Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-21 / 44. szám, szerda

1951 február 360 A komáromi Skoda-gyár munkásainak májusi felajánlása és egyenletes tervteüesftései a likéi A béketábor megszilárdításában . tervteljesítéséért folyó harcban a ko máromi Skoda-művek az első üzemek közé kuzdötték fel magukat. A mun kásság állandóan fokozza munkája ter­melékenységét, s ahogy hangsúlyozzák, hazánk szocialista építőinek első sorai­ba akarnak tartozni és így járulnak hozzá a béke megszilárdításához. Ezért a Skoda-művek dolgozói ér­tékes felajánlásokat tettek, amelyek az új munkásság osztályöntudatának és politikai fejlődésének bizonyítéka. Felajánlásaikkal mindennél hatéko­nyabban ítélik el az imperialisták há­borúra törekvő kezdeményezéseit. Min­den erőfeszítésük oda irányul, hogy az imperialista világ burzsoá háborús uszí tói érezzék a komáromi munkásság kemény kezét, amely a szocializmus építésében, az ország felvirágzásában nagy eredményeket tud elérni, de ököl­lé keményedve figyelmeztetni is tudja azokat, akik nyugaton még a háborúra spekulálnak. A komáromiak értékes kötelezett­ségvállalásaikat tíz pontban foglal­ták össze: Az 1. pontban kötelezik magukat, hogy a májusi napok tiszteletére 6 százalékkal növelik a munka termelékenységét. A ter­melési tervet felbontják az összes műhelyekre és minden munkásra úgy, hogy az előre tudja, mit és mennyit fog csinálni egy műszak alatt. Egy további felajánlásban kö­telezettséget vállalnak, hogy az év végéig 200 nem szakmunkást szak­munkássá képeznek ki, mert az elvtársak azt az elvet akarják megr valósítani, hogy minden munkás mérnök legyen saját munkaszaka­szán és gépe mellett. A távolmaradás százalékát azzal csökkentik, hogy a munkásokat po­litikailag meggyőzik arról, hogy mit jelent a terv teljesítése. A tervezők is versenybe lépnek és ki fogják hirdetni, ki a legjobb tervező ebben vagy az időszakban. Verseny folyik ugyanis a legjobb munkás, műhely, csoport, mester és ellenőr címéért. A győzteseket vándorzászlóval jutal­mazzák. Az élmunkásmozgalom, amely itt az üzemben 100 százalékos, politikai alapot kap és így a tervet mindig egyenletesen, zökkenő nélkül fogják teljesíteni. A komáromi Skoda-müvek dolgo­II bratislavai francia főkonzul elfagyta az ország területét A Csehszlovák Köztársaság kül­ügyminisztériuma tudatta a prágai francia nagykövetséggel, hogy Etien­ne Manoel Manach, a bratislavai francia főkonzul nem kívánatos sze­mély és ezért kéri, hogy hagyja el a zói felajánlásaikban azt írják, hogy csupán a termelés fokozásával lehet építeni a szocializmust és megerősí­teni a Sztálin-vezette hatalmas bé­ketábort. Világos beszéd ez, A dol­gozóink ezzel felelnek a legméltób­ban a külföldi imperialisták és ha­zai csatlósaik uszító propagandájá­ra és így j::ru!nak hozzá a 'mun­kásosztály végső győzelméhez az egész világon. Horcinik József, Komárom Atiy Eimre-emlékest volt Füleken Megnyílt a lévai CSEMADöií-csooort szabadegyeteme Dolgozó népünk ura | hazánknak, gazda a munkahelyén és ma­ga intézi sorsát. Meg­mutatja azt, hogy minden téren meg­állja helyét és jól végzi dolgát. Dolgozó társadalmunk­nak műveltségben is el kell érnie, sőt túl kell haladnia azt a nivót. amelyen a tőkés urak éltek. A dolgozó nép a kapitalista időkben nem tanulhatott, nem voltak meg hozzá sem až anyagi, sem az erkölcsi feltételek. Most, ami­kor a népnevelés és népoktatás népi demokratikus államunk egyik legfon­tosabb feladata, amely feladatot fontos­ságának megfelelően végzi is, öröm­mel üdvözöljük a lévai CSFAAADOK szabadegyetemének megnyitását, ahol minden hónapban nívós előadásokkal fogják dolgozóink kultúréhségét kielé­gíteni. Az előadások felváltva szocia­lista tudományos és szocialista kultúr­előadások lesznek. A lévai CSEMADOK-csoport sza­badegyetemét szombaton, február 17­én nyitották meg a CSEMADOK kul­túrhelyíségében. Az első előadást a helyi CSEMADOK-csoport elnöke rö­vid üdvözlő beszédével nyi otta meg, majd rövid filmet mutattak be a ma­gyarországi legjobb íöldművescsoport­ról. Ezután Egri Viktor író, az Uj Szó szerkesztője tartotta meg magas, színvonalú, rendkívül tartalmas elő­adásai. Uj kultúra címeri E'őadásában szemléltetően kifejtelte a polgári és a szocialista kultúra közötti különbséget, a munka hőseinek szilárd ie !lemét a burzsoá-kultúra giccses élettelen alak. jaival szemben. Ismertette az új kul­túra legkiválóbb képviselőit, élükön a Szovjetunió íróival és Azsaiev, Pav­lenko, Fagyejev regényei alapján kon­kréten elemezte a szocialista kultúra jellemző sajátságait. Rá'ért még elő­adásában a klasszikus irodalom érté­keire. amelyek az új kultúrának is fel­becsülhetetlen kincsei. Len'nt idézve rámutatott arra, hogy a mult kultúrá­jából mindent át kell venni, ami érté­kes és jó a fei'ődés szempontjából. Egri Viktor író előadására élénken reagáltak a nagyszámban megjelent dolgözók és utána élénk, egészséges vita fejlődött, amely egész a késő éj­szakai órákba elhúzódott. A Megbízottak Testületének üBé se Kedden jött össze a Megbízottak Testülete rendes ülésére, amelyet el­nöke Karol Bacílek elvtárs vezetett. Az ülésen a Megbízottak Testülete megtárgyalta dr. Ján Púll pénzügyi megbízott jelentését az 1951. évi álla­mi költségvetés elkészítéséről, vala­mint dr. Soltész kereskedelemügyi megbízott jelentését 3 férfimunka­erőknek az üzletekben női munkaerők­kel való helyettesítéséről a tervvel kapcsolatban. A CSEMADOK füleki helyiszerve­zete a Vigadó nagytermében hatalmas érdeklődés mellett rendezte meg Ady Endre-emlékestjét. Az est kiemelkedő eseménye volt, amikor az egykori fü­leki Ady-kör vezetősége átadta a CSEMADOK vezetőségének azt az Ady Endre képet, amelyet Lőrinc Gyu­la, a CSEMADOK országos elnöke és az Uj Szó főszerkesztője rajzolt és még 193ő-ban ajándékozott a fülekiek­nek. Az újonnan átalakított Vigadó nagy­termében zsúfolt nézőtér előtt Teleky Ferenc, a helyiszervezet elnöke nyi­tó'.'.;! meg az estét, üdvözölte a megje­lenteket és méltatta az est nagy jelen lőségét. Teleky Ferenc beszéde után színes kultúrműsor következett. A CSEMADOK vegyeskara az Ifj. ind. adta elő, majd Tóth Iván kultúrtárs Ady: „Uj vizeken járok" c. költ. sza­valta el mély átérzéssel. Ezután a CSEMADOK szavalókórusa Kalmár Tibor vezetésével Milán Lajcsiáknak Pócz Olíja fordításában megjelent: „Szólj csendesen'című versét adta elő. Zara Gyula cigányzene kísérettel ma­gyar nótákat énekelt, majd Kalmár Ti­bor tanító tartalmas előadásban mél­tatta Ady Endre életét és munkássá­gát. Az elődás során a dolgozó ifjúság tehetséges tagjai: Gecso Klári, Takács Juci, Zara Gyula, Trizna Eva, Tóth Iván Ady verseket adtak elő: Szünet után Kontra József hatásos zongoraszámával folytatódott az elő­adás, inajd á CSEMADOK tánccso­portja magyar népi táncot mutatott be. A hatalmas tapsot kiváltó táncot Kontra Józselné tanította be, a táncos­párok: Sindlár József—Misurák Juci, Hank József—Varga Jolán, Stehlik Gyula—Horvát Edit, Szabó Ignác— Varró Irén, Zara Gyula—Szabó Rózsi, Hódul Tibor—Trizna Éva, Tóth József —Hrivnyák Erna. Poroszlay Tibor— Dokupel Edith voltak. A CSEMADOK szavalókórusa ezután előadta Petőfi: „Farkasok dala* című költeményét, majd rákerült a sor az Ady arckép ünnepélyes átadására. Az Ady képet, amelyet özv. Kókayné őrzött meg lel­kiismeretesen, Gordos János, a volt Ady-kör elnöke lelkes szavak kíséreté­ben adta át a CSEMADOK vezető­ségének. — Ügy őrizzétek meg ti is ezt a ké­pet, — mondotta — mint mi őriztük eddig. Ez a kép hirdesse, továbbra is a szocialista forradalom győzelmét. Lőrinc Gyula kiváló alkotását Teleky Ferenc, a CSEMADOK helyicsoport elnöke vette át és meleg szavakkal kö­szönte meg. — Ady Endre, aki annyi értékkel ajándékozta meg a dolgozó népet. — mondotta—, ma is utat mutat nekünk a jobb és boldogabb jövő felé. A kép ünnepélyes átadása után a CSEMADOK-énekkórusa elénekelte a Munka dalát és ezzel a végig lelkes hangulatban és szocialista szellemben lefolyt emlékünnepély végetért. SÚLYOM LASZLO A „Mélyszánfás" Nagykaposon Milan Polák egészségügyi megbí- A közelmúltban színig megtelt ér­zőt t beszámolt a Megbízottak Testű- ' deklőüő közönséggel a nagykaposi lete előtt a tuberkulózis elleni harcról | mozi és műkedvelő színház terme. Szlovákiában ' Eddig még soha meg nem történt ese­Az ülés befejezése előtt a Megbízót- ményre készülödött'a közönség:mun­-n i-, j . , i ix • • ' k-.s es földműves ifjak komoly, ha­lak Testülete meghal,gatta az igazság- g rűmfelvonásos darab ot. Földes Mi­ugyi megbízott lelenteset a neDbirak 1950. évi pol tikai és • szakiskoláztatásá­j hály „Mélyszántás" című játékát ad­' ták elő Szlovákiában első ízben. és középföldművestől a kulákig. A nézőközönség mély megértéssel fi­gyelte a darabot. Lletünk egy darab­ja játszódott le a színpadon, a falu élete harcban a szocializmusért. Az alakítások olyan kitűnőek vol­tak, hogy a nézők teljesen elfelejtet­ték, hogy színházban vannak és a műkedvelő színészekkel együtt él­A kassai járásbíróság tanácsa előtt hétfőn tárgyaltak meg né-pünk élel­mezése egy újabb kártevőjének, Ur­bán Károlynak bűnperét. Urban Ká­roly mint szállító négy pár lóval rendelkezett és naponta átlag 5—6000 koronáit keresett, mint ahogy ezt a bíróság előtt bevallotta. A haszon volt előtte a fontos, mással nem tö­rődött. Nem törődött a dolgozók el .látásának kérdésével sem. Nem igye­köztársaság területét. Ä bratislavai í kezett lovai számára takarmányt be­francia főkonzul a külügyminiszté­rium kívánságára már el is hagyta az ország területét. szerezni, hanem kenyérrel etette őket. Igy Urbán Károly szŕllitó na ponta 96 kilogram kenyeret etetett A Keletsz'ovákíaí Gépmövek munkásai tiltakoznak Nyugat-Németország felfegyverzése ellen A Keletszlovákiai Gépművek n. v. tartott összüzemi gyűlésükön fel­háborodott tiltakozásuknak adtak kifejezést Nygat-Németország fel­fegyverzése és a nyugati imperialis­felíegyverzése és a nyugati imperialis­ták háborús uszítása pllen Táviratuk­ban, amelyet a Békevédők csehszlo­vákiai bizottságának küldtek Prágába, élesen tiltakoznak Nyugat-Németor­szág felfegyverzése, a náci háborús bűnösök szabadonbocsátása, Krupp és társai felmentése ellen. Követelik a potsdami szerződés betartását. az egységes demokratikus Németország megteremtését, Nyugat-Németország lefegyverzését, a háborús gonosztvők és zítók elítélését. Békefelajánlások a Nemzetközi Nőnap tiszteletére A felajánlások mozgalma, amely a nemzetközi nőnap ünnepsége előtt üze­meinkben és a falvakon rohamo­san fejlődik, még jobban mozgósíta­ni fogja Köztársaságunk asszonyait munkahelyeiken. A nők májuselőtti kötelezettségvállalásaikkal egybekö­tött feli jányásnikban elsőrendű felada­tukul tűzik ki, hogy lehetőleg legna­gyobb számú nőmunkást nyerjenek meg az ipar számára. Ebben az akció­ban például szolgálhat a Csehszlovák Nőszövetség zólyomi iárási bizottsá­ga. amely egészen úi módszer segít­ségével folytatja toborzását, és pedig úgy. hogv szocialista szerződéseket köt az üzemekkel. Az első ilyen szo­cialista szerződést a zólvomi Bucsina­üzemmel kötötték. A Csehszlovák Nő­szövetség zólyomi iárási bizottsága kötelezi magát, hogv május l-ig a Bucsina-üzem részére 320 női munka­erőt toboroz. A zólvomi Bucsina-üzem pedig február 15-ig már 40 nő szá­mára biztosította a lakást Ellátást az üzemi konyháról kapnak. Az új női munkaerőknek betanítását a műhe­lyekben a régi munkaerők vállalták lehetővé teszi, hogv az úi női munka­erők megszerezzék a kellő szakisme­reteket is, hogy kvalifikált helyekre kerülhessenek A népi igazgatás szin­tén hathatósan támogatni fogja a női munkaerők toborzását a Bucsina-üzem számára. A nők a termelésbe való bekapcsolá­sával szorosan összefügg új intézmé­nyek léteítésének kérdése, melyek lehetővé teszik a nők számára, hogy az építő munkába bekapcsolód­hassanak. A nemzetközi nőnap alkalmából Rimaszombatban, Pri­vigyén, Léván és Komáromban mintabölcsődéket nvitnak meg. Rózsa­hegyről jelentik, hogv a nemzetközi nőnap ünnepségei alkalmával a város­ban megalakítják a „felszabadított ház­tartást", míg Stubnvafürdőn és Ná­mestovon mosodákat nvitnak meg. A nyitrai kerületi Túra községben, ahol IV. típusú Egységes Földműves Szö­vetkezet van, megnyitják az első falu­si otthont gyermekágvas nők részére. Ez teljesen új, az első ilven otthon Köz­társaságunk területén és szovjet példa szerint további községekben is ha­nak lefolyásáról és jóváhagyta elnö- 1; _ Nehéz volt három hét alatt be- ték át az egész darabot. Földes Mi­hály „Mélyszántás" című darabja megkezdte tehát építő munkáját Csehszlovákia magyarajkú dolgozói közt. Biztosak vagyunk benne, hogy mindenütt eléri a kivánt eredményt. A darab szereplői a szocialista kul­túra és szellem terjesztésében kifej­tett munkájukért köszönetei és di­cséretet érdemelnek. Gencza János kult. prop. párttitkárhelyettes Nagykapos. kének javaslatát, amelv a Hivatalos | gyakorim a darabot, de kötelezett­Közlöny reforrrálásáról szól. | séget vállaltam, hogy a feladatot megvalósítjuk és szavamat álltam — igazságos ítélet a kiiillátís ssMWttM fölműves szövetkezet tagjaiig, a kis­A íú eki új kultúrházról ke." fel, tehát olyan mennyiséget, amely !' Mikor a függöny felgördült, egymás­200 ember napi kenyérs.-:ükségletét I ut:n jelentek meg a színpadon a falu fedezné. j< tipikus alakjai, a kizsákmányolt, Urb .ii Károly szabót ázsít a kassai elhanyagolt, rosszul fizetett, koldus­üzemek dolrozól hatalmas felh.'boro- módra öltözött, együgyű szolgától a dással fogadták és a tárgyalás nap­ján a bíróság tömegével kapta a dolgozók leveleit, amslyekbsn köve­telték a szabót .'ló szigorú megbünte- . tését. A bíróság többek között leve- A CSEMADOK füleki helyicso­leket kapott az Egységes Nemzeti portjának eddigi működését nagy­Bizottsíg. a Masopri-cnr el. a Cseh- ban hátráltatja az, hogy nem volt szlovák építkezési üremek. a Kelet- megfelelő kultúrhelyisége Igaz, szlovákiai Villanyművek az Obuva, hogy nemcsak a CSEMADOK, de a kerületi Nsmzeti Bizottság, a kassai fülek egyetlen kultúrszervezete sem tejüzem, a Zdr.-i és a Práca nyomd - rendelkezett kultúrhelyiséggel. Vég­jának dolgozóitól. . A szabotázsért re ez a probléma is megoldódott. Kö­népbírósáPunk Urbrn Károlyt hat- i zös munkával rendbehoztak egy félig évi szabadsŕ ffvesztésre és 100 000 ko-1 rombadőlt épületet. Több mint há­rona pénzbüntetésre ítélte Egész < rom hétig közel ezer munkaóra ön' vagyona az állam javára esik és évre elveszti polgári iogait. öt | kéntes ledolgozásával elkészült a kul­túrház. Ez alkalommal is megmutat­kozott. hogy a dolgozó nép mire ké­pes. mit tud elővarázsolni jóformán magukra és ezenkívül a Bucsina-üzem sonló inté nénvek nyílnak meg. éhezésének fivsr'éfc a Mon'o r*au (Folyie»ás az 1 oldalról) sokkal kevesebb erőt kell kifeiteni és gyorsabban megv a munka — Mennvi volt a kereseted január­ban? — kérdezzük. — Januárban csak három hetet dol­goztam, mivel az első hét után léptem itt munkába. Ez alatt a három hét alatt 5250 koronát kerestem meg tisz­tán. Az állami bérkatalógus szerint dolgozom és órabérem átlagosan 58 korona 60 fillér: Látjuk, hogy Takács Gvula mecér- ; esőben, de vígan dolgozott az ifjú­tette feladatát Tudia. hogv nagyobb fl ság. érezte, hogy most magának dől­tei 'esítménvével ő is erősíti népi de- 1 gozik. magának épít. A lányok mo­rriokratikus köztársaságunk és ígv a Ü solyogva keverték a maltert, szitálták béke táborát. Tudia azt 's. hogy iobb és gvors"hb munkájáért megkapja megérdemelt jutalmát. Es Hogy az építkezéseinken sok ilven Takácsunk van. ez' Irzonvítja az. amit Spevár elvtárs, a Montostav ok­tatóia mondott, hogy a bratislavai építkezések dolgozó' máiust köszöntő felajánlásaikban 100.000 órával rövi­dítik le az én'fkezések határideiét Építkezési iparunknak, amelv a terv­teljesítésben elmaradt, szüksége van az ilven hareos dolgozókra, ilven Ta­kácsokra és társainak tízezreire, akik öntudatosan, széles látókörrel teljesí­tik és túlteljesítik 'normáinkat, építik hazánkat, a szocializmust és így ma­guknak is biztosítják a nvugodí. békés boldog életet. Gály Iván. a semmiből. Válasz ez a rekaciónak, amely gúnyolta a CSEMADOK-tag­ság elhatározását, válasz azoknak, akik nem hisznek a dolgozók egysé­ges erejében, azoknak, akik még ma is pusztító háborút akarnak békés, színvonalas gazdasági és kulturális élet helyett. A kultúrtársak Teleky helyicsoport elnök vezetésével megmutatták, hogy összefogással és munkamegosztással, mindennek ellenére győzelemre vi­szik a dolgozók ügyét. Solymosi István munkáslevelező, Fülek. Hogyan halad Gömörpanyít a kultúra terén Az utóbbi időben Gömörpanyiton az ifjúság érdeklőd-e se a kultúra :r=nt mintha Jankadóban lett vol­na. Szerencsere azonban akadt kö­zöttük néhány, aki munkára és erő­kifejtésre serkentette öket. Komoly elhatározással szinte hihetetlenül rö­vid idő alatt betanultak a „Sári bí­ró" című háromfelvonásos színmű­vet. Az előadást azonban nem lehe tett megtartani, amíg k színpadról ei nem távolítottak a mozivetítőgép kabinját. Az EFSz rendelkezésünk­re bocsátotta a szükséges anyagot és így egy vasárnap közös munkával megépíthettük az új kabint. Zuhogó a homokot. A brigádosok kicserélték a régi. rongyos, kopott kulisszafala­kat is s helyükbe az SzKP helyi szer­vezete és a helyi Nemzeti Bizottság tss.jainak támogatásával újat festet­tek. A „Síri bíró" című színmű előadá­sa nagy érdeklődést keltett, S-oha még annyi nép nem gyűlt egybe a gömör­panyiti kultúrházban, mint akkor. Mindenkit kellemesen lepett meg a műkedvelők lelkes játéka. Különö­sen ki kell emelnünk Deák Gizellát, a nyelves Sárj bíróné szerepében. Tóth István humoros szerepében gyakran megkacagtatta a közönsé­get. Kitűnően alakította Sári bíró szerepét Kiss Tptvŕn, Lizit, a ke­resztlányát Petrik Piroska, a csaló­dott szerelmes figuráját pedig Parti Rózsa. Mindenkin meglátszott a nagy akarat és igyekezet. Kultúrcsoportunk meglátogatta a szomszédos Gömörhorka dolgozóit is, hogy szórakoztassa öket műsorával. A gömörhorkaiak nagy szeretettel és hílás örömmel fogadtak bennünket. Most néhány további községet ké­szülünk meglátogatni, hogy bebizo­nyítsuk és ébren tartsuk magyar dol­gozó ifjúságunk alkotó erejét, amely értékeli a népi demokráciánk nyúj­totta jogot és szabadságot. Pro}cs E. CsISz-oktató, Gömörpanyit. A CSEMADOK bratislavai helyi, csoportja február ' 1-ére hirdetett év­záró közgyűlését, tekintettel a meg­jelent tagok kis létszámára, elhalasztotta és 1951 február 24-én este 18 órai kezdet­tel tartja meg. A közgyűlés után a helyicsoport kultúrbrigádja a Vörös Hadsereg fennállásának 33-ik évfordulója al­kalmából színes kultúrműsort ad. A kultúrműsort tánc követi. Kérjük a kultúrtársakat, hogy a közgyűlésen teljes létszámban je­lenjenek meg, mert tisztújítás mel­lett fontos szervezeti kérdések ke­rülnek megtárgyalásra. A vezetőség. A

Next

/
Thumbnails
Contents