Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-02 / 52. szám, péntek

Világ proletárjai egyesüljete k J A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1951 március 2, péntek 2 Kés IV. évfolyam, 52. szám Lezajlott Pártunk Központi Bizottságának történelmi februári gyűlése. Csehszlovákia dolgozó népe feszült figyelemmel olvasta a lapokban Gott­wald, Slánský, Frank, Kopccký, Dolánský és Basťovanský elvtársak be­számolóit. Rövid néhány nappal a Központi Bizottság ülésszakának be­fejezése után az üzemi gyűlések száza', foglalkoztak Köztársaságunk gyorsabb előrehaladásának kérdésével. Dolanský elvtárs beszámolója nyomán újjab kötelezettségek születtek, békekötelezettségek, amelyek biztosítják a terv teljesítését és túllépését. Kopecký elvtárs jelentését a kémek és ügynökök csoportjának leleplezéséről mélységes megnyugvás­sal fogadták a dolgozók legszélesebb tömegei és hitük és bizalmuk a Pártban még jobban megerősödött, acéllá kovácsolódott és összeforrtak a Párt gottwaldi bosevik vezetésével. Csehszlovákia magyar dolgozói is megvitatták a délszlováklai üzemekben a Központi Bizottság ülésének ha­tározatait és határozatot hoztak, hogy még jobb munkával járulnak hozzá az ország, a közös haza szocialista felépítéséhez. Két ilyen üzemi gyűlésről adunk számot. Az első üzemi gyűlés az ara­nyosi állami birtok egész munkássá­gának jelenlétében pénteken reggel %7 órakor munkakezdet előtt zajlott le. A gyűlésen résztvevő munkásság foglalkozott Gottwald elvtárs jelenté­sével, foglalkozott Kopecký elvtárs jelentésével, megvitatta Dolanský elv­társ beszámolóját Bittér László, az állami birtok munká -ta, a Párt régi tag­ja, a következőket mondta: bármit is suttogott a reakció, mi mindig szilár­dan hittünk a Párt gottwaldi bolsevik vezetésében. Mi tudtuk, hogy Pártunk leszámol azokkal az elemekke 1 akik oda azért férkőztek be, hogv eltérítsék a Pártot a len'ni-sztálini vonaltól, gottwaldi ve­zetéstől. hogy újból visszaállítsák ná­lunk közős hazánkban a gyűlöl) kapi­talista rendet. — Mi nem akarjuk vissza a régit — mondotta Garai János elvtárs, mi tud­juk, hogy a gottwald' irányvonaltól való eltérés hova vezet. Az ellenség táborába. Két napjj vitázunk a párt­szervezetben azokroi a kérdésekről, amelyeket a Központi Bizottság ülése gyökeresen megoldott Az álenség előbb vagy utóbb leleplezi magát. És elhullik a szemét. — Akárhová nézünk — mondotta az üzemi pártszervezet titkára — az ara­nyosi birtokon már nyomát sem látjuk a régi kapitalista rendszernek Hatal­mas fejlődés eredménye nő itt ki kö­röskörül a földből és a birtok szorgal­mas dolgozói meg vannak győződve arról, hogy jó úton haladunk előre. Megvédjük vívmányainkat, kibővítjük sikereinket. Gottwald elvtárs. Široký elvtárs mindig számíthat ránk. (DélSzlaoiáttia magyar niiinfzássága szorosan felzárkózik a CsKP gottwaldi vezetése Jelentés az ógyallai traktordiamás és az aranyosi állami birtok dolgozóinak üzemi gyűléséről állomás műhelyében kezdetét vette az összüzemi értekezlet, amelyen, az ógyallai traktorállomás dolgozóival részletesen megvitattuk a Központi Bizottság határozatát, beszámoltunk Gottwald elvtárs, valamint Slánský, Dolánský, Frank és Basťovanský elv­társak nagyjelentőségű referátumai­ról. A több mint egyórás beszámolót az ógyallai traktorállarmás dolgozói a legnagyobb figyelemmel hallgatták végig, különösen azokat a részeket, melyekben ismertettük Gottwald elv­társnak a békeharc fokozásáról, a bé­kéért folytatandó munkánkról mon­dott szavait. Kopecký elvtiárs jelen­tését, a nyugati imperialista és a Tito-banda szolgálatában álló áru­lók leleplezését. Az ógyallai munkások, akik az öt­éves terv eddig teljesített szakaszán már sziámtalan esetben bizonyságát adták annak, hogy minden erejükből segítik a szocializmus megvalósítását, boldog megelégedéssel szívták ma­gukba a szavakat. A Párt Gottwald elvtárs vezetésével újból hatalmas győzelmet aratott, kivetette mágiából azokat, akik a Pártba aljas módon befurakodtak. Belülről akartak bomlasztó munkát végezni, hogy így valósítsák azt meg, arai az ipmeria'­listáknak kívülről nem sikerült. Az ógyallai traktorosok Dolánský elvtárs beszámolójóval kapcsolato­san kifejezésre juttatták, hogy tisz­tában vannak az ötéves terv fokozá­sának jelentőségével, tudják azt, hogy a traktorok jobb munkatelje­sítménye, a felsziántott területek nagysága, az üzemtakarékosság, ezek mind, mind egyenként és együtt­véve nemcsak a mindennapi emelke­dő életszínvonalat biztosítják, hanem egyúttal súlyos csapást jelentenek az imperialista háborús uszítókra is. Zahorec László, Pogány. Bahorec. L r.dstof, KoSeckv, Kovács és Varga elvtársaknak, a fiatal traktorosoknak, a _ műhelyjavítóbrigádok tagjainak ar­cán szerdán este a megelégedettség, a győzelem pírja ült. Az ófrvallai gép­állomás traktorosai a határozatokat ma­gukévá téve, egy fontos és nagyjelen­tőségű dolgot is leszűrtek. Megvilágo­sodott előttük az, hogv nem elég pusz­tán jó teljesítménveket elérni a trakto­rokon, nem elég, hogv a terv felada­tait elvégezzék, hogv a műhelyekben pontosan folyjék a munka, hanem szükséges az is, hogy politikailag még jobban képezzék magukat, hogy elsa­játítsák a marxi-lenini tanokat, mert ennek fegyverével kell harccJniok, ta­nitaniok ott. ahová őket a Párt és a munkásosztály állította, hogv apostolai és elősegítői legyenek a falu szociali­zálásának, az Egységes 1 Földműves Szövetkezetek kiépítésének. Hisszük, hogv az az út. amelyen Kosicky, Bojtos, Kovács. Varga és velük együtt a többi traktorosok és az állami gépállomások alkalmazottai elindulnak, nemcsak ahhoz vezet, hogy az állami gépállomás Ogvallán ismét az ország élállomásai közé kerüljön, hanem egyben arra is, hoev az ógyal­lai járásiján a traktorosok öntudatos, harcos és tanító munkájukkal az Egy­séges Földműves Szövetkezetek fel­virágzását és megerősödését fogják elérni. A lelkes taps és felcsattanó, éljen Gottwald kiáltás bizonyította azt. amit későbben határozatilae is kimondottak, hogy az ógyallai dolgozók utolsó be­tűjéig magukévá teszik Gottwald elv­társ és a Központi Bizottság többi elő­adóinak beszámolóit és ezeknek értel­mében fogják munkájukat kifejteni. Az ógyallai állami gépállomás trak­torosainak és alkalmazottainak össz­üzemi értekezletén /a dolgozók egy­hangúlag a követkaaö határozatot hoz­táki Felemelkedik a kezek erdeje Az állami birtok dolgozói feszült figyelemmel hallgatják a beszámolókat és gyakran szakítják félbe helyeslé­sükkel Itt vannak mind, az. öregek és fiatalok, leányok és asszonyok Novák elvtárs, az újító, jegyzi a szavakat és igenlően bólint, ö, az újító, tudja, hogy mit jelent Dolanský elvtárs beszámo­lójának az a része, amely az ötéves terv időelőtti teljesítéséről szól. Ez annyit jelent, hogy előbb érünk el a szocializmushoz. Előbb építjük fel dol­gozó népünk szabad és boldog jövő­jét. Előbb mérünk halálos csapást a békés népek ellenségeire. Tudja, hogy igaza van Slánský elv­társnak, amikoi megállapítja azt, hogy „rengeteg akadály, húzavona van az állami birtokok gazdálkodásában; ala­csony színvonalú a növényi termelés" és megfogadja magában, hogy meg­tesz mindent, hogy az állami birtok, ahol 5 dolgozik a nagyüzemi gazdál­kodás mintaképe legyen A kommunisták a falvakon az állan­dóan élesedő osztályharc tüzében jíj forradalmi tapasztala'okra tesznek szert, megacélosodnak ebben a harc­ban A vitában egymásután szólalnak fel az elvtársak Megvitatják a kormány új intézkedését, amellyel biztosítja a dolgozók kenyerét ét- véget vet a ga­bonával való spekulációnak. Tisztáz­zák azt, hogy az üzemi konyha tovább­ra is meg fogja kapni rendes liszt­fejadagját és a kenyérjegy bőségesen elegendő, hiszen ennyi volt a szabad­gazdálkodás bevezetése előtt és bizony sokhelyütt a T jegyeket már ném is vették ki. A vita után határozathozatalra ke­rül sor. Es a felemelkedő, kezek erdeje bizonyítja Gottwald elvtárs zárósza­vainak igazságát- „Egységesen és szi­lárdan, a leninizmushoz és a sztáliniz­mushoz hűen halad a Párt a szocia­lizmus felépítésének útján." Es megszületik i határozat: Mi, az aranyosi állami birtok dolgo­zói mai üzemi gyűlésünkön megvitat­tuk Pártunk Központi Bizottsága tör­ténelmi ülésének határozatát és hitün­ket, bizalmunkat végtelen szeretetün­ket és odaadásunkat Gottwald elvtárs és Pártunk Központi Bizottsága iránt, a Párt lenini-sztáľni vonala iránt az­zal fejezzük ki, hogy még jobban, még erősebben fogunk dolgozni a szocializ­mus gyorsabb felépítéséért, állami bir­tokunk munkájának javításával. Az w traktorállomásoit Amikor szerkesztőségi kocsink az ógyalla: volt Feszty-kúria udva­rán rr.egállt, mosolyogva szaladt felér... Böjtös András, a traktorállo­más politika;; megbízottja és Zabo­rec Laci. ez ® mosolygós traktoros, aki csak a minap érkezett vissza Ó­gyallára Lőcséről, ahol kiváló ered­ménnyel végezte a brigádvezető tan­folyamot. Az udvar üres volt, embe­reket nem lehetett látni, és mi kicsit aggódó szemekkel kerestük az elv­társakat. akik azért hívtak bennün­ket Ogyallára, hogy vegyünk részt a gépállomás összüzemi értekezletén, amelyen a Csehszlovákiai Kommu­nista Párt Központi Bizottságának elmúlt heti plenáris ülésén hozott határozataival kívánnak foglalkozni. Böjtös elvtárs aggódó piüantásMttkat mosollyal fogadta, mert hisz ő tudta már. hogy nekünk az ógyallai trak­torosok nagy meglepetést szántak. Kérdezösködésünkre, hogy hol van­nak az elvtársak, hol lesz az össz­üzemi értekezlet, boldog büszkeség­gel adta a választ: — Az új traktor állomáson! S széles kézmozdulattal mutatott a régi állomás rozoga épületeire, rak­tárhelyiségeire, majd hozzátette: — Ott már nem így összevissza­ságban vagyunk, ott modern, min­den szükségletnek megfelelő berende­zésünk van, ahol a legnagyobb gon­dossággal tarthatják majd rendben a traktorosok és a gépállomás alkalma­zottai ez állomiás gépeit és berende­zését. Hat ór-ft lehetett, hogy ae wj gép­A Csehszlovák Köztársaság korme^anak. Prága Az ógyallai állami gépállomás legutolsó összüzemi gyűlésén fog­lalkozott a kormány új közellátási intézkedéseivel és ezzel kapcsola­tosan a traktorállomás összes dolgozóinak egyhangú jóváhagyásával az összüzemi gyűlés a következő határozatot hozta: Az ógyallai traktorállomás dolgozói őszinte és mély megelégedés­sel vették tudomásul a kormány legújabb közellátási intézkedéseit, amelyekkel biztosítja a dolgozók fennakadás nélküli ellátását és gátat vet a népellenség aljas aknamunkájának, a reakció szabotázsának. A dolgozó nép már hosszú idő óta aggódva figyelte azt az aknamunkát, amelyet a falusi gazdagok és a reakció az ország építő munkája ellen folytat. Meggyőződésünk, hogy a kormány új intéz­kedése a reakció aljas mesterkedéseit meghiúsítja és mi még gyor­sabban haladhatunk előre, mint eddig, a szocializmus építésében. Az ógyallai gépállomás dolgozói. Igy készülünk a CsISz szlovákiai kongresszusára A keletszlovákiai Ubla község helyi CsISz-csoportja a CsISz szlovákiai kongresszusának felajánlást tett, hogy az EFSz III. típusába 15 földműves és 30 szövetségi tagot szervez be. A toborzást agitáció segítségéve! hajt­ják végre. A felajánlás teljesítésével elérték azt, hogy a helvicsoport min­den tagja belép az EFSz-be. Szintén felajánlás keretében havonta kétszer a filmelőadások előtt beszámolót fog­nak tartani a következő témáról: „A mezőgazdaság gépesítésének jelentő­sége és harc a világbékéért." A helyi EFSz-ben ifjúsági munkacsoport fog dolgozni éspedig 22 hektár földet mű­ve] meg. Ez a munkacsoport kötelezte magát, hogy az úi szocialista munka­módszerek és a szocialista verseny kezdeményezője és úttörőié lesz a többi munkacsoportok és az egyének között is. A szövetkezeti istállók adaptációjá­nak második időszakában, amely feb­ruárban és márciusban folvik. a CsISz helyicsoportja 15-tagú munkacsopor­tot t icsát a helvi EFSz rendelkezé­sére. A szövetségi tagok résztvesznek a fák kiültelésébén is. Félhektárnyi földterületükön kísér­leti munkákat végeznek A kiszélesí­tett agrotechnikai kör egvüttműködik majd az EFSz-tel és ió tapasztalatait érvényesíti a szövetkezeti gazdálko­dásban. A körben előadásokat fognak tartani a legjobb mezőgazdasági szak­munkások. A kör célja, hogv fokozza az EFSz növénvi és állattermelését. Becsületes munkájukkal az EFSz-ben a kis- és középparasztok állandó meg­győzésével el akar iák érni. hogy nö­vekedjék az EFSz-taerok száma, és hogy áttérjenek a III. típusról a IV. típusra. Ezenkívül az ublai CsISz helyicso­port felajánlotta, hogv 5 tagját az iparba küldi. Az ifjúsági építkezésekre 15 elvtárs megy dolgozni. A helyi­csoport gondoskodik a helvi Nemzeti Bizottság könyvtárának növeléséről. 1951 végén 15 szövetségi tag nyeri el a Jilemnický- jelvényt. Mi, az ógyallai állami gépállomás al­kalmazottai 1951. február 28-án tar­.ott összüzemi értekezletünkön meg­vitattuk a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának határo­zatát, Gottwald, Kopeczký. Dolánský, B.-.šťovanský és Frank elvtárs előadá­sait. A beszámolók és a vita során el­hangzott felszólalások után a követke­ző határozatot hoztuk: 1. Lelkesedéssel csatlakozunk mindazokhoz a megállapításokhoz, amelyeket szeretett köztársasági elnökünk és dicső Kommunista Pártunk elnöke. Klement Gottwald elvtárs nagyjelentőségű beszámoló­jában tett. Magunkévá tesszük mindazokat az irányelveket és meg­állapításokat. amelyeket a Cseh­szlovákiai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsági ülésén határozati­lag k mondottak. 2. Tudjuk, hogy fokozott mun­kánkkal a szocializmus építését és a béke biztosítását segítjük elő Ezért kötelezzük magunkat; a) hogy a gottwaldi ötéves terv harmadik tervévében a tavaszi mun­kákat két nappil, a nyári munkákat öt nappal és az őszi munkákat nyolc nappal a tervben megállapított ha­táridő előtt befejezzük. Az így nyert időt arra fogjuk felhasználni, hogy traktorosaink és alkalmazot­taink a járás kis- és középparaszt­ságát felkeresve, azokat meggyőz­zék az Egységes Földműves Szö­vetkezetek fontosságáról és jelentő­ségéről; b) kötelezzük magunkat, hogy az aratási szezonig minden egyes ön­kötözőgépre egy női munkaerőt ta­nítunk be, hogy igy a férfi munka­erőket a fontosabb ipari termelés számára felszabadítsuk; c) kötelezzük magunkat, hogy a holtszezonban 1951 április 20-tól 1951 június 15-ig a gépállomás al­kalmazottai fejenként egy váltást, azaz 1500 munkaórát a handiovai szénbányákban brigádmunkával fognak eltölteni. 3. Megerősítve a Központi Bi­zottság határozatától ígérjük, hogy még szorosabban felzárkózunk a Gottwald elvtárs által vezetett bol­sevik irányvonal mellé, fokozott éberséggel fogjuk munkánkat vé­gezni, hogy sorainkból az árulókat és kémeket kiküszöbölve, még gyor­sabb ütemben építhessük a szocia­lizmust. 4. Tudatában vagyunk annak, hogy szabadságunkat és a szocializ­mus építésének lehetőségét a ha­talmas Szovjetún'.ónak és a szov­jet nép zseniális vezetőjének, a bé­ketábor hőn szeretett vezérének, Sztálin elvtársnak köszönhetjük. Ezért ismételten kifejezésre juttat­juk odaadó, szeretetünket és hálán­kat a szovjet nép és nagy vezetője, Sztálin iránt, minden megmozdulá­sunkban és munkakifejtésünkben a jövőben még fokozottabb mérték­ben fogjuk magunkévá térni és alkalmazni azokat a ragyogó példá­kat, amelyeket a nagy Szovjetún'ó és annak boldog népe nyújt szá­munkra a szocializmus építésében. Az ógyallai géprt:imás trak­torosai á zlkal-iazottai. A határozatot a jelenlevők lelkese­déssel, vastapssal fogadták. Majd meg­indult a megbeszélés. Kollár László az állami gépállomás mechanikusa felszó­lalásában hangsúlyozta, hogy a gyors, vágás módszerét el kellene sajátíta­niok a kisebb műhelyek dolgozóinak is, hogy így Bortkievics és Bikov szovjet sztahanovisták, valamint Szvo­boda és Szlabej kiváló munkások ta­pasztalatait a kisüzemek is felhasznál­hassák, hogy ezze! feladataikat gyor­sabban és jobban oldhassák meg. Kol­lár László felszólalását élénk helyeslés követte. Kollár, Landstof és Knihár elvtár­sak kezdeményezése bizonyára Szlová­kia többi kis üzemében is nagy vissz­hangra fog találni. A gépállomás gép­parkjáról folyó beszélgetés során a legjobb brigádosokra voltunk kíván­csiak. Koseczky elvtárs, állomásveze­tő és Böjtös András politikai megbízott szerint a tavaszi munkákban eddig a legjobb eredményeket a 14-es brigád mutatta fel, amelynek tagjai Svrcsek brigádvezető, Varga, Gáspár és Sán­dor traktorosok. A 14-es számú bri­gád február 18-án kezdte meg a mun­kát a radványi harmadik tipusu Egy­séges Földműves Szövetkezet föld­jein. Eddig 361 hektár földön végezték el a munkát és tervüket már eddig 90 %-ra teljesítették. Böjtös elvtárs, hogy a jó traktorosok után érdeklődtünk, akik kiváló teljesítményt mutatnak fel, így felelt: — Nem szabad megfeledkeznünk azokról az elvtársakról sem, akik a traktorosok jó munkáját biztosítják és elősegítik a javítóműhely szorgalmas dolgozóiról. Ezek között is külön di­cséretet érdemel Oolnyik István, Elek Imre és Veszelka István. Későre jár az idő, azonban még mielőtt elhagynók a traktorállomást, még egy utolsó kérdésünk van az elvtársakhoz, főleg azokhoz, akik már visszatértek a lőcsei brigádvezető tan­folyamról. Zahorec László elvtárs bol­dogan mesél, feleleveníti emlékeit a lőcsei tanfolyam riapjairól, ahol szlovák és magyar traktorosok heteken kérész­iül gyarapították ismereteiket, szor­galmasan dolgoztak, tanultak, hogy új munkabeosztásukban megállják helyü­ket. — Kilencen voltunk Lőcsén — mondja Zahorec — hárman már haza­jöttünk, én, Pogány és Bahorec piu­társak, de még hatan ott vannak, kö­zöttük Radosicky elvtárs, az állomás egyik legkiválóbb traktorosa. Mindany­nyiunk nevében kijelenthetem, hogy a Pártnak és a munkásosztálynak min­den tekintetben viszonozni fogjuk a belénk helyezett bizalmat, öntudatos, szocialista harcosokhoz méltóan fog­juk képviselni a munkásosztályt a falvakon, azon leszünk, hogy Slánsky elvtárs útmutatása szerint végezzük munkákat, hogy az állami gépállomá­sok valóban teljesíthessék azokat a feladatokat, amelyeket a Központi Bi­zottság ránkvonatkozó határozata ki­mondott. Ki akarjuk érdemelni, hogy a Párt elmondhassa rólunk, hogy he­lyünket megálltuk, teljesítettük" azt, amiért bennünket felelősségteljes funk­cióba helyezett. (naex)

Next

/
Thumbnails
Contents