett és azt úgy is oldom meg. Először 15 gépfejnél dolgoztam, aztán húszat kezeltem és amikor láttam, hogy fokozni kell termelésünket, összeszedtem minden eddigi tudásomat és rátértem a 30 gépfej kezelésére. — Az a biztonság, amely ma a szívemben él, adja meg nekem a tudást, az erőt, hogy komoly munkát végezhessek. Biztonság alatt értem azt, hogy érzem, hogy mindaz, ami itt a gyárban van, az a miénk és mindaz, ami itt történik, érettünk, munkásokért, a szebb és jobb jövőért történik. Bizony, azelőtt ez a biztonság nem élt bennem. Mindanynyiunkban állandóan ott dolgozott az a félelem, az a rettegés, hogy felmondást kapunk. Gyakran volt úgy is, hogy csali két napot dolgozhattunk hetenként és ez minden átmenet nélkül történt. Egyszerűen azt mondták nekünk, hogy nem dolgozhatunk többet, arról pedig, hogy miből táplálkozunk a hét többi napján, egyáltalában szó nem esett. Az urak előtt tapintatlanság, szemérmetlenség lett volna ilyesmiről beszélni. Ha valaki mégis szóba hozta, lázadónak számított és az uraknak gondjuk volt arra, hogy elnémítsák. Egyébként nem törődtek velünk, így tehát érthető, hogy mi sem törődtünk azzal, hogy fokozzuk a termelékenységet vagy hogy takarékoskodjunk az anyaggal. Hisz ilyesmi sem használt. A munka nem a mi érdekeinket, hanem a kapitalisták érdekeit szolgálta. • — Ma már nagyanya vagyok — mondja mosolyogva. És itt derül ki, hogy ez a fiatalos külsejü asszony, aki legfeljebb 30 esztendősnek látszik, már 31 esztendeje dolgozik az üzemben és mondanivalóját súlyos lin békeüzenete után magamra vállaltam, fnint egyéni kötelezettséget, hogy még ez év júliusában fokozott munkateljesítménnyel befejezem az ötéves tervet. Sztálin békeüzenetében pontosan ríiegmagyarázta nekünk, hogy kik a mi igazi ellenségeink, kik azok a háborús uszítók, akik fenyegetik biztonságunkat, békés építő munkánkat és nekem mint anyának és elvtársnönek csak egyetlen válaszom lehet erre, hogy fokozottabb munkateljesítménnyel erősítsem munkáshazánkat, * erősítsem mindannyiunk közös ügyét, a tartós békét. ANTAL PÉTER, AZ ÜJÍTÖ Az üzem több újítója közül sikerül Antal Péter géplakatossal beszélnem, aki ma 45 esztendős és 8 éve dolgozik az üzemben. A gépszereléseket ma ő vezeti az üzemben. Az üzem transzmissziókkal dolgozott eddig. Most minden gépre külön motort szerelnek fel. E szerelési munkákért A_ntal elvtárs a felelős. Szívesen vállalom munkámért a felelősséget és nem kételkedem benne, hogy ma minden öntudatos munkás nemcsak kötelességszerűen vállalja a felelősséget, hanem minden igyekezetével azon van, hogy önként többet és jobbat nyújtson. Az a tudat, hogy közös munkánkkal hazánkat felvirágoztatjuk, arra ösztönöz mindannyiunkat, hogy javaslatainkkal megkönnyítsük és meggyorsítjuk a munka menetét. Az öntudatos munkás ma körültekintéssel végzi a munkáját. Munka közben jutnak eszébe a legjobb ötletek. Apró hibákat fedez fel a gép berendezésén és boldog, ha egy-egy ötlettel ezeket a hibákat kiküszöböli. Igy például észrevettem, hogy az orsók alatt egy pléhtartó van, amely gyakran, amikor a gép működésbe lép, zavart okoz. Az a pléhdarab gyakran eltörte az orsót és ezzel nemcsak az orsó vált használhatatlanná, hanem az orsón lévő anyag is hulladék lett. Egy kis fej.törés után ezen olyképp segítettem, hogy a pléhet egy bőrdarabbal helyettesitettem, amely hajlékony és teljesen kiküszöböli a gyakran fellépő orsótörést. Apróságok ezek, mégis döntő fontosságúak a termelés foJ kozásánál. Arra a kérdésre, vájjon voltak-e a felszabadulás előtt is ilyen újítójavaslatai, a következőket válaszolja: — Nem! Nem is lehettek. Mert nem dolgoztam a szakmámban. Az volt a helyzet, hogy 1932-ben mi ia megéreztiik azt a nagy válságot, amely Amerikából indult és elárasztotta az egész világot. Tehát nálunk sem volt munka. Erös, egészséges fiatalember voltam és munka nélkül ténferegtem. Végre nagynehezen, ko* BOROVIAK JOLÁN, az üzem első élmunkásnője tapasztalatok támasztják alá. A fiatal nagymama így folytatja: — Határozottan állítom, hogy nekünk, munkásoknak legelsősorban a béke a legfontosabb. A mi helyzetünk egyre javul és fokozott munkateljesítményünkkel ezt a javulást csak meggyorsítjuk. Ezért nem elégszem meg a magam eredményével, hanem igyekszem a többi munkásnőnek is átadni tapasztalatai ma t és mun mu: nkan nftfev a módszeremet. Csakis közös val érhetünk el komoly eredményeket. Üzemünkben a munkaverseny egyre nagyobb tért hódít, munkásaink és technikusaink egyre újabb javaslatokkal állnak elő, hogy fokozzák a termelést. Ma már minden öntudatos munkás tudja, mi a kötelessége. A béke és Pártunk 30. évfordulójára üzemünkben minden den öntuda'os munkás kiveszi részét a májusi kötelezettségvállalásból. _ A magam részéről — feje-i be az üzem első élmunkásnője — Sztámoly összeköttetések révén soffőil álláshoz jutottam. Azért mondom, hogy komoly összeköttetések révén, mert előttem hetvenen pályáztak erre az állásra. Természetesen sofföri minőségben alaposan kihasználtak. Szó sem lehetett arról, hogy 8 órát dolgozzam naponta. Nem, annyit dolgoztam, amennyit kívántak tőlem, 12 órát és ha kellett, 14 órát is. Én bizony 10 év alatt, amíg soffőr vol. tam, egyetlen egyszer sem kaptam szabadságot. Arra pedig, hogy köveveteljem a szabadság pénzt, gondolni sem mertem. — Ilyen körülmények közt érthető — fejezi be Antal elvtárs mondanivalóját —, hogy ma, amikor népi demokráciánk gondoskodik minden dolgozójának a megélhetéséről, a dolgozó is mindent elkövet, hogy újítójavaslataival elősegítse a termelés fokozását. Én feltétlenül bízom kö. zös építő munkánk sikeres eredmé, nyében. Szabó Béla.